Jób könyve 17
17
(16,23) Lelkem elalélt, napjaim elfogynak, a sír vár reám.
2
(1) Bizony, gúnyolódók vesznek körül! Szemem civódásukon időzik.
3
(2) Tedd meg, vállalj értem kezességet, különben ki kezeskedne értem?
4
(3) Mivel szívüket elzártad az értelem elől, azért nem is engedheted felülkerekedni őket.
5
(4) Aki prédára juttatja a barátait, annak még fiai is hiába epekednek.
6
(5) Szóbeszéd tárgyává tett a népek előtt, és olyanná lettem előttük, mint akit arcon köptek.
7
(6) Szemem elhomályosodott a bosszúság miatt, minden tagom olyan, mint az árnyék.
8
(7) Megütköznek ezen a becsületesek, és az ártatlan felháborodik a képmutató miatt.
9
(8) Ám az igaz kitart az útján, és a tiszta kezű ember erősebbé lesz.
10
(9) Nosza hát, térjetek vissza ide mindnyájan. Jöjjetek, úgysem találok bölcset közöttetek.
11
(10) Napjaim elmúltak, szívemnek kincsei, terveim meghiúsultak.
12
(11) Az éjszakát nappallá akarják változtatni; mintha a világosság közelebb lenne, mint a sötétség.
13
(12) Ha abban reménykedem, hogy a sír az otthonom, és a sötétségben vetettem meg ágyamat;
14
(13) ha a sírnak mondom: „Te vagy az én atyám”, a férgeknek pedig: „Ti vagytok az én anyám és néném”,
15
(14) hol van akkor reménységem, ki lát reményt számomra?
16
(15) Leszáll a sírba, velem együtt nyugszik a porban.