Misszió a szomszédságban

Kik vagyunk? Miért vagyunk itt? Mi történik, amikor meghalunk? Mi a végső sorsunk? Erkölcsi lényekként ezek a legfontosabb kérdéseink. Lukács evangéliumában valaki Jézushoz fordult, és feltette neki az élet legégetőbb kérdését.

1. Olvassuk el Lk 10:25 versét! Mit kérdez a törvénytudó, és miért?

A kérdés önmagában is komoly, de a Biblia elárulja: a törvénytudó próbára akarta tenni vele Jézust. Időnként az emberek szkeptikusan, hitetlenül érkeznek, nem mindig komoly a kérdésük, de ettől még elérhetjük őket. Jézus is ennek hátterén közeledett a törvénytudóhoz, miközben tudta, hogy a szándékai nem tiszták. Ugyanakkor a kérdés lehetőséget adott arra, hogy a szívük átvizsgálására ösztönözze a törvénytudót és a hallgatóságot. Noha a Mester ismerte a kérdező indítékát, nem volt elutasító vagy tiszteletlen vele.
Mi lehetne fontosabb, mint éppen ez a kérdés: „…mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Nem számítanak a vallási szokásaink, a gyakorlatunk – ez a kérdés mindezek felett áll. Mi más számíthatna nekünk, akiknek az életét úgy ábrázolja a Szentírás, hogy „bizony pára az, amely rövid ideig látszik, azután pedig eltűnik” (Jak 4:14, ÚRK). Mert mi más választásunk volna, mint vagy az örök élet, vagy az örök elmúlás?
 

2. Olvassuk el 1Kor 15:30-32 verseit! Mire mutat rá Pál, ami az örök élet fontosságát hangsúlyozza?

Bár megkérdőjelezhető szándékkal, de a törvénytudó egy kulcskérdést tesz fel. Jézus, aki minden kínálkozó lehetőséget kihasznált a miszszióra, úgy fordítja a szituációt, hogy lelkeket nyerjen.

Hogyan fordíthatunk okosan a misszió előnyére bármilyen lehetőséget, ami elénk jön, még ha a körülmények esetleg nem is ideálisak erre?

EGW idézet

A törvénytudó által feltett kérdés létfontosságú következményekre vonatkozott. A farizeusok azért küldték őt megkérdezni a Mestert, mert arra számítottak, hogy Jézus válaszát majd felhasználhatják megvádolására, és elítélhessék a nép előtt. Krisztus nyugodtsága, bölcsessége és tekintélyt parancsoló szavai azonban nem hagytak helyet a félreértelmezésnek.
Amikor a törvénytudó feltette a kérdést, Jézus tudta, hogy a szándék mögött legádázabb ellenségei állnak, akik valamilyen formában csapdába próbálják ejteni Őt. Ezért a válaszával mintegy áthárította a felelősséget a törvénytudóra, akit így saját kérdésének a megválaszolására kényszerített a tömeg előtt. „A törvényben mi van megírva? Mint olvasod? Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat. Monda pedig annak: Jól felelél; ezt cselekedd, és élsz.” (Lk 10:26–28) Az örök élet feltételét az Isten parancsolatai iránti engedelmesség képezi. – The Upward Look, 221. o.
 
Egyikünk se feledje, hogy nincs ember, akinek a szíve szándékát az Úr tisztán ne látná. Gondosan megvizsgálja minden ember indítékát, mintha az ember sorsa ettől az egyetlen mérlegeléstől függne. Az isteni erővel való összeköttetésre van szükségük, hogy megnövekedett, tiszta világosságban és bölcsességben részesüljenek, hogy az okról az okozatra tudjanak következtetni. Ápoljuk értelmi képességeinket azzal, hogy az isteni természet részesei leszünk, miután elmenekülünk a romlottság elől, amely a bűnös kívánság által uralkodik a világon. Mindenkinek értenie kell az igazságot, hogy mennyei Atyánk igaz, s nincs olyan szándék, bármilyen szövevényes; nincs olyan indíték, bármilyen rejtett is, melyet az Úr ne értene teljes biztonsággal. – A Te Igéd igazság, 3. köt., 1160. o.

Ne engedjétek, hogy bármi is elterelje figyelmeteket a kérdésről: „Mit cselekedjem, hogy elnyerjem az örök életet?” (Lk 10:25) Életre vagy halálra szóló kérdés ez, amit mindannyiunknak meg kell válaszolnunk végérvényesen. Töltse be gondolatainkat a birtokunkban lévő ünnepélyes igazság jelentősége! […]
Isten józanul és őszintén gondolkodó férfiakat és nőket szeretne látni. Egyre magasabb és magasabb szintre kell jutnunk, hogy szélesebb horizont táruljon elénk! Jézusra tekintve az Ő hasonlatosságára kell változnunk! Ha a menny mély és örökkévaló igazságait kutatva töltik idejüket, akkor semmi léhaság nem kerül a vallási életükbe… Miközben róla tanulnak, indítékaik és együttérzésük szilárddá és megingathatatlanná válik, mert a mindenek fölött való bölcsesség szilárd és maradandó. A Krisztustól származó élő víz nem sekélyke forrás, mely csobog egy ideig, majd kiszárad; az élő víz örök életre buzog. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 171–172. o.

A Biblia szerint a törvénytudó azért jött, hogy próbára tegye Jézust, de Ő átlátta a szándékát. Isten jobban ismeri a szívünk vágyait és kívánságait, mint mi magunk. Viszont mi nem látunk bele azoknak a szívébe, indítékaiba, akik kérdeznek minket, ugye?
Néha más vallású emberek kérdeznek minket a hitünkről. Muszlim barátaink például Jézus istenségével kapcsolatos kérdéseket tesznek fel:
„Hol mondta Jézus a Bibliában, hogy Ő Isten?” „Miért mondjátok, hogy egy Isten van, amikor a Szentháromságban három személyről beszéltek?” Bár ezek provokatív kérdéseknek tűnnek, Jézus megismerésének vágya lehet őszinte, ami a kérdezők lelkében betöltendő űrt tükrözi. Nem ismerjük a szívüket, de nem is kell. Egyszerűen csak álljunk a szolgálatukra, amennyire rajtunk múlik, függetlenül attól, hogy milyen indítékok vezetik őket.
 

3. Olvassuk el Mt 26:56, ApCsel 17:11, 1Kor 15:3 és 2Tim 3:16 verseit! Miként segítenek ezek a szövegek megérteni Jézus válaszát Lk 10:26 versében?

Időnként válaszokat akarunk, de nem tesszük oda magunkat igazán, hogy meg is találjuk azokat. Jézus ezt mondta: „Mi van megírva a törvényben, hogyan olvasod” (Lk 10:26, ÚRK)? A tanulás egy nagyon fontos aspektusára mutatott rá. Ahelyett, hogy folyton arra figyelnénk csak, amit mások mondanak, magunknak kell olvasnunk a Bibliát, Isten Igéjét. A válaszok abban vannak, és a Szentlélek azért dolgozik a szívünkben, hogy azon keresztül mutassa meg, amit tényleg tennünk kell.
Isten a Szavát adta nekünk. Megtalálható benne minden igazság, amit ismernünk kell: hogyan éljünk, hogyan bánjunk másokkal, ill. miként lehet a miénk az örök élet. Természetesen megvan a szerepe a tanítóknak, a lelkészeknek, de végül is saját magunknak kell a Bibliához fordulnunk az igazságért. „Igéd mécses a lábam előtt, és ösvényem világossága” (Zsolt 119:105, ÚRK). Ez a vers nem csupán költői kép, hanem megszentelt igazság, amely Isten Igéjét és annak fontosságát hangsúlyozza a hívő ember számára.
 

Jézus, Isten testté lett Igéje újra és újra visszavezette az embereket Isten írott Szavához. Mit mond ez nekünk a Biblia fontosságáról? Miért kell elutasítanunk minden filozófiai és teológiai kijelentést, ami gyengíti az Igébe vetett bizalmunkat?

EGW idézet

Az emberek mindenütt kielégítetlenek. Vágyakoznak valamire, ami a lelki szükségleteket elégíti ki. Csak Egyvalaki képes erre. A világ szükséglete, minden nép reménysége Krisztus. Az isteni kegyelem, melyet egyedül Ő képes nyújtani, olyan mint az élő víz: megtisztít, felfrissít, felüdíti a lelket.
Jézus nem úgy gondolta, hogy ha az ember egyszer iszik az élet vizéből, az elegendő. Aki megízleli Krisztus szeretetét, az folyton többre vágyik, és semmi mást nem keres. A világ gazdagsága, tisztelete, örömei nem vonzzák. Szíve szüntelenül így kiált: Többet belőled! Ő, aki feltárja a lélek szükségleteit, arra vár, hogy ezt a belső éhséget és szomjúságot kielégíthesse. Minden emberi tartalék és forrás kiapad. A tartályok kiürülnek, a tavak kiszáradnak; ámde Üdvözítőnk kimeríthetetlen kútforrás. Újból és újból ihatunk, mindig oltja szomjunkat. Akiben Krisztus lakozik, annak lelkében van az áldás kútja – „örök életre buzgó víznek kútfeje” (Jn 4:14). Ebből a forrásból merítheti az összes szükségletét kielégítő erőt és kegyelmet. – Jézus élete, 187. o.

Krisztus… megmagyarázta a példázatot, mint ahogy ma is megérteti Igéjét mindenkivel, aki őszinte szívvel keresi Őt. Akik Isten Igéje tanulmányozása közben engedik, hogy a Szentlélek fényt hintsen szívükbe, azok megértik az Igét, és nem maradnak sötétségben. „Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát – mondta Krisztus –, megismerheti e tudományról, vajon Istentől van-e, vagy én magamtól szólok.” (Jn 7:17) Akik az igazság világosabb megértéséért járulnak Krisztushoz, azok előtt feltárja a mennyek országának titkait. E titkokat megértik azok, akik vágyakoznak az igazság megismerésére. Mennyei fény sugárzik a lélek templomába, és mások is látni fogják, mint sötét ösvényre hulló lámpafényt. – Krisztus példázatai, 35. o.

Isten hírnökei arra a munkára lettek felhatalmazva, amit Jézus is végzett a földön jártakor. Minden olyan szolgálatra oda kell szentelniük magukat, amilyet Ő is végzett. Komolyan és őszintén beszéljenek az embereknek a múlhatatlan mennyei kincsekről. Be kell töltekezniük a Szentlélekkel. Folyton ismételgessék a menny békére és megbocsátásra vonatkozó ajánlatát. Isten országának kapui felé mutatva mondják: „Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba.” (Jel 22:14) – This Day With God, 30. o.
 

4. Olvassuk el Lk 10:27-28 verseit! Mit válaszolt a törvénytudó a saját kérdésére?

A törvénytudó feltett egy kérdést, aztán saját maga válaszolt rá: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből… és a te felebarátodat, mint magadat” (Lk 10:27). Hogyan reagált erre Jézus? Azt mondta: „Helyesen feleltél”, azonban itt nem állt meg, hanem kihívást intézett felé: „Ezt cselekedd, és élsz” (Lk 10:28, ÚRK).
A hívők többségének nem jelent különös nehézséget helyesen felelni a tantétellel és a hittel kapcsolatos kérdésekre. A probléma akkor jön, amikor tenni kellene azt, amit helyesnek tartanak, követni, amit egyébként hisznek. Sokan vesznek el majd olyanok, akik eleget tudnak ahhoz, hogy megmeneküljenek, mégsem azt teszik, amit kellene. Ennyire komoly a dolog! Nem elég csupán elméletileg tudni, hogy szeresd Istent és a felebarátodat, cselekedni is kell!
 

5. Olvassuk el Jak 2:17-22 verseit! Mennyiben hasonló ez a szakasz ahhoz, amit Jézus a törvénytudónak mondott?

Ha szeretjük Istent, olvasni fogjuk az Igét, imádkozni fogunk, megtartjuk a parancsolatait és engedelmeskedünk neki teljes szívünkből. Amennyiben azt mondom, hogy szeretem az embereket, de nem törődöm velük a gyülekezetben, megtagadom a segítséget azoktól, akiknek a szükségét enyhíthetném, mire jó a hitem? A kereszténység nem pusztán meghatározott hitelvek sora, hanem egyfajta életmód. „Ha pedig egy férfivagy nőtestvérnek nincs rendes ruhája, és nincs meg a mindennapi eledele, és közületek valaki ezt mondja nekik: »Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól«, de nem adjátok meg nekik, amire szüksége van a testnek, mit használ az” (Jak 2:15-16, ÚRK)?

Törődsz mások jólétével? Mennyiben követed Pál szavait, hogy „ne keresse senki a maga hasznát, hanem mindenki legyen tekintettel a másikra is” (Fil 2:4, ÚRK)? Isten kegyelme által hogyan tudjuk még inkább megtanulni a másokkal való törődést?

EGW idézet

A törvénytudó nem volt megelégedve a farizeusok magatartásával és cselekedeteivel. Tanulmányozta a Szentírást, mert meg akarta ismerni mondanivalóját. Mélységesen érdekelte ez a kérdés, és őszintén kérdezte: „Mit cselekedjem?” Válaszában meghatározta a törvény követelményeit, de figyelmen kívül hagyta a ceremoniális és rituális előírások tömkelegét. Ezeknek nem tulajdonított fontosságot. Csak azt a két nagy elvet nevezte meg, amelytől „függ az egész törvény és a próféták” (Mt 22:40). E válasz megdicsérése előnyösen befolyásolta a Megváltó ügyét a rabbiknál. Nem ítélhették el annak szentesítéséért, amit egy törvénytudó is megerősített. […]
Krisztus tudta, hogy senki sem képes a maga erejéből engedelmeskedni a törvénynek. A törvénytudót alaposabb és igényesebb kutatásra akarta késztetni, hogy megtalálja az igazságot. Csak Krisztus erejének és kegyelmének elfogadásával tudjuk megtartani a törvényt. Pusztán az engesztelő áldozatba vetett hit teszi képessé az elbukott embert arra, hogy szeresse Istent teljes szívével, felebarátait pedig úgy, mint saját magát. A törvénytudó tudatában volt annak, hogy nem tartotta meg sem az első négy parancsolatot, sem pedig a többi hatot. Krisztus fürkésző kérdésének súlya alatt bűnösnek érezte magát, de bűnei megvallása helyett igazolni próbálta azokat. Az igazság elismerése helyett azt igyekezett bebizonyítani, hogy milyen nehéz a parancsolatokat megtartani. Azt remélte, hogy ezzel elhárítja az ítéletet, és sikerül igazolnia magát a nép előtt. – Krisztus példázatai, 377–378. o.

Krisztus minden tanítása során megpróbálta hallgatói elméjébe és szívébe vésni azokat az elveket, amelyek az isteni feddhetetlenség mércéjének alapját képezik. Azt tanította, hogy ha megtartják Isten parancsolatait, akkor a mindennapi életükben megmutatkozik az Isten és az embertársak iránti szeretet. Próbálta a szívükbe plántálni azt a szeretetet, amit Ő érzett az emberiség iránt. Így vetette el az igazság magvait, melyeknek bőséges termése lesz majd a szép és szent jellem. Szent befolyása nem csupán tartós eredményt hoz, hanem látható lesz egy egész örökkévalóságon át. Megszenteli az emberek cselekedeteit, és tisztító erővel bír, bárhol is találtatnak. – Reflecting Christ, 61. o.

A rászorulók és a szenvedők iránti kötelesség elhanyagolása a Krisztus iránti kötelesség elhanyagolását jelenti. Amikor az emberek ügyét Isten elé tárják, nem a következő kérdés hangzik majd el: Mit vallott ő? Hanem ez: Mit tett ő? Betöltötte-e az Igében leírtakat? Önmagának élte, vagy jócselekedetei által másokat részesített előnyben? Szeretetteljesen lemondott önmagáról, hogy másoknak áldást szerezhessen? Ha a jelentések alapján ilyen volt az élete, akkor szeretettel teljes, önmegtagadó és jóindulatú jellemmel rendelkezett, s így részesülhet Krisztus áldást hozó jóváhagyásában: „Jól vagyon jó és hű szolgám.” – That I May Know Him, 334. o.

6. Olvassuk el Mt 22:37-40 verseit! Milyen hasonlóságot találunk aközött, amit Jézus itt, illetve amit az írástudónak válaszként mondott Lk 10:27-28 verseiben?

Mt 22:37-40 szerint Jézus világossá tette, hogy az igaz hit hétköznapi megnyilvánulása e két parancsolatból eredeztethető. Lk 10:27-28 pedig tisztázza, hogy aki e kettőt megtartja, annak örök élete lesz.
„Isten kormányzata mennyen és földön a szeretet elvére épül. Határozza meg a keresztény ember jellemét is a szeretet! Csak így lehet állhatatos. Csak így tudja elviselni a próbát és leküzdeni a kísértést” (Ellen
G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház,
27. o.).
 

7. Olvassuk el Mik 6:6-8, Gal 5:14 és 1Jn 4:20-21 verseit! Miként erősítik meg ezek az igék azt, amit Jézus korábban mondott?

Pál szerint „…az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Gal 5:14, ÚRK). Vagyis az Isten szeretete gyakorlatilag csak a másokkal való bánásmódunkban mutatkozik meg. Habár azt is mondta, hogy „az igaz ember pedig hitből él” (Róm 1:17), ez nem azt jelenti, hogy a hit általi élet rejtett, mások számára ismeretlen és láthatatlan volna. Pál, Mikeás és János egyaránt világossá teszi, hogy az állítólagos hitünk valóságát a gyakorlati cselekedeteink teszik láthatóvá.
1Korintus 13. fejezetében Pál határozottan kijelentette: akinek hatalmas ismerete van, nagy dolgokat tesz, nagy a hite vagy akár az életét is feláldozza, miközben hiányzik belőle a szeretet, az olyan, mint „a zengő érc vagy pengő cimbalom” (1Kor 13:1).
 

Nézd meg, mit ír Ellen G. White az előbbi idézetben! Figyeld meg, mit mond arról, hogy a kísértések között hogyan maradhatunk kizárólag a szeretet által állhatatosak és kitartóak! Miként mutatja meg mindez, hogy a szeretet parancsa nem egyenlő a cselekedetek általi megváltással, inkább a szeretet a Jézusba vetett hitünk kifejeződése?

EGW idézet

A szenvedő felebarát cserbenhagyása Isten törvényének megszegése. Aki szereti Istent, nemcsak embertársait fogja szeretni, hanem a Teremtő minden teremtménye iránt gyengéd együttérzést is tanúsít. Amikor Isten Lelke tölti be az embert, akkor mások megsegítésére törekszik, nem pedig arra, hogy szenvedést okozzon. Minden szenvedővel foglalkoznunk kell, magunkat pedig Isten munkásainak tartsuk, akiknek feladata, hogy legjobb tehetségük szerint segítsék a rászorulókat. Istennel együtt kell munkálkodnunk. Sokan vannak, akik szeretik rokonaikat, barátaikat és ismerőseiket, de nem tanúsítanak kedvességet és megértést azok iránt, akiknek együttérzésre és szeretetre van szükségük. Kérdezzük meg buzgó szívvel: „Ki az én felebarátom?” Nem csak közeli barátaink és a gyülekezethez tartozók, vagy a hasonló gondolkodásúak. Az egész emberi család felebarátunk. Mindenkivel tegyünk jót, különösen hitünk cselédeivel. Mutassuk be a világnak, mit jelent Isten törvényének megtartása. Szeressük Istent mindenek felett, és felebarátunkat, mint önmagunkat. – Isten fiai és leányai, 52. o.

Hamis tanítók olyan tanításokkal akarták eltévelyíteni a galáciabelieket, amelyek ellenkeztek Krisztus evangéliumával. Őket kívánta Pál leleplezni… Ezért inkább azt igyekezett a testvérekkel megértetni, hogy milyen fontos egymást szeretettel segíteni. Kijelentette, hogy a törvény mindenkire érvényes kívánalmát töltik be, ha szeretik egymást… Kérjék állandó imával a Lélek vezetését, aki szeretetre tanítja és egységben tartja majd őket. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 243. o.

Ha Isten törvénye a szívünkben van, akkor az meg fog mutatkozni a szent és fedhetetlen életben. Isten törvénye nem csupán holt szó, hanem élet és lélek, ami az emberi képzelőerőt és gondolatokat aláveti Krisztus akaratának. Amelyik szívbe be van vésve a törvény, az védelmet nyer, mivel élő víznek kútfeje származik abból. Akik szeretik Jézust, és megtartják parancsolatait, még a látszatát is igyekeznek elkerülni a gonoszságnak, de ezt nem kényszerből teszik, hanem azért, mert szívük elutasítja mindazt, ami ellenkezik a szívükbe írt törvénynyel. Nem hagyatkoznak saját erejükre, hanem Istenben bíznak, mivel egyedül Ő képes megőrizni szívüket a bűntől és a szennytől. Tiszta légkör veszi őket körül, ezért nem fogják beszennyezni saját lelküket vagy a másokét. Örömüket lelik abban, hogy az igazságot cselekszik, szeretik az irgalmasságot, és alázatosan járnak Isten előtt. – This Day With God, 146. o.
 

Jézus megdicsérte a törvénytudót helyes válaszáért, majd hozzátette: „ezt cselekedd, és élsz” (Lk 10:28), amivel az illető szívének érzékeny pontjára tapintott. A törvénytudónak nem jelentett nehézséget, hogy jól feleljen, de azt meg is tenni sokaknak nem volt könnyű kétezer éve, mint ahogy ma sem az. A törvénytudó csapdába akarta csalni Jézust, megvillantva saját tudását. A következő kérdést tette fel: „De ki az én felebarátom” (Lk 10:29)?
 

8. Olvassuk el Lk 10:30-37 verseit! Hogyan foglalnád össze a történet Jézus által üzent lényegét?

Élnek emberek a környezetünkben, akikkel igazságtalanul bánnak?
Megtesszük értük, amit lehet, hogy segítsük őket?
Valóban néha lelkészek, presbiterek és tagok sem segítik a rászorulókat. Időnként a más hitűek kedvesebbek a közösségükben élőkkel, mint mi. Talán beszélünk a kedvesség fontosságáról, de mások adják meg az embereknek, amire szükségük van, amit pedig mi elmulasztunk. Amenynyiben jelent valamit a hitünk, segítenünk kell azokat, akik szükségben élnek.
Jézus úgy zárja az irgalmas samaritánus történetét, hogy megkérdezi, a három közül ténylegesen ki volt a szükségben lévő felebarátja.
„Ezzel megszületett az örök válasz a kérdésre: »Ki az én felebarátom« (Lk 10:29)? Krisztus megmutatta, hogy a felebarát nem csak gyülekezeti vagy hittestvért jelent. Nincs köze faji, színbeli vagy osztálykülönbségekhez. Mindenki felebarátunk, akinek a segítségünkre van szüksége. Felebarátunk minden lélek, akit az ellenség megsebesített és összetört. Mindenki felebarátunk, aki Isten tulajdona” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2020, Advent Kiadó, 424. o.).

Kihívás: Kezdj el naponta imádkozni valakiért, aki más, mint te, vagy akit talán nem is igazán kedvelsz!

Kihívásra fel! Írj fel legalább három nevet a környezetedből (ne adventistákét), tudd meg, mire van szükségük (érzelmileg, fizikailag, szociális téren), és gondold át, hogyan segíthetnél nekik az adott területeken! Mit tehetnél értük gyakorlati téren a következő héten?

EGW idézet

A törvénytudóhoz hasonlóan sokan teszik fel a kérdést: „Ki az én felebarátom?” Felebarátom az az ember, aki szükségben szenved. Felebarátom Ádám minden tévelygő gyermeke, akit a lelkek ellensége csapdába ejtett és a rossz szokások rabigájába vetett, melyekkel tönkreteszi az Istentől kapott emberi méltóságát. […]
Gondolnunk és gondoskodnunk kell azokról, akiknek a szeretetünkre, a figyelmességünkre és a törődésünkre van szüksége. Sose felejtsük el, hogy Krisztus képviselőiként nem azokkal kell megosztanunk áldásait, akik cserébe megjutalmazhatnak, hanem azoknak kell elvinnünk, akik értékelik mind a mulandó, mind pedig és lelki szükségleteiket is kielégítő ajándékokat. […]
A jó cselekedetek olyan gyümölcsöket képeznek, amilyeneket az Úr elvár tőlünk: kedves szavakat, jótetteket, valamint irgalmas magatartást a szegények, a rászorulók és a szenvedők iránt. Ha szívünk kedvességet tanúsít a csüggedéstől és fájdalomtól megterhelt szívű emberek iránt, ha kezünket kinyújtva felruházzuk a mezítelent, ha az idegent befogadjuk az otthonunkba és a szívünkbe, akkor mennyei angyalok szállnak le hozzánk, és az isteni jóváhagyás szavai töltik be a léget. – Reflecting Christ, 252. o.

Krisztusba, mint személyes Megváltóba vetett hit nélkül lehetetlen áldásos benyomást tennünk a kételkedő világra. Nem tudjuk átadni másoknak azt, amivel magunk sem rendelkezünk. Csak Krisztus iránti odaadásunkkal és megszentelődésünkkel arányban tudunk az emberiség áldására és fölemelésére lenni. Ha nincs tényleges szolgálat, sem valódi szeretet, ha nincs valóságos lelki életünk, akkor másokat segítő erővel sem rendelkezünk. Ha nincs kapcsolatunk a mennyel, Krisztus illata sincs az életünkben… „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen énbennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen énbennem, semmi vagyok. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincs énbennem, semmi hasznom abból.” (1Kor 13:1–3)
A szívünket betöltő szeretet biztosan kiárad másokra, nem azért, mert kedveznek nekünk, hanem mert a szeretet a cselekedetünk rugója. A szeretet jobbá teszi a jellemet, igazgatja, javítja ösztönzéseinket, lecsillapítja az ellenségeskedést, nemesíti hajlamainkat. A szeretet olyan tágas, mint a mindenség, és az angyalok tevékenységével áll összhangban. Ha ezt ápoljuk szívünkben, megédesíti egész életünket, és áldást áraszt a körülöttünk levőkre is. Ez, csakis ez tehet bennünket a föld sójává. – Gondolatok a hegyibeszédről, 37–38. o.

További tanulmányozásra: Ellen G. White: Az apostolok története, „Felhívás magasabb rendű életre” c. fejezet, 318–320. o., Jézus élete. Budapest, 2020, Advent Kiadó, „Az irgalmas samaritánus” c. fejezet, 420–425. o.

„»Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól« (Jak 1:27). Krisztus ilyen gyümölcsöket vár el tőlünk: kedves szavak, jótékonyság, a szegényekért, a rászorulókért és a szenvedőkért végzett jó cselekedetek. Amikor együttérzünk a csüggedéssel és bánattal terhelt szívűekkel, amikor kezünk ad a rászorulóknak, a mezíteleneket felöltöztetjük, az idegent befogadjuk a házunkba és a szívünkbe, az angyalok egészen közel jönnek… Az igazságosság, az irgalom és a jóindulat minden cselekedete dallamot csendít fel a mennyben. Az Atya a trónjáról figyeli azokat, akik az irgalmasság e cselekedeteit véghezviszik, és a legdrágább kincsei közé sorolja őket. »És azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, amelyet én szerzek, tulajdonommá lesznek és kedvezek nékik« (Mal 3:17). Úgy értékel minden irgalmas cselekedetet a rászorulók, szenvedők iránt, mintha Jézusnak tették volna. Amikor segíted a szegényeket, együttérzel a nyomorgókkal és elnyomottakkal és könyörülsz az árvákon, közelebb kerülsz Jézushoz” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 2. köt. 25. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: Prédikátor 2–8; Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, „Isten és az ember közös munkája” c. fejezet

 

1.    Mi az egyedüli boldogság az ember számára?

2.    Mi a legjobb az ember számára?

3.    Mit tegyen az ember, ha gazdagságot és kincseket kapott az Úrtól?

4.    Miért nem jó hirtelen haragra gerjedni?

5.    Mikor szól hozzánk oly közvetlenül az Úr, mintha hallanánk a hangját?

Általános áttekintés

Olvasd el az irgalmas szamaritánus példázatát (Lk 10:25–37), és elmélkedj az alábbi kérdéseken: „Ki az én felebarátom?” (Lk 10:29). Ez a kérdés – illetve a rá adott válasz – áthelyezi­e a hangsúlyt a segítségre szorulóról a segítséget felajánlóra? A hangsúly áthelyezése folytán megváltozik a példázat üzenete és elve, amit Jézus ez által a történet által közvetíteni, tanítani kívánt?
Lukács 10:36 verse: „E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, aki a rablók kezébe esett?” Jézus kérdése a kirabolt, jogaitól megfosztott, segítséget kapott emberre összpontosít, annak sebeire, szükségleteire. Továbbá Jézus szembeállítja egymással az irgalmas szamaritánust és a többi „felebarátot”, akinek volt alkalma segíteni, mégsem tette.
„Az pedig monda: Az, aki könyörült rajta. Monda azért néki Jézus: Eredj el, és te is akképpen cselekedjél” (Lk 10:37). Amint Jézus reakciójából láthatjuk: nem elég csupán helyes választ adni erre a kérdésre. A törvény tanítójának adott tanácsaiban Jézus a cselekvés – az evangélium gyakorlati alkalmazásának – fontosságát hangsúlyozza. Krisztus testének kezei és lábai kell, hogy legyünk.

Magyarázat

„Szeresd felebarátodat, mint magadat!”

Ahogy Isten gyülekezetének részévé válunk, látni fogjuk a közösség minden tagjának problémáit, és megtapasztaljuk, hogy mit jelent együtt élni és szenvedni velük. Miközben a közösséggel együtt szenvedünk, reméljük, hogy a szükségletekről is gondoskodunk. A szükségben lévők felebarátai kell, hogy legyünk. Sokan szenvednek és szorulnak segítségre a közösségben. Észre tudjuk venni, hogy felebarátként kinek van szüksége a segítségünkre? Gyülekezetünk enyhíti a szenvedők terhét, vagy pedig – szándékosan vagy akaratlanul – hozzájárul a szenvedés állapotának fenntartásához?
Megjegyzendő, hogy Jézus szavai (Máté 23) az adott helyzetben és Izrael vallásosságának kontextusában keménynek hatottak. A Mester célja a nép helyreállítása volt; meg kellett tanulniuk együtt érzést tanúsítani a felebarátjuk iránt, és meg kellett tanulniuk új megvilágításban értelmezni a Törvényt. Izrael népének Istenre és a felebarátra egyaránt oda kellett figyelnie. „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből!” (Mt 22:37), tanította Jézus a követőit, ez lévén az első és legnagyobb parancsolat. A második azonban az első kiterjesztése: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” (Mt 22:39). Az igazságosság és a jogosság, a szeretet és a gondoskodás nemcsak az egyén kötelessége; ezeket az egyháznak, Krisztus testének is gyakorolnia kell.

Az Ószövetség prófétái és a felebarát védelmezői

Az Ószövetség prófétái eléggé egyértelműek voltak a felebaráthoz való viszonyulást szabályozó törvények és rendelkezések értelmezését illetően. Isten a próféták által közvetített törvényeken és normákon keresztül juttatta kifejezésre a vágyát, hogy Izrael tegyen bizonyságot a felebarátjának, legyen világosság a pogányok előtt. A próféták az evangélium hirdetőiként szolgáltak, és feladatuk volt felszólalni az igazságtalanság és a gonoszság ellen.
A próféták biztatták a népet és annak vezetői: „Tanuljatok jót tenni; törekedjetek az igazságra, vezessétek jóra az erőszakoskodót, pártoljátok az árvák és özvegyek ügyét!” (Ézs 1:17); rendelettel tiltották az özvegyek, jövevények és szegények sarcolását (Zak 7:10), hevesen elítéltek bármilyen igazságtalanságot. Illés megfeddte Akháb királyt Nábot haláláért, és szőlője jogtalan elkobzásáért. Ámos felemelte a hangját Izrael vezetői ellen, mivel ahelyett, hogy hagyták volna, hogy „folyjon az ítélet, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak” (Ámos 5:24), engedték magukat megvesztegetni, a szegények fejére tapostak, sanyargatták a nélkülözőket, és nem szolgáltattak igazságot az elnyomottak érdekében” (John R. W. Scott: Decisive Issues Facing Christians Today. Tarrytown, NY: Flemming H. Revell Company, 1990. 236. o.).
Izrael társadalmi beállítottsága „magasztalta a munkát, elítélte a restséget, mintegy előírta a szülők számára, hogy kézműves mesterségekre tanítsák gyermekeiket, síkraszállt a szolidaritás és igazság biztosításáért, aktívan foglalkozott a felebarát érdekeivel, és különösképpen tiszteletben tartotta a férfiak és a nők – az isteni hasonlatosság viselőinek – méltóságát” (Arthur F. Glasser: Announcing the Kingdom: The Story of God`s Mission in the Bible. Grand Rapids, MI: Baker Academic, 2003. 88. o.).
Isten imádata és az engedelmesség közvetlenül kapcsolódik a jogosság és a felebaráti szeretet gyakorlásához. Ezek kéz a kézben haladnak egymással, ahogy a felebarát iránti jogosság és irgalom is kéz a kézben jár az Isten előtt való alázatos járással. A szegényekkel, jövevényekkel, árvákkal és özvegyekkel való bánásmód előírásai és szabályai Istenhez vezet­hetők vissza, aki gondoskodik gyermekeiről, és együtt érez, irgalmat gyakorol bárki iránt, akinek szüksége van rá. A bibliai üzenetre utalva William Robert Domeris ekképpen foglalja össze az evangélium szegényekre vonatkozó előírását: „Amikor a szegényekkel foglalkozunk, Isten szívét érintjük meg” (Touching the Heart of God: The Social Construction of Poverty among Biblical Peasants. New York: T & T Clark, 2007. 8. o.).
Gyakran feltevődik a kérdés: Hogyan segíthetek szegény, hajléktalan, munkanélküli felebarátomnak Isten gondviselésének áldásában részesülni, és a Jézus akarata szerinti életet élni? Lássuk Ellen G. White válaszát:
„Ha az emberek nagyobb figyelmet szentelnének annak, amit Isten Igéje tanít, megoldást találnának ezekre a bonyolult problémákra. Sokat lehetne tanulni az Ószövetségből a munka és a szegények ügyének dolgában. […] Isten azt akarta, hogy Izraelben mindenkinek legyen otthona és a mezőgazdasági munkához elegendő földje. Így gondoskodott a hasznos, szorgalmas és önfenntartó élethez szükséges eszközökről és ösztönzésről. Soha semmilyen emberi elgondolás nem múlta felül ezt a tervet. A manapság tapasztalható szegénység és nyomorúság annak tulajdonítható, hogy a világ jórészt eltért ettől a tervtől” (A nagy Orvos lábnyomán, 183–184. o.).
A Biblia tanításai, útmutatásai segítenek megérteni Istennek a szükségben lévő felebarátra vonatkozó szándékát. Isten azt szeretné, hogy legyünk állandó kapcsolatban a Szentírással, hogy ily módon szeretetének és kegyelmének eszközei lehessünk a szenvedők és reménykedni vágyók érdekében. Mi több, „Isten célja, hogy a gazdagokat és szegényeket szorosan összekössék az együttérzés és segítőkészség szálai” (A nagy Orvos lábnyomán, 193. o.). Ez az egyesülés mindkét fél számára áldásnak fog bizonyulni. Segíteni fog úgy a szegényeknek, mint a gazdagoknak megérteni Isten megváltási tervét, és tudatosítja mindkét csoport tagjaiban, hogy a segítőkész élet által olyan lelki igazságok tárulnak fel előttünk, amelyeket csak a szenvedésben érthetünk meg.
Szükségben levő felebarátunk iránti szeretetünk és szolgálatunk által bizonyíthatjuk, hogy őszintén szeretjük Krisztust. Az igazi missziószolgálat az Üdvözítő iránti szeretetből ered, és ez az érzés megerősíti a meggyőződést, hogy a lenni sokszor fontosabb, mint az adni, fontosabb, mint mindössze jót cselekedni a szegényekért és szenvedőkért.
„Az Ószövetség üzenete egy etikus életre való felhívás, amelynek modellje az, amit Krisztus tett értünk. Köze van Isten elveinek követésé­hez, amely abban ismerszik meg, hogy úgy szeretjük felebarátunkat, mint önmagunkat” (Jiři Moskala: The Mission of God`s People in the Old Testament. Journal of the Adventist Theological Society, 19/1–2, 2008. 58. o.).

Jézus élete és munkássága 

A Jézus életében és szolgálatában megnyilatkozó irgalom volt a legjobb példa a tanítványok, apostolok, követők és újonnan megtértek számára a korai apostoli egyházban. Jézus (Immánuel) az emberek között
élt, hogy helyreállítson és üdvözítsen, gyógyítson és megbocsásson, és a halálnál is erősebb szeretettel szeressen. Különleges figyelmének köszönhetően – amelyet felebarátainak szentelt, beleértve a szegényeket, betegeket, ördöngösöket, jövevényeket és sokan másokat – Isten Fia földi élete idejének jelentős részét a betegek gyógyításával és ápolásával töltötte.
Jézus tanításait mindig igazolták a cselekedetei, gyógyító (üdvözítő) szolgálata megerősítette beszédeit. Munkája gyógyító munka volt, amely az ember testére, lelkére és gondolkodására egyaránt kiterjedt. Azért jött közénk, hogy feltárja az ember előtt Isten jellemét, lehetővé téve ily módon Isten képének helyreállítását teremtményeiben.
Amikor foglalkozunk a gyülekezeti tagok és a kívülállók szükségleteivel, felebarátként viselkedünk a szegényekkel, és gondoskodunk a jólétükről, enni adunk az éhezőknek, felöltöztetjük a ruhátlanokat és meglátogatjuk a börtönben lévőket, akkor Krisztus testének tagjaiként igazi közösségben vagyunk Istennel és egymással. Ez a közösség a bizonyítéka annak, hogy nem vagyunk többé önzők, életünk igazolja, hogy igaz, tiszta vallásról, Krisztus életéről teszünk bizonyságot.
Pál apostol is bátorította a felebarátokért végzett munkát, biztatta az egyház tagjait, hogy tegyenek jót minden emberrel, legfőképpen azokkal, akik a hívők családját alkotják (Gal 6:10). De az ellenséghez tartozókat sem hagyta ki ebből a körből: „Azért ha éhezik a te ellenséged, adj ennie; ha szomjúhozik, adj innia” (Róm 12:20).

Alkalmazás

Jézus Krisztus gyógyító, üdvözítő és oltalmazó evangéliuma hogyan változtathatja felebarátunkat Isten országának örökösévé? Hisszük, hogy ez az az átalakulás, amiért a Szentlélek erejének segítségével dolgoznunk kell, hogy sokan elfogadják Krisztus evangéliumának kegyelmét, és átalakuljanak a Megváltó képére és hasonlatosságára, családjaik, közös­ségük, népük javára és Isten dicsőségére. Micsoda változás állna be, ha mindannyian elköteleznénk magunkat ebben a munkában!
A legfontosabb kérdés ez: Kicsoda ma Jézus Krisztus számunkra? Mit jelent ez a kérdés gyakorlati szempontból?
„Az igazi irgalmasság segít az embernek önmagán segíteni. Ha valaki az ajtónkhoz jön és enni kér, ne küldjük el őt éhesen; szegénysége lehet balszerencse következménye is. De az igazi jótékonyság többet jelent, mint pusztán ajándékozást. Az mások jóléte iránti őszinte érdeklődés. Igyekeznünk kell megérteni a szegények és ínségesek szükségleteit, és olyan segítséget nyújtani nekik, ami leginkább hasznukra van. Sokkal nagyobb áldozatba kerül időt szánni, figyelmességgel és személyes erőfeszítéssel szolgálni, mint tisztán pénzt adni. De az a legigazibb jótékonyság.” (Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, 195. o.).