AZ EGEKIG ÉR KEGYELMED

E heti tanulmányunk: Zsoltárok 51; 113; 123; 130; 136

A zsoltárosok belátják lelki szegénységüket, semmit sem ajánlhatnak fel Istennek, vagyis nincs bennük semmi, amire hivatkozhatnának szent trónja előtt (Zsolt 40:18). Felmérik, hogy szükségük van Isten kegyelmére, mint ahogy mindannyiunknak.
Röviden: szükségük van az evangéliumra.
A Zsoltárok hangsúlyozzák, hogy emberként teljes egészében Isten kegyelmétől függünk. Hálásak lehetünk azért, hogy kegyelme örök, amint a teremtés és Izrael népének történelme is bizonyítja (Zsoltárok 136). Az örökkévaló Isten szemében mulandó az emberi élet, mint a fű, de Ő megkönyörül rajtunk és megújítja erőnket (Zsolt 103:3, 5, 15), benne ígéretet kapunk az örök életre.
Isten népe számára vigaszt jelent, hogy az Úr hűséges a szövetségéhez. Bármennyire sürgetőek időnként a nép könyörgései, reménnyel is teljesek, hiszen a könyörülő Mennyei Atyához szólnak (Zsolt 68:6; 89:27; 103:13). Kegyelmének és szeretetének friss tapasztalatai erősítik elhatározásukat, hogy Istent fogják imádni és szolgálni, senki és semmi mást.

Február 10–17. – A keresztény otthon hete
 

EGW idézet

„Rólam is, noha én szegény és nyomorult vagyok, az én Uram visel gondot. Te vagy segítségem, szabadítóm, ó, Istenem, ne késsél!” (Zsolt 40:18) Ne hagyjátok, hogy a nagy nehézségek elcsüggesszenek. A bűnösök Megváltója, a barátok nélkül élők barátja még az anyai gyöngédségnél is nagyobb gyöngédséggel hív: „Térjetek énhozzám, hogy megtartassatok.” (Ésa 45:22) „És Ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.” (Ésa 53:5)
Nagy veszélyben vagyunk, ha nem vonatkoztatjuk magunkra Krisztus tanításait, ha nem fogadjuk el, hogy azok személyesen hozzánk szólnak. Jézus a tanításaiban rólam beszél. Én teljes mértékben magamévá tehetem az ő érdemeit, halálát és bűntől megtisztító vérét, mintha rajtam kívül nem is lett volna más bűnös a világon, akiért Krisztusnak meg kellett volna halnia. – That I May Know Him, 280. o.

Mindig Jézustól tanulj, szüntelen növekedj a hitben, kegyelemben és az igazság ismeretében… Segítségünk az Úrtól van, Ő a mi pajzsunk. Ő sosem hagy el, és nem fordul el tőlünk. Isten angyalai is részt vesznek a világot figyelmeztető üzenet hirdetésének munkájában. Önmagunk által semmit sem tehetünk. Isten Lelke nélkül gyengék vagyunk, mint a pára. Erősségünk abban áll, hogy el kell rejtőznünk Jézusban. Legyen Krisztus számunkra a legvonzóbb, aki tízezer közül is kitetszik. – This Day With God, 60. o.

Ne essetek kétségbe. A gyenge szívűek megerősíttetnek, a reménytelenek reménységet nyernek. Isten gyöngéden gondoskodik népéről. Füle meghallja gyermekeinek kiáltását. Én nem féltem Isten ügyét. Az Úr maga fog gondoskodni róla. A mi kötelességünk pedig eleget tenni a ránk bízott feladatoknak, éljünk alázatosan élnünk a kereszt lábánál, és éljünk szent életet őelőtte. Ha így járunk el, akkor nem leszünk a világ szégyenévé, hanem a lelkünk szent reménységgel fog bízni benne. (…) Szívemben eltökéltem, hogy bízom Istenben. Nekünk hatalmas Üdvözítőnk van. Örülhetünk tökéletessége gazdagságának. Szeretnék még odaadóbb, még odaszenteltebb életet élni Istenért. Ez a világ túl sötét számomra. Jézus kijelentette, hogy elmegy, hogy helyet készítsen, és majd vele lehessünk. Áldom az Urat ezért! Szívem örömtől repes, ami-
kor erre gondolok. (…)
Minél inkább megérezzük és megértjük Isten csodálatos szeretetét, annál nyugodtabbak leszünk, hálával fogunk áldozni neki, és mind a szívünk, mind a hangunk neki fog énekelni. A korszakok Szikláján álljon a lábunk, s akkor állandó támogatásban és bátorításban részesülünk. Lelkünk töretlen hittel bízzon az Úrban. – Reflecting Christ, 351. o.

1. Olvassuk el a 136. zsoltárt! Milyen gondolat emelkedik itt ki? Hol talál rá bizonyítékot a zsoltáros?

A 136. zsoltár arra szólítja Isten népét, hogy dicsőítsék az Urat kegyelméért, ami megnyilvánul a teremtésben (Zsolt 136:4-9) és Izrael történelmében (Zsolt 136:10-22). A „kegyelem” (héberül hesed, jelentése:
„állhatatos szeretet”) Istennek a teremtményei és Izraellel való szövetsége iránti jóságát, hűségét fejezi ki. A zsoltár rámutat, hogy felmérhetetlen hatalma és nagylelkűsége a kitartó szeretetében gyökerezik.
Az Úr „az istenek Istene” és „uraknak Ura”. Ennek a héber idiómának az a jelentése, hogy Ő „a leghatalmasabb Isten” (Zsolt 136:1-3), azaz az egyetlen, hiszen más istenek nem léteznek.
Uralmának tagadhatatlan bizonyságai a nagyszerű csodák, amelyeket más nem képes végbevinni (Zsolt 136:4). Ő teremtette az eget, a földet és az égitesteket, mindazt, amit a pogányok bálványként imádnak (5Móz 4:19). A zsoltárok könyve nem tulajdonít hatalmat a pogány isteneknek, következésképpen más emberi eredetű dolgoknak sem, amelyekben sokan bíznak, hiszen mindezek csupán teremtett dolgok, alapvetően különböznek a Teremtőtől.
Az Úr hatalmas kezének és kinyújtott karjának képe (Zsolt 136:12) Isten erejének és kegyelme határtalan voltának fennhatóságát emeli ki. Istennek a teremtésben és a történelemben megmutatkozó kegyelme ébresszen bizalmat népében, maradjanak hűségesek szövetségéhez! Az
„örökkévaló az ő kegyelme” refrén huszonhat alkalommal ismétlődik meg a 136. zsoltárban, ezzel is erősítve a hívőket, hogy nem változik az Úr, minden új nemzedék körében újból megcselekszi múltbeli kegyelmes tetteit. Megemlékezik népéről (Zsolt 136:23), és hűséges kegyelmi szövetségéhez. Az Isten kitartó kegyelmében való bizalom a bibliai hit lényege, ennek része az örömteli imádat, a tisztelet és a bűnbánat.
A 136. zsoltár azzal zárul, hogy Isten az egész világról gondot visel (23-25. vers), kegyelmében nemcsak Izraelt, hanem a teremtettség egészét részesíti. Ez a zsoltár tehát Isten megmentő kegyelmének egyetemességét hirdeti, az egész világot arra biztatja, hogy Izraelhez csatlakozva dicsőítse az Urat (lásd még Lk 2:10; Jn 3:16; ApCsel 15:17).
 

Jézus Helyettesünkként halt meg a kereszten. Milyen képet ad ez Istenről, akinek örökkévaló a kegyelme?

EGW idézet

Szívem ma reggel telve van hálával és köszönettel Isten iránt, akitől kegyelmet és áldásokat kaptunk. Jó az Úr, és irgalma örökké megmarad. Áldom Őt, aki az én arcom világossága és az én Istenem. Ő minden hatékonyságom és erőm forrása. Miért nem dicsőítjük Őt másokat bátorítva és vigasztalva? Miért olyan hallgatag az ajkunk? A beszéd Isten ajándéka, amit fel kell használnunk, hogy dicsőítse Őt, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el bennünket. Ó, milyen sok jót lehetne tenni, ha Istent tisztelnék mindazok, akik magukat kereszténynek vallják! A világ Világossága árad ki az emberekre a gazdag áldások révén. Mindent megtett, hogy eleget tegyen mind mulandó, mind pedig lelki szükségleteinknek. Ennek ellenére mégis csak nagyon kevés köszönet hangzik el az Adományozó felé! – That I May Know Him, 219. o.

Isten meg akarta mutatni az izraelitáknak, hogy nem tulajdoníthatják maguknak Kánaán bevételét. Az Úr seregének fejedelme, vezére győzte le Jerikót. Ő és angyalai vonultak fel a harcra. Krisztus megparancsolta a mennyei seregeknek, hogy rontsák le Jerikó falait, hogy előkészítsék Józsué és Izrael seregeinek bevonulását. Ezen rendkívüli csoda által Isten nemcsak megerősítette népe hitét hatalmában, melylyel leigázta ellenségeit, hanem megdorgálta előbbi hitetlenségükért is. Jerikó dacolt Izrael seregeivel és a menny Istenével. Amikor látták, hogy Izrael serege minden nap egyszer körüljárja a várost, megrettentek, de erős védelmükre, szilárd, magas falaikra tekintettek, és biztonságban érezték magukat; hitték, hogy minden támadásnak képesek ellenállni. Amikor azonban erős falaik hirtelen meginogtak, és a leghangosabb mennydörgés dörejéhez hasonló rettenetes robajjal leomlottak, a félelemtől megbénultak, úgy, hogy képtelenek voltak ellenállást kifejteni. – A megváltás története, 181. o.

A zsoltárszerző ezt írja: „Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezének munkáját hirdeti az égboltozat. Nap napnak mond beszédet; éj éjnek ad jelentést.” (Zsolt 19:2–3) Némelyek úgy vélik, hogy a természet világának nagyszerű dolgai azonosak Istennel. De ez nem így van. Az égen látható csodák nem tesznek mást, mint végzik kijelölt feladatukat. Isten irányítja őket. Mindennek teremtője és felügyelője Isten, aki a teremtett világ dolgait fenntartja. Ugyanaz a kéz, mely egyensúlyban tartja a hegyeket, titokzatos pályákon vezeti a világokat a nap körül.
Aligha van valami olyan a természetben, amire ne találnánk utalást Isten Igéjében. A Biblia kijelenti, hogy Isten az, aki „felhozza az ő napját”, és aki „esőt ád” (Mt 5:45). Isten az, aki „füvet sarjaszt a hegyeken”, és „olyan havat ád, mint a gyapjú, és szórja a deret, mint a port. Darabokban szórja le jegét... Kibocsátja szavát, s szétolvasztja őket; megindítja szelét, s vizek folydogálnak.” (Zsolt 147:8, 16–18) – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 293–294. o.
 

2. Olvassuk el Zsolt 51:3-7 verseit! Miért hivatkozik a zsoltáros Isten kegyelmére?

Dávid király kiönti szívét az Úr előtt, élete lelkileg legsötétebb pillanataiban könyörög bűnbocsánatért (2Sámuel 12. fejezet). A bűnök megbocsátása Isten különleges kegyelmi ajándéka, amit „irgalmasságának sokasága” (Zsolt 51:3) eredményez. A király azt kéri Istentől, hogy ne a bűnei szerint bánjon vele (Zsolt 103:10), hanem az Őt jellemző kegyelemmel, hűséggel, könyörülettel (2Móz 34:6-7; Zsolt 51:3).

3. Olvassuk el Zsolt 51:8-21 szakaszát! Hogyan mutatja be ez a rész a bűnbocsánatot? Mi Isten célja a megbocsátással?

Amikor Isten megbocsát, az többet jelent az ember ártatlanságának törvényes kijelentésénél, mert a lélek legmélyéig elérő, mélyreható változást eredményez (Zsolt 51:8; Zsid 4:12). Újjáteremt (Zsolt 51:12; Jn 3:38). A héber bárá’ ige fordítása az, hogy „teremt”, ez Isten teremtő hatalmát írja le (1Móz 1:1). Egyedül Isten képes teremteni, csakis Ő tud gyökeres, tartós változást előidézni a bűnbánó ember szívében (2Kor 4:6).
Dávid azt kéri, hogy Isten tisztítsa meg izsóppal (3Móz 14:2-8; Zsolt 51:9), mert úgy érzi, hogy vétke miatt nem léphet az Úr színe elé (Zsolt 51:13), mint a leprások, akiket tisztátalanságuk idejére kitiltottak a közösségből. Attól fél, hogy az áldozatok bemutatása sem állíthatja teljesen helyre, mert nincs olyan áldozat, ami engesztelést szerezhetne előre kitervelt bűneire, a házasságtörésre és a gyilkosságra (2Móz 21:14; 3Móz 20:10).
Csak a feltétel nélküli isteni kegyelem fogadhatja el Dávid „töredelmes és bűnbánó” szívét áldozatul, állíthatja helyre az összhangot Dávid és Isten között (Zsolt 51:18-19). Amikor a király azt kéri, hogy Isten tisztítsa meg izsóppal, Istenhez akar visszatérni.
 

Isten meg tudta bocsátani Dávid házasságtörését, csalását és gyilkosságát, tehát milyen reményt táplálhat ez bennünk?
 

EGW idézet

Dávid bűnbánata őszinte és mély volt. Semmi kísérletet nem tett arra, hogy elfedezze bűnét. Nem igyekezett megszökni a fenyegető ítélet elől, hanem inkább imára késztette. Látta Isten ellen elkövetett bűne szörnyűségét, beszennyezett lelkét, és undorodott a bűntől. Nemcsak bocsánatért, hanem a szíve tisztaságáért is könyörgött. Dávid kétségbeesésében sem adta fel a küzdelmet. Bűneiket megbánó bűnösöknek adott isteni ígéretben meglátta az Úr bocsánatát, és ez biztosíték volt, hogy neki is megbocsát. (…)
Dávid történetének e szakasza nagy jelentőségű a bűnbánó bűnös számára. Ez az emberiség harcáról, kísértéseiről, az Isten előtti őszinte bűnbánatról és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hitről adott egyik legerőteljesebb szemléltetés. Évszázadokon át szolgált bátorításul a bűnbe esett és a vétkük terhe alatt küzdő lelkek számára. Isten gyermekeinek ezrei, akik bűnbe estek, és kétségbeesésükben már-már feladták a küzdelmet, emlékeztek meg arról, hogy Isten miként fogadta el Dávid őszinte bűnbánatát és beismerését, noha szenvedett a törvényszegéséért; és így bátorságot merítettek a bűnbánatra, és ismét erőt kaptak Isten parancsolatainak útján járni.
Mindenki, aki a menny dorgálásának súlya alatt bűnbánattal és bűnvallással megalázza lelkét, amint Dávid is tette, biztos lehet abban, hogy van remény számára. Aki hittel elfogadja Isten ígéreteit, bocsánatot nyer. Az Úr egyetlen őszinte lelket sem vet el. – Pátriárkák és próféták, 725–726. o.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy mi mindannyian vétkezünk, és még a nagy tapasztalatokkal rendelkező férfiak és nők is néha, de tévelygésük miatt Isten nem hagyta el őket. Ádám minden eltévelyedett fiának vagy leányának egy új lehetőség előjogát kínálta fel.
Jézus szívesen fogad, amikor úgy jövünk hozzá, ahogy vagyunk: bűnösen, tehetetlenül. Járuljunk hozzá gyengeségeinkkel, balgaságunkkal és bűnös voltunkkal, és megtérve boruljunk a lába elé. Dicsőségét képezi, hogy átkarolhat szeretetének karjával, bekötözheti a sebeinket, és minden hamisságtól megtisztíthat.
Ezen a ponton esnek el sokan: nem hiszik, hogy Jézus személyesen bocsát meg minden embernek. Ők nem hiszik el Isten szavát. Minden ember előjoga tudni, hogy a megbocsátás ingyen van felkínálva külön-külön minden vétekre. Ne legyetek bizalmatlanok, és ne kételkedjetek abban, hogy rátok is vonatkoznak Isten ígéretei, mivel azok minden megtérő bűnösnek adattak. Krisztus erőben és kegyelemben részesíthet az angyalok szolgálata révén, akik a hívő emberekért munkálkodnak. Senki sem olyan bűnös, hogy ne találjon erőt, tisztaságot és feddhetetlenséget Krisztusban, aki érte is meghalt. Őt is várja Jézus, hogy vesse le a bűntől bemocskolt ruháját, hogy az ő feddhetetlenségének fehér ruháját adhassa rá, ezáltal életet és nem halált kínálva fel neki. – The Faith I Live By, 134. o.
 

4. Olvassuk el a 130. zsoltárt! Milyen képet ad ez a szakasz a bűn súlyáról és a bűnösök reménységéről?

A zsoltáríró a saját és népe bűnei miatt került nyomorúságos helyzetbe (Zsolt 130:3, 8). A nép vétkei olyan rettenetesek, hogy szinte örökre elszakíthatnák őket Istentől (Zsolt 130:3). A Szentírásban szó esik arról, hogy a bűnökről készült feljegyzéseket az ítélet napjára őrzik (Dán 7:10; Jel 20:12), illetve a bűnösök nevét kihúzzák az élet könyvéből (2Móz 32:32; Zsolt 69:29; Jel 13:8). Ezért a zsoltáríró Isten bűnbocsánatát, a bűneiről szóló feljegyzés eltörlését kéri (Zsolt 51:3, 11; Jer 31:34; Mik 7:19). Tudja, hogy „Isten nem haragvó természetű, a szeretete örök.
»Haragját« csak az váltja ki, ha az ember nem értékeli szeretetét… Haragjával nem akarja megsebezni, inkább meg akarja gyógyítani az embert, nem kívánja elpusztítani, hanem meg akarja menteni szövetséges népét (lásd Hós 6:1-2)” (Hans K. LaRondelle: Deliverance in the Psalms. Berrien Springs, MI., 1983, First Impression, 180-181. o.). Figyelemre méltó, hogy Isten készséges megbocsátása, nem pedig a bűnök megbüntetése váltja ki a mély tiszteletet iránta (Zsolt 130:4; Róm 2:4). Az igazi istentiszteletnek nem a büntetéstől való félelem az alapja, hanem az, hogy az ember csodálattal tekint Isten jellemére, a szeretetre.
A Zsoltárok bátorítják Isten gyermekeit, hogy várjanak az Úrra (Zsolt 27:14; 37:34). A héber qáváh („vár”) szó azt a jelentést is hordozza, hogy
„előretekint” vagy „nyúlik”, és ebből ered a „remény” héber megfelelője. Tehát az Úrra való várakozás nem azt jelenti, hogy az ember passzívan megadja magát a nyomorúságos körülményeknek, hanem reménykedve tekint előre közbelépésére. A zsoltáros reménysége nem a saját optimizmusában gyökerezik, hanem Isten Igéjében (Zsolt 130:5). Nem hiábavaló a hűséges várakozás, mert a sötét éjszaka után eljön az isteni szabadulás hajnala.
Figyeljük meg, hogy a zsoltáros személyes könyörgését az egész közösség is magáévá teszi (Zsolt 130:7-8)! Az egyes ember jóléte elválaszthatatlan az egész népétől, ezért a zsoltáríró nemcsak magáért, hanem a közösségért is imádkozik. Hívőkként egy közösség részei vagyunk, és ami hat annak egy részére, az mindenkit érint.

„Ha a bűnöket számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg” (Zsolt 130:3)? Gondolkozzunk el ezen! Mit jelent ez neked? Mi lenne veled, ha az Úr számon tartaná a vétkeidet?
 

EGW idézet

„Ha a bűnöket számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen tenálad van a bocsánat, hogy féljenek téged!” (Zsolt 130:3–4) Az Úr bátorítja azokat, akik idegen utakon járnak. Ha megtérnek, meghallgatja imáikat. Jézus végtelen áldozata és az ő nevében való hit által ők is részesülhetnek Isten ígéreteiben. Ádám fiai Isten fiaivá válhatnak. Ó, milyen hálásnak kellene lennünk azért, hogy Krisztus emberi természetet öltött magára, és egy újabb esélyt adott számunkra! Jézus előnyös helyzetet teremtett az ember számára. A vele való kapcsolat által Isten munkatársaivá lehetünk. A krisztusi, naponként kiáradó kegyelem által az Úr fiaivá és leányaivá válhatunk. Semmihez sem mérhető ez a szeretet. – This Day With God, 255. o.

Sokan mondják: „Megbocsátok minden rosszat, amit elkövettél ellenem.” Viszont a megbocsátásuk sosem fog elfedezni vagy eltávolítani egyetlen bűnt sem. Ezzel szemben teljes hatékonysággal bír az a hang, ami a Golgotán is felhangzott: „Fiam, leányom, megbocsáttattak a te bűneid!” Csak Jézus ezen szavai bírnak olyan erővel, amely hálára készteti az emberi szívet. Nekünk van közbenjárónk. A megbocsátás csak egy módon lehetséges, és ez a módszer mindig a rendelkezésünkre áll, és csak itt árad ki ránk a mennyei kegyelem és megbocsátás bőséges árja. (…)
Sokan csodálkoznak azon, hogy Isten milyen sok véráldozatot követelt a zsidó ceremoniális rendszerben, csakhogy Ő mindezt azért tette, hogy gyermekei elméjébe vésse azt a nagy és ünnepélyes igazságot, miszerint vérontás nélkül nincs bűnbocsánat. (…) Nem fogjuk megérteni Isten szeplőtlen Báránya szenvedéseinek és kínjainak mélységeit, míg nem értjük meg, hogy mennyire mély a bűn verme, amelyből ki lettünk emelve, és milyen szörnyű a bűn, amelyet az emberiség elkövetett. Tehát hit által kapaszkodjunk bele a nekünk felkínált megbocsátásba. – The Upward Look, 219. o.

Ha hibát követsz el, vereségedet fordítsd át győzelemre. Ha jól megtanuljuk az Úr által küldött tanítást, akkor mindenben segítségünkre lesz alkalmas időben. Bízzál Istenben. Imádkozzál sokat, és higgy. Ha bízol, remélsz, hiszel, és szorosan fogod a végtelen hatalom kezét, hódítóknál hatalmasabb leszel. Az igaz munkások hittel járnak és fáradoznak. Mikor a jó és gonosz hatalmak közti csata elkeseredetté válik, olykor belefáradnak a munka lassú haladásának látványába. De ha nem félnek és nem is rettegnek, észreveszik majd, hogy a felhők felszakadnak, s beteljesedik a szabadulás ígérete. A homályon át, mellyel Sátán körülvette őket, meglátják az igazság Napja fényes sugarainak ragyogását. (…) Várjál, nem nyugtalankodva, hanem rendíthetetlen hittel és rendíthetetlen bizalommal várj. – Bizonyságtételek, 7. köt., 244–245. o.
 

5. Olvassuk el a 113. és a 123. zsoltárt. zsoltárt! Isten jellemének melyik két vetületét mutatják be ezek a szakaszok?

Ez a két zsoltár az Úr fenségét és kegyelmét dicséri. Fenséges volta megmutatkozik hatalmas nevében, trónusa kiemelt helyében, hiszen felette áll minden népnek és az egeknek is (Zsolt 113:4-5; 123:1). „Kicsoda hasonló az Úrhoz, a mi Istenünkhöz?” (Zsolt 113:5) – ez hitvallomás arról, hogy nincs olyan hatalom a világon, sőt azon kívül sem, amely dacolhatna Izrael Istenével.
Megközelíthetetlen magasságban lakozik az Úr, amit az is érzékeltet, hogy „magát megalázva tekint szét mennyen és földön” (Zsolt 113:6). Isten a magasságban lakozik, ám ez nem gátolja abban, hogy lássa az alant történteket. Könyörületessége megmutatkozik abban, hogy kegyelmesen kész belekapcsolódni a világ dolgaiba, megmenteni bajából a szegényt és nyomorultat. Nagylelkűsége nyilván nem marad rejtve szolgái előtt, még ha lakhelye a távoli mennyben van is.
A transzcendens Isten hatalmasságát és gondoskodását innen képtelenség teljes mértékben felfogni, ám ez megmutatkozik kegyelmes, könyörületes tetteiben. A szűkölködők, a szegények és az elnyomottak saját tapasztalatot szerezhetnek mindenek feletti hatalmával, amikor lélegzetelállító fordulatot hoz az érdekükben. A magasztos Isten úgy mutatja be erejét, hogy felemeli az elnyomottakat. A nép szabadon közelíthet az Úrhoz, mert hatalmas fensége, mindenek felett való lénye mit sem változtat azon, hogy Ő a kegyelmes Teremtő és Fenntartó, aki népében szolgáit, szeretett gyermekeit látja.
Isten tiszteletére tehát nemcsak ragyogó volta motivál, hanem jósága is. A dicsőítést nem korlátozza sem idő, sem tér (Zsolt 113:2-3). Nagysága és könyörülete Jézus Krisztusban mutatkozik meg a leginkább, aki kész volt a mennyből ilyen mélyre lehajolni, egészen a kereszthalálig, hogy felemelje a bűnbe süllyedt emberiséget (Fil 2:6-8). A kereszten találjuk a legfőbb okát annak, hogy miért imádjuk és dicsőítsük Istent.

Gondolkozzunk még el a keresztről, hogy az ott történtek mit jelentenek személyesen nekünk! Mitől mentett meg Jézus? Miért különösen fontos mindig gondolni a kereszt jelentőségére?
 

EGW idézet

Nem Isten roppant hatalma és mérhetetlen fensége lesz az, ami elnémítja a szeretetét elutasítók és az iránta engedetlenek mentegetőzését. Szeretete, együttérzése és hosszútűrése fog azok ellen tanúskodni, akik nem szánják oda életüket a szolgálatra. Akik teljes szívükkel, lelkükkel és elméjükkel Istenhez fordulnak, zavartalan biztonságra lelnek nála. – Isten fiai és leányai, 19. o.

Magasztaljuk többet Istent „kegyelméért és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért” (Zsolt 107:8)... Napról napra részesedünk a menny kegyelmének ajándékaiban, és mégis milyen kevés hálát tanúsítunk iránta, mennyire keveset magasztaljuk és dicsőítjük azért, amit velünk cselekedett. (…) A mi Istenünk szeretetteljes, irgalmas Atya… Nem akarja, hogy gyermekei, akiket oly dicsőn megváltott, kegyetlen és zsarnok munkaadónak tekintsék. Legjobb barátjuk Ő, és mikor Őt imádják, az Úr velük van, tőle vigaszt és áldást várhatnak, mely örömmel és szeretettel tölti be a szívüket. Isten azt akarja, hogy gyermekei vigaszt merítsenek az ő szolgálatából, és inkább örömnek, mint tehernek tekintsék a szolgálatát. Legmélyebb vágya, hogy mindazok, akik Őt imádják, szeretetének és előrelátásának számos jelét véve, mindennapi munkájukhoz erőt merítsenek, és kegyelmet nyerve, hűségesen és becsületesen járhassanak el minden dologban. Gyűljünk hát Krisztus keresztje alá! A megfeszített Krisztus legyen elmélkedésünk, beszélgetésünk és legszentebb örömünk tárgya. Gondoljunk állandóan Isten áldásaira, és ha végtelen szeretetét tapasztaljuk, örömmel tegyünk le mindent abba a kézbe, melyet értünk keresztre szegeztek. – Jézushoz vezető út, 102–103. o.
 
„Eljő az óra – mondta –, és az most van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát.” (…) A vallást nem szabad külső formákra vagy ceremóniákra korlátozni. Egyedül az a vallás vezet Istenhez, amely Istentől jön. Ha helyesen akarjuk szolgálni Őt, isteni Lélektől kell születnünk. Ő megtisztítja a szívet, megújítja a gondolkodást, új képességgel ruház fel, hogy ismerjük és szeressük az Urat. Összes parancsolata iránt készséges engedelmességgel ajándékoz meg. Ez az igaz istentisztelet, a Szentlélek munkájának gyümölcse. A Lélek fogalmaz meg minden őszinte imát, és az ilyen ima elfogadható Isten előtt. Ha valahol egy lélek vágyakozik Isten után, ott megnyilvánul a Lélek munkája, és az Atya megnyilatkozik annak az embernek. Ő az ilyen imádókat keresi. Arra vár, hogy elfogadhassa, majd fiaivá és leányaivá tehesse őket. – Jézus élete, 189. o.
 

6.  Hogyan mutatja be Isten kegyelmét a 103. zsoltár?

A 103. zsoltár számba veszi az Úr sokféle áldását, „jótéteményét” (Zsolt 103:2), ami virágzóvá teszi az életet (Zsolt 103:3-6). Az áldások Isten kegyelméből és Izraellel kötött szövetségéből fakadnak (Zsolt 103:718). Az Úr „megemlékezik” az emberi gyengeségekről, az élet mulandóságáról, és könyörülettel fordul népéhez (Zsolt 103:13-17).
A „megemlékezés” több a puszta ismeretnél, annál, hogy tud valamiről. Tettekben kifejezett elköteleződést is jelent: Isten megszabadítja és megtartja népét (Zsolt 103:3-13). Zsolt 103:11-16 erőteljes képei érzékeltetik kegyelmének felmérhetetlen nagyságát, ami csak az egek végtelenségéhez hasonlítható (Ézs 55:9).
Hogyan feleljen tehát az ember Isten jóságára, szeretetére?
Először is áldja az Urat (Zsolt 103:1-2). Az áldás alatt általában anyagi és lelki javak kiárasztását értjük (1Móz 49:25; Zsolt 5:13). Minden áldás forrása Isten, hogyan áldhatja tehát az ember Istent? Aki alacsonyabb sorú, az úgy áldhatja a nálánál magasabb rendűt, ha köszönetet mond neki, dicséri (1Kir 8:66; Jób 29:13). Isten jót ad az embernek, ezzel áldja meg, az ember pedig úgy áldja Istent, ha dicséri Őt jóságáért, vagyis tiszteli kegyelmességéért.
Másodszor pedig emlékezzen minden jótettére és szövetségére (Zsolt 103:2, 18-22), ahogy az Úr is megemlékezik az ember gyengeségéről és népével kötött szövetségéről (Zsolt 103:3-13). Az emlékezés döntően fontos Isten és népe kapcsolatában. Isten megemlékezik népének tett ígéreteiről, ezért a nép tartozik azzal, hogy emlékezzen hűségére, szeretettel és engedelmességgel felelve Istennek.
Annyira illenek ehhez a gondolathoz Ellen G. White híres szavai: „Jól tennénk, ha mindennap elmélkednénk Krisztus életéről. Vegyük át pontról pontra, képzeljünk el minden jelenetet, különösen a végsőket! Ha így időzünk értünk hozott áldozatánál, benne való bizalmunk állandósul, szeretetünk elmélyül, Lelke mélyebben áthat bennünket. Ha üdvözülni akarunk, meg kell tanulnunk a bűnbánat és az alázat leckéjét a kereszt lábánál” (Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 61. o.).

„Áldjad, én lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét. Áldjad, én lelkem, az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről. Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet. Aki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged. Aki jóval tölti be a te ékességedet, és megújul a te ifjúságod, mint a sasé.” (Zsolt 103:1–5)
Isten azért adta a beszéd ajándékát, hogy másoknak is elmondhassuk, mit tett értünk Ő, hogy az ő szeretete és együttérzése mások szívét is megérinthesse, s így az emberek dicsőítsék, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el minket. „Ti vagytok az én tanúim” – jelentette ki (Ésa 43:10). Ahhoz azonban, hogy a bizonyságtevés hatékony legyen, a tanúnak Krisztustól kell tanulnia. A mennyei Király gyermekeként kell képeznie magát, hogy tiszta és érthető hangon tudjon bizonyságot tenni, és hogy senki se gondolhassa róla, hogy csak fenntartásokkal tud beszélni az Úr irgalmáról. – Counsels to Parents, Teachers, and Students, 242–243. o.

A Gecsemánéban értünk szenvedett az Úr… Ó, miért volt szükség erre a kínszenvedésre és szégyenre? Azért, hogy önfeláldozása révén kinyilatkoztatást nyerjen a szeretete, amivel megnyerheti magának a bűn útján járó embereket. De miután ilyen nagy árat fizetett az emberért, vajon el fogja hagyni őt? Ó, dehogy! Ő hűséggel betartja ígéreteit, karját kinyújtja, hogy szeretettel magához ölelje az isteni szeretet teljes gyöngédségével a megtérőket. Jézusban biztos, változhatatlan barátra leltünk, és még ha minden földi terv kudarcba is fullad, és minden földi barátság hamisnak bizonyul, Ő akkor is hűséges marad.
Szolgái az ő szeme fényei. Próbákban, szegénységben és nehézségben sem hagy magunkra. Bizalommal telve szólít meg: „Kövess engem!” Mert „el nem hagylak téged, és el nem távozom tőled”. – Manuscript Releases, 12. köt., 115. o.

A Biblia történelme Isten könyörületének reményével vigasztalja az elalélt lelket. Nem kell kétségbe esnünk, hiszen látjuk, hogy mások is olyan csüggedéseken verekedték át magukat, olyan kísértéseknek voltak kitéve, mint mi, mégis visszaszerezték elveszett területüket, és Isten megáldotta őket. Az ihletés szava megvigasztalja és felüdíti a tévelygő lelket. Bár az ősatyák és az apostolok is emberi gyöngeségek alatt nyögtek, hit által mégis jó bizonyítványra tettek szert. Az Úr erejével megvívták csatáikat, és dicső győzelmet arattak. Mi is így hagyatkozhatunk rá az elfedező áldozat érdemeire, s Jézus nevében mi is diadalmaskodni tudunk. Az ember csak ember a földkerekség bármely részén, Ádámtól kezdve mind a mai nemzedékig, és Isten szeretete is egyedülálló a korszakokon át. – Bizonyságtételek, 4. köt., 15. o.
 

További tanulmányozásra: Ellen G. White: Jézushoz vezető út, „A bűnösnek Krisztusra van szüksége” c. fejezet, Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., „Krisztus legyen a központban” című fejezet (155–156. o.).

A Zsoltárokban Isten népének hangja egy kórusba csatlakozva hirdeti: „Örökkévaló az ő kegyelme” (Zsolt 106:1; 107:1; 118:1-4, 29; Zsoltárok 136). Ha nem dicsőítjük Istent, elfeledkezünk áldásairól, nem értékeljük ajándékait. Csak azok nem felejtenek, akik dicséretet mondanak. Istenre gondolni, róla beszélni nem egyenértékű a dicsőítéssel. Azzal kezdődik Isten dicsérete, hogy elismerjük fenséges voltát, tetteit. Ez váltja ki belőlünk, hogy csodáljuk Őt jóságáért, kegyelméért és bölcsességéért” (Hans
K. LaRondelle: Deliverance in the Psalms. Berrien Springs, MI., 1983, First Impression, 178. o.).
Még mélyebb a jelentősége annak, ha arra emlékezve ismerjük el ünnepélyesen örök kegyelmét, hogy az isteni hesed (kegyelem) – azaz a szövetségében megnyilvánuló jósága és hűsége – szilárdan és változatlanul megáll az ellene elkövetett emberi bűnök és lázadások között is.
„Vétkeztünk ellene, és nem érdemeljük meg, hogy kedvezzen nekünk. De Ő maga tanít a legcsodálatosabb könyörgésre: »A te nevedért kérünk, ne utálj meg, ne engedd, hogy meggyalázzák dicső trónodat! Gondolj ránk, ne bontsd fel a velünk kötött szövetséget« (Jer 14:21, RÚF)! Megígérte, hogy ha méltatlanságunk és bűneink beismerésével hozzá fordulunk, figyelmez kiáltásunkra. Trónja becsülete múlik szava beváltásán” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház, 98. o.).
 

Naponkénti tanulmányozásra: Jeremiás 7–13;
Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, „A test és a lélek kölcsönhatása” c. fejezet, „A gyógyítás ígéretei” c. alfejezettől a fejezet végéig

1. Mit terítenek ki „a napra, a holdra és az égnek minden serege elé”?

2. Honnan hozza ki az Úr a szelet? 

3. Kik vallanak szégyent a jövedelmükkel az Úr haragjának búsulása miatt?     

4. Elváltoztathatja-e a párduc az ő foltosságát?     
 

5. Milyen fegyver vethető be bármikor a csüggedés ellen?

Az „irgalom” vagy „kegyelem” szó jelentése az Oxford Értelmező Szótár szerint a következő: „Együttérzés vagy megbocsátó lelkület valaki iránt, akit hatalmadban áll megbüntetni, vagy akinek rosszat is tehetnél.” Az 51., 103., 113., 123., 130. és 136. zsoltár alátámasztja ezt a definíciót.
„Könyörület” és „irgalom” – két csodálatos szó, amely bárkinek a lelkét megtölti reménységgel és motivációval. Aki rossz döntések következményei miatt szenved, érzi, hogy a bűntudat nyomasztó súlya szertefoszlik, amint kegyelemben és irgalomban részesül. Amikor a határidőt kinyújtják, vagy elengedik valamely adósságunkat, megkönnyebbülést és hálát érzünk a kegyelemért, amiben részesültünk.
Az előttünk álló héten a Teremtő könyörületéről fogunk tanulni, és ehhez hat zsoltárt fogunk elemezni. Az irgalom vagy a könyörület a zsoltárokban a legszebb megnyilatkozási formáját ölti magára: a szentséges, megbocsátani és megváltani kész Isten irgalma a bűnös iránt.
Ha ezt a hat zsoltárt eredeti héber nyelven olvassuk, felfedezzük, hogy a zsoltárírók négy szót használtak az „irgalom” vagy „könyörület” fogalmának kifejezésére. Ha megértjük ezt a négy szót és azok töltetét, akkor mélyebben megértjük Isten szeretetét. Miközben elemezzük ezeket a héber kifejezéseket, gondoljunk arra, hogy az általuk közvetített gondolatok miként teszik gazdagabbá az irgalomról vagy könyörületről alkotott személyes felfogásunkat.

Heszed
A heszed a „könyörületként”, „irgalomként” leggyakrabban fordított héber szó az Ószövetségben, de talán pontosabb a „szeretetteljes jóság” jelentés. Zsoltár 109:12, 16 verseiben a heszed szó a szegények, árvák és nélkülözők iránt tanúsított irgalmat fejezi ki. Isten kiszabadítja népét elnyomói szorításából és a természeti katasztrófák csapásaiból, ezért a zsoltáros Isten nevét dicsőíti irgalmas cselekedeteiért (Zsolt 31:8, 22; 32:10; 57:4; 59:11; 94:18; 143:12).
E kontextust szem előtt tartva, kezdjük azzal a heszed szó elemzését (könyörület, jóság, irgalom), hogy megvizsgáljuk, miként viszonyul a kifejezés a megmentés/szabadítás gondolatához. A zsoltáros irgalmat kér a nyomorúság, elnyomás, pusztai tévelygés, betegség, vihar vagy rabság idején (Zsolt 57:1–5; 23:6; 40:11), ugyanakkor úgy ítéli meg, hogy a heszed Isten szabadító ereje vagy képessége (Zsolt 31:17–18; 94:18; 109:26; 62:12–13; 59:11, 17–18). Következésképpen a heszed lényegében Isten népe érdekében végzett megváltó cselekedete. A 119. zsoltárban az író arra kéri Istent, hogy az Ő heszede alapján – „a te kegyelmed szerint” – mentse meg őt (Zsolt 119:88, 149, 159).
Megjegyzendő, hogy a heszed szó az oltalom fogalmához is közel áll. Zsoltár 36:11–12 és 32:10 verseiben az író heszedért – azaz a gonoszokkal szembeni oltalomért – imádkozik. A heszed Isten hűségére is utal (ld. a 85. és 90. zsoltárt). Továbbá Zsoltár 6:5 versében a heszed magát a létet védi. A 119. zsoltárban a szerző a megelevenedését, megélénkülését kéri az Úrtól (119:88, 149), az élet megőrzésének és megújításának fontos tényezőjeként ismerve el szeretetteljes parancsolatait (119:159). Végsősoron a heszed örök (Zsolt 89:2, 28, 33; 103:17; 117:2; 138:8), mivel a Mindenható jellemének részét képezi. Ez a biztosítás jó hír a hívők számára. „Mert jó az Úr, örökkévaló az ő kegyelme, és nemzedékről nemzedékre való az ő hűsége” (Zsolt 100:5; ld. 106:1; 107:1).
A zsoltárokból azt is megtudjuk, hogy aki heszedet kér Istentől, az jó viszonyban van vele. A hívők juttassák kifejezésre a bizalmukat (Zsolt 31:15, 18; 119:41–42; 143:8) és a reménységüket Istenben (33:18, 22; 147:11), hogy az irgalmából is részesüljenek. Isten azokat részesíti kegyelemmel teljes irgalmában, akik reménységüket az Úrba vetik. Mi több, a hit elengedhetetlen feltétele annak, hogy valaki Isten irgalmában részesüljön.

Raham
Az 51. zsoltár 3. versében három olyan szó is megjelenik, amelynek jelentése az „irgalom” fogalmát tükrözi:
„Könyörülj [hanan] rajtam, én Istenem, a te kegyelmességed [heszed] szerint! Irgalmasságodnak [raham] sokasága szerint töröld el az én bűneimet!”
A raham a „méh”, „has” jelentésű héber főnév származéka (Zsolt 22:10), ami magába foglalja az anya gyermeke iránti szerető gondoskodását (ld. Jób 24:20), ugyanakkor egy a haraggal ellentétes érzést közvetít (Ámos 1:11; Zak 1:12–17). Ez az érzés a jóság érzése, mely jóval meghaladja azt a szintet, amelyet valaki megérdemelne (1Móz 43:14; 1Kir 8:50). Ebben a kontextusban a raham jelentése „irgalmat, együttérzést, jóságot, könyörületességet tanúsítani valaki iránt” (Neh 1:11; Zsolt 106:46), például amikor valaki felettesi pozíciójából könyörületes valamelyik beosztottjával. Ez a magyarázat Isten irántunk való irgalmának a lényege.
„Isten irgalma meleg együttérzés, az a fajta könyörület, amely még egy mérföldet elkíséri a szükségben lévő felebarátot, kész megbocsátani a bűnt, és az ítéletet kegyelemmel helyettesíti” (New International Dictionary of Old Testament Exegesis, 1997, 3. köt., 1091. o.). Az Úr kinyilvánítja irgalmát a bűn miatt szenvedők felé, de azokról sem feledkezik meg, akikben csalódnia kellett. Nem érdemeljük meg a könyörületét, mégis felemel minket kegyelme által, és visszafogad a kegyeibe.

Hanan
A hanan ige jelentése „valaki pártján áll”, „jóságot, irgalmat gyakorol valaki iránt”, „nagylelkű valaki iránt”. A hanan ige általában a „kedvet talál valaki előtt” kifejezésben használatos az Ószövetségben (1Móz 30:27; 39:4; Ruth 2:13; 1Sám 20:3). Ez a jelentés általában az Isten és népe közötti kapcsolatra alkalmazható, főként akkor, amikor az „Isten” főnév a mondat alanya, aki teremtményei javára cselekszik. Isten ingyen fejezi ki jóindulatát azok iránt, akik készek azt elfogadni (1Móz 6:8–9; Péld 3:3–4; Ézs 30:19), de visszatarthatja jóságát azoktól, akik elutasítják a személyét (Jer 16:13), vagy amikor semmi jele megtérésüknek (Neh 9:17, 31).
A zsoltárokban gyakran találkozunk a következő kéréssel: „Könyörülj rajtam!” (Zsolt 4:2). A zsoltáros megfogalmazza e fohászát, mivel tudja, hogy irgalmas Istenünk van (Zsolt 86:15–17), aki meghallgatja a hívő kérését (Zsolt 6:9–10; 28:2, 6). Könyörületében a Teremtő biztosítja a táplálékot (Zsolt 111:4–5), a gazdag termést (67:7), az igazságosságot (103:6–8) és különösképpen a megbocsátást (51:3; 123:3).
Elemezzük a 103. zsoltárt, hogy lássuk, mit akar mondani a zsoltáríró Isten irgalmának természetéről:
„Könyörülő [raham] és irgalmas az Úr [hanan], késedelmes a haragra és nagy kegyelmű [heszed]. Nem feddődik minduntalan, és nem tartja meg haragját örökké. Nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem fizet nékünk a mi álnokságaink szerint.” (Zsolt 103:8–10)
Amint láthatjuk, a zsoltárok azt tanítják, hogy Isten szeretete irgalmas, szelíd és végtelen.
Hogyan nyilvánítják ki Isten könyörületességét Isten követői? A Zsoltárok könyvében a hanan szó fejezi ki valakinek a jóságát felebarátja iránt, főként a szegényeknek nyújtott segítség (Péld 28:8), a szenvedők iránt gyakorolt irgalmasság (Jób 29:16) és az idősekről való gondoskodás által (5Móz 28:50). Ezek a cselekedetek nem kivételes megnyilatkozások, hanem az odaszentelt hívő teljes életét kitöltő magatartásformák, ez az ő életmódja (Péld 14:21). A zsoltárok világosan körvonalazzák Isten elvárását: azt akarja, hogy követői legyenek könyörületesek, mert
„az igaz irgalmas és adakozó” (Zsolt 37:21), és „mindennapon irgalmaskodik és kölcsön ad, és az ő magzatja áldott” (Zsolt 37:26). A hűségeseket általában adakozó lelkület jellemzi (Zsolt 112:4–5). A tanulság egyértelmű: legyünk jók másokhoz, ahogy Isten is jó hozzánk!
„Íme, mint a szolgák szemei uruknak kezére, mint a szolgalány szemei asszonya kezére:
úgy néznek szemeink az Úrra, a mi Istenünkre, mígnem megkönyörül rajtunk!”
(Zsolt 123:2)

Szelihah
„Hiszen nálad van a bocsánat [szelihah], hogy féljenek téged” (Zsolt 130:4). A szelihah szó a héber szalah igéből származik (jelentése: „megkegyelmez”, „megbocsát”). A teljes Ószövetségben az Úr az egyetlen alanya ennek az igének. A szelihah tehát olyan megbocsátás, amelyet egyedül Isten ajánlhat fel. Ennek a megbocsátásnak az alapja az Úr irgalma, kegyelme (Zsolt 86:5).
Zsolt 25:11–18 szakasza kijelenti, hogy a megbocsátás a bűnök eltávolítása. Dániel még hozzátette ehhez, hogy Isten megbocsátása a bűnért járó büntetés elkerülését is magába foglalja (Dán 9:16). 2Mózes 34:6–9 versei eszünkbe juttatják, hogy „az Úr irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú, aki irgalmas marad ezer íziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt: de nem hagyja a bűnöst büntetlenül, megbünteti az atyák álnokságát a fiakban, és a fiak fiaiban harmad és negyedíziglen.” Dávid kijelenti, hogy a megbocsátáshoz szükséges a bűn megvallása (Zsolt 32:3–5). A Zsoltárok könyvében a „megbocsátás” a következő igékkel áll kapcsolatban: „[ki]mos” (51:4),
„elrejt [orcát]” (51:11), „meggyógyít” (103:3).

A zsoltárírtó a megtérés és az alázat lelkületében Isten megbocsátásáért könyörög, meg lévén győződve a bűne eltöröltetéséről (Zsolt 25:11– 19). Dicsőíti Istent, mivel megbocsátott neki (103:3–4), következésképpen elmondhatjuk, hogy a megbocsátás csakis Isten heszedének köszönhetően van felajánlva az emberiségnek.

Lelki életünk szempontjából világos tanulságokat vonhatunk le a héten elemzett héber „irgalom”, „könyörület”, vagy „jóság” jelentésű szavak tanulmányozása során. (1) Az Úr annak ellenére ajánlja fel nekünk csodálatos irgalmát, hogy mi azt nem érdemeljük meg. Ennek az ajándéknak a bizonyossága felszabadít minket a szorongás, a bűntudat és múltunk árnyai alól. (2) A heszed szó (könyörület/jóság/irgalom) nemcsak egy kedves érzést jelöl, amely Isten szívéből ered. A heszed valóságos megmentő, óvó beavatkozás Isten részéről az Ő népe érdekében.
(3) Isten irgalma örök, azaz szüntelenül a rendelkezésünkre áll. Ha nem fogadjuk el, az azért van, mert még mindig bűnben élünk, és nem azért, mert kimerítettük volna Isten szeretetét. (4) A könyörület (raham) szó azt a jelentést is magába foglalja, hogy a Legmagasztosabb Lény kész alászállni, hogy felemeljen és a karján hordozzon minket. Felső pozíciójából leereszkedik hozzánk, hogy irgalmat gyakoroljon irántunk. (5) Ahhoz, hogy „kegyelmet találjunk Jahve előtt”, el kell fogadnunk Isten kegyelmét. (6) Végül pedig a szelihah szó új perspektívákat nyit meg előttünk Isten szerető jóságának mélységét és nagyságát illetően. A legfontosabb gondolat azonban, amit ez a szó kifejez: legyünk mi is irgalmasak és jók felebarátaink iránt, amint Isten is irgalmas és jó irántunk.
Ezek a tanulságok mesterien ötvöződnek Jézus irgalmatlan szolgáról szóló példázatában (Mt 18:23–30), amely Isten ószövetségi heszedét szemlélteti kétségbeesett állapotunk iránt. Az elbeszélő rész azt sugallja, hogy mi, hívők vagyunk a példázatbeli irgalmatlan szolga. Állapotunk tudatosítása arra kellene, hogy késztessen minket, hogy hálás lelkülettel és alázattal elmélkedjünk mennyei Atyánk kegyelmén és irgalmán, amelyet ingyen felajánlott nekünk.