Eszter és Márdokeus

A Biblia egyik leginspirálóbb története egy kultúrákon átívelő miszsziós beszámoló, amelyet Eszter könyvében találunk. Az elmúlt évezredekben rengeteget írtak erről a könyvről, és ma is sok zsidó ünnepli a purim ünnepét Eszt 9:26-31 versei alapján.
Eszter és a nagybátyja, Márdokeus zsidóként éltek a Perzsa Birodalom fővárosában, Susában. Nem tudjuk, milyen okból, de azon zsidókkal ellentétben, akik visszatértek Júdába, ők, mint sokan mások, a fogságba vitelük földjén maradtak.
Ekkor történik, hogy az isteni gondviselés folytán Eszter királyné lesz.
„És a király Esztert minden asszonynál jobban szerette. Minden más leánynál jobban tetszésére és kedvére volt, ezért a királyi koronát az ő fejére helyezte, és királynévá tette Vasti helyett” (Eszt 2:17, ÚRK).
Ebben a minőségében, bár némileg vonakodva, képes volt komolyabb szerepre szert tenni a bibliai történelemben. A maga különös módján ez a történet azt mutatja be, hogy Isten népe, még ha idegen környezetben is, hogyan válhat az igazság tanújává.
Ha időd engedi, olvasd el (vagy legalább fusd végig) Eszter könyvét az e heti tanulmány kedvéért!
 

EGW idézet

Csaknem ötvenezer fogoly élt azzal a rendelettel, amely Círusz jóvoltából hazatérésüket megengedte. Ez azonban csak maradék a médó-perzsia tartományaiban szétszóródott százezrekhez képest. A zsidók nagy többsége úgy döntött, inkább a száműzetés földjén marad, mintsem vállalkozzon a visszatérés nehézségeire, feldúlt városaik és otthonuk helyreállítására.
Húsz vagy még több év elteltével Darius Hystaspes – az akkori uralkodó – második rendeletet adott ki, amely éppen olyan kedvező volt, mint az első. Az irgalmas Isten így nyújtott újabb alkalmat a Médó-Perzsa Birodalomban élő zsidóknak arra, hogy visszatérjenek atyáik földjére. Az Úr előre látta, hogy milyen nyugtalan idők következnek Xerxes – az Eszter könyvében szereplő Ahasvérus – uralkodása alatt; egyrészt megváltoztatta a hatalmon levők érzéseit, másrészt arra indította Zakariást, hogy bírja rá a foglyokat a hazatérésre. – Próféták és királyok, 598. o.

A keresztények Krisztus ékkövei. Ragyogva kell tündökölniük, szerte tükrözve Krisztus szépségének világosságát. Fényük attól a csiszolástól függ, melyet elfogadnak. Azt választhatják, hogy az Úr csiszolja őket, vagy csiszolatlanul maradnak. Csiszolás nélkül csak annyi fényt tudnak visszatükrözni, mint a közönséges kavics. […]
Az isteni munkás nem pazarol időt értéktelen anyagra. Csakis értékes követ csiszol palota alakúra, eltávolítva a durva éleket. Ez a folyamat súlyos és próbára tevő; sérti az ember büszkeségét. Krisztus mélyen vág az emberi önhittség által tökéletesnek tekintett lelki tapasztalatba, s eltávolítja jellemünkből az önhittséget. Eltávolítja a fölösleges felületeket, erősen a koronghoz szorítva a követ, hogy lecsiszoljon minden durvaságot. Majd a világosság felé tartva az ékkövet, a maga képét látja tükröződni benne, ezért méltónak ítéli ékköves ládájára.
„Azon a napon, mondja a seregek Ura, felveszlek téged... és olyanná teszlek, mint a pecsétgyűrű, mert téged választottalak, mondja a seregek Ura.” Bármilyen súlyos is, áldott lesz a tapasztalat, mely értékessé, élő ragyogással tündöklővé teszi a követ. – A Te Igéd igazság, 4. köt., 1177. o.

A szeretettel teljes Isten igyekszik kifejleszteni bennünk Lelkének drága ajándékait. Megengedi, hogy akadályokba ütközzünk, zaklatások és nehézségek érjenek minket, de nem átokként, hanem a legnagyobb áldásként. Minden kísértés, amelynek ellenálltunk, minden bátran elviselt próba új tapasztalattal gazdagít, s elősegíti jellemünk építését. Aki isteni erővel ellenáll a kísértésnek, az ég és föld előtt Krisztus kegyelme hatékonyságát nyilatkoztatja ki. – Gondolatok a hegyibeszédről, 117. o.

Sosem könnyű, ha valakit kitelepítenek egy idegen országba. Talán nehezen értjük ma, mivel szembesültek a zsidók először a babiloniak, majd a perzsák uralma alatt.
Senki sem él például közülünk adventista országban, ahol a hitünk alapelvei valamilyen szinten az ország törvényei volnának. A deportálás előtt a zsidók a saját földjükön éltek, ahol a hitük alapelveit az ország törvényeibe is belefoglalták.
Egyrészt gondoljuk végig, hogy ez milyen könnyűvé tette az Isten iránti hűséget! Mennyivel egyszerűbb lenne a szombatot úgy megtartani, ha annak megünneplését a nemzeti törvények is rögzítenék.
Másrészt viszont a szent történelem bizonyítja, hogy bármilyenek is az ország törvényei, bármennyire kedveznek is a hitnek, a hűségnek a szívből, belülről kell fakadnia, különben csak bűn, hitehagyás és romlás következik.
„De így szól az Úr: Mivel e nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával tisztel engem, szíve pedig távol van tőlem, úgy, hogy irántam való félelmük betanult emberi parancsolat lett” (Ézs 29:13, ÚRK).
Ezzel szemben amikor valaki elhatározza, hogy hűséges lesz, még a legrosszabb körülmények sem tántoríthatják el az engedelmes élettől.
 

1. Olvassuk el Dán 1:1-12, 3:1-12 és 6:1-9 verseit! Bár mindegyik helyzet egyedi a maga módján, milyen problémákat mutatnak be az említett történetek? Milyen kihívásokkal szembesülhet Isten népe egy idegen kultúrában?

Függetlenül attól, kik vagyunk, hol élünk, olyan környezet vesz bennünket körül, amely bizonyos szinten (a törvényei, a kultúrája vagy mindkettő által) nagy kihívások elé állíthatja a hitünket és a bizonyságtételünket. Dániel próféta könyvének ezek a történetei (amelyek egyaránt jól végződtek) megmutatják, hogy a megpróbáló körülmények között is hűségesek maradhatunk Istenhez. Még ha egyik eset sem zárult volna kedvezően, kétség sem fér hozzá, hogy a szereplők helyesen cselekedtek.

Tudsz mondani néhány olyan kihívást, amely a hitedet éri a környezetedben? Hogy fogadod ezeket?

EGW idézet

Isten próbára teszi földön élő népét. Ez a legjobb hely, ahol jelenlétében időzhetünk. Itt, ezen a világon, ezekben az utolsó napokban derül ki, hogy mi uralja az emberek szívét, és mi vezérli a cselekedeteiket. Ha az isteni igazság erejével bírnak, akkor az jó cselekedetekre vezeti őket, fölemeli az adomány befogadóját, és Urához hasonlóan nagylelkűvé és nemes szívűvé teszi őt. […]
A szív kimondhatatlanul csalárd, és reménytelenül gonosz. Aki hívő embernek vallja magát, sok esetben nem hajlandó önvizsgálatot tartani, hogy felmérje, van-e hite. Döbbenetes, hogy némelyek csalóka reményekben bíznak. Évekkel korábban szerzett régi tapasztalataikra támaszkodnak, de amikor szembesülnek a szív vizsgálatának valóságával, semmit sem tudnak felelni, holott minden nap új tapasztalatot kellene szerezniük. Azt gondolják, hogy az igazság megvallása meg fogja menteni őket. Jézus azonban csak akkor jön el hozzátok, és akkor vacsorál veletek és ti Ővele, amikor elhagyjátok azokat a bűnöket, amiket az Úr is gyűlöl. Akkor mennyei erőt nyertek Jézustól, növekedni fogtok Őbenne, és győzedelmes, szent örömmel kiálthatjátok: „Áldott az Isten, aki győzelmet adott nekünk a mi Urunk, Jézus Krisztus által.” – Spiritual Gifts, 2. köt., 226–227. o.

A fiataloknak oda kell állniuk, ahol szívük teljesen az Úré lehet, ahol képességeikkel tisztességet adnak Istennek. Akkor Isten is megtiszteli őket, ismeretet és bölcsességet ajándékoz nekik. Így tett Dániel is a babiloni udvarban, ahol hű maradt elveihez a pogányok romlottsága közepette. „Dániel eltökélte szívében, hogy nem fertőzteti meg magát a király ételével és a borral, melyből az ivott.” (Dán 1:8)
Dániel és társai nem tudták, mi lesz a döntésük következménye; csak annyit tudtak, hogy ez életükbe is kerülhet. Mégis eldöntötték, hogy a szigorú mértékletesség egyenes ösvényét fogják taposni a laza erkölcsű babiloni királyi udvarban is. Dániel és társai babiloni példáján keresztül láthatjuk, hogy lehetetlen dolog elérni a mércét, melyet Isten a gyermekei számára állított fel, miközben valaki egy könnyed, alkalmazkodó vallást követ, amely figyelmen kívül hagyja az elveket, és az eseményeket befolyásoló körülményeket. – Isten fiai és leányai, 174. o.

Megváltónk nem titkolta el a tanítványai elől, hogy ezen a világon nyomorúságuk lesz. Királyok és fejedelmek elé viszik őket Jézus nevéért, sok gonosz hazugságot mondanak rájuk, s akik üldözik őket, és sokuk életét kioltják, azt gondolják, hogy istentiszteletet cselekszenek (Jn 16:1–3). Minden korszakban üldözést szenvedtek valamilyen formában mindazok, akik istenfélő életet éltek. Nagyon sok méltatlanságot, gyalázatot és kegyetlenséget kellett eltűrniük – ezek kitalálására Sátán indította fel ellenük az embereket. A világ ma ugyanúgy ellenzi az igaz vallást, mint bármikor azelőtt. Az üldözés szelleme újra feltámad a hűségesek ellen, akik nem egyeznek ki a világgal, és nem ingatja meg őket véleménye, kegye vagy ellenállása. – Az én életem ma, 69. o.
 

Babilon elesett, utána a Méd­Perzsa Birodalom emelkedett fel. Sok zsidó visszatért ősei földjére, de nem mindenki. Egyesek ott maradtak, ahol már egy­két generáció óta éltek.
Ezek tudatában egy kicsit jobban megérhetjük Eszter könyvének kontextusát: „Abban az időben, amikor Ahasvérós király Súsán várában, királyi trónján ült” (Eszt 1:2, ÚRK). Ezen a ponton kezdi a Biblia kibontani, mi történt az adott király idejében a Perzsa Birodalomban.
Az 1. fejezetben Vásti királyné kiesik a király kegyeiből, ami egy másik királyné kereséséhez vezet. Ebben az összefüggésben tűnik fel először Eszter és nagybátyja, Márdokeus.
 

2. Olvassuk el Eszt 2:1-9 verseit! Mit tudunk meg Márdokeus és Eszter helyzetéről?

Márdokeus királyi hivatalnokként a palota kapujában ült. Susán városában élt örökbefogadott lányával, az unokahúgával, Eszterrel. A pozíciójukból és a lakhelyükből adódóan a perzsiai kultúra a mindennapi életkörnyezetük volt. Ez biztosan hozzájárult ahhoz, hogy Eszter is bekerült a kiválasztottak közé: „Esztert is fölvették a király palotájába és Hégajnak, az asszonyok őrének a kezére bízták” (Eszt 2:8, ÚRK).

3. Olvassuk el Eszt 2:10, 20 verseit! Mi történt itt, és miért kellett Márdokeusnak ilyen utasítást adnia Eszternek?

Habár a szöveg nem mondja ki pontosan, nem nehéz kitalálni, miért. Idegenként egy idegen kultúrában és vallásban, ami mint majd látjuk, akár ellenségessé is válhat, bölcs dolog volt hallgatni családi és nemzeti hovatartozásukról.

Milyen körülmények jutnak eszedbe, amikor okosabb, ha az ember nem beszél nyíltan a hitéről? Vagy soha nem szabadna ezt tennünk? Ha nem, miért nem?

EGW idézet

Mikor a királytól megérkezett a parancs, Vásti nem teljesítette, mert tudta, hogy Ahasvérus a részegítő ital hatása alatt állt. Mind a férje, mind a maga érdekében úgy döntött, hogy mint az udvar nagyasszonya, nem hagyja el a helyét. Amint később átgondolta az esetet, kétségkívül úgy érezte, hogy Vástit megtiszteltetés illetné a méltatlan bánásmód helyett. […] Azon események által, melyek Esztert a perzsa trónra emelték, Isten az Ő népét illető terveinek megvalósításán fáradozott. A bor hatására történtek végül Izrael népe javát szolgálták. – A Te Igéd igazság, 3. köt., 1139. o.

Eszter királynőn keresztül az Úr hatalmas szabadulást szerzett népének. Mikor úgy látszott, hogy nincs hatalom, mely meg tudná menteni őket, Eszter társnői böjttel, imával és gyors lépésekkel a helyzet magaslatára emelkedve szabadulást szereztek népüknek.
Az ószövetségi időkben a nők Isten ügyére kiható tettei olyan leckékre tanítanak, melyek felkészítenek minket szembenézni mai munkánk vészterhes óráival. Mi is olyan válságos és súlyos helyzetbe kerülhetünk, mint Isten népe Eszter napjaiban. A megtért nők szerényebb helyzetekben is fontos szerepet tölthetnek be. – A Te Igéd igazság, 3. köt., 1140. o.

Akik imádkozó lelkülettel gondolkodnak, azok alkalmas időben szólni tudnak a hatáskörükbe tartozókhoz, mert Isten bölcsességet ad, hogy így szolgálják az Úr Jézust. „Bölcsesség megy a te elmédbe, és a tudomány a te lelkedben gyönyörűséges lesz. Meggondolás őrködik feletted, és értelem őriz téged.” (Péld 2:10–11) Ha kinyitja száját, bölcsen beszél, jóságos tanítás árad a nyelvéről. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 6. köt., 69. o.

Végül Kajafás jobb kezét az ég felé emelte, és ünnepélyes eskü formájában szólította meg Jézust: „Az élő Istenre kényszerítelek téged, hogy mondd meg nekünk, ha te vagy-e a Krisztus, az Istennek fia?” (Mt 26:63) Erre a felszólításra Krisztusnak feleletet kellett adnia; nem maradhatott csendben. Van idő, amikor hallgatni kell, de van idő, amikor meg kell szólalni. Eddig Jézus még nem felelt, nem szólalt meg, mert nem közvetlenül kérdezték meg. Jézus tudta, hogy amit most majd felelni fog a neki szegezett kérdésre, bizonyossá teszi számára a halált. A felszólítást azonban olyan valaki intézte hozzá a legfenségesebb Isten nevében, aki a nép legmagasabb rendű elismert hatósága volt. Krisztus nem akart mulasztást elkövetni a törvény iránti tisztelet megmutatása terén, még ennél többet is meg kellett mutatnia, hiszen az Atyához való kapcsolatát is ebben a kérdésben vonták kétségbe. Krisztusnak világosan ki kellett jelentenie isteni lényét és küldetését. – Jézus élete, 706. o.
 

Márdukeusnak és Eszternek, ha az idegen földön hűségesek akartak maradni Istenhez, előbb-utóbb bele kellett futniuk valamilyen problémába. Ez az idő ekkor érkezett el Márdokeus számára.

4. Olvassuk el Eszt 3:1-15 verseit! Mi történt itt? Miért?

Eszter könyvének 3. fejezetéből megtudjuk, hogy Xerxes király (Ahasvérus) kitünteti Hámánt, magas pozícióba helyezi, nagy hatalommal ruházza fel. A parancs szerint mindenkinek térdre kell borulnia előtte. Csakhogy ezt olvassuk: „De Mordokaj nem hajtott térdet, és nem borult le” (Eszt 3:2, ÚRK). A Biblia nem mondja meg, miért nem hajtott térdet Márdokeus Hámán előtt, de mi tudjuk. Azért, mert hűséges zsidó volt. Nem volt hajlandó hódolattal adózni Agág leszármazottjának, egy amálekitának, aki népe ellensége volt az egyiptomi kivonulás óta (5Móz 25:19). Hogyan lehetne képes egy népéhez hű zsidó leborulni egy amálekita előtt? Vagy pedig hogyan imádhatna mást, mint az Urat?
„Akkor a király szolgái, akik a király kapujában voltak, ezt kérdezték Mordokajtól: Miért szeged meg a király parancsát” (Eszt 3:3, ÚRK)? Bár nem ismerjük a részleteket, a következő versből kiderül, hogy „mert arra hivatkozott előttük, hogy ő zsidó” (Eszt 3:4).
Biztosra vehető, hogy volt lehetősége kifejteni: az eget és a földet teremtő Isten imádójaként nem borulhat le imádattal bűnös emberek előtt. Kétségkívül volt lehetősége bizonyos szinten tanúskodni a hitéről, amelyhez annyira ragaszkodott, hogy veszélybe sodorta önmagát és sajnos másokat is.
„Dániel és a társai, ill. Márdokeus révén ragyogó fénysugár törte át Babilon királyi udvarának erkölcsi sötétségét” (Ellen G. White cikke, Advent Review and Sabbath Herald. 1884. május 13.).
Amikor Hámán el akarta pusztítani a zsidó népet, ekképpen írta le őket: „Van egy nép, amely elszórtan és elkülönülve él a népek között, országod minden tartományában, és törvényei különböznek minden más nemzetétől. Nem teljesítik a király törvényeit sem. Bizony, nem illik ezt annyiban hagynia a királynak” (Eszt 3:8, ÚRK)! Egy nép, amelynek a szokásai mások, és nem engedelmeskedik a király törvényeinek? Ez a tökéletes recept az üldözéshez.
 

Milyen úton-módon kerülhetünk ma is olyan próbába, mint annak idején Márdokeus? Hogyan reagáljunk ilyen esetekben?

EGW idézet

Sátán ebben az időben Médó-Perzsia egyik tekintélyes emberének, a gátlástalan agági Hámánnak közreműködésével akarta meghiúsítani Isten szándékát. Hámán elkeseredetten gyűlölte a zsidó Márdokeust. Márdokeus nem tett neki semmi rosszat, csak egyszerűen nem volt hajlandó leborulni előtte. Hámánnak nem volt elég, hogy „csak Márdokeusra emeljen” kezet. Azt forralta, hogy „minden zsidót kipusztítson Ahasvérós egész birodalmából” (Eszt 3:6).
Hámán hazugságaival félrevezette Xerxest, aki rendeletet adott ki a Médó-Perzsa Birodalom minden tartományában, „a népek között” „elszórtan és elkülönülten” élő összes zsidó lemészárlására (Eszt 3:8). A rendelet meghatározott egy napot a zsidók kiirtására és vagyonuk elkobzására. Aligha volt a király annak tudatában, hogy milyen meszsze ható következményekkel járna e rendelkezés végrehajtása. Sátán, ennek a tervnek rejtett ösztönzője, megpróbálta a föld színéről eltüntetni azokat, akik megőrizték az igaz Isten ismeretét. – Próféták és királyok, 600. o.

Némelyek, akár Hámán, elfelejtik Isten áldásait, mivel Márdokeus lebeg a szemük előtt, s őt még nem alázták meg; mivel tele a szívük ellenségeskedéssel, gyűlölettel drága Megváltónk lelkülete, a szeretet helyett, aki drága életét adta ellenségeiért. Bár valljuk, hogy egy az Atyánk, és mind ugyanazon halhatatlan haza felé haladunk, hogy ugyanazon csodás hitnek örvendezünk, s ugyanazon velőkig ható üzenetben bízunk – mégis sokan úgy marakodnak egymással, mint megannyi civakodó kölyök. […]
Akik szeretik Istent, nem adhatnak szállást a gyűlöletnek vagy irigységnek… Ha teljes szívvel szeretjük Istent, akkor szeretni fogjuk gyermekeit is. Ez a szeretet az Isten Lelke. A mennyei életszentség az, ami valódi nemességet és méltóságot kölcsönöz a léleknek, ez olvasztja egybe életünket Mesterünkével. Nem számít, hány jó vonásunk van, bármennyire tiszteletre méltónak és kifinomultnak is tartjuk magunkat, ha lelkünket nem keresztelte meg az Isten és egymás iránti szeretet mennyei kegyessége, akkor hiányzik belőlünk az igazi jóság, akkor alkalmatlanok vagyunk a mennyre, ahol minden csupa szeretet, csupa egyetértés. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 222–223. o.
 
Isten maradék népe elleni végső rendelet nagyon fog hasonlítani ahhoz, amelyet Ahasvérus adott ki a zsidók ellen. Az igaz egyház ellenségei ma a szombat parancsát megtartók kis csoportjában Márdokeust látnak a kapuban. […] A törvényhozók meghajolnak a vasárnaptörvény követelései előtt, hogy ezzel népszerűségre tegyenek szert, és pártfogásban részesüljenek. De azok, akik félik Istent, nem fogadhatják el a Tízparancsolat egyik előírását sértő intézményt. Ezen a csatatéren vívja meg utolsó nagy harcát az igazság a tévelygéssel. Nem lehet kétség a harc kimeneteléről. Ma is, mint Eszter és Márdokeus korában, az Úr megvédi igazságát és népét. – Próféták és királyok, 605. o.
 

5. Olvassuk el Eszt 4:1-14 verseit! Miért gondolták azt, hogy éppen ez a megfelelő pillanat Eszter zsidó származásának felfedésére?

Amikor Márdokeus Eszter segítségét kérte, ő már jónéhány éve Ahasvérus király felesége volt, de egy perzsa törvény szerint senki nem mehetett a király trónjához az uralkodó kifejezett hívása nélkül. Aki nem tartotta tiszteletben ezt a szabályt, az életével játszott. Eszter tisztában volt a kockázattal, mégis belépett a trónterembe hívás nélkül. Márdokeus a hitével igyekezett felébreszteni Eszter hitét. Eszter könyve itt csúcsosodik ki, Márdokeus Eszterhez intézett szavaiban: „Mordokaj azonban ezt üzente vissza Eszternek: Ne gondold magadban, hogy te a király palotájában megmenekülhetsz a többi zsidó közül. Mert ha te most hallgatsz, más módon lesz enyhülésük és szabadulásuk a zsidóknak, te viszont elveszel, és atyád háza is elveszik. És ki tudja, talán éppen e mostani idő miatt jutottál királyságra” (Eszt 4:13-14, ÚRK)!
Eszter hitét érte próba, amikor Márdokeus a népe iránti szeretetére apellált. Senki nem tudta, hogy a királyné zsidó, kivéve a nagybátyját, és amikor meghozta a döntést, hogy beszáll a folyamatba, nem hezitált többé akár az életét is kockára tenni. Istenbe vetett erős hittel tisztában volt vele, hogy Isten segítsége nélkül nem lesz sikere. Nagybátyjának adott válaszából kitűnik a hite: „Menj el, és gyűjts össze minden zsidót, aki Súsánban található. Böjtöljetek értem, ne egyetek és ne igyatok három napig sem éjjel, sem nappal. Én és szolgálóleányaim is így böjtölünk, és így megyek be a királyhoz, a törvény ellenére is. És ha elveszek, hát elveszek” (Eszt 4:16, ÚRK). Márdokeus minden zsidót értesített Susán városában, és míg ők böjtöltek és imádkoztak, Eszter az életveszélyes pillanatra készült. „Történt, hogy harmadnapon Eszter felöltözött királynői ruhájába, és megállt a király palotájának belső udvarában, a király palotájával szemben. A király pedig trónján ült a királyi palotában, a ház ajtajával szemben. Amint meglátta a király, hogy Eszter királyné az udvarban áll, kegyelmet talált előtte, ezért a király kinyújtotta Eszter felé az aranypálcát, amely a kezében volt. Akkor odament Eszter, és megérintette az aranypálca végét” (Eszt 5:1-2, ÚRK).
 

A zsidók számára a fent leírt helyzetben minden bizonnyal ima kísérte a böjtöt. Vagyis, bár a saját érdekükben cselekedtek, az ima központi szerepet játszott a válaszukban. Milyen nyilvánvaló tanulságot vonhatunk le ebből?

EGW idézet

A megoldásra váró válság Esztertől gyors és megfontolt cselekvést igényelt. Mind ő, mind Márdokeus tudta, ha Isten nem tesz valami rendkívüli dolgot érdekükben, a saját erőfeszítésük hiábavaló. Eszter időt szentelt az Istennel – ereje forrásával – való bensőséges beszélgetésre.
„Menj, és gyűjts össze minden zsidót, aki csak Súsánban található, és böjtöljetek értem! Ne egyetek, és ne igyatok három napig se éjjel, se nappal! Én is ugyanígy böjtölök szolgálóimmal, aztán bemegyek a királyhoz a törvény ellenére is. Ha elveszek, hát vesszek el!” (Eszt 4:16) A gyorsan pergő események – Eszter látogatása a királynál, az iránta tanúsított feltűnő jóindulat, a király és királyné lakomái Hámánnal, mint egyetlen vendéggel, a király nyugtalan álma, Márdokeus nyilvános kitüntetése, valamint Hámán gonosz mesterkedésének leleplezése utáni megalázása és bukása – mind a jól ismert történet összetevői voltak. Isten csodálatosan cselekedett bűnbánó népe érdekében. A király ellenrendeletet adott ki, amely megengedte a zsidóknak életük védését.
„A futárok királyi postalovakra ülve lázas sietséggel” (Eszt 8:14) juttatták el a birodalom minden részébe a királyi rendeletet, amely megengedte a zsidóknak, hogy védjék életüket.
„Minden egyes tartományban, minden egyes városban és helységben, ahova a király törvényes parancsa eljutott, örültek, vigadtak, lakomáztak és ünnepeltek a zsidók. Az ország lakossága közül sokan zsidókká lettek, mert elfogta őket a zsidóktól való rettegés.” (17. v.) – Próféták és királyok, 601–602. o.
 
Dániel ismerte a király rendeletét, mégis leborult Isten elé a Jeruzsálem felé nyíló ablaknál. Oly fontosnak tartja az Isten előtti könyörgést, hogy inkább feláldozza életét, mintsem lemondjon róla. Amiért Istenhez imádkozott, oroszlánok barlangjába vetették. A gonosz angyalok eddig elérték céljukat. Dániel azonban tovább imádkozik az oroszlánok barlangjában. Elfeledte-e Isten Dánielt a veremben? Eltűrte-e, hogy az oroszlánok felfalják? Dehogy tűrte! Jézus – a menny hatalmas parancsnoka – elküldte angyalát, bezárta az éhes oroszlánok száját, nehogy bántsák Isten imádkozó emberét… Sátán és angyalai vereséget szenvedtek és dühöngtek. […] A hitből fakadó ima a keresztény nagy erőssége, s egész bizonyosan győz Sátán ellen. Ezért sugallja az ördög, hogy semmi szükségünk az imára. Irtózik szószólónk, Jézus nevétől, s amikor hozzá fordulunk segítségért, Sátán serege megriad. Ha elhanyagoljuk a könyörgést, Sátán malmára hajtjuk a vizet, mert könnyebben elhisszük hazug csodáit. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 1. köt., 295. o.

Mostantól kezdve az idők végezetéig Isten népe vegye komolyabban a dolgot, legyen éberebb, ne a saját, hanem Vezetője bölcsességében bízzon. Tartsanak böjtés imanapokat. Nem lehet megkövetelni a teljes tartózkodást az ételektől, hanem mértékletesen egyenek a legegyszerűbb ételekből. – Étrendi és táplálkozási tanácsok, 188. o.
 

A kommentátorok évezredek óta megjegyzik, hogy Isten neve egyszer sem jelenik meg Eszter könyvében. Egyetlen más bibliai könyvben sem fordul elő ilyen. A zsidók ennek ellenére képesek voltak beazonosítani Isten hatalmas megmentő cselekedetét, és kiválasztották ezt az írást is, hogy a bibliai kánon része legyen.
Képesek vagyunk mi is felfedezni Isten jelenlétét a mindennapi életünk felszíne alatt? Az Úr tettei a normalitás köpenyében, a természetes eseményeken keresztül is érkezhetnek, és ha nem figyelünk fokozottan rájuk, szem elől tévesztjük jelenlétét.
 

6. Olvasd el Eszt 9:1-12 verseit! Mit eredményezett a királyné erőfeszítése?

A purim csodája rendkívül szokatlan formában érkezett, rejtetten, természetes események láncolatába ágyazva. Nem vonták vissza a törvényt, amely a zsidók elpusztításáról rendelkezett, de egy újat írtak mellé, ami megengedte nekik, hogy megvédjék magukat.
Figyeljük meg azt is, hogy még mi történt, és miként tudott ezeken az eseményeken keresztül dolgozni Isten! A perzsák észrevették, hogy Isten cselekeszik a zsidókért.
Mi következett mindebből? „…és sokan a föld népei közül zsidókká lettek” (Eszt 8:17, ÚRK). Kiváló példája ez annak, hogyan tudott Isten elveszett embereket elvezetni arra, hogy megismerjék Őt.
A zsidók vezetői felismerték Isten munkáját. Amikor magukat védve végül győzelmet vívtak ki, éves ünnepet hirdettek annak emlékezetére (ez a purim). Ezek a napok ma is hagyományosan Istennek való hálaadással, a szabadításról megemlékezve telnek.

Kihívás: Imádkozz azért, hogy Isten adjon bátorságot neked a héten elmondani valakinek az imalistádról azt, amit az Úr érted tett!

Kihívásra fel! Kezdj naplót vagy feljegyzést, írd le azokat a kisebb (vagy nagyobb) dolgokat, amiket Isten tesz érted! Nézd át, majd kérd Istent: juttassa eszedbe a megfelelő időben, hogy elmondhasd azokat valakinek!

EGW idézet

Az elpusztításukra kitűzött napon „összegyűltek a zsidók Ahasvérós király összes tartományának a városaiban, és rátámadtak azokra, akik a vesztükre törtek. Senki sem tudott nekik ellenállni, mert a tőlük való rettegés fogta el az egész lakosságot. Isten hatalmas angyalokat bízott meg népe oltalmazásával, míg ők „életük védelmére” keltek (Eszt 9:2, 16). – Próféták és királyok, 602. o.

Isten felfedte, mi történik majd az utolsó időben, hogy egy nép felkészülhessen helytállni a harag és ellenkezés viharában. Akikhez eljutott az előttünk álló eseményekre figyelmeztető üzenet, azok ne üljenek nyugodtan, várva a közelgő viharra, megnyugtatva magukat, hogy az Úr majd betakarja hűségeseit a veszedelem napján. Ne semmittevéssel, hanem munkával és tántoríthatatlan hittel várjuk Urunkat! Nem annak van most az ideje, hogy jelentéktelen dolgokkal kössük le a gondolatainkat. Míg az emberek alszanak, Sátán serényen ügyködik, hogy Isten népe ne kaphasson kegyelmet és igazságot. […]
Isten mindig munkálkodott népéért a végszükség idején, amikor a pusztulás elhárításának reménye a leghalványabb volt. A gonoszok és az egyház ellenségeinek cselszövése Isten hatalmának és gondviselésének fensőbbsége alá van rendelve. Isten hatni tud az államférfiak szívére, el tudja terelni a hűtlen emberek haragját az Istent, az Ő igazságát és népét gyűlölők dühöngését – mint ahogy a folyók medre is megváltozik, ha úgy rendeli. A hívők imája megmozdítja a Mindenható karját. Aki a csillagok rendjét megszabja, aki parancsol a tenger hullámainak, ugyanaz a hatalmas Teremtő lép fel népe érdekében, ha hittel kérik erre. Megzabolázza a sötétség erőit, míg a figyelmeztetés eljut a világhoz, és míg azok, akik hallgatnak a figyelmeztetésre, felkészülnek a küzdelemre. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 452–453. o.

Ha több ima volna köreinkben, az élő hitet jobban gyakorolnánk, és kevésbé támaszkodnánk másra, hogy tapasztalatot közvetítsen nekünk, akkor a lelki értelmességben előrébb járnánk, mint ahol jelenleg vagyunk. Amire szükségünk van, az mélyen átélt, személyes szívbeli és lelki tapasztalat. Ekkor leszünk képesek megmondani, hogy Isten mit cselekszik, és hogyan munkálkodik. Élő tapasztalatra van szükségünk Isten dolgait illetően, és amíg ezekkel nem rendelkezünk, addig nem vagyunk biztonságban… Ha volt valaha is a történelmünkben olyan korszak, amikor szükségünk volt Isten előtt megaláznunk lelkünket egyen-egyenként, akkor az manapság van. Úgy kell Isten elé járulnunk, hogy hiszünk mindabban, amit ígért a szavában, és ezután mindazon világosságban és erővel felruházva járunk, amelyet ad nekünk. – A keresztény nevelés alapjai, 531. o.
 

Ellen G. White: Bizonyságtételek a prédikátoroknak, „Isten időszerű üzenete” c. fejezet 95–96. o.; Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 6. köt., „Előkészület az utolsó válságra” c. fejezet, 404–406. o.

„Minden háztartás, minden iskola, minden szülő, tanár és gyerek, akire Isten evangéliumának világossága ragyog, szembesül a kérdéssel, amit Eszternek is feltettek: »Ki tudja, vajon nem éppen ilyen időre jutottál-e királyi méltósághoz« (Eszt 4:14, SZIT)” (Ellen G. White: Education. 263. o.)?
„Az ősi időkben az Úr csodálatos módon cselekedett Istennek szentelt életű nőkön keresztül, akik összefogtak az Ő művében a képviselőiként kiválasztott férfiakkal. Nagy és döntő győzelmek kivívására használt fel nőket. Vészterhes időkben nem egyszer előre állította őket, és rajtuk keresztül sok élet megmentésén munkálkodott. Eszter királyné révén az Úr hatalmas szabadulást hozott népe számára. Amikor úgy tűnt, hogy semmilyen erő nem tudja megmenteni őket, Eszter és a vele kapcsolatban álló nők böjtöléssel, imádsággal és gyors cselekvéssel kezelték a problémát, és szabadulást hoztak népüknek… A nők Isten ügyével kapcsolatos munkájának tanulmányozása az ószövetségi időkben olyan tanulságokra tanít minket, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy a mai munkában szembenézzünk a vészhelyzetekkel. Lehet, hogy mi nem kerülünk olyan kritikus és egyedi helyzetbe, mint Isten népe Eszter korában, de gyakran a megtért nők szerényebb pozíciókban is fontos szerepet tölthetnek be. Ezt sokan megtették régen, és még mindig készek megtenni” (Ellen G. White: Daughters of God. 45–46. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: Ézsaiás 17–23; Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, „Munkálkodás az iszákosokért” c. fejezet

 

1.    Mennyi gyümölcs marad az olajfákon és gyümölcsfákon a fák megrázását követően?    

2.    Ki lesz olyan, mint az asszonyok, akik rettegnek és félnek az Úr kezének felemelésétől?    

3.    Ki kiáltott úgy, mint egy oroszlán? Mit mondott?

4.    Mennyit él egy király?     

5.    Mi történik, ha elmondatjuk az emberekkel bűnös múltjuk történetét?

Általános áttekintés

Eszter könyve több okból is egyedi. Az egyik ok az, hogy hiányzik belőle a kifejezett utalás Istenre. A szövegben senki sem említi Istent, a zsidó szereplők, a történet hősei, de a nem zsidó személyek sem. E furcsasága ellenére a könyv értékes bölcseleti forrás mindazok számára, akik követik Jézust, és másokkal is meg akarják osztani Istennel megélt tapasztalataikat egy olyan világban, amelyben kevesen nyitottak a hit kifejezett megnyilvánulásai iránt.
Gyakran, amikor a misszió kérdésével foglalkoznak, vagy beszélnek róla, a gyülekezet tagjai kizárólag vallásos cselekedetekre gondolnak: evangelizációra, vallásos irodalom terjesztésére, bibliatanulmányok szervezésére, egyéb evangelizációs módszerekre. Mindehhez bizonyos fokú szabadságra és kapcsolatokra van szükség, hogy a szolgálat során jelentős változás következzen be a társadalomban. De mi a helyzet azokkal az országokkal, ahol az állam tiltja a vallásos tevékenységeket? Mi történik ott, ahol az emberek teljesen közömbösek ezek iránt a tevékenységek iránt? Az egyház gyakran nem vesz tudomást ezekről a területekről, közösségekről. Csakhogy a világ lakosságának nagyrésze ide tartozik. Ezen a héten Eszter és Márdokeus szemszögéből látni fogjuk: Isten azt akarja, hogy kreatívak legyünk a bizonyságtevésünkben, még ott is, ahol ellenállásba ütközünk a nyílt missziómunka végzése során.

Magyarázat

Eszter és Márdokeus élettörténete – mely több szempontból is hasonlít Dániel és József élettörténetéhez – emlékezteti Isten követőit, hogy nem kell lelkészeknek vagy vallási vezetőknek lenniük ahhoz, hogy Isten ügyét szolgálják. Ezek a leírások azért szerepelnek a Szentírásban, hogy bebizonyítsák: a közszolgálatok és állami intézmények által Isten népének képviselői szolgálhatják az evangélium ügyét, és hatást gyakorolhatnak a társadalomra, hogy az embereket Isten szeretetéhez vonzzák.
Eszter és Márdokeus hűségesek maradtak a zsidó ősöktől örökölt lelki értékekhez és bölcsességhez, így több ezer ember életét mentették meg. Gyakran, amikor bibliai történeteket olvasunk, átsiklunk a részletek felett, és nem érzékeljük a bizonyos szituációkban rejlő feszültséget – Eszter és Márdokeus története is ilyen. Rendkívül stresszes és bizony­talan volt az életük. Az ő esetükben az igehirdetés vagy a közvetlen miszsziós tevékenység nem szolgálta volna Isten általános küldetését, amelynek célja a szeretetteljes kapcsolatokba vonni az embereket. Nem kellett mást tenniük, mint állást foglalni az élet mellett a halállal szemben, s mindezt úgy, hogy a birodalom egyik alulértékelt kisebbségéhez tartoztak. Mindezek ellenére Isten befolyása, Eszter és Márdokeus hajlandósága Isten emberiség számára kidolgozott általános tervével kapcsolatosan, lehetővé tette, hogy a királyné és a nagybátyja – aki örökbefogadó apja is volt – áldás legyenek a népnek, részesei annak a történelmi eseménynek, amelyet a Biblia lapjai és a Purim ünnep örökít meg (Eszt 9:18–32).
Sokan, akik ezt a tanítói mellékletet olvassák, olyan országban élnek, ahol biztosított a vallásszabadság, és nem kell aggódniuk amiatt, hogy az életük veszélyben forogna, ha bizonyságot tennének a hitükről. Sokan azonban nem örvendhetnek ennek az előjognak. Jézus számos követője él olyan körülmények között, hogy Istenbe vetett hitének nyílt megvallása miatt börtönbe kerülhet, vagy akár a saját és a családja élete is veszélyben forog. E veszély ellenére azonban sokan aktívak az élet azon területein, ahol bizonyos befolyással rendelkeznek. Isten elhívja őket, hogy oly módon éljék meg a hitüket, amely sokak számára nem tűnne miszsziós tevékenységnek. Megtörténhet, hogy a legjobb mód, amely által ezek az emberek Istent szolgálhatják, hitük nyílt megvallásának kerülése. Ellenben halk, háttérből végzett szolgálatuk befolyásolja mindazt, ahogyan az emberekkel bánnak, segítve ezzel a fejlődésüket. Ez a küldetés nem kevésbé fontos, mint az evangélium explicit hirdetése azokon a területeken, ahol Isten szolgái nagyobb szabadságnak örvendenek. Figyelemreméltó a bátorság, amely a bizonyságtevéshez és a hit megvallásához szükséges azokban a szituációkban, ahol mindezt nem lehet nyíltan, szabadon végezni. Majd csak az új földön fogjuk megtudni, mekkora volt a befolyásuk ezeknek az embereknek számos élet megmentésében szerte a világon.
Van még egy a misszió szempontjából fontos tanulság, amelyet Eszter és Márdokeus történetéből levonhatunk. Egyikőjük sem volt teológus vagy képzett lelkipásztor. Egyszerű emberek voltak, akik fontos pozícióba kerültek a birodalomnak abban a korában (Eszt 2:7). Fogalmuk sem volt arról, hogy milyen fontos szerepet játszhatnak a zsidó nép történetében. A szövegből egyértelműen kiderül, hogy mind Eszter, mind Márdokeus becsületesen élt és cselekedett (Eszt 2:19–23; 4:15–16). Az élet kihívásai ellenére Isten odaszentelt munkásai maradtak, szorgalmukkal és becsületességükkel hírnévre tettek szert (Eszt 6). Amikor a körülöttük élők – különösképpen Hámán és szolgái – összeesküdtek ellenük, szerzett hírnevük kulcsszerepet játszott a túlélésükben.
Ha Eszter és Márdokeus nem lett volna következetesen és felelősségteljesen élő ember, aki tisztességgel szolgálja a körülötte élőket, ez a történet nagyon másként alakult volna. Becsületességük folytán olyan pozícióba kerültek, amelyből különböző szívességeket kérhettek, és egy élet-halál kérdésben nyíltan kinyilváníthatták a véleményüket (Eszt 5:8; 7:3–4). És nemcsak meghallgatták, hanem követték is a szavukat (Eszt 8).
Ez a tanulság számunkra ma. Jézus követőinek többsége nem a Hetednapi Adventista Egyház alkalmazottja, és csak kevesen lelkipásztorok, teológiatanárok és káplánok. Eszter és Márdokeus története bizonyítja, hogy sokszor nem a hivatalos szolgálattevőknek van a legnagyobb befolyásuk egy közösségben. Általában az egyház egyszerű tagjai, akik világi vállalkozásokban dolgoznak, vagy az állami közigazgatás alkalmazottai, rendelkeznek a legnagyobb misszionárius lehetőségekkel. Sose becsüljük le a szerepet, amelyet a kapcsolataink játszhatnak hosszútávon! Isten küldetésének története tele van olyan – sokszor kimondatlan – eseményekkel, amelyek az Eszter és a Márdokeus történetére emlékeztetnek. Habár lehet, hogy nincs akkora befolyásuk, mint Eszternek és Márdokeusnak, Jézus követőinek többsége továbbra is olyan helyzetben van, ahová a lelkészek és az egyház többi alkalmazottai nem juthatnak el.
A feladatok végzése során tanúsított tisztesség és alaposság vonzani fogja az embereket, ami újabb lehetőségeket teremt befolyásunk gyakorlására. Sokszor nincs is szükség Istenre vonatkozó kifejezett utalásokra ahhoz, hogy a felé az élet felé vonzzuk az embereket, amelyet Isten is szeretne minden ember számára. Tartsuk ezt szem előtt, és emlékeztessük erre a körülöttünk élőket is.
Ha egybegyűjtenénk a Biblia összes szakaszát, amely Isten hűséges követőiről szól, felfedeznénk, hogy e történetek zömének főszereplői megszokott körülmények között élő egyszerű emberek. A Biblia bizonyítja, hogy Isten küldetése minden embert érint, és mindenki részt vehet ebben a küldetésben. Nem feltétlenül szükséges otthagynia valakinek a karrierjét, hogy Istent szolgálja. Tulajdonképpen az esetek többségében elég, ha az ember a munkahelyét missziós területként fogja fel. Ez a perspektíva nem feltételezi minden esetben az explicit evangelizációt a munkatársak körében. A legtöbb esetben elég, ha tisztességesen helytállunk a munkánkban, becsületesek vagyunk, és engedjük, hogy az így létrejött kapcsolatok természetes módon fejlődjenek. Megvan tehát a le­hetősége annak, hogy akik ekképpen közelednek embertársaikhoz, időnként olyan helyzetben találják magukat, amelyben bátorságra van szükség a nemcsak a saját személyüket érintő döntések meghozatalához. Ha Istennel szoros kapcsolatban élnek, ez felkészíti őket helytállni az ilyen helyzetekben.

Alkalmazás

A gyülekezetnek rendszeresen imádkoznia kell azokért a testvérekért, akik a nyílt hitgyakorlás szempontjából veszélyes helyen élnek. Imában kérjünk számukra bátorságot, hogy megéljék a hitüket, és bölcsességet, hogy megfelelőképpen ki is fejezzék ezt a hitet abban a környezetben, ahol a szolgálatukat végzik. Az egyháznak rendszeresen közben kell járnia a kegyelem trónjánál azok érdekében, akiknek korlátozva van a szabadságuk, hogy befolyásuk által az ottani, zárt társadalomnak is része lehessen Isten életében és szeretetében. Hasznos lehet minden hónapban egy hetet elkülöníteni arra, hogy imában odaszenteljük magunkat ezeknek a missziós céloknak.
Együtt, innovatív módon bátorítanunk kell Isten minden követőjét, aki nem hivatalos alkalmazottja az egyháznak. El kell ismernünk a szolgálatukat, amelyet a rendelkezésükre álló eszközökkel végeznek. Az egyháznak a képzésbe is be kellene fektetnie, hogy a gyülekezet tagjai megértsék: szolgálatuk akkor is missziószolgálat, ha nem tesznek explicit módon bizonyságot. A Generál Konferencia rendelkezik a megfelelő anyagi és emberi erőforrással, hogy kigondolja és gyakorlatba ültesse a „sátorépítés”­típusú megközelítési módszereket, amelyek által biztosítható a képzés ebben az irányban. Kidolgozott módszereket kell biztosítani a tagok számára, hogy a munkahelyükön a napi szolgálatuk miszszió orientált legyen, s akkor drasztikus változások következnek be az evangélium világszéles terjesztésében!