Osztozni Isten missziójában

Ábrahám kezdettől fogva akarta, hogy Isten felhasználja a misszióban. Mindez világosan látható például 1Mózes 18. fejezetében, amikor Isten arra figyelmeztette, amit Sodomával és Gomorával készült tenni.
„Az én Istenem, az ÚR, semmit sem cselekszik addig, míg meg nem jelenti titkát szolgáinak, a prófétáknak” (Ám 3:7, ÚRK). Sodoma és Gomora történetében Isten prófétája Ábrahám volt.
A pátriárka egy forró napon éppen sziesztázott, amikor meglátott három vándort: „Ábrahám először csak három fáradt vándort látott vendégeiben. Nem is sejtette, hogy közöttük van az, akinek imádatával nem vétkezik” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 106. o.). Nem sokkal később azonban személyesen is része lett Isten missziójának. Az volt a szerepe, hogy imádkozzon és közbenjárjon Sodoma és Gomora népéért. Látni szerette volna, hogy annak ellenére, milyenek, mégis meg lehet menteni őket. Bizonyos értelemben ha nem ez a misszió lényege, akkor mi?
A fejezetben Ábrahám három fontos lelki tulajdonsága mutatkozik meg: a vendégszeretet, a szeretet és az imádság. Ezek a jellemzők nagyban erősítik a missziót is.

Október 28. – A Sola Scriptura napja
 

EGW idézet

Aki kereszténynek vallja magát, meg kellene vizsgálnia önmagát, hogy van-e olyan jó és figyelmes embertársai iránt, mint amennyire szükséges. Krisztus arra tanított, hogy sem rang, sem bármely társadalmi különbség ne határozza meg azt, hogy miként viselkedünk másokkal. A menny szemében mindannyian testvérek vagyunk. Földi javak vagy világi hírnév semmit sem ér azon vizsgálat során, amit Isten végez az emberekre vonatkozóan. Ő mindenkit egyenlőnek teremtett, és nem értékeli az emberi rangot, mivel a jellem értékét vizsgálja meg.
Az igazi kegyesség azt jelenti, hogy szeretjük és segítjük egymást, és Jézus vallása mutatkozik meg az életünkben. Krisztus szeretetét odaszentelt életű csatornákként árasszuk a rászorulókra. Az kerül a legközelebb az Isten törvénye iránti tökéletes engedelmességhez, aki a legjobb szolgálatot végzi az Úrért. Aki követi Krisztust, annak magatartása egyre inkább hasonlítani fog az Ő jóságára, együttérzésére és szeretetére, és őt Isten is a munkatársaként ismeri el. – In Heavenly Places, 287. o.

A Krisztusba vetett reménységünk alapját az képezi, elismerjük bűnös voltunkat és azt, hogy megváltásra, helyreállításra van szükségünk. Teljes bátorsággal kérhetjük, hogy legyen a mi Megmentőnk, hiszen bűnösök vagyunk. Éppen ezért többé ne viselkedjünk a tévedőkkel úgy, mintha ezzel azt sugallnánk, hogy nekünk nincs szükségünk megváltásra. Ne vádoljunk, ne ítélkezzünk, és ne tegyük tönkre mások életét, mintha mi tökéletesek lennénk. Krisztus a jobbításra, gyógyításra és helyreállításra törekedett. Isten a szeretet. Egyetlen alkalmat sem ad Sátánnak, hogy győzhessen, de a gyengeségeinket sem pellengérezi ki az ellenségeink előtt. – In Heavenly Places, 291. o.
 
Isten igazsága értékes ismeretét nyújtotta szolgáinak, s azt kívánja, hogy szorosan kapcsolódjanak Jézushoz, és szeretettel húzódjanak közel testvéreikhez, hogy annyira javukra lehessenek, amennyire módjukban áll. A világ Megváltója nem törődött a maga kényelmével, hanem szerte járt és jót tett. Szorosan az Atyához láncolta magát, hogy egyesült erővel hassanak az emberek lelkére, és meg tudják őket menteni az örök romlástól. Így kellene Isten szolgáinak is ápolniuk a lelkiséget, ha azt várják, hogy gyümölcsöző legyen munkásságuk.
Jézus annyira sajnálta a szegény bűnösöket, hogy maga mögött hagyta a menny udvarait, királyi palástját félretette, emberré válva megalázta magát, hogy megismerje az ember szükségleteit, és segítsen felülemelkednie a bűn fertőjéből. Mivel Jézus Krisztus ilyen kétségbevonhatatlan bizonyítékot nyújtott szeretetéről s gyöngéd szánakozásáról, milyen fontos tehát, hogy az Ő képviselői is kövessék példáját: húzódjanak közel embertársaikhoz, és segítsék őket igaz keresztény jellemet kialakítani. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 268. o.
 

1. Olvassuk el 1Móz 18:1-15 verseit! A vendégszeretet mely elemeit fedezzük fel abban, ahogyan Ábrahám a vendégeit fogadta?

Ábrahám a sátra bejáratában ült a nap heve miatt. Ez szokatlan. Nyáron, amikor a nap magasan járt, mindenki árnyékba húzódott és friss szellőt keresett. Ábrahám viszont kitartott a hőség ellenére is, hátha valaki arra halad és segítségre van szüksége. Ekkor vette észre a három utazót. Minden valószínűség szerint szokása volt vendégül látni idegeneket is. Ő kezdeményezett: a szöveg szerint ő fut a sátor bejáratából az utazókhoz. Ez fontos momentum: Ábrahám magához ragadta a kezdeményezést, még mielőtt az idegenek odaértek volna. „Hadd hozzanak, kérlek, egy kevés vizet, mossátok meg a lábatokat, és dőljetek le a fa alatt. Én pedig hozok egy falat kenyeret, hogy fölfrissüljetek, mert azért tértetek be szolgátokhoz, azután továbbmehettek” (1Móz 18:4-5, ÚRK).
Ábrahám tisztában volt a küldetésével: az a dolga, hogy a pogánysággal, a bálványimádással és a sokistenhittel elárasztott világban továbbadja az Istenről szerzett ismereteit az embereknek. Látjuk ebben az esetben, hogy feladata elvégzésének legkézenfekvőbb módja az éppen megjelenő idegeneknek felkínált vendéglátás volt.
„Nagy háztartása több mint ezer emberből állt, akik közül sokan családfők voltak, és nem kevesen csak nemrég tértek meg a pogányságból. Egy ilyen közösségnek határozott vezetésre volt szüksége. Gyenge, ingadozó módszerek nem feleltek volna meg… Ábrahám befolyása túlterjedt saját háza népén. Bárhol ütötte fel sátorát, mellette oltárt is állított áldozat és istentisztelet céljára. Amikor sátorát felszedte, az oltárt otthagyta, és így sok vándorló kánaánita, aki Ábrahámnak, az Úr szolgájának életéből megismerte Istent, ott maradt az oltárnál, hogy áldozatot mutasson be az Úrnak” (Ellen G. White: Előtted az élet. Budapest, 1992, Advent Kiadó, 186. o.).
Ábrahám az elejétől fogva értette, hogy Isten egy bizonyos küldetésre hívta el, és nem nyaralni megy az ígéret földjére, hanem áldássá kell lennie mindazoknak, akik között él, majd pedig utódja által az egész világnak.
 

Ábrahám vendégszeretetének példájából milyen elveket tudsz beilleszteni a saját életedbe?

EGW idézet

A Biblia nagy hangsúlyt fektet a vendégszeretet gyakorlására. Nem csak kötelességként vázolja, hanem sok gyönyörű képet mutat be ennek a kegyességnek gyakorlásáról, s az áldásokról, melyek ezzel együtt járnak. Ezek között az első Ábrahám élménye.
Mózes ír a tikkasztó délben, Mamré tölgyesének árnyékában, sátrának ajtaja előtt pihenő ősatyáról. Három utas halad el a közelben. Nem igényelnek vendégszeretetet, nem kérnek semmit. Ábrahám mégsem hagyja őket egy felfrissítő vendéglátás nélkül továbbmenni. Ő már idős, tekintélyes, gazdag, köztiszteletnek örvend és parancsoláshoz szokott – mégis az idegenek láttán „eléjük sietett a sátor ajtajából, és földig hajtotta magát”. (…) Maga hoz vizet, hogy lemossák lábukról az út porát. Maga gondoskodik az eledelükről. Míg ők a hűs árnyékon pihennek, a felesége, Sára ételt készít nekik. Ezt követően Ábrahám tisztelettel áll mellettük, míg elfogyasztják az ebédet. Mindezt a szívességet átutazó emberek iránt tanúsította, akiket talán soha többet nem lát. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 6. köt., 341. o.
 
Sokan vannak még, akik számára áldássá tehetnénk otthonunkat. Társas összejöveteleinket, vendéglátásainkat ne a világ szokásai irányítsák, hanem Krisztus Lelke és Isten Igéjének tanításai! A zsidók minden ünnepükbe bevonták a szegényt, az idegent, valamint a lévitát is, aki egyrészt segített a papnak a szentélyben, másrészt vallási tanító és misszionárius volt. Mindezeket a nép vendégeinek tekintették, akikkel minden társadalmi és vallási örvendezéskor megosztották vendégszeretetüket, és gyengéden gondoskodtak róluk a betegség és a szükség idején. Ők azok, akiket szívesen kell látnunk otthonunkban. Ez a meleg fogadtatás sokat tehet a misszionárius ápoló vagy tanító, a gonddal terhelt, dolgos anya vagy az oly sok hajléktalan, szegénységgel és csüggedéssel küzdő gyenge és idős ember megvidámítására és bátorítására. […] Időnk itt rövid. Csak egy életünk van ezen a világon, és amíg itt lent járunk, használjuk ki az életet a lehető legjobban! Az a munka, amelyre Isten elhívott bennünket, nem igényel gazdagságot, sem társadalmi rangot vagy nagy tehetséget. Kedves, önfeláldozó lelkületre és céltudatos kitartásra van szükség. Egy mécses bármilyen kicsi is, ha állandóan égve tartjuk, eszköz lehet sok más lámpa meggyújtásához. Befolyásunk köre, ha szűknek látszik is, tehetségünk, ha kicsi is, alkalmaink, ha ritkák is, tudásunk, ha korlátozott is, csodálatos dolgokat művelhetünk a saját otthonunk kínálta lehetőségek hűséges felhasználásával. Ha szívünket és otthonunkat kitárjuk a mennyei életelvek befogadására, éltető hatalom közvetítőivé leszünk. – A nagy Orvos lábnyomán, 352, 355. o.
 

2. Olvassuk el 1Móz 18:16-33 verseit! Miként tanúsított Ábrahám szeretetet mindenki irányában, anélkül, hogy különbséget tett volna törzsi, faji vagy nemzeti alapon?

1Mózes 18. fejezetében kiviláglik Ábrahám e második tulajdonsága még azok iránt is, akiket személyesen nem ismert. Ez mindannyiunk számra fontos tanulság. Sodoma és Gomora népe bűnös volt, messze eltávolodtak az Ábrahám által vallott értékektől. Szívében mégis szeretet volt mindenki iránt, nem tett különbséget faji, nemi, nyelvi vagy vallási alapon.
Isten ekkor bejelentette a szándékát neki, miszerint elpusztítja Sodomát és Gomorát. „Azután azt mondta az ÚR: Mivel Sodoma és Gomora kiáltása megsokasodott, és mivel bűnük fölöttébb súlyossá vált, lemegyek, és megnézem, hogy vajon teljesen a hozzám felhatott kiáltás szerint cselekedtek-e, vagy sem, mert tudni akarom” (1Móz 18:20-21, ÚRK). Ekkor Ábrahám a legnagyobb alázattal és tisztelettel fordult Istenhez: „Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonosszal együtt, és úgy járjon az igaz, mint a gonosz; távol legyen tőled! Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-e igazságot” (1Móz 18:25)?
Szeretettől késztetve abban reménykedett, hogy mindenkit megment azokban a városokban, nem csak az igazakat. Eközben tisztában volt vele, mennyire gonoszok és bűnösök az ott élők. Ki tudja, milyen történeteket hallhatott dolgaikról, tetteikről? Amint a Lót háza előtt összeverődött csőcselék jelenetéből (lásd 1Móz 19:1-11) tudható, az itt élők tényleg nagyon gonoszok lehettek.
Ábrahám mégis az Úrhoz fordult az érdekükben, ismerve Isten szeretetét. Tudta, hogy az ember mindig visszatérhet Istenhez, ha bűnbánatot gyakorol. Amennyiben a városok lakói megmenekülnének, lenne lehetőségük a megtérésre. Végeredményben arra alapozta kérését, amit személyesen tudott Istenről: különös szeretetet érez a bűnösök iránt. Ábrahám tudta, hogy amíg csak tart az élet, van remény a megváltásra.
 

Miért olyan fontos az imaéletünkben a közbenjárói ima? Hogyan segítheti a szükségben lévőkért mondott ima a lelki fejlődésünket és azt, hogy még több tapasztalatot szerezzünk Isten bűnösök iránti szeretetével?

EGW idézet

Krisztus állítólagos követőinek szívéből hiányzik Krisztus együtt érző szeretete. Jobban kellene szeretnünk azokat, akikben Krisztus olyan nagy értéket látott, hogy életét adta üdvösségükért. Ezek a lelkek drágák. Minden áldozatnál felmérhetetlenül drágábbak. Ha megfeszítjük minden erőnket egy fontosnak ítélt feladat teljesítésére, de elhanyagoljuk a szűkölködőt, vagy megfosztjuk az idegent jogaitól, szolgálatunkat Isten nem hagyja jóvá. […]
Az istenfélelem alapja a szeretet. Senki sem szeretheti Istent igazán, bármi legyen is a hitvallása, ha nem szereti önzetlenül testvérét. Ez a lelkület nem alakul ki bennünk pusztán azzal, hogy megpróbálunk szeretni másokat. Krisztus szeretetének szívünkben kell élnie. Amikor énünk feloldódik Krisztusban, a szeretet akaratlanul is árad belőlünk. A keresztény jelleme akkor jut el a tökéletességre, amikor benső énje állandóan arra készteti, hogy másokon segítsen; amikor a menny napfénye szívét betölti, s ez arcáról is sugárzik. – Krisztus példázatai, 384. o.

Ábrahám, a hit embere, Sodoma lakói életéért könyörgött. Korábban a saját kardjával védte meg őket, most pedig imával szeretett volna szabadulást szerezni számukra. Mély alázattal járt közbe érettük. Maga is bűnös ember volt, és így esedezett a bűnösökért. Ilyen lelkületnek kellene uralnia mindazokat, akik Istennel szoros kapcsolatot szeretnének ápolni. Ábrahám olyan bizalmat tanúsított, mint a gyermek, amikor szerető atyjától kér valamit. Még közelebb húzódott a mennyei Küldötthöz, és elé tárta buzgó könyörgését. […]
Ábrahám imáját átjárta a veszendő lelkek iránti szeretet. Noha nem értett egyet a züllött város bűneivel, azt szerette volna, ha a bűnösök megmenekülnek. Sodoma iránti mély érdeklődése mutatja, hogy milyen aggodalom éljen bennünk a megtéretlenek iránt. Gyűlölnünk kell a bűnt, de szeressük a bűnösöket, és legyünk irgalmasak hozzájuk! – Conflict and Courage, 51. o.

Ahhoz, hogy másokat meg tudjunk győzni Krisztus kegyelmének erejéről, ismernünk kell tapasztalatból ezt az erőt. Az evangéliumnak, amit mások megmentése érdekében hirdetünk, a saját lelkünket megmentő evangéliumnak is kell lennie. Csak Krisztusba, mint személyes Megváltónkba vetett élő hit által éreztethetjük befolyásunkat egy kétkedő világban. Ha lelkeket akarunk a rohanó árból kimenteni, nekünk magunknak kell erősen állnunk a Sziklán: Krisztus Jézuson. A kereszténység jelvénye nem külső jel: nem kereszt, sem korona, hanem az Isten és az ember közötti egység valósága. A Mindenható kegyelmének jellemünket átalakító erejével kell meggyőzni a világot arról, hogy az Úr a világ Megváltójaként küldte el a Fiát. Semmi másnak nincs olyan nagy hatása az ember lelkére, mint az önzetlen élet befolyásának. Az evangélium munkája mellett a legnagyobb érv egy szerető és szeretetre méltó keresztény. – A nagy Orvos lábnyomán, 469–470. o.
 

3. Mit tanítanak 1Móz 18:23-32 és Jak 5:16 versei a közbenjárói imával kapcsolatban?

Isten és Ábrahám párbeszéde a közbenjárói ima egy fajtája, bemutatása. Ebben a fejezetben látjuk, hogy Ábrahám közbenjárt Isten előtt Sodoma és Gomora népéért. Értük könyörgött, az ő érdekükben: bizonyos értelemben Jézus előképeként cselekedett, aki az Atya előtt értünk jár közben. Csak akkor lehet sikeres ma a missziónk, ha ezzel a fajta imádsággal megyünk előre.
Ábrahám megtanulta szeretni Sodoma, Gomora és a környező városok lakóit. Ettől volt őszinte és komoly az imája. Már megküzdött néhány királlyal, akik megverték Sodoma és Gomora népét. A győzelme után Bera, Sodoma királya ment hozzá Melkisédek kíséretében. Ezt kérte: „Add nekem a népet, a jószágot pedig tartsd meg magadnak” (1Móz 14:21, ÚRK). Ez a kérés jelzi a király szeretetét népe iránt. Mivel Ábrahám egyik legfontosabb tulajdonsága éppen a szeretet volt, szerette Sodoma és Gomora királyait is, imádkozott értük és a népükért. „A pusztuló lelkek iránti szeretet ihlette Ábrahám imáját” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest 1993, Advent Kiadó, 108. o.).
Ábrahám alázatot és kitartást tanúsított imáiban. Miután Isten beleegyezett az első kérésbe, miszerint nem vész el a város, ha ötven igaz ember él ott, folytatta a közbenjárást.
A mi missziónk sem lehet eredményes ima, közbenjárói ima nélkül. Amikor találkozunk valakivel, prédikálunk vagy bibliatanulmányt folytatunk vele, imádkozni is kell érte. Isten figyel ezekre az imákra, megérinti azoknak a szívét, akikkel kapcsolatot építünk. Nem a mi szavainkra, ékesszólásunkra térnek meg a barátaink vagy az ismerőseink, hanem a Szentlélek hatására. Ez az oka, hogy minden misszióban, amire az Úr hívott, személyesen imádkoznunk kell mindenkiért.
 

Olvassuk el Róm 8:34 és Zsid 7:25 verseit! Mit mondanak ezek a versek arról, amit Jézus tesz értünk? Miként segíthet mindez jobban megérteni a saját közbenjáró szerepünket?

EGW idézet

Növekedtek-e az igazság megismerésében? Élő kapcsolatotok van Jézussal? Láthatjátok, hogy Ábrahámnak élő kapcsolata volt az Úrral, ezért angyalokkal beszélhetett, és előjogokat kérhetett tőlük. […]
Nem tanúsítunk kellő komolyságot a hitünk és az életünk terén… Amíg vannak megváltásra váró lelkek ezen a világon, igyekezzetek eljutni a minden világosság és erő Forrásához, hogy megmenthessétek őket. Nem földi példaképet kell bemutatnotok. Lelkeket kell megmentenetek, ezért arra van szükségetek, hogy Jézus költözzön az életetekbe és a jellemetekbe. Ha minden körülmény között hűségesek maradtok, akkor Isten földi képviselőiként segítségül és áldásul szolgálhattok egymásnak. – This Day With God, 95. o.

Az imáról adott krisztusi tanítást alaposan át kell gondolnunk. Az ima mennyei tudomány. Krisztus példázata olyan elveket tár fel, amelyeket mindenkinek meg kell értenie. Megmutatja, hogy milyen az igazi imádkozó lelkület. Arra tanít, hogy kéréseinket kitartóan hozzuk Isten elé, és arról biztosít, Isten hallja és meghallgatja az imát.
Imánk ne legyen önző könyörgés, amelyben csupán önmagunknak kérünk. Azért kérjünk, hogy adhassunk. Tegyük magunkévá Krisztus életelvét. „Őérettük – tanítványaimért – odaszentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek.” (Jn 17:19) Krisztus odaadása és önfeláldozása mutatkozzon meg szolgáiban is! Krisztusi engedelmességgel teljesítsük Isten kívánalmait! Nem az a küldetésünk a világban, hogy önmagunknak kedvezzünk, hanem Istennel együttműködve bűnösöket mentsünk, és ezzel megdicsőítsük Őt. Kérjük áldásait, hogy továbbíthassuk azokat másoknak! Csak az áldások továbbadása képesít újabb áldások befogadására. Csak akkor kapunk mennyei kincseket, ha ezeket továbbadjuk a környezetünknek. – Krisztus példázatai, 142. o.

Krisztus… most ott áll a jó illatú oltárnál, és Isten elé tárja azok imáit, akik segítségére vágynak. A menedékért hozzá forduló lelket Jézus a vádaskodó, viszálykodó nyelvek fölé emeli. Sem ember, sem gonosz angyal nem vonhatja felelősségre ezeket a lelkeket. Krisztus egyesíti őket a saját isteni-emberi természetével. Ott állnak a bűnök nagy hordozója mellett, az Isten trónjáról kiáradó fényben. „Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, aki megigazít. Kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk.” (Róm 8:33–34) – Jézus élete, 568. o.
 

4. Olvassuk el 1Móz 19:1-29 verseit! Mit eredményezett Ábrahám vendégszeretete, kedvessége és imádkozó lelkülete?

A szöveg érdekes dolgot mutat meg Lóttal kapcsolatban: Lót „Sodoma kapujában ült” (1Móz 19:1, ÚRK). Ez arra utal, hogy fontos szerepe volt a városban, minden bizonnyal közigazgatási feladattal bízták meg. A kapuban ülni hivatalnokok, bírák és királyok privilégiuma volt (2Sám 19:8; Ruth 4:1; Jer 38:7).
1Mózes 19. fejezete szinte párhuzamos a 18. fejezettel, az angyalok és Ábrahám történetével. Ábrahám és Lót egyaránt kapuban, bejáratban ül (1Móz 18:1; 19:1); mindketten meghívják az idegeneket, hogy pihenjenek meg náluk (1Móz 18:3-4; 19:2); mindketten ételt készítenek a látogatóknak (1Móz 18:4-8; 19:3). Bármennyi hibája volt Lótnak, láthatólag jó tulajdonságokkal is rendelkezett.
„Az ÚR pedig kénköves és tüzes esőt bocsátott az égből Sodomára és Gomorára. Elsüllyesztette azokat a városokat és azt az egész vidéket; és a városok minden lakosát és a föld növényeit is” (1Móz 19:24-25, ÚRK).
Nem tudjuk, hány ember lakott ebben az időben Sodomában és Gomorában, de a sok ezer közül csak négy hagyta el a várost, és mindössze három menekült meg. Ez hasonló az özönvíz történetéhez. Nem tudni, hány ember élhetett akkor a földön, de az biztos, hogy a legtöbben nem menekültek meg.
A sodomai túlélők alacsony száma célzás a mi missziónkkal kapcsolatban is: nem mindenki menekül meg. Szeretnénk, ha mindenki elfogadná Jézust és megváltási tervét, de mindenki szabadon dönt. A mi dolgunk, hogy annyi embert hívjunk döntésre Jézussal kapcsolatban, amennyit csak lehet. Eközben Isten segíti a küldetésünket Szentlelke által, de senkinek az akaratát nem fogja letörni. A szabad akarat azt jelenti, hogy az üdvösség minden ember saját döntésén múlik – nem számít, mit teszünk, vagy mennyit imádkozunk.

Hogy tanulhatjuk meg, hogy akkor se veszítsük el a kedvünket a misszióban, ha semmilyen eredményt nem látunk?

EGW idézet

Isten megkímélte a gyilkos Kain életét. Példájából láthatja a világ, mi lenne, ha a bűnös élve maradva folytathatná zabolátlan gonoszságát. Kain „vallásának” és példájának hatására utódai tömegesen süllyedtek a bűnbe, amíg „megsokasult az ember gonoszsága a földön”, és „szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz” lett. „A föld pedig romlott vala Isten előtt, és megtelék a föld erőszakoskodással.” (1Móz 6:5, 11) Isten irgalmas volt a világhoz, amikor kiirtotta Noé gonosz kortársait. Kegyelemből pusztította el Sodoma romlott lakóit is. Sátán megtévesztő befolyására a gonosztevők rokonszenvet és csodálatot váltanak ki az emberekből, és így másokat is szüntelenül lázadásra indítanak. Így volt ez Kain és Noé korában, Ábrahám és Lót idejében. Így van ez napjainkban is. Isten a világegyetem iránti irgalomból pusztítja el végül kegyelmének elutasítóit. – A nagy küzdelem, 543. o.

„A nap feljött vala a földre, mikor Lót Czóárba ére” (1Móz 19:23). Mintha a reggeli nap fényes sugarai csak jólétről és békéről beszéltek volna a síkság városainak. Az élet mozgása elkezdődött az utcákon; az emberek dolgukra indultak, vagy a napot élvezték. Lót vejei tréfát űztek a „gyengeelméjű” öregember félelméből és figyelmeztetéséből. Hirtelen és váratlanul, mint derült égből a villámcsapás, kitört a vihar. Az Úr kénkövet és tüzet bocsátott az égből a városokra és a termékeny síkságra, palotáira és templomaira, fényűző lakóházaira, kertjeire és szőlőire; és a vidám, szórakozni vágyó tömeget, amely még előző éjjel sértegette a menny követeit, tűz emésztette meg. […]
Tanulnunk kell a félelmetes és ünnepélyes leckéből – hogy amíg az irgalmas Isten hosszan tűr a törvényszegőkkel szemben, türelmének határa van, amelyet az ember nem léphet át bűneivel. Amikor eléri ezt a határt, Isten visszavonja a felkínált kegyelmet, és elkezdődik az ítélet. – Pátriárkák és próféták, 162. o.

Akik Krisztus nevét valljuk, legyünk mindannyian buzgó, önzetlen munkások, álljunk készen az igazság elveinek megvédésére. Minden lélek vegyen részt Isten ügyének fejlesztésében. Bármi legyen is foglalkozásunk, a keresztények feladata közismertté tenni Krisztust a világban. Váljunk lélekmentővé. Az legyen fő célunk, hogy embereket nyerjünk meg Krisztus számára.
Isten a gyülekezetére bízta világosságának terjesztését és szeretetüzenetének hordozását. Nem kárhoztatás, nem elitélés a feladatunk, hanem Jézus Krisztushoz vonni az embereket. Kérleljük őket, hogy béküljenek meg Istennel. Bátorítsuk, vonzzuk a lelkeket, így nyerjük meg őket az Üdvözítőnek. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 6. köt., 427. o.
 

5. Olvassuk el 1Móz 12:1-9 verseit! Mit jelent elfogadni Isten akaratát akkor is, amikor nem tűnik világosnak előttünk az út?

Ábrahám egyik legfőbb tulajdonsága az Isten akarata előtt való meghajlás volt. Minden tapasztalatát ez jellemezte.
Az elhívása: Ábrahám számára a mennyei hang elfogadása kihívást is jelenthetett: „Ezt mondta az ÚR Ábrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet én mutatok neked” (1Móz 12:1, ÚRK). Amikor hallotta a mennyei hangot, az első reakciója akár az is lehetett volna, hogy figyelmen kívül hagyja, mintha csak hallucinált volna. Vagy akár ellenkezhetett volna, valahogy így: Nem akarok menni, szeretek itt élni. Elég furcsa meghatározás volt az úticél leírása:
„arra a földre, amelyet én mutatok neked”, ő mégis elfogadta a hívást. Alávetette akaratát Istenének, elhagyta atyja házát és országát: „Elment Ábrám, ahogy az ÚR mondta neki” (1Móz 12:4, ÚRK).
A kijelölt föld: Vita támadt Ábrahám és Lót szolgái között, de a pátriárka nem akart megküzdeni „saját vérével” ebben a helyzetben. Alávetette magát Isten akaratának, aki ismét megáldotta őt: „Az ÚR pedig azt mondta Ábrámnak, miután Lót elvált tőle: Emeld fel szemedet, és tekints arról a helyről, ahol vagy, északra, délre, keletre és nyugatra. Mert az egész földet, amelyet látsz, neked és utódaidnak adom örökre” (1Móz 13:14-15, ÚRK).
Sodoma és Gomora pusztulása: Amikor Isten megjelentette Ábrahámnak, hogy elpusztítja a két várost, ő szeretettel menteni próbálta a településeket. Mivel még tíz igaz ember sem élt ott, a városok elpusztultak. Ábrahám alávetette magát Isten akaratának, elfogadta kimondott ítéletét. Az Úr azért tudta felhasználni, mert minden körülmények között elfogadta az Ő akaratát. Nekünk is hasonlóan kell tennünk.

Kihívás: Városainkban akadályokba ütközünk az evangélium megfelelő és eredményes hirdetésében. Könyörögjünk Isten közbenjárásáért!

Kihívásra fel! Lépj kapcsolatba valakivel, aki hasonló nehézségekkel küzd, mint te! Mondd el neki: imádkozol érte és kéred Istent, hogy mutassa meg neked, miként segíthetnéd őt!
 

EGW idézet

A gondviselő Isten azért hozta ezt a próbát Ábrahámra, hogy alázatosságra, türelemre és hitre tanítsa – oly leckékre, amelyeket feljegyeztek mindazok áldására, akiknek majd ezután kell szenvedést elviselniük. Isten olyan úton vezeti gyermekeit, amelyet nem ismernek, de Ő nem felejti és nem taszítja el azokat, akik bizalmukat belé helyezik. Engedte, hogy szenvedés sújtsa Jóbot. Hagyta, hogy Jánost, a szeretett tanítványt az elhagyatott Páthmosra száműzzék, de Isten Fia találkozott ott vele, és látomásaiban János látta a hervadhatatlan dicsőséget. Isten megenged próbákat népe életében, hogy hűségük és engedelmességük által ők maguk is gazdagodjanak lelkileg, és hogy példájukból mások is erőt merítsenek. „Mert én tudom az én gondolataimat, amelyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata.” (Jer 29:11) Azok a próbák visznek közelebb Krisztushoz, amelyek a legjobban próbára teszik hitünket, és azt a látszatot keltik, hogy Isten elhagyott bennünket; ezért minden terhünket lábához tegyük le, és megismerjük azt a békét, amelyet Ő ad cserébe. – Pátriárkák és próféták, 129. o.

Minden nap tanúsítsunk gyermeki engedelmességet, és könyörögjünk, hogy szemeink mennyei gyógyírral legyenek bekenve, különben – tévesen – azt fogjuk gondolni, hogy mindent a saját akaratunk tart ellenőrzése alatt. Hitszemünkkel és gyermeki alázattal kell tekintenünk Istenre. Azon az úton járjunk, amelyen Ő vezérel, s akkor eltávolítja előlünk a nehézségeket, hisz megígérte: „Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged.” (Zsolt 32:8)
Ha alázatos, tanulásra kész lélekkel járulunk Isten elé, és nem a saját terveinket próbáljuk elfogadtatni az Úrral, hanem engedelmesen készen állunk a tanulásra és a hitre, akkor nagy előjogunk kérni ígéreteinek teljesedését a nap minden órájában. Magunkat tesszük tönkre, ha nem őrködünk erős hajlamaink fölött, és saját terveinket, gondolatainkat követve azt képzeljük, hogy az Úr útját járjuk. – That I May Know Him, 249. o.

Krisztus arra bátorította követőit, hogy szüntelen imádkozzanak. Ez nem azt jelenti, hogy folyamatosan csak térden álljunk, hanem azt, hogy az ima legyen a lelkünk lélegzetvétele. Bárhol is vagyunk, kéréseinket Istenhez küldhetjük, hogy Jézus, a mi Védőügyvédünk feddhetetlenségének illatával együtt az Atya elé tárja azokat. Jézus szereti gyermekeit, és ha benne bíznak, teljes mértékben Őrá hagyatkoznak, akkor megerősíti őket. Őbennük fog lakozni a Szentlélek megszentelő ereje által, ami lelkük számára létfontosságú. – That I May Know Him, 78. o.
 

„A pusztuló lelkek iránti szeretet ihlette Ábrahám imáját. Gyűlölte a romlott város bűneit, de arra vágyott, hogy a bűnösök megmeneküljenek. Sodomáért való mélységes aggodalma mutatja, hogyan kellene aggódnunk a megrögzött bűnösökért. Gyűlölnünk kell a bűnt, de szánnunk és szeretnünk kell a bűnöst. Körülöttünk emberek rohannak a reménytelen és félelmetes pusztulásba, mint egykor Sodomában. Mindennap lezárul valakinek a kegyelmi ideje. Minden órában vannak, akik átlépik a kegyelem határát. Ki inti és kérleli a bűnöst, hogy hárítsa el ezt a félelmes végzetet? Hol vannak azok a kezek, amelyek kinyúlnak érte, hogy visszatartsák a haláltól? Hol vannak azok, akik alázatosan és rendületlen hittel könyörögnek értük Istenhez?
Ábrahám lelkülete Krisztus lelkülete volt. Isten Fia a nagy Közbenjáró, aki közbenjár a bűnös érdekében. Ő, aki lefizette a bűnös megváltásának árát, tudja, milyen értékes az emberi lélek. Krisztus úgy gyűlöli a bűnt, ahogy csak egy makulátlanul tiszta lény gyűlölheti, de úgy szereti a bűnöst, ahogy csak a végtelen jóság tud szeretni. A kereszthalál gyötrelmeiben, amikor reá nehezedett az egész világ bűneinek szörnyű terhe, szidalmazóiért és gyilkosaiért imádkozott: »Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek« (Lk 23:34)” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 108. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: Példabeszédek 12–18; Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, „A hit érintése” c. fejezet

 

1.    Mi történik azzal, aki elvonja magát a fenyítéktől?

2.    Mi a bölcsek ékessége?

3.    Mivel erősíttetik meg a királyi szék?

4.    Mit szeret az, ki szereti a háborúságot?

5.    Mi a megmentő hit?

Általános áttekintés

Múlt heti tanulmányunk Isten elhívására összpontosít, amelyet az emberhez intézett, s amellyel arra szólította fel teremtményeit, hogy vele egyesülve hirdessék szeretetét a világnak. Ez a küldetés a teremtésben gyökerezik, és a Szentírás többször is említi.
E heti tanulmányunk Isten küldetésének hirdetésére fókuszál. A történet tehát egy elhívással kezdődik, majd a küldetés megosztásával folytatódik. Enélkül semmi értelme nem lenne az elhívásnak.
1János 4:8 verse Isten szeretetéről szól. János leveléből tudjuk meg, hogy akik Isten szeretetének tanúi voltak, azok hirdetni is fogják a világnak ezt a szeretetet. Ha nem Isten szeretetét hirdetik, akkor bizonyságtevésük nem része Isten küldetésének. Az alábbiakban bemutatunk néhány példát, amely útmutatóként szolgálhat arra vonatkozóan, hogy mit jelent ma Isten szeretetét hirdetni mindazok számára, akik még nem tapasztalták meg igazán a Teremtő szeretetét.

Magyarázat

Az evangéliumok elemzése a legjobb módszer Isten szeretete megosztásának tanulmányozására. Isten Jézusban megvalósult testet öltése az isteni szeretet legszebb példája. Az ember nyilván képtelen a testet öltés pontos megértésére, Isten mégis arra hívja el az embert, hogy kövesse a Jézus példáját, legfőképpen abban, ahogyan embertársaihoz viszonyult, s ahogy kifejezésre juttatta a szeretetét. Még az evangéliumok felületes olvasata is felszínre hozza a Jézust leíró ismétlődő témákat, amelyek feltárják előttünk, hogy miként oszthatjuk meg embertársainkkal Isten szeretetét.
Jézus együttérzésről tett bizonyságot, függetlenül attól, hogy szükségben levő egyénekkel, vagy széles tömegekkel lépett kapcsolatba. Együttérzése néha gyógyításra ösztönözte (Lk 5:12–14), máskor nagy embertömeg innovatív módon történő táplálására (Jn 6:1–14), vagy mindöszsze egy jó szó, vagy lelket tápláló történet elmondására (Mt 19:14). Az együttérzés és Isten küldetésének megosztása elválaszthatatlan egymástól. Gondolkodjunk el ezen, és ha arra a következtetésre jutunk, hogy a személyes vagy a gyülekezeti életünkben, tevékenységünkben kevés az együttérzés, meg kell vizsgálnunk, hogy miként veszünk részt Isten küldetésében, ha egyáltalán részt veszünk-e benne.
Jézus megkereste az áldásaira nyitott embereket. Ha részt veszünk Isten küldetésében, követnünk kell a példáját. Előjogunk, hogy megkereshetjük gyülekezeteinkben a figyelmen kívül hagyottakat, és innovatív módon megoszthatjuk velük Isten szeretetét. Ezzel a szolgálattal Jézus nyomdokaiban járunk, és teljesítjük az Ő kívánságát, ahogy azt Máté 25:31–46 szakaszában olvassuk. Jézus mindig is a tönkrement kapcsolatok helyreállítására törekedett, földi küldetése idejének nagyrészét ezzel töltötte. Habár mindannyian bűnösök vagyunk, a Jézus szeretetét és megbocsátását megtapasztalók tartoznak azzal a világnak, hogy bizonyságot tesznek neki erről a szeretetről és megbocsátásról. Ez a bizonyságtétel részét képezi Isten missziójának.
A teológusok gyakran foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy Jézus mit tartott fontosabbnak: a zsidók, vagy az egész világ számára nyújtott szolgálatot? Egyesek azzal érvelnek, hogy mivel Jézus az ideje legjavát a zsidók körében töltötte – és a tanítványoknak is azt mondta, hogy így tegyenek, legalábbis addig, amíg velük volt –, egyértelmű, hogy a zsidók képezték szolgálatának legfőbb célját (Mt 15:24). Van némi igazság ebben a kijelentésben, de ne feledjük, hogy Jézus számos alkalommal bebizonyította, hogy nemcsak a zsidókat szereti. Többször idézett az Ószövetségből, nem zsidó személyek hitére utalva (a sareptai özvegy, Naámán és Séba királynőjének története – Lk 4:24–27; Mt 12:42). Jézus nem zsidó személyekkel is időt töltött Júdea területén kívül, például néhány éjszakát egy samáriai városban (Jn 4:40), Tírus és Sídon határában (Mk 7:24), Tízvárosról nem is beszélve, ahol pogányok éltek (Mk 7:24).
Jézus küldetése és szeretete próbára tette sok nemzettársa szűk gondolkodását. Bizonyságot téve szeretetéről és küldetéséről, előkészítette a színteret a halálát, feltámadását és mennybemenetelét követő időszakra. Jézus számított arra, hogy a földi pályafutása alatti követői oly módon tapasztalják meg szeretetét, hogy ezt a tapasztalatot továbbadják majd a világnak. Az isteni szeretet megtapasztalásának kontextusában intézte tanítványaihoz a Máté 28:18–20 szakaszában lejegyzett nagy megbízását, hogy menjenek ki a világba, és „tegyenek tanítványokká minden népeket”. Nem egyszerű misszióra hívás volt ez, hanem felkérés a tanításra, tanítványképzésre és Isten szeretetének hirdetésére, hiszen tanítványként mindezt személyesen is megtapasztalhatták. Isten nem hív el missziója hirdetésére mindaddig, míg nem tapasztaltuk meg személyesen a szeretetét. Csak akkor lehet hiteles a bizonyságtevésünk.
A Cselekedetek könyve szintén egy olyan fejezete a Szentírásnak, amelyet hasznos olvasni a szeretet Istenének megosztásával kapcsolatosan.

Habár a Bibliáinkban az Apostolok cselekedetei címen találjuk meg, helyénvalóbb lenne a Szentlélek cselekedetei címet használni. Ez a könyv a Szentlélek és emberi ügynökei kapcsolatáról szól. Akárcsak az evangéliumokban, a Cselekedetek könyvében is olyan emberekről olvashatunk, akik csodálatos tapasztalatokat szereztek Jézussal, és e lelki élményeiket nem akarják megtartani önmaguknak, hanem a Szentlélektől kapott erő segítségével mindenkivel megosztják.
Amint azt egy előző leckénkben már említettük, a misszió mindig egy kétirányú út, amelyen egymástól tanulhatunk. A Cselekedetek könyve emlékeztet, hogy mi, emberek nem foglalhatjuk el az Isten helyét. Isten, a Szentlélek által mindenütt előttünk jár. Ennek a bibliai igazságnak van néhány implikációja, amelyen érdemes elgondolkodnunk.
Először is, ha a Szentlélek megy előttünk, számítanunk kell arra, hogy szembesülünk a megnyilatkozásaival. Péter megtapasztalta ezt a valóságot, amikor Kornéliussal találkozott (ApCsel 10–11). A találkozás eredményeként az apostol rájött, hogy Isten már ott volt előtte, és tanulhatott Kornéliustól Isten szeretetéről. Péter és Kornélius története több szempontból is Péter Isten-ismeretben való folyamatos növekedéséről, valamint Kornéliusról és családjáról szól. Amikor elindulunk, hogy részt vállaljunk Isten küldetésében, ne legyünk felfuvalkodottak, mint akiknek nincs mit tanulniuk azoktól, akik hozzánk jönnek, hogy a világosság felől érdeklődjenek. Inkább készüljünk fel arra, hogy a Szentlélek már dolgozik az ügyünk érdekében, és partnerként csatlakozhatunk hozzá.
Másodsorban: jóllehet a Szentlélek már megelőzött bennünket a szolgálatban, Ő mindig is a partnerünkként dolgozik. Mindenikünknek megvan a saját története a Jézussal való járásról, amiről egyedi módon tehetünk bizonyságot. Tapasztalatainkat meg kell osztanunk másokkal. Isten szeretetéről szóló történeteinknek – szavainknak és cselekedeteinknek – köszönhetően az emberek új megvilágításban láthatják Istent és az Ő igazságát, és új, erősebb vágy születhet meg a szívükben az Üdvözítő követésére. Isten vágya, hogy egészséges kapcsolataink legyenek, ezért gyakran kivár a kinyilatkoztatásaival – néha korlátozva azokat – mindaddig, míg valamely követője meg nem jelenik, hogy továbbadja másoknak a jó hírt. Következésképpen kötelességünk elismerni ezt az előjogot, imában egy hullámhosszra kerülni azokkal, akikkel Isten dolgozik, hogy minden adódó alkalommal megoszthassuk velük az evangélium jó hírét.

Alkalmazás

Habár az egyház és a gyülekezet vezetői megpróbálják az embereket a misszióra ösztönözni, fontos elismernünk, hogy van néhány egyszerű dolog, amit mindannyian megtehetünk a saját és a gyülekezetünk képességeinek felmérésére, amikor az Isten küldetésében való részvételről van szó. Ezek az egyszerű dolgok – ha tudatosan végezzük – gyökeresen megváltoztathatnak bennünket, hogy alázatosak legyünk, és olyan változásokat eszközöljünk a gyülekezetünkben, amelyek segítenek jobban összpontosítanunk a világ szükségleteire.
Egyéni szinten nap mint nap időt kell szakítanunk a személyes elmélkedésre. Ez a lelki gyakorlat megköveteli az őszinteséget magunkkal szemben, ami nem kis feladat a mindennapi életben. Fel kell tennünk a kérdést: Tapasztaltuk-e az utóbbi időben Isten szeretetét? Ha nem, miért nem? Ha igen, jöjjön a következő kérdés: Megosztom-e a világgal a szeretetet, amit Istentől kapok? Ezek az egyszerű kérdések, amennyiben őszinték, sok mindent feltárnak előttünk.
Közösségi szinten a gyülekezet is felteheti ezeket a kérdéseket. Az a hely a gyülekezet, ahol a közösség megtapasztalja Isten jelenlétét? Ha igen, megosztja a társadalommal ezt a tapasztalatát? Amint felméri a valós helyzetét, terveket szőhet a jövőre nézve, hogy miként szerezhet újabb tapasztalatokat Istennel, illetve hogyan oszthatja meg a tanultakat a szélesebb társadalmi közösséggel.
Lényeges, hogy időnként emlékeztessenek minket – prédikációk, gyermekeknek szóló történetek, könyvek és tanulmányok által – a világ szükségleteire. Ahogy Jézus cselekedett a tanítványaival, úgy cselekszik Isten is velünk. Azt akarja, hogy saját szükségleteinken túl mások szükségleteit is meglássuk. Hirdessük a szeretet Istenét az egész emberiségnek, keressük a lehetőségeket, hogy megtegyük ezt. Ez egyesek számára azt jelenti, hogy anyagi jövedelmük egy részét egy bizonyos munkára kell áldozniuk, mások számára viszont azt, hogy megnyílnak Isten felhívása előtt, és vállalják a költözéssel járó áldozatokat, és készek akár új országban, új földrészen folytatni a missziót. Miért? Azért, mert Isten megparancsolta mindannyiunknak, hogy osszuk meg történetünket, tapasztalatunkat és talentumainkat azokkal az emberekkel, akiknek kétségbeesett szükségük van saját maguknak megtapasztalni Isten szeretetét. Függetlenül attól, hogy mire hívott el Isten, ne feledd, hogy mindig nyitottnak kell lenned elfogadni áldásait, miközben másokkal is megosztod ezeket. És tudd: Ő már előtted ott van, ahová elhívott téged.