---

¹ Az éneklőmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár.
² Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám.
³ Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.
⁴ Istenről emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela.
⁵ Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.
⁶ Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről.
⁷ Megemlékezem éjjel az én énekeimről; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:
⁸ Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró?
⁹ Avagy végképen elfogyott-é az ő kegyelme? vagy megszűnik-é igérete nemzedékről nemzedékre?
¹⁰ Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az ő irgalmát? Szela.
¹¹ És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.
¹² Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról;
¹³ És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom.
¹⁴ Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?
¹⁵ Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.
¹⁶ Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. Szela.
¹⁷ Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.
¹⁸ A felhők vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak.
¹⁹ Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.
²⁰ Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg.
²¹ Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével.