1
[Dávid zsoltára. Emlékeztetőül.] (2) URam, ne fenyíts meg haragodban, felindulásodban ne ostorozz engem!
2
(3) Mert nyilaid belém hatoltak, és rám nehezedett a kezed.
3
(4) Nincs ép hely a testemen haragod miatt; nincs békesség a csontjaimban vétkeim miatt.
4
(5) Mert bűneim elborították fejemet; elhordozhatatlan teherként nehezednek rám.
5
(6) Megbüdösödtek és elmérgesedtek sebeim oktalanságom miatt.
6
(7) Ellankadtam, meggörnyedtem nagyon, mindennap úgy járok, mint aki gyászol.
7
(8) Mert derekam megtelt fájdalommal, és nincs ép hely testemen.
8
(9) Erőtlen és nagyon összetört vagyok, és szívem keserűsége miatt jajgatok.
9
(10) Uram, előtted van minden kívánságom, és nincs rejtve előled sóhajtásom!
10
(11) Szívem hevesen dobog, erőm elhagyott, és szemem világa sincs már velem.
11
(12) Szeretteim és barátaim félreállnak az engem ért csapás miatt, rokonaim pedig messze távolodnak.
12
(13) Tőrt vetettek, akik életemre törnek, és akik bajomat keresik, arról beszélnek, hogyan tegyenek tönkre, és csalárdságot koholnak mindennap.
13
(14) De én, mint a süket, meg se hallom, olyan vagyok, mint egy néma, aki nem nyitja föl száját.
14
(15) Olyanná lettem, mint aki nem hall, és szájában nincsen ellenvetés.
15
(16) Mert benned reménykedem, URam, te majd megfelelsz nekik, URam, Istenem!
16
(17) Mert azt gondolom: Bárcsak ne nevetnének rajtam, amikor lábam meginog, és ne lennének úrrá rajtam!
17
(18) Én bizony közel vagyok az eleséshez, és bánatom mindig előttem van.
18
(19) Ezért hát bevallom bűneimet, bánkódom vétkeim miatt.
19
(20) De ellenségeim élnek és erősödnek, megsokasodtak hazug gyűlölőim,
20
(21) akik a jóért rosszal fizetnek, és ellenem törnek, amikor én jóra törekszem.
21
(22) Ne hagyj el, URam, Istenem, ne távolodj el tőlem!
22
(23) Siess segítségemre, ó, Uram, szabadítóm!