---

¹ A karmesternek, Jedútúnnak: Ászáf zsoltára.
² Hangosan kiáltok Istenhez, Istenhez kiáltok, hogy figyeljen rám.
³ Nyomorúságom idején az Úrhoz folyamodom, kezem éjjel is kitárom feléje lankadatlanul, de lelkem nem tud megvigasztalódni.
⁴ Istenre gondolok, és csak sóhajtozom, róla elmélkedem, és elcsügged a lelkem. (Szela.)
⁵ Szemeimet nyitva tartod, szótlanul hánykolódom.
⁶ Gondolkozom a régi napokon, a hajdani esztendőkön.
⁷ Eszembe jutnak énekeim éjjelente, szívemben elmélkedem, és ezt kutatja lelkem:
⁸ Vajon végleg eltaszít az Úr, és kegyelmére többé nem számíthatok?
⁹ Végképp elfogyott szeretete, érvénytelen lett ígérete nemzedékről nemzedékre?
¹⁰ Elfelejtette kegyelmét az Isten, vagy elnyomta irgalmát a harag? (Szela.)
¹¹ Az az én bajom – gondoltam –, hogy megváltozott a Felséges jóindulata.
¹² Emlékezem az Úr tetteire, visszagondolok hajdani csodáira.
¹³ Végiggondolom minden tettedet, elmélkedem dolgaidon.
¹⁴ Szent a te utad, Istenem! Van-e olyan nagy Isten, mint a mi Istenünk?
¹⁵ Te vagy az Isten, aki csodákat tettél, megismertetted erődet a népekkel.
¹⁶ Megváltottad hatalmaddal népedet, Jákób és József fiait. (Szela.)
¹⁷ Láttak téged a vizek, ó, Isten, láttak a vizek, és megremegtek, a mély vizek is reszkettek.
¹⁸ A felhők ontották a vizet, a magas fellegek mennydörögtek, nyilaid pedig cikáztak.
¹⁹ Mennydörgésed hangzott a forgószélben, villámok világították be a világot, reszketett és rengett a föld.
²⁰ Utad a tengeren át vezetett, ösvényeid a nagy vizeken, lépteid nyoma nem látszott.
²¹ Mint nyájat, úgy vezetted népedet Mózes és Áron által.