---

¹ Végül aztán megnyitotta Jób a száját, és megátkozta születése napját.
² Megszólalt Jób, és ezt mondta:
³ Vesszen el a nap, amelyen születtem, az éjszaka, mely tudta, hogy fiú fogant!
⁴ Legyen sötét az a nap, ne törődjék vele Isten odafönt, ne ragyogjon rajta napsugár!
⁵ Sötétség és homály vegye birtokába, felhő lakjon rajta, nappal is sötétség tegye rémisztővé!
⁶ Ragadja el vaksötétség azt az éjszakát! Ne kerüljön az év napjai közé, ne számítsák bele a hónapok számába!
⁷ Legyen az az éjszaka meddő, ne hallatsszon akkor örömujjongás!
⁸ Hozzanak rá rontást, akik meg tudnak átkozni egy napot, és képesek felingerelni a Leviatánt.
⁹ Sötétüljenek el alkonyatán a csillagok, hiába várjon világosságra, ne lássa meg a hajnal sugarait,
¹⁰ mert nem zárta be anyám méhének ajtaját, és nem rejtette el szemem elől a nyomorúságot!
¹¹ Miért nem haltam meg, mikor megszülettem? Miért nem múltam ki, mikor anyám méhéből kijöttem?
¹² Miért is vettek ölbe, és emlőkre, hogy szopjak?
¹³ Akkor most feküdnék, és élvezném a békét, aludhatnék, és nyugalmam volna
¹⁴ a föld királyaival és tanácsosaival, kik kőhalmokat építettek maguknak,
¹⁵ vagy a fejedelmekkel, akik aranyat gyűjtöttek, és ezüsttel töltötték meg házaikat.
¹⁶ Vagy miért nem ástak el, mint az elvetélt gyermeket, mint azt a csecsemőt, aki nem jöhetett élve a világra?
¹⁷ Ott megszűnik a bűnösök nyugtalansága, megnyugszanak, akiknek erejük ellankadt.
¹⁸ A foglyok ott mindnyájan nyugalmat találnak, nem hallják többé a hajcsárok hangját.
¹⁹ Egyforma ott nagy és kicsiny, a rabszolga is megszabadul urától.
²⁰ Miért is ad a nyomorultnak világosságot, és életet annak, aki megkeseredett,
²¹ akik várják a halált, de hiába, pedig jobban keresik, mint a rejtett kincset,
²² akik örülnének és úgy ujjonganának, ha megtalálnák végre a sírt;
²³ az útvesztőbe jutott embernek, aki elől Isten elzárt minden utat?
²⁴ Mert mielőtt eszem, sóhajtozom, kitör belőlem az ordítás, mint a vízfolyás.
²⁵ Mert amitől leginkább rettegtem, az szakadt rám, és amitől féltem, az ért utol engem.
²⁶ Nem lelek pihenést, se csendességet; még meg sem nyugodhattam, és újra rám tör a remegés.