Jób könyve 16
16
Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta:
2
Ilyesfélét eleget hallottam. Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan!
3
Vége lesz-e már az üres beszédnek? Vagy mi bajod van, hogy így válaszolsz?
4
Én is tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok az én helyemben! Tudnék én is szép szavakat mondani nektek, csóválhatnám gúnyosan a fejemet.
5
Szavaimmal erősíthetnélek titeket, ajkaim részvétével nyugtatgatnálak.
6
Attól, hogy beszélek, nem enyhül fájdalmam, de ha abbahagyom, akkor sem múlik el;
7
mostanra teljesen kimerített. Elpusztítottad egész családomat.
8
Megragadtál! Tanúvá lett, ellenem támadt, engem vádol elesett állapotom.
9
Haragja marcangolt és üldözött engem. Fogait csikorgatja ellenem, villogó szemekkel néz rám ellenségem.
10
Feltátották ellenem szájukat, gyalázkodva arcul vertek, együtt vonulnak ellenem.
11
Isten kiszolgáltat engem az álnokoknak, és a bűnösök kezébe juttat.
12
Nyugalomban éltem, de ő összetört. Nyakon ragadott, és szétzúzott, céltáblának használt engem.
13
Mindenfelől záporoznak nyilai; felhasítja veséimet kíméletlenül, epémet kiontja a földre.
14
Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.
15
Varrott zsákruhát húztam a bőrömre, porba hajtottam büszkeségemet.
16
Arcom a sírástól kivörösödött, szempilláimon a halál árnyéka ül.
17
Pedig nem tapad kezemhez erőszak, és imádságom tiszta.
18
Föld, ne fedd be véremet, ne némuljon el segélykiáltásom!
19
Most is van tanúm a mennyben, és kezesem fenn a magasságban.
20
Saját barátaim csúfolnak! Könnyek között tekintek Istenre,
21
hogy igazolja a férfiút Istennél, és az embert felebarátjával szemben.
22
Mert ez a néhány esztendő eltelik, és én nem térek vissza az ösvényről, amelyen elmegyek.