1 Jójákim, Júda királya uralkodásának harmadik esztendejében eljött Nebukadneccar, Babilónia királya Jeruzsálem ellen, és ostrom alá vette.

2 Az Úr a kezébe adta Jójákimot, Júda királyát és az Isten háza edényeinek egy részét. Ő pedig elvitte azokat Sineár földjére, az ő istenének házába, és az edényeket az ő istenének kincstárában helyezte el.

3 Majd azt mondta a király Aspenaznak, a főudvarmesterének, hogy hozzon ifjakat Izráel fiai közül, a királyi utódok közül és az előkelő származásúak közül,

4 akikben semmiféle fogyatékosság nincs, hanem szép arcúak, bölcsen használják eszüket, sokat tudnak, értenek a tudományokhoz, és alkalmasak lehetnek arra, hogy a király palotájában szolgálatba álljanak, és hogy megtanítsák őket a káldeusok írására és nyelvére.

5 A király pedig elrendelte nekik a mindennapi adagot a királyi ételből és a borból, amelyből ő szokott inni, hogy így neveljék őket három esztendeig, és azután a király előtt álljanak.

6 Júda fiai közül ezek között volt Dániel, Hananjá, Mísáél és Azarjá.

7 A főudvarmester azonban más nevet adott nekik. Dánielt Baltazárnak, Hananját Sadraknak, Mísáélt Mésaknak, Azarját pedig Abédnegónak nevezte el.

8 De Dániel eltökélte szívében, hogy nem fertőzteti meg magát a király ételével és a borral, amelyből ő ivott, és kérte a főudvarmestert, hogy ne kelljen magát megfertőztetnie.

9 Isten pedig kegyelemre és irgalomra méltóvá tette Dánielt a főudvarmester előtt.

10 Azt mondta a főudvarmester Dánielnek: Félek az én uramtól, a királytól, aki elrendelte, hogy mi legyen az ételetek és az italotok. Miért látná, hogy a ti arcotok soványabb, mint a veletek egykorú ifjaké? Hiszen így bajba sodornátok engem a királynál!

11 Akkor Dániel azt mondta annak a felügyelőnek, akit a főudvarmester Dániel, Hananjá, Mísáél és Azarjá fölé rendelt:

12 Kérlek, tégy próbát szolgáiddal tíz napig! Adjanak nekünk zöldségféléket, hogy azt együnk, és vizet, hogy azt igyunk.

13 Azután nézd meg a mi arcunkat és azoknak az ifjaknak arcát, akik a király ételéből esznek, és amit látsz, annak megfelelően cselekedjél majd szolgáiddal.

14 Erre ő engedett nekik ebben a dologban, és próbát tett velük tíz napig.

15 Tíz nap múlva arcuk szebbnek és testük tápláltabbnak látszott a többi ifjúénál, akik a király ételéből ettek.

16 Ezért a felügyelő elvette a nekik rendelt ételt és bort, és zöldségféléket adott nekik.

17 Isten pedig a négy ifjúnak ismeretet és értelmet adott mindenféle íráshoz és bölcsességhez. Dániel pedig értett mindenféle látomáshoz és az álmokhoz is.

18 Miután pedig elérkezett az idő, amikorra meghagyta a király, hogy eléje vigyék őket, bevitte őket a főudvarmester Nebukadneccar elé.

19 A király beszélgetett velük, és az összes közül senki sem volt olyan, mint Dániel, Hananjá, Mísáél és Azarjá, így ők a király szolgálatába álltak.

20 Minden bölcsességet és értelmet kívánó dologban, amely felől a király érdeklődött tőlük, tízszer okosabbnak találta őket mindazoknál az írástudóknál és varázslóknál, akik egész országában voltak.

21 Dániel ott is maradt Círusz király első esztendejéig.