MEGHALLGAT ÉS MEGSZABADÍT AZ ÚR

E heti tanulmányunk: Zsoltárok 17:8; 121; 139:1-18; Máté 23:37; 1Korinthus 10:1-4; Zsidókhoz 4:15-16

Újból és újból rávilágítanak a Zsoltárok, hogy a mindenható Úr, aki megteremtette és fenntartja a világmindenséget, személyes Istenként mutatja meg magát, Ő kezdeményezi, őrzi a kapcsolatot népével.
Isten közel van népéhez és égen-földön minden teremtményéhez (Zsolt 73:23, 25). „Az ÚR a mennyekbe helyezte trónját” (Zsolt 103:19, ÚRK), „a felhők fölött” (Zsolt 68:5, SZIT) száguld, ugyanakkor „közel van… minden őt hívóhoz; mindenkihez, aki hűséggel hívja őt” (Zsolt 145:18). A zsoltárok könyve egyöntetűen azt az igazságot képviseli, hogy az Úr az élő Isten, aki a hozzá fordulók érdekében cselekszik (Zsolt 55:17-23). Azért olyan nagy a jelentősége ennek a könyvnek, mert verseit az élő Isten sugalmazta, neki szólnak, aki hallja imáinkat és válaszol is rájuk.
Nem feledkezhetünk meg arról, hogy az Úr közelségének belé vetett hitet és parancsolatai iránti engedelmességet kell kiváltania belőlünk, ennél nem fogad el kevesebbet, amint ez oly gyakran megmutatkozott Izrael történelmében.
 

EGW idézet

Ha áttekintjük Isten kegyelmének és kimeríthetetlen szeretetének megnyilvánulásait – nem pedig élményeink sötét fejezeteit –, sokkal több dicséret hangzik majd el ajkunkról, mint panasz. Akkor Isten szerető hűségéről beszélünk majd, a nyáj gyengéd, megértő Pásztoráról, akinek kezéből senki ki nem ragadhatja a juhokat. Akkor majd nem önző zúgolódás és panasz tör elő szívünkből, hanem kristálypatakhoz hasonló dicséret árad az Istenben igazán hívő emberekből. „Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.” „Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután dicsőségedbe fogadsz be engem. Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön.” (Zsolt 23:6; 73:24–25) – Bizonyságtételek, 6. köt., 367. o.

Szeretném felhívni a figyelmedet az Isten Igéjében található drága ígéretekre… Örülök, hogy nem úgy gondolod, hogy mi nem vagyunk Isten gyermekei. De az ellenség azt akarja elhitetni veled, hogy olyan dolgokat tettél, amelyek elszakítanak téged Istentől, hogy Ő már nem szeret téged, pedig Urunk még mindig szeret, erről megbizonyosodhatunk a Szentírásban ránk hagyott szavaiból: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (1Jn 1:9) Isten szeret téged, és az érted is meghalt Üdvözítő nem hagy el a kísértésben, így még a gyengeséged ellenére is győzhetsz. Ő még mindig szeret téged. – That I May Know Him, 285. o.
 
Annyira közel juthatunk Istenhez, hogy minden váratlan megpróbáltatás alkalmával oly természetesen fordul hozzá a szívünk, mint a virág a napfény felé. Hozzátok gondotokat, örömötöket, szükségleteiteket és aggodalmaitokat, és mindazt, ami nyom és kínoz, Isten elé! Terheiteket sohasem találja nehezeknek, soha ki nem fáraszthatjátok Őt. Ő, aki hajatok szálát is számon tartja, nem közömbös gyermekei szükségletei iránt… Nyomorunk és jajkiáltásunk a szívéig hat. Vigyétek hozzá mindazt, ami a szíveteket nyomja. Senki sem olyan nehéz, hogy ne bírná el, mert hisz Ő tart fenn világokat, kormányozza a világmindenség ügyeit. Békességünk feltételei közül egyik sem oly jelentéktelen, hogy ne részesítené figyelemben. Élettapasztalataink egyetlen fejezete sem oly homályos, hogy el ne olvashatná; nem lehet olyan nehéz helyzetünk, hogy meg ne oldhatná. Legkisebb tanítványát sem érheti kár, nem kínozhatja gond szívünket, nem érhet öröm, és őszinte ima nem hagyhatja el az ajkunkat, amely iránt ne érdeklődne közvetlenül. „Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket.” (Zsolt 147:3) Isten és minden egyes lélek között oly gyengéd és bensőséges a viszony, mintha nem volna más lélek kívüle, akiért szeretett Fiának életét áldozta. – Jézushoz vezető út, 99–100. o.
 

1. Olvassuk el Zsolt 139:1-18 verseit! Milyen költői nyelvezettel festi le Isten hatalmát (1-6. vers), jelenlétét (7-12. vers) és jóságát (13-18. vers) ez a szakasz? Mit árul el mindez Isten ígéreteiről?

Előfordult már, hogy segíteni akartál valakinek, de nem volt rá lehetőséged? Vagy talán mások segítettek volna neked, csak nem tudták, mire van szükséged? Még a legjobb szívű és szándékú emberek sem olyanok, mint Isten, aki egyrészt tökéletesen ismer bennünket és a körülményeinket, másrészt minden lehetősége, ereje is megvan ahhoz, hogy segítsen. Ezért a segítségre, szabadításra vonatkozó ígéretei nem üres szavak csupán, hanem szilárd biztosítékok.
Isten annyira jól és különlegesen ismeri a zsoltárost, hogy még az anyaméh sem rejtheti el előle (Zsolt 139:13, 15). Az isteni ismeret kiterjed az időtöltésre (Zsolt 139:2), a legbensőbb gondolatokra (Zsolt 139:2, 4) és a térre (Zsolt 139:3), a zsoltáríró egész lényére. Mindez a csodálatos tudás abból adódik, hogy Isten a Teremtő, aki jól ismeri népét, és ez megmutatkozik gondoskodásában. Ne rémüljünk meg attól, hogy Isten ilyen mélyrehatóan ismer bennünket, inkább vezessen Jézus karjába, késztessen hálára azért, amit értünk tett a kereszten! Hiszen Jézusba vetett hittel részesülhetünk az Ő igazságában, ami „az Istennek igazsága” (Róm 3:5, 21).
A zsoltár úgy ábrázolja Istent, mint aki mindenhová elér: „a Seolba”, azaz a sírba és a sötétségbe is (Zsolt 139:8, 11-12), olyan helyekre, amelyeket általában nem Isten lakhelyeként említ az Írás (Zsolt 56:14). Mindenütt jelenvaló voltát azzal is érzékelteti, hogy „a hajnal szárnyaira” kelve – keletről – eljut „a tenger túlsó szélére” (Zsolt 139:9) – nyugatra. Ezek a képek azt fejezik ki, hogy az egész világmindenségben nincs olyan hely, ahová Isten ne érne el. Nem része az univerzumnak, mint ahogy némelyek gondolják, de közel van annak egészéhez, mivel mindent Ő teremtett és tart is fenn (Zsid 1:3).
Isten mindent tud rólunk, ezért segíthet nekünk és helyreállíthat. Hatalmas voltára ismét rácsodálkozva a zsoltárosból feltör a dicsőítés, bizalma megújul. Örömmel veszi, hogy Isten megvizsgálja, hiszen így távolíthatja el az életéből mindazt, ami zavarná a vele való kapcsolatát.
 

Némelyek talán félelmetesnek találják azt, hogy Isten annyi mindent tud róluk, még a legsötétebb titkaikat is. Miért olyan fontos tehát, hogy az evangélium az egyetlen reményünk?

EGW idézet

Az ember teremtésekor egy személyes Isten cselekvő ereje nyilatkozott meg. Amikor az Úr a saját képére teremtette meg az embert, az emberi test formája és egész felépítése tökéletes volt. Éppen csak élet nem volt benne. S akkor a személyes Isten, akinek élete van önmagában, ebbe a testbe belelehelte az élet leheletét, és az ember élő, értelmes lénnyé lett. Az emberi szervezet minden része működésbe lépett. Szíve, ütőés verőerei, nyelve, keze, lába, érzékszervei, értelmi képességei mind elkezdték munkájukat, és Isten mindennek törvényt szabott. Az ember élő lélekké lett. A személyes Isten Krisztus, az Ige által teremtette meg az embert, és felruházta értelemmel és erővel.
Csontjaink sem voltak elrejtve előtte, amikor titokban formálódtunk. Ő látta már formátlan csontjainkat is, és könyvében minden tagunk fel volt jegyezve, amikor még meg sem voltak.
Isten azt akarta, hogy az ember – a teremtés koronája – minden alacsonyabb rendű lényt megelőzően fejezze ki az ő gondolatát, és nyilatkoztassa ki dicsőségét. Az embernek azonban nem szabad istenítenie önmagát. – A nagy Orvos lábnyomán, 415. o.

Életünk az Atya kezében van. Ő látja a ránk leselkedő veszélyeket, amelyeket mi nem látunk. Ő minden áldásunk adományozója, minden kegyelem forrása, és Ő irányítja az életünket is. Próbákat enged meg népére, melyek szomorúsággal töltik el gyermekeinek a szívét, mivel Ő látja, hogy igaz úton kell járnia a lábuknak. Ő ismer és tudja, hogy porból lettünk. Még a hajunk szálainak számát is ismeri. Ő a természet által is arra akarja emlékeztetni gyermekeit, hogy nem feledkezett meg róluk, sőt, szeretné, ha többé nem járnának olyan utakon, ahol a feddés hiányában nagy veszélybe kerülhetnének. – The Upward Look, 65. o.

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta halálra, hogy megválthassa Sátán hatalma alól az embert. Ha ez így van, akkor vajon az Úr nem gondoskodik a saját képmására teremtett emberről? (…) Istennek még az elpusztult verébről is tudomása van, egy sem hullhat el belőle anélkül, hogy Ő ne látná. Mennyei Atyánk nem fogja elhagyni benne bízó gyermekeit, akik az ő ígéreteibe kapaszkodva haladnak előre még a sötét és félelmetes kilátások ellenére is. Ő megérti életünk minden helyzetét. Látja és tudja, hogy hol vagyunk most. Ismeri a fájdalmainkat és a nehézségeinket. Mindannyiunkat a nevünkön ismer, megindul erőtlenségünk láttán, hiszen Ő is megkísértetett mindenben hozzánk hasonlóan, és tudja, hogyan segíthet a kísértésben. Jézus a mi segítségünk, aki gondoskodni fog a benne bízókról. – Review and Herald, 1885. augusztus 25.
 

2. Olvassuk el Zsolt 40:2-4, 50:15, 55:23 verseit és a 121. zsoltárt! Ezek szerint mennyire vesz részt Isten a napi ügyeinkben?

Az Úr a Szentírásban kinyilatkoztatja, hogy Ő az élő Isten, aki fellép azokért, akik hozzá kiáltanak. A zsoltáros elmondja: „Az ÚRra nézek szüntelen” (Zsolt 16:8, ÚRK). Bízik benne, ezért hozzá fordul (Zsolt 7:2; 9:11). Meghallja az Úr, még ha a „mélységből” kiált is (Zsolt 130:12), ami azt az üzenetet közvetíti, hogy az életben nincs olyan körülmény, ami kívül esne uralmának fennhatóságán. Ezért a zsoltáros kérése sosem reménytelen, ha mégoly sürgető is.
A 121. zsoltár annak örömét fejezi ki, hogy milyen erővel jelenik meg Isten a hűséges hívő életében.
„Nem engedi, hogy lábad inogjon” (Zsolt 121:3). A „láb” gyakran az ember életútjára utal (Zsolt 66:9; 119:105; Péld 3:23). A héberben az a szó, ami a magyar fordításban „inogjon”, azt a biztonságot fejezi ki, amit Isten ad a világnak (Zsolt 93:1) és Sionnak (Zsolt 125:1).
Az Úr Izrael őrizője, aki nem szunnyad, nem alszik el. Ez a kép kiemeli, hogy Isten folyamatosan éberen figyel, tettre kész gyermekei érdekében (Zsolt 121:3-4).
Az Úr „a te árnyékod” (Zsolt 125:5-6), ez a kivonulás idejéből a felhőoszlopot (2Móz 13:21-22) idézi. Az Úr fizikai és lelki védelmet is ad népének.
Isten a hívő jobbján van (Zsolt 121:5). A jobb kéz jellemzően az ember erősebb keze, amivel cselekszik (Zsolt 74:11; 89:14). Itt Isten közelségére és jóindulatára utal (Zsolt 16:8; 109:31; 110:5).
Zsolt 121:6-8 egyértelműen megerősíti, hogy Isten védelmezi népét. Őrzi gyermekeit a gonosztól, sem a „nap”, sem a „hold” nem árt nekik.
„Megőrzi az ÚR a te kiés bemeneteledet” (ÚRK). Ezek a költői képek Isten mindenre kiterjedő, szüntelen védelmét emelik ki.
Mi a lényege mindennek? A zsoltáríró bízott Isten szeretetteljes gondoskodásában, és természetesen nekünk is ezt kell tennünk.

Hogyan tapasztalhatjuk még inkább Isten gondoskodását a gyakorlatban? Hogyan működhetünk jobban együtt vele, hogy cselekedhessen bennünk és értünk?

EGW idézet

Ha lelki szemünk megnyílna, látnánk a bánattól lesújtott, megterhelt és megkísértett embereket, akik úgy roskadoznak, mint a kévékkel megrakott szekér. Csüggedten várnak a halálra. Látnánk, hogy angyalok sietnek a segítségükre; visszaszorítják az őket körülvevő gonosz sereget, és lábukat biztos alapzatra helyezik. (…) Ő, aki nem szunnyad, aki állandóan tervei véghezvitelén munkálkodik, előreviszi művét. Meghiúsítja a gonosz emberek szándékát, és összezavarja azoknak a tanácsát, akik rosszat forralnak népe ellen. A Király, a seregek Ura kerubok között ül, és a nemzetek harca és kavargása közepette őrzi népe nyugalmát. Amikor a királyok erősségei összeomlanak, amikor a harag nyilai áthatolnak Isten ellenségeinek szívén, népe biztonságban van a Mindenható karjában. – Próféták és királyok, 175–176. o.

„Bízzatok az Úrban mindenkor, mert az Úr a mi kősziklánk [erősségünk] mindörökre!” (Ésa 26:4) (…) Hatalmas erőforrás Ő, akire minden bajban számíthatunk! Szívünknek nem kell kétkednie. Az ember tévedő, makacs, lázadó, és kihívóan viselkedik Istennel szemben, de az Úr kedves, türelmes, gyengéd és részvétteljes irántunk. Az ő rendelkezésére áll az ég és a föld, tudja, mire van szükségünk, még mielőtt kimondanánk a kívánságainkat. Mi csak keveset látunk az előttünk levő útból, de „minden dolog mezítelen és leplezetlen annak szeme előtt, akiről mi beszélünk” (Zsid 4:13). Teremtőnk mindent világosan lát a zűrzavar és a bonyodalmak közepette, minden nyitva áll isteni tekintete előtt. Az Örökkévaló elrendelheti, amit gondviselése a legjobbnak lát. – Az én életem ma, 10. o.

Isten jelenléte bizonyosság a kereszténynek. A hitnek ez a sziklája az Isten élő jelenléte. A leggyengébb is rábízhatja magát. Akik magukat a legerősebbnek tartják, a leggyengébbnek bizonyulhatnak, hacsak Krisztusra mint erősségükre és érdemszerzőjükre nem bízzák magukat. (…) A lelkek erőssége Istenben van, nem az emberekben. A csendes bizodalom az erőssége mindenkinek, aki szívét Istennek adja át. Krisztus nem csak alkalmanként érdeklődik irántunk, hanem erősebben és gondoskodóbban, mint az anya gyermeke iránt. Megváltónk emberi szenvedés és gyötrelem, bántalmazás, szidalom, gúny, visszautasítás és halál révén vásárolt meg minket. Mindig figyel rád, Isten reszkető gyermekére. Az ő védelme alatt biztonságban vagy... Emberi természetünk gyengesége nem akadályozza meg mennyei Atyánkhoz való menetelünket, mert Krisztus meghalt, hogy engesztelést szerezzen értünk. – Isten fiai és leányai, 77. o.
 

3. Olvassuk el Zsolt 17:7-9, 31:2-4 és 91:2-7 verseit! Mit tesz a zsoltáros a megpróbáltatás idején?

A zsoltáríró különféle bajokkal szembesül, amelyek között az Úrhoz fordul, Ő a menedéke minden nehézségben. A bizalom tudatos választás, amivel az ember minden körülmények között elfogadja Isten uralmát az élete felett. Amennyiben nincs bizalom a bajban, akkor sosem lesz!
„Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem őbenne bízom!” – hangzik a zsoltáros bizonyságtétele, ami az Istennel szerzett múltbeli tapasztalataiból fakad. Most ez erősíti a hitét a jövőre nézve. A Felséges Istenhez, a Mindenhatóhoz kiált (Zsolt 91:1-2), mindent felülmúló jóságára gondol.
A zsoltáríró az Istenben található biztonságról is szól: Isten a népének
„rejteke”, „árnyéka” (Zsolt 91:1), elmondja, hogy Ő az „oltalmam, váram” (Zsolt 91:2), „szárnyai” védelmeznek, mint „pajzs és páncél” (Zsolt 91:4, ÚRK). Majd hozzáteszi: a Felséges a „hajlékod” (Zsolt 91:9). Az akkori kor kultúrájában ezek a képek a biztonságos menedék fogalmának a jelképei voltak. Gondoljunk csak a nap elviselhetetlen, perzselő forróságára azon a földrészen, hogy igazán értékelni tudjuk az árnyékot, vagy pedig Izrael történelmének háborúira, amelyek a pajzs vagy a vár biztosította menedék értékét emelik ki!
 

4. Milyen képet találunk Zsolt 17:8 és Mt 23:37 verseiben? Mire utal ez a hasonlat?

Az egyik legbensőségesebb metafora az, hogy: „szárnyaid árnyéka” (Zsolt 17:8; 57:2; 63:8), vigasztalást és biztonságot közvetít, az anyamadár biztosította védelemre utal. Az Urat a fiókáit szárnyaival óvó sashoz hasonlítja (2Móz 19:4; 5Móz 32:11), vagy tyúkhoz, ami a kiscsirkéit a szárnyai alá gyűjti (Mt 23:37).

Hogyan birkózunk meg azzal, ha súlyos csapások érnek bennünket, és mintha nem látnánk az Úr védelmét? Miért nem azt jelentik ezek a traumák, hogy elhagyott minket Isten?

EGW idézet

Minden ember szembesülni fog próbákkal. Ha Jézusra tekintesz, ha benne mint személyes Megváltódban bízol, akkor kiállsz minden próbát, türelemmel fogsz elviselni minden megpróbáltatást, és erősebbé válsz az újabbnál újabb próbák előtt.
Csak szűklátkörünk akadályoz meg abban, hogy meglássuk Isten szeretetét az egyházára megengedett fegyelmezésben, mint ahogy az Úr által biztosított nagy áldásokban is. Bármilyen zavargásban és félreértésben az Úr biztos menedék gyermekei számára. Az ő védelmének árnyékában biztonságban vannak. A tisztítási céllal megengedett nehézségekben az evangélium ereje vigasztalja őket. Igazi menedékre lelnek az ő biztos Igéjében. – Our High Calling, 317. o.

„E világon nyomorúságotok lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot.” (Jn 16:33) Krisztus nem vallott kudarcot, nem vesztette el a bátorságát, és követőinek ugyanazt a minden nehézséget elhordozó hitet kell bemutatniuk a világ számára. Úgy kell élniük, ahogy Jézus élt, és úgy kell munkálkodniuk, ahogy Jézus munkálkodott, mert mint nagy munkavezetőjüktől és tanácsadójuktól, tőle függenek. Bátorságnak, energiának és állhatatosságnak kell a birtokukban lennie. Ámbár látszólagos akadályok állnak majd az útjukba, az ő kegyelmével tovább kell menniük. A nehézségekről való panaszkodás helyett Uruk arra szólítja fel őket, hogy győzzék le a nehézségeket. Nem kell semmitől kétségbeesniük, mindig reménykedniük kell. Páratlan szeretetének aranyláncával Jézus az Isten trónjához láncolta őket. Krisztus azt akarja, hogy a világmindenségben létező legmagasabb befolyás, amely a legnagyobb hatalom forrásából áramlik, a követőivé legyen. Követőinek olyan hatalommal kell bírniuk, amely ellenáll az ördögnek; olyan hatalommal, amelyen sem föld, sem halál, sem pokol nem tud erőt venni; hatalommal, amely képessé teszi őket arra, hogy mindezeken diadalmaskodjanak, mint ahogy Krisztus is diadalmaskodott. – Jézus élete, 679. o.

Isteni irgalom jelent meg a Fiú ábrázatán, amikor szánalmas tekintettel szemlélte a templomot és a hallgatóit. Fájdalomtól elgyötört hangon és keserű könnyek között jelentette ki: „Jeruzsálem, Jeruzsálem!
...hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk egybegyűjti kiscsirkéit szárnya alá; és te nem akartad.” (…)
Azon az eseménydús napon a Krisztus ajkáról elhangzó igazság drága kincsei nagyon sok szívbe vésődtek be. Ezekből új gondolatok és vágyak születtek, és egy új történelmi időszak kezdődött. Az Üdvözítő kereszthalála és feltámadása után ezek az emberek előléptek, lelkesen és bölcsen, a magasztos feladathoz mérten tettek eleget a menny által rájuk bízott küldetésnek. Olyan üzenetet hirdettek, amely szíveket mozgatott meg, és félretette azokat a régi hiedelmeket, amelyek hoszszú idő óta uralták az emberek szívét. Bizonyságtételük előtt egyszerű meséknek tűntek az emberi tanok és filozófiák. Hatalmas eredménye volt a Megváltó szavainak, amelyek a jeruzsálemi templom előtt álló, csodálkozó és megrémült tömeg füle hallatára hangzottak el. – Lift Him Up, 337. o.
 

5. Hogyan ír Pál a kivonulás történetéről 1Kor 10:1-4 verseiben? Milyen lelki tanulságot akar ezzel átadni?

6. Olvassuk el a 114. zsoltárt! Milyen költői eszközökkel érzékelteti a zsoltáros azt, ahogyan Isten kiszabadította Izraelt Egyiptomból?
 

Gyönyörű költői nyelvezettel írja le ez a zsoltár, hogy csodálatos módon szabadította ki népét Isten az egyiptomi szolgaságból. Az egész Ószövetségben, de az Újszövetségben is megmentő hatalmának szimbólumaként jelenik meg az Egyiptomból való kivonulás. Pál a Korinthusi levélben is Jézus Krisztus megváltó tettének jelképeként utal erre az igaz történetre.
A 114. zsoltár is az isteni szabadítást emeli ki azzal, hogy a mindenható Teremtőnek hatalma van a természet erői felett, így mentette meg népét a kivonulás idején. A tenger, a Jordán folyó és a hegyek meg a halmok költői képekkel utalnak a természeti és emberi erőkre, amelyek szembeállnak az ígéret földje felé tartó Izrael népével (5Móz 1:44; Józs 3:14-17). Az egész föld fölött Isten uralkodik.
Isten gyermekeinek a mennyei Jeruzsálem felé vezető útja minden korban és helyen veszélyekkel teli. A Zsoltárok bátorítanak, hogy nézzünk túl a hegyeken, a menny és a föld Teremtője felé (Zsolt 121:1).
A 114. zsoltár által bemutatott jelenet érzékelteti annak a történetnek is a hangulatát, amikor Jézus lecsendesítette a viharzó tengert, amivel azt hirdette, hogy az egyháznak nem kell félnie semmitől, mert Ő meggyőzte a világot (Mt 8:23-27; Jn 16:33). Az Úrnak a népéért végbevitt hatalmas tettei következtében az egész föld megremeg (Zsolt 114:7). Ezen inkább elismerést és imádatot értsünk, mint rettegést (Zsolt 96:9; 99:1). Istennel az oldalukon a hívőknek semmitől sem kell félniük.

Milyen lelki veszélyek fenyegetik a hívőket? Hogyan tanulhatunk meg az Úr hatalmára hagyatkozni, nehogy teret engedjünk a leselkedő veszélyeknek, amelyek éppannyira valóságosak most, mint amilyenekkel a zsoltárírók szembesültek?

EGW idézet

Amikor Jézust felkeltették a viharban, Ő tökéletesen nyugodt volt. Szavaiban, tekintetében nyoma sem volt félelemnek, mivel szívében nem lakozott félelem. Ám nem a mindenható erő birtokában pihent. Nem, mint az „ég, föld s tenger Ura” pihent ott csendben. Ő ezt a hatalmat letette, és így szólt: „Én semmit sem cselekedhetem magamtól.” (Jn 5:30) Az Atya hatalmában bízott. Jézus hitben pihent – hitt Isten szeretetében és gondviselésében –, a vihart lecsendesítő szó hatalma pedig az Úr hatalma volt. Ahogyan Jézus hittel pihent Atyja gondviselésében, úgy kell nekünk megpihennünk Megváltónk gondoskodásában. Ha a tanítványok bíztak volna benne, békében maradtak volna. A veszedelemben tanúsított félelmük megmutatta hitetlenségüket. Abbeli erőfeszítésükben, hogy megmeneküljenek, megfeledkeztek Jézusról, és csak akkor fordultak hozzá, aki segíthet rajtuk, amikor magukban már nem bízhattak. Milyen gyakran szerzünk a tanítványokéhoz hasonló tapasztalatot! Amikor a kísértés vihara eljön, rettentő villámok cikáznak, a hullámok átcsapnak rajtunk, mi egyedül küszködünk a viharral, mert elfelejtjük, hogy valaki segíthetne rajtunk. Saját erőnkben bízunk, míg reményünk porba hull, s már-már elveszünk. Akkor eszünkbe jut Jézus, s ha Őt hívjuk, hogy mentsen meg, nem kiáltunk hiába… Az Üdvözítőbe vetett élő hitünk lecsendesíti az élet tengerét, és Ő olyan módon szabadít meg a vészből, ahogy azt a legjobbnak ítéli. – Jézus élete, 336. o.

Nem kell amiatt aggódnod, hogy már nem vagy a drága Megváltó karjaiban, hanem maradj meg a hitben. Ő szeret, és gondoskodik rólad. Ő megáld, a kegyelmét és békéjét adja számodra. Ő azt mondja: „Megbocsáttattak a te bűneid!” Talán el vagy csüggedve testi betegségeid miatt, de ez még nem azt jelenti, hogy Isten nem munkálkodik nap mint nap az érdekedben. Ő megbocsát, és gazdagon rád árasztja megbocsátását. Rejtsd szívedbe Isten édes ígéreteit. Jézus a mi állandó, változhatatlan barátunk, aki azt akarja, hogy bízz benne. Ne magadra, hanem Krisztus tökéletességére nézz. – That I May Know Him, 285. o.

A Krisztusban való élet a lelki nyugalom élete. Ez nem mindig az elragadtatás érzése, de legyen állandóan békés, bizalommal teli. Reményetek nem önmagatokban, hanem Jézusban van. Gyengeségeteket kiegészíti az ő ereje, tudatlanságotokat a tökéletessége. Azért ne magatokra, hanem Krisztusra tekintsetek! Foglalkozzanak gondolataitok az ő szeretetével és jellemének tökéletességével! A Megváltó önmegtagadása, alázatossága, tisztasága, szentsége és leírhatatlan szeretete legyen a tárgya elmélkedéseteknek. Csak ha Őt szeretjük, ha az ő példáit követjük, és teljesen rábízzuk magunkat, akkor alakulhatunk át az ő képmására. – Jézushoz vezető út, 70. o.
 

7. Olvassuk el Zsolt 3:5, 14:7, 20:2-4, 27:5, 36:9, 61:5 és 68:6, 36 verseit! E szövegek értelmében tehát honnan jön a segítség?

A lelki és fizikai menedék, segítség motívuma figyelemre méltó módon jelenik meg a szentély összefüggésében, ami a segítség, a biztonság és a szabadulás helyszíne. Menedéket nyújt a bajban lévőknek, Isten onnan védelmezi az árvákat, az özvegyeket, és ad erőt népének. Amikor „a tökéletes szépségű Sionról ragyog föl az Isten” (Zsolt 50:2, ÚRK), hirdetik Isten igazságos ítéleteit és árad az Úr áldása (Zsolt 84:5; 128:5; 134:3).
A szentély menedéke felülmúlja a világ bármely más helyén tapasztalható biztonságot, mert Isten személyesen ott lakozik. Nem csupán a templom szilárd építménye, hanem az Ő jelenléte ad biztonságot. Hasonlóképpen a Sion hegye (ami valójában inkább egy domb) minden hegy felett áll, mivel ott lakozik az Úr (Zsolt 68:16-17; Ézs 2:2).

8. „Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni gyengeségeinken, hanem aki hozzánk hasonlóan megkísértetett mindenben, kivéve a bűnt. Járuljunk azért bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk idejében jövő segítségül” (Zsid 4:15-16, ÚRK). Milyen szempontból állítható párhuzamba ez azzal, amit a zsoltáros mond a szentélyről?

Isten templomának szentsége készteti a zsoltárírót arra, hogy elismerje: minden ember bűnös, egyáltalán nem vagyunk méltók a kegyelemre. Kijelenti továbbá, hogy a szabadítás kizárólag az Isten hűségén és kegyelmén alapszik (Zsolt 143:2, 9-12). Nincs semmi érdemünk előtte. Az ember csak akkor könyöröghet a szabadítás bizonyosságáért, ha bűnbánatot gyakorolva, Isten kegyelmét és megbocsátását elfogadva megfelelő a kapcsolata vele. A szentélyszolgálat a Jézus általi üdvösséget jelképezte.

EGW idézet

Isten mennyei temploma nyitva áll, s a küszöbe dicsőségtől ragyog minden gyülekezet számára, mely szereti Istent, s megtartja a parancsait. Tanuljunk, elmélkedjünk és imádkozzunk. Akkor megnyílik lelki látásunk, akkor látni fogjuk a mennyei templom belső udvarait. Fülünk felfogja a trón körül álló mennyei kar énekeinek és hálaadásának témáit. Akkor Sion felkel és ragyogni fog, fénye átható lesz, s a dicséret és hála drága énekei hallatszanak a szentek gyülekezésein. Megszűnik a zúgolódás és a panasz az apró kellemetlenségek és csalódások miatt. Ha használjuk a drága szemgyógyító írt, megpillantjuk a menny dicsőségét. A hit áttör az ellenfél sötét árnyain, s látni fogjuk közbenjárónkat, amint érdemeinek jó illatát ajánlja fel értünk. Ha majd úgy látunk, amint a dolgok valóban vannak, amint az Úr akarja, hogy lássuk, akkor megértjük Isten szeretetének nagyságát és sokoldalúságát. – Bizonyságtételek, 6. köt., 368. o.

Jézus ismeri gyermekei szükségleteit, és szeretettel hallgatja imádságaikat. Gyermekei zárják ki a világot és mindent, ami elvonja gondolataikat Istenről! Érezzék, hogy egyedül vannak az Úrral, akinek a szeme a szív legmélyére hatol a lélek vágyait kikutatva! Érezzék, hogy beszélgethetnek Istennel! Alázatos hittel kapaszkodhatunk bele az ígéreteibe, és bár semmink sincs önmagunkban, amivel Isten tetszését igényelhetnénk, Krisztus érdemei és igazsága miatt mégis bátorsággal járulhatunk a kegyelem trónusához, és irgalomra lelhetünk alkalmas időben. Semmi sem vértezheti fel annyira a lelket Sátán kísértéseivel szemben, mint az, hogy alázatosan keressük az Urat, kitárva előtte lelkünket az elesettségünkben, Istentől várva segítséget és védelmet.
Gyermeki hittel járuljunk mennyei Atyánkhoz, és mondjuk el neki szükségleteinket! Ő mindig kész megbocsátani és segítséget nyújtani. Az isteni bölcsesség forrásai kimeríthetetlenek, és az Úr arra bátorít minket, hogy bőségesen merítsünk belőle. A lelki áldásokért való kívánatos sóvárgást írják le ezek a szavak: „Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik az én lelkem hozzád, ó, Isten!” Szükséges, hogy sokkal jobban vágyakozzunk a menny gazdag ajándékai után, hogy meg is kaphassuk azokat.
Ó, bárcsak emésztő vágyakozás töltene el mindnyájunkat, hogy tapasztalatból ismerjük Istent, hogy a legfelségesebb udvarába lépjünk, megragadjuk a hit kezét, és kiszolgáltatott lelkünket a hatalmas Isten karjába helyezzük, aki egyedül képes megmenteni minket! Az ő szerető jósága több, mint az élet. – Isten fiai és leányai, 121. o.
 

További tanulmányozásra: Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, „A küzdelem éjszakája” c. fejezet.

Mit tanulhatunk Jákób esetéből a kitartó imádságról és az Isten iránti feltétlen bizalomról? A Zsoltárok erősítik a hitünket Istenben. Ő igen biztos menedéke azoknak, akik erős kezébe helyezik az életüket. „Isten hatalmas dolgokat akar cselekedni a benne bízókért. Ma Isten népének azért nincs nagyobb ereje, mert saját bölcsességében bízik és nem ad alkalmat Istennek, hogy hatalmát érette kinyilatkoztassa. Ő minden szükségben segít a benne hívő gyermekein, ha teljes bizalmukat belé helyezik és híven engedelmeskednek neki” (i. m. 459. o.). Ugyanakkor egyes zsoltárok komoly kihívást jelentenek számunkra, ha az adott helyzetünkkel nem egyeznek a bennük foglalt ígéretek. Ilyenkor egyszerűen meg kell tanulnunk bízni Isten jóságában, ami a legerőteljesebben a kereszten mutatkozott meg. Bizonyos zsoltárokkal időnként hamis reményt is lehet kelteni. Amikor Sátán gonosz módon Zsolt 91:11-12 verseit idézte, Jézus a válaszában rámutatott, hogy az Isten iránti bizalom nem téveszthető össze az istenkísértéssel (Mt 4:5-7), és nem is szabad szemtelen módon olyat kérni Istentől, ami akaratával ellenkezik.
„Krisztus egyházának és a keresztény embernek nem azok a legnagyobb győzelmei, amelyeket tehetséggel vagy műveltséggel, gazdagsággal vagy az emberek jóindulatával elér, hanem amelyeket Isten fogadótermében arat, amikor komoly, küzdő hite belekapaszkodik Isten hatalmának erős karjába” (i. m. 162. o.).
 

Naponkénti tanulmányozásra: Ézsaiás 52–58; Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, „Ima a betegekért” c. fejezet

 

1. Mit fog meglátni a föld minden határa?    

2. Mi lesz Isten számára olyan, mint Noé özönvize a földön?

3. Mi lesz az Úrnak dicsőségül és örök jegyül, mely el nem töröltetik?

4. Hol lakozik a Magasságos? 

5. Mit kell elrendezni, mielőtt a beteg baját hittel az Úr elé tárjuk? 

A Zsoltárok könyve imádságos könyv. Bármilyen témát is közelít meg – dicsőítés, panaszkodás, messianisztikus reménység, Isten országa, vagy a megváltás története –, a zsoltárírók erős, Istenbe vetett bizalomról tesznek bizonyságot. Függetlenül a szükségeikről vagy a körülményektől, bíznak abban, hogy a Teremtő mindig velük lesz.
A múlt héten Isten felsőbbrendűségéről beszéltünk, arról, ahogyan a zsoltárok szuverén mennyei Úrként, Királyként, Teremtőként és Ítélőként mutatják be Őt. Ezek a leírások és a hozzájuk tartozó hitvallások életre keltik a zsoltárírókban a bizalmat, hogy Isten minden körülmény között megmenti az Ő gyermekeit. Tartsuk mindvégig szem előtt ezt a csodálatos ígéretet. Oszd meg csoporttagjaiddal ezt a reménységet!
Isten meghallgatja az imákat
A zsoltáríró folyamatosan könyörög az Úrnak, hogy hallgassa meg őt, néhány zsoltár egyenesen ezzel a kéréssel kezdődik (4., 13., 17., 27., 28., 54., 55., 60., 61., 64., 86., 102., 108., 130., 140., 142., 143.). Ezekben az énekekben a zsoltáros fájó szívvel Istenhez kiált: „Uram, seregeknek Istene! Hallgasd meg az én könyörgésemet!” (Zsolt 84:9), és bízik abban, hogy „az Úr meghallgatja, és minden bajukból kimenti őket” (Zsolt 34:18).
A zsoltárok szerzői időnként kijelentik, hogy Isten meghallgatta a panaszaikat és a szükségleteikből fakadó kéréseket (Zsolt 22:25; 28:7; 31:22–23; 34:5; 40:2; 66:19; 116:1; 120:1): „Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám” (Zsolt 77:2). Isten régi imákra adott válasza megerősíti a zsoltárírókban a hitet, hogy a jövőben is válaszolni fog a kérésekre (Zsolt 4:2; 6:8–10; 10:7; 17:6; 65:3). Biztosítanak minket afelől, hogy Isten kész meghallgatni az imáinkat reggel, délben és este (Zsolt 5:3; 55:17). A tapasztalatok bebizonyították, hogy ha a család szomorúságot, csalódást is okozna, Isten meghallgatja a kérésüket (Zsolt 106:44).
Ebben a kontextusban a „meghall/meghallgat” ige (héber: samah) többet jelent egy hang vagy hanghatás észlelésénél. Ha Isten a hang észlelője, a „meghall/meghallgat” ige a cselekvést is magába foglalja, tehát bízhatunk abban, hogy Isten, válaszként az imára, népe érdekében fog cselekedni. Amikor Izrael népe rabként élt Egyiptomban, Isten „meghallá fohászkodásukat” (2Móz 2:24), és kiszabadította őket a fogságból. A Zsoltárok könyve felszólít minket, hogy mi is bízzunk Isten válaszában.
Isten törődik velünk A Zsoltárok könyvében Isten erős Királyként van bemutatva, aki kész harcba szállni az Ő népéért, ugyanakkor jóságos és szerető Istenként is megjelenik mindazoknak, akik bíznak benne. A zsoltárírók különböző képek segítségével érzékeltetik Isten szerető gondoskodását: jó Pásztor, aki gondoskodik az Ő védtelen bárányairól (23). Pásztorukként mindent megad nekik, amire szükségük van (23:1): a megnyugvást, az élelmet és a vizet (23:2), enyhíti fájdalmukat és vezeti őket (23:3), velük van a halál árnyékának völgyében (23:4), gazdagon megelégíti őket (23:5), jósága és
kegyelme követi őket (23:6).
Isten óvó gondoskodásának leírásához a zsoltáríró egy a fiókáit szárnyai alá rejtő madár képét állítja az olvasók elé (91:1, 4). Isten, a mi Oltalmunk mindig odafigyel gyermekei szükségleteire (Zsolt 121:4). Olyan, akár egy apa, aki könyörül az ő gyermekein (Zsolt 103:13), és védelmezi az árvákat. Szeretete és oltalma azonban a szülői szeretet korlátait is átlépi: „Ha atyám és anyám elhagynának is, az Úr magához vesz engem” (Zsolt 27:10).
Milyen szép szemléltető képek ezek Isten irántunk való gondoskodásáról! Kívánom, hogy ihlessenek minket, és teljesen a gondjaira bízzuk az életünket!
Isten a mi Menedékünk
A Biblia visszafogott a melléknevek használatát illetően. A kevés jelzőt pótlandó a zsidó költők gyakran használják a hasonlatokat és a metaforákat gondolataik érzékletes bemutatásához, amikor például azt ecsetelik, hogyan védi meg Isten a követőit a világ bonyolult körülményei közepette: „Mert te vagy az én menedékem, s erős tornyom az ellenség ellen” (Zsolt 61:4). Álljunk meg egy pillanatra, és elemezzük az itt használt metafora képeit:
(1)    Menedék (61:4; 143:9) – Ez a kép biztos helyet sugall a háború közepette, menedékhelyet a vihar és a perzselő hőség útjában.
(2)    Torony (61:4) – A bibliai időkben (sokkal inkább mint napjainkban) a tornyok a biztonságot képviselték a menekülők szemében. Háborúban vagy üldözések idején az emberek a tornyokban bújtak el, ahogy Gedeon és Abimélek is (Bírák 8:17; 9:50–52).
A 18. zsoltár 2. és 3. verse egy sor, Jahvéra vonatkozó metaforát tartalmaz, amely más zsoltárokban is megjelenik:
(3)    Erősség – ez a kifejezés az állandóság/szilárdság/keménység fogalmát hozza előtérbe: Isten a mi biztos támaszunk.
(4)    Kőszikla – Általában a héber nyelvben ez a kifejezés egy nagy követ vagy sziklát jelölt, amely biztonságot nyújt támadások idején. A Benjámin maradékához tartozók Rimmon kősziklájára menekültek (Bírák 20:47). Így szabadultak meg a pusztulástól.
(5)    Vár – a várak, erődítmények jól védett, jól védhető katonai támaszpontok voltak. Jósafát számos ilyen erődítést építtetett Júdeában, hogy védje a királyságot (2Krón 17:12).
(6)    Pajzs – Ez a tárgy a harcmezőn küzdő katona leghatékonyabb védekező fegyvere volt (ld. 114:2).
(7)    Üdvösségem szarva (Károli, ford. megj.)/erős helyek – a biztonság szimbóluma, védelmi épített struktúrák a hegyekben (Bírák 6:2 – „erősségek, amelyek a hegyekben vannak”; 1Sámuel 23:14, 19 – „erős helyek… a pusztában, erdőben”)
Hogyan alkalmazhatók ezek a képek a mai, modern életben, hogy általuk jobban megértsük Isten gondoskodó oltalmát? Mennyei Atyánk minden bizonnyal szüntelenül óv minket a világ veszélyei közepette.
Isten a mi Védelmezőnk
Isten bosszút áll értünk, védelmez és kivívja számunkra a győzelmet. Ez egyértelműen a valós életből merített kép, és elsősorban az özvegyek és árvák esetében használatos. A Jób és a Zsoltárok könyve az özvegyek és árvák Védelmezőjeként mutatja be az Urat (Zsolt 68:6; héber dayin, jelentése: bíró). A dayin az illető „ítéletével és ügyével” (Zsolt 9:5) áll kapcsolatban, vagy az ítélettel összefüggésben használatos, mint Zsoltár 76:9–10 szakaszában, ahol Isten a szegények és elnyomottak védelmezőjeként van leírva (Zsolt 10:17–19; vö. 5Móz 10:18; Zsolt 10:14). Istent dicsőítik a szegények (Zsolt 74:21), „mert (Ő) nem veti meg és nem utálja meg a szegény nyomorúságát, és nem rejti el az ő orcáját előle, és mikor kiált hozzá, meghallgatja” (Zsolt 22:25). Jahve mindig megvédi az elnyomottakat (Zsolt 72:4; 103:6; 146:7).
Isten a mi Szabadítónk Az eddig elemzett kifejezések és metaforák Isten figyelmes gondviselésének egy-egy aspektusát tárják fel. Isten azonban Szabadítónk is.
A Zsoltárok könyvében négyszer tűnik fel ebben a státuszában:
(1)    Zsolt 18:3 – A zsoltáros ellenséggel vívott küzdelmének kontextusában Szabadítónak nevezi Istent. Amint már láthattuk, ez a zsoltár erős harcosként írja le az Urat.
(2)    Zsolt 40:18 – Itt a bűnből való szabadulásról van szó. Dávid elismeri a megcáfolhatatlan valóságot: „Mert bajok vettek engem körül, amelyeknek számuk sincsen; utolértek bűneim, amelyeket végig sem nézhetek” (Zsolt 40:13).
(3)    A zsoltáríró segítségül hívja Szabadítóját (Zsolt 70:6), amikor rosszakarói, az életére törők megtámadják.
(4)    A 144. énekben a zsoltáríró arra kéri Szabadítóját (2. vers), hogy mentse meg azoktól, „akiknek szája hazugságot beszél, s jobb kezük a hamisság jobb keze” (144:8).
A zsoltárok szerint Isten meg akar minket szabadítani a bűneinktől, a szorongásainktól és az embertársainkkal meglévő problémáinktól, következésképpen a szó teljes értelmében Jézus a mi Szabadítónk.
Segítség a szentélyből E heti tanulmányunk célja nemcsak a zsoltárírók irodalmi és művészi érzékének méltatása. Túl a leleményes költői képek szerezte élményen,
a stílusalakzatok és metaforák feltárják Isten emberiséget megváltó munkájának mélyebb értelmét. Dávid írta: „Felszóval kiálték az Úrhoz, és ő meghallgata engemet az ő szentsége hegyéről” (Zsolt 3:5), és „szavamat meghallá templomából” (18:6). Isten felszabadító beavatkozása, valamint gondoskodása és oltalmazó munkája a mennyei szentélyben értünk végzett szolgálatával kezdődik.
A Zsoltárok könyvének néhány kulcsmomentuma arra tanít minket, hogy az Úr a mennyei szentélyben az emberek érdekében cselekszik (lásd Zsolt 11:5–6; 20:3; 29:9; 33:13–14; 60:8; 68:36; 96:1–13;
102:20–21; 150:1–6). Eme igeszakaszok (és egyéb ószövetségi bibliaversek) tanulmányozása nyomán írta Elias Brasil de Sousa a következőket:
„A mennyei szentély imádati helyként is megjelenik a Szentírásban, ahol az emberek Jahvét – segítségük forrását – dicsőítik, ugyanakkor az engesztelés helyeként is, ahol Isten megtisztító és megbocsátó munkájában részesülnek” (The Heavenly Sanctuary/Temple Motif in the Hebrew Bible: Function and Relationship to the Earthly Counterparts”, doktori disszertáció, Andrews Egyetem, 2005, 358. o.).
Oltalmazónk és Szabadítónk szent hegyéről hallja kéréseinket, és az érdekünkben cselekszik. Hetednapi adventistákként a legtöbbször, amikor a „mennyei szentély” kifejezést halljuk, a nagy engesztelési napra és az advent előtti ítéletre gondolunk. Természetesen, ez a „jelenvaló igazság” központi eleme. Ugyanakkor még az engesztelési nap végső munkája előtt Isten megbocsátó, gondoskodó és oltalmazó szolgálatára kellene összpontosítanunk. Krisztus főpapi közbenjáró munkája lényeges az üdvösségünket illetően. Az egész menny részt vesz a megváltásunkban.

A Zsoltárok könyve az erős érzelmek könyve, amelyben az eksztázistól az elégikus hangulatig, az összetett érzésektől az egyszerűbbekig sok minden reflektorfénybe kerül. A Zsoltárok ugyanakkor a mély teológiai fogalmak könyve is. A Biblia héten tanulmányozott igazságai, költői képei, metaforái csodálatos ígéreteket tartalmaznak, amelyek teljesedését naponta kérhetjük küzdelmeink során. Miközben a zsoltárok leírásait és illusztrációit olvassuk, szakítsunk időt arra is, hogy elmélkedjünk felettük, hogy jobban megértsük e képek által szemléltetett mély igazságokat.
A jelen tanulmány kulcspontja annak megértése, hogy a menny Ura az Őrzőnk és Megmentőnk, aki hallja imáinkat és kéréseinket, és törődik velünk. „Az égből letekint az Úr, látja az emberek minden fiát” (Zsolt 33:13). Isten irgalommal és jósággal teljes szívvel vizsgál meg minket és családunkat; a mennyei szentélyből végtelen szeretettel és igazságossággal ítélkezik cselekedeteink felett.