myBible logo myBible
My account
Revideált Károli Biblia
Audio not available for this version

János I. levele 1

1 Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és kezünkkel érintettünk az életnek igéjéről –
2 az élet megjelent, láttuk, tanúbizonyságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk –,
3 amit hallottunk és láttunk, hirdetjük nektek, hogy nektek is közösségetek legyen velünk, éspedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal.
4 És ezeket azért írjuk nektek, hogy örömünk teljes legyen.
5 Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség.
6 Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és sötétségben járunk, hazudunk, és nem az igazságot tesszük.
7 Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.
8 Ha azt mondjuk, hogy nincs bűnünk, magunkat csapjuk be, és nincs meg bennünk az igazság.
9 Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól.
10 Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, az ő igéje nincs meg bennünk, és hazuggá tesszük őt.
BOOK
CHAPTER
Version
English
Română
Magyar
Español
Italiano
Reader Settings
Font Size
Font Family
Footnotes
Numbers and Titles
Commentary icons
Cross-references
Report an error
Bible Commentary: 0
What’s wrong?
More
Interface language
Color scheme

This item is not available right now.