---

¹ Jób azután így folytatta beszédét:
² Él az Isten, aki igazamat megvonta, és a Mindenható, aki keserűséggel illette lelkemet,
³ hogy mindaddig, amíg lelkem bennem van, és Isten lehelete van az orromban,
⁴ nem szól ajkam álnokságot, és nyelvem nem mond csalárdságot!
⁵ Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak nektek! Amíg lelkemet ki nem lehelem, nem engedek ártatlanságomból.
⁶ Igazamhoz ragaszkodom, nem mondok le róla. Napjaim miatt nem korhol a szívem.
⁷ Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és aki ellenem támad, mint az álnok.
⁸ Mert milyen reménysége lehet az elvetemültnek, ha elpusztítja őt Isten, és elveszíti a lelkét?
⁹ Meghallja-e Isten a kiáltását, ha eljön rá a nyomorúság?
¹⁰ Vajon gyönyörködhet-e a Mindenhatóban, segítségül hívhatja-e bármikor Istent?
¹¹ Megtanítalak titeket Isten hatalmas dolgaira, nem titkolom el azokat, amik a Mindenhatónál vannak.
¹² Íme, ti is mindnyájan látjátok. Miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?
¹³ Ez a gonosz ember osztályrésze Istentől és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, amelyet elvesznek:
¹⁴ Ha megszaporodnak is fiai, kard vár rájuk, és magzatai kenyérrel sem lakhatnak jól.
¹⁵ Maradékait dögvész miatt temetik el, és özvegyeik meg sem siratják őket.
¹⁶ Ha annyi ezüstöt halmozna is föl, mint a por, és annyi ruhát készíttet, mint a sár:
¹⁷ készíttethet ugyan, de az igazak veszik majd magukra, az ezüstön pedig az ártatlanok osztoznak.
¹⁸ Házát olyanná építette, mint a molyé, olyanná, mint a csősz csinálta kunyhó.
¹⁹ Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; de mire fölnyitja szemét, már semmije sincsen.
²⁰ Meglepi őt a félelem, mint az árvíz, éjjel ragadja el a szélvihar.
²¹ Felkapja őt a keleti szél, és elviszi, elragadja őt lakóhelyéről.
²² Dobálja és nem kíméli; futva kell menekülnie keze elől.
²³ Összecsapják miatta tenyerüket, és lepisszegik lakóhelyén.