Zsoltárok könyve 10
10
URam, miért állsz távol? Miért rejtőzöl el a szükség idején?
2
A gonoszok kevélyen üldözik a szegényt; essenek saját cselük csapdájába, amelyet koholtak.
3
Dicsekszik lelke kívánságával a gonosz, áldja a fösvényt, és átkot mond az ÚRra.
4
Gőgös megvetéssel nem keresi: Nincs Isten – ez minden gondolata.
5
Útjai mindig szerencsések, távolinak tűnnek neki ítéleteid, minden ellenségét lekicsinyli.
6
Azt mondja szívében: Semmi sem rendít meg, soha nem jutok bajba.
7
Szája tele átkozódással, csalárdsággal és erőszakkal; nyelve alatt hamisság és álnokság van.
8
Utcák zugában lapul, titkon megöli az ártatlant, szeme a gyámoltalant lesi.
9
Leselkedik rejtekhelyén, leselkedik, mint az oroszlán a fedezékben, hogy elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja.
10
Összetöri, letiporja a gyámoltalanokat, akik elesnek erejétől.
11
Azt mondja szívében: Elfelejtett az Isten, elrejtette arcát, nem is lát meg soha!
12
Kelj föl, ÚR Isten, emeld föl kezedet, ne feledkezz el a szegényekről!
13
Miért vetheti meg Istent a gonosz? Miért mondhatja szívében: Nem lesz számonkérés?
14
Pedig te látod a bajt, és észreveszed a fájdalmat, hogy kézbe vedd. Rád hagyja magát a gyámoltalan, az árvának is te vagy segítsége.
15
Törd össze a gonosz karját, és kérd számon a bűnösön gonoszságát, egy se maradjon!
16
Király az ÚR mindörökké; a népek kivesznek földjéről.
17
A szegények kívánságát meghallgatod, ó, URam. Megerősíted szívüket, füled figyel rájuk,
18
hogy igazságot szolgáltass az árvának és nyomorultnak, hogy földi ember többé ne rettentsen meg másokat.