A hatalmon lévőkért végzett misszió

A Bibliát, Isten Igéjét sok évvel ezelőtt írták, de Isten igazságának kinyilatkoztatása az a világunk számára ma is. A Bibliában található sok igazság között olvashatunk az emberi természetről is, amely szerint – legyen szó a Kr. e. 7. századi Júdeáról vagy a 21. századi Brazíliáról – az emberek alapvetően egyformák: bűnösök, akiknek szükségük van Isten kegyelmére.
Ebbe beleértendők a gazdagok és a hatalmasok is, akik a bibliai időkben nem nagyon különböztek a maiaktól, különösen nem a pénz, a hírnév és a hatalom hajhászása tekintetében, amit gyakran (de nem mindig) a kiszolgáltatott emberek kárára tettek. Isten azonban éppúgy törődik az ő üdvösségükkel, mint a gyengékével és a rászorulókéval. A Szentírás megkapó példákat említ olyan bibliai szereplőkről, akik hatalmasok vagy gazdagok voltak (esetleg mindkettő), és bemutatja, miként használta fel Isten őket arra, hogy áldássá legyenek a nemzetek számára, mint pl. Ábrahámot, Izsákot, Jóbot, Salamont és Józsefet.
Ezen a héten az isteni küldetést vizsgáljuk meg a vagyonnal és hatalommal bírók között. Nézzük meg együtt, hogyan érte el őket az Úr, illetve miként hívja és készíti fel a hetednapi adventistákat, hogy ma is tanúi legyenek e csoport között!

December 2–9. – Imahét
 

EGW idézet

Meg kell keresniük a társadalom rangos tagjait mélységes jóindulattal, testvéri szeretettel. Az üzletembereknek, a bizalmi állásúaknak, a feltalálóknak, tudósoknak, lángelméknek, az evangélium tanítói közül azoknak is, akik még nem ismerik korunk jelenvaló igazságát – nekik kell elsősorban meghallaniuk a hívást. Tolmácsolnunk kell nekik a meghívást. […]
Azokhoz, akik műveltségük, vagyonuk vagy állásuk miatt a világ nagyjainak számítanak, ritkán közeledünk lelki életük iránti személyes érdeklődéssel. Sok lelki munkás fél közelebb kerülni ezekhez az emberekhez. Pedig nem kellene tétovázniuk. Ha fuldoklót látunk, nem fogjuk tétlenül nézni pusztulását, csak azért, mert ügyvéd, kereskedő vagy bíró. Ha látunk egy embert a szakadék felé rohanni, nem tétovázunk, hogy visszatartsuk-e, bármi legyen is a hivatása. A lelkük veszélyére is határozottan figyelmeztetnünk kell az embereket. – Krisztus példázatai, 230. o.

Sok olyan ember van, mint Kornélius, akiket kapcsolatba akar hozni egyházával. Ezeknek az embereknek rokonszenves az Úr népe, de a világhoz kapcsoló kötelékek erősen tartják őket. Erkölcsi bátorságot igényel, hogy állást foglaljanak az egyszerű emberek mellett. Különleges erőfeszítést kell tenni értük, akik felelős állásuk és kapcsolataik miatt olyan nagy veszélyben vannak.
Sok szó hangzott már el a mellőzött szegények iránti kötelességünkről. De nem kellene a gazdagokra is némi figyelmet szentelnünk? Sokan reménytelennek tartják őket, és nem sokat tesznek azok szemének felnyitása érdekében, akik a világi dicsőség csillogásától elvakítva és elkábítva kihagyják számításukból az örökkévalóságot. Gazdag emberek ezrei szállnak sírba anélkül, hogy az intő üzenetet megismerték volna. De bármennyire közömbösnek tűnjenek is, a gazdagok között is sokan nagy terheket hordoznak a lelkükben. „Aki szereti a pénzt, nem elégszik meg a pénzzel, sem a jövedelemmel az, aki szereti a vagyont.” (Préd 5:10) – A nagy Orvos lábnyomán, 209–210. o.

Van egy másik veszély is, amelynek különösen a gazdagok vannak kitéve, és ez szintén misszióterület az orvos-misszionáriusok számára. Sokan sikeresek a világban, és sohasem alacsonyodnak le a közönséges bűnök elkövetéséig, ám vesztüket okozza a gazdagság szeretete. Nem az üres poharat nehéz vinni, hanem azt kell a legóvatosabban egyensúlyozni, amelyik csordultig van. A szenvedés és szerencsétlenség csalódást és fájdalmat okoz, de a lelki élet legnagyobb veszedelme a siker. […] Gyakran hangzik el az a kérés, hogy imádkozzunk azokért, akik betegségtől vagy más megpróbáltatástól szenvednek, de imáinkra a sikeres és befolyásos embereknek van a legnagyobb szükségük. […] Mégis a csúcson álló emberek vannak a legnagyobb veszélyben, akiknek helyzetüknél fogva nagyon bölcsnek illene lenniük. Ha nem támaszkodnak Istenre, biztosan elbuknak. – A nagy Orvos lábnyomán, 211–212. o.

Hetednapi adventistaként hisszük az ún. „korlátok nélküli engesztelés” tanát. Hisszük – egyes keresztényekkel ellentétben –, hogy Krisztus minden emberért meghalt, nem csupán egy megkülönböztetett csoportért, akikről előre eldöntötte, hogy a megváltásának részesei legyenek. Mivel Isten „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság ismeretére” (1Tim 2:4, ÚRK), Jézus felajánlotta Önmagát áldozatul „a mi vétkeinkért, de nemcsak a mienkért, hanem az egész világéért is” (1Jn 2:2, ÚRK). Vagyis mindenkit „kiválasztott… Őbenne a világ teremtése előtt” (Ef 1:4), és tette ezt annak ellenére, hogy nem mindenki választja Őt. Ez az egyik oka, hogy a Bibliában sokféle ember megkereséséről találunk történeteket.

1. Olvassuk el Dániel 4. fejezetét! Mi történt a királlyal, az akkori világ egyik leghatalmasabb emberével? Mit árul el mindez a megváltásról?

Nebukadneccar király története azt mutatja, hogyan ér el Isten hatalmon lévő, de benne nem hívő embereket. Ítélet sújtotta, hasonlóan ahhoz, ahogy néhány izraelita királlyal is történt (lásd pl. 1Sámuel 28; 1Kir 14:21-31; 2Krón 32:25-26). A Nebukadneccarról szóló bibliai beszámoló – amelyben a király értelmet nyer, és elismeri a Teremtő Istent – megmutatja, hogy Isten törődik a gazdag és hatalmas emberekkel, ahogy a gyengékkel és elesettekkel is. A 34. versben a király kijelenti: „Most azért én, Nebukadneccar, dicsérem, magasztalom és dicsőítem az ég Királyát, mert minden cselekedete igaz, útjai igazságosak, és meg tudja alázni azokat, akik kevélységben járnak” (Dán 4:34, ÚRK). Bárcsak megértené ezt az igazságot az összes gazdag, hatalmas és gőgös ember!
Mit tanulhatunk ebből az esetből? Először is, Isten a Dánielhez hasonló elkötelezett hívőket összekötő kapocsként használja, hogy elérje a hatalmon lévő hitetleneket. Másodszor, Isten közvetlenül beavatkozhat a tanúságtétel folyamatába, hogy célt érjen velük. Nebukadneccart megalázta a büszkesége és gőgje miatt. Ez ugyan kifejezetten drámai történet, de sok más módon is térdre kényszeríthetők a gazdagok, a hatalmasok és a gőgösök.
 

Talán nem is vagyunk a világ szemében hatalmasok és gazdagok, miért kell mégis vigyáznunk, nehogy arrogánsak legyünk, mint a király ebben a történetben? Miért könnyebb így viselkedni, mint gondolnánk?

EGW idézet

Isten szeretne minden embert megmenteni, hiszen mindent megtett, amikor egyszülött Fiát adta, hogy lefizesse az ember megváltásának árát. Ha valaki elvész, az azért fog megtörténni, mert nem akart Jézus Krisztus által Isten gyermekévé válni. Az embert a büszkesége akadályozza meg abban, hogy elfogadja az üdvösség feltételeit. Pedig saját érdemei alapján nem állhat meg Isten előtt. Csak Krisztus kegyelme teszi kedvessé az embert Isten előtt, és az isteni elfogadásban csak az Ő nevében való hit által részesülhet. Nem a cselekedetek, mint ahogy nem a lelkes és örömteli érzelmek bizonyítják, hogy az embert Isten kiválasztotta, mivel a választottak Jézus Krisztus által nyernek elfogadást. Jézus mondja: „Azt, aki hozzám jön, semmiképpen ki nem vetem.” (Jn 6:37) Amikor a bűnös ember Krisztus elé járul, beismerve bűnös és méltatlan voltát, és meggyőződése, hogy büntetést érdemel, ugyanakkor Krisztus kegyelmére és szeretetére támaszkodik, akkor nem fog elutasításba ütközni. – Our High Calling, 78. o.
Dániel életében a legerősebb indíték az a kívánság volt, hogy Istennek szerezzen dicsőségét. Megértette, hogy mikor nagyhatalmú emberek előtt áll, s ha nem Istent ismeri el bölcsessége forrásának, ez hűtlen intézővé alacsonyítaná őt. Jottányit sem vont le Dániel tekintélyéből az, hogy mindenkor a menny Istenét ismerte el a királyok, fejedelmek és államférfiak előtt Nabukodonozor király előtt Dániel sokszor tiszteletet tanúsított Isten neve iránt, végül is szíve mélyéből megtért, s megtanulta „dicsérni, magasztalni és dicsőíteni a mennyei királyt”.
A babiloni király Isten tanúja lett. Hálatelt szívből fakadó, őszinte és ékesszóló bizonyságot tett, hogy része lehetett az isteni természet irgalmában és kegyelmében, igazságosságában és békéjében. – A Te Igéd igazság, 4. köt., 1170. o.

Ezért az osztályért [a gazdagokért] való munkában sokszor elcsügged az ember, sok fájó meglepetésben van része. De Istennel minden lehetséges. Ő tud és fog munkálkodni emberi eszközökön keresztül azoknak az értelmén, akik életüket a pénzszerzésnek szentelték. Csodáknak – az őszinte megtérés csodáinak – kell történniük, amilyeneket most nem látunk. A föld legnagyobb emberei sincsenek a csodatevő Isten hatalmától elzárva. Ha munkatársai feladatukat bátran és lelkiismeretesen végzik, Isten megtérésre vezet felelős állású, intelligens és befolyásos embereket. A Szentlélek ereje által sok embert fog a mennyei elvek elfogadására késztetni. – A nagy Orvos lábnyomán, 215–216. o.
 

Krisztus mindenkiért meghalt, függetlenül az illető hátterétől, anyagi, etnikai vagy társadalmi helyzetétől. Isten megkeresi a világ nem keresztény hatalmasait, és elvárja tőlük, hogy éljenek a rendelkezésükre álló világosság szerint (lásd Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 273–274. o.).

2. Olvassuk el 2Kir 5:1-19 verseit! Hogyan lehet az Úrhoz vezetni az embereket? Mit tanulhatunk erről ebből a történetből?

2Kir 5:17-19 verseiben Naámán két szokatlan kérést fogalmazott meg, miután Isten kigyógyította a leprából. Először is azt kérte, hadd vigyen két öszvérrel földet Izraelből Szíriába, hogy ott imádhassa az élő Istent.
„Mert a te szolgád többé nem áldozik sem égőáldozattal, sem véresáldozattal idegen isteneknek, hanem csak az ÚRnak” (2Kir 5:17, ÚRK)! Másodszor pedig Naámán engedélyt kért arra, hogy leborulhasson a királya mellett, annak ellenére, hogy nem imádja többé annak isteneit. A hadvezér már az egyetlen igaz Isten követője lett, de még mindig pogány logikával. Izráelből földet vitt magával, ami azt jelezte, hogy nem értette meg teljesen a Teremtő Istent. Arra gondolhatott, hogy az istentisztelethez szüksége van a földre, hiszen az ő világképe szerint Isten földrajzi területhez kötött, mint a korábbi istenei. Vagy lehet, hogy oltárt akart építeni az Izraelből származó földből? Mindkét esetben igaz, hogy az Istenbe vetett hite keveredett a régi hiedelmeivel.
Naámán története értelmezési keretet nyújt ahhoz, hogy megérthessük azokat, akik ma térnek Krisztushoz nem keresztény háttérből. A történet egyik tanulsága, hogy a világnézeti változásokhoz idő kell. A második kérés még nyugtalanítóbb. Miért kért Naámán engedélyt arra, hogy leborulhasson a királyával, és miért mondta, hogy Isten bocsásson meg neki ezért? A próféta válasza ad támpontot a megértéshez: „Menj el békességgel” (2Kir 5:19)! Szíriában nagyhatalmú személyként Naámánnak olyan feladatokat kellett ellátnia, amelyek kihívást jelentettek új hite számára. Fontos, hogy az új hívők, különösen akik más hitvilágból érkeznek, támogatást és útmutatást kapjanak, amikor korábbi életük kulturális és társadalmi követelményeivel találkoznak. Naámán leprásként hagyta el istentelen országát, de gyógyult emberként, a Teremtő Isten tanítványaként tért haza! Időre volt szüksége, hogy növekedjen.
 

Mit tanít ez a történet a türelemről? Miért ne akarjunk túl gyorsan haladni az emberekkel, különösen azokkal, akik nem keresztény háttérből és kultúrából érkeztek?

EGW idézet

Csak kevesen értik meg Jézus szavainak horderejét, amelyeket a názáreti zsinagógában mondott, amikor magát a felkentnek jelentette ki. Feladatának nevezte a nyomorgatottak és a bűnnel terheltek megvigasztalását, felüdítését és megmentését. Ezt követően pedig, mivel látta, hogy gőg és hitetlenség uralja hallgatói szívét, emlékeztette őket: Isten a régmúlt időkben népe hitetlensége és lázadása miatt elfordult tőle, és pogány területeken olyanok előtt nyilatkozott meg, akik nem vetették el a mennyből áradó világosságot. A sareptai özvegy és a szíriai Naámán valóra váltották életükben mindazt a lelki világosságot, amelyet nyertek. Ezért igazabbak voltak Isten választott népénél, amely eltávolodott tőle, és kényelméért, világi tisztségekért feláldozta alapelveit. – Az apostolok története, 416. o.

Egyesek különösen alkalmasak a felsőbb társadalmi osztályokért szolgálni. Kérjenek Istentől bölcsességet ahhoz, hogy megtudják, miként érjék el ezeket a személyeket; hogy ne pusztán alkalmi ismeretséget kössenek velük, hanem személyes igyekezettel és élő hittel ébresszék rá lelkük szükségleteire, hogy elvezessék őket az igazság ismeretére, amint az Jézusban van.
Sokan azt gondolják, hogy bizonyos viselkedési formát és munkamódszert kell alkalmazni; olyan módszert, ami e rangos emberek kényes ízlésének megfelel. Fontosnak gondolják a gazdagság látszatát, a díszes épületeket, a drága ruhákat, felszerelést és környezetet, a világ szokásaihoz való igazodást, az elegáns társaságot, a klasszikus műveltséget, az ékes szónoklást. De tévednek. A világi irányelv nem Isten útja a magasabb osztályok megközelítésére. Krisztus evangéliumának következetes, önzetlen bemutatása az, amivel eredményesen lehet hozzájuk közeledni. – A nagy Orvos lábnyomán, 213. o.

Hirdessük az igazságot Istentől származó tapintattal, gyengéden és nyájasan. Jöjjön az már meglágyult és szeretettel teljes szívből. Éljünk szoros közösségben Istennel, nehogy felágaskodjon önzésünk, akár Jéhuban ágaskodott, s olyan szóáradatot zúdítsunk az emberekre, ami nem helyénvaló, nem olyan, mint a harmat vagy a gyengéd zápor, mely felüdíti a tikkadt növényeket. Mikor igyekszünk meggyőzni embereket, legyen a szavunk gyengéd. Isten lesz annak bölcsessége, aki isteni forrásban keresi a bölcsességet. Kutassunk a lehetőség után mindenfelé, virrasszunk és imádkozzunk. Álljunk készen megfelelni mindenkinek, aki reménységünkről kérdőre von minket, de ezt szerényen és tisztességtudón tegyük, nehogy rossz benyomást gyakoroljunk egy emberre is, akiért Krisztus meghalt. Tartsuk szívünket Istenhez emelve, hogy mikor alkalom kínálkozik, készen álljunk a jókor mondott, megfelelő szavakra. Ha így vállalunk Istenért munkát, Lelke lesz a segítőnk. A Szentlélek a szívekbe vési a szeretetből szólt szavakat. Így mikor Krisztus kegyelmének hatására szólunk, az igazságnak éltető ereje lesz. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 6. köt., 400. o.
 

Nikodémus tanult ember volt. A Biblia a zsidók egyik vezetőjének nevezi (Jn 3:1), Jézus is Izrael tanítójaként említi (Jn 3:10). Képzett volt a Szentírásban, és lelki éhség hatotta át az Úrért. Emberi szemszögből Isten követőjének tűnt. Minden parancsolatot megtartott, tisztelt vezető volt a zsidók között. Hatalmas és vagyonos volt, amit az emberek Isten áldásaként értelmeztek. Azonban amint kiderült, mindez csak felszínes látszat volt.

3. Olvassuk el Jn 3:1-12 verseit! Nikodémusnak milyen lelki szükségleteire utal ez a szakasz? Hogyan tapintott Jézus azonnal a lényegre?

Amikor Nikodémus Jézushoz ment, megpróbálta fenntartani a látszatot. Isten azonban ismerte a szívét, mint ahogy belelát minden gazdag és hatalmas szívébe és szükségleteibe is. Nikodémus azért fordult Jézushoz, mert a tanításai meggyőzték. Büszkesége ugyan visszatartotta attól, hogy nyíltan megvallja Jézus messiási voltát és istenségét, de az az éjjel örökre megváltoztatta. Ám még azután sem vállalta fel nyíltan Jézust, hogy meggyőződött róla: az Isten küldte.

4. Olvassuk el Jn 7:43-52 és 19:39 verseit! Mit tudunk meg ezekből az igékből Nikodémusról és Jézusról?

Azt látjuk itt, hogy Nikodémusra nyilván nagy hatást tett Jézus. Igyekezett megvédeni Őt, amikor még élt, és tiszteletet mutatott iránta a halála után. Kétség sem fér hozzá, hogy Jézus megérintette őt, akinek dicséretre méltó tudása és bölcsessége ellenére is nagy szüksége volt a Megváltóra – ahogy mindannyiunknak.

Miért muszáj óvatosnak lenni a „nálunk van az igazság” helytelen értelmezésével (még ha ez igaz is)? Elég-e az igazság ismerete önmagában ahhoz, hogy megmentsen bennünket? Hányan vesznek majd el, akik több mint eleget tudtak ahhoz, hogy megmeneküljenek, s talán a három angyal végső üzenetét is ismerték?

EGW idézet

Az evangéliumi üzenet eredményessége nem művelt beszéden, ékesszóló bizonyságtevésen vagy okos érvelésen múlik, hanem az üzenet egyszerűségén, és az élet kenyere után éhező lelkek igényei szerinti tolmácsolásán. „Mit cselekedjem, hogy üdvözüljek?” – ez a lélek kérdése. Ezreket lehet megközelíteni a legegyszerűbb és legszerényebb eszközökkel. A legintelligensebb embereket, akiket a világ legtehetségesebbjeinek tartunk, sokszor felüdítik annak az embernek az egyszerű szavai, aki szereti Istent, és olyan természetesen beszél erről a szeretetről, mint a világ fiai az őket leginkább érdeklő dolgokról. – Krisztus példázatai, 231–232. o.

Nikodémust, a Magas Tanács tagját, másokkal együtt megragadta Krisztus tanítása. Tanúja volt csodálatos műveinek, amelyek meggyőzték, hogy valóban „Istennek ama küldötte”. Ahhoz büszke volt, hogy nyíltan beismerje a galileai Tanító iránt érzett rokonszenvét, ezért titkon érintkezést keresett vele. Egy alkalommal Jézus világosan kifejtette előtte az üdvtervet és földi misszióját, de Nikodémus csak tovább habozott. Az igazságot szívébe rejtette; három évig alig mutatkozott gyümölcse. Bár nem is vallotta meg Krisztust nyíltan, mégis többször keresztezte a papok tervét a Magas Tanácsban, amikor Őt elveszíteni igyekeztek. Mikor azután Jézus a „keresztre felemeltetett”, Nikodémus visszaemlékezett szavaira, amelyeket neki azon az éjjeli beszélgetésen az Olajfák hegyén mondott: „És amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltetni” (Jn 3:14) – és felismerte Jézusban a világ Megváltóját. […]
Mikor tehát a zsidók megkísérelték, hogy a gyenge és fiatal gyülekezetet elpusztítsák, Nikodémus állt védelmükre. Már nem óvatosan, habozva és kétségeskedve erősítette a tanítványok hitét, hanem minden vagyonát a jeruzsálemi gyülekezet támogatására és az evangéliumi munka előmozdítására szentelte. Akik azelőtt tisztelték, most gúnyolták és üldözték; bár elszegényedett, de mégsem ingathatták meg, hogy hitéért nyíltan síkra ne szálljon. – Az apostolok története, 104–105. o.

Amit Pál apostol az athéni filozófusokkal való találkozásakor tapasztalt, az tanulságul szolgál számunkra. Amikor Pál az Areopaguson összegyűltek elé tárta az evangéliumot, logikára logikával, tudományra tudománnyal, filozófiára filozófiával válaszolt. Hallgatóinak legbölcsebbjei meglepődtek és megnémultak. Szavait nem lehetett kétségbe vonni. De igyekezete nem sok gyümölcsöt hozott. Kevesen fogadták el az evangéliumot. Pál ezentúl más munkamódszert alkalmazott. Kerülte az elméletek szövevényes érveit és megvitatását; egyszerű módon hívta fel az emberek figyelmét Krisztusra, mint a bűnösök Megváltójára. […]
Igazi méltósággal viselkedjenek azok, akik a magasabb szintű társadalmi osztályokért dolgoznak. Ne felejtsék el, hogy angyalok a társaik. Az értelem és szív kincstára legyen mindig telve azzal, ami „Meg van írva”. Tartsd az emlékezés csarnokában Krisztus drága szavait! Sokkal jobban kell értékelni őket, mint az aranyat és ezüstöt. – A nagy Orvos lábnyomán, 214–215. o.

5. Olvassuk el Mt 19:16-22 verseit! Mi a történet tanulsága, amelyben (Nikodémusal ellentétben) valaki nem fogadja el Jézust?

Jézusnak a gazdag ifjúval folytatott beszélgetése rámutat, milyen veszélyes csapdává válhat a vagyon. „Sőt azt mondom: könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni” (Mt 19:24, ÚRK). Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy a gazdagok nem üdvözülhetnek, de azt igen, hogy ha nem elég óvatosak, a vagyonuk a megváltásuk útjába állhat.
Legvégül gazdagra és szegényre ugyanaz a sors vár: a sír. Ez azt is jelenti, hogy a gazdagoknak is ugyanúgy arra a mással nem pótolható megváltásra van szüksége, mint bárki másnak. Pénzből szinte mindent meg lehet venni, de a haláltól való mentességet nem. Az örök élet egyedül ajándékként lehet a miénk: Jézus ingyen kínálja azoknak, akik hit által igénylik. „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog” (Jn 11:25, SZIT).
 

6. Olvassuk el Lk 19:1-10 verseit! Mitől más ez a történet, mint a gazdag ifjúé?

Zákeus teljesen másként válaszolt Jézusnak, mint – sajnálatos módon – a gazdag ifjú. Figyeljük meg, Jézus nem mondja Zákeusnak, hogy adja el a vagyonát, adja a szegényeknek. Pontosan tudta, mennyire kötődik a gazdag ifjú a vagyonához, ezért mondta neki azt, amit mondott. Ezzel szemben, bár nem tudjuk részleteiben, mi hangzott el Zákeus házában, a vámszedőt nyilvánvalóan bűntudatra ébresztette, aki tisztában volt vele, hogy bizonyos dolgokat meg kell változtatnia az életében, különösen a vagyona vonatkozásában.

 „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, a lelkében pedig kárt vall? Vajon milyen váltságot adhat az ember az ő lelkéért” (Mt 16:26, ÚRK)? Mi a lényege ennek az üzenetnek?

EGW idézet

Dolgozni kell a gazdagokért is. Rá kell ébreszteni őket arra, hogy milyen felelősséggel tartoznak a mennytől kapott ajándékokért; hogy el kell számolniuk Istennek, az élők és holtak Bírájának. A gazdagnak szüksége van arra, hogy szeretettel és istenfélelemmel dolgozzunk érte. Nagyon sokszor gazdagságában bízik, és nem látja a veszélyt. Lelki szemeit a maradandó értékekre kell irányítani. Meg kell ismernie az igazi Jóság hatalmát, aki így szól: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű.” (Mt 11:28–30) – Krisztus példázatai, 230. o.

Ez az ifjú is csodálta Krisztust. Vonzódott a Megváltóhoz, de nem volt hajlandó elfogadni az önfeláldozásra szólító elvét. Inkább a gazdagságot választotta, mint Jézust. Kívánta az örök életet, de nem adott helyet szívében annak az önzetlen szeretetnek, amelyből élet fakad; és szomorú szívvel elfordult Krisztustól. Az ifjú távozása után… „Jézus ismét felelvén, monda nékik: Gyermekeim, milyen nehéz azoknak, akik a gazdagságban bíznak, az Isten országába bemenni! Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni. Azok pedig még inkább álmélkodnak vala.” A tanítványok most értették meg, hogy nekik is szól a komoly figyelmeztetés. Krisztus szavainak fényénél a saját titkos hatalomés gazdagságvágyuk is lelepleződött. – Krisztus példázatai, 393–394. o.

A Biblia senkit sem ítél el a gazdagságáért, ha becsületesen jutott ahhoz. Nem a pénz, hanem a pénz szeretete minden rossznak a gyökere. Isten ad az embernek erőt a gazdagság megszerzéséhez; és annak a kezében, aki Isten sáfáraként cselekedve anyagi javait önzetlenül használja, a gazdagság áldás mind a gazdagnak, mind a világnak. De sokan, akiket a földi kincsek iránti érdeklődésük annyira leköt, hogy érzéketlenné válnak Isten követelményeivel és embertársaik szükségleteivel szemben, gazdagságukat saját felmagasztalásuk eszközének tartják. Házhoz házat, földhöz földet halmoznak, otthonukat megtöltik luxus tárgyakkal, miközben körülöttük emberek nyomorognak és vétkeznek, betegeskednek és meghalnak. Akik így önző módon csak önmaguknak szolgálnak, nem Isten tulajdonságait fejlesztik ki magukban, hanem a gonoszét. Ezeknek az embereknek szükségük van az evangéliumra. Tekintetüket az anyagi dolgok hiábavalóságáról az el nem múló gazdagság értékei felé kell irányítani. Meg kell tanulniuk az adakozás örömét, és hogy milyen áldás Isten munkatársának lenni. – A nagy Orvos lábnyomán, 212–213. o.
 

Jézus barátkozott a hatalommal bírókkal is. Sokan tisztelték és csodálták, mások azonban megvetették. A Bibliának azok a nagy hatalmú szereplői, akik Jézushoz fordultak segítségért, bizonyára érezték, hogy törődik velük, de közülük sokan nem közeledtek azonnal nyitottan hozzá. Vártak, amíg bizonyossá nem vált számukra, hogy tényleg Ő az Isten Fia. Ez volt a helyzet Nikodémussal és Arimáthiai Józseffel is.1

7. Olvassuk el Mt 27:57-60 verseit (lásd még Mk 15:43-47; Lk 23:50-53; Jn 19:38-42)! Hogyan tudta felhasználni Isten a gazdag embert, akire nyilvánvalóan nagy hatást gyakorolt Jézus?

Egészen eddig nem hallottunk Arimáthiai Józsefről, aztán hirtelen megjelenik, szinte a semmiből, és segít, hogy a prófécia beteljesedjen. Isten mindig bevonja a gazdagokat céljai elérésébe. Ezért fontos, hogy végezzük a küldetésünket közöttük is. A befolyásos emberekkel való barátkozás egyik legnehezebb része, hogy hol kezdjük. Általában jobb, ha nem akaszkodunk rájuk, hanem hagyjuk, hogy ők nyissanak felénk. Jézus ezt tette: tanúi lettek üzenetének, gyógyításának és Istentől kapott hatalmának. A színfalak mögött meggyőződtek arról, hogy Ő valóban Isten Fia.
A hatalmasok több okból is keresik a lehetőséget a jótékony szolgálatok támogatására. Részesei akarnak lenni valami jónak, ami megváltoztatja emberek életét. Ennek révén is tudhatják, hogy az ő életük is változhat. Ez egyfajta finom módot biztosít számukra, hogy szükségleteik felfedése nélkül kapják meg a kellő segítséget.
A következő lépés, hogy indítsunk olyan támogatható szolgálatot, amelyben a gazdagok és a hatalommal bírók részt vehetnek Isten szolgálatában. Szánj időt rá, hogy befektess a társadalmadban élő gazdagok és hatalmasok életébe!

Kihívás: Adj hozzá valakit a napi imalistádhoz, aki befolyásos, hatalmon lévő ember, nem hisz Istenben, és akivel idővel kapcsolatba léphetsz!
Kihívásra fel! Írj levelet vagy e-mailt egy befolyásos, hatalmon lévő embernek – akivel esetleg még nem is találkoztál –, és mondd el neki, hogy imádkozol érte!

EGW idézet

Ebben a szükséghelyzetben arimathiai József és Nikodémus sietett a tanítványok segítségére. Mindketten tagjai voltak a szanhedrinnek – a főtanácsnak –, és Pilátussal is ismeretségben álltak. Mindketten jómódú és befolyásos emberek. Úgy határoztak, hogy Jézus testének megtisztelő temetésben kell részesülnie.
József merészen elment Pilátushoz, és elkérte tőle Jézus testét. […] Sem József, sem Nikodémus nem fogadta el az Üdvözítőt, míg élt. Tudták, hogy egy ilyen lépés kizárta volna őket a szanhedrinből. Azt remélték, hogy befolyásukkal meg tudják Őt oltalmazni a szanhedrin ülésein. Egy ideig úgy látszott, hogy sikerül céljukat elérniük. A papok azonban, amikor észrevették Krisztus iránt tanúsított jóindulatukat, meghiúsították terveiket. Távollétükben ítélték el Jézust, és adták kereszthalálra. Most, hogy Krisztus halott volt, nem rejtették többé véka alá iránta érzett szeretetüket. – Jézus élete, 773. o.

Szükségünk van olyan erőre, mely igyekezetre és odaadó hitre serkent. Ekkor, a Szentlélekkel megkeresztelten Krisztus, a dicsőség reménysége kiformálódik bennünk, és úgy fogjuk bemutatni, mint hitünk és szeretetünk isteni tárgyát. Krisztusról fogunk beszélni, hozzá és róla fogunk imádkozni. Dicsérni fogjuk szent nevét. A nép elé tárjuk csodáit, önmegtagadó, önfeláldozó életét, szenvedéseit, megfeszítését, feltámadását és dicsőséges mennybemenetelét. Ezek az evangélium megindító tárgyai, amelyek szeretetet és izzó tüzet ébresztenek a szívben. […]
Élő kapcsolatra van szükségünk Istennel ahhoz, hogy Jézusról taníthassunk. Csak így tudunk élő és személyes tapasztalattal beszámolni arról, hogy mit jelent számunkra Krisztus a gyakorlatban és hit által. Befogadtuk Jézust, és isteni komolysággal számolhatunk be a bennünk lakozó erőről. Az embereknek közel kell kerülniük Jézushoz, ezért ki kell hangsúlyoznunk szabadító erejét.
Az őszinte tanulók Krisztus lábainál ülve felfedezik a Megváltó által kijelentett csodálatos igazságokat. Felismerik és értékelik azok jelentőségét. Miközben alázatossá és taníthatóvá válnak, értelmük egyre inkább megnyílik a törvény nagyszerű igazságainak a felfedezésére, mert azokat Krisztus tiszta és világos módon mutatja be. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 3. köt., 186–187. o.

Ha megértenénk, hogy Jézus milyen komolyan munkálkodott annak érdekében, hogy az evangélium magvát elhintse a világban, akkor fáradhatatlanul dolgoznánk, hogy az élet kenyerét elvigyük a veszendő lelkekhez. Figyeljétek a nagy Munkást. A bűnösök Barátjától tanuljátok meg, hogyan kell szolgálnotok a bűnben sínylődőket. Az Úr szíve mindenkor érzékenységet tanúsított az emberi szenvedés iránt. […]
Isten szolgáinak dolgozniuk kell a felsőbb osztálybeli emberek érdekében, viszont ez nem azt jelenti, hogy csak a világ által megtisztelt emberekhez kell közeledniük, és tőlük függővé tenniük az életüket azért, hogy hatalmat, befolyást szerezzenek, és sikert érjenek el. Isten sok esetben kész megérinteni a felelős beosztásban levők szívét azért, hogy előnyökhöz juttassa parancsolatait megtartó gyermekeit. De ha szolgái semmibe veszik az Urat, és a világ nagyjainak elismerésére vágynak, akkor erejüket valójában gyengeségre váltják. – The Upward Look, 330–331. o.
 

További tanulmányozásra: Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 2001, Advent Kiadó, „Szolgálat a gazdagokért” c. fejezet, 142–147. o.
Jézus ugyanúgy szereti a szegényeket, mint a gazdagokat és a hatalmon lévőket. A fejedelmekért és a koldusokért is meghalt. Ő tudja a leginkább elérni a szíveket. Figyelmeztet, hogy „könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni Isten országába” (Mk 10:25, ÚRK). Az e heti tanulmányunk arra hív, hogy gazdag és hatalmas embereknek is vigyük el Krisztus evangéliumát. Nekik is pont annyira szükségük van a megváltásra, mint bárki másnak, még ha ezt sajnálatos módon nem is érzik a vagyonuknak tulajdonított „biztonság” miatt.
„Sok szó hangzott már el a mellőzött szegények iránti kötelességünkről. De nem kellene a gazdagoknak is némi figyelmet szentelnünk? Sokan reménytelennek tartják őket… Gazdag emberek ezrei szállnak sírba anélkül, hogy az intő üzenetet megismerték volna. De bármennyire közömbösnek tűnjenek is, a gazdagok között is sokan nagy terheket hordoznak a lelkükben” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 142. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: Énekek Éneke 4 – Ézsaiás 2; Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, „Tanítás és gyógyítás” c. fejezet, a „Tartalmasabb élet” c. alfejezetig

 

1.    Milyen az ajka és milyen a beszéde a szerelmes lánynak?

2.    Hány királynéja, ágyasa és leánya volt a királynak?

3.    Milyen itallal itatná az anyja házánál a lány a szerelmesét?

4.    Mit jövendöl Ézsaiás az Úr házának hegyéről?

5.    Mi az egészségügyi reform nagy célja?

Általános áttekintés

Az e heti alapszöveg Jézus beszédének része, amely a tanítványság áráról szól. Tanításaiban a Mester rendszeresen megemlítette, hogy számolni kell az Ő követésének az árával, amely olykor magas lehet. Máté 16:24–28 és Lukács 14:25–33 versei kulcsfontosságú igeszakaszok annak megértése szempontjából, hogy mit jelent követni Jézust (lásd Mk 8:34–37; Lk 9:23–35). Fontos megjegyeznünk, hogy Jézus a tanításai során nem beszél rossz dologként a pénzről, vagy arról, hogy a gazdagság elítélendő lenne. Mindössze figyelmeztet: ne engedjük, hogy a javaink a Krisztussal élt örökkévalóság keresésének útjában álljanak. Mit érnek a pénzzel megvásárolható élvezetek, a hatalom és a hírnév, ha miattuk elveszítjük az örökkévalóságot?
Habár a Biblia nem ítéli el a gazdagokat, felhívja a figyelmünket a lehetséges veszélyekre. Pál szerint a pénz szeretete az, ami rossz, nem maga a pénz (1Tim 6:10). A gazdag és hatalommal rendelkező embereket – ahogy a szegényeket és kiszolgáltatottakat is – Isten szívesen látja az országában. Péterben is tudatosult ez, amikor Kornélius házában volt:
„Bizonnyal látom, hogy nem személyválogató az Isten, hanem minden nemzetben kedves ő előtte, aki őt féli és igazságot cselekszik” (ApCsel 10:34–35). Isten ugyanúgy törekszik a gazdagok és erősek, mint a szegények és gyengék megmentésére.

Magyarázat

Krisztus tanítványságának ára

Máté 16:24 versében Jézus szélsőséges nyelvezetet használ, hogy kihangsúlyozza a tanítványság árának alkudhatatlan természetét: „Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem” (lásd Lk 14:26–27). Jézus nem akarta, hogy az emberek csak azért kövessék Őt, hogy hasznot húzzanak a csodatételeiből. Haszonlesők lennénk, ha csak azért követnénk Jézust, hogy önző vágyainkat teljesítsük. Ezzel szemben Jézus azt szeretné, ha a követői naponta lemondanának a saját érdekeikről, önző vágyaikról és minden olyan ambíciójukról, amely akadály lenne a kapcsolatukban. Figyelmeztetése a követése árának kiszámítására meghívás volt a hallgatói számára, hogy elsősorban értsék meg és fogadják el a követése feltételeit.
Továbbá, Jézus nagyobb odaadást vár el a követőitől, mint a saját életvédő ösztönük. A tanítványoknak a Jézus iránti elköteleződésüket többre kell tartaniuk, mint magát az életüket. A kereszt az elkerülhetetlen és kínos halál jelképe. Az elkerülhetetlen és gyötrelmes halál szimbólumaként említett kereszt vállalása Jézus követésekor, a lehető legmagasabb áron való elköteleződést testesíti meg, hogy valaki az Ő tanítványa legyen. Ahogy a szó szerinti kereszt viselése a rómaiakkal szembeni alávetettség aktusa volt, a kereszt jelképes viselése Jézus követése érdekében Jézus tanítványaihoz intézett felhívására utal, miszerint teljesen adják át magukat az Ő ügyének. A tanítványság nem azt jelenti, hogy Jézus mögöttünk van, hogy előnyökkel hitegessen. Ellenkezőleg: a tanítványság alatt azt kell értenünk, hogy mindent, amink van, maradéktalanul Jézus rendelkezésére kell bocsátanunk. Jézus őszinte: nem akarja, hogy az emberek felvállalják a tanítványságot, a későbbiekben pedig meglepődjenek az elköteleződéssel járó magas ár miatt. Jézus nem akarja, hogy rajta kívül a tanítványait másvalami vagy másvalaki uralja.
Lukács 14. fejezetében két abszolútum van megemlítve a Jézus tanítványságának árával kapcsolatban, az elsőt a „valaki” határozatlan személyes névmás jelöli a 26. és a 27. versben (Károli, a ford. megj.). Ahelyett, hogy egy előkelő csoportra utalna, a „valaki” határozatlan személyes névmás egyértelművé teszi, hogy a tanítványág ára mindenkire vonatkozik, aki követni akarja Jézust, társadalmi státuszától függetlenül. A második abszolútum a 33. versben van elrejtve: „Azért valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom.” Mindenről lemondani nemcsak azt jelenti, hogy fizikailag elszakadunk mindentől, ami fontos volt nekünk, hanem azt is, hogy érzelmileg is teljesen lemondunk azokról a dolgokról, hogy többé ne gyakoroljanak uralmat felettünk. Jézus gyakorlatilag provokálta az Őt követni akarókat, hogy tegyék félre a saját érdekeiket, és kövessék az övéit. Ez az abszolútum kifejezi, hogy a tanítványnak nem szabad megengednie, hogy bármi az útjában álljon, amikor teljesen átadja magát Jézusnak. Jézus elvárja, hogy minden követője kész legyen bármely pillanatban lemondani minden kapcsolatáról, javáról, sőt, az életéről is. Minden személytől naponkénti elköteleződést vár el. Ez az isteni követelmény figyelmeztetés minden ember számára, aki Jézus tanítványa akar lenni: a Megváltót ne saját érdekeinek elérésére használja fel. Jézus tanítványának teljesen át kell adnia az akaratát és életének ellenőrzését Mesterének.

Isten törődik a gazdagokkal és az erősekkel

Isten ugyanúgy törődik a gazdagokkal és az erősekkel, mint a nélkülözőkkel és a gyengékkel. Krisztus mindenkiért meghalt, függetlenül attól, hogy milyen társadalmi, gazdasági vagy nemzetiségi háttérrel rendelkezett. Az Ő vérében elegendő érdem van minden bűnös megmentéséhez, következésképpen minden személynek ingyen hozzáférése van az Istennel való megbékéléshez és megbocsátáshoz. Más szavakkal: Krisztus engesztelő áldozatának célja határtalan, mindenki számára egyetemesen hozzáférhető, szegényeknek és gazdagoknak egyaránt (Jn 3:16; 2Kor 5:15; 1Tim 2:3–6).
Sokkal több találata van az „Isten szereti a szegényeket”, mint az „Isten szereti a gazdagokat” internetes keresésnek, mégis hangsúlyoznunk kell: Isten minden emberrel törődik, hiszen minden ember az Ő képét és hasonlatosságát viseli magán, minden emberért életét áldozta a kereszten. Habár nem mindenki fog üdvözülni, minden valaha élt (vagy jelenleg élő) embernek hozzáférése volt (van) Istenhez, akár az általános kijelentés (a természet), akár a személyes reveláció (Isten gondviselő munkája), akár a különleges kinyilatkoztatás (Jézus Krisztus és a Szentírás) által. Cselekedetek 14:17 verse szerint Isten „nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül”. A mennyben egyaránt lesznek egykori milliárdosok és volt nagyon szegények, ahogy zseniális gondolkodásúak és írástudatlanok is.
A Szentírás gazdag és erős egyéneket is említ, akik szerették Istent és félték Őt. Az ószövetségi példák közé tartozik Ábrahám, Izsák, Jób és Dávid; az Újszövetség gazdagjai Máté (Mt 9:9), a vámszedő Zákeus (Lk 19:1–2), Pál apostol (ApCsel 9), a szerecsen udvari hivatalnok (ApCsel 8:26–40) és Kornélius, a római százados (ApCsel 10). Nem a vagyonuk miatt voltak különlegesek, hanem annak köszönhetően, hogy a vagyonuk ellenére rendkívüli volt a kapcsolatuk Istennel.
Az említett tehetős, hatalommal bíró bibliai személyek nem engedték meg, hogy a gazdagságuk vagy a befolyásuk akadályt képezzen az Istennel való kapcsolatukban. A Szentírásban azonban találkozhatunk olyan esetekkel is, amikor a gazdagság igenis akadály volt ebben a kapcsolatban, és emiatt képtelenek voltak átadni az életüket Jézusnak. Jól ismert példa a gazdag ifjú esete, aki elutasította Jézus meghívását, miután afelől érdeklődött, hogy mit kell tennie az üdvösség elnyeréséért. A gazdag ifjú elutasító válasza ellenére Jézus továbbra is szerette őt (Mk 10:21). Csak mert azt kérte tőle Jézus, hogy adja el mindenét, és a befolyt öszszegeket adományozza a szegényeknek, mielőtt követné Őt, nem azt jelenti, hogy a gazdagok nem lehetnek az Ő tanítványai. Ebben az egyedi esetben a problémát az jelentette, hogy az ifjú vagyona akadályt képezett a szíve átadásában. A gazdag ifjú szívét annyira rabul ejtette a nagy vagyon, hogy ragaszkodásának alapvető tárgyává vált.

Üzenetünk időzítése számít

Bélpoklosságból való gyógyulását követően Naámánnak két kérése volt, ami nagyon furcsának hangzana napjainkban: (1) engedélyt kért, hogy annyi földet vihessen haza Izraelből Szíriába, amennyit két ösz­
vére elbír, bizonyítva ezzel elköteleződését, hogy semmilyen más istent nem fog imádni az igaz, élő Istenen kívül, akit Izrael is imád (2Kir 5:17);
(2) engedélyt kért, hogy a királyával együtt meghajoljon a Rimmon templomában, de nem imádata kifejezéseként, hanem mert a munkaköri leírása ezt megköveteli. Végsősoron ő volt a király jobbkeze, és mellette kellett, hogy legyen, bárhová ment (2Kir 5:18).
Ha ez a két kérés nem volt eléggé furcsa, Elizeus válasza sokakat felzaklatna a mai misszionárius körökben: „Eredj el békességben!” (2Kir 5:19). Elizeus ezzel a váratlan válaszával nem a bálványimádó életmód folytatására bátorította Naámánt. Az a legvalószínűbb elképzelés, hogy Elizeus bízott abban, hogy Isten folytatni fogja a munkát Naámán életében. Tanúbizonysága által Naámán nagy lépést tett előre lelki utazásában. Maga Isten szervezte meg ezt az Elizeussal történt találkozást. A próféta üdvözölte a határozott előrelépést, és valószínűleg úgy ítélte meg, hogy nem bölcs dolog most előállni a hit egyéb vonatkozásaival, amelyek elfogadására még nem volt felkészülve Naámán.
János 16:12 verse is ehhez hasonló elvet közvetít: Jézus három és fél év után elmondja a tanítványainak, hogy még sok mindenre kell megtanítania őket, de még nem teszi, mivel még nincsenek felkészülve azoknak az ismereteknek a megértésére. Tudta, mennyit képesek befogadni. Csupán annyit adott át nekik, amennyit lényegesnek ítélt meg a fejlődésük azon szakaszában, a többit a Szentlélek életükben folytatott munkájára bízta. Ellen G. White tanácsát idézem: „Az igazság tanítója tárja fel hűségesen az evangéliumot, de sose tálalja anyagát olyan mennyiségben, amennyit az emberek fel sem foghatnak, mert számukra új és nehezen érthető” (Evangelizálás, 202. o.).

Alkalmazás

Az emberi lét fontos része a pénz körül forog: a pénzszerzés és költés, a megtakarítás és az adakozás, elsősorban tized és adományok formájában. A pénzt és főleg azt, ahogy viszonyulunk hozzá, nem lenne szabad felületesen kezelnünk. Nemcsak a gazdag emberek esetében áll fenn a veszélye annak, hogy az anyagi javak megbabonázzák őket. A szegény emberek is rabjaivá válhatnak annak a kevésnek, ami a birtokukban van, vagy annak a vágynak, hogy többet szerezzenek, eladdig, hogy szem elől téveszthetik az örökkévalóságot.
Keresztény minőségünkben vigyáznunk kell arra, hogy a pénzhez és az általa megszerezhető javakhoz való viszonyunk ne ártson az Istennel való kapcsolatunknak. Íme két dolog, amit sose tévesszünk szem elől a pénzzel való viszonyunkban: (1) a földi befektetések törékenysége, bizonytalansága: a világ által nyújtott dolgok – élvezetek, biztonság, hatalom stb.– rövid életűek. (2) Azon a napon, amikor megjelenünk Isten előtt, és számot adunk az életünkről, nem a felhalmozott vagyonunk, hanem a lelkünk egészsége alapján ítéltetünk meg.
Mivel Isten nem személyválogató, azt szeretné, hogy a gazdag és hatalommal bíró emberek is a tanítványai legyenek. Istent az érdekli, hogy mi van az ember szívében, nem az, hogy mit tart a markában. A bibliai példák igazolják, hogy a gazdag emberek is lehetnek fogékonyak az evangéliumra. Az elkötelezett hívők felelőssége tehát imában kérni Istent, hogy közvetlenül beavatkozzon az üdvösség folyamatába, és a Szentlélek akaratára bízva magukat, a befolyásos hitetlenekhez is eljussanak az evangéliummal.