---

¹ Ekkor Izsák hívatta Jákóbot, megáldotta, és ezt parancsolta neki: Ne végy feleséget a kánaáni leányok közül!
² Kelj fel, menj el Paddan-Arámba, Betúélnak, a te anyád atyjának házához, és onnan végy magadnak feleséget, Lábánnak, anyád bátyjának a leányai közül.
³ A mindenható Isten pedig áldjon meg, szaporítson és sokasítson meg téged, hogy népek sokaságává légy.
⁴ És adja neked az Ábrahám áldását, neked és utódaidnak veled együtt, hogy örökség szerint bírjad a földet, melyen jövevény voltál, melyet Isten adott Ábrahámnak.
⁵ Elbocsátotta azért Izsák Jákóbot, hogy PaddanArámba menjen Lábánhoz, az arám Betúél fiához, Rebekának, Jákób és Ézsau anyjának bátyjához.
⁶ És látta Ézsau, hogy Izsák megáldotta Jákóbot, és elbocsátotta Paddan-Arámba, hogy onnan vegyen magának feleséget, és amikor áldotta, ezt parancsolta neki: Ne végy feleséget a kánaáni leányok közül.
⁷ Jákób hallgatott atyja és anyja szavára, és el is ment Paddan-Arámba.
⁸ Amikor Ézsau látta, hogy a kánaáni leányok nem tetszenek atyjának, Izsáknak,
⁹ elment Izmaelhez, és a feleségei mellé még Izmaelnek, Ábrahám fiának a lányát, Mahalatot, Nebájót húgát is elvette.
¹⁰ Jákób pedig elindult Beérsebából, és Hárán felé tartott.
¹¹ Egy olyan helyre ért, ahol lepihent, mivel a nap már lement. Fogott egyet az ott levő kövek közül, a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen.
¹² És álmot látott: íme, egy létra volt a földön felállítva, melynek teteje az eget érte, és íme, Isten angyalai fel s alá jártak azon.
¹³ És íme, az ÚR állt rajta, és szólt: Én vagyok az ÚR, Ábrahámnak, a te atyádnak Istene és Izsáknak Istene. Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak.
¹⁴ És annyi utódod lesz, mint a föld pora, nyugatra és keletre, északra és délre terjeszkedsz, és benned és magzatodban áldatik meg a föld minden nemzetsége.
¹⁵ Íme, én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged, akárhova mész, és visszahozzalak e földre. Mert nem hagylak el, míg be nem teljesítem, amit mondtam neked.
¹⁶ Jákób pedig fölébredve álmából ezt mondta: Bizonyára az ÚR van e helyen, és én nem tudtam.
¹⁷ Megrémült azért, és így szólt: Mily félelmes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és az ég kapuja.
¹⁸ És fölkelt Jákób reggel, vette azt a követ, melyet a feje alá tett, oszlopul állította, olajat öntött a tetejére,
¹⁹ és Bételnek nevezte azt a helyet. Azelőtt pedig Lúz volt annak a városnak a neve.
²⁰ Ekkor fogadást tett Jákób, és ezt mondta: Ha Isten velem lesz, és megőriz engem ezen az úton, amelyen most járok, és ha ad nekem kenyeret, hogy ehessek, és ruhát, hogy legyen mibe öltöznöm,
²¹ és ha békességgel térek vissza atyám házához: akkor az ÚR lesz az én Istenem.
²² És ez a kő, amelyet oszlopul állítottam, Isten háza lesz, és bármit adsz nekem, a tizedét neked adom.