Isten missziója, 2. rész

A téma, amely szerint Isten a misszió Istene, végigvonul az egész Szentíráson. Végighalad az emberiség történelmén, és bemutatja, milyen céljai vannak Istennek a teremtéssel kapcsolatban. Továbbá ez szilárdítja meg a legfontosabb üzenetet: az istenkép helyreállítását a bűnössé lett emberiségben (vö. Kol 3:9-10; 1Jn 3:2). Isten missziójának hátterén kell látnunk és értenünk a kinyilatkoztatott Igét. Annak ellenére, hogy a bűn elválasztott bennünket tőle (Ézs 59:2), missziójával Isten folyamatosan újjáépíti a megszakadt kapcsolatot az emberiséggel, egészen addig a ragyogó pillanatig, amikor végül mindent újjátesz (Jel 21:5). Úgy nyilatkoztatta ki magát, hogy megérthessük a természetét, a szándékait, és valóságos, el nem múló kapcsolatban lehessünk vele. Így nem egyszerűen azért megyünk hozzá, hogy megismerjük Őt, hanem beszélhetünk is másoknak a vele szerzett tapasztalatainkról és megmentő szeretetéről. A Bibliában tehát Isten megadja azokat az alapvető elemeket, amelyek bemutatják, miről szól az Ő küldetése.

Október 7–14. – A személyes odaszentelődés hete
Október 14. – Az Egyházterületekben folyó építkezések támogatása (adományok)
Október 14. – A keresztény sáfárság napja
 

EGW idézet

Higgyük el, hogy Isten választott ki bennünket az üdvösségre hitünk gyakorlása, Krisztus kegyelme és a Szentlélek munkálkodása által, és dicsőítsük Istent kegyelmének meg nem érdemelt, csodálatos kinyilatkoztatásáért. Krisztus szeretete Őhozzá vonzza a lelket, hogy nagy irgalmában az Atya elé vezethesse őt. A Szentlélek munkája révén Isten és a bűnös kapcsolata megújul. Az Atya így szól: „Istenük leszek, ők pedig az én népemmé lesznek. Megbocsátó szeretetet tanúsítok irántuk, és az én örömömet árasztom rájuk. Drága kincsemmé lesznek, mivel ez a nép, amelyet magamnak szereztem, az én nevemet fogja magasztalni.” Az Atya a szeretetét árasztotta a világban élő választott népére. Krisztus drága vére árán váltotta meg őket, és ha válaszolnak hívására, Isten mindenható kegyelme által kiválasztatnak, hogy engedelmes gyermekekként megváltásban részesüljenek. – Our High Calling, 77. o.

A gyülekezet tagjai nem bizonyították, hogy élő kapcsolatuk van Istennel, amely által sötétségben élő lelkeket vezethetnének ki a világosságra. A Szentlélek szívre gyakorolt hatása létfontosságú a kegyességi élet szempontjából. Akik vallják az igazságot, be kell fogadniuk a Szentlelket, hogy tiszta szívet nyerhessenek, megtarthassák Isten parancsolatait, és az Ige betöltőivé váljanak. „Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek” – mondta Jézus Nikodémusnak. A Bibliát nem tanulmányozzák úgy, ahogy kellene, és nem teszik azt életük mércéjévé. Ha utasításait lelkiismeretesen követnék, és jellemük alapjává tennék, akkor kitartóan tudnák követni a célt, amelytől semmilyen világi érdek sem tudná őket eltántorítani. Az így fejlesztett és Isten Igéje által támogatott jellem megáll a mindennapok próbái, nehézségei és veszélyei közepette. Még mielőtt a lelkiismeret megmentő befolyást gyakorolna a világra, meg kell világosodnia, az életnek pedig meg kell szentelődnie a kapott igazság szeretete által. – Review and Herald, 1879. augusztus 28.

Mennyei Atyánk megszámlálhatatlan áldását árasztja ránk, de még a hálátlanokra és a szentségtelenekre is. Hálásaknak kell lennünk azért, hogy Krisztus a munkatársainak fogadott bennünket.
Akik az Úr Igéjét hirdetik, úgy kell élniük, ahogy tanítanak másokat. Ha a szívünk Isten kegyelmében részesült, tetteink és a szavaink által másoknak is be kell mutatnunk az Ő irgalmát. Akik szívesen időznek Krisztus hosszútűrésének és irgalmának témája fölött, azoknak gyakorlatba is kell ültetniük türelmét, szelídségét, és sosem szabad önkényes magatartást tanúsítaniuk embertársaik vagy testvéreik iránt. – Medical Ministry, 255. o.

A Bibliában Isten missziójának frontvonalában és középpontjában is Jézus áll – Ő a megváltás egyetlen lehetősége. Krisztus maga tette egyértelművé: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” (Jn 14:6, ÚRK). Segít megértenünk a Szentháromság helyzetét is a misszióban.
Krisztus bármit tett, az mindig vagy a mennyei Atyától származott, vagy Őérte történt (lásd Jn 4:34; 5:30; 12:45). Azonban emlékeznünk kell rá, hogy missziója nem akkor kezdődött, amikor eljött a világunkba. Az Atyjától kapta, még a világ megalapítása előtt (vö. Ef 1:4; 1Pt 1:20). Isten már akkor elhatározta, hogy kinyújtja a kezét az emberiség felé, mielőtt a világ alapjait lefektette. Amikor Jézus belépett az emberi történelembe, azt azért tette, hogy végrehajtsa korábbi terveit.
A Fiú teremtette a világot (Jn 1:3), és amikor „eljött az időnek teljessége” (Gal 4:4), Isten azzal nyilvánította ki a szeretetét, hogy elküldte közénk a Fiát (Jn 3:16-17). A Fiú eljött, meghalt a kereszten és legyőzte a halált. Ekkor az Atya a Szentlelket küldte el hozzánk (Jn 14:26; 16:7), hogy meggyőzze a világot (Jn 16:8-11), ma pedig azzal folytatódik az Atya és a Fiú missziója, hogy a népét küldi és erősíti meg ugyanerre a feladatra (Jn 14:26; 16:13-14).

1. Olvassuk el Jn 20:21-22 verseit! Miként formálja a mi missziónkat annak tudata, hogy a küldetés az Atyától, a Fiútól és a Lélektől ered?

Habár a Szentháromság szó nem található meg a Bibliában, a miszsziócentrikus isteni hármasság bizonyítékairól számos helyen olvashatunk. Például feltámadása után Krisztus megjelent a tanítványoknak és megígérte nekik: „Azért én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel” (Lk 24:49, ÚRK). Az Istenség által vezetett misszió valóságát találjuk meg ebben az egy mondatban: Az Atya ígérete, a Fiú a biztosíték, hogy az ígéret beteljesedik, az eljövő Szentlélek pedig az ígéret tárgya (lásd Lk 3:16; ApCsel 1:4-5, 8). Megtanulhatjuk ebből, hogy a misszió nem a mienk, hanem a három személyű egy Istené. Ezért nem fog kudarcot vallani.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek egyaránt részt vesz a megváltásban. Miért jelenthet megnyugvást számunkra ennek a tudata?

EGW idézet

Isten atyaként viszonyul népéhez, és atyánkként igényli hűséges szolgálatunkat. Gondoljuk át Krisztus életét! Az emberiség vezéreként és Atyja szolgájaként példájával megmutatta, hogy Isten minden gyermekének milyenné kell és lehet is válnia. Isten ma minden embertől Krisztus engedelmességét kívánja. Jézus szeretettel, készségesen és önként szolgálta Atyját. „Hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem – mondta –, a te törvényed keblem közepette van.” (Zsolt 40:9) Krisztus nem tartott semmilyen áldozatot túl nagynak, semmilyen munkát túl nehéznek annak a feladatnak az elvégzéséhez, amely jövetelének célja volt. Tizenkét éves korában mondta: „Nem tudjátok-é, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai?” (Lk 2:49) Hallotta a hívást, és vállalta a feladatot. „Az én eledelem az – mondta –, hogy annak akaratját cselekedjem, aki elküldött engem, és az Ő dolgát elvégezzem.” (Jn 4:34) Nekünk is így kell szolgálnunk Istent. – Krisztus példázatai, 282–283. o.

Krisztus testté válása titok. Az istenségnek az emberrel való egyesülése valóban örök időktől fogva Istennél elrejtett rejtély. Az Úr örök csöndben tartotta, és először Édenben jelentette ki azzal a jövendöléssel, hogy az asszony magva a kígyó fejére tapos, az pedig annak sarkát mardossa. Krisztus földre jöttekor egyik feladata az volt, hogy a világ elé tárja ezt az Isten által az ember teremtése előtti időktől, öröktől fogva elhallgatott titkot, s azt, hogy ebben milyen részt kellett Krisztusnak magára vállalnia, mikor a földre jött. Ezt a csodálatos titkot, Krisztus testté válását és engesztelő áldozatát kell hirdetni Ádám minden gyermekének... Szenvedése teljesen eleget tett Isten törvénye elvárásainak. – A Te Igéd igazság, 6. köt., 1082. o.

Az istenség megszánta az emberi nemzetséget, ezért az Atya, a Fiú és a Szentlélek közösen határozták el a megváltási tervet. Ahhoz, hogy ez a terv teljes mértékben megvalósuljon, döntés született, hogy Krisztus, Isten egyszülött fia önmagát adja áldozatul a bűneinkért. Mivel is lehetne lemérni az Ő szeretetének mélységét? Isten úgy igazgatta a dolgokat, hogy az ember ne mondhassa, hogy az Úr tehetett volna többet is. Krisztussal együtt a rendelkezésünkre bocsátotta a menny összes erőforrását, hogy a megváltási tervből semmi se hiányozzon, amire szükség lenne az ember megváltása érdekében. Ez olyan szeretet, amelynek a csodálata kimondhatatlan hálával tölti be az emberi lelket. Ó, micsoda, semmihez sem fogható szeretet! Ennek a szeretetnek a csodálata tisztítja meg a lelket minden önzéstől, a tanítványt pedig önmegtagadáshoz vezeti, hogy vegye fel a keresztjét, és kövesse Megváltóját. – Counsels on Health, 222. o.
 

2. Olvassuk el Mt 28:16-20 verseit! A tanítványság mely elemeit azonosíthatjuk a szakaszban?

Mt 28:16-20 jelenti ki a bibliai megbízást, ezt a szakaszt általában a nagy misszióparancsnak nevezzük (Mt 28:18-20), amelyben Jézus azt mondja a tanítványoknak, hogy induljanak el és tegyenek tanítvánnyá másokat, tanítsák meg őket a hit elemeire, elindítva őket a tanítványság útján (lásd még Mk 16:15-16; Lk 24:44-49; Jn 20:21-23; ApCsel 1:8). Mt 28:16-20 négy egyszerű kijelentése: 1) Jézus utasítja a tanítványait: menjenek Galileába, hogy ott találkozzanak (Mt 28:16-17); 2) Jézus hozzájuk megy, kijelenti hatalmát és uralmát (Mt 28:18); 3) ezek után megbízást ad egy konkrét feladatra: a tanítvánnyá tevésre (Mt 28:19-20);
4) majd megígéri tanítványainak, hogy végig velük lesz (Mt 28:20).
A nagy misszióparancs központi gondolata a tanítvánnyá tevés, ami a misszió legfontosabb feladata. Az eredeti görögben Mt 28:19 elején szó szerint ezt olvassuk: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká…” Az
„azért” szó adja meg a kiküldés alapját – ami Jézus hatalma, tekintélye és korlátlan uralma. Mindezek a feltámadásával aratott győzelméből származnak. Fontos kiemelni, hogy az egyetlen cselekvésre felszólító ige a „tegyetek tanítványokká” kifejezés. A tanítványság legfontosabb jellemzője az emberek tanítása, alámerítése, Jézus tanításainak hirdetése az egész világon. Jézus itt félreérthetetlenül egy bizonyos cél felé irányítja a hívőket: a tanítvánnyá tevés irányába. Ez a rész az egész Szentírás legfontosabb missziós szakasza. Azzal fejeződik be, hogy Jézus megígéri: folyamatosan a követőivel lesz.
Nyilvánvaló, hogy a nagy misszióparancsot nem csupán az első tanítványok kapták, akik arra a bizonyos alkalomra összegyűltek. Ők maguk nem is tudtak volna elmenni „minden néphez”, hogy betöltsék az újonnan kapott megbízást. A misszióparancs univerzális: Jézus minden igaz tanítványának be kell állnia a feladat végzésébe. Továbbá az átadandó üzenet – Jézus örök evangéliuma – az egész világnak szól, földrajzi, szociális és etnikai korlátozás nélkül.
 

A misszió tehát a tanítvánnyá tevés. Hogyan hat ez a megbízás az életmódodra és az emberek közötti szolgálatodra? Mit tehetsz, hogy még jobban bekapcsolódj a küldetésbe, amire Isten elhívott?

EGW idézet

Krisztus feladatot bízott a tanítványaira. Rendelkezésükre bocsátott mindent, amire szükségük van küldetésük teljesítés érdekében, a siker biztosítását pedig Ő vállalta fel. Amíg hallgatnak szavára, és szoros kapcsolatban munkálkodnak együtt Ővele, addig nem vallanak kudarcot. „Menjetek el minden néphez” – parancsolta az Úr. „Keressétek fel a föld legtávolabbi lakott területeit. Dolgozzatok hittel, mert én egy pillanatra sem hagylak magatokra.”
Az Üdvözítő által a tanítványokra bízott küldetés minden hívőre érvényes, akik az utolsó időben hisznek Krisztusban. Végzetes tévedés azt képzelnünk, hogy a lélekmentés csak a felszentelt lelkipásztorok munkája. Az evangélium hirdetése mindenkinek a feladata, aki isteni ihletést nyert. Akik elsajátították Krisztus életét, felhatalmazást kaptak, hogy dolgozzanak az emberek megmentése érdekében. Ezért a munkáért lett létrehozva az egyház; és akik ünnepélyesen megfogadták, hogy eleget tesznek az egyház elvárásainak, kötelességük Krisztus munkatársaiként dolgozni. – The Faith I Live By, 149. o.

Nagy munka vár az Isten népéhez tartozókra. Önfeláldozással kell Krisztushoz közeledniük, és egyetlen céljuk az legyen, hogy vigyék el az egész világra a kegyelem üzenetét. Némelyek egyféleképpen, mások másféleképpen fognak dolgozni annak függvényében, hogy miként hívja el és miként vezérli őket az Úr. Viszont mindenki közös erőfeszítéssel törekedjen a legtökéletesebb munka elvégzésére. Isten szolgái élő és írott szóban munkálkodjanak együtt Ővele. Az igazság nyomtatott szavait különböző nyelvekre kell lefordítani. Az evangéliumot hirdetni kell minden nemzetnek. – This Day With God, 221. o.

Amikor Jézushoz jön valaki, az a vágy ébred szívében, hogy másokkal is tudassa, milyen becses barátot talált Jézusban; ilyen megmentő és megszentelő igazság nem maradhat elrejtve a szívben. Ha Krisztus igazságát öltöttük fel, és Lelkének öröme tölt be bennünket, lehetetlen, hogy azt elhallgassuk. Ha Isten jóságát láttuk és éreztük, másoknak is beszéljünk erről. Fülöphöz hasonlóan, ha az Üdvözítőt megtaláltuk, másokat is hívunk. Megkíséreljük feltárni az emberek előtt Krisztus vonzerejét és az eljövendő világ láthatatlan valóságait. Legfőbb vágyunk lesz nyomdokait követni. Komoly kívánság támad bennünk, hogy körülöttünk mások is láthassák Istennek ama Bárányát, aki elveszi a világ bűneit (Jn 1:29).
Az a törekvés, hogy áldását másokkal közöljük, áldást hoz önmagunkra is. Istennek is ez volt a célja, amikor részt adott nékünk a megváltás tervének munkájában. Azt az előjogot adta nékünk, hogy az isteni természet részesei lehessünk; cserébe csak azt kívánja, hogy áldást árasszunk embertársainkra. Ez a legnagyobb megtiszteltetés és legnagyobb öröm, amit Isten az embernek adhatott. Azok jutnak legközelebb Teremtőjükhöz, akik így részt vesznek a szeretet munkájában. – Jézushoz vezető út, 78–79. o.

3. Olvassuk el Jel 14:6-7 verseit! Isten missziójának mely elemeit tudod azonosítani az örökkévaló evangéliumban, ahogy az a három angyal közül az elsőnél megjelenik?

Az egész Szentírásban ez az egyetlen hely, ahol az „örökkévaló” és az „evangélium” szó összekapcsolódik. Az evangélium a kegyelem jó híre, amit Jézus mindenki számára felajánlott. Eljött a világba, hogy bemutassa Isten kegyelmét és igazságát (Jn 1:14). Bűntelen életet élt, bűntelenül halt meg a kereszten, mint helyettes áldozat, viselve a mi bűneink büntetését (Ézs 53:4-5; 1Pt 3:18). Ezután feltámadt, visszatért a menynyekbe, az Atya felmagasztalta, ma pedig közbenjár értünk a menynyei szentélyben (ApCsel 2:33; Zsid 7:25; Jel 1:18). Nemsokára visszatér, hogy beváltsa legnagyobb ígéretét: megjelenik hatalomban és dicsőséggel, majd a millennium után megalapítja Isten országát a földön (Jn 14:1-4; ApCsel 1:11; Jel 21:1-4). Ezek az örökkévaló evangélium alapvető tartalmi elemei.
Figyelemre méltó, hogy az üzenet örökkévaló. Egyetlen evangélium menthet csak meg bennünket, ami ugyanaz marad, míg Isten missziója be nem teljesedik. Sosem lesz másik evangélium. Hamis tanítások és tévhitek jönnek és mennek (Ef 4:14), de a megváltás üzenete, az örökkévaló evangélium nem változik soha. Aki hisz benne és engedelmességgel megéli azt, jutalmat nyer (lásd 5Móz 5:33; Róm 2:6).
Ugyanazt a megbízást kapjuk mi is, mint az első tanítványok. Folytatnunk kell a tanítvánnyá tevés munkáját Krisztusért. Csakhogy milyen tanítványokról van itt szó? Jó, őszinte, teljesen odaszentelt életű, szerető emberekről? Ezek a tulajdonságok alapvetőek, de nem elég csak ezt hangsúlyozni. A tanítvánnyá tevés minden bibliai elemére figyelemmel kell lennünk (Lk 9:23; Jn 13:34-35; 2Kor 5:17), a végső célt tartva szemünk előtt: hogy készen álljunk és másokat is felkészítsünk Mesterünk, Jézus Krisztus második eljövetelére. „Az ítélet hirdetése (Jel 14:6-7) olyan üzenet, amely Krisztus visszajövetelének közelségét jelenti be. Ez az örökkévaló evangélium. Így Krisztus második adventjének hirdetése, a közelségének bejelentése láthatóan lényeges része az evangélium üzenetének” (Ellen G. White: Christ Object Lessons. 227–228. o.).
 

Hogyan kapcsolódik az ítélet fogalma az örökkévaló evangélium üzenetéhez az első angyalnál? Miért szükségszerű, hogy az evangéliumot az ítélet központi elemeként kezeljük?

EGW idézet

Kizárólag csak az evangélium fogja megszentelni a lelket, és tesz képessé, hogy elnyerjük az isteni élethez hasonló életet. Isten így hagyta ránk ezt az életet, az örök életet, mely élet maga Isten Fia. Aki az isteni természet részesévé válik, menekülni fog a világi kívánságok nyújtotta romlottságtól. Jézus Krisztusba, az Életadóba vetett hit életet ad. „Ezeket írtam néktek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van, és hogy higgyetek az Isten Fiának nevében.” A hit általi szentség és öröm élete mindazok rendelkezésére áll, akik hit által kérik Isten ígéreteinek teljesedését, és a győzelem érdekében mennyei erőre támaszkodnak. – Manuscript Releases, 4. köt., 356. o.

„Lelkeket nyer meg a bölcs” (Péld 11:30). „Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké.” (Dán 12:3) Istennel való együttmunkálkodása révén az ember múlhatatlan, örök korszakokon át fennmaradó dolgokat valósíthat meg. Akinek Isten a bölcsessége – mely bölcsesség növekedik egészen a Krisztus tökéletességének mértékéig –, ott állhat majd az angyalok és azok előtt, akiket a világ nagynak tart, és dicsőíteni fogja azt, aki a sötétségből az Ő csodálatos dicsőségére hívta el. – Christian Education, 97. o.

Szorgalmasan kell dolgoznunk; a rest ember nyomorúságot hoz magára. De egyáltalán hozhatunk fel kifogást a restségre ebben a nagy műben, amelynek a teljesítése érdekében Jézus az életét adta? A lelki ajándékaink elsatnyulnak, ha nem használjuk azokat. Sátánnak is az a célja, hogy ezek teljesen eltűnjenek az életünkből. Az egész menny tevékenyen részt vesz Isten népének felkészítésében Krisztus eljövetelére, mi pedig „Isten munkatársai vagyunk”. Minden dolognak a vége elközelgett. Most van a munkálkodás ideje. „Eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat.” A megfeszítettet Krisztust kell hirdetnünk, s így készítenünk az utat az Ő eljövetele előtt. […] Egyesítsük erőinket a munkálkodó Mesterrel, kövessük Megváltónkat, aki önmagát megtagadva szeretetétől vezérelve jött le a földünkre. Az a Jézus, aki a tanítványokkal együtt járva tanított, aki emberi természetében szenvedéseket élt át, az Ő isteni erejével áll mellénk. A jobbunkon van, és kész segíteni minden nehézségben. Magasztaljuk Jézust, és hirdessük hitünk bibliai alapjait. – Review and Herald, 1893. január 24.
 

5. Olvassuk el Jel 7:9-10 verseit! Mire utal az Ige Isten missziójának földrajzilag igencsak kiterjedt voltával kapcsolatban?

Az e heti tanulmány szándékosan két létfontosságú igét tárgyal, amely a tanítvánnyá tevés központi szerepét hangsúlyozza a nagy misszióparancsban és az örökkévaló evangélium üzenetében. Érdekes módon mindkét szövegben van legalább egy közös pont: a misszió helye. Így olvassuk: „Menjetek el azért, és tegyetek tanítvánnyá minden népet” (Mt 28:19, ÚRK); ill. „és azt hirdette a föld lakosainak, minden nemzetségnek, törzsnek, nyelvnek és népnek” (Jel 14:6, ÚRK). Más szóval, Krisztus evangéliumának célja minden osztály, nemzet, nyelv, vagyis minden ember elérése. Az evangélium egy nagy testvériséggé egyesíti a megváltottakat. Egyetlen modellt kell követnünk, Krisztust. Amennyiben elfogadjuk az igazságot, amint az Jézusban van, leomlanak a nemzeti előítéletek és a féltékenység, az igazság Lelke egybeforrasztja a szívünket.
Jézus azt mondta: „és tanúim lesztek” (ApCsel 1:8, ÚRK), majd három földrajzi területre utalt.
1.    terület: „és tanúim lesztek Jeruzsálemben.” A tanítványok ekkor nagyon közel voltak Jeruzsálemhez. Alapvetően azt mondta ezzel Jézus, hogy „először azoknak kezdjetek beszélni az Istennel szerzett tapasztalataitokról, akik közel vannak hozzátok!” A misszió otthon kezdődik, a szomszédokkal és a barátokkal. Ez a misszió alapvető helye.
2.    terület: azzal folytatta, hogy „egész Júdeában és Samáriában.” A misszió fókuszában azok is ott vannak, akik bizonyos szempontból elég közel vannak hozzánk, más szempontból mégis távoliak. Ide tartoznak azok, akikkel egy nyelvet beszélünk, akik hasonló kultúrában élnek, de mégsem élünk együtt velük. Ők a missziónk következő területe.
3.    terület: ezek után Krisztus azt mondta, hogy „és a föld legvégső határáig.” Isten missziója arra hív, hogy elérjünk mindenhol minden népet, csoportot, nyelvet és etnikumot. Ez a missziónk legvégső területe.

Kihívás: Ezen a héten mindennap imádkozz azért a közösségért, amelyben élsz! Isten nem véletlenül helyezett közéjük.
Kihívásra fel! Nézz utána lakhelyed demográfiai összetételének! Nézd meg, milyen a vallási, etnikai hátterük, az anyagi helyzetük, milyen korcsoportba tartoznak stb.! Kérd Istent, hogy mutassa meg neked, miként lehetnél szeretetének közvetítője feléjük!

EGW idézet

Krisztus látható jelenlétét ugyan nélkülözniük kell a tanítványoknak, de helyette új erő birtokába jutnak. A Szentlélek árad ki rájuk teljes mértékben, hogy elpecsételje őket munkájukra. Az Üdvözítő így szólt:
„És ímé, én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel.” (Lk 24:29) „János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap múlva.” „Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljön reátok, és lesztek nékem tanúim, úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Szamáriában és a földnek mind végső határáig.” (Csel 1:5, 8) Az Üdvözítő tudta, hogy semmiféle érvelés – legyen az bármilyen logikus – sem lágyít meg kemény szíveket, nem törheti át a világias gondolkodás és önzés kérgét. Tudta, hogy tanítványainak az erőtöbbletet a mennyből kell kapniuk. Tudta, hogy az evangélium csak akkor hatásos, ha azt forró szívek és beszédes ajkak hirdetik, akiket áthat annak ismerete, „aki az út, az igazság és az élet”. A tanítványokra bízott munka fokozott teljesítőképességet igényel, mert a gonoszság áradata erősen és hatalmasan zúdul ellenük. A sötétség hatalmasságainak buzgó és elszánt vezető a parancsnoka; Krisztus követői csak az Istentől nyert Lélek segítségével harcolhatnak az igazságért. – Az apostolok története, 30–31. o.

A tanítványoknak nem kellett várni, hogy az emberek hozzájuk jöjjenek. Nekik kellett felkeresni őket, kutatniuk a bűnösök után, mint a pásztor keresi elveszett juhait. Munkaterületül a világot adta nekik. El kellett menniük „széles e világra, hirdetni az evangéliumot minden teremtésnek” (Mt 16:15). Hirdették az Üdvözítőt, önzetlen szolgálatát, szégyenteljes halálát, páratlan, változatlan szeretetét. A neve volt jelszavuk és egységük lobogója. Nevében megtörték a bűn erődjeit. Mert hittek a nevében, kereszténynek, vagyis krisztusinak hívták őket. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 8. köt., 14. o.

„Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” (Jn 17:21)
Bárcsak ezeket a szavakat ismételgetnénk, és mindannyian naponta nevelnénk gondolatainkat és lelkületünket, hogy beteljesedjen Jézus Krisztus imája. Nem lehetetlen dolgot kért az Atyától. Pontosan azért az egységért imádkozott, aminek léteznie kell az embertársi kapcsolatokban, hogy egyek lehessünk Istennel és Jézus Krisztussal. Ami ennél kevesebb, az csupán annak a jele, hogy még nem érték el a keresztény jellem tökéletességét. A szeretet aranylánca, ami egyesíti a hívők szívét közösségápolás és szeretet által, továbbá pedig egyesíti őket Krisztussal és az Atyával, lehetővé teszi azt is, hogy ez a tökéletes kötelék a kereszténység erejét hirdető megcáfolhatatlan bizonyságtevést képezzen a világ előtt. – That I May Know Him, 173. o.
 

Ellen G. White: Az apostolok története, „Rómából írt levelek” c. fejezet, 478–479. o.

Bizonyságul minden nép között. „A megváltó szavai – »ti vagytok a világ világossága« – rámutatnak arra, hogy követőit világszéles misszióra hívta el. Isten terve, hogy az evangélium világossága is eljusson mindenkihez a földön, ahogy a nap sugarai beragyogják a bolygó legtávolabbi pontjait. Ha Krisztus egyháza betöltené az Isten által kitűzött célokat, a világosság mindenkire kiáradna, aki a sötétség területein, a halál árnyékában él. Amennyiben ahelyett, hogy összegyűlnének, kerülnék a felelősséget és a kereszthordozást, az egyház tagjai szétszóródnának minden országba, és hagynák, hogy Krisztus világossága ragyogjon általuk, és úgy dolgoznának mások üdvösségéért, ahogy Ő tette, akkor az »Isten országának ez az evangéliuma« gyorsan eljutna az egész világra. Minden országból hangzik a macedón hívás: »Gyertek hozzánk, és segítsetek nekünk!« Isten megnyitotta előttünk a területeket. Mennyei lények működnek együtt az emberekkel. A gondviselés előttünk jár, Isten hatalma munkálkodik együtt az emberi igyekezettel. Vaknak kell lennie a szemnek, amely nem látja az Úr munkáját és süketnek a fülnek, amely nem hallja az igaz Pásztor hívását a juhaihoz! Egyesek meghallották a hívást, és válaszoltak rá. Most feleljen minden megszentelt szív és igyekezzen hirdetni az életadó üzenetet! Férfiak és nők ha alázattal és hűséggel vállalják az Istentől kapott, kijelölt munkájukat, az isteni hatalom sokak megtérésében fog megnyilvánulni. Igyekezetüknek csodálatos eredménye lesz” (Ellen G. White: The Advent Review and Sabbath Herald. 1912. november 14.).

Naponkénti tanulmányozásra: Zsoltárok 148 – Példabeszédek 4;
Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, „A szolgálat napjai” c. fejezet
 

1. Kiket kellett láncra fűzni és vasbilincsbe verni?

2. Hányféle hangszer van megemlítve a 150. zsoltárban?

3.  Mit jelképez az aranylánc a nyakon, Salamon szerint?

4.  Mi az élet fája azoknak, akik megragadják?

5. Mi volt a galileai halászok mindennapi eledele?

Általános áttekintés
Mennybemenetele előtti búcsúbeszédében Jézus megbízatást adott a tanítványainak, mondván: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és íme, én ti veletek vagyok a világ végezetéig” (Mt 28:18–20).
Ez a parancs a Nagy Megbízatás néven vált ismertté, amely által Jézus meghatározta az egyház számára a munkatervet, melyet minden korban és kontextusban tiszteletben kell tartani. A feladatok és felelősségek világos kijelölése mellett – hirdetni kell az evangéliumot a világ minden népének! – Jézus biztosította tanítványait, hogy ez az ijesztő feladat teljesíthető Isten mindenható erejének és mindenütt jelenvalóságának köszönhetően.

Magyarázat

Habár kezdetben voltak nézeteltérések a Nagy Megbízatás bizonyos szempontjait illetően (ApCsel 15:1–29; Gal 2:11–14), általánosságban véve az ősegyház a saját azonosságát és küldetését Krisztus parancsa köré építette fel: „Tegyetek tanítványokká minden népeket!” Lévén, hogy mind a négy evangélium a Nagy Megbízatás egy­egy változatával ér véget, erős bizonyítéka központi jelentőségének (Mt 28:18–20; Mk 16:15–20; Lk 24:45–49; Jn 20:21–23). Azóta azonban a Nagy Megbízatást sokféleképpen értelmezték és alkalmazták.
A tanítványság összetevői

A hatékony tanítványság kérdésével foglalkozó irodalom vizsgálata során három lényeges folyamatot azonosíthatunk: a racionális, a kap­csolati és a misszionárius dimenziót.
A tanítványság racionális dimenziója (a tanulás) az a folyamat, amely által egy hívő szántszándékkal tanul Jézustól. Az eredeti kontextusban a „tanítvány” szó (mathetes) olyasvalakire utal, aki tanítótól, mestertől tanult: az illető személy csatlakozott egy tanítóhoz, hogy mind elméleti, mind gyakorlati ismereteket sajátítson el. A racionális dimenzió a folyamatos átalakulás, növekedés szükségességét hangsúlyozza, a Máté 28:19 versében említett tanulási-tanítási-növekedési processzus tehát folyamatos. Mindezek ellenére ennek a folyamatos tanításnak­tanulásnak a célja nemcsak az ismeretek átadása, hanem az is, hogy a tanítványban megszülessen az elköteleződés Jézus iránt.
A tanítványság kapcsolati (közösségi) dimenziója a támogató közösség kontextusában fejlődhet, amelyben megtörténhet a felelősségtudat kialakulása. Az Újtestamentum leírásai alapján egy rendkívül dinamikus közösségi kultúrát fedezünk fel az ősegyház keretében, ami annak köszönhető, hogy az első keresztény közösségek kapcsolati folyamatként értelmezték a tanítványképzést. Az Ószövetségben gyökerező ősegyház alapértékként kezelte a rokoni kapcsolatokat. Ebben a közösségben azonban a rokoni kapcsolat fogalmát nem a vér vagy etnikum szerinti szálak, hanem a közös hit és a Krisztusban kiteljesedő közösség határozta meg. Az egyház a beés az elfogadás helye lett (Gal 3:28). Bárki csatlakozhatott a közösséghez, aki keresztség által, nyilvánosan megvallotta a hitét az Üdvözítő Krisztusban, teljesen alávetve magát Jézusnak (ApCsel 2:37–38).
Az anyaszentegyház motívumok által fogalmazta meg a közösségi és rokoni összetartozás értékeit. Ilyen motívum a Krisztus és Isten családjának teste, amivel a tagok közötti kölcsönös egymáshoz tartozást és szoros kapcsolatot hangsúlyozta; a közösség tagjai családtagokként viszonyultak egymáshoz (Róm 12; 1Kor 12; Ef 2:19; Ef 4; Gal 6:10; 1Tim 3:15; 1Pt 4:17). Ez a mértékű gondoskodás hozzájárult az egyház tagjai közötti tartós és kölcsönös egymásra utaltság, szolidaritás és felelősségtudat kialakulásához: az egyház minden egyes tagja egyedi feladatokat látott el, noha és annak dacára, hogy az összes többi tagtól függött.
Az új életmód sokakra vonzó hatást gyakorolt, ezért csatlakoztak az új hitközösséghez (ApCsel 2:47–47). Egy ilyen közösségi keretben a tanítványság nem egyenlő a Jézusról szóló igazságok egyszerű elfogadásával. Krisztus tanítványának lenni azt jelenti, hogy tanulni tőle, és a gyakorlatban alkalmazni a tőle szerzett ismereteket. A tanítványságnak ez a jele megnyilatkozott abban, amit az ősegyház a Krisztus nevében tett, amint abban is, ahogy Krisztust a világban képviselte. Az Újszövetség e közös kultúrája, amelyben a hívők támogató csoportok tagjai voltak, termőtalajjá vált az evangélium magvának befogadására és a belőle sarjadó növény gondozására.
A tanítványság misszionárius dimenziója (a hit másokkal való megosztása) a Máté 28:19 versében megfogalmazott Nagy Megbízatás – a tanítványképzés feladatának – megértésére összpontosít, ami lényeges parancs a misszióban és a lelki gyümölcstermésben való részvételre. Ez a feladat a Nagy Megbízatás legelső parancsa, és bármely korban és helyzetben az egyház legfontosabb felelőssége. Az újtestamentumi hí­vők a közösséghez tartozás fogalmát összekapcsolták azzal a felelősséggel, amely kötelezte őket, hogy másoknak is elmondják, mit képvisel számukra a közösségük. A misszió a Nagy Megbízatás kontextusában több mint parancs az evangélium hirdetésére azok számára, akik még nem ismerik Krisztust. A misszió: elhívás a hitünk másokkal történő megosztására, továbbá elhívás mindazon személyek tanítására, akik bizonyságot akarnak tenni a hitükről, hogy ily módon megszabaduljanak Sátán rabláncaitól, és teljesen elköteleződjenek Jézus Krisztus uralmának.
Az Újtestamentum tehát a „tanítvány” szóval a hívő Krisztussal való kapcsolatára és iránta való elköteleződésére utal, ami annak az eredménye, hogy elsajátította a Mester tanításait, éli azokat, s ennek nyomán változás állt be az életébe. Folyamatosan növekszik Jézus Krisztus ismeretében (2Pt 3:18), a Szentlélek ereje révén teljesen aláveti magát Krisztus uralmának (Fil 3:8), és segít másoknak is, hogy kezdjék el megtapasztalni a Jézussal élt életet, bízzanak benne és kövessék Őt (2Tim 2:2). Ebből a perspektívából a tanítványság nem egyházi programként értelmezhető, mert nem egy időbeni, alkalmi esemény. A tanítványság sokkal inkább egy állandó folyamat, a Krisztusban növekedés szüntelen folyamata, mely megváltoztatja a hívők kognitív, affektív és értékelő perspektíváit az életről.
Néhány perspektíva a tanítványság jelenlegi állapotáról
A mai tanítványság kérdésével foglalkozó keresztény kutatók egyetértenek abban, hogy az Újtestamentum szemléletvilágához viszonyítva a jelenlegi gyakorlat azt sugallja, hogy a tanítványság elveszítette központi jellegét a keresztények körében. A tanítványképzés kimerül abban, hogy az újonnan megtérteket hozzáadják az egyház tagállományához. A jelenkor egyházának növekedését nagyrészt a számbeli és statisztikai gyarapodással azonosítják, amely megközelítésből, sajnos, hiányzik a mély lelkiség. Más szavakkal, a keresztények sokkal jobbak abban, hogy megtérítsék az embereket, mint hogy segítsenek a megtérteknek Krisztus tanítványaivá válni. Sajnos, ez a jelenség arra enged következtetni, hogy a mai ember lehet úgy keresztény, hogy nem feltétlenül Krisztus tanítványa is.
 

A tanítványképzés: minden hívő feladata

Jézus tanítványképzésre szólító parancsa nemcsak az első keresztényeknek szólt, hanem ránk is vonatkozik, minden keresztény felelőssége. Péter szerint ez minden hívő létértelme: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1Pt 2:9). De lássuk, mit ír a Prófétaság Lelke:
–    „Minden igaz tanítvány misszionáriusként születik Isten országába. Aki az élet vizéből iszik, az élet kútfejévé válik. Krisztus kegyelme olyan a léleknek, mint a forrás a pusztának: azért buzog, hogy mindenkit felüdítsen, és vágyat ébresszen az elveszendőben az élet vize után” (Ellen G. White: Jézus élete, 195. o.).
–    „Nemcsak a felszentelt prédikátor kötelessége ennek a megbízatásnak a teljesítése, hanem minden egyes léleké is, aki elfogadta Krisztust mint Megváltóját. Hivatott tehát arra, hogy felebarátai érdekében munkálkodjék” (Ellen G. White: Az apostolok története, 110. o.).
–    „Ha gyülekezet alakul valahol, minden tag tevékenyen vegyen részt a lélekmentésben. Látogassák meg a környékükön élő összes családot, és tájékozódjanak lelkiállapotukról” (Ellen G. White: Bizonyságtételek, 6. köt. 296. o.).
A Nagy Megbízatásban való cselekvő részvétel állandó és kötelező feltétele annak, hogy valaki Krisztus tanítványa legyen.

Alkalmazás

1. Az evangéliumi megbízás alapján minden keresztény el van hívva, hogy képességei szerint megossza másokkal a hitét. Az alábbiakban felvázolunk három módszert, amely által a hívők – életük bármely területén, beleértve a szakmai területet is – teljesíthetik misszionárius küldetésüket. Az erős szakmai etika minden keresztény bizonyságtételének részét kell, hogy képezze. A Szentírás megparancsolja a keresztényeknek, hogy olyan erkölccsel rendelkezzenek, amellyel megtisztelik Istent szakmai életük terén, miközben úgy élnek és dolgoznak, mintha közvetlenül Istennek tartoznának számadással (Kol 3:23–24). Amikor a hívők úgy tekintenek a munkájukra és a hivatásukra, mint ami része Isten elhívásának, mindez új értelemmel gazdagítja keresztény bizonyságtevésüket. Az erkölcsi integritás megőrzése, a kiválóságra való törekvés, a bizalom, a tisztesség, mások megbecsülése a munkahelyen olyan tulajdonságok, amelyek teret biztosíthatnak a bizonyságtevéshez.
2. Misszió felé orientált mentorok által a gyülekezetek irányíthatják az ifjabb tagokat, hogy szakmai törekvéseiket összeegyeztessék Krisztusba vetett hitükkel és misszionárius megbízatásukkal.
3. A tanítványság kérdéséhez való helyes viszonyulás és az állandó lelki támogatás által a szülők gazdagíthatják gyermekeik misszionárius lehetőségeit. Következésképpen a gyülekezeteknek – a szülők segítségével – be kellene fektetniük a tanítvány-utánpótlásba, segítve ezáltal a szülőket újraértelmezni a gyermeknevelés felelősségét.