TANÍTS MINKET IMÁDKOZNI!

E heti tanulmányunk: Zsoltárok 13; 22; 44; 60:2-6; 105:5; Kolossé 3:16; Jakab 5:13

Bizonyos keresztények között elterjedt nézet, miszerint csak a spontán, nem előre betanult imádság az igazi. Jézus tanítványai különleges áldásban részesültek, amikor kérték Jézust, hogy tanítsa őket imádkozni. Isten a Biblia közepébe helyezte A zsoltárok könyvét, egy imakönyvet, nemcsak azért, hogy bemutassa, miként imádkozott ókori népe, hanem hogy ezzel bennünket is imádkozni tanítson.
A Zsoltárok kezdettől fogva formálták Isten népének – és így Jézusnak is – az imádságait (1Krón 16:7, 9; Neh 12:8; Mt 27:46; Ef 5:19). Ezen a héten megvizsgáljuk a Zsoltárok szerepét abban, ahogyan Isten népe az életútján haladt előre és fejlődött vele való kapcsolatában. Észben kell tartanunk, hogy ezek imádságok, és ilyen szempontból felbecsülhetetlen értéket képeznek, nemcsak a teológiai látás szempontjából, hanem azért is, mert gazdagítják és formálják egyéni, valamint közösségi imaéletünket.
A Zsoltárokat imádkozva sok hívő rendszeres és gazdagító imaéletet alakított ki, tartott fenn.
Ezen a héten folytatjuk A zsoltárok könyvének tanulmányozását, most főként azzal összefüggésben, ha a dolgok nem alakulnak fényesen a számunkra.

Január 13. – A misszióra való odaszentelődés szombatja (adományok a globális misszióra)
 

EGW idézet

A mindennapi ima oly szükséges a kegyelemben való növekedéshez, a lelki élethez, mint a táplálék a testi egészség fenntartásához. Emelkedjünk fel gyakran imában Istenhez. Ha gondolataink elterelődnének, uralnunk kell azokat; a kitartó törekvés végül eredményre vezet, és később élvezetünkké válik az imádság. Krisztustól távol egy pillanatig sem érezhetjük magunkat biztonságban. Jelenlétét minden egyes lépésünknél biztosíthatjuk, de csak úgy, ha az általa kitűzött feltételeknek eleget teszünk.
Legyen a hit a legfőbb dolog az életünkben. Minden egyéb ügy ennek legyen alárendelve. Minden testi, lelki és szellemi erőnket a keresztény küzdelembe kell beállítanunk. Ha erőt és kegyelmet kérve Krisztusra tekintünk, akkor olyan bizonyos lesz a győzelmünk, mint amilyen biztos, hogy Jézus meghalt értünk. – Megszentelt élet, 93. o.

Krisztus azért jött el a világra, hogy megmentse, és a végtelen Istenhez vezesse a bukott embert. Jézus követői legyenek a világosság közvetítői. Istennel fenntartott közösségben adják tovább a mennytől kapott áldásokat a sötétségben és tévedések közt veszteglőknek. Énókot nem szennyezte be korának bűnözöne, miért szennyeződnénk hát be ma? Nekünk is, akárcsak Mesterünknek, szánnunk kell a szenvedő emberiséget, bőkezűen figyelembe kell vennünk a szerencsétlenek, ínséget szenvedők, kétségbeesettek érzéseit és szükségleteit.
Akik valóban keresztények, azok igyekeznek jót tenni másokkal, s egyúttal úgy irányítják a beszédüket és a viselkedésüket, hogy fenn tudják tartani megszentelt békességüket. Isten elvárja tőlünk, hogy váljunk Üdvözítőnkhöz hasonló emberekké, viseljük magunkon a képmását, és kövessük életpéldáját. Az önzés és a világ szeretete nem a keresztény fa gyümölcse. Senki sem élhet kizárólag önmagának, mert azzal lemond Isten támogatásáról. – Bizonyságtételek, 5. köt., 113. o.
 
A kísértések, melyeknek napjában ki vagyunk téve, szükségessé teszik az imát. Hogy Isten ereje – hit által – megtartson minket, óhajaink folyton-folyvást emelkedjenek fel csöndes fohászban segítségért, világosságért, erőért és tudásért. (…)
Kétféle életet kell élnünk: a gondolkodás és a cselekvés életét, a csöndes fohászkodás és a becsületes munka életét… A léleknek, mely napi komoly imával Istenhez folyamodik erőért, támaszért, képességért, nemes céljai lesznek, világosan fölfogja az igazságot és kötelességét (magasak lesznek a céljai), s folyvást éhezni és szomjazni fogja az igaz, szent életet. Az Istennel való kapcsolat fenntartásával képesek leszünk rá, hogy másokkal érintkezve szívünkben honoló fényt, békét, nyugalmat árasszunk rájuk, s a tántoríthatatlan hűség példáját állítsuk eléjük a végzett munkánkkal. – Bizonyságtételek, 4. köt., 459. o.
 

1. Olvassuk el Zsolt 105:5, Kol 3:16 és Jak 5:13 verseit! Milyen helyet töltenek be a hívők áhítatában a Zsoltárok?

Naponta olvassunk el egy zsoltárt, az 1. zsoltárral kezdődően, majd haladjunk sorban! Egyszerű módja ez annak, hogy bevonjuk a mindennapjainkba a Zsoltárokat. Egy másik lehetőség, hogy mindig az adott helyzetünkhöz illő zsoltárt olvassunk el. Vannak panaszzsoltárok, gyülekezeti panaszzsoltárok, hálazsoltárok, énekek, bűnbánati zsoltárok és a bölcsességgel kapcsolatos zsoltárok (isteni bölcsességet és vezetést kérő zsoltárok), történelmi zsoltárok, haragról szóló, illetve zarándokzsoltárok is. A negyedév során több zsoltárt fogunk megvizsgálni, tekintetbe véve keletkezési körülményeiket is.
Hogyan olvassuk tehát a Zsoltárokat?
Először is, olvassunk el egy zsoltárt, szánjunk időt arra, hogy egyszerűen elgondolkozzunk róla, majd imádkozzunk! Az elmélkedés része, hogy fontolóra vesszük a zsoltár különböző aspektusait: ahogyan a zsoltáríró megszólítja Istent és azt, hogy mi késztette imára. Vegyük figyelembe, hol találunk egyezést a saját helyzetünk és a zsoltárosé között, illetve az adott zsoltár hogyan segít megfogalmazni a mi tapasztalatunkat. Csodálkozni fogunk, milyen gyakran rezdül bele a lelkünk abba, amit olvasunk, mennyire tudunk ahhoz kapcsolódni!
Amennyiben valamit nehezebben értünk, gondolkozzunk el például azon, hogy az adott zsoltár kiigazít-e bennünk valamilyen hamis reménységet. Krisztus személyének és megváltó munkájának, illetve az általa biztosított messze ható reménységnek a fényében fontolgassuk az iratot. Mint tudjuk vagy tudnunk kellene, segít, ha a Bibliában mindent Krisztus és a kereszt fényében látunk.
Keressünk továbbá új motivációt az imádságra a Zsoltárokban! Gondolkozzunk el azon, hogy miért fontosak nekünk, a gyülekezetnek és a világnak! Kérjük Istent, hogy szívünkbe és elménkbe helyezze Igéjét! Ha egy zsoltár az egyik ismerősünk helyzetére illik, mondjunk érte közbenjáró imát! A lényeg, hogy a Zsoltárok az élet annyi területét érintik, és csak gazdagít bennünket, ha olvassuk ezt a könyvet, és magunkba szívjuk mondanivalóját.
 

Mit jelent az, hogy „A Krisztusnak beszéde lakozzék tibennetek gazdagon” (Kol 3:16)? Miért az a legelső és legfontosabb lépés ennek érdekében, hogy olvassuk a Bibliát?

EGW idézet

Isten Igéjében találjuk meg azt az erőt, amely megalkotta a földet, és kiterítette az egeket. Csak a Szentírásban találkozunk népünknek az emberi előítéletektől és büszkeségtől mentes történelmével. Itt vannak följegyezve a világ által valaha ismert legnagyobb emberek küzdelmei, kudarcai és győzelmei. Ki vannak nyilatkoztatva a kötelességünkre és sorsunkra vonatkozó nagy kérdések. A látható és a láthatatlan világ között húzódó lepel el lett távolítva, és immár betekinthetünk a jó és gonosz között dúló nagy küzdelembe, a bűn első megjelenésétől egészen az igazság és a feddhetetlenség végső győzelméig, és ezek mindmind Isten jellemének a kinyilatkoztatásai. Az Ige által bemutatott igazságok áhítatos csodálása által elménk közösségbe kerül a végtelen gondolkodással. Az ilyes fajta tanulmányozás nem csupán csiszolja és nemessé teszi a jellemet, hanem bővíti és megújítja az értelmi képességeket is. – Reflecting Christ, 115. o.

Attól fogva, hogy Jézust szülei a templomban találták, életútja rejtély volt számukra. Nem szállt vitába, példája mégis állandó lecke volt. Úgy tűnt, hogy elkülönül az emberektől. Akkor voltak boldog órái, ha egyedül volt a természettel és Istennel. Valahányszor megengedték, munkahelyéről a mezőkre ment, hogy a zöld völgyekben elmélkedjen, és közösségben legyen Istennel a hegyoldalon vagy az erdő fái között. A hajnal gyakran félreeső helyen találta elmélkedve, az Írásokat kutatva vagy imádkozva. E csendes órák után visszatért otthonába, hogy végezze kötelességeit, és példát adjon a türelmes munkára. – Jézus élete, 89. o.

Szüntelen veszélyben forgunk, hogy önhittek leszünk, a magunk bölcsességére támaszkodunk, és nem Isten lesz az erőnk. Semmi sem zavarja meg annyira az ősellenséget, mintha ismerjük a mesterkedéseit. Igen fontos ébernek lennünk. Ha ismerjük veszedelmeinket, akkor úgy fogjuk érezni az ima szükségességét, mint Nehémiás, és mint ő, mi is elnyerjük a veszélyben a biztonságot nyújtó védelmet. Ha hanyagok és közönyösek vagyunk, az ellenfél csapdái biztosan legyőznek minket. Fontos tehát ébren lennünk. Mikor Nehémiás példája szerint imában Isten elé tárjuk aggodalmainkat és terheinket, nehogy azt képzeljük, hogy semmi tennivalónk sincs. Őrködnünk is kell, nem csupán imádkoznunk! – A Te Igéd igazság, 3. köt., 1138. o.
 

Minden keresztény tapasztalt már csüggesztő körülményeket, tudja, mi a szenvedés, amikor azt kérdezi, mit tesz az Úr, vagy miért engedi meg ezt vagy azt az életében. Hasonlókat éltek át a zsoltárírók is, és isteni ihletés hatására lejegyezték a tapasztalataikat.

2. Olvassuk el a 44. zsoltárt! Mit mond ez nekünk? Miért szól minden korban minden hívőnek?

A gyülekezetekben az istentiszteleti zsoltárválasztás általában kizárólag a közösségi imáinkban kifejezett hangulatokat és szavakat tükrözi. Ez a szűkítés lehet annak a jele, hogy talán nem vagyunk képesek szembenézni az élet sötét valóságaival, esetleg kényelmetlenül érintenek. Talán néha úgy érezzük: Isten nem bánik velünk igazságosan, amikor szenvedés sújt le ránk, viszont nem tartjuk helyesnek, hogy hangot adjunk az efféle gondolatoknak az istentiszteleteken, sőt még egyéni imánkban sem. Vonakodásunk oda vezethet, hogy nem értjük meg az istentisztelet lényegét. Gyakran benne maradunk a saját érzelmeink általi megkötözöttségben, ha nem mondjuk el Istennek őszintén, nyíltan az érzéseinket és a nézeteinket imában. Így elzárkózunk a bizalomtól, amikor Istenhez fordulunk. Zsoltárokkal imádkozva biztosak lehetünk abban, hogy nem kell cenzúráznunk a saját szavainkat, és az érzéseinket sem kell letagadnunk, amikor imádkozunk és istentiszteletet tartunk.
A 44. zsoltár példának okáért segíthet a hívőknek szabadon és megfelelő módon kifejezni, hogy mit tapasztalnak, amikor ártatlanul szenvednek. A zsoltárok imaként való elmondása segít az embernek tapasztalni a szólás szabadságát. Olyan szavakat ad az Ige, amelyek talán eszünkbe sem jutnának, vagy ki sem mernénk mondani azokat. „Nem pártolt el tőled a mi szívünk, sem lépésünk nem tért le a te ösvényedről: Noha kiűztél minket a sakálok helyére, és reánk borítottad a halál árnyékát” (Zsolt 44:19-20). Azonban figyeljük meg, hogyan kezdődik a 44. zsoltár! Az író arról beszél, milyen nagy dolgokat tett népéért Isten a múltban, tehát kifejezi: Istenben bízik, „nem az íjamban” (Zsolt 44:7, ÚRK). Ennek ellenére is érte baj a népet. A panaszok és sirámok listája hosszú, fájdalmas. Azonban mindeközben a zsoltáros Istenhez kiált szabadításért:
„Ments meg minket a te kegyelmedért” (Zsolt 44:27)! Vagyis a nehézségek között is tisztában van Isten létével és szeretetével.
 

Hogyan segít megbirkózni a nehézségekkel, ha felidézed a múltbeli tapasztalataidat, Isten közelségét, amikor Isten éppen távolinak tűnik?

EGW idézet

A mennyet a földdel titokzatos, láthatatlan létra köti össze; ennek alsó vége a földben gyökerezik, legfelsőbb foka azonban az Örökkévaló trónját érinti. Ezen a fényesen ragyogó létrán állandóan fel-alá járnak az angyalok, és fölviszik az Atyához a szegények és nyomorgók sóhaját, és áldást, reményt és bátorítást hoznak le az embereknek. A világosság angyalai mennyei légkörrel veszik körül a lelkeket, és fennkölt magaslatokra juttatják őket. Testi szemünkkel nem láthatjuk a lényüket. Mennyei dolgok csak lelki szemekkel ismerhetők fel. Mennyei hangok harmóniáit csak lelki fülünk foghatja fel.
„Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül, és kiszabadítja őket.” (Zsolt 34:8) Isten megbízza angyalait, hogy megvédjék választottait a veszedelemtől, „a dögvésztől, amely a homályban jár”, és „a döghaláltól, amely délben pusztít” (Zsolt 91:6). Számtalanszor beszéltek angyalok emberekkel, miként barát beszél a barátjával, és sokakat biztonságba helyeztek. Gyakran felemelte az angyalok bátorító szava a hűségeseket a csüggedésből, és magasabb rendű dolgokra irányította gondolataikat. Így vált lehetővé, hogy a hívők hitben láthatták a győzelmi koronát, a pálmaágakat, a fehér ruhákat és a győzők jutalmát: Isten ajándékát.
Az angyalok feladata: közeledni a szenvedőkhöz, megpróbáltakhoz és megkísértettekhez. Fáradhatatlanul munkálkodnak minden lélekért, akiért Krisztus meghalt. – Az apostolok története, 153. o.
 
Az a hit, amely erőt adott Habakuknak, valamint minden szentnek és igaznak is a súlyos próba idején, ma is élteti Isten népét. A legsötétebb órákban, a legijesztőbb körülmények között is bízhat a keresztény hívő a minden fény és hatalom forrásában. Nap mint nap megújulhat reménye és bátorsága Istenbe vetett hite által. „Az igaz ember a hite által él.” Isten szolgálatában nem kell sem csüggedni, sem bizonytalankodni, sem félni! Az Úr nemcsak valóra váltja a benne bízók legdrágább reményeit, hanem annál többet is tesz. Megadja azt a bölcsességet, amelyre különböző helyzetekben van szükség.
Pál apostol ékesen tesz bizonyságot arról, hogy Isten milyen túláradóan gondoskodik minden megkísértett lélekről. Isten így bátorította:
„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” A menny megpróbált szolgája hálával és bizalommal mondta erre:
„Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért a Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (2Kor 12:9–10) – Próféták és királyok, 386–387. o.

Félelmetes próbák és nehézségek várnak Isten népére. A föld egyik szélétől a másikig háborús lelkület forrong a nemzetekben. De a ránk váró nyomorúság idején – amilyen nem volt attól a naptól fogva, hogy nép kezdett lenni a földön – Isten választott népe szilárdan fog megállni hitben. Sátán és angyalai nem semmisíthetik meg őket, mert hatalmas erejű angyalok védelme alatt lesznek. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 2. köt., 55. o.

Zsoltárokkal imádkozva a hívő nemcsak szabadon fejezheti ki az imáját, hanem Isten mércéje szerint vizsgálhatja meg a tapasztalatát, amit az Úr jelenlétéből fakadó reménység és megerősítés elviselhetővé is tesz.

3. Mit tanulhatunk a 22. zsoltárból az Isten iránti bizalomról a szenvedések között?

Zsolt 22:2 kesergő szavaival a szenvedők hangot adhatnak fájdalmuknak és a magány érzésének: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Távol van segítséged jajszavamtól” (ÚRK).
A keresztények között természetesen elhíresültek ezek a mondatok, mert szó szerint ezt mondta Jézus a kereszten. Ezzel bemutatta, hogy központi szerepe volt a Zsoltároknak a tapasztalatában (lásd Mt 27:46).
Azonban még a szenvedés és a megpróbáltatások között is ez hangzik:
„Hadd hirdessem nevedet testvéreimnek, és hadd dicsérjelek a gyüleke-
zetben” (Zsolt 22:23, ÚRK)!
Más szóval még ha ezek az érzések talán nem is esnek egybe a zsoltáros akkori nehéz helyzetével, de hangot ad Istenbe vetett hitének. Kijelenti, hogy dicsőíteni fogja Istent, történjék bármi.
A lényeg tehát, hogy A zsoltárok könyve az imádság szavait adja, ezzel megtanít túllátni jelen helyzetünkön, és hit által előre tekinteni arra az időre, amikor kegyelméből Isten helyreállítja az életünket.
A Zsoltárokat imádságként elmondva a hívő új lelki magasságokba emelkedik, kifejezheti érzéseit, gondolatait, de nem marad ott, ahol éppen van. Isten előtt hagyhatja fájdalmának, csalódottságának, haragjának és kétségbeesésének terheit, bízva benne, bármilyen körülmények között is legyen.
Gyakran megfigyelhető, hogy a zsoltáros eljut a kesergéstől a dicsőítésig, ami a hívő lelki átformálódását érzékelteti, miközben imádkozva isteni kegyelmet és vigaszt nyer.
 

Hogyan tanulhatunk meg minden helyzetben túllátni az éppen tapasztalt megpróbáltatásokon és bízni Isten jóságában?

EGW idézet

Láttam, hogy Sátán különösen Isten népén gyakorolja hatalmát. Sokakat megmutattak nekem, akik kétkedő, szorongó lelkületben élnek. A test betegségei kihatnak a gondolkodásra. Minden hájjal megkent és hatalmas ellenség követi minden lépésünket, és veti latba erejét és hozzáértését, hogy letérítsen a helyes útról. Isten népe igen gyakran nem virraszt, így fogalmuk sincs félrevezetéseiről. Az ördög olyan módszereket alkalmaz, melyek a legjobban álcázzák őt, és így gyakran el is éri célját. – Bizonyságtételek, 1. köt., 304. o.
 
Tápláljuk és ápoljuk a próféták és apostolok hitét – a hitet, amely megragadja Isten ígéreteit, és várja, hogy szabadulást hozzon, akkor és ahogyan jónak látja. A biztos prófétai beszéd végső beteljesülése a mi Urunk és megváltó Jézus Krisztusunk dicsőséges adventje lesz, amikor eljön, mint királyok Királya és uraknak Ura. A várakozási idő talán hoszszúnak tűnik, és az embert lesújtják a csüggesztő körülmények. Sokan, akikben bíztunk, talán elhullanak az úton. De bizakodóan mondjuk a prófétával együtt, aki a példátlan hitehagyás idején bátorította Júdát:
„Az Úr azonban ott van szent templomában: csendesedjék el előtte az egész föld!” (Hab 2:20) Tartsuk mindig emlékezetünkben ezt a vigasztaló kinyilatkoztatást: „Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és nem csal meg: ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el... Az igaz ember a hite által él.” (Hab 2:3–4) – Próféták és királyok, 387. o.Az igazi megtérés… tanít meg erősen bízni az egyedüli reménységünkben. Megtérés által egyesítjük gyengeségünket Isten erejével, tudatlanságunkat az ő bölcsességével, méltatlanságunkat az ő érdemeivel, szegénységünket az ő végtelen gazdagságával és tehetetlenségünket az ő örök hatalmával.
Tanulmányoznunk és magunkévá kell tennünk Isten Igéjét. A Jézus Krisztuséhoz hasonló alázatos lelkület fog hozzásegíteni ahhoz, hogy megismerjük Őt, aki az ő dicsősége és hatalma által elhívott bennünket.
Ha az igazságot mindennapi életünk részévé tennénk, akkor egyre nagyobb megértést sajátítanánk el Isten kinyilatkoztatásaira vonatkozóan. Krisztus kijelentette a zsoltáros által: „Dicsérjelek téged a gyülekezetben.” (Zsolt 22:23) Hangja a világegyetem énekének a kifejeződése volt. Végtelen hatalma, felfoghatatlan bölcsessége és az emberiségért hozott csodálatos áldozata segít megértenünk Isten szeretetét. Szükség, hogy mindenkinek a lelkében személyesen lakozzon Krisztus. Ki kell tárnunk az elménket és a szívünket, hogy bennünk maradhasson az igazság Lelke. Értékelnünk kell azokat az előjogokat, amelyekben a szent és magasztos igazság birtokosaiként részesültünk. Gondoljunk csak arra, hogy mit jelent számunkra, hogy Isten örökösei és Krisztus örököstársai lehetünk! – In Heavenly Places, 248. o.

Valószínűleg mindannyian voltunk már olyan helyzetben, amikor úgy éreztük, mintha Isten nagyon távol lenne tőlünk. Ugyan ki ne gondolt volna valamikor ilyesmit: Hogyan történhetett ez?
A zsoltárírók emberek voltak, mint mi, és bizonyára velük is megesett hasonló. Időnként valóban a saját bűneink miatt kerülünk bajba, máskor azonban annyira igazságtalannak tűnik a helyzet. Úgy érezzük, hogy nem azt érdemeljük, ami velünk történik. Ki ne tapasztalta volna már ezt?
 

4. Olvassuk el a 13. zsoltárt! Mi az a kétféle lelkiállapot, amit megkülönböztethetünk benne? Milyen döntés idézett elő gyökeres változást a zsoltáros szemléletében?

„Uram, meddig felejtkezel el rólam végképpen? Meddig rejted el orcádat tőlem” (Zsolt 13:2)? Mégis ki ne értené meg ezeket az érzéseket, ha mégoly helytelenek is? (Elfeledkezik-e valaha Isten bármelyikünkről?)
A 13. zsoltár rámutat, hogyan kerüljünk el egy másik gyakori hibát, azt, hogy ima közben csak önmagunkra és a saját problémáinkra koncentrálunk. Ez a zsoltár átformálhatja az imádságunkat, mert rávezet, hogy újból megállapítsuk, mennyire hűségesen és változatlanul bánt Isten a népével. A zsoltár valóban kesergéssel és panaszkodással kezdődik, de nem úgy végződik, és ez a lényeg! Elvezet oda, hogy tudatosan válaszszuk a bizalmat Isten megmentő hatalmában (Zsolt 13:6), és így a félelmünk és aggodalmunk (Zsolt 13:2-5) fokozatosan teret engedjen az isteni szabadításnak. Így vált át a kesergés dicsőítésbe, a kétségbeesés reménységbe (Zsolt 13:6).
Viszont nem hozza meg a kívánt eredményt, ha egyszerűen csak elismételjük a Zsoltárok szavait anélkül, hogy komolyan megértenénk azok jelentését. A Zsoltárokkal imádkozva kérnünk kell a Szentlelket, hogy segítsen a zsoltár által javasolt módon cselekedni. A Zsoltárok Isten Igéjének részét képezik, átformálják a hívők jellemét és tetteit, nem pusztán információt közvetítenek. Isten kegyelméből az ígéretei láthatóvá váltak a hívők életében. Vagyis engedjük, hogy az Ige Isten akarata szerint formáljon át bennünket és egyesítsen Krisztussal, aki tökéletesen bemutatta Isten akaratát! Isten Fiaként Ő maga is imádkozott a Zsoltárokkal.
 

Megpróbáltatásaink hogyan vezethetnek közelebb Istenhez? Viszont ha nem vigyázunk, hogyan lökhetnek távolabb tőle?

EGW idézet

Épp azon próbáknak, melyek a legsúlyosabb vizsga elé állítják hitünket, és melyek úgy tüntetik fel a dolgokat, hogy Isten elhagyott minket, az a rendeltetése, hogy közelebbi közösségre vezessenek minket Krisztussal, lába elé helyezzük minden terhünket, és megtapasztaljuk a békét, melyet Ő nyújt viszonzásul... Mikor teljesen Istennek adod át magad, mikor összetörve zuhantál Jézusra, olyan győzelem lesz a jutalmad, melynek még sosem tapasztaltad meg az örömét. Amikor tisztánlátással vizsgálod fölül a múltat, fölismered, hogy épp amikor egész életed bizonytalanság és teher volt, Jézus akkor volt hozzád közel, akkor törekedett a világosságra vezetni téged. Mennyei Atyád melletted állt, és kimondhatatlan szeretettel hajolt föléd. Javadra vitt téged a gyötrelembe, amint az aranyfinomító egyre tisztogatja a becses ércet. Mikor azt képzelted, hogy elhagyatott vagy, akkor is közel állt hozzád, hogy vigasztaljon és támogasson. Ritkán látjuk úgy Jézust, amint van, és sosem fogadjuk olyan készségesen a segítségét, mint amilyen készségesen Ő akar segíteni rajtunk. – Bizonyságtételek, 4. köt., 220. o.

Az egész ötvennegyedik fejezet Isten népére vonatkozik, s a jövendölés minden egyes meghatározása be fog teljesedni. Az Úr nem fogja elhagyni népét megpróbáltatásának idején. Ezt mondja: „Rövid szempillantásig elhagytalak, de nagy irgalmassággal egybegyűjtelek. Búsulásom felbuzdulásában elrejtettem orcámat egy pillantásig előled; de örök irgalmassággal könyörülök rajtad, mondja megváltó Urad.” A vigasztalásnak ezen szavai azoknak szólnak talán, akik semmissé tették Isten törvényét? Már hogyan szólnának? Az ígéret azoké, akik az általános hitehagyás közepette is megtartják Isten parancsolatait, és magasra emelik az erkölcsi színvonalat a világ szeme előtt, akik elhagyták az utasításokat, rendeléseket, s akik megtörték az örök szövetséget (lásd: 54:9–13). – A Te Igéd igazság, 4. köt., 1148. o.

Néha elfog bennünket érdemtelenségünk mélységes tudata, és félelmet keltve hullámzik át lelkünkön, ez azonban nem annak a bizonyítéka, hogy Isten megváltozott volna irányunkban, vagy mi őiránta. Sose törekedjünk kedélyünk felcsigázására, hogy bármi is bizonyos érzelmeket keltsen bennünk. Lehet, hogy ma nem érezzük azt a békét és örömet, amelyet tegnap élveztünk, de ragadjuk meg hitben Krisztus karját, bízzunk teljesen őbenne, akár fényben járunk éppen, akár homályban.
Sátán a füledbe súghatja: „Te sokkal bűnösebb vagy, semhogy Krisztus megmenthetne!” Bár elismered, hogy bűnös és méltatlan vagy, mégis nekiszegezheted a kísértőnek: „Krisztus engesztelő áldozatának érdeme által Ő az én Üdvözítőm. Nem saját érdemeimben bízom, hanem a Megváltó drága vérében, amely megtisztít engem. Most is rajta csüng a gyenge lelkem.” A keresztény élete az állandó, élő hit élete legyen. A megingathatatlanul erős hit hoz békét és biztonságot. – Üzenet az ifjúságnak, 111–112. o.
 

5. Olvassuk el Zsolt 60:3-7 verseit! Melyik helyzetre időszerű éppen ez a zsoltár? Hogyan válnak hasznunkra a panaszzsoltárok még az életünk vidám szakaszaiban is?

A panaszzsoltárokat általában olyan emberek imádságainak tartják, akik valamilyen fizikai, pszichológiai vagy lelki megpróbáltatást tapasztalnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kellemes időkben kerülnünk kellene ezeket a zsoltárokat. Időnként szöges ellentétben áll a hívő pillanatnyi helyzete a zsoltár szavaival, vagyis a panaszzsoltárok azok számára is hasznosak, akik nincsenek bajban.
Először is, ezek a zsoltárok felhívják a figyelmet arra, hogy a szenvedés része minden ember életének, igazakénak és bűnösökének egyaránt. A zsoltárok könyve megerősíti, hogy Isten ura a helyzetnek, valamint erőt és megoldást ad a nehéz időkben. Ebben a zsoltárban a bajok között („Megrendítetted ez országot, ketté szakasztottad” [Zsolt 60:4]) a zsoltáríró mégis kifejezi, hogy legfőbb reménysége Isten szabadításában van. Másodszor pedig a panaszzsoltárok a szenvedők iránti együttérzésre tanítanak. Amikor örömünkről és hálánkról beszélünk Istennek, legfőképpen amikor nyilvánosan tesszük, gondolnunk kell azokra, akik nincsenek annyira jó helyzetben. Valóban remekül mehetnek éppen a dolgaink, de vajon ki ne ismerne a környezetében olyanokat, akik rettenetesen szenvednek? A panaszzsoltárok olvasása segíthet, hogy ne feledkezzünk meg azokról, akik nehéz időket élnek, erősíti bennünk az együttérzést és a jézusi szolgálat vágyát.
„A világ egy hatalmas szegényház, Krisztus azonban azért jött, hogy gyógyítsa a betegeket, szabadulást hirdessen Sátán foglyainak. Ő maga volt az egészség és az erő. Övé az élet, abból adott a betegeknek, a szenvedőknek, a démonok által megszállottaknak. Senkit nem küldött el, aki gyógyító erejéért fordult hozzá. Tudta, hogy akik segítséget kértek tőle, azok magukat tették beteggé, mégsem tagadta meg tőlük a gyógyítást. Amikor pedig a krisztusi erény áthatotta a szegény embereket, meggyőződtek bűnükről és sokan kigyógyultak lelki betegségükből, valamint fizikai bajaikból is. Az evangéliumban most is ugyanolyan erő van, miért ne látnánk tehát ma is éppen olyan eredményeket” (Ellen G. White: Welfare Ministry. 24–25. o.)?
 

Kit ismerünk, akinek nemcsak az imáinkra, hanem a tevőleges segítségünkre is szüksége van?

EGW idézet

Krisztus a mi egyedüli reménységünk. Feltekinthetünk rá, mert Ő a mi Üdvözítőnk. Szaván foghatjuk, bizalmunkat belé helyezhetjük. Ő tudja, hogy mire van szükségünk, mi pedig nyugodtan rábízhatjuk magunkat. Ha csupán emberi bölcsességben bízunk, hogy irányítson, akkor csak vereség érhet. Ám közvetlenül az Úr Jézushoz fordulhatunk, mert Ő mondta: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és terhelve vagytok. Én megnyugosztlak titeket. Vegyétek fel magatokra az én igámat és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, s találtok nyugodalmat a ti lelketeknek.” Kiváltságunk, hogy Ő tanítson bennünket. – Bizonyságtételek a prédikátoroknak, 486. o.

Az Úr Jézus Krisztus azért jött le a földre, hogy fáradhatatlanul szolgálja az ember szükségleteit. Elvette erőtlenségünket, hordozta betegségeinket (Mt 8:17), hogy az emberiség minden nyomorán enyhíthessen. Azért jött, hogy levegye rólunk a betegség, a nyomor és a bűn terhét. Isten azért küldte, hogy az embernek tökéletes gyógyulást hozzon, egészséget, békességet adjon neki, és tökéletessé tegye jellemét.
Különbözőek voltak a körülményei és a nehézségei azoknak, akik segítségért esedeztek, de senki, aki hozzá jött, nem távozott tőle elégedetlenül. Áradt belőle a gyógyító erő, és az embereket testileg, szellemileg és lelkileg meggyógyította. – A nagy Orvos lábnyomán, 17. o.

Mennyei angyalok állnak mindazok mellett, akik embertársaik megsegítésével szolgálnak Istennek. Maga Krisztus is együttműködik veled. Ő a Megváltó. Ha az ő irányításával munkálkodsz, nagyszerű eredmények tanúja leszel. (…)
Krisztus felemeli mindazokat, akik vágynak a vele való közösségre; akik vágyakoznak eggyé válni vele, miként Ő is egy az Atyával. Engedi, hogy meglássuk és érezzük mások szenvedéseit, mert meg akar szabadítani az önzéstől. A maga jellemének vonásait: könyörületét, kedvességét és szeretetét akarja kialakítani bennünk. Ha engedjük, hogy munkálkodjék a szívünkben, iskolájának tanulóiként felkészülünk a mennyei életre. (…)
„Ha parancsolataimat megtartod – mondja az Úr –, kiés bejárást engedek néked ez itt állók [a trónját körülvevő angyalok] között.” (Zak 3:7) Ha részt veszünk a mennyei lények munkájában a földön, alkalmassá válunk társaságukra a mennyben is. Az üdvösség örököseinek szolgálatára elküldött „szolgáló lelkek” (Zsid 1:14), az angyalok köszöntik a mennyben azt az embert, aki a földön nem azért élt, „hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon” (Mt 20:28). – Krisztus példázatai, 388–389. o.

További tanulmányozásra: Ellen G. White: Előtted az élet. Nevelés, „Költészet és ének” c. fejezet, Megszentelt élet: „A próbakő” című fejezet (11–12. o.).

Hogyan kapcsolódik egymáshoz az ima és az éneklés az ihletett írás szerint?
Ellen G. White azt írja Dávid bűnbánati zsoltárairól (pl. Zsoltárok 51), hogy a lelke mélyéről fakadó kiáltások és imák, amelyek a valódi bűnbánat jellegét mutatják be (lásd Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely, 19. o.). Bátorít, hogy tanuljunk meg verseket a Zsoltárokból, ezzel ápolva magunkban Isten közelségének érzetét. Ellen G. White arra is rámutatott, hogy Jézus szokása szerint a Zsoltárokat idézte, amikor kísértésekkel és nyomasztó félelmekkel szembesült.
A Zsoltárokat imádkozva ránk is átragad a zsoltárírók kitartása, bátorsága és reménysége. Bátorítanak, hogy folytassuk lelki utunkat, vigasztalnak, hogy nem vagyunk egyedül. Hozzánk hasonlóan mások is átéltek nehéz időket, Isten kegyelme által azonban győztek. A Zsoltárok ugyanakkor azt is felvillantják, hogy milyen buzgón jár közben Krisztus értünk, hiszen mindenkor él, hogy imádkozzon értünk (lásd Zsid 7:25).
Zsoltárokat imádkozva és énekelve a hívő közösség számba veszi az emberi tapasztalatok teljes körét, és arra tanítja a hívőket, hogy áhítataikban gyakorolják annak különböző elemeit. A Zsoltárok isteni-emberi imák és énekek, ezért ha következetesen beépítjük azokat az istentiszteletünkbe, a hívők közössége Isten akaratának és erős gyógyító kegyelmének középpontjába jut.

Naponkénti tanulmányozásra: Ézsaiás 38–44; Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, „Szolgálat a gazdagokért” c. fejezet

 

1. Hogyan fejezte ki Ezékiás a háláját az Úr szabadításáért?

2. Kik mondták: „Elrejtetett az én utam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem”?     

3. Milyen fákat plántál az Úr a pusztában?

4. Mit tesz az Úr a bölcsek tudományával?

5. Miért járnak kevesen templomba a gazdagok közül?

Ezen a héten a zsoltáros kétségbeeséséről fogunk elmélkedni, illetve arról, ahogy a nehézségek közepette keserű érzéseit kifejezésre juttatta. Négy, szemléltető erejű zsoltárt (13., 22., 44., 60) vizsgálunk meg, amelyből megtudhatjuk, hogyan imádkozzunk a mindennapi próbák között.
44. zsoltár
Csodálatraméltó, sőt, egyenesen sokkoló az a természetesség és őszinteség, amelyről a zsoltárírók bizonyságot tesznek, amikor Jahvéhoz fohászkodnak. A legtöbbször hajlamosak vagyunk tartózkodni attól, hogy ilyen fokú merészséggel közeledjünk Teremtőnkhöz, de nem úgy Kóré fiai. Vegyük sorra azokat a tanulságokat, amelyeket a 44. zsoltárban megörökített bátor imájukból tanulhatunk meg!
(1) Kóré fiai bíznak Istenben (Zsolt 44:5–9), függetlenül attól, hogy milyen megaláztatásokban van részük, mivel sosem feledkeznek meg arról, hogy mit tett értük Jahve (Zsolt 44:1–4). Panaszukban nyoma sincs az Istennel szembeni ellenérzéseknek; imájuk alapja az Isten hatalmába és irgalmába vetett hit.
(2) Azt állítják, hogy Isten az ellenség irgalmára bízta őket (Zsolt 44:10– 17). Van-e erőnk nekünk is kijelentenünk mindezt hasonló helyzetben, anélkül, hogy elveszítenénk a hitünket?
(3) Kijelentik, hogy nem feledkeztek meg Istenről (Zsolt 44:18), továbbra is hűségesek, és elismerik, hogy képtelenek megcsalni Istent (Zsolt 44:18–23).
(4) Imájukat kiáltással fejezik be, hangosan kérik Istent, hogy siessen a segítségükre: „Serkenj fel!”; „Kelj fel!”; „Kelj fel a mi segítségünkre!” (Zsolt 44:24–27). Teljes erejükből kiáltanak a szabadulásukért.
A zsoltár Isten egyértelmű válasza nélkül ér véget. Az Úr hallgatása eszünkbe juttatja, hogy ebben a mulandó életben sokszor nem azt a választ kapjuk, amit szeretnénk, ennek ellenére ne engedjük, hogy a kétségbeesés lesújtson minket, és elveszítsük a hitünket.

22. zsoltár
Ez a zsoltár – amely egy személyes ima, és Dávid király a szerzője – a 44. zsoltár mintájára íródott. Sokat vitatták a keletkezési idejét, de abban általában megegyeznek a teológusok, hogy vagy akkor született, amikor Saul Dávidot üldözte, vagy pedig akkor, amikor Dávid a fia, Absolon lázadása miatt szenvedett.
Bármi is legyen ennek a himnusznak az eredete, ahhoz nem fér kétség, hogy messianisztikus zsoltárról van szó. Az Újtestamentum szerzői idéznek belőle néhányszor az Úr Jézus által a per, a fizikai megaláztatás alatt és a keresztre feszítéskor átélt szenvedésnek a kontextusában:
•    „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” (Mk 15:34; Mt 27:46), a 22. zsoltár 2. versének az idézete.
•    a 8. vers a kereszten függő Jézusra és gúnyolóira utal (Mk 15:29; Mt 27:39–40).
•    A 17. vers („átlyukasztották kezeimet és lábaimat”) közvetlen utalás Jézus keresztre feszítésére, habár ezt a szöveget nem idézi az Újszövetség.
•    Márk 15:24 és Máté 27:35 verse a 22. zsoltár 29. versére utal.
•    A 13–16 szakasz szintén Jézus Krisztusra vonatkoztatható. A 18. vers Megváltónk állapotát írja le a keresztfán: „Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek és bámulnak rám.”
E heti tanulmányunk kontextusában vigaszt találunk annak a ténynek az ismeretében, hogy ugyanaz a Teremtő, aki megalkotott minket, testet öltésekor olyan szenvedést vállalt magára, mely jóval meghalad minden fájdalmat és próbát, amivel mi valaha szembesülhetnénk életünk során. Urunk kétségkívül emlékezett erre a zsoltárra azon a bizonyos profetikus napon, halálának pénteki napján, és könnyek közt foglalta imájába szavait. Mi is megtehetjük ezt, amikor fájdalmas próbákon megyünk át.
Mennyire ihlető érzés tudni, hogy maga Jézus is panaszkodott szenvedései közepette, és kifejezte lelkének fájdalmát a mennyei Atya előtt. Nincs bűn a fájdalom ily őszinte kifejezésében. A Gecsemáné kertben ezt kérte mennyei Atyjától: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár!” (Mt 26:39), emlékeztetve minket ezáltal arra, hogy érzéseink, gyengeségeink őszinte kifejezése az imában sosem sérti Isten fülét. Jézus az imája végén teljesen átadta magát az Atya akaratának: „Mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te.”
Hasonlóképpen a 22. zsoltár is ugyanazt a bizalmat és engedelmességet fejezi ki, amit az Atya akarata iránt mindannyiunknak tanúsítanunk kell. Több más zsoltárhoz hasonlóan a 22. zsoltár is a szabadításért könyörgés (22:21–23) és a dicsőítés (22:24–27) szavaival, az Úr irgalmas cselekedeteinek értékelésével (22:28–37) ér véget, amely a fájdalom és szenvedés gödrétől az öröm és az áldások magaslatáig terjed. Imáinkban mi is törekedjünk e dicsőséges magaslatok elérésére!

13. zsoltár
A zsoltárírók két kérdéssel fejezik ki a kétségbeesésüket a szenvedés és a próba idején. Az egyik a „miért?” (héber lamah), amelyet akkor használ a szerző, amikor meg szeretné érteni Isten cselekedeteit a következő, nehéz körülmények között: (1) amikor úgy tűnik, hogy Isten semmit sem tesz követője megmentéséért (Zsolt 10:1; 44:24); (2) amikor látszólag megfeledkezett a szenvedőről (Zsolt 22:2; 42:10; 44:24–25);
(3) amikor látszólag őt magát is cserbenhagyta (Zsolt 74:1; 88:14–15). Lényegében ez a kérdés az Isten cselekedete motivációjának megismerésére tett próbálkozás.
A második, zsoltárírók által alkalmazott kérdés a „meddig?” (Zsolt 13:1–2; 35:17; 74:10; 79:5; 80:4; 89:46; 90:13; 94:3). A „meddig?” teljesen más szándékot fedez a „miért?”-hez képest. A „meddig” nem vitatja Isten cselekedeteinek indítékát, ellenkezőleg, elismeri, hogy mindig Isten tartja kézben a dolgokat. Mi több, ez a kérdés nem kéri Istentől, hogy álljon bosszút a panaszló fájdalmának okozóján, hanem mindöszsze hangot ad a vágyának, hogy megtudja, mennyi ideig kell még várnia Isten szabadítására. Ugyanakkor a „meddig?” a cselekvést is sürgeti Isten részéről. Magába foglalja a lelki fáradtság érzetét is, amelyet az elhúzódó szenvedés miatt tapasztalunk, és szeretnénk, hogy mihamarabb véget érjen. A zsoltárossal együtt mi is megkérdezhetjük Istentől, hogy „meddig?”, ahogy a közbelépését és az irgalmát is kérhetjük. Az ilyen védőbeszéd „a hit panaszának” nevezhető.
E fájdalmas panaszkodás után Dávid rátér a tulajdonképpeni kérésére. Ez az áttérés fontos elvet körvonalaz számunkra az imáinkat illetően: nem szabad egy helyben toporognunk, belefeledkeznünk a sajnálkozásainkba, hanem hittel tovább kell mennünk: „Nézz ide, felelj nékem, Uram Istenem! Világosítsd meg szemeimet, hogy el ne aludjak a halálra!” (Zsolt 13:3). Sokszor az egyedüli dolog, amire igazán szükségünk van, az a biztosíték, hogy Teremtőnk a nehézségben is mellettünk áll.
Ahogy a 22. zsoltár esetében, ez az ének is bizakodó szavakkal ér véget (Zsolt 13:5–6). Ez a himnusz azonban több egyszerű hitvallásnál. A nehézségek közepette a zsoltáríró örömteli hangulatban van, és biztonságban érzi magát (Zsolt 13:5–6). Továbbra is gondokkal küzd, de bízik abban, hogy azok mind megoldódnak, és Isten gondviselése támogatja. Az ilyen bizalom és hit példaértékű: bízzunk mi is Istenben, az Ő erejében, és kérjük ígéretei teljesedését. A zsoltáros három igét használ az utolsó versben: „bíztam”, „örüljön” és „(hadd) énekeljek”. Hogy lehet vidám a szívünk, amikor nehézségeink vannak? Hogy lehet énekelni a szenvedésben? Csak egy módon: ha bízunk Isten jóságában, mert jót tett velünk (Zsolt 13:5–6).
60. zsoltár A 60. zsoltár alcíme feltárja a történelmi kontextust, amelyben ez az ének megszületett. A zsoltárok szerzői általában nem szolgálnak a történelmi korra utaló információkkal, de ahol jelen vannak ezek a háttéradatokra utaló elemek, nagy segítséget nyújtanak az ének eredetének feltárásában.
A 60. zsoltár a 2Sámuel 8:1–14 szakaszban leírt eseményekre utal. Dávidot már felkenték egész Izrael királyának (2Sám 5:1–5), és Jeruzsálembe helyezte a királyság székhelyét (2Sám 5:6–10). Nátán próféta az új királyhoz hozatta Isten ládáját (2Sám 7). Dávid felkészült Isten Ábrahámnak tett ígéreteinek teljesedésére, éspedig, hogy a leszármazottai örökölni fogják „a földet Egyiptomnak folyóvizétől fogva a nagy folyóig, az Eufrátesz folyóvízig” (1Móz 15:18). Dávid, Izrael királya győzelmet aratott a filiszteusok (2Sám 5:17–25; 8:1–2) és a moábiták felett (2Sám 8:2), majd újabb katonai fenyegetéssel kellett szembenéznie, ezúttal az arameusok részéről. Megküzdött Hadadézerrel, Cóba királyával, és győzött, miután a „sós völgyben” megölt 18.000 szíriait, továbbá „az idumeusok közé is állandó sereget rendele, egész Idumeába állandó sereget rendele, és az idumeusok mind Dávid szolgái lettek. És megoltalmazá az Úr Dávidot, valahová megyen vala” (2Sám 8:14).
A zsoltárok nem filozófiai elmélkedések valamely távoli istenségről. Ezek a himnuszok a mindennapi élet valós problémáiról szólnak (vö. 2Sámuel 8-at Zsolt 60:10 versével, amely említi Moábot, Edomot és Filiszteát). Dávid a 60. zsoltárt akkor írta, amikor Izrael rettenetes küzdelmet vívott egyik hatalmas ellenségével. A nagy ellenállás dacára (60:3–5) Dávid hittel mondta: „Adtál a téged félőknek zászlót, melyet felemeljenek az igazságért” (Zsolt 60:6).
A 60. zsoltárban ígéretet kapunk arra vonatkozóan, hogy Isten az Ő népével van (Zsolt 60:8–10), ezért kéri Dávid Isten jelenlétét élete legnehezebb óráiban (Zsolt 60:11–13). A zsoltár ilyen értelemben nem borúlátó hangnemben ér véget, a szerző nem az előtte álló sötét életútra összpontosít, hanem teljes bizalommal tekint Istenre, aki által biztosított a győzelem: „Istennel győzelmet nyerünk, s ő tapodja el ellenségeinket” (Zsolt 60:14).
Amikor nehézségekkel küszködünk és nyomasztó ellenállásba ütközünk, az ima a legjobb út a győzelem felé. Majd álljunk fel, és bízzunk Istenben, hogy meg fog erősíteni, és nagy cselekedeteket fogunk véghezvinni együtt.

A 13., 22., 44. és 60. zsoltár megtanít arra, hogyan imádkozzunk a nehézségek idején. Láthattuk, hogy őszintén ki kell fejeznünk a fájdalmainkat, kudarcainkat és csüggedésünket Isten előtt. Teljes bizalommal az Úr elé járulhatunk elégedetlenségünkkel, panaszunkkal, hittel cselekedve és bízva abban, hogy meghallgattatnak az imáink.
Kérd meg csoportod tagjait, hogy fejezzék ki bánatukat Istennek. Kérd meg őket, hogy beszéljenek a csoportban a héten az imáról tanult új gondolatokról. Ha mód van rá, válassz egy önkéntest, aki a zsoltárírók lelkületében megosztja egy személyes imatapasztalatát, mely megszilárdította a hitét, és erőt adott neki. Ne feledd, hogy a Zsoltárok könyve nemcsak szép versek gyűjteménye, hanem meghívás Isten akaratának teljesítésére.