---

¹ Az éneklőmesternek a sósannimra; Dávidé.
² Szabadíts meg engemet, oh Isten, mert a vizek lelkemig hatottak.
³ Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok; feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem.
⁴ Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, várván Istenemet.
⁵ Többen vannak fejem hajszálainál, a kik ok nélkül gyűlölnek engem; hatalmasok a vesztemre törők, a kik ellenségeim alap nélkül; a mit nem ragadtam el, azt kell megfizetnem!
⁶ Oh Isten, te tudod az én balgatagságomat, és az én bűneim nyilván vannak te előtted:
⁷ Ne szégyenüljenek meg miattam, a kik te benned remélnek, Uram, Seregeknek Ura! Ne pironkodjanak miattam, a kik téged keresnek, oh Izráelnek Istene!
⁸ Mert te éretted viselek gyalázatot, és borítja pironság az én orczámat.
⁹ Atyámfiai előtt idegenné lettem, és anyám fiai előtt jövevénynyé.
¹⁰ Mivel a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullanak reám.
¹¹ Ha sírok és bőjtöléssel gyötröm lelkemet, az is gyalázatomra válik.
¹² Ha gyászruhába öltözöm, akkor példabeszédül vagyok nékik.
¹³ A kapuban ülők rólam szólanak, és a borozók rólam énekelnek.
¹⁴ Én pedig néked könyörgök, oh Uram; jókedvednek idején, oh Isten, a te kegyelmed sokaságához képest hallgass meg engem a te megszabadító hűségeddel.
¹⁵ Ments ki engem az iszapból, hogy el ne sülyedjek; hadd szabaduljak meg gyűlölőimtől és a feneketlen vizekből;
¹⁶ Hogy el ne borítson a vizek árja, és el ne nyeljen az örvény, és a veremnek szája be ne záruljon felettem!
¹⁷ Hallgass meg engem, Uram, mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám;
¹⁸ És ne rejtsd el orczádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem!
¹⁹ Légy közel az én lelkemhez és váltsd meg azt; az én ellenségeimért szabadíts meg engem.
²⁰ Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat.
²¹ A gyalázat megtörte szívemet és beteggé lettem; várok vala részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találék.
²² Sőt ételemben mérget adnak vala, és szomjúságomban eczettel itatnak vala engem.
²³ Legyen az ő asztalok előttök tőrré, és a bátorságosoknak hálóvá.
²⁴ Setétüljenek meg az ő szemeik, hogy ne lássanak; és az ő derekukat tedd mindenkorra roskataggá.
²⁵ Öntsd ki a te haragodat reájok, és a te haragodnak búsulása érje utól őket.
²⁶ Legyen az ő palotájok puszta, és az ő hajlékukban ne legyen lakos;
²⁷ Mert a kit te megvertél, azt üldözik, és a tőled sujtottak fájdalmát szólják meg.
²⁸ Szedd össze álnokságaikat, és a te igazságodra ne jussanak el.
²⁹ Töröltessenek ki az élők könyvéből, és az igazak közé ne irattassanak.
³⁰ Engem pedig, a ki nyomorult és szenvedő vagyok, emeljen fel, oh Isten, a te segedelmed!
³¹ Dicsérem az Istennek nevét énekkel, és magasztalom hálaadással.
³² És kedvesebb lesz az Úr előtt az ökörnél, a szarvas és hasadt körmű tuloknál.
³³ Látják ezt majd a szenvedők és örülnek; ti Istent keresők, elevenedjék a ti szívetek!
³⁴ Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és az ő foglyait nem veti meg.
³⁵ Dicsérjék őt az egek és a föld; a tengerek és a mi csak mozog azokban!
³⁶ Mert megtartja Isten a Siont, és megépíti Júdának városait; és ott lakoznak majd és bírni fogják azt.
³⁷ És az ő szolgáinak maradékai öröklik azt, és abban laknak majd, a kik szeretik az ő nevét.