Isten missziójának célba érkezése

A jelenések könyve a vég jeleneteit ábrázolja. Központi üzenete a Krisztus és Sátán közötti kozmikus konfliktus. Sátán elvesztette törvényes hatalmát a föld felett, és most azokat üldözi, akik hűségesek maradtak Istenhez. A csúcspont Jézus visszatérése, amikor szabadulást hoz gyermekeinek, mind az élő igazaknak, mind azon hűségeseknek, akik Ádám és Éva bukása óta meghaltak. A könyv bemutatja Sátán és a gonoszok tűz általi elpusztítását és azt, ahogyan Jézus megalapítja örökkévaló királyságát az újjáteremtett földön.
A Jelenések tanulmányozói lelkesen kutatják és igyekeznek azonosítani a megjövendölt jeleket és eseményeket, amelyek jellemzik az egyháztörténelmet a Kr. u. 1. századtól napjainkig, az idők végezetéig, és ezt jól is teszik.
E negyedév utolsó anyagában ugyanakkor azt is látni fogjuk, hogy A jelenések könyve missziós irat, amelynek középpontjában a missziót végző Isten áll. Ő arra szólít minket, hogy a misszió egyháza legyünk. Elhívott, hogy a „jelenvaló igazságot” hirdessük a világnak, és ez mindaddig fennáll, amíg mindenki meg nem hozza a döntést Isten mellett vagy ellen.
 

EGW idézet

Isten elvárja, hogy Krisztus nevének viselői Őt képviseljék gondolatban, szóban és cselekedetekben. Gondolataik legyenek tiszták, szavaik és tetteik nemesek, hogy embertársaikat fölemelve közelebb vezessék őket az Üdvözítőhöz. A hetednapi adventisták kiemelt módon lettek a világ őrállóiul és a világosság hordozóiul rendelve. Rájuk Isten Igéjének csodálatos fénye ragyog. Akkor vajon milyen embereknek kellene lenniük? […] Szükség van arra, hogy a kegyelem mélységes munkát végezzen Isten gyermekeinek szívében. Kevesebb énnek és több Krisztusnak kell megmutatkoznia népe között. Hatalmas próbák állnak előttünk. A Biblia vallásának kellene átszőnie mindazt, amit teszünk és mondunk… és az isteni jelenlét illatának kellene áthatnia azt. – In Heavenly Places, 332. o.

Isten célja ma is az, mint amikor Izráelt kihozta Egyiptomból. Mikor a világ látja Isten jóságát, kegyességét, igazságát s a gyülekezetben megnyilvánuló szeretetét, akkor Isten jellemét látja. S mikor Isten törvénye ennyire meglátszik életükben, a világ is felismeri azok fensőbbségét, akik minden más népnél jobban szeretik, félik és szolgálják Istent. Az Úr szeme rajta nyugszik népének minden tagján. Terve van mindegyikükkel. Az a célja, hogy megkülönböztetett nép, szent utasításának gyakorlói legyenek. Isten mai népéhez ugyanúgy szól a szent ihletés szava, mint a régi Izráelhez szólt: „Mert az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy te, téged választott az Úr, a te Istened, hogy saját népe légy néki minden nép közül e föld színén.” (5Móz 7:6) – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 6. köt., 12. o.

Népünknek elő kell készítenie az Úr útját. A Szentlélek irányítása mellett színtisztán hirdessük az örömhírt. Az élő folyó medrének mélyülnie és szélesednie kell. Mindenfelől, közelről és távolról, Isten embereket hív el az eke szarva mellől, az üzleti élet különböző ágaiból, s tapasztalt munkások mellett neveli őket. Miután megtanultak eredményesen dolgozni, hatalommal hirdetik majd az igazságot. A csodálatos isteni gondviselés elmozdítja és a tengerbe veti a nehézségek hegyeit. Felhangzik a Föld lakói számára oly értékes üzenet, és meg is értik azt. Az emberek megtudják, hogy mi az igazság. A munka előre halad, amíg az egész világot be nem járja a figyelmeztető üzenet – és akkor jön el a vég. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 9. köt.,
96. o.

A Jelenések bevezető sorai jelzik az olvasónak, hogy ez a könyv Isten misszióját helyezi a középpontba.
 

1. Olvassuk el Jel 1:1-7 verseit! Mi bizonyítja, hogy ez az irat Isten végidei missziójára fókuszál?

Az első versektől egyértelmű, hogy a Jelenések forrása és középpontja Jézus. Jel 1:4-5 utal az Istenség három személyére, akik együtt munkálkodnak az emberiség megmentésén. Az örökkévaló Atya, aki volt, van és eljövendő. A szakasz megnevezi a Szentlelket, aki hatalmasan munkálkodott az 1. századi gyülekezetek között. Majd János emlékeztet Jézus Krisztus státuszára: Ő a „hű tanúbizonyság”, „elsőszülött a halottak közül” (Jel 1:5, ÚRK), aki e bolygó tulajdonjogával rendelkezik. Meghiúsult Sátán kísérlete, hogy a földet használja fel királysága megalapítására. Isten győzelmet aratott felette, Teremtőnk kiontott vére pedig lemossa bűneinket és szégyenünket.

2. Olvassuk el Jel 1:6 és 1Pt 2:9 verseit! Mit jelentenek a megváltottakra vonatkozó címek e versekben?

Isten küldetésének középpontjában nem egyszerűen az áll, hogy a pusztuló embereket biztonságba helyezze. Az üdvösség új és tiszteletre méltó pozíciót biztosít, mivel Isten képmása helyreáll bennünk. A megváltottak királyi rangra emelkednek, mert Jézus kiontott vére által vérségi kapcsolatban állunk a világegyetem Királyával. A királyi család tagjaiként csatlakozunk az isteni család küldetéséhez a többi ember üdvösségre vezetésének munkájában. Ez tesz minket papokká. Krisztus az egyházát „királyságnak”, az egyes tagjait pedig „papoknak” alkotta. Országa polgárának lenni annyi, mint papként élni.
Jel 1:7 versében a küldetés sürgető voltát látjuk: Jézus eljön, és a nemzetek sírni fognak, mert elvesznek. Az Úr vágyakozik azok után, akik elidegenedtek tőle. A jelenések könyve éppen ezért Istennek az emberek felé irányuló küldetésével kezdődik.
 

Isten nemcsak megteremtett, de meg is váltott minket, méghozzá elképesztő áron. Miért ad ez az igazság hatalmas reményt, függetlenül a jelenlegi helyzetünktől?

EGW idézet

Amint a világtörténelem végéhez közeledünk, különösképpen foglalkoznunk kell az utolsó időket érintő próféciákkal. Az újtestamentumi iratok utolsó könyve tele van igazságokkal, csak meg kell értenünk őket. Sátán sok ember lelki látását olyannyira elhomályosította, hogy örülnek, ha bármilyen indokkal elkerülhetik a Jelenések könyvének tanulmányozását. Krisztus azonban szolgája, János által kinyilatkoztatta, hogy mi lesz az utolsó időben, és ezt mondta: „Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat, amelyek megírattak abban.” (Jel 1:3)
„Az pedig az örök élet – mondta Krisztus –, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17:3) Miért van az, hogy nem látjuk meg ennek az ismeretnek az értékét? Miért nem égnek izzón ezek a dicsőséges igazságok a szívünkben, egész lényünket áthatva? Miért nem hirdetjük ezeket remegő ajakkal? – Krisztus példázatai, 133. o.

Az Úr így munkálkodik emberi eszközökön keresztül, akik egyesítik magukat Jézus Krisztussal. Akiknek élő bizalmuk van Krisztusban, majd miként Énok, Isten bennük lakozó jelenlétét érzékelik. Miért van az, hogy oly sokan vannak, akik bizonytalanságban, árváknak érzik magukat? Azért van, mert nem ápolják a hitet abban a drága bizonyosságban, hogy az Úr Jézus az ő bűnhordozójuk. Azok érdekében, akik áthágták a törvényt, Jézus magára vette az emberi természetet, és olyan lett, mint mi, hogy örök békénk és biztonságunk lehessen. Van Szószolónk a mennyben, és aki csak elfogadja Őt személyes Megváltójának, nem marad árva, hogy viselje saját bűneinek átkát. – Isten fiai és leányai, 287. o.

Az egyház Isten elrendelt eszköze emberek megmentésére. Szolgálatra hívta el, és azzal bízta meg, hogy hirdesse az evangéliumot a világnak. Isten terve már kezdettől fogva az volt, hogy egyháza az Ő tökéletességét és erejét tükrözze a világ előtt. A gyülekezet tagjait Isten a sötétségből hívta ki csodálatos világosságára, hogy hirdessék nagy dicsőségét. Az egyház a letéteményese Jézus Krisztus kegyelmi kincseinek; végül pedig kinyilatkoztatja a „mennybéli fejedelemségek és hatalmasságok előtt” (Ef 3:10) Isten felmérhetetlen szeretetét. […] Isten megőrizte egyházát az évszázadokon át tartó üldözések, harcok és sötétség közepette. Egyetlen felhő sem borulhatott rá az Ő tudta nélkül. Műve ellen nem léphetett fel olyan ellenséges hatalom, amelyről nem lett volna tudomása. Minden úgy teljesedett, ahogyan előzőleg kinyilatkoztatta. Nem hagyta el gyülekezetét sohasem, hanem mindazt, ami bekövetkezett, előbb jövendölésekbe foglalta. Amit Szentlelke által a próféták egykor kijelentettek, az mind be is teljesedett. Isten véghezviszi minden szándékát. Trónjának alapzata: szent törvénye, és a sötétségnek semmiféle hatalma sem döntheti meg. – Az apostolok története, 9, 11. o.
 

A jelenések könyve erőteljesen és szemléletesen mutatja be a nagy küzdelmet, amit talán 12:12 versében láthatunk a legdrámaibban: „Azért vigadjatok, egek és akik abban lakoztok! Jaj a földnek és a tengernek, mert leszállt az ördög hozzátok nagy haraggal, mint aki tudja, hogy kevés ideje van” (ÚRK)! Nehéz elképzelni, hogyan érthetne meg bárki bármit is a Szentírásból, ha nem látja meg benne a nagy küzdelem motívumát, amely az utolsó napokban csúcsosodik majd ki.

3. Olvassuk el Jel 14:6-12 verseit! Milyen kép bontakozik ki előttünk? Mi köze van ennek a szakasznak a küldetésünkhöz és az üzenetünkhöz?

A misszió centruma, Isten missziójának a központi eleme maga az üzenet, Isten üzenete: az evangélium. Ez valójában maga a misszió. A világot figyelmeztetni kell arra, hogy mi vár rá, és minden embernek döntést kell hoznia vagy az élet, vagy a halál mellett.

4. „Aki velem nincs, ellenem van; és aki nem velem takar, tékozol” (Lk 11:23). Miről beszél itt Jézus, ami közvetlenül érinti a missziós küldetésünket?

A jelenések könyvének hármas angyali üzenete képezi a magját, az esszenciáját annak, amit hetednapi adventistaként hirdetnünk kell a világban. Ennek középpontjában két fontos üzenet áll: „az örökkévaló evangélium” (Jel 14:6) és a Teremtő imádata. Ez a kettő jellemzi a szenteket: „Itt van helye a szentek hosszútűrésének, akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét” (Jel 14:12, ÚRK)! Bármi mást teszünk is az emberek megsegítése érdekében, legyen az akármilyen jó, soha nem szabad szem elől tévesztenünk különleges elhívásunkat és küldetésünket, ami arra indít, hogy az elveszett világnak hirdessük az „örökkévaló evangélium” reménységét, valamint figyelmeztessük a világot arra, ami egy nap bekövetkezik.

„Aki velem nincs, ellenem van” (Lk 11:23). Hogyan érted, amit Jézus itt mond? Miért kell ezeknek a szavaknak arra késztetniük minket, hogy megvizsgáljuk, mi igazán fontos a számunkra?

EGW idézet

Isten Igéje kinyilatkoztatja az ember megváltásának csodálatos tervét, és azokat a kijelölt eszközöket, akiknek feladata kimenteni az emberiséget Sátán uralma alól. Látjuk Krisztust, üdvösségünk Fejedelmét, ahogy nyílt csatában, külső segítség nélkül győzi le a sötétség fejedelmét, és látjuk, ahogy győzelmet arat a mi érdekünkben. De azt is látjuk az Igéből, hogy e győzelem által nyílt meg a kegyelem ajtaja, a kegyelem forrása, és hogy mi, hűséges katonák is megvívhatjuk saját csatánkat az álnok ellenséggel, és Krisztus nevében győzhetünk. Minden embernek meg kell küzdenie a sötétség hatalmasságaival. Ifjat és időset egyaránt ostromol majd, és mindenkinek fel kell fognia a Krisztus és Sátán között dúló nagy küzdelem jellegét, és meg kell értenie, hogy ez őt személyesen is érinti. Nem elég csupán az igazság intellektuális ismeretével rendelkezni. Isten Igéjének át kell hatnia a szívünket, hogy a Szentlélek ereje által elfoglalhassa az őt megillető helyet az életünkben. Az akaratot összhangba kell hozni az Ige előírásaival, és nem csak az értelem, hanem a szív és a lelkiismeret erőit is egyesíteni kell az igazság elfogadása érdekében. – That I May Know Him, 192. o.

A tanítványoknak adott megbízás nekünk is szól. Ma ugyanúgy, mint akkor, a megfeszített és feltámadt Üdvözítőt kell felmagasztalni azok előtt, akik Isten és reménység nélkül élnek a világban. Az Úrnak szüksége van pásztorokra, tanítókra és evangélistákra. Ajtóról ajtóra kell hirdetni szolgáinak az üdvösség üzenetét. Minden néphez, nyelvhez és nemzethez el kell vinni a hírt a Krisztus általi bűnbocsánatról. Ne erőtlen, élettelen kifejezésekkel terjesszék az üzenetet, hanem világos, határozott, megindító szavakkal. Százan és százan várnak intésre, hogy mentsék meg életüket. A világnak a keresztény ember életében kell a kereszténység erejét látnia. Nemcsak egyes helyeken, hanem az egész világon mindenütt szükség van az irgalom üzenetére. – Az evangélium szolgái, 29. o.

Krisztus az „előtte levő öröm helyett keresztet szenvedett”. Meghalt a kereszten áldozatul a világért, mely áldozata révén Isten még nagyobb áldásában részesíthet: a Szentlélek ajándékában. Ez az áldás árad mindazokra, akik hajlandók elfogadni Krisztust. A veszendő világ a világegyetemben valaha volt legádázabb küzdelem harctere, amely a jó és a rossz, a menny és a pokol között zajlik. Ebben a küzdelemben minden embernek része van. Senki sem lehet semleges. Az emberek vagy elfogadják, vagy elutasítják a világ Megváltóját. Vagy Krisztus tanúi, vagy az Ő ellenségei. Az Úr felszólítja a zászlaja alatt álló gyermekeit, hogy hű katonákként vele együtt induljanak a csatába, hogy elnyerhessék az örök élet koronáját. Őket Isten fiaivá és leányaivá fogadta. – Lift Him Up, 253. o.
 

Jézus azt mondta a tanítványainak és nekünk: „Menjetek el azért, és tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Mindannak megtartására tanítsátok őket, amit én parancsoltam nektek. Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28:19-20, ÚRK). Ezt hívjuk nagy misszióparancsnak, ami sok tekintetben megegyezik a hármas angyali üzenettel. Felhívás „a föld lakosainak, minden nemzetségnek, törzsnek, nyelvnek és népnek” (Jel 14:6, ÚRK). Ez „a jelenvaló igazság” (2Pt 1:12), ami a nagy misszióparancsban is megtalálható.

5. Olvassuk el 1Móz 12:3; 1Tim 2:4; 2Pt 3:9 és 1Jn 4:8 verseit! Miért számít Istennek minden embercsoport?

Krisztus szeretete az egész emberiségnek szól, egyetlen népcsoportot sem zár ki. Ellentétben azzal a teológiával, amely azt tanítja, hogy Krisztus csak az eleve elrendelt kiválasztottak rétegéért halt meg, a Biblia világosan kimondja: halála minden emberért történt, függetlenül faji, etnikai vagy bármilyen más tényezőtől. Ha ember vagy, Krisztus érted is meghalt. Pont. Egyetlen kérdés marad mindenki számára: Milyen választ vált ki belőlem az Ő halála?
Amikor Jézus visszatér, csak két tábor lesz: akik Sátán hatalmának adták oda magukat a vallási és politikai intézményeken keresztül, ahogyan azt Jelenések 13. és 17. fejezetében láthatjuk, illetve akik teljesen alávetették magukat Jézus Krisztusnak, akiknek a hitét az mutatja, hogy „megtartják az Isten parancsolatait” (Jel 14:12).
Az embereknek kezdettől fogva volt bizonyítékuk arra, hogy kicsoda Isten: igazságos és szerető Atya (Róm 1:18-21). Ezért az elmúlt koroktól fogva mindenkit az alapján ítél meg az Úr, hogyan működött együtt vele, miként élte az életét – függetlenül attól, hogy mennyit értett meg az üzenetből (Róm 2:11-16). A vég idején viszont egyre erősödik a polarizáció, a két táborra szakadás, és nem fogják többé tiszteletben tartani a lelkiismereti szabadságot. Az emberekre nyomást gyakorolnak, hogy Sátán pártjához csatlakozzanak. Ezért haladéktalanul hirdetni kell az evangéliumot, le kell leplezni Sátán tényleges szándékait.
 

Maradjunk még annál a pontnál, hogy Krisztus személyesen érted halt meg! Mi válthat ki egy emberben olyan gondolatot, hogy lehet olyasmi a múltjában, amiért Krisztus kereszthalála nem volna elegendő váltság?
 

EGW idézet

Krisztus evangéliumának el kell jutnia minden társadalmi osztályhoz, nemzethez, nyelvhez és néphez. Az embereket az evangélium fogja egy nagy testvéri közösséggé egyesíteni. Egyetlen Példaképünk van, akit követnünk kell a jellemépítésben, s akkor mindannyian elsajátítjuk Krisztus képmását, és tökéletes összhangba kerülünk egymással. A nemzetek egyetértésben fognak élni Jézus Krisztusban, mivel ugyanaz a gondolat és ítélőképesség uralja őket, ugyanazon dolgokról fognak beszélni, és majd hangos szóval magasztalják Istent. A világ Megváltója ezt a munkát végzi értünk. Ha úgy fogadjuk el az igazságot, ahogy az Krisztusban lett kinyilatkoztatva, akkor a nemzeti előítélet és irigység eltűnik, és az igazság Lelke egybefogja az emberek szívét. Testvérekként fogjuk szeretni egymást, többre értékeljük majd embertársainkat, mint önmagunkat; jók, kedvesek, előzékenyek, alázatosak és szelídek leszünk, és készen állunk szeretettel és jó cselekedetekkel válaszolni, ha erre kérnek bennünket. – Our High Calling, 171. o.

A golgotai keresztet szemlélve nem kételkedhetsz Isten szeretetében és azon vágyában, hogy mindannyiunkat szeretne megmenteni. Megszámlálhatatlan világok sokasága dicsőíti Őt. A végtelen világegyetemben boldogság uralkodhatott volna akkor is, ha Isten hagyja elveszni ezt a világot a bűnében, csakhogy az elbukott ember iránt érzett végtelen szeretete folytán egyszülött, szeretett Fiát adta halálra, hogy az emberek megváltásban részesüljenek, és megszabaduljanak az örök pusztulástól. Látva ezt a szeretetet és Isten gondoskodását irántunk, legyen a válaszunk az, hogy minden erőnket Jézusnak szentelve bátran vállaljuk az Úr harcait. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy elveszítsük a lelkünket, nem engedhetjük meg, hogy bűnt kövessünk el Isten ellen. Az élet a dicsőség honában, az örök élet minden erőfeszítést megér. – That I May Know Him, 367. o.

Azok, akiket Krisztus megdicsér az ítéletben, lehet, hogy nagyon keveset tanultak, ismertek meg a hittudományból, de becsben tartották, ápolták az alapelveket. Az isteni Lélek befolyása útján áldássá lettek a körülöttük élők számára. Még a pogányok között is vannak olyanok, akik kinyilvánítják a jóság lelkületét. Mielőtt az élet szavai fülükbe jutottak volna, már megbarátkoztak a misszionáriusokkal, sőt saját életük veszélyeztetésével még szolgálatukra is voltak. A pogányok között vannak olyanok is, akik tudatlanul imádják Istent, akikhez a világosság még nem jutott el emberi közbenjárás, valamiféle segítség útján. Nos, ők mégsem pusztulnak el. Bár Isten írott törvényét nem ismerik, de hangját már hallották, mikor szól hozzájuk a természetben, és így tették meg azt, amit a törvény megkövetelt tőlük. Munkálkodásuk nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy a Szentlélek már megérintette a szívüket, és felismerték, hogy Isten saját gyermekeinek ismerte el őket.
A népek és a pogányok közül a leginkább megalázottak mennyire meglepődnek, és milyen boldogok lesznek, amikor az Üdvözítő ajkáról ezeket a szavakat hallják fülükbe csengeni: „Amennyiben megcselekedtétek eggyel ez én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg.” (Mt 25:40) Milyen boldogság tölti be a végtelen Szeretet szívét, mikor azt látja, hogy követői meglepődéssel és örömmel kapják fel a fejüket az Ő jóváhagyást kifejező szavaira! – Jézus élete, 638. o.
 

Mi számít sikernek a misszióban? Könnyen abba a kísértésbe eshetünk, hogy a keresztségek számával vagy a gyülekezet gyors növekedésével azonosítjuk a sikert; hogy az a siker, ha a föld minden törzséhez és népcsoportjához eljuttatjuk az igazságot, amit felgyorsíthatunk a rádió, az internet és a televízió segítségével. Miközben ezek jó célok, emlékeznünk kell arra, amit Pál apostol a korinthusi gyülekezetnek írt: „Én plántáltam, Apollós öntözött, de Isten adta a növekedést” (1Kor 3:6, ÚRK). Más szóval, nekünk a folyamatra kell összpontosítanunk, a növekedés pedig Istentől jön.
Már láttuk, hogy Isten küldetésének célja az elveszettek megmentése a föld minden népcsoportjában azáltal, hogy Jézus hűséges tanítványai lesznek és részt vesznek az Ő küldetésében.

6. Olvassuk el a következő igéket! Mit árulnak el azok jelleméről, akik Krisztus követőivé válnak?
 

2Kor 11:2 

Ézs 30:21; Jn 10:27; 16:12-13

2Thessz 2:9-11; Zsid 3:12-13; 1Jn 1:8

1Jn 1:9; Jel 7:14, 19:8

Jézus tanítványai tiszták és hűségesek maradnak Jézushoz, mint a menyasszony a jegyeséhez. Követik Jézust, ahová a Szentlélek csendes, halk hangja által vezeti őket. Ebben az is benne foglaltatik, hogy a másokért végzett missziós munkába vezet minket. A tanítványokban nincs megtévesztés. Nem vezetik őket félre bénító kétségek, hamis tanítások, sem az erkölcstelenség. Eközben nem érzik magukat erkölcsileg felsőbbrendűnek másoknál. Felismerik, hogy nem tökéletesek, igénylik Isten megtisztító kegyelmét és irgalmát. Mindezeket megértve nyitottak arra is, hogy más hívőktől kiigazítást és útmutatást kapjanak. A misszió sikeréből az következik, hogy az emberek ilyen tanítványokká válnak.

Mit jelent az, hogy „mint szeplőtlen szüzet állítsalak a Krisztus elé” (2Kor 11:2)? Hogyan válhatunk mi, bűnösök ilyenné Isten előtt? Miként vezethetünk erre másokat is?

EGW idézet

Pál igyekezett a korinthusi hittestvéreket meggyőzni afelől, hogy ő és a vele együttműködő prédikátorok is csak emberek, akiket azonban Isten bízott meg az igazság tanításával. Megbízta őket, hogy művében mindannyian együtt munkálkodjanak; a munkájuk eredménye pedig szintén Istentől függ. A vitás kérdés, ami a különböző prédikátorok érdemei felől a gyülekezetben felmerült, nem Isten akarata, hanem annak következménye, hogy a megtéretlen szív tulajdonságai felülkerekedtek. „Mert mikor egyik ezt mondja: Én Pálé vagyok; a másik meg: én Apollósé, – nem testiek vagytok-é? Hát kicsoda Pál és kicsoda Apollós? Csak szolgák, kik által hívőkké lettetek, és pedig amint kinek-kinek az Úr adta. Én plántáltam, Apollós öntözött, de az Úr adja vala a növekedést. Azért sem aki plántál, nem valami, sem aki öntöz; hanem a növekedést adó Isten.” (1Kor 3:4–7) – Az apostolok története, 273. o.

Pál apostol volt az első, aki Korinthusban az evangéliumot prédikálta; ő szervezte meg a gyülekezetet is. Ezt a munkát az Úr bízta rá. Isten utasítására később más munkások kerültek oda, akik Pál örökségébe léptek és helyét betöltötték. A magot öntözni kellett; ezt Apollós végezte. Ő lépett Pál munkájának nyomába, hogy oktasson és segítsen az elhintett mag fejlesztésében. Megnyerte az emberek szívét, azonban Isten adta a fejlődés lehetőségét. Nem emberi erő, hanem Isten ereje hozza létre a jellem átalakulását. Sem a magvetők, sem az öntőzők nem növeszthetik a magot. Csupán Isten vezetése alatt munkálkodnak, mint általa elrendelt eszközök, mint művének munkatársai. Az elért eredményért egyedül csak a Mestert illeti a tisztelet és dicséret. – Az apostolok története, 274. o.

Jézus szeretné kitörölni követőinek elméjéből a földi dolgokat, hogy a mennyei képmást véshesse oda, mert így eggyé válhatnak Ővele, az Ő jellemét tükrözhetik, és dicsőíthetik azt, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívta el gyermekeit. […] Az általunk ma ápolt jellem és magatartás dönti el örök sorsunkat. Mindenkinek el kell döntenie, hogy vagy a világosság városában akar együtt lakni Isten áldottaival, vagy a bűnösökkel akar a városon kívül maradni. A tetteinket vezérlő elveket jól ismeri a menny, és a cselekedeteinket is pontosan feljegyzik az emlékezés könyvébe. Ezek a feljegyzések mutatják majd meg, hogy kialakítottunk-e Krisztushoz hasonló jellemet, vagy hogy bölcs szüzeknek bizonyultunk-e? Erre a kérdésre még ma kell választ adnunk a jellemünk és a magatartásunk által. – Reflecting Christ, 303. o.

7. Olvassuk el Jel 21:1-4 és 21:22–22:5 verseit! Milyen jelenetek játszódnak le a szemünk előtt?

Paradicsomi hely lesz az új föld! A halál és a bűn eltűnik, Sátán és a gonoszság megsemmisül. Találkozni fogunk szerető Megváltónkkal és szeretteinkkel. Az új földet minden nemzetség és nyelv képviselői népesítik majd be. A Generál Konferencia Misszióbizottsága meghatározta a Globális Misszió mértékeit, amelyek alapján megállapítható, hogy egy népcsoportot elértnek vagy még el nem értnek lehet­e nyilvánítani. „Elért népcsoportnak” számítjuk azt, amely megfelelő létszámmal és erőforrásokkal rendelkezik ahhoz, hogy külső segítség igénybevétele nélkül hatékonyan tegyen tanúságot az adott közösségben; az istentiszteletek szervezetten folynak, anyanyelvi Bibliával és irodalommal rendelkeznek; vannak közöttük olyan, a népükből származó egyházi vezetők, akik tolmács nélkül képesek bizonyságot tenni a többieknek. Ezzel szemben „el nem ért népcsoportnak” számít az, ahol nincs kellő létszámú hívő adventista közösség, és nem rendelkeznek elegendő erőforrásokkal ahhoz, hogy külső segítség nélkül hatékonyan tegyenek bizonyságot a saját népcsoportjuknak.
Minden helyi gyülekezetnek és egyházterületnek be kell azonosítania azokat a népcsoportokat a társadalmukban, amelyeket el kell érniük. Itt az ideje, hogy befektessünk Isten missziójába, tanítványokká tegyünk minden népcsoportot, siettessük Megváltónk visszatérését, azután majd együtt éljünk velük az új földön, amelyet ígért nekünk az Úr!

Kihívás: Hogyan sietteted Krisztus visszatérését? Elülteted-e a remény magvait azok szívében, akiknek szükségük van a jó hírre? „Öntözöd” az elvetett magot az új hívőkben? Segítesz nekik megérteni, mit jelent a Krisztusnak való hűséges engedelmesség? Imádkozzunk lehetőségekért, hogy az újjáteremtett föld ígéretét elmondhassuk a napi imalistán szereplő embereknek!

Kihívásra fel! Talán néhány „tanítványod” készen áll arra, hogy elfogadja Krisztust. Ennek része a gyülekezethez vagy a hívők csoportjához való csatlakozás. Képzeld magad a helyükbe: Milyen lenne, ha először járnál a gyülekezetedben? Milyen élményben lenne részed? Mennyire felkészült a gyülekezeted az új emberek fogadására és mások tanítványnyá tevésére?

EGW idézet

Krisztus elmondja, hogy mikor fog bekövetkezni eljövetelének napja. Azt nem állítja, hogy minden ember megtér, hanem „az Isten országának ez az evangyélioma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég” (Mt 24:14). Ha hirdetjük az evangéliumot a világnak, akkor mi is siettethetjük Isten napjának eljövetelét. […]
Krisztus eljön nagy dicsőséggel a felhőkön. Fényes angyalok sokasága kíséri. Eljön feltámasztani a halottakat, és az életben maradt szenteket átváltoztassa dicsőségről dicsőségre. Eljön, hogy magához vegye mindazokat, akik szerették és a parancsolatait megtartották. Krisztus nem feledkezett meg sem gyermekeiről, sem a nekik adott ígéretekről. […]
Még egy kevés idő, és meglátjuk a Királyt a maga teljes dicsőségében. Még egy kevés idő, és letöröl minden könnyet a szemeinkről. Még egy kevés idő, és „az ő dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel” (Júd 1:24). – Heaven, 161–162. o.

Isten dicső városának tizenkét kapuját a legnagyobb gyöngyök díszítik. Tizenkét különböző színű alapja van, s a város utcái tiszta aranyból készültek. Isten trónjától szép, tiszta folyam ered, átlátszó, mint a kristály, s a megváltottak ihatnak az élet folyójának vizéből. Minden arc visszatükrözi majd Megváltónk képmását. Nem láthatunk aggódó, bánkódó arcokat, mindenki vidám lesz ártatlan tisztaságában. Ott lesznek az angyalok a feltámadott hívekkel és vértanúkkal – minden korszak megváltottaival. A legnagyobb öröm, hogy ott lesz szeretett Megváltónk, aki szenvedett és meghalt értünk: neki köszönhetjük, hogy örülhetünk e boldogságnak és szabadságnak. Dicső arca fényesebb a napnál, megvilágosítja a gyönyörű várost, dicsősége mindent beragyog. – Az én életem ma, 357. o.

„Éjszaka nem lesz” Isten városában. Nem lesz szükségünk, sem igényünk a pihenésre. Senki nem fárad bele Isten szolgálatába és nevének dicsőítésébe. Mindig frissek leszünk, mint reggel, és a reggelnek soha nem lesz vége. „És nem lesz szükségük szövétnekre és napvilágra; mert az Úr Isten világosítja meg őket.” (Jel 22:5) A nap fényét feleslegessé teszi az a ragyogás, amely nem fájó és nem vakít, pedig felmérhetetlenül túlszárnyalja a déli nap verőfényét. A szent várost Isten és a Bárány dicsősége el nem halványuló fénnyel önti el. A megváltottak az örök nappal nap nélküli világosságában élnek majd.
„Templomot nem láttam abban: mert az Úr, a mindenható Isten annak temploma és a Bárány.” (Jel 21:22) Isten népének abban a kiváltságban lesz része, hogy szabadon érintkezhet az Atyával és a Fiúval.
„Most tükör által homályosan látunk” (1Kor 13:12). Most Istenről csak annyit tudhatunk, amennyit az emberekkel való eljárásai és a természet dolgai visszatükröznek belőle. De majd színről színre látjuk Őt, és nem lesz köztünk fénytompító fátyol. A közelében leszünk, és nézhetjük arcának dicsőségét. – A nagy küzdelem, 676. o.
 

„Vágyom arra, hogy nagyon sok munkás dolgozzon azokért, akik nem ismerik hitünk bizonyítékait. Sokan nagy világosságot kaptak a három angyal üzenetének hallatán, és most a világ minden részén hirdetniük kell ezeket az üzeneteket. Szeretném megtenni a magam részét, utat nyitni mások előtt, hogy hordozzák az igazság fényét. Segítsen bennünket az Úr, hogy felvehessük a kellő fegyverzetet! A hívőknek egyesülniük kell az ünnepélyes munkában, amellyel közvetítik a világnak az utolsó, figyelmeztető üzenetet” (Ellen G. White: Letter 390. 1907, kiadatlan levél)!
Ebben a negyedévben Isten missziójának különböző szempontjait és kérdéseit tanulmányoztuk. Ezen a héten A jelenések könyvét vizsgáltuk, hogy megértsük, milyen az Istennel való helyreállított kapcsolat, ami a misszió beteljesülésében éri majd el a csúcspontját az újjáteremtett, helyreállított földön. Bár igaz, hogy a föld történelmének legborzasztóbb ideje lesz az, amikor örökre elpusztul a bűn és a szenvedés, de Isten a kataklizmán túli időre irányítja tekintetünket, és vigaszt, bátorítást nyújt a helyreállított föld ígéretében.

Naponkénti tanulmányozásra: Ézsaiás 24–30; Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, „A munkanélküliek és hajléktalanok megsegítése” c. fejezet
 

1.    Ki törli le minden arcról a könnyeket?
 

2.    Mi történik, amikor Isten megbocsát a gonosznak?

3.    Ki ellen megy csatára, és kit gyújt meg az Úr?

4.    Mit tesz az Úr az ellenséges néppel? Mi lesz e nép bölcseinek bölcsességével?

5.    Melyek az élet legértékesebb dolgai, amiket nem lehet megvásárolni vagy eladni?

Általános áttekintés

Jézus második eljövetele, amelyet földünk újjáteremtése fog követni, a bibliai történelem csúcspontja. Jelenések 21. és 22. fejezetéről elmondhatjuk, hogy a legboldogabb végkifejletet jövendöli meg, és bizonyos értelemben valóban a legboldogabb végkifejletről van szó. Ebből a perspektívából a második eljövetel és az új föld Isten küldetésének befejeződése. A vég tehát örök élet és boldogság Istennel. Más értelemben viszont ez a vég nem „a vég”, hanem kezdete és folytatása annak, amit Isten elgondolt az emberiség és a föld számára, egy kezdet, amelyben a megváltottak elmélyítik Isten-ismeretüket, és az örökkévalóságon keresztül kutatják a menny Urának jellemét.
Az alábbiakban megvizsgáljuk Isten önmagára vonatkozó kinyilatkoztatását, és tesszük ezt három lépésben (mindenik szakaszhoz a „küldetés” egy-egy meghatározása szükséges): (1) Az első szakasz magába foglalja a világ teremtését; Isten kapcsolatba lép az Éden-kertben a teremtményeivel. Már az Édenben az volt Isten küldetése, hogy a szeretet kapcsolata által kinyilatkoztassa önmagát az embernek. Az ember bukása azonban megváltoztatta ezt a valóságot, elvezetett a bűnös, kínokkal, fájdalommal és halállal teli világ kialakulásához. (2) Ez a nagy változás odavezetett, hogy Isten új elemekkel egészítette ki a küldetését, pontosabban: szükségessé vált a testet öltés, Jézus élete, halála és feltámadása. A testet öltés az, ami lehetővé teszi az eljövendő új föld valóságát. (3) Isten küldetésének utolsó szakasza a második eljövetellel éri el a csúcspontját.
A második eljövetel azonban nem jelenti az emberiség történelmének – Isten történelmének – végét. Értelmetlenség lenne az örök életről beszélni, ha a második advent mindössze a világ történelmének végét jelentené. Ellenben az örök élet a végtelen lehetőségek új kezdete.

Magyarázat

Hetednapi adventistákként gyülekezeteinkben és evangelizációink során nagy hangsúlyt fektetünk a második eljövetelre. A világnak kétségbeesett szüksége van a második advent nyújtotta reménységre. Hasonlóképpen fontos az új föld bibliai leírása: nem egy fellegekben lebegő országról van szó, hanem az újjáteremtett földről, amely sok tekintetben hasonlít a mai világunkra. A lényeges különbség az új és a mostani föld között az, hogy az új földön a bűn és a halál nem okoz többé gondot.
Attól a pillanattól kezdve, hogy Ádám és Éva az Isten által mutatott úttól eltérő irányban indult el, az emberiség és a föld szembe találta magát a szenvedéssel és a halállal. Isten nem ezt a sorsot szánta az emberiségnek, viszont lehetőségként adott volt ez a választás, mert a szeretet kifejezéséhez elengedhetetlen a szabad akarat. A jelenben Isten küldetésének ebben a szakaszában vagyunk. Isten küldetése magába foglalta a kinyilatkoztatás különböző formáit, amelyeket a történelem során az ember érdekében alkalmazott, amint erről a Biblia is beszámol. A kinyilatkoztatás legmagasabb formája Jézus, Isten Fia testet öltése a földön (Jn 1:1–14). Isten küldetésének lényeges része a testet öltés ideje alatt teljesedett, éspedig Jézus élete, halála és feltámadása, amely lehetővé teszi, hogy az embernek örök élete legyen.
Jézus kétezer évvel ezelőtti, szeretetteljes, megváltó áldozata ellenére még mindig ennek a világnak a mocsarában vergődünk. Isten küldetése, hogy örök életet adjon az újjáteremtett világban, továbbra is a jövő eseménye. A testet öltéssel kapcsolatos isteni cselekvés Jézus második eljövetelekor éri el csúcspontját, amikor az elhunyt mindenkori hívők feltámadnak, és az élő szentekkel együtt elváltoznak (1Kor 15:12–34). De még ez sem Isten megváltó munkájának végeredménye. A végső beteljesedésre akkor kerül sor, amikor a földet Isten újjáteremti, ahogy azt a Jelenések könyve utolsó két fejezetében olvassuk.
Isten küldetésének középpontjában a kapcsolatok állnak. Jelenések 21–22. fejezeteiben mi, olvasók megláthatjuk egy töredékét Isten azon vágyának, hogy kézzel fogható módon örökké velünk legyen. A Biblia utolsó két fejezetében Istenről olvashatunk, aki közvetlenül a földön, az emberekkel szemtől szemben él (Jel 21:3; 22:4). Isten és ember együttélése az istenség jelen küldetésének végső célja. Meghaladja a képzelőerőnket, hogy milyen lesz szemtől szemben együtt élni Istennel, a bibliai leírás viszont annyit elárul, hogy szép élet lesz, amelynek ihletnie kellene a Szentírás olvasóit, hogy már most vágyjanak kapcsolatban élni vele.
Ebből a perspektívából azt a következtetést vonhatnánk le, hogy Isten küldetése az új föld megalkotásával véget ér. Valóban, a megváltási terv ebben a szakaszban elérte célját. Mégis, bizonyos szinten, Isten küldetése folytatódik, túl azon, amit mi, emberek a képzelőerőnkkel fel tudunk fogni. Nos, az új föld a vég vagy a kezdet? Röviden: mindkettő.
Emberek, teremtett lények vagyunk, ennek mindig tudatában kell lennünk. Sohasem állíthatjuk magunkról, hogy mindentudók vagyunk, mint Isten. Ez a tudatosság azt feltételezi, hogy emberekként szüntelenül tanulni és fejlődni fogunk, és egyre többet értünk meg abból, hogy ki Isten és kik vagyunk mi az Istennel, az emberrel és a földdel való kapcsolatunkban. Következésképpen, ha Isten küldetését úgy határozzuk meg, mint Isten vágyát az emberiség iránti szeretetének kinyilatkoztatására (melynek célja e szeretet kreatív módon történő terjedése), kijelenthetjük, hogy Isten küldetése nem ér véget, inkább folyamatos, örök valóság.
Ez a perspektíva jobban tükrözi a Biblia Istenről körvonalazott képét, mintha a mellett a gondolat mellett érvelnénk, hogy az új föld Isten küldetésének végét jelenti. Ellenkezőleg. Az új föld egy új kezdet, amely – kiindulva abból, hogy mi volt előtte – folyamatosan átalakul egy egyre mélyebb és beteljesültebb szeretetté, amely a kapcsolatokban nyilvánul meg. Ebben az értelemben Isten küldetése örök tevékenység, amelyben előjogunk részt venni. A második eljövetellel Isten küldetésének egy szakasza véget ér, de ez a vég egy újabb szakasz kezdete. Következésképpen, az új föld nem csupán beteljesedés, hanem folytatás is.
Isten küldetésének új földi szakasza ugyanakkor a gazdagság és öröm időszaka, amely beteljesíti mindazt, amiről János 10:10 versében olvasunk. A bibliai leírás alapján az új földet a változatosság fogja jellemezni, lakói különböző kulturális környezetből érkeznek (Jel 21:24). A látnok János isteni ihletésre ekképpen írja le a megváltottakat: boldogan együtt esznek és isznak, megkóstolják az élet fájának gyümölcsét, és isznak az Isten trónjától folyó élő vízből (Jel 21:6; 22:2). Az új föld az a hely lesz, ahol a kreativitás a leggazdagabb képzelőerőt is meghaladja. Isten ott lesz az emberek között, kapcsolatban lesz velünk, és innovatív módon kifejezi szeretetét irántunk. Nem csoda, hogy János mindezt látomásban látva könyörgött Istennek, hogy mihamarabb eljöjjön (Jel 22:20). Ugyanez a vágy ihlet minket is ma, hogy megosszuk az emberekkel Isten tervének örömhírét, melyet a megváltottak számára fektetett le.

Alkalmazás

A hetednapi adventisták büszkék arra, hogy a második adventről szóló üzenetük azonosságuk központi eleme. Hálásnak kell lennünk ezért az üzenetért, és hirdetnünk kell az egész világnak. Kétségkívül szüksége van rá.
A második adventre vonatkozó igazság hirdetése több mint ennek az üzenetnek a terjesztése. Az embereknek látniuk is kell, hogy mit jelent számunkra a jelenben megélni a második eljövetelre és az új földre vonatkozó üzenetet. Ha valóban hisszük ezt, az eredmény több lesz, mint evangelizációs igehirdetés; gyökeresen megváltozik most, a jelenben az életmódunk. Akik elolvassák Jelenések 21. és 22. fejezetét, és megér­tik a benne leírt kapcsolatok szépségét, már most vonzódnak ehhez az életstílushoz. Természetesen ennek az életmódnak a bűn és a halál miatt vannak korlátai, viszont ezek a kényszerítő tényezők nem akadályozhatják meg az új föld előíze tapasztalatának megosztását. Azok számára, akik személyesen is megismerték Isten szeretetét, és hisznek a Szentírás ígéretében, az örök élet már most elkezdődik.
Amikor a második eljövetelre vonatkozó reménységünk és az új föld valósága életmódunk részévé válik, keresztény minőségünkben mindennapi életünket a remény távlatában éljük, akkor is, ha reménytelen világ vesz minket körül. Ez a perspektíva segíthet a hívőnek személyesen megélni és másokkal is megosztani a menny örömét és békéjét, amely jóságban, türelemben és szelídségben nyilvánul meg; segíthet az embereknek felhasználniuk a talentumaikat és a képességeiket, hogy kreatív módon bizonyságot tegyenek Isten szeretetéről, ahogy azt a Teremtő a kezdetek kezdetén eltervezte. Egy ilyen szeretettel teljes élet megélése már most, a jelenben, azt bizonyítja, hogy Isten hűséges követője meg van győződve: ez az az út, amely a bőséges élethez, az új föld tapasztalatának megéléséhez vezet.