1
[A karmesternek: „A fiú halála” dallamára. Dávid zsoltára.](2) Dicsérlek, URam, teljes szívemből, hirdetem minden csodatettedet.
2
(3) Örülök és örvendezek tebenned, zengem nevedet, ó, Magasságos!
3
(4) Mert meghátráltak ellenségeim, elbuktak és elvesztek színed előtt.
4
(5) Mert véghezvitted ítéletemet és ügyemet, trónodra ültél, mint igaz bíró.
5
(6) Megdorgáltad a népeket, elveszítetted a gonoszt, örökre eltörölted nevüket.
6
(7) Megsemmisült az ellenség, örökre rommá lettek a városok, amelyeket kiszaggattál, még az emlékük is kiveszett.
7
(8) Az ÚR örökké trónján ül, ítéletre állította fel székét.
8
(9) Igazságosan ítéli meg a világot, méltányosan törvénykezik a népek fölött.
9
(10) Az ÚR a nyomorultak kővára, erősség a szükség idején.
10
(11) Azért benned bíznak, akik ismerik nevedet, mert nem hagyod el azokat, URam, akik keresnek téged.
11
(12) Énekeljetek az ÚRnak, aki a Sionon lakik; hirdessétek fenséges tetteit a népek között!
12
(13) Mert számon kéri a kiontott vért, megemlékezik róla, nem feledkezik el a szegények jajkiáltásáról.
13
(14) Könyörülj rajtam, URam! Lásd meg nyomorúságomat, amely gyűlölőim miatt ért! Te emelsz föl engem a halál kapujából,
14
(15) hogy hirdethessem dicsőségedet Sion leányának kapuiban, és örvendezzek szabadításodnak.
15
(16) A népek a maguk ásta verembe süllyedtek, rejtett hálójukban megakadt a lábuk.
16
(17) Megismertette magát az ÚR, ítéletet hozott; a gonoszt saját keze munkája ejti el. [Közjáték. Szela]
17
(18) A Seolba jutnak a gonoszok, oda jut minden olyan nép, amely elfeledkezik Istenről.
18
(19) Mert nem marad örökre elfelejtve a szegény, a nyomorultak reménye sem vész el végképp.
19
(20) Kelj föl, URam, ne hatalmasodjék el a halandó; vond magad elé ítéletre a népeket!
20
(21) Rettentsd meg, URam, őket, hadd tudják meg a népek, hogy ők csak halandók.