---

¹ Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt.
² Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; különben ki csap velem kezet?
³ Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket.
⁴ A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.
⁵ Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök.
⁶ A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.
⁷ Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.
⁸ Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz.
⁹ Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.
¹⁰ Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.
¹¹ Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.
¹² Ha reménykedem is, a sír már az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat.
¹³ A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.
¹⁴ Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel?
¹⁵ Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban.
¹⁶