ISTEN URALKODIK

E heti tanulmányunk: Zsoltárok 8; 25:10; 75; 97; 100; 105:7-10; Galata 3:26-29

A zsoltárok könyve rendületlenül hirdeti az Isten korlátlan uralmába vetett hitet. Az Úr teremtett meg minden létezőt, mindeneknek Ő a fenntartója, az egész világ Mindenható Királya, aki igazsággal és jogossággal kormányoz. Törvényei és rendeletei jók, éltetik megtartóit. Igaz Bíró, gondoskodik a világ rendjéről: az igazakat megjutalmazza, a gonoszokat pedig megbünteti, de a maga idejében, nem a miénkben.
Isten Izraellel kötött szövetsége különleges szerepet játszik a világ védelmében, mert a megváltást hirdeti. Az Úr drága kincseként magáévá fogadta Izraelt, minden nemzet közül a saját népévé tette. Hűséges a szövetségéhez, továbbra is gondoskodik nyájáról, hűtlenségük, sőt időnként nyílt lázadásuk dacára is.
Isten szuverén uralma tehát biztosítja a világ alapjait és biztonságát. A zsoltárírók ezt az alapvető igazságot akarják megértetni az olvasóval. Ennek a világképnek a világítótornya mellett törekszenek osztatlan hűséggel szolgálni Istent.
 

EGW idézet

Isten felszólítja az embereket, hogy szemléljék az egek csodáit. „Emeljétek föl a magasba szemeteket, és lássátok meg, ki teremté azokat. Ő, aki kihozza seregüket szám szerint, mindnyáját nevén szólítja; nagy hatalma és erőssége miatt egyetlen híjuk sincsen.” (Ésa 40:26) Azt akarja, hogy kutassuk a végtelen természetet, és ezáltal tanuljuk meg szeretni és tisztelni Őt, valamint engedelmeskedni neki. Az ég és a föld az összes gazdagságával együtt Isten szeretetének, gondoskodásának és hatalmának a leckéire kell, hogy megtanítson bennünket.

Isten felszólítja az általa teremtett lényeket, hogy forduljanak el a körülöttük levő zűrzavartól, és csodálják meg kezének alkotását. Az ő műveit kutatva mennyei angyalok csatlakoznak hozzánk, hogy felvilágosítsanak és megóvjanak Sátán csalásaitól. (…) A zsoltáros kijelentette: „Helyetted mondja a szívem: Az én orcámat keressétek! A te orcádat keresem, ó, Uram!” (Zsolt 27:8)… A 81. zsoltár elmagyarázza, hogy Izrael azért lett szétszórva a népek közé, mert megfeledkezett Istenről. Így feledkeznek meg napjainkban is a gyülekezetek az Úrról. A végidőre vonatkozó események a figyelmeztetésünkre lettek megírva… Isten Igéje olyan leckéket tartalmaz, amely hasznos a feddésre, a figyelmeztetésre és a bátorításra, és mely leckék gazdag ígéreteket tartalmaznak. – Counsels to Parents, Teachers, and Students, 456–457. o.

Istenünk szavára hallgat a menny és a föld, s Ő pontosan tudja, mire van szükségünk. Mi csak rövid távolságot látunk be magunk előtt, de „nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt, mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szeme előtt, akiről mi beszélünk” (Zsid 4:13). Az Úr magasan trónol a föld nyugtalansága fölött. Isteni tekintete előtt nincs titok. Nagy és zavartalan örökkévalóságából rendeli el, amit jónak lát. Az Atya tudta nélkül egyetlen veréb se hull a földre. Sátánt Isten iránti gyűlölete arra vezeti, hogy az állatteremtményeket is pusztítsa. Csak Isten védő gondoskodása óvja meg a madarakat, hogy öröménekükkel felvidíthassanak bennünket. A verebekről sem feledkezik meg: „Ne féljetek azért; ti sok verebecskénél drágábbak vagytok.” (Mt 10:31) – Bizonyságtételek, 8. köt., 272–273. o.

Az ember egész lénye nemesebbé válik, amikor figyelme Krisztus keresztjére összpontosít. A Megváltó szeretetének megismerése teszi engedelmessé a lelket, az elmét pedig a mulandó dolgok és érzelmek fölé emeli. Tanuljuk meg a mulandó dolgokat a kereszt fényében mérlegelni. Igyekezzünk megérteni, hogy milyen mélyen megalázta magát az Üdvözítő azért, hogy az ember az örök gazdagságokban részesülhessen. Amikor a megváltási tervet tanulmányozzuk, szívünk átérzi a Megváltó szerető szívének dobbanását, és csodálatba ejti őt Krisztus jellemének szépsége. – Lift Him Up, 248. o.

1. Hogyan mutatja be a 8. és a 100. zsoltár Istent és az embereket? Mire mutatnak rá ezek a szakaszok Isten jellemét illetően?

A Zsoltárokban döntő a teremtés szerepe, Isten szuverén uralmát támasztja alá. Az ég „kezének munkája” (Zsolt 19:2-5, RÚF; 97:6), neve felséges az egész földön (Zsolt 8:2, 10). Mindent az Úr teremtett. Neki nincs kezdete (Zsolt 93:2), sem vége (Zsolt 102:26-28). Örökkévaló, nagyobb más népek isteneinél, azok csak „emberi kéz munkái” (Zsolt 115:4, ÚRK). A bálványoknak „van kezük, de nem tapintanak” (Zsolt 115:7, ÚRK), míg az Úr „kezében vannak a föld mélységei… a szárazföldet is az ő kezei formálták” (Zsolt 95:4-5).
Több zsoltár is leírja, hogy Istennek hatalma van a természeti erők felett, amelyeket más népek istenként tisztelnek (pl. Zsoltárok 29; 93; 104). Ezek a részek is alátámasztják azt az állítást, hogy Isten uralma kiterjed az egész teremtett világra, hatalma és méltósága mindenek felett áll. Zsolt 100:3 a bálványimádás egy burkolt formájára, az öntelt magabízásra mér csapást, kiemelve, hogy „ő alkotott minket és nem magunk”.
A teremtés Isten szeretetéről is tanúskodik. Minden létező neki köszönheti a létét, Ő tart fenn minden életet (Zsolt 95:7; 147:4-9). Figyeljük meg, hogy életre hívta a népeket, az ókori Izraelt pedig saját népévé és legelőjének juhaivá, nyájává tette (Zsolt 100:3). A „nép” és „nyáj” képe rámutat, hogy közeli kapcsolatra vágyik népével.
Csak a Teremtőnek van hatalma áldást adni és népe növekedését biztosítani, ezért Ő az egyetlen, aki méltó az imádatukra és a bizalmukra. Számos zsoltár arra szólít minden élőt, sőt az egész földet, a tengert és mindent azokban, hogy örömmel kiáltsanak az Úr előtt.
Isten dicsősége meglátszik a teremtett világban, még a bűnössé lett földi teremtésben is, ezért mutatnak rá a Zsoltárok, mint aki egyedül méltó az imádatra.

„Micsoda az ember, hogy megemlékezel róla, és az ember fia, hogy gondod van rá” (Zsolt 8:5, ÚRK)? Mit felelünk Istennek, a Teremtőnek? Vajon mennyivel inkább gondoskodik rólunk Ő, aki néven nevezi az összes csillagot (Zsolt 147:4)?

EGW idézet

Ha szemügyre vesszük környezetünk természetes szépségét, gondolataink felemelkednek a természet Alkotójához, aki minden szépséget teremtett. Isten művei szólnak érzékeinkhez, dicsőítik az Úr hatalmát s bölcsességét. Minden teremtett dolognak megvan a maga varázsa, bája, mely felkelti Isten gyermekének érdeklődését, s arra neveli, hogy többre becsülje Isten szeretetének becses bizonyítékait, mint az ember alkotásait.
A látnok a lelkesedés szavaival dicsőíti Isten teremtett műveit: „Mikor látom egeidet, a te ujjaidnak munkáját, a holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél, micsoda az ember – mondom –, hogy megemlékezel róla, és az embernek fia, hogy gondod van reá?” „Mi Urunk, Istenünk, mily felséges a te neved az egész földön!” „Dicsérlek, Uram, teljes szívemmel, hirdetem minden csudatételeidet.” – Bizonyságtételek, 3. köt.,
377. o.

Isten állandóan munkálkodik. Fenntartja és szolgálatába állítja alkotásait. A természet törvényei útján eszközeiként alkalmazza őket. Nem önműködőek. A természet munkája tanúsítja egy olyan lény tudatos jelenlétét és aktív szerepét, aki mindent akarata szerint működtet. (…) A föld nem önmagában rejlő képesség folytán termi meg évről évre gyümölcsét, és folytatja pályáját a nap körül. A végtelen Lény keze szüntelenül vezérli ezt a bolygót. Folytonosan érvényesülő hatalma tartja a földet körforgásban. Istennek gondja van arra is, hogy a nap felkeljen az égen. Ő tárja ki a menny „ablakait”, és ad esőt. – A nagy Orvos lábnyomán, 416. o.

Isten a természetben minden nap, minden órában és pillanatban munkálkodik, hogy fenntartsa az életünket, hogy fejlődést és megújulást biztosítson számunkra. Amikor testünk valamelyik része szenved, azonnal elindul egy megújulási folyamat; a természet erőit állítja munkába egészségünk helyreállítása érdekében. És ez az erő nem más, mint az Úr hatalma. Minden életadó erő tőle jön. Amikor valaki kigyógyul egy betegségből, akkor Isten gyógyította meg őt. A betegség, a szenvedés és a halál az ellenség műve. Sátán rombol, de Isten az, aki helyreállít.
Fontos leckét tanulunk meg, amikor megértjük a kapcsolatunkat Istennel. (…) Istennek tartozunk engedelmességgel, mert tőle jön az életünk. Nem emberi természetünktől, hanem csakis Istentől kaptuk azt. Az övéi vagyunk, mivel Ő teremtett és váltott meg minket. Még a testünk sem a magunké, nem bánhatunk vele akárhogy, nem rombolhatjuk rossz szokásokkal, mert így nem hozhatunk Istennek tökéletes áldozatot. Életünk és képességeink az Úréi. Ő gondoskodik rólunk minden pillanatban, Ő tartja életben a testünket. Ha minderről akár csak egy pillanatra is nekünk kellene gondoskodnunk, elpusztulnánk. Teljesen Istentől függ az életünk. – The Faith I Live By, 165. o.

Az Úr a Teremtő – ehhez szorosan, sőt elválaszthatatlanul kötődik mindenhatósága, uralma. „Uralkodik az Úr” hirdeti ünnepélyes komolysággal Zsolt 93:1, 96:10, 97:1, 99:1, és ez a kijelentés visszhangzik A zsoltárok könyve egészében.
Méltóság, fenség és erő az öltözete (Zsolt 93:1; 104:1). „Felhő és sűrű köd” (Zsolt 97:2, RÚF) övezi, de „körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel” (Zsolt 104:2). A Király erejét és tündöklő ragyogását magasztaló metaforákat nagy gonddal választották, hogy kellőképpen kifejezzék Isten egyedülálló, az emberi felfogást meghaladó hatalmasságát.

2. A 97. zsoltár szerint mi jellemzi Isten uralmát (Zsolt 97:2, 10)? Mire terjed ki az uralkodása (Zsolt 97:1, 5, 9)?

Isten uralmát bizonyítják teremtett munkái (Zsolt 96:5), a megváltás (Zsolt 98:2) és az ítélet (Zsolt 96:10). Megerősítette királyságát az egész világ felett (Zsolt 47:7-10). Isten országa örökkévaló, hatalma és fenséges volta páratlan (Zsolt 45:7;  93:1-2; 103:19). Uralmát kegyelemre, igazságra, jogosságra alapozta, rendet és stabilitást hoz a teremtett világnak (Zsolt 98:3; 99:4). Uralkodása összekapcsolja mennyei és földi imádóit a dicsőítésben (Zsolt 103:20-22; 148). Számos zsoltár azt a képet vetíti elénk, hogy az egész emberiség elismeri Isten legfőbb uralmát (Zsolt 96:10; 97:1; 99:1; 145:11-13).
Csakhogy nem minden nép, nem minden földi uralkodó teszi ezt, legalábbis egyelőre. A gonoszok folyamatosan dacolnak Isten uralmával, tagadják, csúfolják Őt, és a népét sanyargatják (Zsolt 14:1; 74:3-22). A zsoltáros számára ugyan kihívást jelent a gonoszok jó szerencséje, nyugtalanítja Isten hosszútűrése, mégis bízik legfőbb uralmában, továbbra is nagy bizalommal gondol igazságos ítéleteire (Zsolt 68:22; 73:17-20). Az Úr népe örömmel, hittel gondol arra, amikor Krisztus megváltó szolgálata által megalapítja országát, az Ő érkezését várják a második advent idején (Mt 12:26-28; 1Kor 15:20-28).

„Akik szeretitek az Urat, gyűlöljétek a gonoszt” (Zsolt 97:10)! Mi az oka annak, hogy Isten szeretete a gonoszság gyűlöletére késztet? Milyen kapcsolat van a kettő között?

EGW idézet

Az egek Ura előtt a múlt és a jövő nyitott könyv. Isten a bűn okozta nyomorúságon, sötétségen és romokon túl látja szeretete és áldásai céljának a teljesedését. Noha felhő és homály veszi körül, trónjának alapja mégis igazság és ítélet. A megváltási terv véghezvitele által azonban sokkal többet tett az ember megmentésénél és a világ megváltásánál. Azzal, hogy Krisztus bemutatta Isten jellemét, az isteni uralom jótékony hatásait az egész világegyetem előtt is bemutatta, Sátán vádjai pedig örökre el lesznek hallgattatva, fény derül a bűn valódi természetére, és bebizonyosodik az isteni törvény örökérvényűsége.
Akkor majd a bűn eltörlése elégtételt szerez Isten szeretetének, az ő tisztessége pedig újra helyreáll a világegyetemben azon lények által, akik szívesen cselekszik az akaratát, és szívükben őrzik a törvényét. – That I May Know Him, 366. o.

„Fel tudod talán fogni Istennek mélységét, mindenható Urad tökéletességét? Magasabb az égnél – mit teszel annak láttán? Alvilágnál mélyebb – és a te tudásod?” (Jób 11:7–8) „Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr. – Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” (Ésa 55:8–9) „Isten vagyok, és nincs senki hozzám hasonló. Kezdettől fogva kijelentettem a jövendőt, és előre megmondtam, amik meg sem történtek még.” (Ésa 46:10) Az ember véges értelme képtelen felfogni a végtelen Isten jellemét és tevékenységét. A legélesebb és legképzettebb elme előtt is titokba burkolózott a szent lény.
Pál apostol felkiált: „Mekkora a mélysége Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának? Milyen megfoghatatlanok szándékai, mily kifürkészhetetlenek útjai!” (Róm 11:33) Bár „felhő és homály van körülötte; trónjának támasza jog és igazság” (Zsolt 97:2). Annyira meg tudjuk érteni bánásmódját és indítékait, hogy felismerhetjük a végtelen szeretetnek és a könyörületnek a végtelen hatalommal való párosulását. Szándékából annyit megértünk, amennyi javunkra válik. Ami ezen túl van, azzal kapcsolatban meg kell bíznunk a Mindenható hatalmában, mindenek Atyjának és Uralkodójának szeretetében és bölcsességében. – Bizonyságtételek, 5. köt., 698–699. o.

„Akik szeretitek az Urat, gyűlöljétek a gonoszt!” (Zsolt 97:10) – tanácsolja a zsoltáros… Szavaival rámutat, hogy fejlődést csak az Istenért végzett szolgálat eredményezhet. Félre kell tennünk a gonosz beszédet, az önző tervezést, és mindazt, ami hatással van az ítélőképességünkre. A szívből ki kell üríteni minden önzést, és vigyázni kell, hogy a magatartásunkkal egyetlen lelket se vezessünk rossz útra. – Counsels to Parents, Teachers, and Students, 397. o.
 

3. Olvassuk el a 75. zsoltárt! Miért hiábavaló a gonoszok kérkedése?

A felséges Király a Törvényadó (Zsolt 99:7), a Bíró (Zsolt 97:2; 98:9). A gonoszok folyamatosan fenyegetik az általa alapított igazságos világrendet, de az Úr megítéli majd a világot, és véget vet a rossz uralmának (Zsolt 75:9-11; 96:13).
A 75. zsoltárban több kép is ábrázolja a gonoszok visszafordíthatatlan pusztulását. A pohár vörösbor képe (Zsolt 75:9) Isten haragjának intenzitását érzékelteti (Jer 25:15; Jel 14:10). A gonoszok szarvainak letörése hatalmuk és uralmuk végét jelzi, miközben az igazak szarva felmagasztaltatik (Zsolt 75:11). Isten „állapítja meg” (RÚF), „jelöli ki” (ÚRK) ítéletének idejét (Zsolt 75:3), aminek végrehajtására nyilván az idők végén kerül sor (Zsolt 96:13; 1Kor 15:23-26).
Az ítélet részeként Isten megvizsgálja az emberek szívét. Zsolt 14:2 emlékeztet 1Móz 6:5, 8 verseire. Mindkét szövegből kitűnik, hogy az ítélet végrehajtása előtt Isten megvizsgálja az emberek életét, keresi, kit menthet meg. Ezt nevezik vizsgálati ítéletnek, amelynek során Isten megvédi az igazakat, és eldönti a gonoszok sorsát.
Hogyan történik ez?
Először is Isten megszabadítja népét a gonoszoktól (Zsolt 97:10; 146:9), üdvösséggel koronázza meg az alázatosokat (Zsolt 149:4). Másodszor pedig a meg nem tért bűnösök örökre elpusztulnak (Zsolt 97:3). Egyes zsoltárok költői nyelvezettel ábrázolják az emberi fegyverek erőtlenségét az isteni Bíróval szemben (Zsolt 76:4-7). Ugyanakkor megbocsátó Isten az Úr, de megbünteti népét vétkei miatt (Zsolt 99:8). Nemcsak a gonoszoknak, hanem Isten népének is számot kell adnia az Úr előtt (Zsolt 50:4; 135:14).
A zsoltárok könyve ugyanazt a gondolatot közvetíti, mint más bibliai szakaszok, hogy az ítélet Isten népén kezdődik, majd az egész földre elér (5Móz 32:36; 1Pt 4:17). A zsoltáros Istenhez kiált, hogy ítélje meg, miközben az Ő igazságára hagyatkozik védelemért (Zsolt 7:9-12; 139:23-24).

A Zsoltárok arra szólítanak, hogy örüljünk Isten ítéletére várva (Zsolt 67:5; 96:10-13; 98:4-9). Miért jó hír az ítélet azoknak, akiket befedez Krisztus vére?

EGW idézet

Amikor Krisztus eljön, a föld remegni fog előtte, az égbolt feltekeredik, mint egy könyvtekercs, és minden hegy és sziget kimozdul a helyéből. „Jön a mi Istenünk, nem hallgat. Előtte emésztő tűz, körülötte hatalmas szélvihar. Hívja az eget odafent és a földet, mert ítélni akarja népét. Gyűljetek hozzám, híveim, akik áldozattal kötöttetek szövetséget velem! Igazságát hirdesse az ég, mert ítéletet tart az Isten.” (Zsolt 50:3–6) Isten nagy napját szemlélve láthatjuk, hogy abban van az egyetlen biztonságunk, ha minden bűnt és gonoszságot elhagyunk. Akik megmaradnak a bűnben, azok a kárhozottak és elveszettek közé fognak számláltatni. – Hit, remény, cselekvő szeretet, 116. o.

Isten próbára teszi az embereket, mert látni akarja, hogy tudnak-e bízni egy rajtuk kívül álló, felsőbbrendű erőben. Ő látja mindazt, amit az emberek nem. Sok esetben emberi kapcsolatokat kell szétszakítania és megváltoztatni, amit az ember tervezett, amikor azt hitte, hogy jól mérte fel a dolgokat. Amit azonban az ember saját lelki javának tekint, meg sem egyezik azzal, amit Krisztus követőjének meg kellene tapasztalnia. A saját személyével kapcsolatos véleményei távol állnak az igazságtól. (…)
A jellemet próbára kell tenni, mert ha nem mutatnak rá helytelen hajlamaira, nagyon sok keresztény követné saját büszkeségének és becsvágyának útját, és csak hamis vallásosságról tenne bizonyságot. Amikor azonban Isten nehéz próbát enged meg az életükben, kegyességüknek, szelídségüknek és krisztusi alázatuknak a hiánya fog rámutatni arra, hogy szükségük van a Szentlélek beavatkozására.
Az igazi keresztény a tekintetét arra szegezi, aki a szívet és a veséket vizsgálja, és elvárja, hogy az igazság a szív rejtekében lakozzon. Az ilyen keresztény így imádkozik szüntelen: „Vizsgálj meg engem, ó, Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat! És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja. És vezérelj engem az örökkévalóság útján!” (Zsolt 139:23–24) – In Heavenly Places, 266. o.

Az ítélet jelenetének bemutatásakor – amikor az igazak elnyerik jutalmukat, a gonoszok fölött pedig elhangzik az ítélet – az igazak azt kérdezgetik, hogy vajon mit tettek, hogy ilyen nagy jutalomban részesültek. Csakhogy ők szüntelenül és szilárdan hittek Krisztusban. Betöltekeztek Szentlélekkel, és kényszer nélkül dolgoztak Jézusért, szolgálva az ő szentjeinek, ami biztos jutalmat hozott számukra. De ők nem a jutalomért szolgálnak. Az alkalmakra hatalmas megtiszteltetésként tekintenek – hiszen így azt tehetik, amit Krisztus is tett. Mindent szeretetből cselekszenek a Megváltóért és embertársaikért, és a szenvedő emberiséggel azonosuló Krisztus úgy tekint a szeretet és az együttérzés cselekedeteire, mintha vele cselekedték volna meg. – Lift Him Up, 343. o.

4. Isten ítéletének témája fontos kérdést vet fel: Hogyan lehet békében Istennel a népe az ítélet idején, hogyan lehet üdvbizonyossága (Zsolt 94:14; Zsolt 105:7-10; Dán 7:22)?

A nép biztonságban van, mert az Úr Sionba helyezte lakhelyét (Zsolt 76:2-3), és örök szövetséget kötött velük, mint drága kincseivel (Zsolt 94:14; 105:8-10). Nemcsak azt ígéri, hogy nem veti el szövetséges népét, hanem aktívan munkálja benne való biztonságukat. Megbocsátja bűneiket (Zsolt 103:3), tanítja, áldja és megerősíti őket (Zsolt 25:8-11; 29:11; 105:24). Az ítéletek célja, hogy Isten a helyes, igaz útra térítse népét, és bemutassa, mennyire törődik velük.
A 105. zsoltár arról szól, hogy az Úr Izrael egész történelme során hűséges volt a szövetségéhez. Történt akár jó, akár rossz, Ő mindig ott volt. Gondviselése vezette Józsefet Egyiptomba, általa mentette meg népét és a környékbeli nemzeteket a súlyos éhínség idején (Zsolt 105:16-24). Az Úr elküldte Mózest, hogy kivezesse népét az egyiptomi rabságból, amit jelekkel és csodákkal vitt végbe (Zsolt 105:25-38).
Ő adta népének az ígéret földjét (Zsolt 105:11, 44), folyamatos védelmet biztosított nekik (Zsolt 105:12-15). Megsokasította övéit (Zsolt 105:24), megszabadította elnyomóiktól (Zsolt 105:37-38), kirendelte napi szükségleteiket (Zsolt 105:39-41). Minden kétséget kizáróan kézben tartotta mindazt, ami népét érintette, ezt az igazságot akarta az emlékezetükbe vésni a zsoltáros.
Az Úr megemlékezik szövetségéről – ez többet jelent pusztán az elméleti ismeretnél, mert mindig cselekvéshez vezet (1Móz 8:1; 1Sám 1:19; Zsolt 98:3; 105:42-44). Hasonlóképpen pedig, amikor a népnek kell megemlékezni Isten csodáiról és ítéleteiről, ez azt jelenti: úgy éljenek, hogy a cselekedeteik Isten tiszteletét fejezzék ki.
Izrael elsődleges elhívása arra vonatkozott, hogy őrizzék meg a szövetségi hűséget Isten törvényeinek megtartásával (Zsolt 78:5-7; 105:45). Bizonyságot kellett tenniük Istenről más népek előtt is, mert az Úr azt kívánja, hogy Izraelhez csatlakozzon minden nemzet (Zsolt 105:1-2). Így őrzi a világot a mindenható és könyörülő Isten a védelmező szövetsége által (Zsolt 89:29-35).

Mit tudhatunk a magunkénak Jézusban, ami azt mutatja, hogy az ókori Izraelnek tett ígéretek most ránk is vonatkozhatnak (lásd Gal 3:26-29)?

EGW idézet

Isten uralmának alapja a szeretet törvénye, ezért csak a szeretetből végzett szolgálat kedves a menny előtt. Isten mindenkinek szabad akaratot adott, az embereket felruházta azon képességgel, hogy tanulmányozhassák a jellemét, és hogy szeressék és szolgálják Őt. Míg az Urat imádták, a teremtett lények összhangban éltek a teljes világegyetemmel. Amíg mindennél fontosabb volt az Isten iránti szeretetük, addig gyarapodott az embertársaik iránti szeretetük. Amíg nem hágták át az Isten jellemét kinyilatkoztató törvényt, addig semmi sem zavarta meg a mennyei harmóniát.
Isten ismeri kezének alkotásait, és a kegyelem szövetsége (egy meg nem érdemelt előjog) öröktől fogva ott élt az elméjében. Azért nevezzük örök szövetségnek, mert a megváltási terv nem az ember bűnbeesésekor született meg, hanem egy olyan titkot képez, „mely örök időtől fogva el volt hallgatva, most pedig… minden pogánynak tudomására adatott” (Róm 16:25–26). – That I May Know Him, 366. o.

A menny Istene úgy van bemutatva, mint aki fölemeli az elesetteket. Ő mindazoknak a barátja, akik szeretik Őt, és félik a nevét, de mindenkit meg fog büntetni, aki el akarja távolítani gyermekeit a biztonságos útról, hogy nyomorúságba vezesse őket, miközben lelkiismeretesen igyekeznek az Úr útján maradni, és az igazak honába jutni. Mennyei Atyánk tudta nélkül egyetlen veréb sem hull a földre. Éppen ezért tehát az embereknek vigyázniuk kell, nehogy szavakban vagy tettekben gonoszul bánjanak az Úr legkisebb gyermekeivel is, vagy bántsák őket. Ha mennyei Atyánknak tudomása van arról is, hogy mikor esik le a földre egy lélek nélküli veréb, akkor minden bizonnyal értékesek a szemében azok a lelkek, akikért Krisztus meghalt. És vajon nem fogja megbüntetni azokat, akik fájdalmat és csalódást okoznak azok szívének, akikért Jézus Krisztus az életét adta? Ki mérhetné fel az Atya ajándékát? A bűn évszázadokon át akadályozta Isten jótéteményeinek kiáradását az emberekre, mégsem szűnt meg kiáradni a földre az emberi nemzetségnek megígért kegyelem és végtelen szeretet. Isten él és uralkodik, és Krisztus által a gyógyulás áradatát küldte a világra. Megváltónk mindent biztosított, ami az ember számára szükséges. – The Upward Look, 364. o.
 

5. Milyen közös szál fut végig Zsolt 1:2, 6, 18:31, 19:8, 25:10, 93:5 és 119:165 versein?

Teológiai következtetések fakadnak abból bizonyságai megbízhatóságát illetően, hogy az Úr mindenható Teremtőként, Királyként és Bíróként uralkodik a világ felett. A „bizonyságtételek” kifejezés (héberül ’edut, vagyis „rendelkezés”, „törvény”) a törvények és rendelkezések gyűjteményére utal, amelyekkel az Úr kormányozza népe vallási és társadalmi életét (2Móz 32:15). „A te bizonyságaid igen bizonyosak” (Zsolt 93:5), ez Isten trónjának és az általa teremtett, fenntartott világnak a stabilitását, folytonosságát tükrözi (Zsolt 93:1-2). A „bizonyos”-nak fordított héber szóból ered az ámen szavunk, és a megbízhatóság, hűség és szilárd állhatatosság fogalmát közvetíti (2Sám 7:16; 1Krón 17:23). Isten törvényei változtathatatlanok és eltörölhetetlenek.
Isten szavatolja ígéreteinek és parancsolatainak sérthetetlenségét. Hűsége teljes mértékben megerősítő, abban az értelemben, hogy garantálja uralma változatlanságát, de feltétlen igényt támaszt, amikor népétől bizalmat és engedelmességet kér.
Ugyanakkor nincs igazság a földön, amit az Ige költői eszközökkel így érzékeltet: megremeg a föld alapja (Zsolt 18:8; Ézs 24:18-21). Isten törvénye igaz élet útjára tanítja a népet, arra, ami nem esik ítélet alá. Ezért az igazak nem remegnek meg, szilárdan állnak Isten törvényének alapján, ami stabilitást és biztonságot ad, a szívük rendíthetetlen (héberül: kun, ami azt is jelenti, hogy „szilárd”, „biztos”) az Úrban (Zsolt 112:1, 6-7). A törvény megtartói nem botlanak meg (Zsolt 119:165), ami Isten védelmét és vezetését jelzi az életükben (Zsolt 1:2-3, 6).
A zsoltáros lába/ösvénye világosságaként utal az Igére, ez megóvja az ellenség rejtett csapdáitól (Zsolt 119:105, 110). Nagy a békességük Isten törvénye kedvelőinek (Zsolt 119:165), ami nyilván nem abból fakad, hogy teljes mértékben elkerülnék őket a bajok (Zsolt 119:161), hanem abból, hogy Isten közelségében maradnak, tartalmas kapcsolatot ápolnak vele.
 

Gyakorlati szempontból milyen segítséget jelent az életedben az, hogy ügyelsz Isten törvényeire, rendelkezéseire és bizonyságaira? A kérdés másik oldala pedig az, hogy kellett-e már szenvedned ezek áthágása miatt?

EGW idézet

A Krisztus által a Sínai-hegyen elmondott tíz szent elv Isten jellemének a kinyilatkoztatása volt, s ismertté tette a világ előtt, hogy neki az egész emberiség fölött fennhatósága van. Annak a legnagyobb szeretetnek tíz elvhű törvénye, mely egyáltalán az ember elé tárható, az Isten hangja volt, mely a mennyből szólt az ember lelkéhez az ígérettel:
„Ezt cselekedd, akkor nem kerülsz Sátán uralma és hatalma alá.” Nincs semmi tilalom ebben a törvényben, még ha úgy is tűnhet. Hanem, hogy „ezt cselekedd, és élj”. (…)
Istennek sokat kedvezett az ősi zsidó egyház által népének, melyet kihozott Egyiptomból, s külön kincsének ismert el. A számos és nagy horderejű, drága ígéret, melyben részesültek: ez volt a zsidó egyház reménye és bizodalma. Ebben bíztak, s hitték, hogy üdvösségük bizonyos. Egyetlen más nép sem vallotta, hogy Isten parancsolatai igazgatnák őket. – A Te Igéd igazság, 1. köt., 1105. o.

Ám a zsoltáros kijelenti: „A te törvényed kedvelőinek nagy békességük van, és nincs bántódásuk.” (Zsolt 119:165) Az ember nem tud békét teremteni. Az egyén vagy a társadalom megtisztítására, felemelésére szolgáló emberi tervek nem hozhatnak békét, mert nem hatolnak el a szívig. Azt egyetlen erő, amely az igazi békét létrehozhatja, fenntarthatja, Krisztus kegyelme. Ha ez meggyökerezik a szívben, kiveti onnan a gonosz szenvedélyeket, amelyek egyenetlenséget, civakodást okoznak. „A tövis helyén ciprus nevekedik, és bogács helyett mirtusz nevekedik”, és az élet pusztája „örül és virul mint őszike” (Ésa 55:13; 35:1). – Jézus élete, 302. o.
 
Tekintse a tanuló a Bibliát kalauzának, és képviselje szilárdan elveit, akkor a lehető legmagasabbra tűzheti a célt! Minden emberi filozófia, melyben Isten nem minden mindenekben, zűrzavarhoz és szégyenhez vezet. De az a drága hit, amelyre az Úr ösztönöz, erőt ad, és nemes jellemet terem. Miközben Isten jóságáról, irgalmáról és szeretetéről elmélkedünk, mind jobban megértjük az igazságot, és még inkább vágyunk a szentségre és szívünk és gondolatvilágunk tisztaságára. És lelkünket, ha szent gondolatok tiszta légkörében él, átformálja az igekutatás az Istennel való kapcsolat által. Az igazság olyan mérhetetlen és meszszeható, olyan mély és széles, hogy szem elől veszítjük az ént. Szívünk elcsendesül, és megtanulunk alázatosnak, kedvesnek lenni és szeretni. A szentség és az engedelmesség gyarapítja természetes képességeinket. Az élet Igéjének kutatása elmélyíti, serkenti és nemesíti a tanulók gondolkodását. Ha Dánielhez hasonlóan Isten Igéjének hallgatói és cselekvői lesznek, akkor a tudomány minden ágában fejlődhetnek. Tiszta lelkűek lévén erős lelkűekké is válnak. Minden értelmi képességük megélénkül. Olyan műveltségre és fegyelmezettségre tesznek szert, hogy mindenki, aki a hatáskörükben van, megláthatja, mivé lehet és mire képes az ember, ha a bölcsesség és hatalom Istenével van közösségben. – A nagy Orvos lábnyomán, 465–466. o.
 

További tanulmányozásra: Zsoltárok 86:5, 15; Ellen G. White: Jézushoz vezető út, „Isten szeretete az emberek iránt” c. fejezet.

Az Isten szeretet. Hogyan segít jobban megérteni a Zsoltárokban az Istenre és tetteire utaló különböző leírásokat, ha tisztában vagyunk ezzel az igazsággal? E heti tanulmányunk Isten és tevékenysége néhány fő tulajdonságainak bemutatására összpontosít, amelyek megalapozzák, szilárddá és biztossá teszik a világot. A zsoltárírók Istenhez, a Teremtőhöz, Királyhoz, Bíróhoz, velünk szövetséget kötő Megváltóhoz és Törvényadóhoz fordultak kéréseikkel. A világban betöltött további szerepeit különböző nevei és címei is tükrözik: Pásztor (Zsolt 23:1; 80:2), szabadítás Sziklája (Zsolt 95:1) és Atya (Zsolt 68:6; 89:27). Még a nagy küzdelem zűrzavarában is biztonságban lehetünk a világban, mert Istenünk mindenható Úr, minden cselekedetében és kijelentésében hűséges.
A zsoltárok tanulmányozását folytatva fontos észben tartani, hogy amikor olvassuk, mindig gondoljunk Isten jellemére, szeretetére és kegyelmére, illetve a világ megmentésére, helyreállítására vonatkozó tervére. A zsoltárokban hozzá fordulnak még azok is, akik a lázadásukért isteni ítélet alá kerültek, tudva, hogy haragja csak egy ideig tart, kegyelme azonban örökkévaló (Zsolt 103:8-9).

Naponkénti tanulmányozásra: Ézsaiás 45–51; Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, „A betegszobában” c. fejezet

1. Mi céllal teremtette Isten a földet?

2. Kit neveztek „országok úrnőjének”?

3. Mivé változnak az Úr hegyei?

4. Hol van Isten igazsága?

5. Mi szerez örömöt a lábadozó vagy tartós betegségben szenvedő betegnek?

Ezen a héten Isten szuverenitásának öt szempontját fogjuk elemezni, ahogy az a Zsoltárok könyvében kitárul előttünk:
(1)    A teremtés Isten szuverenitásának az alapja. Az Úr a menny és a föld (1Móz 1:1), valamint az emberiség Alkotója (1Móz 1:26).
(2)    Ennek a bibliai igazságnak az alapján különböző zsoltárírók kijelentik, hogy Jahve az egész világ és minden nép felett uralkodik.
(3)    Az Úr szuverenitása elválaszthatatlanul egybefonódik bírói munkásságával.
(4)    Bíróként közbenjár népe tagjaiért, lévén, hogy szövetségben áll velük.
(5)    Isten hűséges az egyezményben foglalt szabályokhoz, mivel szövetségének törvénye az alapja az Ő országának. Ahogy látni fogjuk, ez az öt szempont szorosan kapcsolódik egymáshoz.

A 8. zsoltár két fontos gondolatot tartalmaz: Isten a Teremtő (Zsolt 8:3–5), és az ember Isten teremtő munkájának koronája (Zsolt 8:6–9). Ezeket a fogalmakat a zsoltár elején és végén ugyanaz a szöveg zárja közre (inclusio – refréntípus, amely egy szövegszakasz elején és végén jelenik meg): „Mi Urunk, Istenünk, mily felséges a te neved az egész földön!” (Zsolt 8:2, 10).
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a teremtés fontosságát a Szentírás tanításai között. Ézsaiás Isten teremtői minőségének érvét használja fel arra, hogy semlegesítse a bálványokba vetett hit feltételezett érvényességét (Ézs 40:12–31). Hasonlóképpen a zsoltáríró is ugyanarra az érvre hivatkozik, amikor elismeri Jahvét a menny szuverén Urának, és szembeszáll a bálványimádással (Zsolt 115:1–8; 95:3–5). Isten országának fundamentuma a keresztség. Ez a fundamentum kell, hogy legyen az ok, amiért imádjuk Istent (Zsolt 100:3–5). A teremtés a szombat motivációja (1Móz 2:1–3; 2Móz 20:8–11), a hetedik nap emlékeztető Isten hatalmára. Ezzel a háttérrel jobban megértjük Jelenések 14:7 versének üzenetét: „Imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait!” Ennek az üzenetnek a prédikálása napjainkban fontosabb, mint bármely más történelmi korban, mivel az ellenség egy viszonylag új etiológiai paradigmát alkotott az életről: a fejlődéstant.

Isten mint Király
Isten a világmindenség Teremtője, következésképpen a Tulajdonosa is, tehát Király. „Uralkodik az Úr… Állandó a te királyi széked eleitől kezdve; öröktől fogva vagy te!” (Zsolt 93:1–2).
A 97. zsoltár összefoglalja Isten uralkodásának üzenetét:
(1)    „Az Úr uralkodik” (97:1). Sok zsoltár Királyként magasztalja Istent (47., 93., 95–99.).
(2)    Drámai hangulatú elemek veszik körül Istent: felhő, homályosság, tűz, mennydörgés, villámlás, föld, hegyek, az egek (Zsolt 97:2–6). Ezek a meteorológiai jelenségek és geológiai szépségek a királyok Királyának magasztosságát próbálják körülírni, ami tiszteletre és imádatra ösztönöz.
(3)    A zsoltáríró szégyenletesnek tartja a bálványimádást, és szembeállítja az Isten-imádat magasabbrendűségével (97:7).
(4)    Isten gyermekei dicsőítik Őt, és kormányzása igazságos ítéleteinek örvendenek (97:8–9).
(5)    Az Isten iránti szeretet a gonoszság gyűlöletére ihleti a hívőket (Zsolt 97:10). Az Úr megőrzi és megmenti a népét a gonoszok kezéből. Elegendő okok ezek az örömre és az Isten iránti hálára (Zsolt 97:11-12).
Isten mint Király gyermekei lelki békéjének és bizalmának a forrása.
„Tisztesség a királynak, aki szereti a jogosságot! Te megerősítetted az egyenességet; jogosságot és igazságot szereztél Jákobban” (Zsolt 99:4). Mivel Isten az egész föld felett Király, örvendenünk és énekelnünk kellene („Énekeljetek bölcsességgel!” – Zsolt 47:7–8).
Isten mint Bíró Az Úr Bíró is egyben, mivel Ő Király. Az ókori Izrael korában a király mondott ítéletet jogi természetű kérdésekben (lásd Dávid [2Sám 14:1– 23]; Salamon [2Kor 3:16–28]). Bevett szokás volt tehát abban a korban, hogy a király egyben az ország bírája is volt. A zsoltárosok is énekeltek erről.
A 75. zsoltár kijelenti, hogy Isten, a mi Bíránk „méltányosan ítél” (Zsolt 75:2), következésképpen nincs mitől félnünk Bíróként hozott ítéleteitől, ha csak nem állunk a gonosz oldalán. „Mert eljön, mert eljön, hogy megítélje e földet. Megítéli majd a világot igazsággal, és a népeket az Ő hűségével” (Zsolt 96:13). Isten ítéletének célja a gonoszok megbüntetése (Zsolt 75:5–6) és a hűségesek felemelése (Zsolt 75:2, 3, 8). Ugyanez az elv a vizsgálati ítélet esetében is érvényes (Dániel 7): Isten megbünteti a kis szarvat (Dán 7:26), és bosszút áll az Ő népéért (Dán 7:22).
A hűségesek ünnepet ülnek Isten ítéletének hallatán (75:9), de nem azért, mert örvendenek a gonoszok megsemmisülésének, hanem mert Isten hűséges az Ő ígéreteihez, és megszabadítja a szükségben levőket (lásd Jel 19:2). A 75. zsoltár végén megtaláljuk Isten hűségének és szabadításának gondolatát: „A gonoszok szarvait mind letördelem; az igaznak szarvai pedig felmagasztaltatnak” (Zsolt 75:11).
 

A szövetség Istene
Az ókori Közel-Keleten a szövetség egyezmény volt egy király és a vazallusa között. Ez a szövetség magába foglalta mindazt, amit a vazallusnak a király védelméért cserébe tennie kellett. Az Ószövetség átvette a kor e világi realitását, és a menny Királya és a követői közötti kapcsolatra alkalmazta. „Az ókori Közel-Keleten az egyezményben a Király két ígéretet tett a vazallusának. Az első: meg fogja támadni a vazallusát, amennyiben az fellázad ellene; és a második: megvédi hűséges vazallusát, ha külső támadás érné őt” (Tremper Longman III., Raymond B. Dillard: An Introduction to the Old Testament, 2006, 260. o.). Amikor a hívő megérti ezt, bizalom költözik a szívébe, mivel a szövetségnek köszönhetően bízhat Isten oltalmának bizonyosságában.
Ebben a kontextusban Jahve harcosként van bemutatva a Zsoltárok könyvében. A 7. zsoltár egy ütközet előtti ima, amelyben az író Isten közbelépését kéri az Ő népe érdekében (Zsolt 7:2–3), valamint az ellenség megsemmisítését (Zsolt 7:5–10). Isten a zsoltáros oltalma, védővára, pajzsa (7:11). A harcos Isten kardot és kézívet visel, halálos eszközöket (Zsolt 7:13–14), és vermet ás az ellenségeinek (7:16).
A törvény Istene
Mivel igazságos uralkodó, Isten „megemlékezik az ő szövetségéről mindörökké, az ő rendeletéről, amelyet megszabott ezer nemzetségiglen” (Zsolt 105:8). A szövetség alapja Isten törvénye, következésképpen nem véletlen, hogy az Úr parancsolatai a Zsoltárok könyvének egyik alaptémája (lásd 1. zsoltár). Tulajdonképpen a leghosszabb zsoltár, a száztizenkilencedik – és egyben a Biblia leghosszabb fejezete – teljes egészében a Tórára (a törvényekre) összpontosít.
A zsoltáríró Isten törvényéről alkotott felfogása különbözik attól a véleménytől, amelyet napjainkban bizonyos körökben hangoztatnak, miszerint az isteni törvény merev szabálycsomag, amelyet szigorúan tiszteletben kell tartani és követni, nehogy súlyos büntetéseket vonjon magára bármely cikkely áthágása. Dávid a törvényre utalva azt nyilatkozta, hogy „az Úr bizonyságtétele” megváltoztatja és megvidámítja a szívet, bölccsé teszi a tudatlant, és megvilágosítja a szemeket (Zsolt 19:8–11). Hányan közülünk mondhatják el ugyanezt országunk törvényeivel kapcsolatban? A szövetségi kapcsolatban a parancsolatok irányvonalak, amelyek megvilágosítják a megértésünket, és képessé tesznek arra, hogy mély kapcsolatot ápoljunk Teremtőnkkel, Királyunkkal és Ítélőnkkel.
A Tóra inkább tanítás, mint jogi előírás. Ebből a szempontból a zsoltárok felbecsülhetetlen kincsként mutatják be Isten törvényeit, amelyek „kívánatosabbak az aranynál, még a sok színaranynál is; és édesebbek a méznél, még a színméznél is” (Zsolt 19:11). Aki Isten szövetségében él, Istennel él szoros kapcsolatban.

Mennyire lenyűgöző megértenünk, milyen mértékben kapcsolódnak egymáshoz a héten tanulmányozott teológiai kérdések! E tematikai sorozat alapja és kezdete Isten teremtői mivoltának a kijelentése. Ennek az alapvető igazságnak a tagadása egyenlő Isten világot vezető és minden embert megítélő minőségének elutasításával. Ilyen értelemben, ha Isten nem lenne mindenki Bírája, akkor bárki bármit cselekedhetne belátása szerint, nem lenne egyetlen örök törvény sem, amelynek engedelmeskedhetne, és nem lennének abszolútumok sem. Sajnos nap mint nap eláraszt minket ez a filozófia, keresztények is áldozatául esnek ártalmas szofizmáinak. Ezért oly fontos az e heti tanulmány számunkra és családunk, fiataljaink, gyülekezetünk tagjai számára.
Azáltal, hogy elismerjük az Urat Teremtőnknek, elfogadjuk életünk feletti uralkodását és azon jogát, hogy irányítsa, vezesse azt, és akár meg is feddjen, ha szükséges. Végsősoron Ő a mi Bíránk, Teremtőnk, aki szeretetteljes szövetségi kapcsolatban kíván lenni velünk. A Biblia megígéri, hogy ha engedelmeskedünk Istennek, és vele járunk, szép és vigasztaló tapasztalatban lesz részünk.
Egy részletkérdés felett átsiklott a figyelmünk, és csak futólag említettük: az örömteli, dicsőítő magatartás ápolása. Kérj meg valakit, hogy olvassa fel hangosan az alábbi bibliaverseket! Bátorítsd a csoportod tagjait, hogy a zsoltároséhoz hasonló lelki életre törekedjenek!

„Jöjjetek, örvendezzünk az Úrnak!
Vigadozzunk a mi szabadításunk kősziklájának! Menjünk elébe hálaadással;
Vigadozzunk neki zengedezésekkel, Mert nagy Isten az Úr, és nagy király minden istenen felül.” (Zsolt 95:1–3)
Kevesebbet kérjünk és panaszkodjunk, és többet dicsőítsük imáinkban Istent és Bíránkat! Áhítati életünk boldogabb lesz, s mindennapi fáradozásunk könnyebb, ha szövetségben állunk a menny Istenével.