---

¹ Ezután történt, hogy Absolon szerzett magának szekeret, lovakat és ötven embert, hogy előtte fussanak.
² Reggelenként korán fölkelt Absolon, és megállt az útfélen a kapuban, és mindenkit megszólított, akinek dolga lévén, a királyhoz ment ítélet végett. Megkérdezte: Melyik városból való vagy? Ha az illető azt mondta: „Izráel egyik nemzetségéből való a szolgád”,
³ Absolon azt mondta neki: Íme, ügyed jó és igaz, de senki sincs, aki téged meghallgatna a királynál.
⁴ Aztán így folytatta Absolon: Ha engem tennének ítélőbíróvá ebben az országban, és hozzám jönne minden ember, akinek valami ügye és pere van, én igazságot szolgáltatnék neki.
⁵ Mikor pedig valaki közeledett hozzá, hogy leboruljon előtte, azonnal kezét nyújtotta, megölelte és megcsókolta azt.
⁶ Így tett Absolon egész Izráellel, akik ítéletért a királyhoz mentek, és így Absolon belopta magát Izráel fiainak szívébe.
⁷ Négy esztendő elteltével történt, hogy Absolon azt mondta a királynak: Hadd menjek el, és teljesítsem Hebrónban azt a fogadást, amelyet az ÚRnak tettem.
⁸ Mert ezt a fogadalmat tette szolgád, amikor az arámi Gesúrban lakott: Ha valóban hazavezérel engem az ÚR Jeruzsálembe, az ÚRnak fogok szolgálni.
⁹ A király ezt mondta neki: Menj el békével. Akkor fölkelt, és elment Hebrónba.
¹⁰ De Absolon titokban hírnököket küldött Izráel minden nemzetségéhez ezzel az üzenettel: Mikor a kürtszót meghalljátok, mondjátok: Absolon király lett Hebrónban!
¹¹ Absolonnal együtt kétszáz férfi is elment Jeruzsálemből, akiket meghívott. Ezek jóhiszeműen mentek el, mert semmit sem tudtak a dologról.
¹² Azonkívül Absolon elküldött Gílóba, és hívatta a gílói Ahitófelt, Dávid tanácsosát is, míg ő az áldozatot végezte. Az összeesküvés pedig erősödött, és a nép egyre szaporodott Absolon mellett.
¹³ Akkor egy követ ment Dávidhoz ezzel az üzenettel: Izráel népének szíve Absolonhoz hajolt.
¹⁴ Erre azt mondta Dávid mindazoknak a szolgáknak, akik vele voltak Jeruzsálemben: Jertek, fussunk el, mert másképp nem menekülhetünk meg Absolon kezéből. Siessetek, mert ő is siet, hogy utol ne érjen minket, és ne hozzon veszedelmet ránk, és a várost kardélre ne hányja.
¹⁵ A király szolgái ezt mondták a királynak: Minden úgy legyen, ahogy a király, a mi urunk akarja. Íme, a te szolgáid vagyunk.
¹⁶ Így tehát kivonult a király és utána egész háza népe. Tíz másodfeleségét azonban otthon hagyta a király, hogy őrizzék a házat.
¹⁷ Így vonult ki a király és utána egész háza népe, de megálltak a legszélső háznál.
¹⁸ Elvonult előtte minden szolgája: a kerétiek, a pelétiek és a gátiak is. Az a hatszáz férfi is elvonult a király előtt, aki vele együtt jött Gátból.
¹⁹ Ezt mondta akkor a király a gáti Ittajnak: Miért jössz te is velünk? Menj vissza, és maradj a királynál, mert te idegen vagy, és vissza is költözhetsz szülőhelyedre.
²⁰ Csak tegnap jöttél, és máris bujdosóvá tegyelek azzal, hogy velünk jössz? Én megyek, amerre mehetek. Te pedig térj vissza, és vidd vissza atyádfiait is. Irgalmasság és igazság legyen veled!
²¹ Ittaj így felelt a királynak: Él az ÚR és az én uram, a király, hogy ahol az én uram, a király lesz, ott lesz a te szolgád is, akár élve, akár halva.
²² Dávid erre azt mondta Ittajnak: Ám jöjj velünk, menjünk! És továbbvonult a gáti Ittaj embereivel együtt, még a kicsinyek is, mind, akik vele voltak.
²³ Az egész lakosság nagy jajgatással sírt, mikor elvonult az egész hadinép. A király átkelt a Kidrón-patakon, és az egész hadinép is elvonult a pusztába vezető úton.
²⁴ És íme, vele volt Cádók is és az összes lévita, akik Isten szövetségládáját hordozzák. Akkor letették Isten ládáját. Ebjátár pedig áldozott, amíg csak az egész hadinép ki nem vonult a városból.
²⁵ Ekkor így szólt a király Cádóknak: Vidd vissza Isten ládáját a városba. Ha kedves leszek az ÚR előtt, ismét hazahoz engem, és látnom engedi azt és az ő sátrát.
²⁶ Ha pedig ezt mondja: „Nem gyönyörködöm benned”, íme itt vagyok, cselekedjék velem úgy, ahogy neki tetszik.
²⁷ Azt is mondta a király Cádók papnak: Nemde próféta vagy? Azért hát menj haza békességben a városba fiaddal, Ahimaaccal és Ebjátár fiával, Jónátánnal együtt.
²⁸ Lássátok, íme, én itt maradok, ennek a pusztának a síkságán, amíg hír nem jön, és üzenetet nem kapok tőletek.
²⁹ Cádók és Ebjátár tehát visszavitte Jeruzsálembe Isten ládáját, és ott maradtak.
³⁰ Dávid pedig fölment az Olajfák hegyére, és menet közben sírt. Fejét befedve, saru nélkül ment, és az egész nép, amely vele volt, mindenki befedte a fejét, és menet közben sírtak.
³¹ Közben megüzenték Dávidnak, hogy Ahitófel is a pártütők között van Absolonnal. Akkor azt mondta Dávid: Kérlek, ó, URam, hiúsítsd meg Ahitófel tervét!
³² És amint fölért Dávid a hegy tetejére, hogy ott imádkozzék Istenhez, íme, eléje jött az arki Húsaj megszaggatott ruhában és földet szórva a fejére.
³³ Dávid azt mondta neki: Ha velem jössz, terhemre leszel.
³⁴ De ha visszatérsz a városba, és ezt mondod Absolonnak: „A te szolgád vagyok, ó, király; ezelőtt apád szolgája voltam, most immár a te szolgád leszek”, meghiúsíthatod Ahitófelnek ellenem való tervét.
³⁵ És íme, veled lesz ott Cádók és Ebjátár pap. Azért minden dolgot, amit a királyi palotából hallasz, mondj meg a papoknak, Cádóknak és Ebjátárnak.
³⁶ Íme, ott van velük a két fiuk is: Ahimaac, Cádók fia és Jónátán, Ebjátár fia. Általuk azonnal megüzenhetitek nekem, amit hallotok.
³⁷ Ezért Húsaj, Dávid barátja visszament a városba, éppen akkor, amikor Absolon bevonult Jeruzsálembe.