---

¹ Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola és Timóteus testvér: Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, és egész Akhájában valamennyi szentnek:
² Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
³ Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene,
⁴ aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket.
⁵ Mert amilyen bőséggel részünk van Krisztus szenvedéseiben, olyan bőséges Krisztus által a mi vigasztalásunk is.
⁶ Ha szorongattatunk, ez a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha vigasztaltatunk, az a ti vigasztalásotokért van, amely elég erős ugyanazoknak a szenvedéseknek az elhordozására, amelyeket mi is szenvedünk.
⁷ A mi reménységünk bizonyos felőletek, mert tudjuk, hogy amiképpen részestársak vagytok a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is.
⁸ Mert azt akarjuk, testvéreim, hogy tudjatok arról a nyomorúságról, amely Ázsiában ért minket: rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk.
⁹ Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat;
¹⁰ aki ilyen halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít,
¹¹ mivel ti is segítségünkre vagytok az értünk mondott könyörgéssel, hogy a ránk áradt kegyelemért sokan sokféleképpen mondjanak értünk hálaadást.
¹² Mert ez a mi dicsekvésünk, amelyről lelkiismeretünk bizonyságot tesz, hogy Isten szentségével és tisztaságával, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk a világban, kiváltképpen pedig közöttetek.
¹³ Mert nem írunk nektek mást, mint amit olvastok és meg is értetek, sőt remélem, hogy teljesen meg fogtok érteni,
¹⁴ ahogyan részben meg is értettetek minket: mert ti velünk dicsekedtek, amiképpen mi is veletek a mi Urunk Jézus napján.
¹⁵ Ezzel a bizodalommal akartam már előbb hozzátok menni, hogy másodszor is részesüljetek a kegyelemben.
¹⁶ Azután tőletek akartam átmenni Makedóniába, és Makedóniából ismét hozzátok menni, hogy ti bocsássatok útra Júdeába.
¹⁷ Amikor tehát ezt akarom, vajon könnyelmű vagyok-e? Vagy amit tervezek, emberi módon tervezem, vagy hogy énnálam az „igen” egyszersmind „nem” is?
¹⁸ Isten a tanúm, hogy beszédünk nálatok nem volt „igen” és „nem”.
¹⁹ Mert az Isten Fia, Krisztus Jézus, akit közöttetek hirdettünk, én magam, Szilvánusz és Timóteus, nem lett „igen”-né is meg „nem”-mé is, hanem az „igen” valósult meg őbenne.
²⁰ Mert Istennek minden ígéretére őbenne van az igen, és ezért általa mondunk áment Isten dicsőségére.
²¹ Isten pedig, aki minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken,
²² pecsétjével el is jegyzett minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe.
²³ Én pedig Istent hívom tanúbizonyságul magam mellett, hogy irántatok való kíméletből nem mentem még el Korinthusba.
²⁴ Mert nem akarunk uralkodni a ti hiteteken, hanem munkatársai vagyunk örömötöknek, mivel szilárdan álltok a hitben.