1[A karmesternek: „A hajnali szarvas” dallamára. Dávid zsoltára.] (2) Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Távol van segítséged jajszavamtól.
2(3) Én Istenem, kiáltok nappal, de nem hallgatsz meg; éjjel is, és nincs nyugodalmam.
3(4) Pedig te szent vagy, Izráel dicsérő énekei között trónolsz.
4(5) Benned bíztak atyáink, bíztak, és megszabadítottad őket.
5(6) Hozzád kiáltottak, és megmenekültek; benned bíztak, és nem szégyenültek meg.
6(7) De én féreg vagyok és nem ember, emberek csúfja és a nép utálata.
7(8) Mindenki csúfolódik rajtam, aki engem lát; elhúzzák szájukat, és fejüket rázzák:
8(9) Az ÚRra bízta magát, mentse meg ő! Szabadítsa meg őt, hiszen gyönyörködött benne!
9(10) Te hoztál ki engem anyám méhéből, és biztonságban voltam anyám emlőin.
10(11) Születésem óta gondod volt rám, anyám méhétől fogva te voltál Istenem.
11(12) Ne légy messze tőlem, mert közel a nyomorúság, és nincs, aki segítsen.
12(13) Bikák sokasága kerített be engem, körülfogtak Básán bikái.
13(14) Föltátották rám szájukat, mint a ragadozó és ordító oroszlán.
14(15) Olyan vagyok, mint a kiöntött víz; minden csontom kificamodott. Szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt bensőmben.
15(16) Erőm kiszáradt, mint a cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, a halál porába fektettél engem.
16(17) Mert ebek vettek körül, a gonoszok serege fogott körül engem; átlyukasztották a kezemet és a lábamat.
17(18) Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám.
18(19) Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek.
19(20) De te, URam, ne légy messze tőlem; én erősségem, siess segítségemre!
20(21) Szaadítsd meg lelkemet a kardtól és egyetlenemet a kutyák karmaiból.
21(22) Ments meg az oroszlán torkából, és a bivalyok szarvai közül hallgass meg engem!
22(23) Hadd hirdessem nevedet testvéreimnek, és hadd dicsérjelek a gyülekezetben!
23(24) Ti, akik félitek az URat, dicsérjétek őt! Jákób minden utóda: dicsőítsétek őt! Izráel minden magzata: féljétek őt!
24(25) Mert nem veti meg és nem utálja meg a szegény nyomorúságát. Nem rejti el az arcát előle, és mikor hozzá kiált, meghallgatja.
25(26) Rólad szól dicsérő énekem a nagy gyülekezetben. Fogadásaimat megadom azok előtt, akik félik őt.
26(27) Esznek a nyomorultak, és megelégszenek; dicsérik az URat, akik őt keresik. Éljen a szívetek örökké!
27(28) A föld határáig mindenki megemlékezik az ÚRról, és megtér hozzá. Leborul előtted a föld minden nemzetsége.
28(29) Mert az ÚRé a királyi hatalom, ő uralkodik a népeken is.
29(30) Esznek és leborulnak mind, akik gazdagok e földön. Őelőtte hajtanak térdet a halandók, mind, aki nem tarthatja életben a lelkét.
30(31) Őt szolgálják a fiak, az Úrról beszélnek az utódoknak.
31(32) Eljönnek, s hirdetik az utánuk születendő népnek, hogy igaz ő, aki ezt cselekedte!