BÖLCSESSÉG AZ IGAZ ÉLETHEZ

E heti tanulmányunk: Zsoltárok 90; 95:7-11;  119:1-16;  128; 141; János 3:16

Amint láttuk, a kegyelmes Isten bűnbocsánatot ad a megtérő bűnösnek, új szívet teremt benne, hogy hit által éljen.
Az Ige utat is mutat az igaz élethez (Zsolt 119:9-16). A törvény megtartása semmiképpen nem törvényeskedő szabálykövetés, hanem meghitt kapcsolat Istennel és áldásokkal teljes élet (Zsolt 119:1-2; Zsoltárok 128).
Azonban az igaz ember élete sem mentes a kísértésektől. A bűn fondorlatos módon környékezi meg az igazakat (Zsolt 141:2-4), és bele is eshetnek csapdájába. Isten megenged próbaidőket gyermekei életében, hogy hűségük (vagy hűtlenségük) világosan megmutatkozzon. Amenynyiben a hívő hallgat a tanításra és intésre, hite megtisztul, megerősödik bizalma az Úrban. A kellő bölcsességet az Istennel kapcsolatban maradó élet dinamikája által nyerjük, kísértések és kihívások között. Amikor kérjük Istent: tanítson bennünket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk (Zsolt 90:12), ez tükrözi folyamatos elköteleződésünket az Úrhoz hűséges élet iránt.

Február 24. – Az Adventista Világrádió napja (adományok)
 

EGW idézet

„Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.” (Zsolt 90:12) Az időnk is az Istené. Minden pillanat az övé, ezért ünnepélyes kötelességünk azt az ő dicsőségére kihasználni. Isten nem is annyira a kapott talentumokat fogja számon kérni, mint inkább az időnket. Az idő mindennél értékesebb. Krisztus felettébb értékesnek tartott minden pillanatot, ezért nekünk is ilyen módon kell viszonyulnunk az időhöz. Az élet túl rövid ahhoz, hogy eltékozoljuk. Csupán néhány nap próbaidő áll a rendelkezésünkre, ami alatt fel kell készülnünk az örök életre. Nincs sem vesztegetni való időnk, sem pedig az önző gyönyörökre elpazarolható időnk, sem olyan, ami alatt megengedhetjük magunknak, hogy vétkezzünk. Most van itt az ideje felkészülni a vizsgálati ítéletre. – The Faith I Live By, 158. o.

Hiszem, hogy az öröklét küszöbén állunk, ezért igyekszem folyamatosan közösségben maradni Istennel. Nagyra becsülöm az örök életet, és semmi sem szakíthat el Isten szerelmétől. Szüntelenül nevelni és edzeni akarom a lelkemet, hogy Krisztusra támaszkodjon, mert csak tőle nyerhet lelki erőt. Istennek az a szándéka, hogy tapasztalatok által ismerjük meg Fiát, hogy hű tanúbizonyságai lehessünk, tetteink és szavaink által biztonságot tehessük Jézus kegyelméről, s így gyakoroljunk akár tudatosan, akár tudatlanul is befolyást másokra. (…)
Amikor arra a munkára gondolok, amit Isten végez az elesett emberért, csodálatba ejt, ahogy erkölcsi erővel akarja felruházni a szegény, elesett embereket azért, hogy jellemeket átformáló kegyelme által képessé tegye őket a mennyei létre. Ő készíti fel az embert, hogy megállhasson a jelenlétében, hogy együtt lakozzon az angyalokkal, és közösségben lehessen Istennel. Ó, mennyire vágyik már a szívem ott lenni azok között, akik Jézus Krisztussal fognak járni az újjáteremtett földön! – This Day With God, 117. o.

A keresztény élete gyakran tele van veszéllyel, és nehéznek látszik a kötelességteljesítés. Képzeletünk egy közeledő szerencsétlenséget tár elénk, amely után szolgaság és halál következik. Isten szava mégis világosan mondja: „Menjetek előre!” Engedelmeskedjünk akkor is ennek a parancsnak, ha tekintetünk nem tud áthatolni a sötétségen. Sohasem tűnnek el az előrehaladás akadályai egy bizonytalankodó, kétkedő lélek elől. Aki csak akkor akar engedelmeskedni, ha minden bizonytalanság szertefoszlik, és a sikertelenség vagy vereség veszélye megszűnt, az sohasem fog engedelmeskedni. A hit túltekint a nehézségeken, megragadja a láthatatlant, a Mindenhatót, ezért nem jöhet zavarba. A hit Krisztus kezének megragadása minden szükség idején. (…)
Jézus nem azért szólít fel követésére, hogy azután elhagyjon bennünket. Ha életünket átadjuk szolgálatára, akkor többé nem fordulhat elő olyan helyzet, amelyről Isten nem gondoskodott már előre. Bármilyenek is a körülmények, van vezetőnk, hogy irányítsa utunkat, bármilyen tanácstalanok vagyunk, van megbízható tanácsadónk. – Az evangélium szolgái, 262–263. o.
 

1. Olvassuk el Zsolt 119:1-16 és 161-168 verseit! Hogyan kell megtartani Isten parancsolatait? Milyen áldások származnak ebből?

A Biblia úgy ábrázolja a hitéletet, mint ami Istennel való zarándoklás („járás”) az igazság ösvényén. Ez akkor tartható fenn, ha a hívők „az Úr törvényében járnak” (Zsolt 119:1), „orcád világosságában” (Zsolt 89:16, RÚF). Nem két különböző dologról van itt szó. Az Isten orcájának világosságában járás magában foglalja a törvény megtartását. Az Úr törvényében való járásnak része az is, hogy az ember teljes szívéből keresi Istent (Zsolt 119:1-2, 10).
A zsoltárok könyve az igaz élet bemutatására használja azt a fordulatot is, hogy „akiknek útja feddhetetlen” (Zsolt 119:1, ÚRK). A „feddhetetlen” vagy „tökéletes” (RÚF) szó az Isten által elfogadható, „hibátlan” (2Móz 12:5, RÚF) áldozatra utal. Hasonlóképpen nem ejthet foltot a bűn szeretete az igaz ember életén, ami élő áldozat (Róm 12:1). A „tökéletes út” vagy „tökéletesség útja” (Zsolt 101:2, 6; lásd még 18:33) azt jelenti, hogy az ember élete helyes, Istennek tetsző irányban halad.
A parancsolatok megtartása nem az isteni rendszabályok törvényeskedő betartását jelenti. Ellenkezőleg, „jó belátása van mindenkinek, aki ezt gyakorolja” (Zsolt 111:10), vagyis „józan eszű” (ÚRK; lásd még 1Krón 22:12). Az egész emberre vonatkozik, nem csupán a külsőséges cselekedeteire. Az életben egymástól elválaszthatatlan hozzáállást ír le a „feddhetetlenség”: a parancsolatok megtartása és Isten teljes szívből való keresése (Zsolt 119:1-2).
Isten parancsolatai a világra vonatkozó akaratának kinyilatkoztatásai. Bölcsességre tanítják az embert, hogyan éljen szabadságban és békében (Zsolt 119:7-11, 133). A zsoltáros gyönyörködik a törvényben, mert az biztosítja Isten hűségéről (Zsolt 119:77, 174).
„Nagy a békessége a törvényedet szeretőknek, és nem botlanak el” (Zsolt 119:165, ÚRK). A botlás képe az erkölcsi romlást írja le. Isten Igéje olyan a zsoltáros számára, mint a mécses (Zsolt 119:105, ÚRK), véd a kísértésektől (Zsolt 119:110).

Krisztus mivel példázta Isten Igéjének erejét (Mt 4:1-11)? Milyen erőt jelent tehát, ha valaki eltökéli a szívében, hogy engedelmeskedik Isten törvényének?

EGW idézet

„Boldogok, akiknek útjuk feddhetetlen, akik az Úr törvényében járnak.” (Zsolt 119:1) A bűnös ember saját erejéből nem képes eleget tenni Isten elvárásainak, ezért ahhoz kell segítségért folyamodnia, aki lefizette megváltásunk árát. Krisztus a mi reménységünk. Akik hisznek benne, megtisztíttatnak. Isten kegyelme és uralma tökéletes összhangban van egymással. Amikor Jézus az ember helyettesévé lett, jósága és hűsége találkozott, igazsága és békessége „csókolgatta egymást”. A golgotai kereszt tesz bizonyságot Isten törvényének magasztos előírásairól.
A Tízparancsolatra nem a tiltások szempontjából, hanem a kegyelem szempontjából kell tekinteni. A tiltások az engedelmes embernek biztos boldogságot szavatolnak. Amikor a törvény Krisztus által elfogadásra kerül, megtisztítja a jellemet, ami örök boldogságot eredményez. A törvény az engedelmes ember számára védőfal. Látja benne Isten jóságát, amely kinyilatkoztatja a feddhetetlenség azon örök elveit, amelyek próbálják megvédeni őt a törvény áthágása okozta gonoszságtól. – Our High Calling, 137. o.

Csak úgy tudjuk betartani a törvényt, ha elsajátítjuk Krisztus feddhetetlenségét. Ő mondta: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” Amikor elfogadjuk a mennyei ajándékot, Krisztus feddhetetlenségét, akkor ismerjük fel, hogy mennyei kegyelem lett a rendelkezésünkre bocsátva, és hogy az emberi erőforrások teljesen erőtlenek. Jézus bőségesen kiárasztja ránk Szentlelkét, hogy segítségül legyen a szükségben, hogy erősítse a gyengeségünket, hogy bátorítson, hogy világosságot árasszon az elménkre, hogy megtisztítsa és nemesebbé tegye a szívünket. Krisztus így válik számunkra bölcsességgé, feddhetetlenséggé, szentséggé és megváltássá.
A keresztény életben – az elejétől a végéig – egyetlen lépést sem tehetünk Krisztus nélkül. Ő küldte el Szentlelkét, hogy velünk legyen szüntelen, hogy követhessük Őt, bárhová megy, amennyiben fenntartás nélkül bízunk benne, és akaratunkat átengedjük neki. – Reflecting Christ, 103. o.

A Megváltó győzött, hogy megmutassa az embernek, hogyan győzhet. Krisztus Isten Igéjével válaszolt Sátán minden kísértésére. Mivel bízott Isten ígéreteiben, erőt kapott az Isten parancsolatai iránti engedelmességhez, és a kísértő nem juthatott előnyhöz. Ez volt minden kísértésre Jézus válasza: „Meg van írva.” Az Úr nekünk is adta Igéjét, hogy ellenálljunk vele a bűnnek. „Igen nagy és becses ígéreteket” kaptunk, hogy általuk „isteni természet részeseivé” legyünk, „kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon” (2Pt 1:4).
Mondd el a megkísértett embernek, hogy ne a körülményeket és saját gyengeségeit nézze, sem pedig a kísértés hatalmát, hanem Isten Igéjének erejét! Ez az erő a mienk. „Szívembe rejtettem a te beszédedet –    mondja a zsoltáríró –, hogy ne vétkezzem ellened.” (Zsolt 119:11) –  A nagy Orvos lábnyomán, 181. o.
 

3. Olvassuk el a 90. zsoltárt, valamint 102:12 és 103:14-16 verseit! Mi az ember sorsa?

A bűn következtében a párához lett hasonló az ember élete az örökkévalósághoz viszonyítva. Ezer esztendő Isten szemében olyan, „mint egy őrjárásnyi idő éjjel” (Zsolt 90:4). Az örökkévalósághoz képest az emberi élet szinte elrepül (Zsolt 90:10). A legerősebb embert a leggyengébb növényhez hasonlítja az Ige (Zsolt 90:5-6; 103:15-16). Ráadásul ez a rövid élet is fáradozással és szomorúsággal teli (Zsolt 90:10). Azok is siránkoznak, keseregnek az élet rövidsége miatt, akik nem hisznek Istenben, szekulárisok, különösen az örökkévalóságra gondolva, amiről tudnak, de ami nélkülük halad tovább.
A 90. zsoltár az emberi sorsot a Teremtő Isten gondviselésével hozza összefüggésbe. Az Úr volt népének hajléka minden nemzedék idejében (Zsolt 90:1-2). A „hajlék”-nak fordított héber má’on szó úgy utal az Úrra, mint aki népének oltalma, menedéke (Zsolt 91:9). Isten visszafogja jogos haragját, újból kegyelmet ad. A zsoltáros felkiált: „Ki mérheti föl haragod erejét” (Zsolt 90:11, ÚRK), amiben az is benne foglaltatik, hogy soha senki nem tapasztalta a maga teljességében Istennek a bűn miatti haragját, ezért még van remény az emberek megtérésére, még szerezhetnek az igaz élethez kellő bölcsességet. A Bibliában a bölcsesség nem csupán az intelligenciára vonatkozik, hanem Isten tiszteletére is. Bölcsességre van szükségünk, hogy tudjuk, hogyan „számláljuk a napjainkat” (Zsolt 90:12). Napjaink száma véges, ezért tudjuk megszámlálni azokat, amivel tisztában is vagyunk. A bölcs élet azt jelenti, hogy az ember tudatában van az élet múlandóságának, ez vezeti hitre és engedelmességre. Csak a megtéréssel tehetünk szert ilyen bölcsességre (Zsolt 90:8, 12), Isten bűnbocsánatának, könyörületének és kegyelmének ajándéka által (Zsolt 90:13-14). Alapvető problémánk nem abból fakad, hogy Isten embernek teremtett bennünket, hanem a bűnből és abból, amit az a világunkban okozott. Pusztító hatásai mindenben és mindenkiben meglátszanak.
Jézusnak köszönhetően azonban van kiút az ember nehéz helyzetéből (Jn 1:29; 3:14-21), máskülönben semmi reményünk nem lenne.

Gyorsan tovaszáll az életünk, de minek a reményét kapjuk Jézusban (lásd Jn 3:16)? Milyen reménységünk lehetne nélküle?

EGW idézet

Az emberi család alig kezdte el a földi létet, máris megjelent a halál. Az ember, aki a munkanapjával méri az időt, végül képessé válik a halhatatlanságra és az örökkévalóságban való lakozásra. Figyelmeztettek bennünket, hogy „áron is váltsuk meg az időt”. Az eltékozolt időt azonban többé nem lehet visszaszerezni. Így hát az idő „visszaváltásának” egyedüli módja, hogy a hátralevő életünkben tegyünk meg minden tőlünk telhetőt Isten munkatársaiként az ő nagy megváltási művében. Minden egyes pillanatnak örök következménye van. Legyünk a pillanat emberei, szolgáljunk készségesen, valahányszor alkalmunk adódik. Meglehet, hogy soha többé nem lesz alkalmunk megosztani az élet igéit egy szükségben levő lélekkel, miközben Isten így szólítja meg őt:
„Ma éjjel elkérik a te lelkedet”, de a mi hanyagságunk miatt ez az ember nem fog tudni felkészülni (Lk 12:20). Az ítélet napján hogyan fogunk erről számot adni Isten előtt? – The Faith I Live By, 15. o.

Életünk legfontosabb teendője legyen az örök életre való felkészülés. Nem tudjuk, milyen rövid idő alatt ér véget földi utunk, ezért a legfontosabb feladatunk legyőzni elbukott, bűnös természetünket, hogy Krisztushoz hasonlóvá válhassunk. Egyetlen pillanatot sem veszíthetünk el. Minden nap álljunk készen az örök életre. Életünket azért kaptuk, hogy keressük az örök élet ajándékát. Isten próbaidőt adott számunkra, és ha hetven évet élünk is, akkor is túl rövid ez az idő üdvösségünk tökéletesítése szempontjából. Továbbá pedig vesd össze ezt az életet az isteni élettel. Rövid próbaidőnk bármely pillanatban véget érhet. Mennyire lelkeseknek kellene lennünk ahhoz, hogy helyet kapjunk az új földön!
Az a vágyam, hogy végezzem a munkát, amit a Mester rám bízott, és hogy semmi se tántorítson el ettől… Igyekezzünk egyesülni az Úrral. Legyen az ő érdeke a mi érdekünk is, az ő érzelmei és tervei legyenek a mieink is. Ismerjük Isten mérhetetlen áldozatát és bűnösök iránti szeretetét, ami által lehetővé tette a veszendő lelkek megváltását, ezért tehát egyesüljünk Krisztussal erre a nagy munkára. – This Day With God, 117. o.

Jézus soha nem hagy el, hiszen az életét adta értünk. Az ember elhagyhatja Krisztust, legyőzhetik a kísértések, de az Üdvözítő sohasem fordul el azoktól, akiknek a megváltásáért az életével fizetett. (…) Éljetek Krisztussal összeköttetésben, Ő majd szilárdan megtart titeket szent kezével, és soha nem enged el. Ismerjétek meg és higgyétek el az Isten irántunk való szeretetét, akkor biztonságban lesztek, és éltek. Ez a szeretet egy olyan erőd, amelyet Sátán semmiféle ámítása, semmilyen rohama nem tud bevenni. „Erős torony az Úrnak neve, ahhoz folyamodik az igaz, és bátorságos lesz.” (Péld 18:10) – Gondolatok a hegyibeszédről, 118–119. o.
 

3. Olvassuk el Zsolt 81:8-9, 95:7-11 és 105:17-22 verseit! Mi minden képezte részét a próbának?

Izrael Meríbánál próbára tette Istent, amikor megkérdőjelezték hűségét és azt, hogy van ereje gondoskodni róluk (2Móz 17:1-7; Zsolt 95:8-9). A 81. zsoltár mesterien megfordítva úgy magyarázza ezt az esetet, hogy Isten próbálta meg Izraelt (Zsolt 81:8), a nép pedig engedetlensége és bizalmatlansága miatt elbukott a próbában (Zsolt 81:12).
A Meríbára tett utalásnak kettős üzenete van. Először is, Isten népe ne essen a korábbi nemzedékek hibáiba, bízzanak Istenben, az Ő útján járjanak (Zsolt 81:14)! A második pedig az, hogy Izrael nem állta ki a próbát, Isten mégis kimentette őket a bajból (Zsolt 81:8). Múltbeli megmentő kegyelme bizonyság az új nemzedékeknek is a kegyelméről.
A 105. zsoltár rámutat, hogy a nehézségekkel Isten próbára tette Józsefet, mennyire bízik szavában a jövőjét illetően (1Móz 37:5-10; Zsolt 105:19). A 19. versben a héber cárap szó („megpróbál”) még azt is jelenti, hogy „megtisztít”, „finomít”. Isten tehát azért tette próbára József hitét, hogy minden kételyt eltávolítson belőle ígéretével kapcsolatban, megerősítse bizalmát az isteni vezetésben.
Az isteni fegyelmezés célja, hogy megerősítse gyermekeit, és felkészítse őket az ígéret beteljesedésére, amint József példája is mutatja (Zsolt 105:20-22). Azonban aki csökönyösen elutasítja az Úr tanácsát, annak szíve egyre makacsabb, mind keményebb lesz.
„Isten megkívánja, hogy azonnal és feltétel nélkül engedelmeskedjünk törvényének, de az embereket elaltatták és megbénították Sátán csalásai, aki mentségekkel és kifogásokkal legyőzi lelkiismereti aggályaikat, és azt súgja, amit Évának is mondott a kertben: »Bizony nem haltok meg« (1Móz 3:4). Az engedetlenség miatt nemcsak a vétkes szíve és lelkiismerete keményedik meg, hanem általában mások hite is meggyengül. Ami először különösen rossznak tűnt a számukra, fokozatosan elveszíti azt a jellegét a szemükben, mivel állandóan előttük van, míg végül megkérdőjelezik, hogy valóban bűn-e, és gondolkodás nélkül ugyanabba a hibába esnek” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 4. köt. 146. o.).
 

Miként tapasztaltuk már, hogy a bűn valóban megkeményíti a szívet? Miért fordít ez is a kereszthez, ahol az ember erőt kaphat az engedelmességhez?

EGW idézet

Ha Jézus jellemének szépségén, jóságán, irgalmasságán és szeretetén időzöl, s ráneveled az értelmedet Krisztus cselekedeteinek végzésére, arra, hogy engedelmes gyermek legyél, akkor szokásoddá válik megkérdezni: Ez az Úr útja? Jézus tetszése szerint lenne, ha ezt tenném? Ez az út a magam örömére van, vagy Jézus örömét szolgálja?
Akkor minden lélek emlékezni fog az Úr szavaira: „Elődbe vetetted titkos bűneinket.” Sokunknak határozott változásra van szüksége gondolataink és cselekedeteink alaphangját illetően, ha Jézus kedve szerint akarnak tenni. Ritkán látjuk csak bűneinket az Isten által látott súlyos megvilágításban. Sokan rászoktatták magukat a bűn ösvényének járására. Sátán hatalmának hatása alatt szívük egyre jobban megkeményedik. Gondolatiak is Sátán gonosz hatásának foglyai lettek; hanem amikor Isten ereje és kegyelme által az ördög kísértéseivel szembeszegezik értelmüket, gondolkodásuk tiszta lesz, szívüket és lelkiismeretüket Isten Lelke fogja befolyásolni, ezért érzékennyé válnak. Akkor a bűn úgy jelenik meg előttük, amint van: borzalmasan bűnösnek. Titkos bűnük most kerül eléjük. Bevallják Istennek bűneiket, megbánják, és már szégyellni fogják a bűnt... Az Úr pedig háta mögé veti azokat. – A Te Igéd igazság, 3. köt., 1150. o.

Amikor Józsefet megkísértették, hogy eltérjen az igaz útról, áthágja Isten törvényét, és hűtlen legyen gazdájához, szilárdan ellenállt, és bizonyítékát adta az istenfélelem felemelő erejének gazdája feleségének adott válaszában. (…) Ő egy példa mindazok előtt, akik élni fognak a földön. Habár kísértéseknek lehetnek kitéve, mindig fel kell ismerniük, hogy közel a segítség, azért saját maguk lesznek a hibásak, ha nem találnak védelmet. Isten lesz igen biztos segítségük, Lelke pedig pajzsuk. Habár a leghevesebb kísértés veszi körül majd őket, rendelkezésükre áll egy forrás, amelyet igénybe vehetnek, és ekként ellenállhatnak neki. (…)
József azért szenvedett, mert nem akarta feladni feddhetetlenségét. Hírnevét és érdekeit azonban Isten kezébe tette le. Bár egy ideig eltűrte szenvedéseit, hogy előkészítsék egy fontos tisztség betöltésére; mégis Isten féltve őrizte őt, hogy a gonosz vádoló által befeketített hírneve később felragyogjon az Úr által legjobbnak látott időben. Isten még a börtönt is felemelkedésének útjává tette. Az erény a maga idejében meghozza jutalmát. Az a pajzs, amely József szívét megvédte, Isten félelme volt, és ez arra indította, hogy hűséges legyen urához, igazságos gazdájához és igaz Istenéhez. – A megváltás története, 101–102. o.

4. Olvassuk el a 141. zsoltárt. zsoltárt! Miért imádkozik a zsoltáros?

A 141. zsoltár védelmet kérő ima a kívülről és a belülről támadó kísértések ellen. A zsoltárost nemcsak a gonoszok csapdái fenyegetik (Zsolt 141:9-10), hanem az is megkísérti, hogy ugyanazt tegye, mint a gonoszok. Az első gyenge pont a beszédben gyakorolt önuralom hiánya, ezért kéri a zsoltáríró az Urat, hogy tegyen závárt (zárat, ÚRK) a szájára (Zsolt 141:3). Ez a kép a bibliai időkben a városokat védő városkapuk őrzését idézi.
Az is kísértést jelent, hogy Isten gyermeke vajon az igazak tanácsára hallgat, vagy pedig a gonoszok csábításának enged (Zsolt 141:4-5). A zsoltáros szerint elsősorban a szíve van veszélyben, hiszen ott dúl az igazi csata. Csak úgy állhat meg a hívő a kísértésben, ha szakadatlanul imádkozik, Isten iránti teljes bizalommal, tisztelettel (Zsolt 141:1-2).
 

5. Olvassuk el Zsolt 1:1 és 141:4 verseit! Ezek szerint mennyire épül fel fokozatosan, milyen alattomos a kísértések támadása?

Zsolt 141:4 úgy ír a kísértésről, mint ami fokról fokra halad. Először az ember szíve hajlik a rossz felé, másodszor következnek a gonosz tettek (a héberben ennek a jelentése kiemeli a cselekedet ismétlődését). Harmadszor az ember már a bűnösök kedvelt ételeiből is eszik, vagyis kívánatos dologként fogadja el gonosz szokásaikat.
Hasonlót látunk Zsolt 1:1 versében is: a kísértés akadályozza Isten gyermekét abban, hogy az Úr útján járjon, inkább a gonoszokkal tart, majd a bűnösök útjára áll át, és végül a csúfolkodók székébe ül. Bűnösök, gonoszok, csúfolkodók: ne legyünk olyanok, mint ők, ne engedjük, hogy eltérítsenek az Úrtól!
A Zsoltárok bemutatják a kísértés fokozatosságát, csábítását, ravaszságát, és ez is alátámasztja, hogy csak akkor győzhetünk, ha teljes mértékben az Úrra támaszkodunk. Hangsúlyozzák, hogy milyen fontos, mit mond, hallgat meg az ember a kísértések között. A gonoszok és az igazak vége szolgáljon okulásunkra, hogy keressük az Istentől származó bölcsességet (Zsolt 1:4-6; 141:8-10)! Azonban mindkét zsoltár szerint a jövőben történik meg Isten gyermekeinek végső igazolása. Ez azt jelenti, hogy a hívők türelmesen bízzanak Istenben, várjanak rá!

EGW idézet

Angyalok éjjel-nappal foglalatoskodnak Isten szolgálatában az emberiség fölemelésére a megváltás tervének megfelelően. Az embernek mindenekfölött kell szeretnie Istent, vagyis minden erejével, értelmével, képességével, felebarátját pedig, mint önmagát. Az ember képtelen erre, ha meg nem tagadja magát. Krisztus azt mondta: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és úgy kövessen engem.” (…) Kutass gondosan, és ismerd fel, vajon az igazság, amelyet elfogadtál, szilárd elvvé vált-e benned. Magaddal viszed-e Krisztust, mikor kilépsz az imahelyedről? Őrt áll-e vallásod az ajkadnál? Szeretettel és szánakozással nyúl a szíved mások után a családodon kívül? Szorgalmasan igyekszel világosabban megérteni a bibliai igazságot, majd mások számára is fényleni világosságoddal? E kérdésekre feleljetek a lelketeknek. Legyen a beszédetek kegyelemmel teljes, és a viselkedésetek bizonyítsa keresztény emelkedettségeteket. – Bizonyságtételek, 4. köt., 521. o.

Némelyek mindig kimagyarázzák, hogy miért az ellenség tanácsaira hallgatnak. Azt gondolják, hogy testi fogyatékuk feljogosítja őket roszszindulatú beszédre, vagy arra, hogy minden kedvességet nélkülözően viselkedjenek. De vajon Jézus nem tett meg mindent azért, hogy az ilyen emberek is legyőzhessék a kísértést? A megpróbáltatás és a szenvedés miatt nekik talán hálátlanoknak és szentségteleneknek kell lenniük? Vajon Krisztus igazságának ragyogó sugarai nem elég fényesek ahhoz, hogy az életükből eloszlassák a sátáni homályt?
Ki van jelentve, hogy Isten kegyelme elégséges minden emberi szenvedésben, próbában és küzdelemben. (…) Ó, milyen értékes Jézus a benne bízó lélek számára! Mégis sokan járnak sötétségben, mivel a hitüket elásták Sátán árnyékában. Nem tették meg, amit Krisztus kegyelme által erejük lett volna megtenni. Nem beszélnek hitről, reménységről és bátorságról. Még egy pillanatra se engedjük meg Sátánnak, hogy azt higgye, megszomorító és zaklató ereje nagyobb Jézus támogató és erőt adó hatalmánál. – This Day With God, 177. o.

Isten arra szólít, hogy foglalkozzunk nagyszerű és tiszta gondolatokkal. Azt akarja, hogy a szeretetén és irgalmán elmélkedjünk; hogy tanulmányozzuk azt a csodálatos munkát, amelyet a dicső megváltási tervben végez. Akkor egyre jobban megértjük az igazságot, mélyebb és megszenteltebb vággyal sóvárgunk szívünk és gondolataink megtisztulására. Miközben az Ige kutatásával ápoljuk az Istennel való közösséget, lelkünk a szent gondolatok tiszta légkörében átformálódik. (…) Lelki életünk erősödik a küzdelemben. A helyesen viselt próbák szilárd jellemet és lelki értékeket alakítanak ki bennünk. A hit, szelídség és szeretet tökéletes gyümölcse sokszor viharfelhők és sötétség közepette érik a legjobban. – Krisztus példázatai, 61. o.
 

6. Olvassuk el Zsolt 1:1-3, 112:1-9 verseit és a 128. zsoltárt! Milyen áldásokat ígérnek ezek a szakaszok az Úr tisztelőinek?

Az Urat tisztelőknek ígért sokféle áldás közül talán a békesség a legfontosabb. Az 1. zsoltár a folyóvíz mellé ültetett fa hasonlatával ábrázolja az igaz embert, ami a maga idejében meghozza gyümölcsét, és levele nem hervad el (Zsolt 1:3; Jer 17:7; Ez 47:12). Ez a hasonlat rámutat minden áldás forrására, nevezetesen arra, hogy az ember Isten jelenlétében maradjon a szentélyben, töretlen, szeretetteljes kapcsolatban éljen vele. A polyvával jelképezett gonoszoktól eltérően, akik nem élveznek stabilitást, akiknek nincs helyük, jövőjük, az igazak olyanok, mint a gazdagon gyümölcsöző fák, gyökereik mélyre futnak, van helyük Istennél, az örök életben.
Zsolt 128:2-3 a Messiás országának áldásait idézi. A béke és jólét szimbóluma az, ha az ember a saját szőlője és fügefája alatt ül (Mik 4:4). A Jeruzsálemnek békét hirdető áldás (Zsolt 122:6-8; 128:5-6) annak reményét fejezi ki, hogy a Messiás véget vet majd a gonoszságnak, és helyreállítja a békét a földön.
„A Biblia »hazá«-nak nevezi a szentek örökségét (Zsid 11:14-16). Ott a mennyei Pásztor élő vizek forrásához vezeti nyáját. Az élet fája minden hónapban megtermi gyümölcsét, és leveleivel a népeknek szolgál. Ott kiapadhatatlan, kristálytiszta vízforrások fakadnak, és a partjukon hajladozó fák árnyékot vetnek az ösvényekre, amelyen az Úr megváltottai járnak. A szélesen elterülő síkságok gyönyörű dombokba torkollnak. Isten hegyeinek fenséges ormai magasra emelkednek. A békés rónákon, az élő vizek mellett Isten népe, a sokáig zarándok és vándor nép otthonra talál” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 575. o.).
Az Újszövetség leírja, hogy ez a reménységünk Krisztus második adventjekor és a föld újjáteremtésekor válik valóra (Mt 26:29; Jelenések 21. fejezet). Tehát az igazak sok áldást kapnak már ebben az életben is, de Isten kegyelmének teljességét akkor tapasztalják, amikor az idők végén helyreáll Isten országa.

Miért a kereszt a garancia arra, hogy valóra válnak az Újszövetség ígéretei? Hogyan találunk vigaszt ezekben az ígéretekben már most?

EGW idézet

Krisztus arra vállalkozott, hogy helyettesünk és kezesünk lesz, és hogy senkit sem hagy figyelmen kívül. Az ő engedelmességéből a tökéletes engedelmesség kiapadhatatlan forrása származik. A mennyben az ő érdemei, önmegtagadása és önfeláldozása olyan értékes tömjén, melyet népének imáival együtt mutatnak be. Amikor a bűnös ember őszinte, alázatos imádsága felszáll Isten trónja elé, Krisztus hozzáadja azokhoz az ő életének érdemeit és tökéletes engedelmességét. Imádságainkat ez a tömjén illatosítja be. Jézus arra vállalkozott, hogy közbenjárjon az érdekünkben, az Atya pedig mindig meghallgatja Fiát.
Ez a kegyesség titka: hogy Krisztus emberi természetet öltött, és alázatos élete által felemelte az embert az erkölcsiség magas szintjére; hogy Isten trónja elé vitte felvett természetét, hogy ott bemutassa gyermekeit az Atyának, és angyaloknak kijáró tisztességben részesítse őket – ez a világegyetem csodája, a titok, melybe angyalok vágynak betekinteni. Ez az a szeretet, mely meglágyítja a bűnös szívét. – Isten fiai és leányai, 22. o.
 
Hogy szent és Istennek tetsző életet élhessünk, épp oly mértékben függ Krisztustól, mint a szőlővessző növekedése a szőlőtőkétől, melyből a gyümölcshozáshoz szükséges erőt nyeri. Tőle elszakadva híjával lesztek az erőnek és életnek, melynek segítségével szembeszállhattok a kísértésekkel, és kegyelemben és szentségben növekedhettek. Ha ellenben benne maradtok, életetek az övéből sarjadzik, nem csak, ha napról napra, sőt, ha óráról órára közösségünk van vele – ha benne maradunk –, növekedhetünk a kegyelemben. Ő nemcsak a szerzője, hanem befejezője is a hitünknek. Krisztus az alfa és az ómega, a kezdet és a vég. Ám nemcsak a kezdetnél és végnél, hanem minden lépésünknél legyen velünk. Fenségesen fejezik ki ezt Dávid következő szavai: „Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök.” (Zsolt 16:8) – Jézushoz vezető út, 68–69. o.

Isten azt szeretné, hogy boldog legyen az ember, és azért adta a törvényt, hogy az engedelmesség örömöt hozzon számára odahaza és az emberekkel való érintkezésében is. Ha megőrzi erkölcsi tisztaságát, ha elvhűséget tanúsít, és megfékezi a képességeit, lehetetlen, hogy ne legyen boldog. Ha szorosan belekapaszkodik Istenbe, szíve megtelik békével és örömmel, lelke pedig még akkor is felvidul, ha hitetlenség és romlás veszi körül. – Reflecting Christ, 305. o.
 

További tanulmányozásra: Ellen G. White: Isten csodálatos kegyelme: „A szövetség jelképe” című fejezet (159. o.)

A mai korban a bölcsesség megszerzését sokan nem tartják olyan kívánatosnak, mint a boldogság biztosítását, inkább boldogok akarnak lenni, mint bölcsek. Azonban lehetünk vajon igazán boldogok, élhetünk valóban teljes életet isteni bölcsesség nélkül? A Zsoltárok világosan nemet mondanak erre. Jó hír viszont, hogy nem is kell választanunk a bölcsesség és a boldogság között. Az Istentől jövő bölcsesség igazi boldogságot ad.
A héber nyelvből vett egyszerű példa jól illusztrálja ezt a pontot. A héberben a „lépés” szó (’ásúr) hangzása nagyon hasonlít a boldog szóhoz (’ásár). A fordításban ez ugyan nem jön át, azonban fontos az üzenete: „lépéseink” az Isten útján „boldog” élethez vezetnek (Zsolt 1:1; 17:5; 37:31; 44:19; 89:16; 119:1).
„Isten Fia elhagyja Atyja trónját, és istenségét emberi alakba öltözteti, hogy az embert Sátán hatalmából megválthassa; győzelme megnyitja számunkra az egeket, és bepillantást enged az isteni dicsőség birodalmába; az elbukott emberiség megmenekülése az örvényből, amely bűnbe sodorta; Istennel való közösségének újbóli visszaállítása, amikor a Megváltóba vetett hit által kiállja a hit próbáját, Krisztus igazságát ölti magára, és trónjához emeltetik fel… mindezek olyan képek, amelyeket Isten azért tár a szemünk elé, hogy ezekről gondolkodjunk” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely, 87. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: Jeremiás 14–20; Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, „Kapcsolatban a természettel” c. fejezet

 

1. Adhat-e záporokat az ég?   

2. Mikor lesz a próféta olyan, mint az Úr szája?

3. Ki olyan, mint a víz mellé ültetett fa, mely száraz évben is gyümölcsöt terem?

4. Mikor bánja meg az Úr a gonoszt, amelyet a népen véghezvinni gondolt?

5. Mi az, ami csodát tesz sok reménytelen beteg esetében?

Hogyan határozzuk meg a bölcsességet? Egy modern értelmező szótár szerint „a bölcsesség ismeretek és elvek összessége, amely egy bizonyos társadalomban és korban fejlődési folyamaton megy keresztül.” A bölcsesség ugyanakkor „valamely cselekvés vagy döntés helyességére vonatkozik”.
Az oxfordi értelmező szótár ekképpen határozza meg a bölcsességet:
„Bölcs ember az, aki megfelelő ismeretekkel és tapasztalattal rendelkezik, és ennek megfelelően képes helyesen ítélni és cselekedni”.
„Bölcs” embernek nevezhetjük azt az embert, aki az irodalom vagy a tudományok bizonyos területén jelentős ismeretekkel rendelkezik. A bölcsesség – jelen felfogásunkban – ismeretek, képességek és illetékesség birtoklása egy bizonyos szakmai területen. Egyes emberek szerint a bölcs ember titkos ismeretek birtoklója, aki képes rejtelmek megfejtésére és magasabb spirituális szintek elérésére.
Ezen a héten azt fogjuk megvizsgálni, hogy mit jelent a bölcsesség a Biblia távlatában. Tanulmányunk nemcsak a Szentírás szerinti bölcsességet határozza meg, hanem a mindennapi élethez szükséges bölcsesség elveit is megpróbálja megfejteni. Végsősoron mi a biblikus bölcsesség, ha nem a Krisztus parancsai szerinti mindennapi életvitelhez szükséges gyakorlati ismeretek és ítélőképesség alkalmazása? Tanulmányunk célja megérteni és életünkben alkalmazni ezt a bibliai bölcsességet.

A bölcsesség bibliai definíciója
A bölcsesség fogalmának megértéséhez elengedhetetlen Példabeszédek 1:7 verse (lásd Péld 9:10): „Az Úrnak félelme feje a bölcsességnek; a bölcsességet és erkölcsi tanítást a bolondok megutálják”. A bibliai bölcsesség alapja tehát az „Úr félelme”, amit a Szentírás kegyes/vallásos engedelmességként határoz meg (Préd 12:15; 5Móz 6:2; 8:6; 31:12). 5Mózes 10:12–13 versei az Úr félelmének következő szinonimáit sorakoztatják fel: „féljed az Urat!”, „minden Ő útjain járj!”, „szeresd Őt!”, „tiszteljed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből!”, „megtartván az Úrnak parancsolatait!”. Ezek a kifejezések együtt hangsúlyozzák, hogy szükséges naponta szoros és mély, tapasztalatokon alapuló kapcsolatot ápolnunk a Teremtővel.

Példabeszédek 8:13 verse egy másik szemszögből közelíti meg a bölcsességet: „Az Úrnak félelme a gonosznak gyűlölése; a kevélységet, a felfuvalkodást, a gonosz utat és az álnok szájat gyűlölöm.” Ezúttal is láthatjuk, hogy „a bölcsesség kezdete” szorosan kapcsolódik a gyakorlati és erkölcsi cselekvéshez.
Következésképpen elmondhatjuk, hogy „a bibliai bölcsesség egy olyan életfelfogás vagy élethez való viszonyulás, amely magába foglalja az ifjak kiképzését, ami a helyes magatartást és az erkölcsiséget illeti, valamint az élet értelmére vonatkozó kérdésekre adott válaszokat” (C. H. Bullock: a „wisdom” [bölcsesség] szócikk. Evangelical Dictionary of Biblical Theology. www.biblestudytools.com/dictionaries/bakers-evangelical- dictionary/wisdom.html).
Istenbe vetett hitünket a szeretetteljes jóság és a kegyes élet bizonyítja. Semmilyen kettős tagolódás nincs a hit és a cselekedetek között! A kettő elkülönítése egy időben művi és önkényes, és a görög filozófia befolyásának az eredménye. Az Ótestamentum korában élők számára a bölcsesség érett hit által nyilatkozott meg, amely jóságra, helyes döntések meghozatalára, felebarátja iránt igazságosságra indította az embert.
„Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá” (Jak 1:17). A bölcsesség Isten ajándéka mindazoknak, akiket kiválaszt, illetve akik alázatos hittel kérik tőle (1Kir 3:12; Zsolt 51:8; Péld 2:6; Jak 1:5–7).
A bölcsesség tulajdonságai
A Bibliában megfogalmazott bölcsességek általában versformában jelennek meg. Jób, Példabeszédek és Prédikátor könyve képviseli a bibliai bölcsességirodalmat. Egyes teológusok az Énekek Éneke könyvét is ebbe a kategóriába sorolják, de hozzá kell tennünk, hogy e kérdést illetően megoszlanak a vélemények.
A bibliai bölcsességirodalom könyveinek legfontosabb témái a teremtés, a törvény, a bölcs, érett életmódra való tanácsolás, Isten félelme, valamint az isteni büntetés. A Példabeszédek könyve a legismertebb ezek közül: az első kilenc rész a bölcsesség rendkívüli értékéről szól. Ha figyelmesen olvassuk ezeket a fejezeteket, észrevesszük, hogy a bölcsesség fogalma egy sor tanítást ölel fel a kegyes élet érdekében, tanácsokat arra vonatkozóan, hogy miként kerüljük el a törvénytelen élet és a gonosz emberek csapdáit. A 10. fejezettől kezdve több mint 600 bölcsmondást olvashatunk rövid mondatok formájában, amely a mindennapi élet különböző szituációira – a házas életre, a szeretetre, a családi, emberi kapcsolatokra, pénzügyi nehézségekre, politikai szituációkra, gyermeknevelésre, stb. – alkalmazható.
A Példabeszédekkel ellentétben a Jób könyve inkább a szenvedésről, büntetésről és megigazulásról szól. Ezek a témák is a bölcsességgel kapcsolatosak, de itt az Isten perspektívája érvényesül. Alapul Jób élete szolgál (a pátriárka életében bekövetkezett nehézségek), és nem filozofikus természetű elemzésről, hanem isteni szempontok szerinti vizsgálódásról van szó. A könyv középpontja a 28. fejezet, amely azzal a megállapítással zárul, hogy az Isten iránti tisztelet és engedelmesség lényeges eleme a bölcsességnek: „Íme, az Úrnak félelme: az a bölcsesség és az az értelem: a gonosztól való eltávozás” (Jób 28:28).

A zsoltárokban rejlő bölcsesség
Számos bibliakutató egybehangzó véleménye szerint bizonyos zsoltárok a szentírási bölcsességirodalom részét képezik. „Habár a pontos beazonosítás továbbra is vitatott kérdés, a teológuskutatók többsége egyetért abban, hogy az 1., 19., 32., 34., 37., 49., 73., 112., 119., 127., 128.
és 133. zsoltár esetében bölcsességirodalommal van dolgunk. Az 1. zsoltár nagy hangsúlyt fektet a törvényre és a magatartásra, és a Zsoltárokat úgy nyitja meg, hogy az egész gyűjteménynek szapienciális (sapientia = bölcsesség) irányt szab. Hasonlóképpen a 19. zsoltár is, amelynek központi témája a teremtés és a törvény, míg a 119. zsoltár bölcseleti jellege abban rejlik, hogy ez a Szentírás leghosszabb elmélkedése a Tóráról” (Elias Brasil de Souza: „Wisdom in Daniel”, Benjamin Rojas szerk.: „The End from the Beginning”. Festschrift Honoring Merling Alomía, 2015, 267–268. o.).
Az alábbiakban az iménti idézet szempontjából elemezni fogjuk, hogy a fentebb felsorolt zsoltárok miként közelítik meg a bölcsesség kérdését:
1. zsoltár – Két életmódot vázol fel: az igazak (1:1–3) és a gonoszok életmódját (1:4–5). Az ének azzal kezdődik, hogy bemutatja, hogyan élnek az igazak (1:1). Választásuknak köszönhetően a gonoszok sorsa nagyon eltér az igazakétól (1:6).
19. zsoltár – Ennek a fejezetnek két, világosan elkülönülő szakasza van. Az első Isten teremtés általi megnyilatkozásáról szól (19:2–7), a második a törvény általi kinyilatkoztatásról (19:8–15). Ez a két téma rendkívül fontos a bibliai bölcsesség megértésének és megszerzésének szempontjából. Mindkettő ihletforrás a hívő számára, aki az „ártatlanságra” és a „sok vétektől való tisztaságra” vágyik (19:14).
32. zsoltár – Ez a „tanítás” a megtért és a törvényszegő ember közötti különbséget mutatja be (32:10–11), továbbá bölcseleti hangnemben tanácsol és tanít (32:8–9), ami a bölcsességirodalom jellemző vonása (Péld 4:1–16; 6:20–23; 7:1–5).
34. zsoltár – A 34. zsoltár bizonyos szakaszai a bölcsességirodalom gyakorlati tanácsait idézik fel: az apa fiához intézett szerető felhívása, hogy vágyjon a hosszú életre, törekedjen az Úr félelmére és meneküljön a bűn elől (34:12–15). A tanácsot követően a zsoltáros beszél az igazak sorsáról (34:16–17; 22). Kétségkívül, a legjobb választás, amelyet megtehetünk az életben az, hogy a bölcsesség útján járunk.
37. zsoltár – Ez a fejezet válasz a nagy kérdésre: Miért van jó dolguk a gonoszoknak? A kérdést ma is sokszor feltesszük. A válasz nem filozofikus elemzés, hanem hiten alapuló tanács a helyes életvitelre. Elmélkedj az örök bölcsességen, melyet ez a zsoltár közvetít számunkra!
49. zsoltár – A kezdő igeversekben a zsoltáríró kijelenti: „Az én szám bölcsességet beszél, szívemnek elmélkedése tudomány. Példabeszédre hajtom fülemet, hárfaszóval nyitom meg mesémet” (49:4–5). A következő versekben az író azokról a gonoszokról értekezik, akiknek jól megy a soruk (49:6–21).
73. zsoltár – A zsidók megpróbálták megérteni a világunkban jelenlévő gonoszság eredetét és a társadalomban uralkodó igazságtalanság okát. Kísértette őket a gondolat, hogy az isteni jutalom kudarcra van ítélve. Ez a kérdés viszont nem okozott nagyobb nehézséget nekik akkor, mint nekünk napjainkban.
112. zsoltár – Ez az ének az Úr félelme nyomán az emberre áradó áldásokról szól (112:1). Tizenhat áldás van megnevezve az igazak számára (112:2–9). Ha figyelmesen elemezzük ezeket az áldásokat, megértjük, hogy az Úr félelme a legmagasabb lelki cél elérésére történő törekvés a mindennapi életben. A zsoltár végén a gonosz szörnyű sorsáról olvashatunk, szembeállítva az igazak jutalmával.
119. zsoltár – A leghosszabb zsoltár a Tóráról (a törvényről) szól, amely nemcsak a mózesi törvényt foglalja magába. A Tóra a teljes Szentírásra vonatkozik; aki megérti és gyakorolja Isten Igéjét, annak teljesen megváltozik az élete.
127. zsoltár – Ez a mindössze öt versből álló ének azokra az áldásokra összpontosít, amelyekben Isten a benne mint Teremtőben bízó gyermekeit részesíti. Talán éppen emiatt sorolják ezt a zsoltárt a Szentírás bölcsességirodalmi szövegei közé. A bölcsesség kell, hogy legyen az az alap, amelyre legértékesebb kincsünket, a családunkat helyezzük.
128. zsoltár – E rövid zsoltár hat versét azért tartják a bölcsességirodalom részének, mert utal az Isten által az Őt félő emberre árasztott áldásokra (128:1, 4).
133. zsoltár – Egyesek megkérdőjelezik ennek a zsoltárnak a bölcsességirodalomhoz való sorolását, viszont az „együtt lakoznak az atyafiak” kifejezés (133:1) a bölcsességirodalom megkülönböztető vonásaként azonosított árnyalati elemeket kölcsönöz a versnek. A Mindenható kívánsága számunkra az, hogy ápoljuk a szívünkben a testvériség lelkületét, amely a gyakorlati keresztény élet bizonyítéka.

A bibliai bölcsesség – ahogy azt az Ószövetség tanítja – az üdvösség szempontjából elengedhetetlenül fontos szempontok megértésében rejlik: származásunk (a teremtés), a törvény (Isten jellemének elvei mindennapi életünkben), az istenfélelem (kegyeletteljes szeretet, amely örömteli engedelmességhez vezet) és a jutalom (az igazak és a gonoszok sorsa). A szentírási bölcsesség továbbá gyakorlati ismeret, amely felkészít az érett, kegyes életre otthon, a családunkban, szomszédaink között, vagy a munkahelyünkön. Mi több, az Isten szerinti bölcsesség ájtatos tanácsokat közvetít felénk annak érdekében, hogy harmonikus kapcsolatban éljünk a házastársunkkal és a gyermekeinkkel. Elvekkel lát el bennünket, amelyek irányítanak a pénz felhasználásában és a mindennapi élet számos más területén.
Ösztönözd csoportod tagjait, hogy elmélkedjenek azon, miként alkalmazhatják a héten tanultakat életük különböző körülményei közepette! Emlékeztesd őket, hogy az istenfélelemben élt élet boldoggá teszi a hívőt!