1
A karmesternek: A „Liliomok” kezdetű ének dallamára. Intelem, Dávid tanító bizonyságtétele
2
abból az időből, amikor a naharajimi és a cóbái arámok ellen harcolt, Jóáb pedig visszafordult, és levágott a Sós-völgyben tizenkétezer edómi embert.
3
Ó, Isten! Elvetettél, szétszórtál bennünket! Megharagudtál ránk, állíts helyre minket!
4
Megrendítetted, megrepesztetted a földet. Gyógyítsd be sebeit, mert megindult.
5
Szörnyű dolgokat láttattál népeddel, bódító borral itattál minket.
6
De jelt adtál az istenfélőknek, hogy megmeneküljenek az íj elől. (Szela.)
7
Segítsen jobbod, és hallgass meg minket, hogy megmenekülhessenek kedveltjeid!
8
Isten így szólt szentélyében: Örömmel adom örökségül Sikemet, és kiosztom a Szukkót-völgyet.
9
Enyém Gileád, enyém Manassé, Efraim sisak a fejemen, Júda a kormánypálcám,
10
Móáb pedig a mosdómedencém, Edómra teszem sarumat, Filiszteán diadalmaskodom!
11
Ki visz el az erős városba, ki vezet el engem Edómba?
12
Csak te, Istenünk, noha elvetettél minket, te, Istenünk, bár nem jársz seregeinkkel!
13
Adj nekünk mégis segítséget az ellenség ellen, mert az emberi segítség mit sem ér!
14
Isten segítségével hatalmas dolgokat viszünk véghez, ellenségeinket ő tapossa el.