1
És Jónás imádkozott az ÚRhoz, az ő Istenéhez a hal gyomrából.
2
Azt mondta: Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltottam, és ő meghallgatott engem. A Seol torkából kiáltoztam, és te meghallottad szavamat.
3
Mert mélységbe vetettél engem, a tenger közepébe; körülfogott a víz, habjaid és hullámaid mind átcsaptak rajtam!
4
Azt gondoltam: Elvetettél a szemed elől. Bárcsak láthatnám még szentséged templomát!
5
Torkomig értek a vizek, a mélység árja vett körül engem, hínár szövődött a fejemre.
6
Lesüllyedtem a hegyek alapjáig, örökre bezáródtak mögöttem a föld zárjai. De te kiemelted életemet a mélységből, URam, Istenem!
7
Amikor elcsüggedt a lelkem, az ÚRra emlékeztem, és könyörgésem eljutott hozzád, szentséged templomába.
8
Akik a hiábavaló bálványokra ügyelnek, elhagyják azt, aki kegyelmes hozzájuk.
9
De én hálaadó énekkel áldozom neked, megadom, amit megfogadtam. Az ÚRé a szabadítás!
10
Erre az ÚR parancsolt a halnak, és az kivetette Jónást a szárazra.