---

¹ Ászáf tanítókölteménye. Miért vetettél el, Istenem, oly régóta, miért lángol haragod legelőd nyája ellen?
² Gondolj gyülekezetedre, amelyet hajdan létrehoztál, örökségedre, a törzsre, amelyet megváltottál, a Sion hegyére, amelyen laktál!
³ Irányítsd lépteidet a régi romokra! Szentélyedben az ellenség mindent lerombolt!
⁴ Ellenségeid ordítoztak kijelentésed helyén, és kitűzték ott jelvényeiket.
⁵ Olyanok voltak, mint akik a sűrű fák közt fejszét emelnek magasra.
⁶ Még faragványait is mind összetörték fejszékkel és baltákkal.
⁷ Lángba borították szentélyedet, porig alázták neved hajlékát.
⁸ Igázzuk le őket egészen! – mondták magukban, és fölperzselték az országban Isten minden hajlékát.
⁹ Jeleket nem látunk, próféta nincs többé, és senki sem tudja, meddig tart ez még.
¹⁰ Isten, meddig gyalázhat az ellenfél? Örökké csúfolhatja nevedet az ellenség?
¹¹ Miért tartod vissza kezedet? Emeld föl jobbodat, végezz velük!
¹² De Isten a királyom kezdettől fogva, aki szabadító tetteket vitt véghez a földön.
¹³ Te szorítottad vissza erőddel a tengert, te törted össze a tengeri szörnyek fejét.
¹⁴ Te zúztad szét a Leviatán fejeit, és a puszta népének adtad eledelül.
¹⁵ Te fakasztottál forrást és patakot, te szárítottál ki bővizű folyókat.
¹⁶ Tiéd a nappal, az éjjel is tiéd, te tetted helyükre a csillagokat és a napot.
¹⁷ Te szabtad meg a föld minden határát, te alkottál nyarat és telet.
¹⁸ Erre emlékezz, Ur am, mert ellenség gyaláz, és bolond nép csúfolja nevedet.
¹⁹ Ne dobd oda gerlicédet a vadaknak, elesettjeid életéről ne feledkezz el végképp!
²⁰ Tekints szövetségedre, mert erőszakkal vannak tele az ország távoli zugai is!
²¹ Ne maradjon meggyalázva az elnyomott, dicsérje nevedet az elesett és szegény!
²² Szállj perbe, perelj, Istenem! Gondold meg, hogy a bolond mennyire gyaláz téged szüntelen!
²³ Ne felejtsd el ellenségeid hangját, támadóid egyre növekvő zajongását!