HOGYAN OLVASSUK A ZSOLTÁROKAT?

E heti tanulmányunk: 1Krónika 16:7; Nehémiás 12:8; Zsoltárok 25:1-5; 33:1-3; 82:8; 121:7; Róma 8:26-27

A zsoltárok könyve évezredek óta ima- és énekeskönyvül szolgál zsidóknak és keresztényeknek. Ugyan jellemzően a zsoltárosok Istennek szóló szavait találjuk benne, a tartalom mégsem halandóktól, hanem magától Istentől ered, aki megihlette gondolataikat. Valóban az Úr indította a zsoltárosokat írásra, ezért mondjuk, hogy amint a Szentírás egészében (2Pt 1:21), úgy A zsoltárok könyvében is szolgáin keresztül és Lelke által szól hozzánk Isten. Jézus, az apostolok és az Újszövetség írói idézték a Zsoltárokat, szentírásként utalva rájuk (Mk 12:10; Jn 10:34-35; 13:18). A zsoltárok könyve is Isten Igéje, éppen annyira, mint Mózes első könyve vagy Pál levele a rómaiakhoz.

A Zsoltárokat a héber verselés szabályai szerint írták különböző ókori izraelita szerzők, így ez az irat az ő világukat tükrözi, miközben egyetemes üzeneteket közvetít. A mi korunktól több évezrednyi távolságban keletkezett könyv üzenetének megértése szempontjából alapvető, hogy Isten Igéjeként fogadjuk el, nagy figyelmet fordítva a Zsoltárok költői stílusának jellemzőire, valamint történelmi, teológiai és irodalmi összefüggéseire.

Január 6. – A Biblia szombatja

EGW idézet

Jézus Krisztus keresztre feszítése és feltámadása után a tanítványok csodálkozva és ámulattal hallgatták az igazság leckéit, mert azok újaknak tűntek számukra. Krisztus azonban elmondta nekik, hogy „ezek azok a beszédek, melyeket szóltam néktek, mikor még veletek valék... Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjüket, hogy értsék az Írásokat.” (Lk 24:44–45) Az igazság folyamatosan feltárul, és a különböző emberek számára különböző jelleget mutat. Mindazok, akik az igazság bányáiban ásnak, szüntelen gazdag és értékes gyöngyöket fedeznek fel. Arra vágyunk, hogy mindazok, akik hitet tesznek a számunkra most feltárt igazság mellett, és különösen azok, akik az igazság másoknak való tanításának felelősségét is felvállalják, rendelkezzenek világosabb látással a Biblia témáinak mindenekfölött való jelentőségéről. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 404. o.

Az Istennel és a természettel való folyamatos érintkezés, a nyájról való gondoskodás, a veszélyek, a szabadulások, szerény életének örömei és bánatai nemcsak arra hívattak, hogy jellemét formálják, és életének további részét irányítsák, hanem hogy zsoltárok formájában Izrael szívében a hitet és az Isten iránti szeretetet felkeltsék, közelebb hozva őket örökké szerető Teremtőjükhöz. – Pátriárkák és próféták, 642. o.

A Biblia kijelenti, hogy Isten a szerzője, noha az emberek által, különböző stílusban íródott könyvek az írók jellegzetességeit tükrözik. Isten ihlette a kinyilatkoztatott igazságokat (2Tim 3:16), mégis emberi szavakban kerültek kifejezésre. A végtelen Isten a Szentlélek által küldött világosságot szolgái elméjébe és szívébe. Álmokat és látomásokat, jelképeket és szemléltetéseket adott eléjük, így nyilatkoztatta ki az igazságot, hogy azt emberi nyelven leírhassák. (…) Az Úr a Bibliát tanítás könyveként adta minden ember számára, hogy gyerekkorban, ifjúés felnőttkorban egyaránt tanulmányozható legyen… Az Igét önmaga kinyilatkoztatásaként adta, valamint azért, hogy kommunikációs eszközként szolgáljon a menny és az ember között. – The Faith I Live By, 10. o.

Amikor alázatos, tanulásra kész szívvel olvassuk a Bibliát, akkor közvetlenül Istennel kommunikálunk. A bemutatott gondolatok, ismeretek és tanítások által a mennyei Isten hangja szól hozzánk. (…)
A zsoltáríró így imádkozott: „Nyisd meg az én szememet, hogy szemléljem a te törvényednek csodálatos voltát!” A következő kijelentése pedig arra utal, hogy az Úr meghallgatta kérését: „Mily édes az én ínyemnek a te beszéded; méznél édesebb az az én számnak!” „Kívánatosabbak az aranynál, még a sok színaranynál is; és édesebbek a méznél, még a színméznél is.” (Zsolt 119:18, 103; 19:10) És ahogy meghallgatta Dávidot, úgy fog meghallgatni bennünket is, és válaszolni fog, hogy örömmel és boldogsággal tölthesse el a szívünket. – That I May Know Him, 196. o.
 

1. Olvassuk el 1Krón 16:7, Neh 12:8, Zsolt 18:1-2, 30:1-2, 92:1, 95:2, 105:2, Kol 3:16 és Jak 5:13 verseit! Milyen esetek, helyzetek váltották ki a nevezett zsoltárok megírását? Mikor olvasta/énekelte Isten népe a Zsoltárokat?

A Zsoltárokat az egyéni és közösségi áhítat alkalmaira szerezték. A templomi szertartásokon énekelték, amint utalnak rá azok a zenei jelzések, amelyek hangszert említenek (Zsolt 61:1-2), vagy éneklésre (Zsolt 9:1-2), illetve karmesterre (RÚF, ÚRK) utalnak (Zsolt 8:1-2).
A héber Bibliában A zsoltárok könyvének címe az, hogy tehillim, „dicséretek” – ami rámutat, mi a gyűjtemény fő célja: Isten dicsérete. A Septuagintában, a héber Biblia korai görög fordításában (Kr. e. 2-3. század) a görög pszalmoi szó szerepel, innen ered a könyv angol elnevezése.
Izrael vallási életének nélkülözhetetlen részét képezték a Zsoltárok, például a templomi felajánlások, vallási ünnepek, felvonulások idején és amikor a frigyládát Jeruzsálembe vitték.
A „Grádicsok éneke” szakaszt (Zsoltárok 120-134) zarándokénekeknek is nevezik. Hagyományosan ezeket énekelték az izraeliták, amikor a három fő éves fesztiválra Jeruzsálembe zarándokoltak (2Móz 23:14-17). Az „egyiptomi hallél-zsoltárokat” (Zsoltárok 113-118) és a „nagy hálazsoltárt” (Zsoltárok 136) a három fő éves ünnepen, újholdkor, valamint a templom felszentelésének idején énekelték. A páskaünnep szertartásában jelentős helye volt az egyiptomi hálazsoltároknak. A páskavacsora kezdetén a 113. és a 114. zsoltárokat énekelték, a végén pedig a 115-118. zsoltárokat (Mt 26:30). A „napi dicsőítő énekeket” (Zsoltárok 145-150) a zsinagóga reggeli szertartásában a napi imádságok közé sorolták be.
A Zsoltárok nemcsak kísérő elemei voltak a közösségi istentiszteletnek, hanem tanították is a népet arra, hogyan kell Istent imádni a szent helyen. Jézus a 22. zsoltár szavait mondta imájában (Mt 27:46). A korai egyház életében is jelentős helyet kaptak a Zsoltárok (Ef 5:19; Kol 3:16).
 

Mi nem a földi szentélyben imádjuk Istent, mégis hogyan lehet része A zsoltárok könyve úgy az egyéni, mint a közösségi istentiszteletünknek?
 

EGW idézet

Az éneket az istentisztelet állandó alkotórészévé tette. Zsoltárokat írt nemcsak a szolgálatukat végző papok, hanem a nép számára is, akik az évenkénti ünnepek alkalmával megjelentek a nemzeti oltár előtt. Az ily módon végzett istentisztelet hatása nemcsak a helybeliekre, hanem a vidéken élőkre is jó hatással volt. Ennek eredményeként a nép felhagyott a bálványimádással. A körülöttük élő népek közül sokan Izrael jólétét látva elkezdtek jó szívvel gondolni és nyilatkozni Izrael Istenéről, aki ilyen nagy dolgokat cselekedett népéért. – Pátriárkák és próféták, 711. o.

Amikor Dávid városába hozták a frigyládát, az öröm és diadal zsoltárát énekelték. Akkor „az egész nép ezt mondta: ámen, és dicsérte az Urat” (1Krón 16:36). Az odaadó válasz bizonyította, hogy megértették az elhangzott szavakat, és részt vettek Isten tiszteletében. Istentiszteleteinken túl sok a formaság. Az Úr azt kívánja, hogy a Szentlélek megelevenítő ereje járja át igehirdetőit, s hogy a hallgatóság ne üljön álmos közönnyel, fásultan maga elé meredve, válasz nélkül hagyva az elmondottakat... A gyülekezetek legyenek éberek és tevékenyek. Támogassák Krisztus szolgáit, segítsenek nekik a lélekmentésben. Ahol világosságban jár a gyülekezet, ott felcsendülnek a vidám és szívből fakadó válaszok, ott elhangzanak majd az örömteli dicséret szavai. (…)
Tanuljuk meg már most az angyalok énekét, hogy majd ismerhessük, amikor csatlakozunk ragyogó soraikhoz. Mondjuk el a zsoltáríróval:
„Dicsérem az Urat, amíg élek, énekelek az én Istenemnek, amíg vagyok.”
„Dicsérnek téged a népek, ó, Isten, dicsérnek téged a népek mindnyájan.” (Zsolt 146:2; 67:6) – Bizonyságtételek, 5. köt., 318. o.

Hajdanában Izrael gyermekei a pusztán át vándoroltak, és útjukat szent énekek dallamával vidították fel. Isten ma is megparancsolja gyermekeinek, hogy énekekkel örvendeztessék meg zarándokéletüket. Az Úr Igéjének szavait énekek által rögzíthetjük emlékezetünkben a legjobban. Az ilyen énekeknek csodálatos hatalmuk van, mert megzabolázzák nyers, neveletlen természetünket, felüdítik gondolatainkat, felébresztik rokonszenvüket, előmozdítják cselekedeteink összhangját, és száműzik a homályt, bánatot, balsejtelmet, amelyek megsemmisítik bátorságunkat, és elgyengítik erőfeszítéseinket. (…)
Az ének, mint az istentisztelet szerves része, ugyanolyan fontos tényezője a vallásos szolgálatnak, mint az ima. (…)
Amikor Megváltónk a végtelenség küszöbéhez vezet bennünket, Isten dicsőségétől ragyogó arccal felfoghatjuk a trón körüli mennyei kar dicsés hálaénekeit. Amikor az angyalok énekének visszhangja földi otthonunkban felcsendül, szívünket közelebb vonja a mennyei énekesekhez. Így a menny közössége már ezen a földön elkezdődik számunkra. Ezen a földön kell megtanulnunk a mennyei dicséret alaphangját. – Előtted az élet, 167–168. o.

A legtöbb zsoltár címében benne van Dávid király neve, akinek aktív szerepe volt Izrael istentiszteleti liturgiájának megszervezésében. Úgy is nevezik, hogy „Izrael dalainak szerzője” (2Sám 23:1, SZIT). Az Újszövetség számos zsoltárt neki tulajdonít (Mt 22:43-45; ApCsel 2:25-29, 34-35; 4:25; Róm 4:6-8). Sok zsoltárt szereztek még a templomi zenészek, akik léviták voltak, pl. Zsoltárok 50 és 73-83 Ászáftól; Zsoltárok 42, 44-49, 84-85, 87-88 Kórah fiaitól; Zsoltárok 88 az ezráhi Hémántól; Zsoltárok 89 pedig az ezráhi Étántól származik. Rajtuk kívül szerzett még zsoltárt Salamon (Zsoltárok 72; 127) és Mózes (Zsoltárok 90) is.

2. Olvassuk el Zsolt 25:1-5, 42:2, 75:1, 77:1, 84:1-2, 88:2-4 és 89:2 verseit! Mit tudhatunk meg ezekből az igékből a szerzők élethelyzeteiről?

A Szentlélek ihlette a zsoltárosokat, Isten szolgálatában használta fel talentumaikat a hitközösségük javára. A zsoltárírók őszintén odaadó, mély hitű emberek voltak, akik azonban szintén elcsüggedhettek és kísértésekkel szembesültek, mint ahogy mi mindannyian. A réges-rég lejegyzett zsoltárokban bizonyosan tükröződnek hasonló dolgok, mint amilyeneket mi tapasztalunk ma.
„Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra! Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal, és életem a Seolig jutott” (Zsolt 88:34). A 21. században élő ember is felkiálthat éppen úgy, mint aki háromezer éve élt.
Egyes zsoltárok nehézségeket említenek, mások az örömre összpontosítanak. A zsoltárosok szabadításért kiáltottak Istenhez, tapasztalták meg nem érdemelt kegyelmét. Dicsőítették Istent hűségéért és szeretetéért, tántoríthatatlan hűséget fogadtak neki. A Zsoltárok tehát az isteni szabadításról tanúskodnak, az Úr kegyelmének és a reménységnek a jelei. Istentől jövő ígéretet közvetítenek mindenkinek, aki kész hit által elfogadni tőle a bűnbocsánat és az új élet ajándékát. Ugyanakkor nem próbálják elkendőzni, elrejteni vagy kisebbíteni a bűnössé lett világban tapasztalt nehézségeket és szenvedést.
 

Hogyan találunk reményt és vigasztalást abban, hogy hasonló dolgokkal küzdöttek más hűséges emberek is, például a zsoltárírók?

EGW idézet

Dávid ifjúságának és erejének teljében készült arra, hogy majd a föld hatalmasai között elfoglalja magas tisztségét. Tehetségét, mint Isten kegyes ajándékát, az ő nevének magasztalására használta fel. Az önvizsgálat és elmélkedés magányos órái azután jutalmul hozták neki azt a bölcsességet és áhítatosságot, amely kedvessé tette őt Isten és az angyalok előtt. Mert amíg Teremtője tökéletességét szemlélte, lelkében megvilágosodott az istenfogalom. S Istent kereső lelke előtt a homályos dolgok megvilágosodtak, a bonyolult helyzetek megoldódtak, a látszólagos ellentmondások kiegyenlítődtek, minden fénysugár újabb elragadtatást váltott ki lelkéből, és újabb lelkesedéssel dicsőítette a világ Teremtőjét és Megváltóját.
Gondolatait állandóan féltő szeretet, gyötrő gondok és győzelmek foglalkoztatták; és amikor életének minden mozzanatában Isten gondoskodó szeretetét fedezte fel, szíve még inkább megtelt imádattal és hálával, dalai még lelkesebben, hárfája diadalmasabban zengett, és a pásztorfiú erőre erőt, ismeretre ismeretet halmozott, mert az Istennek Szentlelke rajta nyugodott. – Pátriárkák és próféták, 642. o.

Erőmet mindig az Úrtól kell elnyernem. A tőle való függésemnek sosem szabad meginognia. Egyetlen emberi hatalom sem ékelődhet be a lelkem és az én Istenem közé. Az Úr az egyedüli reménységem. Őbenne bízom, és Ő sohasem fogja megengedni, hogy elessem. Eddig mindig segített, ha csüggedésbe estem. Hálát adok az Úrnak, és dicsőítem az ő szent nevét.
Dicsérem az Urat, mert bármikor bízhatok benne. Ő a testem egészsége, az én mentsváram, ahová menekülhetek, hogy biztonságban legyek. Tudja, mire van szükségem, és arcáról fény árad felém, hogy magam is fényt áraszthassak másokra. Nem fogok elesni, és nem veszítem el a bátorságomat. Őrá, mennyei Atyámra tekintek, aki erőt és kegyelmet ad. Minden időben dicsőítem Őt anélkül, hogy előbb valamiféle boldogságérzésre várnák. Dicsérem az Urat, mert jó, és mert irgalmával közeledik hozzám reggel, délben és este. A boldogság bizonytalan dolog, de az ő szava bizonyosságot jelent számomra. – That I May Know Him, 266. o.

Az Úr úgy küldte el Igéjét, ahogy akarta, hogy az eljusson hozzánk. Különféle írókon keresztül szólt hozzánk, akiknek saját egyéniségük volt, még akkor is, ha ugyanazt a történelmet jelenítették meg. Egy értekezlet beszámolóihoz hasonlítható bizonyságtételeik egy és ugyanazon könyv lapjain olvashatók, stílusuk azonban különböző. Mindegyik más tapasztalatokkal rendelkezik. Ez a változatosság mélyíti el azt az ismeretet, aminek különböző gondolkodású embereket kell elérnie. A gondolatoknak nincs előre meghatározott formájuk, nem öntvényformából kerülnek ki. Ez igen egyhangúvá tenné olvasásukat. Az efféle egység a báj és a megkülönböztető szépség elvesztését jelentené. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 21. o.

3. Olvassuk el a következő szakaszokat: Zsoltárok 3; 33:1-3; 109:6-15! Az emberi tapasztalatok milyen különböző oldalait érzékeltetik ezek a zsoltárok?

A Zsoltárok leírják az emberi tapasztalatok teljes körét:
1) Isten hatalmát és teremtő erejét, uralmát, ítéletét és hűségét magasztaló énekek; 2) Hálaadó zsoltárok, amelyekben a zsoltáros Isten bőséges áldásaiért mond szívből jövő köszönetet. 3) Panaszzsoltárok, amelyekben a zsoltáros Istenhez kiált a bajból való szabadulásért; 4) A bölcsességirodalom körébe tartozó zsoltárok, amelyek az igaz élet gyakorlati irányelveit adják; 5) Királyzsoltárok, amelyek Krisztusra, Isten népének Királyára és Szabadítójára mutatnak; 6) Izrael múltját felidéző történelmi zsoltárok.
Ilyen költői eszközöket találunk:
1. Párhuzamosság: szavak, kifejezések vagy gondolatok szimmetrikusan megszerkesztett kombinációja, ami a hasonló részek jelentését segít megérteni. Pl. „Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét” (Zsolt 103:1). Ebben a versben a „lelkem” párhuzamban áll azzal, hogy „egész bensőm” – azaz teljes valóm.
2. Jelképek: jelképes nyelvezet, ami erősen hat az olvasó érzékeire, felfogására, pl. így írja le az Istennél található menedéket: „szárnyaid árnyéka” (Zsolt 17:8).
3. Merizmus (retorikai kifejezés egy ellentétes szóvagy kifejezéspár – pl. közel és távol, test és lélek, élet és halál – összességére vagy teljességére): „Éjjel-nappal hozzád kiáltok” (Zsolt 88:2, ÚRK), ez a szakadatlan kiáltást jelzi.
4. Játék a szavakkal: a lelki üzenet közvetítése a szavak hangzására épít, szójátékkal. A héberben Zsolt 96:4-5 verseiben az ’élohím (istenek) és ’élilím (bálványok) adnak lehetőséget szójátékra, azt az üzenetet közvetítve, hogy a népek istenei csak úgy tűnnek, mintha ’élohím (istenek) volnának, valójában azonban csupán ’élilím (bálványok).
Végül pedig a szelah szó rövid közbevetést jelöl, ami vagy szünet tartására szólít, hogy a zsoltár egy bizonyos szakaszának üzenetén elgondolkozzanak a hallgatók, vagy a hangszerkíséret változását (Zsolt 61:5) jelzi.
 

EGW idézet

Dávid zsoltárai a bűnbe süllyedt és önmagát elítélő ember tapasztalatait, a legbensőségesebb hitet és az Istennel való mély összeköttetést tükrözik. Élettörténete hirdeti, hogy a bűn csak szégyent és fájdalmat hozhat az emberre, Isten szeretete és irgalma pedig a legmélyebb mélységbe is elér. A bűnbánó lelket a hit emeli fel az istenfiúságban való részesedés magasságába. Minden biztosíték és ígéret közül, amelyet Isten szava tartalmaz, az tesz a leghatásosabban bizonyságot róla, amely az Atyának az emberek iránt gyakorolt hűségéről, igazságáról, irgalmasságáról szól. (…)
Ragyogóak az ígéretek, amelyeket az Úr Dávidnak és a házának adott. Olyan ígéretek ezek, amelyek az örökkévalóságra mutatnak előre, és Krisztusban találják meg a beteljesedésüket. – Pátriárkák és próféták, 754. o.

Isten szól hozzánk Igéjében is. Abban még világosabban nyilatkozik meg jelleme, hozzánk való viszonya és nagy megváltási terve. Előttünk fekszik a próféták, az ősatyák és a többi szent ember története. Mindannyian „hozzánk hasonló természetű” emberek voltak (Jak 5:17). Látjuk, hogy hozzánk hasonlóan nekik is küzdeniük kellett csüggedésekkel, kísértésekkel, de mégis mindannyiszor felülkerekedtek, és Isten kegyelme által győzelmet arattak. Ha példáikat látjuk, az életszentségre irányuló törekvéseinkhez bátorságot merítünk. Ha azon fenséges tapasztalatokról olvasunk, melyeket ezek a férfiak szereztek, ha azt a fényt, szeretetet és áldást szemléljük, melyeknek örvendhettek, ha arról a munkáról olvasunk, melyet a nekik adott kegyelem által elvégezhettek, akkor ugyanaz a Lélek, mely ihlette őket, felgyújtja ma bennünk is a lelkesedés szent lángját; teljes szívünkből vágyakozunk hozzájuk hasonló jellemre és hozzájuk hasonlóan járni Istennel. – Jézushoz vezető út, 87. o.

Akik a Biblia költőivel és bölcseivel érintkeznek, akiknek lelkét megrázták a hit és igazság vértanúinak dicsőséges cselekedetei, azok e dús mezőkről sokkal jobban megtisztult szívvel és emelkedettebb lélekkel fognak visszatérni, mint ha a világ legnagyobb tudósainak tanításain vagy a világ nagyjainak hőstettein elmélkedtek volna. (…)
Milyen magasztos gondolatokat és igazságokat tár fel a Szentírás, hogy elménk azokkal foglalkozzon! Hol találhatnánk emelkedettebb eszméket? Hol találhatók ilyen mélységes igazságok? Vagy az emberek összes tudományos kutatásai bármilyen értelemben is összehasonlíthatók-e a Biblia tudományának magasztosságával és csodájával? Létezik-e olyasvalami, ami jobban csiszolhatná az elmét? (…)
„A te beszéded megnyilatkozása világosságot ad, és oktatja az együgyűeket.” (Zsolt 119:130) Angyalok állnak oda a Szentírás kutatói mellé, hogy befolyásolják, vezessék őket, és megvilágítsák értelmüket. Krisztus parancsa ma is éppen olyan nyomatékosan szól hozzánk, mint tizenkilenc évszázaddal ezelőtt első tanítványaihoz: „Tudakozzátok az Írásokat!” (Jn 5:39) – Üzenet az ifjúságnak, 255–257. o.
 

4. Mit tanítanak az imádságról 2Sám 23:1-2 és Róm 8:26-27 versei?

A Zsoltárok Izrael népének ihletett imádságai és dicsőítő énekei, ennélfogva elegyedik bennük Istennek és népének a hangja, az Istennel való élénk kapcsolat dinamikájáról árulkodnak.
A zsoltárosok személyes módon szólítják meg Istent: „én Istenem”, „Uram” és „én Királyom” (lásd pl. Zsolt 5:2-3; 84:3). Gyakran így könyörögnek neki: „figyelmezz szavamra” (Zsolt 5:2), „halld meg… az én könyörgésemet” (Zsolt 39:13; 102:3), „lásd meg” (Zsolt 25:18), „mentsd meg életemet” (Zsolt 6:5, RÚF). Nyilvánvalóan az imádkozó ember szavai ezek.
Az adja A zsoltárok könyve imádságainak és dicsőítéseinek kimagasló szépségét, vonzerejét, hogy ez az irat Isten Igéje, a hívők buzgó imáinak és dicsőítő énekeinek formájában. Ebből fakadóan olyan bensőséges pillanatokat biztosít Isten népének, mint amiről Róm 8:26-27 verseiben olvashatunk: „Hasonlatosképpen pedig a Lélek is segítségére van a mi erőtelenségünknek. Mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk: de maga a Lélek esedezik miérettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért.”
A Zsoltárokból Jézus is közvetlenül idézett, pl. Zsolt 110:1 verséből:
„Hiszen maga Dávid mondja a Zsoltárok könyvében: »Azt mondja az Úr az én Uramnak: ülj az én jobb kezem felől, míg ellenségeidet lábad alá nem vetem zsámolyul«” (Lk 20:42-43, ÚRK)!
Egyes zsoltárok konkrét történelmi események kapcsán születtek és a zsoltárírók személyes, valamint Izrael népének közös tapasztalataira utalnak, az énekek lelki mélysége azonban vonatkoztatható különféle élethelyzetekre, átívelnek minden kulturális, vallási, etnikai határon, nőknek és férfiaknak egyaránt szólnak. Másként fogalmazva: a Zsoltárok reményt, dicsőítést, félelmet, haragot, szomorúságot, bánatot fejeznek ki, olyasmit, amit minden korban és körülmény között megélnek az emberek. Mindannyiunkhoz szólnak, a saját tapasztalataink nyelvén.

Jézus idézett a Zsoltárokból. Ezek szerint mennyire fontos ez az irat a mi hitéletünkben is?

EGW idézet

Az őszinte hittel olyan emelkedettség, elvhűség és állhatatosság jár együtt, amely sem az idő múlásával, sem a fárasztó munkával nem csökken. „Elfáradnak az ifjak, és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; de akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el!” (Ésa 40:30–31) (…)
Mondják el kéréseiket a kegyelem trónjánál! Könyörögjenek Szentlélekért! Isten állja minden ígéretét. Bibliáddal a kezedben mondd, hogy ígéretére hivatkozol: „Kérjetek, és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek, és megnyittatik néktek.”
Imáinkat ne csak Krisztus nevében mondjuk el, hanem a Szentlélek sugallata szerint is. Ez a magyarázata annak, hogy a „Lélek esedezik miérettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal” (Róm 8:26). Az ilyen imára örömmel felel az Úr. Amikor buzgósággal és mélységes áhítattal rebegünk el Krisztus nevében imát, ez az áhítat, amelyet Isten ébresztett, biztosítja a választ imánkra – „véghetetlen bőséggel... feljebb, hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk” (Eféz 3:20). – Krisztus példázatai, 147. o.
 
Jézust gyakorta találták imádkozva. A félreeső lugasokat és hegyeket kereste fel, hogy elmondja Atyjának kéréseit. Mikor a nap gondjai, ügyei véget értek, és a fáradt emberek nyugvóhelyet kerestek, akkor a Megváltó imának szentelte idejét. Nem akarunk senkit lebeszélni az imáról, nagyon-nagyon szűkében vagyunk az imának és a virrasztásnak. S még kevesebb az olyan ima, amikor a hívő a Lélek által és értelmesen is imádkozik. Mindig helyénvaló a buzgó és erényes ima, és sosem fárasztó. Az ilyen imák mindenkor mélyen érintik és felüdítik azokat, akik szeretik Isten tiszteletét.
Valamennyien elhanyagoljuk a titkos imát. Ezért is ajánlanak fel sokan olyan hosszúra nyúló, fárasztó, elcsépelt imát az istentiszteleteken. Imáikban sorra veszik az elmúlt hét elhanyagolt kötelességeit, körbe-körbe kapkodnak, remélve, hogy behozzák a mulasztásukat. Megnyugtatják rossz lelkiismeretüket, hiszen az furdalja őket. Remélik, hogy beimádkozzák magukat Isten kegyeibe. Az ilyen imák gyakran másokat is a lelki sötétségnek e síkjára rántanak le. Ha a keresztények hazavinnék magukkal Krisztus virrasztásról és imáról szóló tanításait, értelmesebben magasztalnák Istent. – Bizonyságtételek, 2. köt., 582. o.

Amikor nehéz körülmények közé kerülünk, Ő alázatos imánkra válaszul megmutatja hatalmát és bölcsességét. Bízzál benne, mint imát meghallgató és imára válaszoló Istenben. Ő olyan Istenként fogja kinyilatkoztatni magát neked, aki segíteni tud minden válságos helyzetben. Ő, aki az embert teremtette, Ő, aki csodálatos testi, szellemi és lelki képességeket adott neki, nem tartja vissza, ami szükséges annak az életnek a fenntartásához, amelyet Ő adott. Ő, aki Igéjét – az élet fájának leveleit – nekünk adta, képessé tesz bennünket arra, hogy ellássuk nincstelen gyermekeit élelemmel. – A nagy Orvos lábnyomán, 199. o.
 

5. Olvassuk el Zsolt 16:8, 44:9, 46:2, 47:2, 8, 57:3, 62:9, 82:8 és 121:7 verseit! Milyen helyet foglal el Isten a zsoltáros életében?

A Zsoltárok világa istenközpontú, a kor embere imával és dicsőítéssel Isten elé akart vinni minden élethelyzetet, tapasztalatot. Isten a Mindenható Teremtő, az egész föld Királya és Bírája, Ő biztosít mindent gyermekeinek, ezért bízhatunk benne állandóan. Amikor népe elesni látszik, még az ellenségeik is azt kérdezik: „Hol van a te Istened” (Zsolt 42:11)? Övéinek folytonosan jelenlévő, soha cserben nem hagyó Istene az Úr, szüntelen előttük jár. Végül pedig A zsoltárok könyve előrevetíti azt az időt, amikor minden nép, az egész teremtett világ imádni fogja az Urat (Zsolt 47:2; 64:10).
Isten szerepe központi az egész életben, ebből következően az istentiszteletben is. A Zsoltárok keletkezésének korában alapvetően más volt az istentisztelet, mint amilyennek ma sokan gondolják, a bibliai időkben az egész közösség életének természetes és vitathatatlan központi eleme volt. Szükségszerűen istentiszteletben fejeztek ki mindent, ami a nép életében történt, úgy a jót, mint a rosszat. Isten bárhonnan meghallja a zsoltáros szavát, és a legjobb időben adja meg válaszát (Zsolt 3:5; 18:7; 20:7).
A zsoltáros tudatában volt, hogy Isten a mennyben lakozik, ugyanakkor a Sionon is, népe között a szentélyben. Egyszerre van a közelünkben és távol, mindenütt és a templomában (Zsolt 11:4), rejtőzködik (Zsolt 10:1), ugyanakkor bemutatja önmagát (Zsolt 41:13). Isten látszólag egymást kizáró tulajdonságai összekapcsolódnak a Zsoltárokban. A zsoltárírók értették, hogy valójában elválaszthatatlan egymástól Isten közelisége és távolisága (Zsolt 24:7-10), értették ennek a lelki feszültségnek a dinamikáját. Bármit tapasztaltak is, az Úr jóságának és jelenvalóságának tudata erősítette bennük a reményt, úgy várták, hogy közbelépjen értük, ahogyan és amikor Ő jónak látja.

Hogyan érzékeltetik a Zsoltárok, hogy Istent nem korlátozhatjuk csupán életünk bizonyos szegmenseire? Az életednek mely területeiről próbálod távol tartani az Urat?

EGW idézet

Felkenetése után [Dávid] ugyanolyan szerényen tért vissza Betlehem lankái közé, és ugyanolyan gyengéd figyelemmel őrizte a rábízott nyájat, mint azelőtt. Énekeit új lelkesedéssel énekelte. Gazdag szépségével terült el előtte a táj; köröskörül szőlőfürtök csillogtak a napsugárban. Az erdők fáinak zöld lombja suttogott a szélben. Reggelenként a nap előtte bontotta ki arany palástját, s szinte olyan volt, mint a szobájából előjövő vőlegény, vagy mint az erős vitéz, aki örömmel áll ki versenyfutásra. El-elnézte a körülötte merészen magasba szökő sziklákat és a szelíd lankájú dombokat; a távolban Moáb kopár sziklabércei tűntek fel, és az egész kép fölött megnyugtatóan, mélykéken ragyogott az ég. Mindezek fölött pedig Isten, a hatalmas Teremtő.
Nem láthatta Őt, de minden alkotása a dicséretét zengte. Az erdőket, hegyeket, réteket és folyókat bearanyozó fény szárnyra kapta gondolatait, és felvitte a magasba a világosság Atyjához, minden jó és tökéletes ajándék adójához. Isten hatalmának és fenségének mindennapi megnyilatkozása imádattal és örömmel töltötte el az ifjú költő szívét. Isten és az ő műveinek szemlélése közben ereje, képességei itt fejlődtek ki és erősödtek meg a jövő kötelességeinek hordozásához. Napról napra meghittebb közösségbe került az Úrral. Istennel naponta érintkezve lelke mindig új mélységekbe hatolva állandóan új szépségeket talált, amelyek új énekre, új dalra hangolták. Hangjának gazdagabb csengése magasba szállt, és visszaverődött a közeli hegyekről, dombokról, mintha mennyei angyalok örvendező énekére válaszolna. – Pátriárkák és próféták, 641. o.

Amint Krisztust tesszük mindennapos kísérőtársunkká, tapasztalni fogjuk, hogy a láthatatlan világ hatalmasságai körbevesznek minket; Jézus csodálása által az ő képmására változunk el. Szemléletünk átalakul. Jellemünk szelídebbé, lágyabbá válik, megfinomul, s egyre nemesedik majd a mennyei ország számára. Az Úrral való érintkezésünk és közösségünk biztos gyümölcse a megnövekedett istenfélelem, erkölcsi tisztaság és buzgóság lesz. Imáink egyre tartalmasabbá válnak. Isteni nevelésben részesülünk, s ez meglátszik szorgalmas, becsületes életünkön.
Aki naponként buzgó esedezéssel az Úrhoz folyamodik segítségért és támogatásért, annak nemes vágyai lesznek, és világos fogalmai az igazságról és a kötelességről. Magasztosabb célokat lát, és egyre inkább szomjazza, éhezi majd az igazságot, vagyis a megszentelt életet. Isten a vele való kapcsolat által tesz alkalmassá arra, hogy a körülöttünk levőkre szétárasszuk a szívünkben uralkodó világosságot, békét és nyugalmat. Imából merített, szívós igyekezettel párosult erő készíti az értelmünket a mindennapi kötelességek teljesítésére. Egyúttal bármilyen körülmények között is békességben őrzi meg lelkünket. – Gondolatok a hegyibeszédről, 85. o.
 

További tanulmányozásra: Ellen G. White: Próféták és királyok: „A templom és felszentelése” c. fejezet, Üzenet az ifjúságnak: „A zene áldásai” című fejezet (291. o.).
A zsoltárok könyvének százötven zsoltárát öt könyvbe rendezték:
1. könyv (Zsoltárok 1-41), 2. könyv (Zsoltárok 42-72), 3. könyv (Zsoltárok 73-89), 4. könyv (Zsoltárok 90-106) és 5. könyv (Zsoltárok 107-150). Az öt könyvre történő felosztás szerepel a korai zsidó tradícióban, és ez párhuzamos Mózes öt könyvével.
Az irat belső bizonyítékai rámutatnak már korábban meglévő gyűjteményekre: Kórah fiainak zsoltárai (Zsoltárok 42-49, 84-85, 87-88), Aszáf zsoltárai (Zsoltárok 73-83), Grádicsok énekei (Zsoltárok 120-134) és a hálazsoltárok (Zsoltárok 111-118, 146-150). Zsolt 72:20 verse arról tanúskodik, hogy már megvolt Dávid zsoltárainak kisebb gyűjteménye. A legtöbb zsoltár Dávid királyhoz és a királyság korának korai szakaszához (Kr. e. 10. sz.) kötődik, de a gyűjtemény tovább nőtt a következő századokban, a kettészakadt királyság, a fogság és a fogság utáni korokban. Elképzelhető, hogy Ezsdrás vezetésével a héber írnokok állították öszsze a zsoltárok kisebb gyűjteményeit, és rendezték egy könyvbe, amikor az új templom szolgálatának rendszerét szervezték meg. Nem csökkenti A zsoltárok könyvének isteni ihletettségét az, hogy szerkesztését írnokok végezték, hiszen a zsoltárírókhoz hasonlóan ők is Isten őszinte szolgái voltak, a munkájukat Ő irányította (Ezsdr 7:6, 10). A Zsoltárok isteniemberi természete a testté lett Úr Jézus isteni és emberi természetének egységéhez hasonlítható.

Naponkénti tanulmányozásra: Ézsaiás 31–37; Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, „Az elhagyatott szegények” c. fejezet

 

1. Mit mond az Úr a gondtalan asszonyoknak és az elbizakodott leányzóknak?

2. Mi az, ami el nem alszik, és örökre felgomolyog a füstje?

3. Ki volt a megtört nádszál, mely átszúrja a rá támaszkodók tenyerét?

4. Mit tett Ezékiás az asszír királytól kapott levéllel?

5. Mit tegyünk a szürkülő hajú, bizonytalan lépésű idős személyekkel?