A szükségben lévőkért végzett misszió

Lk 5:17-26 számos illusztrációval szolgál arra, miként segíti Isten a szükségben lévőket. Másokon keresztül ad támogatást, vagy bennünket indít, hogy segítsünk valakinek. Nem könnyű ez a munka, de nagy a jutalma, ezzel Jézus szolgálatát követjük. Néha egyértelmű, kinek van szüksége segítségre, máskor viszont nem teljesen az. Akármi is a helyzet, Isten arra hív bennünket, hogy az eszközei legyünk a rászorulók számára, függetlenül attól, milyen háttérből jöttek. A Biblia bátorít, hogy kerüljünk közel az idegenekhez, és a bizalmukat elnyerve jobban látjuk majd, miként segíthetünk nekik megtalálni Jézust.
A hét témája a szükségben lévőkért végzett misszió. Látjuk majd, hogy Istennek van egy terve arra, hányféleképpen érhetjük el a rászorulókat. Talán fizikailag szorulnak támogatásra, esetleg érzelmileg, anyagilag vagy szociálisan. Némelyek a közösségük vagy a családjuk kivetettjei. Nem számít az ok, kötelességünk készen állni arra, hogy támogassuk őket. Ez az egyik lényege a keresztény elhívásnak és missziónak.

November 25. – Az erőszak megelőzésének napja
 

Megváltónk azért tanította ezt az aranyszabályt, hogy boldoggá tegyen bennünket ennek az alapelvnek a szívünkbe fogadása és gyakorlása által. Isten azt akarja, hogy férfiak és nők magasabb rendű életet éljenek. Teremtőnk megajándékoz bennünket az élettel, de nem azért, hogy képessé tegyen a vagyonszerzésre, hanem magasabb rendű képességeink kifejlődhessenek azáltal, hogy elvégezzük a munkát, amelyet az emberiségre bízott: meglássuk és enyhítsük embertársaink gondjait. Ne a saját önző vágyainkért munkálkodjunk, hanem mindazokért, akik a környezetünkben élnek, hogy befolyásunk és kedves cselekedeteink által mások áldására szolgáljunk. Jézus Krisztus élete bemutatta ezt az Istentől származó célt.
Ragadj meg minden alkalmat, hogy hozzájárulj a körülötted élők boldogságához a szereteted kimutatásával! A barátságos, kedves szavak, a részvétteljes tekintet, a megbecsülés kifejezése sok vergődő, egyedülálló embertársad számára olyan, mint egy pohár víz a szomjazónak. Egy reményteljes szó, egy kedves cselekedet sokat könnyít fáradt testvéreid súlyos terhein. Az igazi boldogságot az önzetlen szolgálatban találhatjuk meg. Az ilyen szolgálat minden szavát és tettét feljegyzik a mennyei könyvekben, mintha Krisztusnak tettük volna. Élj Jézus szeretetének fényében, akkor jó befolyásod által áldására leszel a világnak! – Az én életem ma, 165. o.

Követnünk kell a Jézus Krisztus által elénk állított példát; Ő legyen a minta, mígnem ugyanazt a szeretetet árasztjuk mások felé, melyet Ő tanúsított irántunk. Krisztus azt akarja, hogy a szeretet e mélységes leckéje megérintsen minket. Ha szívedet önzésre adtad, engedd, hogy Krisztus beléd oltsa szeretetét. Arra vágyakozik, hogy teljes szeretettel szeressük Őt, és arra bátorít, sőt azt parancsolja, hogy úgy szeressük egymást, amint példát adott nekünk. A szeretetet tanítványságunk megkülönböztető jelévé tette. Ez az a mérce, melyhez fel kell érnünk: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.” Milyen nagy e szeretet magassága, mélysége és szélessége! Ez a szeretet nem egyszerűen arról szól, hogy öleljük át az általunk kedvelt embereket, hanem Isten legkisebb, legalázatosabb teremtményeire is vonatkozik. Jézus ezt mondja: „Amit megcselekedtetek eggyel e legkisebb atyámfia közül, velem cselekedtétek.” – Isten fiai és leányai, 147. o.

A beszédetek, a lelkületetek és a tetteitek hasonlítanak-e Krisztushoz? Ha szavaitok és magatartásotok az Ő jellemét tükrözik, akkor keresztények vagytok, hiszen kereszténynek lenni azt jelenti, hogy Krisztushoz hasonlóvá kell lennünk. Szavaitok azokról az elvekről tesznek bizonyságot, amelyek uralják az életeteket, és ez mutatja meg, hogy milyen hatalom uralja a szíveteket. Lelkületünk és elveink maguk ítélnek el bennünket az ajkainkról származó szavaink által. Nyelvünket minden pillanatban a Szentlélek uralma alá kell vetnünk. Amikor megsebzett, összetört lelkek jönnek hozzátok a reménység szavait hallani, akkor nektek Krisztus szavait kell szólnotok. Miért nem akartok szelíd és kedves szavakat szólni? Akik úgy beszélnek, ahogy Krisztus, nem fognak lelkeket megsebző éles íjként ható szavakat szólni. – Lift Him Up, 148. o.

Az evangéliumok egyik lenyűgöző története megjeleníti, mi mindent tett meg néhány ember, hogy Jézushoz vigyen egy szükségben lévőt, valószínűleg egy barátjukat. A történetből megtanulhatjuk, milyen nehéz munkát kell végeznünk időnként a rászorulókért.

1. Olvassuk el Lk 5:17-26 verseit (lásd még Mt 9:1-8; Mk 2:3-12)! Milyen tanulságokat szűrhetünk le az esetből a misszióval és a szolgálattal kapcsolatban?

Amikor Jézushoz vitték a beteget, vállalták a felelősséget, hogy gondoskodnak róla. Isten arra hív, hogy ilyenek legyünk: akik a szükségben lévőket Jézus Krisztushoz vezetik. Az efféle munka hitet, cselekvést és türelmet kíván, hajlandóságot arra, hogy szokatlan dolgokat is megtegyünk, ha arra van szükség. A férfiak Jézushoz tartottak, de problémák merültek fel. Nem tudták megszokott módon odavinni a barátjukat a Megváltóhoz, mégsem adták fel, hanem kreatívan új módot találtak arra, hogy a tervük sikerüljön. A tetőn át engedték le a barátjukat! Lukács szerint Jézus helyeselte a tettüket (lásd Lk 5:20).
Krisztus szeretné, ha hozzá vinnénk segítségre szoruló barátainkat. A Biblia úgy utal rá, mint a Nagy Orvosra, aki vágyik arra, hogy bocsánatot és gyógyulást adjon a szenvedőknek, legyenek bárkik.
Ellen G. White felhívást intéz hozzánk: „Ne várj arra, hogy elmondják, mi a kötelességed! Járj nyitott szemmel, hogy lásd, kik élnek körülötted: ismerd meg a gyámoltalanokat, szenvedőket és szükségben lévőket! Ne rejtőzz el előlük, és ne térj ki a szükségletük elől! Ki adja annak bizonyságát, amiről Jakab beszél, kiben látszik meg a tiszta és szeplő nélküli istentisztelet? Kik igyekeznek minden erejükkel segíteni az üdvösség nagy tervét” (Testimonies for the Church. 2. köt. 29. o.)?
Jézus a saját példájával mutatja be, hogyan kell segíteni a rászorulókon, és arra hív, hogy mi is tegyük ugyanezt. Először váljunk a barátaikká, azután megismerhetjük a szükségleteiket, majd vezessük őket Jézushoz, aki az egyetlen, aki segíthet rajtuk. Éppen ezt tették a férfiak a történetben. Hozzájuk hasonlóan kell cselekednünk, bármilyen helyzetben találjuk magunkat. Segítsünk az egyetlen Személyhez vezetni az embereket, aki megmentheti őket: Jézushoz!
 

A környezetedben most kiknek van szüksége bizonyos segítségre? Mit fogsz tenni értük?

EGW idézet

Isten az embert nem a származása, társadalmi pozíciója, gazdagsága vagy képzettsége alapján értékeli, hanem a megváltásáért lefizetett vér ára alapján… Bármilyen szennyes is volt a jelleme, még ha megvetették is az emberek, de ha engedi, hogy Krisztus kegyelme hassa át a jellemét, akkor megújul, és felemeltetik bűnös, züllött, nyomorúságos állapotából. Isten mindent megtett annak érdekében, hogy az elveszett ember az Ő gyermekévé válhasson. Még a leggyengébb is felemelkedhet, nemes és szent jellemre tehet szert Isten kegyeleme által. […]
Aki Isten munkatársaként mennyei együttérzést tanúsít, az úgy fogja értékelni az embereket, ahogyan Isten becsüli őket. A missziómunkás nemzetiségtől, bőrszíntől vagy anyagi helyzettől függetlenül tekint az emberekre, mint akiket Krisztus a vérén váltott meg, és megérti, hogy Isten szemében nem léteznek társadalmi osztályok. Senkit sem szabad lenézni, mivel minden lélek végtelen nagy áron lett megváltva. – The Southern Work, 31. o.

A gutaütött hordozói újból és újból megpróbáltak utat törni a tömegben – mindhiába. A beteg kimondhatatlan fájdalommal tekintgetett körül. Hogyan mondhatna le a reményről most, amikor a vágyva vágyott segítség oly közel van? Támadt egy ötlete: barátai felvitték a ház tetejére, megbontották a tetőt, és leengedték Jézus lábához. A beszélgetés megszakadt: a Megváltó a gyászos arcra nézett, látta a rászegeződő esdeklő tekintetet. Megértette a helyzetet – Ő vonzotta magához ezt a megzavart, kétkedő lelket. A gutaütött még otthonában volt, amikor a Megváltó már meggyőződést ültetett bele. Amint megbánta bűneit, és hitt Jézus gyógyító hatalmában, akkor áldotta meg először vágyakozó szívét a Megváltó életadó kegyelme. Jézus figyelte, hogyan növekszik a hit első megvillanása azzá a meggyőződéssé, hogy Ő a bűnös egyedüli mentsvára. Látta, hogyan lesz a meggyőződés mind erősebb, ahogyan e férfi a színe elé törekszik. Most a Megváltó szavai zeneként hatoltak a szenvedő fülébe: „Ember, megbocsáttattak néked a te bűneid.” (Lk 5:20) – Jézus élete, 268. o.

Nehéz munka vár ránk, s az igazság ismerői nagy buzgósággal könyörögjenek segítségért. […] Az Úr azt kívánja, hogy az a lelkület éljen szolgáiban, ami gyorsan felfogja a lelkek értékét, gyorsan meglátja az elvégzésre váró kötelességeket, gyorsan megfelel az Úr által vállukra helyezett a feladatoknak. Olyan odaadás éljen, mely egyetlen földi érdeket se tekint elégnek, hogy elfoglalja az elvégzésre váró munka helyét, amellyel lelkeket nyerünk meg az igazság ismeretének. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 9. köt., 123. o.
 

2. Mit tanít a következő történet a szükségben lévőkért végzett misszióról? 

Mk 1:23-28

Jn 5:1-9 

Ellen G. White egy ötlépéses jézusi módszert ír le azzal kapcsolatban, hogyan lehetünk a szükségben lévők szolgálatára. „Csak Krisztus módszere vezet igazán eredményre az emberekkel való kapcsolatfelvételben. A Megváltó az emberek között mozgott, mint aki a javukat akarja. Együttérzést tanúsított irántuk, elnyerte bizalmukat, azután így szólt:
»Kövessetek engem«” (A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó, 91. o.)!
Először is a szükséget szenvedők közé kell mennünk, időt töltve a megismerésükkel, hogy megértsük, mire is van szükségük – mindezt a jó cselekvésének szándékával. Figyeld meg, mit tett Jézus a mozgásképtelen emberrel a medencénél! Oda ment, „ahol betegek, vakok, sánták, bénák sokasága feküdt” (Jn 5:3, ÚRK).
Másodszor együttérzést kell tanúsítanunk. Ez időnként nem könynyű a bizalmatlanság miatt, és mert vannak esetek, amikor egyesek éppen a kedvességükkel elnyert bizalommal élnek vissza, használják ki az embereket. Isten mindenesetre arra hív, hogy érezzünk együtt másokkal anélkül, hogy bármilyen viszonzást várnánk tőlük.
A harmadik lépés, hogy szolgáljuk a szükségleteiket. Ehhez azonban nem elég pusztán a beszéd. Cselekednünk kell, legyen szó barátról vagy idegenről. Jézus beszélgetni kezd a lebénult férfival, megkérdezi, mit szeretne, majd csodát tesz vele. A „tisztátalan lélek” által megszállt ember történetében magához ragadja a helyzet irányítását, és megteszi azt, amit a szorultságban lévő nem tudna megtenni magáért.
A negyedik lépés: nyerd el a bizalmat! Amikor szolgálunk az embereknek, segítjük őket, megtanulnak bízni bennünk és abban, amit mondunk nekik. Így amikor Jézusról beszélünk, nyitottabbak lesznek a szavainkra. Jézus nemcsak fizikai gyógyulást akart adni a szenvedőknek, hanem örök életet is Önmagában (lásd Jn 10:10).
Az utolsó lépés pedig, hogy segítsd őket Jézushoz menni! Ez mindkét fél részéről hitet igényel, a segítő és a segített részéről egyaránt.
 

Mi általában nem tudunk olyan csodákat tenni, mint Jézus. Akkor mégis milyen úton-módon segíthetünk a rászorultakon?

EGW idézet

A beteg ott feküdt matracán, és egyszer-egyszer felemelve fejét szemét a tóra meresztette. Egyszer csak egy kedves, szánakozó arc hajolt fölé, és „akarsz-é meggyógyulni?” szavai megragadták figyelmét. Reménység ébredt szívében. […] Jézus erre ennyit mondott: „Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj!” A beteg megújult reménnyel nézett Jézusra, akinek tekintetéhez, hangjához nem volt fogható. Puszta jelenlétéből szeretet és erő sugárzott. A rokkant ember megragadta hitével Krisztus szavait. Szó nélkül engedelmeskedett, és minden tagja engedett akaratának.
Minden idegszálát és izmát új élet járta át; béna tagjai egészségesen mozdultak meg. Talpra ugrott és biztos, könnyed léptekkel indult el, dicsérve Istent és örvendezve megújult erejének. […]
Sohase érezd azt, hogy Krisztus távol van! Ő mindig közel van. Szeretete körülvesz. Keresd Őt! Szeretné, ha megtalálnád. Nemcsak azt akarja, hogy ruháját érintsd meg, hanem azt is, hogy állandóan vele járj. – A nagy Orvos lábnyomán, 83–85. o.

Személyes szolgálattal kell az emberek közelébe férkőzni. Ha kevesebb időt fordítanánk a prédikálásra, és többet a személyes szolgálatra, nagyobb eredményt látnánk. A szegények terhein könnyíteni, a betegeket gondozni, a szomorkodókat és gyászolókat vigasztalni, a tudatlanokat tanítani, a tapasztalatlanokat tanácsolni kell. Sírjunk a sírókkal, és örüljünk az örülőkkel! A meggyőzés erejével, az ima hatalmával – Isten szeretetének erejével – ez a munka nem lesz, nem lehet gyümölcstelen. […] Bátorítsuk a betegeket és szenvedőket arra, hogy tekintsenek Jézusra, hogy életük legyen. Tartsák Krisztus szolgái a nagy Orvost állandóan azok figyelmében, akiket a test és lélek betegsége elcsüggesztett. Vezessétek őket hozzá, aki meg tudja gyógyítani mind a testi, mind a lelki betegséget. Beszéljetek nekik róla, akit megindít gyengeségünk. Bátorítsátok őket arra, hogy bízzák magukat annak gondjaira, aki életét adta azért, hogy lehetővé tegye számukra az örök életet. Beszéljetek szeretetéről; mondjátok el, hogy neki van hatalma üdvözíteni! – A nagy Orvos lábnyomán, 143–144. o.

Krisztus szavai arra tanítanak, hogy úgy kell tekintenünk magunkat, mint akik mennyei Atyánkkal elszakíthatatlan kötelékben vagyunk. Bármilyen helyzetben is legyünk, Istentől függünk, Ő tartja kézben mindenki sorsát. Ő jelöli ki teendőnket, felruház képességekkel, ellát eszközökkel a munkához. Amíg akaratunkat Isten alá rendeljük, bízunk erejében, bölcsességében, biztos ösvényeken vezet, hogy betölthessük a nagy tervéből ránk eső részt. – Jézus élete, 209. o.
 

A menekültek és bevándorlók kérdése manapság erősen vitatott, különösen, mert sokan vannak. Háború, természeti katasztrófa vagy csak a jobb gazdasági kilátások reménye a jövőre nézve – ezen okokból milliók hagyják el otthonukat, és roppant nagy szükségük van a segítségre.
Mt 2:13-14 verseiben Jézus is menekültként jelenik meg. Földi szülei, József és Mária arra kényszerültek, hogy éjjel távozzanak Betlehemből. Egyiptomban találtak menedéket Heródes gyilkos keze elől. A Biblia hallgat az egyiptomi tapasztalataikról, de nem nehéz elképzelni, mennyiféle problémába ütközhettek ott. Talán éppen olyanokba, amilyenekkel a mai menekültek is szembesülnek. Ez sok tekintetben hasonló lehet ahhoz, mint ahogy ma keres védelmet sok muszlim, buddhista, hindu, keresztény vagy éppen nem vallásos ember egy új országban.
Általában elmondható, hogy könnyebb barátkozni a saját kultúránkon belül, a magunk nyelvén, ahol sok a közös tényező. Sokkal nehezebb közös pontot találni a menekültekkel és a bevándorlókkal, akik másképp néznek ki, nem beszélik a nyelvünket, nem azonos vallási értékeket képviselnek, és másként is étkeznek. Az evangélium arra hív bennünket, hogy lépjünk ki a faji, nemzeti és kulturális komfortzónánkból, és induljunk el azok felé, akik szükséget szenvednek, függetlenül attól, mennyire mások, mint mi.
 

3. Olvassuk el 3Móz 23:22, 5Móz 10:19, Zsolt 146:9 és Róm 12:13 verseit! Milyen fontos témát találunk ebben a néhány igeversben?

Miként szolgálhatunk a menekülteknek és a bevándorlóknak? Nehéz kérdés, mivel egyes országokban nem számít politikailag korrektnek sem közéjük menni, sem segíteni őket. Ennek ellenére meg kell tennünk, ami tőlünk telik, hogy segítsünk rajtuk, akik bizonyára igen nehéz időket éltek meg és szükséget szenvednek. Tehát ahogy csak tudunk, segítsünk!
Kezdj imával, majd gyűjts információkat a bevándorlókról, menekültekről! Sok helyen vannak erre hivatott szervezetek. Elkezdhetsz együtt is dolgozni egy ilyen szervezettel, de akár a gyülekezeted szombatiskolai osztálya is indíthat segítő szolgálatot a menekültek és bevándorlók között.
 

Még ha csak egy kis összeggel is, de miként segíthetsz az általad ismert bevándorlókon, menekülteken?

EGW idézet

Gyülekezeteinkre itt olyan feladat vár, amiről kevés embernek van fogalma. A feladathoz még hozzá se fogtunk. „Éheztem – mondja Krisztus –, és ennem adtatok, szomjúhoztam, és innom adtatok, jövevény voltam és befogadtatok engem. Mezítelen voltam és felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.” (Mt 25:35–36) Van, aki azt gondolja, hogy elég, ha pénzt ad erre, holott ez tévedés… Helyes, ha adunk javainkból, és sokkal többet is adhatnánk. Az Úr azonban erőnkhöz és lehetőségünkhöz mért személyes szolgálatot vár el tőlünk.
A jelen igazságban hívő gyülekezeteknek már régóta részt kellene venni ebben a munkában; az ínségesek, elnyomottak, szenvedők, reményvesztettek begyűjtésében. Tanúsítsuk a samáriai gyengéd szánakozását a testi szükségletek ellátása terén. Tápláljuk az éhezőket, hívjuk be házunkba a kivetett szegényeket. Naponta gyűjtsünk Istentől kegyelmet és erőt, ami képesít a nyomorúság legmélyére nyúlni, segíteni azokon, akik képtelenek segíteni magukon. Így kedvező alkalmak nyílnak előttünk, hogy szóljunk a megfeszített Krisztusról. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 6. köt., 276. o.

Isten nyomatékosan megparancsolta, hogy legyünk figyelmesek az idegenekkel és kitaszítottakkal, az erkölcsileg gyenge, szegény lelkekkel. Sokan, akiket látszólag egyáltalán nem érdekel a vallás, a szívük mélyén nyugalomra és békére vágynak. Megmentésük érdekében Krisztus szolgái kövessék Mesterük példáját! Krisztus helyről helyre járva vigasztalta a szenvedőket és gyógyította a betegeket. Majd eléjük tárta országának nagy igazságait. Ezt kell tenniük követőinek is. A test szenvedéseinek enyhítése közben lehetőségük nyílik arra is, hogy a lélek hiányaival foglalkozzanak. Rámutathatnak a felemelt Megváltóra, beszélhetnek a nagy Orvos szeretetéről. Csak nála kereshet gyógyulást a beteg. – Krisztus példázatai, 233. o.

Krisztus szegény lett értünk, hogy nyomora által lehessünk gazdagok. Azért hozott áldozatot, hogy majd hazát tudjon nyújtani azoknak, akik a világon zarándokok és idegenek csupán; akik jobb hazát keresnek, mennyei hazát. Akik a kegyelem tárgyai, a halhatatlanság örökösei, azok talán kereken vissza akarják utasítani, vagy akár húzódozni akarnak attól, hogy hajléktalanokkal és ínségesekkel osszák meg családi körüket? Mi, akik Krisztus tanítványai vagyunk, be akarjuk talán zárni ajtónkat a hajléktalanok előtt, csak mert nem ismerőseink? […] Naponta fájdalmat okoz nekem, mikor népünk körében az önzés megnyilvánulásait látom. Döbbenetes módon hiányzik a szeretet és azokról való gondoskodás, akik igényt tarthatnak erre… Angyalok várják, hogy megragadjuk-e a jótettek kezünk ügyébe helyezett alkalmait; figyelik, hogy áldások leszünk-e másoknak, hogy azután ők áldhassanak meg bennünket. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 2. köt., 27–28. o.
 

Ki az, aki nem tapasztalta volna még, hogy milyen fájdalmas a világunk? Akár a gazdagság és az anyagiasság, akár a szegénység és az anyagi szükséghelyzetek világában élünk – nem számít. Az emberek szenvednek, fájdalmat élnek át és küzdenek. Elég csak ismernünk azt a megdöbbentő összeget, amelyet a nyugati világban évente antidepresszánsokra költenek, hogy megértsük: az anyagi jólét önmagában egyáltalán nem biztosíték a boldogságra és a békére.

4. „Az Úr Lelke van énrajtam, aki felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, és elküldött, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek, és a vakoknak a szemük megnyílását, hogy szabadon bocsássam a megtörteket” (Lk 4:18, ÚRK). Mit tanít ez az ige arról, amit Jézus tett? Nekünk mi a dolgunk azokért, akik szükségben élnek a környezetünkben?
 

Isten arra hív, hogy minden ember szükségletét betöltsük, még akkor is, ha nem tudjuk, mikor tér meg, vagy egyáltalán elfogadja­e valaha Jézust. Az értük végzett munka a missziónk alapja, muszáj segítenünk őket, mert erre van szükségük, mert elfogadtuk Jézust mint Urunkat, és Ő erre hívott el minket.
A jézusi példa olyan bibliai alapelv, amit követnünk kell, még ha nem is tudjuk, hogy lesz-e a rászorultak között bárki, aki elfogadja majd Őt.
Hogy igazán segíthessünk, tisztában kell lennünk azzal, mire van szükség. Minden kultúrában más módon bánnak egy baráttal. Indiában az a szokás, hogy a látogatónak ételt és italt szolgálnak fel. Könnyebb egy idegennek jelképes összeget adni, mint megvigasztalni egy barátot, aki épp most vesztett el valakit a szerettei közül. Talán a pénznél vagy bármilyen fizikai dolognál többre van szüksége. Az együttérzés egy problémás időszakban néha nagyobb támaszt jelent.
Fontos alapelv, hogy Jézus segítői legyünk a barátaink között. Ebben először az a célunk, hogy önzetlen szeretetet tanúsítsunk irántuk, és értsük meg, mire van szükségük, mielőtt megpróbálnánk segítséget felajánlani. Adjuk meg a kellő segítséget, még akkor is, ha nem tudjuk, hogy készen állnak-e Jézus követésére!
 

5. Olvassuk el Mt 25:34-40 verseit! Mit üzen számunkra ez a szakasz?

EGW idézet

Isten azt kívánja, hogy népe sokkal együttérzőbb és tapintatosabb legyen a szerencsétlenek iránt. Teremtőnk azt kéri tőlünk, hogy ugyanolyan figyelemmel forduljunk a vakok és más szenvedők felé, mint ahogyan az özvegyeket és árvákat kell segítenünk. Az önzetlen segítőkészség nagyon ritka korunkban. Különös, hogy a hitvalló keresztények megvetik Isten Igéjének egyszerű és határozott tanításait, és nem éreznek lelkiismeret-furdalást. Isten felelőssé tett bennünket a szerencsétlenek, vakok, nyomorékok, özvegyek és árvák gondozásáért, de nem sokan törődnek ezzel.
Nagy munkát kell elvégeznünk, és amint közeledünk a földi történelem végéhez, nem lesz kevesebb feladatunk. Ha szívünket Isten tökéletes szeretete tölti be, csodálatos dolgok fognak történni az Úr kegyelméből! – Az én életem ma, 243. o.

Az Úr hatalmas munkát akar elvégezni általunk, ezért meghív, hogy tekintsünk rá, bízzunk benne, járjunk és beszéljünk Ővele. Meghív, hogy adjuk át neki mindenünket és teljes valónkat, hogy amikor majd áldozatot fog kérni tőlünk, akkor legyünk készen engedelmeskedni. Csak akkor örülhetünk az isteni kegyelem teljességének, ha teljesen átadjuk magunkat Krisztusnak. Csak akkor ismerjük meg az igazi boldogságot, ha vigyázunk arra, hogy az áldozati oltáron ne aludjon ki a tűz. Isten hatalmas örökséget ad a jövőben azoknak, akik a jelenben igyekeznek megtenni minden tőlük telhetőt. Naponta és a körülményeiktől függetlenül próbára tesz bennünket, és a hűséggel megtett erőfeszítések alapján választja ki munkatársait, de nem azért, mintha tökéletesek lennének, hanem azért, mert készek dolgozni az Úrért, és hajlandók megtagadni önmagukat. – Our High Calling, 191. o.

Miközben a világ Isten népe kedvességére, imáira és segítségére szorul, valamint arra, hogy az Ő követői életében visszatükröződjön Krisztus, Isten gyermekeinek olyan lehetőségekre van szüksége, amelyek során bemutathatja kedvességét és megértését, hatékonyan imádkozhat, és mennyei jellemre tehet szert. Isten pontosan ezért hagyott közöttünk szegényeket, nyomorban élőket, betegeket és szenvedőket. Ők képezik azt az örökséget, amit Krisztus az egyházára hagyott, és akikről Jézushoz hasonlóan kell gondoskodni. Így az Úr eltávolítja a salakot, és megtisztítja az aranyat, lehetővé téve olyan szív és jellem kifejlesztését, amilyenre szükségünk van. […] A szegények és a szenvedők közé helyezve tesz próbára bennünket az Úr, hogy kiderüljön, mi rejlik a szívünkben. […] A világot nem annyira a szószékről elhangzó tanítások győzik meg, hanem a gyülekezet tagjainak életmódja. A prédikátor az evangélium elméleti részét mutatja be, de a közösség erejét a gyülekezet gyakorlati kegyessége igazolja. – In Heavenly Places, 324. o.
 

Amint mindannyian tudjuk, méghozzá igen jól, a szükségnek sosincs vége. Ha segíteni akarsz, arra számtalan lehetőség kínálkozik. Akár közeli barátok, akár távolról menekültek – az embereknek segítségre van szükségük. Feladatunk, hogy támogassuk őket, amikor és ahogy tudjuk. Jézus az egész földi szolgálata alatt segítette azokat, akik nem tudtak magukon segíteni. Időnként magához vette a kezdeményezést, Ő ment oda hozzájuk. Máskor – mint pl. amikor a mozgásképtelen embert a barátai a tetőn át engedték le Jézushoz – a barátok kezdeményeztek.

6. „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja az ő barátaiért” (Jn 15:13). Miként alkalmazhatjuk ezt az alapelvet a másokért végzett szolgálatunkban?

Egy misszionárius család hat évet dolgozott Trinidad és Tobago államában. Az első három évben egy túlnyomórészt hindu és muszlim közösségben laktak. Sok hindu panaszkodott, hogy a keresztények visszautasították a meghívásukat az éves hálaadó istentiszteletükre. Egy nap ezek a keresztények egy hindu barátjuknál jelentek meg egy ilyen hálaadón. Mindezt azért tették, mert követték Jézus példáját: Ő meglátogatta a barátait, amikor meghívták a saját ünnepeikre. A hinduizmusban ráadásul azt tanítják, hogy a látogatók áldást hoznak a vendégfogadó házra.
Tegyünk egy kísérletet a héten, igyekezzünk összebarátkozni valakivel azért, hogy áldást jelentsünk a számára! Nézd meg a környezetedet, a közösségedet, a faludat vagy a városodat! Ismersz bevándorlókat, menekülteket? Mi a helyzet azokkal, akikkel egy utcában laksz? Mindenkit ismersz? Az adott helyzetedtől függetlenül nem könnyű idegenekkel barátkozni. Először imádkozz és kérd Istent, hogy segítsen! Ő mindenkit ismer, és tudja, melyik idegennel lehettek barátok. Ne feledd: a cél, hogy a másik barátjává válj, és így segíthess neki eljutni Istenhez segítségért.
Kihívás: Ismerd meg az országodban élő külföldieket vagy nem keresztényeket! A joshuaprojects.org honlapon megtalálhatod a környékeden élő el nem ért népcsoportokat.
Kihívásra fel! Nyiss valaki felé a saját körödön belül! Kezdj el rendszeresen imádkozni érte, miután a következő kérdéseket teszed fel vele kapcsolatban:
–    Az illető a barátom – a jézusi barátságmodell szerint?
–    Tudom, mire van szüksége?
–    Hogy vezethetném őt Jézushoz, hogy ott gyógyulást találjon?

EGW idézet

Krisztus miért tanúsított szeretetet a szegény halandó iránt? Feláldozta dicsőségét, gazdagságát és legdrágább életét. Vállalta a megaláztatás és súlyos szenvedés életét. Alávetette magát a felbőszült, gyilkos csőcselék gúnyolódásának s a legkínosabb halálnak a keresztfán. Krisztus mondta: „Az a parancsolatom, hogy egymást szeressétek. Nagyobb szeretete nincs senkinek, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti az én barátaim vagytok, ha azt cselekszitek, amit parancsolok nektek.” Akkor bizonyítjuk, hogy szeretjük Krisztust, mikor pontosan engedelmeskedünk akaratának… Kicsoda engedelmeskedik a parancsnak, hogy szeressük egymást, mint Krisztus szeretett minket? B. testvér, szilárdabb, mélyebb önzetlenebb szeretettel kell rendelkezned Isten ügye iránt, mint eddig. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 1. köt., 690. o.

Szeretetünk gyakran önző, mert kijelölt határok közé szorítjuk. Viszont amikor Krisztussal egyesülünk, a szeretetünk, szánakozásunk, jótékony tetteink mélyebbre hatolnak, kiszélesednek, és gyakorlás által meg is erősödnek. Krisztus követőinek szeretete és szívessége legyen széles, mint a világ. Aki csak magának és családjának él, nem fogja elnyerni a mennyet. […] Ott vannak körülöttetek a bánattal terhelt emberek, akik igényt tartanak az együttérzés, szeretet, gyengédség szavaira, és az alázatos, szánakozó imákra. Némelyek nyomorognak, egyesek betegség, mások szívfájdalmak, reményvesztettség, szomorúság közepette élnek. Jóbhoz hasonlóan, legyetek a vaknak szemévé, a sántának lábává, fontoljátok meg a jövevények ügyét, hogy enyhíthessetek a szükségleteiken, és ott segítsetek, ahol arra leginkább szükség van. – Bizonyságtételek a gyülekezetek részére, 3. köt., 529–530. o.

Jellemünk minél inkább hasonlít az Üdvözítő jellemére, annál mélyebben szeretjük majd azokat, akikért meghalt. Azok a keresztények, akik önzetlen szeretettel viseltetnek egymás iránt, olyan bizonyságot tesznek Krisztus mellett, amelyet a hitetlenek nem tudnak cáfolni, s aminek nem lehet ellenállni. Lehetetlen felbecsülnünk az ilyen példamutatás hatalmát. Semmi nem győzi le olyan hathatósan Sátán és küldöttei fondorlatait, sem nem építi úgy a Megváltó országát, mint Krisztusnak a gyülekezet tagjaiban megnyilvánuló szeretete. […]
Nem számít, milyen magasztos valakinek a hitvallása, ha a szívét nem járja át Isten és embertársai iránt érzett szeretet, akkor nem Krisztus tanítványa. Legyen bár nagy a hite, sőt akár csodatevő ereje is lehet, szeretet nélkül mégis értéktelen e hit. Lehet valaki nagyon bőkezű, de ha nem a hamisítatlan szeretet indítja erre, még ha minden vagyonát a szegények táplálására adja is, a puszta tett nem dicséri őt Isten előtt. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 167–168. o.

Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, „A lélek gyógyítása” c. fejezet, 73–79. o.

Az evangélium írói gyakorlati példákat jegyeztek fel arról, hogyan épített hidakat Jézus az emberekkel, akik más kultúrákból származtak, hogy megmentse őket (Mt 8:28-34; Mk 5:1-20). Arra kaptunk elhívást mi is, hogy ehhez hasonlóan barátkozzunk más kultúrákból származókkal is, így szolgáljunk nekik. Krisztus mindenkiért meghalt, nemtől, nemzeti hovatartozástól, anyagi helyzettől vagy egyéb háttértől függetlenül. Ezt sosem szabad elfelejtenünk! „És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is” (1Jn 2:2).
„Férfiak és nők nem töltik be Isten tervét, amikor csak saját családi köreik iránt fejezik ki szeretetüket… miközben kizárják azokat a szeretetükből, akiket megvigasztalhatnának és akik felé áldást gyakorolhatnának a szükségleteik enyhítésével… Amikor az Úr azt kéri tőlünk, hogy tegyünk jót másokért az otthonunkon kívül, nem arra gondol, hogy csökkenjen a szeretetünk az otthonunk iránt, vagy kevésbé szeressük a rokonainkat és a hazánkat, hanem hogy terjesszük ki az együttérzésünket mások felé is. Nem szabad a szeretetünket és együttérzésünket négy fal közé zárnunk, az Istentől kapott áldást úgy elrejtenünk, hogy mások ne részesülhessenek velünk együtt annak élvezetében” (Ellen G. White: The Advent Review and Sabbath Herald. 1895. október 15.).

Naponkénti tanulmányozásra: Prédikátor 9 – Énekek Éneke 3; Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, „Az orvos mint nevelő” c. fejezet

 

1.    Mi jobb az erősségnél?

2.    Mikor kell enniük a fejedelmeknek, és miért?

3.    Mit jó néznünk a szemünkkel?

4.    Mit kért a lány, aki betege volt a szerelemnek?

5.    Milyen körülmények között áraszt rossz befolyást az orvos?

Általános áttekintés

Nem tagadhatjuk, hogy az Ótestamentum Isten népének felelősségét hangsúlyozza a szükségben levők megsegítésében. A héber Bibliának tulajdonképpen több száz utalása van (rendeletek, törvények), amely garantálja az özvegyek, árvák, jövevények és szegények jogait.
5Mózes 15:4 versében olvassuk: „De nem is lesz közötted szegény, mert igen megáld téged az Úr azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül.” Néhány igeverssel alább viszont ez áll: „Mert a szegény nem fogy ki a földről, azért én parancsolom néked, mondván: Örömest nyisd meg kezedet a te szűkölködő és szegény atyádfiának a te földeden” (5Móz 15:11).
Hogyan egyeztetjük össze ezeket a bibliaszövegeket (5Móz 15:4 és 15:11)? Mi itt a gond? Lényegében a Biblia azt mondja, hogy mivel Isten gondoskodhat az emberek szükségleteiről, minket akar felhasználni erre, ahogy Jézussal is tette. Egészében véve a bibliai hagyomány a szegénységet nem az élet „természetes” részének tartja, hanem inkább az isteni tervtől eltérő gonosz kivételnek. Annak a gondoskodásnak kell
„természetesnek” lennie, amely az embereket egymás iránti jóságra indítja. „Isten áldásokkal áraszt el, hogy mások áldásává lehessünk. Amikor a mindennapi kenyerünket kérjük, beletekint a szívünkbe, hogy vajon megosztanánk-e azokkal, akik még inkább rászorulnak?” (Ellen G. White: Bizonyságtételek, 6. köt., 283. o.).

Magyarázat

„Az Isten megtekintette az ő népét” (Lk 7:16)

Lukács 7. fejezetében egy nagy sokaságról olvasunk, amely elismerte Jézus cselekedeteit. Nemcsak elfogadták Jézust prófétaként – nagy prófétaként –, hanem csodálattal telten, Istent dicsérve jelentették ki, hogy Jézus azért jött közéjük, hogy segítse őket. Jézus volt a jótétemények és az együttérzés prófétája, aki Isten jó hírét terjeszti közöttük, továbbá a foglyok szabadulását és Isten országának közelségét (Mk 1:14–15; lásd Lk 4:18–19). Földi szolgálata alatt ideje és ereje legjavát a szegények és számkivetettek megsegítésére áldozta. Szívét mélyen meghatotta a társadalom legszegényebbjeinek fájdalma és szenvedése.
A szegények, nélkülözők és társadalomból kitaszítottak között sok volt a nő – őket különleges módon értékelte Jézus, magához fogadta őket, gondoskodott róluk, megszabadította fájdalmaiktól, betegségeiktől. Szüntelenül együtt érzett velük, és irgalmasságot tanúsított irántuk. Jézus találkozása a szamaritánus nővel Jákob kútjánál példát állít mindazok számára, akik nőkért dolgoznak, függetlenül attól, hogy hol
és milyen körülmények között élnek, vagy milyen társadalmi megítélés
alá esnek: szegények, száműzöttek, bűnös életmódot folytatók, özvegyek, anyák, ördög által megszállottak. Azáltal, hogy felajánlotta a szamaritánus asszonynak az élet vizét, Jézus felszabadította a bűnei elnyomása alól, képessé téve arra, hogy a továbbiakban jobb életet éljen, és a tanúja, üzenete hirdetője legyen (Jn 4:1–26). Szomjas volt, fáradt, nélkülöző, nem volt segítsége, egyedül hordta a kútról a vizet, Jézus pedig fizikai, társadalmi és lelki vonatkozásban is a segítségére sietett.
A mód, ahogyan Jézus a házasságtörésen rajtakapott – és sok más – asszony helyzetét megközelítette, rávilágít arra, hogy minden érdeke a felszabadításuk és a méltóságuk visszaadása volt, továbbá az is világossá válik mindenki számára, hogy szeretete senkivel sem kivételezett, minden társadalmi osztály fontos volt számára. Átlépett minden kulturális akadályt, szembement a hagyományokkal, hogy gyógyítson, üdvözítsen és fejlessze az országához tartozó nők lelki ajándékait. Figyeljük meg a következő újtestamentumi női szereplőket, akik elfogadták az Üdvözítő szeretetét: a kananeus asszony (Mt 15:21–28, Mk 7:24–30); Jézus anyja (Jn 19:25–27); Márta és Mária, akit bátorított Jézus (Jn 11:17– 37), valamint a naini özvegyasszony, akinek fiát Jézus feltámasztotta (Lk 7:11–17); a Mestert egy bűnös életű asszony illatos balzsammal kente be, és Ő megbocsátotta a vétkeit (Jn 12:1–11, Mt 26:6–13, Mk 14:3–9, Lk 7:36–50); meggyógyított egy beteg asszonyt, és beszélt vele (Lk 8:43– 48, Mt 9:20–22, Mk 5:25–34); asszonyok, akiket Jézus meggyógyított a tisztátalan lelkektől és egyéb testi betegségekből (Lk 8:1–3); a Megváltó meggyógyított egy tizennyolc éve beteg, mozgáskorlátozott nőt (Lk 13:10–13); észrevette az adományozó özvegyasszonyt (Mk 12:41–44, Lk 21:1–4); megjelent Mária-Magdolnának (Jn 20:10–18).
Az evangéliumok szerint „Jézus gyógyító munkája nyomán a hozzá siető szenvedők közül senki sem ment el tőle úgy, hogy ne részesült volna segítségben. Gyógyító erő patakzott tőle az emberek felé, akik testileg, szellemileg és lelkileg egyaránt megerősödtek” (Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, 17. o.). Láthatjuk Jézust, amint meggyógyítja Simon Péter magas lázban szenvedő anyósát (Mt 8:14–15; Mk 1:29–30; Lk 4:38–39). Amikor a bélpoklos embert gyógyította, ezt mondta neki:
„Akarom, tisztulj meg!” (Mt 8:2–4; Mk 1:40–44; Lk 5:12–13). Meggyó­gyított és megbocsátott egy gutaütöttnek, mondván: „Ember, megbocsáttattak néked a te bűneid” (Lk 5:10), majd hozzátette: „Kelj fel, és fölvévén nyoszolyádat, eredj haza!” (Lk 5:24; lásd Mt 9:2–8; Mk 2:3–12). Jézus nagy hitet talált a római századosban – akinek a szolgálója haldoklott –, s a hitét megjutalmazta: meggyógyította a szolgálóját (Lk 7:1– 10; Mt 8:5–13). A tizenkét éve vérfolyásban szenvedő asszonynak is nagy hite volt: amint megérintette Jézust, azonnal meggyógyult. Jézus meg­
erősítette a hitét, mondván: „Bízzál, leányom! A te hited megtartott téged; eredj el békességgel!” (Lk 8:48; lásd Mt 9:20–22; Mk 5:25–34).
Jézus nemcsak azokat gyógyította meg, akik hozzájöttek, vagy akiket elhoztak hozzá. Akkor is kifejezte szeretetét, ha meglátott egy­egy segítségre szorulót. Például, egy szombati napon, amikor a zsinagógában tanította az embereket, volt ott egy beteg, meggörnyedt asszony. Így szólt hozzá Jézus: „Asszony, feloldattál a te betegségedből!” (Lk 13:12). Micsoda megkönnyebbülés tizennyolc év után felszabadulni a gonosz lélek uralma alól! A Bibliából megtudjuk, hogy Jézus ráhelyezte a kezét a beteg asszonyra, aki azonnal kiegyenesedett, és elkezdte dicsőíteni Istent újonnan, ajándékba kapott szabadságáért.
Jézus gyógyító munkája sokkal nagyobb méreteket öltött, mint amiről a Biblia beszámol, de elég nekünk, ha itt azokat az eseteket említjük meg, amelyeket az ihletett írók megörökítettek számunkra. A nagy Orvos sok más betegségben szenvedőt gyógyított meg, ilyen például a kapernaumi királyi tisztségviselő fia. Jézus meghallgatta az apa kérését, mondván: „Menj el, a te fiad él!” (Jn 4:50).
Pál apostol írta: „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett értetek, hogy ti az Ő szegénysége által meggazdagodjatok” (2Kor 8:9). Az apostol világosan kijelenti, hogy Jézus azonosult a szegényekkel. Gazdag volt, de lemondott mindenről, amije volt, és szegénnyé lett, hogy a szegény emberiség megörökölhesse mind az ideiglenes, mind az örökkévaló üdvösség gazdagságát.

Igazi közösség az apostoli egyházban

A korai keresztény gyülekezetet igazi közösség jellemezte, ez volt az apostolok és az újonnan megtértek védjegye. Elhatározták, hogy egységben élnek Krisztussal és egymással, és mindenük közös (ApCsel 2:42–44). Vágyuk az volt, hogy javaikat közössé tegyék, s így könnyebben segíthessék a szűkölködőket. E gyakorlatnak köszönhetően senki sem nélkülözött a körükben, így a javak megosztása volt az a mozzanat, amely lehetővé tette, hogy a hívők felkarolhassák a nehézségben lévőket (ApCsel 4:32–47).
Jákob joggal hangsúlyozta az Ige hallgatásának és alkalmazásának fontosságát: a szeretetnek szavakban és tettekben is kifejezésre kellett jutnia. Mi tehát az igazi vallás? „Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól” (Jak 1:27). Úgy tűnik, hogy Jakab Jézusnak e szavaira utalt: „Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; mezítelen voltam és felruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám” (Mt 25:35–36). A szegény árvák és özvegyek szenvedése megérinti az Atya szívét, következésképpen az igazi vallást gyakorló hívő oltalmazni fogja az özvegyet (Ézs 1:17).
Jézus követőit Antiókhiában nevezték először keresztényeknek (ApCsel 11:26). A szöveg megjegyzi: „A tanítványok pedig elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek közöttük módjában áll, küldenek valamit segítségül a Júdeában lakozó atyafiaknak: amit meg is cselekedének, elküldvén a vénekhez Barnabás és Saulus keze által” (ApCsel 11:29–30). A segítségküldés (eis diakonian) ebben a kontextusban pénz és különböző anyagi természetű ajándékok átadását jelenti, amit felhasználhattak a szűkölködők és szenvedők megsegítésére.

Alkalmazás

A szegényeknek és nélkülözőknek különleges helyük van Jézus munkájában, mivel nekik hirdettetik az evangélium (a jó hír, Isten országa – Mt 11:5; Lk 4:18). Más bibliai szakaszok is alátámasztják, hogy a szegények nemcsak lelki értelemben szegények, hanem anyagi vonatkozásban is (Mt 5:3; Lk 6:20). A szegény özvegyasszony története jól szemlélteti ezt.
Jézus felemelte a tekintetét, és látta, ahogy a gazdagok beviszik adományaikat a templom kincstárába. Ekkor figyelt fel a szegény özvegyaszszonyra is, aki mindössze két fillért tett a perselybe. Ezt mondta Jézus:
„Igazán mondom néktek, hogy e szegény özvegy mindenkinél többet vete: mert mindezek az ő fölöslegükből vetettek Istennek az ajándékokhoz, ez pedig az ő szegénységéből minden vagyonát, amije volt, oda veté” (Lk 21:3–4; lásd Mk 12:41–44 és 2Kor 8:9, 12).
A történetben nincs szó arról, hogy ennek a szegény özvegyasszonynak lettek volna rokonai, akik segíthették. Figyelemreméltó tény, hogy Jézus azért utal az adakozó szegény özvegyasszonyra, mert ezúttal is a figyelme a szegények legszegényebbjeire összpontosít, lelki és anyagi értelemben egyaránt: „Ez pedig az ő szegénységéből minden vagyonát, amije volt, oda veté.”