Zsoltárok könyve 77
77
[A karmesternek, Jedútúnnak: Ászáf zsoltára.] (2) Szavamat Istenhez emelem, és kiáltok, szavamat Istenhez emelem, hogy figyeljen rám.
2
(3) Nyomorúságom idején az Urat keresem, kezem éjjel is szüntelenül felé tárom, lelkem nem akar vigasztalódni.
3
(4) Istenről emlékezem, és sóhajtozom, róla gondolkodom, és eleped a lelkem. [Szela]
4
(5) Szememet ébren tartod, hánykolódom, de nem tudok megszólalni.
5
(6) Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről.
6
(7) Megemlékezem éjjel az énekeimről; szívemben elgondolkodom, és azt kutatja lelkem:
7
(8) vajon örökre elvet-e az Úr, és nem lesz többé jóakarattal?
8
(9) Vajon végképp elfogyott kegyelme? Semmivé lesz nemzedékről nemzedékre szálló ígérete?
9
(10) Vajon elfelejtett könyörületes lenni Isten? Vagy haragja feltartóztatja irgalmát? [Szela]
10
(11) Azt gondoltam: Az az én bajom, hogy a Fölséges jobbja megváltozott.
11
(12) Megemlékezem az ÚR cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról.
12
(13) Elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom.
13
(14) Istenem, szent a te utad, ki olyan nagy Isten, mint a mi Istenünk?
14
(15) Te vagy az Isten, aki csodát művelsz, megmutattad hatalmadat a népek között.
15
(16) Karoddal megváltottad népedet, Jákób és József fiait. [Szela]
16
(17) Láttak téged a vizek, Istenem, láttak téged a vizek, és megfélemlettek, a mélységek is megrázkódtak.
17
(18) A felhők vizet ontottak, megzendültek a felhők, nyilaid is cikáztak.
18
(19) Mennydörgésed zúgott a forgószélben, villámaid megvilágosították a mindenséget, megrázkódott és megindult a föld.
19
(20) Utad a tengeren át vezet, ösvényeid a nagy vizeken, és nem látszik lépteid nyoma.
20
(21) Mint nyájat, úgy vezetted népedet Mózes és Áron kezével.