Jób könyve 27
27
Jób folytatta beszédét, és ezt mondta:
2
Az élő Istenre mondom, aki megfosztott igazamtól, és a Mindenhatóra, aki megkeserítette lelkemet,
3
hogy amíg csak lélegzem, és Isten lehelete van bennem,
4
nem szól ajkam álnokságot, nem mond nyelvem hamisságot.
5
Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak nektek! Míg csak meg nem halok, nem engedek feddhetetlenségemből.
6
Igazamhoz ragaszkodom, nem hagyom, egyetlen napomért sem bánt a lelkiismeret.
7
Úgy járjon ellenségem, mint a bűnös ember, és aki ellenem támad, mint az álnok.
8
Mert van-e reménye az elvetemültnek, ha véget vet neki Isten, és számon kéri tőle életét?
9
Meghallgatja-e Isten a kiáltását, amikor végszükségbe kerül?
10
Lelheti-e örömét a Mindenhatóban? Segítségül hívhatja-e bármikor az Istent?
11
Hadd tanítsalak benneteket Isten hatalmáról! Nem tartom titokban a Mindenható tervét.
12
Hiszen mindnyájan látjátok! Miért beszéltek hát hiábavalóságot?
13
Ez jut a bűnös embernek Istentől, ilyen örökséget kapnak az erőszakoskodók a Mindenhatótól:
14
Ha sok gyermeke lesz is, fegyver vár rájuk, a kenyérnek is szűkében lesznek utódaik.
15
Maradékukat dögvész viszi sírba, özvegyei nem siratják őt.
16
Ha annyi ezüstöt halmozna is fel, mint a por, és úgy rakná egymásra ruháit, mint más a vályogtéglát:
17
összehordta, de az igazak öltik majd magukra, az ezüstön pedig az ártatlanok osztoznak.
18
Háza, amelyet épített, mint a molyfészek, vagy mint a lombsátor, melyet a csősz készít.
19
Gazdagon fekszik le, de többé ezt nem teszi: mire fölnyitja szemét, már nem lesz semmije.
20
Rémület lepi meg, mint az árvíz, éjjel ragadja el a forgószél.
21
Fölkapja a keleti szél, és ő elmegy, elragadja őt lakóhelyéről.
22
Dobálja kíméletlenül, futva menekül előle.
23
Összecsapják tenyerüket miatta, és fölszisszennek lakóhelyén.