1 Egyszer megkérdezte Dávid: Maradt-e még valaki Saul háznépe közül, hogy irgalmasságot cselekedjem vele Jónátánért?

2 Volt Saul házából egy szolga, név szerint Cíbá, akit Dávidhoz szólítottak, és megkérdezte tőle a király: Te vagy-e Cíbá? Így felelt: Én vagyok, a te szolgád.

3 Akkor azt mondta a király: Maradt-e még valaki Saul háza népe közül, hogy Isten irgalmassága szerint cselekedjem vele? Cíbá így felelt a királynak: Van még Jónátánnak egy fia, aki mind a két lábára sánta.

4 Azt kérdezte a király: Hol van? Cíbá ezt felelte a királynak: Íme, Mákírnak, Ammiél fiának a házában van, Lódebárban.

5 Akkor elküldött Dávid király, és elhozatta őt Mákírnak, Ammiél fiának házából, Lódebárból.

6 Amikor Mefibóset, Jónátánnak, Saul fiának a fia megérkezett Dávidhoz, arcra borult, és tisztességet tett neki. Dávid megszólította: Mefibóset! Ő így felelt: Íme, a te szolgád.

7 Dávid azt mondta neki: Ne félj, mert hűséggel tartozom neked apádért, Jónátánért, és visszaadom neked nagyapádnak, Saulnak minden földbirtokát, és mindig asztalomnál fogsz étkezni.

8 Akkor fejet hajtott Mefibóset, és azt mondta: Mi a te szolgád, hogy a holt ebre, amilyen én vagyok, reátekintettél?

9 Azután szólította a király Cíbát, Saul szolgáját, és azt mondta neki: Amije csak volt Saulnak és egész háznépének, mindazt a te urad fiának adtam.

10 A földeknek tehát te viseld gondját fiaiddal és szolgáiddal együtt, és szolgáltasd be a terményt, hogy legyen urad fiának kenyere. Mefibóset pedig, a te urad fia mindig az én asztalomnál eszik. Cíbának tizenöt fia és húsz szolgája volt.

11 Cíbá így felelt a királynak: Mindent úgy tesz a szolgád, ahogy uram, a király parancsolja nekem. Így Mefibóset Dávid asztalánál evett, mint egy királyfi.

12 Mefibósetnek pedig volt egy kisfia, akinek Míká volt a neve. Cíbá házának lakói pedig mindnyájan Mefibóset szolgái voltak.

13 Mefibóset tehát Jeruzsálemben lakott, mert mindig a király asztalánál étkezett. Ő mind a két lábára sánta volt.