---

¹ Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta:
² Ilyesfélét eleget hallottam. Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan!
³ Vége lesz-e már az üres beszédnek? Vagy mi bajod van, hogy így válaszolsz?
⁴ Én is tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok az én helyemben! Tudnék én is szép szavakat mondani nektek, csóválhatnám gúnyosan a fejemet.
⁵ Szavaimmal erősíthetnélek titeket, ajkaim részvétével nyugtatgatnálak.
⁶ Attól, hogy beszélek, nem enyhül fájdalmam, de ha abbahagyom, akkor sem múlik el;
⁷ mostanra teljesen kimerített. Elpusztítottad egész családomat.
⁸ Megragadtál! Tanúvá lett, ellenem támadt, engem vádol elesett állapotom.
⁹ Haragja marcangolt és üldözött engem. Fogait csikorgatja ellenem, villogó szemekkel néz rám ellenségem.
¹⁰ Feltátották ellenem szájukat, gyalázkodva arcul vertek, együtt vonulnak ellenem.
¹¹ Isten kiszolgáltat engem az álnokoknak, és a bűnösök kezébe juttat.
¹² Nyugalomban éltem, de ő összetört. Nyakon ragadott, és szétzúzott, céltáblának használt engem.
¹³ Mindenfelől záporoznak nyilai; felhasítja veséimet kíméletlenül, epémet kiontja a földre.
¹⁴ Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.
¹⁵ Varrott zsákruhát húztam a bőrömre, porba hajtottam büszkeségemet.
¹⁶ Arcom a sírástól kivörösödött, szempilláimon a halál árnyéka ül.
¹⁷ Pedig nem tapad kezemhez erőszak, és imádságom tiszta.
¹⁸ Föld, ne fedd be véremet, ne némuljon el segélykiáltásom!
¹⁹ Most is van tanúm a mennyben, és kezesem fenn a magasságban.
²⁰ Saját barátaim csúfolnak! Könnyek között tekintek Istenre,
²¹ hogy igazolja a férfiút Istennél, és az embert felebarátjával szemben.
²² Mert ez a néhány esztendő eltelik, és én nem térek vissza az ösvényről, amelyen elmegyek.