---

¹ A karmesternek: „A hajnali szarvas” kezdetű ének dallamára. Dávid zsoltára.
² Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok!
³ Istenem! Hívlak nappal, de nem válaszolsz, éjszaka is, de nem tudok elcsendesedni.
⁴ Pedig te szent vagy, trónodon ülsz, rólad szólnak Izráel dicséretei.
⁵ Benned bíztak őseink, bíztak, és megmentetted őket.
⁶ Hozzád kiáltottak segítségért, és megmenekültek, benned bíztak, és nem szégyenültek meg.
⁷ De én féreg vagyok, nem ember, gyaláznak az emberek, és megvet a nép.
⁸ Gúnyolódnak rajtam mind, akik látnak, ajkukat biggyesztik, fejüket csóválják:
⁹ Az Úr ra bízta magát, mentse hát meg őt, szabadítsa meg, hiszen kedvelte!
¹⁰ Te hoztál ki engem anyám méhéből, biztonságba helyeztél anyám emlőin.
¹¹ Már anyám ölében is rád voltam utalva, anyám méhében is te voltál Istenem.
¹² Ne légy tőlem távol, mert közel van a baj, és nincs, aki segítsen!
¹³ Hatalmas bikák vettek körül, bekerítettek a básáni bivalyok.
¹⁴ Föltátották rám szájukat, mint a marcangoló, ordító oroszlán.
¹⁵ Szétfolytam, mint a víz, kificamodtak a csontjaim. Szívem, mint a viasz, megolvadt bensőmben.
¹⁶ Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem az ínyemhez tapadt, a halál porába fektettél.
¹⁷ Mert kutyák vettek körül engem, gonoszok bandája kerített be, átlyukasztották kezemet, lábamat.
¹⁸ Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak bámulnak, néznek rám.
¹⁹ Megosztoznak ruháimon, köntösömre sorsot vetnek.
²⁰ Ó, Ur am, ne légy távol, erősségem, siess segítségemre!
²¹ Ments meg engem a fegyvertől, életemet a kutyák hatalmából!
²² Szabadíts meg az oroszlán szájából és a bivalyok szarvai közül engem, nyomorultat!
²³ Hirdetem nevedet testvéreimnek, dicsérlek a gyülekezetben.
²⁴ Kik az Ur at félitek, dicsérjétek őt, Jákób utódai, mind dicsőítsétek őt! Rettegjetek tőle, Izráel utódai, mind!
²⁵ Mert nem veti meg és nem utálja az elesettek nyomorúságát, nem rejti el orcáját előlük, segélykiáltásukat meghallgatja.
²⁶ Rólad szól dicséretem a nagy gyülekezetben, teljesítem fogadalmaimat az istenfélők előtt.
²⁷ Esznek az alázatosak, és jóllaknak, dicsérik az Ur at, akik őt keresik. Szívetek legyen vidám mindenkor!
²⁸ A föld legvégéig mindenkinek eszébe jut az Úr, és megtérnek hozzá, őelőtte borul le a népek minden nemzetsége.
²⁹ Mert az Úr é a királyi hatalom, ő uralkodik a népeken.
³⁰ Csak előtte borulnak le a földi hatalmasságok, térdet hajt előtte minden halandó, aki nem tudja életét megtartani.
³¹ Az utódok szolgálják őt, beszélnek az Úr ról a jövő nemzedéknek.
³² Jönnek, és a születendő népnek hirdetik majd, hogy igaz, amit ő tesz.