1[Dávid zsoltára abból az időből, amikor Júda pusztájában volt.] (2) Ó, Isten, te vagy az én Istenem! Téged keres, téged szomjaz a lelkem, utánad sóvárog testem, mint a kiszáradt, elepedt föld, amelynek nincs vize,
2(3) hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélhessem hatalmadat és dicsőségedet.
3(4) Hiszen kegyelmed jobb az életnél. Ajkam hadd dicsérjen téged!
4(5) Hadd áldjalak ezért életem fogytáig, hadd emeljem föl kezemet a te nevedben!
5(6) Mintha zsíros falatokkal és kövérséggel telne meg lelkem, amikor víg ajakkal dicsér téged a szám!
6(7) Rád gondolok ágyamban, őrváltásról őrváltásra rólad elmélkedem.
7(8) Mert te voltál segítségem, és szárnyad árnyékában örvendeztem.
8(9) Ragaszkodik hozzád a lelkem, jobbod megtámogat engem.
9(10) Azok pedig, akik halálra keresik lelkemet, a föld mélységeibe jutnak,
10(11) kard martalékául esnek, és sakálok eledelévé lesznek.
11(12) A király pedig örvendezni fog Istenben; dicsérik őt mindazok, akik rá esküsznek, de a hazugok szája be lesz dugva.