Misszió az el nem értekért, 2. rész

A szerető Isten az első perctől kezdve kereste elveszett gyermekeit (1Móz 3:9), ahogy ma is (lásd Jel 14:6-12). Közöttük vannak azok is, akik nagyvárosokban élnek. Az ENSZ 2018-ban tette közzé a felmérést, amely szerint a bolygó népességének 55%-a lakik városokban, és ez a szám folyamatosan növekszik. Becslések szerint 2050-ig (ha addig még világ a világ) eléri a 68%-ot. Vagyis nincs választásunk: a városokban élőkhöz is el kell vinni az evangéliumot.
Mégis sokan a városok evangelizációjának felhívását hallva úgy tesznek, mint Jónás: elmenekülnek a feladattól. „Mert amiket régen megírtak, a mi tanulságunkra írták meg, hogy állhatatossággal és az Írások vigasztalása által reménységünk legyen” (Róm 15:4, ÚRK). Ebben az is benne foglaltatik, amit Jónásról írtak.
Jézus nemcsak az Izrael városaiban élőknek szolgált, hanem azoknak is, akik idegen területeken éltek, akik nem voltak zsidók, nem tartoztak a választott néphez.
A héten Krisztusnak Tírusz és Szidón vidékén végzett missziója történetét tanulmányozzuk, hogy lássuk, miként alkalmazhatjuk ennek tanulságait a saját életünkben.
 

EGW idézet

Az ember bukása miatt az egész menny gyászolt… Az angyalok ajkán elhalt a dicsőítő ének. A bűn okozta pusztulás az egész mennyet gyászba borította.
Isten Fiának, a menny dicsőséges parancsnokának szíve megesett az elbukott emberiségen. Az elveszett világ keservei láttán végtelen szánalomra indult. Az isteni szeretet kigondolt egy tervet az ember megváltására. Isten megszegett törvénye a bűnös életét követelte. Az egész világegyetemben csak egy lény volt, aki az ember érdekében ki tudta elégíteni a törvény követelményeit. Mivel Isten törvénye olyan szent, mint Isten maga, csak vele egyenlő lény tehette jóvá áthágását. Senki más, csakis Krisztus menthette meg az elbukott embert a törvény átkától, és hozhatta ismét összhangba a mennyel… Krisztus kész volt a nyomorúság feneketlen mélységébe hatolni, hogy megmentse a megrontott emberiséget. – Pátriárkák és próféták, 63. o.

Sajátítsuk el Krisztus lelkületét, amellyel a bűnösök megmentésén fáradozott. A tévelygők ugyanolyan kedvesek előtte, mint a hívők. Irgalmának ugyanolyan győzelmi jelvényeivé, országának ugyanolyan örököseivé válhatnak. De ki vannak téve az agyafúrt ellenség csapdáinak, a veszélyeknek, a beszennyeződésnek, és – Krisztus megmentő kegyelme nélkül – a biztos pusztulásnak. Ha ilyen színben látnánk a dolgokat, akkor föléledne a buzgalmunk, megsokszorozódna odaadó, önfeláldozó igyekezetünk, hogy azok közelébe férkőzzünk, akik segítségünkre, imánkra, megértésünkre és szeretetünkre szorulnak. […]
Csakis azok élnek Krisztusért, dicsőítik a nevét és hűségesek Mesterükhöz, akik igyekeznek megmenteni az elveszettet. A valódi istenfélelem egészen bizonyosan kézzelfoghatóvá teszi a megfeszített Üdvözítő mély vágyát és buzgó munkáját azok megmentéséért, akikért meghalt. Ha Krisztus kegyelme lágyítja és csillapítja a szívünket, s ha az jóságának és szeretetének tudatától izzik, akkor a megtérés, a gyöngédség és a szeretet magától értetődően árad belőle. A testet öltött igazság hatalmat gyakorol mindenkire, akivel érintkezik, akár a rejtett kovász. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 605–606. o.

Az ember Isten tulajdona, és az angyalok nagy érdeklődéssel figyelik, hogy az emberek dolgoznak-e embertársaikért. Amikor a mennyei lények látják, hogy a magukat Isten fiainak és leányainak vallók Krisztushoz hasonló erőfeszítéseket tesznek mások megsegítése érdekében, és megértést, gyöngédséget tanúsítanak az elesettek s a bűneiket megvallók iránt, akkor az angyalok pontosan azokat a szavakat juttatják az eszükbe, amelyek meglágyítják és fölemelik a lelkeket. Szent angyalok figyelnek bennünket. Nem szabad semmibe vennünk még a legjelentéktelenebb embert sem. – In Heavenly Places, 100. o.
 

Azt olvassuk, hogy Jézus elvitte a tanítványait Genezáret vidékéről (Mt 14:34), és „Tírusz és Szidón vidékeire vonult vissza” (Mt 15:21, ÚRK). Miért indultak el Galileából pogány területekre? Azért, hogy megtanulhassanak valamit, amit ott nem lehetett volna. Meg akarta tanítani nekik azokat a leckéket, amelyek majd segítik őket felkészülni az elhívásra, amikor minden embercsoporthoz el kell menniük, a városokban élőkhöz is.

1. Olvassuk el Bír 3:1-6; 1Kir 5:1-12 és 11:1-6 verseit! Miként segítenek ezek az igék jobban megismerni e városok hátterét?

Bír 3:1-6 verseiben azt olvashatjuk, hogy az itt lakó emberek által Isten próbára tette Izrael hitét. Sajnos Isten népe nem állta ki a próbát: „Lányaikat feleségül vették, a saját leányaikat pedig odaadták az ő fiaiknak, és azok isteneit szolgálták” (Bír 3:6, ÚRK). Így ezek a népek Izrael számára kezdettől fogva a megütközés kövét jelentették.
1Kir 5:1-11 szakaszában olvashatunk a szidóniak és a héberek közötti szoros kapcsolatról. Habár a gazdasági kötelékek gyümölcsözők voltak, a bálványimádás és a pogány szokások rossz hatást gyakoroltak az izraelitákra.
1Kir 11:1-6 verseiben olvashatjuk, milyen káros is lett aztán ez a hatás: Salamon király szidóni hercegnőt vett feleségül, aki eltérítette őt Istentől. „Mert Salamon Astóretet, a szidóniak istenét és Milkómot, az ammóniak utálatos bálványát követte” (1Kir 11:5, ÚRK). Jézus azonban a pogánysággal és bálványimádással terhelt történelem és a kiválasztott népre gyakorolt negatív hatások ellenére is éppen odavitte a tanítványait. Így vezette be őket a kultúrák közötti városi misszióba, szembesítve őket előítéleteikkel és bigott szokásaikkal, továbbá mintát adott követőinek az átfogó, mindenre kiterjedő városi misszióról, minden kultúra és nemzet felé.
Az adventista városi misszió sokféle kihívással szembesül – egészségügyi és környezetvédelmi kérdésekkel is. Aztán ott vannak a magas megélhetési költségek, a fajgyűlölet, a bigottság, a nacionalizmus és a vallásszabadságot érintő korlátozások. Minden akadály ellenére azonban muszáj dolgoznunk a városokért.
 

Mivel segíthetjük azokat, akik városi misszióban vesznek részt?

EGW idézet

Krisztus mondta: „Amiképpen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is őket e világra”, hogy betöltsék „ami híja van a Krisztus szenvedéseinek... az Ő testéért, ami az egyház” (1Jn 3:1; Jn 17:18; Kol 1:24). Krisztus minden egyes megmentett lelket arra szólít, hogy mentse az elveszetteket az Ő nevében. […] Tudod-e, hogy Krisztus keresi azokat, akiket látszólag javíthatatlan és visszataszító voltuk miatt te elkerülsz? Talán éppen akkor van a legnagyobb szükségük részvétedre, amikor elfordulsz tőlük. Minden istentiszteleten vannak nyugalomra és békességre vágyó lelkek. Talán látszólag felszínesek, de nem érzéketlenek a Szentlélek befolyása iránt. Közülük sokan megnyerhetők Krisztusnak. – Krisztus példázatai, 191. o.

Az egész menny érdekelt az elveszettekért végzett munkában. Az angyalok feszülten figyelik, hogy ki kész hátrahagyni a kilencvenkilenc juhot a karámban, hogy elmenjen a viharban megkeresni a puszta helyen elveszett juhot. Körülöttünk mindenütt veszendő lelkek vannak, és sajnos el vannak hanyagolva, ezért elvesznek. Azonban Isten szemében mégis hatalmas értéket képviselnek, mivel Krisztus drága vérén váltotta meg őket. – In Heavenly Places, 100. o.
 
Ebben a munkában láthatatlan társaid vannak. A menny angyalai álltak a samaritánus mellett is, aki a megsebzett idegent felkarolta. Mennyei angyalok állnak mindazok mellett, akik embertársaik megsegítésével szolgálnak Istennek. Maga Krisztus is együttműködik veled. Ő a Megváltó. Ha az irányításával munkálkodsz, nagyszerű eredmények tanúja leszel. […]
Krisztus felemeli mindazokat, akik vágynak a vele való közösségre; akik vágyakoznak eggyé lenni vele, miként Ő is egy az Atyával. Engedi, hogy meglássuk és érezzük mások szenvedéseit, mert meg akar szabadítani az önzéstől. A maga jellemének vonásait – könyörületét, kedvességét és szeretetét akarja kialakítani bennünk. Ha engedjük, hogy munkálkodjon a szívünkben, akkor iskolájának tanulóiként felkészülünk a mennyei életre. – Krisztus példázatai, 388. o.

Isten világméretű küldetést bízott követőire. Krisztus idején az önzés, a kevélység és mások megvetése válaszfalat emelt a szent iratok őrzői és a földkerekség többi nemzete közé. Az Üdvözítő azért jött, hogy változtasson ezen az állapoton… Jézus Krisztus ledönti a válaszfalat, az énszeretetet, az elválasztó nemzeti előítéletet, a más nemzetek lenézését – ehelyett az egész emberiséget átölelő szeretetet hirdeti. Kiemeli az embereket az önzésük által írt szűk körből, megszüntet minden területi elválasztó vonalat, a társadalom minden mesterséges megkülönböztetését. Nem tesz különbséget a szomszéd és idegen, a barát és ellenség között. Arra tanít, hogy minden ínséges lélekre, mint testvérünkre, a világra, pedig mint munkaterületünkre tekintsünk. – Gondolatok a hegyibeszédről, 42. o.
 

A teológusok úgy tartják, hogy Máté evangéliuma kifejezetten zsidóknak szólt, Márk viszont elsődlegesen a nem zsidóknak címezte az írását. Sokat segít, ha az evangéliumok tanulmányozása közben ezt a különbséget észben tartjuk.

4. Olvassuk el Mt 15:22-28 és Mk 7:24-30 verseit! Milyen eltéréseket veszel észre a nő bemutatásában?

Figyeljük meg, hogyan mutatja be Máté ezt az anyát nemzetiségi, faji megjelöléssel: kánaáni. Márkot a Szentlélek más kifejezések használatára vezeti, ő görög és pogány nőként írja le, és ad még egyéb információt is: „sziroföníciai származású” vagy szíriai-föníciai (ez az egyetlen hely, ahol ezt a kifejezést olvashatjuk a Bibliában).
Gondoljuk végig, hogy Máté leírása hogyan érintette az elsődleges olvasóközönségét, azok hátterével és világképével! Számukra ez az asszony egy megvetett pogány volt. Ez a viszonyulás a zsidó nép kánaániakkal szembeni történelmi tapasztalataiból származott. Egy bálványimádó népet láttak bennük, akiknek gonosz életstílusa és praktikái hosszú idő óta a megütközés kövét jelentették népüknek. Még Krisztus tanítványai sem igazán hitték, hogy ez az asszony hitre juthat és része van Isten országában.
Márk evangéliumának pogány származású olvasói egészen másképp reagálhattak ugyanerre. Nekik nem voltak a zsidókéhoz hasonló tapasztalataik a kánaániakkal. Sőt, azonosulni tudtak a pogány, görög, sziroföníciai asszonnyal. Jézus egy közülük valót gyógyított meg. A pogányok szemében ez a nő egy szeretett anya, aki a lánya sorsáért aggódott, azt akarta, hogy a Mester gyógyítsa meg, függetlenül attól, milyen etnikumú vagy nemzetiségű.
„Krisztus nem adott azonnal választ az asszony kérésére. Úgy fogadta a megvetett nép képviselőjét, ahogyan a zsidók tették volna. Így akarta láthatóvá tenni tanítványai előtt azt a hűvös és szívtelen magatartást, amit a zsidók ilyen esetben tanúsítanak, hogy annál nyilvánvalóbb legyen az az irgalmas lelkület, amelyet tanúsítaniuk kellett volna” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2020, Advent Kiadó, 336. o.).
 

Olvassuk el 1Jn 2:2 versét! Ezek szerint mennyire vagyunk egyenlőek Isten szemében?

EGW idézet

Nyugat felé nézve láthatta az alant elterülő síkságot, Tírusz és Szidon ősi városait, pogány templomaikkal, nagyszerű palotáikkal, piacaikkal, hajókkal teli kikötőikkel. Azon túl hullámzott hatalmasan a kék Földközi-tenger, amelyen át az evangélium küldötteinek vinniük kellett az örömhírt a világ nagy birodalmának központjába. Ez az idő azonban még nem jött el. Jézus munkája most az volt, hogy előkészítse tanítványait a küldetésükre. […] Ennek a területnek a népe az ősi kananeusokhoz tartozik. Bálványimádók voltak, a zsidók megvetették, gyűlölték őket. Ehhez az osztályhoz tartozott az asszony, aki most Jézushoz jött. Pogány volt, ezért nem élvezhette azokat az előnyöket, melyekben a zsidók naponta részesültek. Sok zsidó élt a föníciaiak között, általuk Krisztus munkájának híre bejárta ezt a vidéket. […]
Krisztus ismerte ennek a nőnek a helyzetét. Tudta, vágyik találkozni vele, és úgy intézte, hogy az útjába kerüljön. Vigaszt nyújt bánatára, élő példáját adhatja a leckének, amit meg akart tanítani. Ezért hozta tanítványait erre a vidékre. Azt akarta, hogy tudják, milyen tudatlanság honol az Izrael földjével határos városokban, falvakban. Azok az emberek, akiknek minden lehetőségük megvolt, hogy megértsék az igazságot, egyáltalán nem ismerték a körülöttük élők szükségleteit. Nem tettek erőfeszítéseket, hogy segítsenek a sötétségben élő lelkeken. A zsidó gőg által emelt válaszfal még a tanítványokat is megakadályozta abban, hogy együtt érezzenek a pogány világgal. Ezek a korlátok most ledőltek. – Jézus élete, 399–400. o.

Krisztus a zsidók és pogányok között fennálló válaszfal ledöntését már földi tanítói tisztsége közben megkezdte. Minden ember számára üdvöt hirdetett. Zsidó létére nyíltan érintkezett Samária lakóival, amivel megdöntötte a farizeusi szokásokat ezen megvetett néppel szemben. Házukban együtt aludt velük, asztalukról étkezett, és utcáikon tanított.
Az Üdvözítő meg akarta értetni a tanítványokkal azt az igazságot, hogy a zsidó és a többi nép között fennálló válaszfalat le kell dönteni. Azt tanította, hogy a „pogányok örököstársak” a zsidókkal, és „részesei az ő ígéreteinek Krisztus Jézusban, az evangélium által” (Ef 2:14; 3:6). Ez az igazság részben már akkor megnyilvánult, amikor Krisztus a kapernaumi százados hitét megjutalmazta, vagy amikor hirdette az evangéliumot Sikár lakosságának. Még világosabbá vált ez, amikor föníciai látogatása alkalmával a kananeus asszony leányát meggyógyította. A tanítványok ezekből a tapasztalatokból ismerték fel, hogy sokan szomjúhozzák az igazság világosságát azok közül, akiket ők méltatlannak tartottak az üdvösségre. – Az apostolok története, 19. o.
 

A városok még el nem ért negyedeiben sokan vágynak a reménységre. Krisztus idejében mi akadályozta Isten népét, hogy elvigyék a Messiás reménységét az idegen városokba, mint pl. Tíruszba és Szidónba? Nacionalizmus, büszkeség, előítélet vakította meg őket, nem ismerték fel, hogy milyen lehetőségeik vannak a hozzájuk legközelebb lévők között, akik vágytak az első adventről szóló próféciákban megírt reménységre. A mai városokban sokféle népcsoport él, akikhez Jézus általunk akarja eljuttatni a második advent áldott reménységét (lásd Tit 2:13). Jézus nem törődött a nemzeti és faji hovatartozással – nekünk sem kellene ezzel foglalkoznunk.

5. Olvassuk el ApCsel 10:9-16, 28, 34-35 verseit! Hogyan foglalnánk össze annak a lényegét, amit itt a Szentlélek tanít?

Miközben Péter az ételre várt, látomást kapott egy lepedőről, amiben mindenféle tisztátalan állat volt. Háromszor is hallotta a felszólítást, hogy keljen fel és egyen. Végül megértette az üzenetet: „Péter pedig megnyitotta száját, és azt mondta: Most értettem meg igazán, hogy Isten nem személyválogató, hanem minden népben kedves előtte, aki őt féli, és igazságot cselekszik” (ApCsel 10:34-35, ÚRK).
Ezzel a háttérrel gondolkodjunk Tírusz és Szidón történetén! Nézzük meg újra Jézus és az asszony beszélgetését! Mit tanultak meg a tanítványok ezen az úton, ami egybecseng Péter látomásával? Miként alkalmazhatjuk mindezt ma a saját életünkre és Krisztus végidei elhívására a városokban végzendő misszióra? Milyen képzeteink lehetnek, amelyek gátolják, hogy odafigyeljünk a városban élők szükségleteire? Milyen lehetőségeket teremt Isten számunkra a városokban, hogy erősítsük miszsziós látásunkat, tudatosan szembeszállva a bennünk lévő bigottság, nacionalizmus és lelki gőg hajlamaival?
Jézus türelmesen tanította tanítványait, akik még mindig nem értették teljesen Isten nagyszerű tervét, hogy Ő az egész emberiséget meg akarja menteni, nem csupán egy nemzetet vagy vidéki etnikai csoportot. A Szentlélek segíthet legyőzni az előítéleteinket, elfogultságunkat, hogy beteljesítsük missziónkat a városokban.
 

Olvassuk el Gal 2:11-13 verseit! E szakasz tanítása szerint mennyire nehéz megszabadulni az előítéletektől, amelyek gyermekkorunktól belénk ivódtak?

EGW idézet

A Megváltó mennyei szánalommal fordult a kananeus asszony felé. Szíve megindult az asszony fájdalmán. Szerette volna azonnal megnyugtatni, és imáját meghallgatni. De valamire meg akarta tanítványait tanítani. Egy darabig úgy tűnt, hogy az asszony meggyötört szívének jaja nem is érinti. Amikor azonban hitéről bizonyságot tett, Krisztus megdicsérte, és a kért drága áldással küldte el. A tanítványok soha nem felejtették el ezt a leckét, és a Szentírás megörökítette, hogy megmutassa, mit eredményez a kitartó ima. Krisztus tette az asszonyt olyan állhatatossá, hogy nem lehetett visszautasítani. Ő adott a könyörgő özvegynek is bátorságot és határozottságot a bíróval szemben. Századokkal előbb a Jabbok partján vívott titokzatos küzdelemben Krisztus éppilyen állhatatos hitet ébresztett Jákóbban. Azt a bizalmat, amelyet Ő adott, meg is jutalmazta. – Krisztus példázatai, 175. o.

Jézus ismeri minden anyai szív terhét. Ő, akinek szegénységgel és nélkülözéssel küszködő anyja volt, megért minden fáradozó anyát. Aki hosszú utat tett meg azért, hogy könnyítsen egy aggódó kánaánita anya szívén, a mai anyákért is ugyanannyit megtesz. Aki visszaadta a naini özvegy egyetlen fiát, és aki gyötrelmei között a kereszten megemlékezett saját anyjáról, ma is megindul az anyák fájdalmán. Minden bajban és minden szükségben vigaszt és segítséget nyújt. […] A hozzávitt gyermekekben Jézus azokat a férfiakat és nőket látta, akik kegyelmének örökösei, országának polgárai lesznek, és akik közül egyik-másik mártíromságot fog szenvedni érte. Tudta, hogy ezek a gyermekek hallgatni fogják Őt, és sokkal készségesebben elfogadják Megváltójuknak, mint a felnőttek, akik között sok a világi bölcs és a kemény szívű ember. Tanításaiban leereszkedett a kicsinyek színvonalára. Jézus, a menny Királya, válaszolt kérdéseikre, és leegyszerűsítette, gyermeki értelmükhöz szabta fontos tanításait. Lelkükbe ültette az igazság magvait, amelyek a későbbi évek során kikeltek, és megteremték az örök élet gyümölcseit. – A nagy Orvos lábnyomán, 42. o.

Ha nem hozzák vissza a nyájhoz, az elveszett juh addig kószál, míg el nem pusztul. Sokan elvesznek, mert nincs kéz, amely mentésre nyúlna utánuk. Lehet, hogy e tévelygők látszólag nehezen kezelhetők, meggondolatlanok, de ha olyan lehetőségeik lennének, mint másoknak, talán nemesebb lélekről és hasznosabb képességekről árulkodnának. Az angyalok szánakoznak a tévelygőkön, és sírnak, mialatt az emberi szem szárazon marad, és az emberi szív nem szánakozik. Ó, milyen szükségük lenne a megkísértett tévelygő lelkeknek a szívet érintő, mélységes megértésre! Bárcsak többet merítenénk Krisztusból, és kevesebbet, sokkal kevesebbet a saját énünkből! – Krisztus példázatai, 191–192. o.
 

Lk 18:8 versében Jézus felteszi a kérdést egy példázat végén: „Mindazáltal amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön” (ÚRK)? Krisztus mai tanítványaiként látnunk kell, mire gondol itt. A történetben jól kidomborodik, hogy Jézus olyan hitet vár, ami a sötétségben is ragyog.

6. Olvassuk el Mt 8:10, 13, 9:2, 20:29-34; Mk 2:5, 10:46-52 és Lk 18:35-43 verseit! Jézus szerint kiknek van hite?

Ezek a versek olyan embereket mutatnak be, akiknek a hite még a sötétben is világított. Kapernaumban Jézus többeket is kiemelt ezért. Mt 8:10, 13 verseiben láthatjuk a megtért pogány századost, akinek hatalmas hite volt. Találkozhatunk négy hittel teljes baráttal, akik megbontották a tetőt, hogy mozgásképtelen barátjukat Jézus elé vigyék (Mt 9:2; Mk 2:5). Márk 10. fejezetében olvasunk a korábban vak emberről, Bartimeusról, akinek a hite ragyogott Jerikóban.
Ugyanakkor elvárnánk, hogy Isten népe között kimagasló hit legyen. Azonban Jézus éppen a saját városában, Názáretben alig talált hitet – sőt, egyenesen hitetlenségbe ütközött, ami nagyban akadályozta ottani szolgálatát. Tanítványai körében sokszor mondta Izraellel kapcsolatban: „ti kicsinyhitűek” (lásd Mt 6:30; 8:26; 14:31; 16:8). Mt 17:17 versében pedig így kiáltott fel: „Óh, hitetlen és elfajult nemzetség!”
Az egyik tanulság, amit ma leszűrhetünk, hogy a hit sokszor nem várt helyeken nyilvánul meg: nagyvárosokban idegenek, pogányok, más vallású emberek között. Alázatosan kell a városokban dolgoznunk, ahogy Jézus tette, keresve azokat, akik az igazság bemutatását Jézusba vetett megmentő hittel fogadják. Biztos lehetsz benne, hogy sokan vannak!

Kihívás: Nyisd meg szíved, kérd Istentől, hogy jobban átjárhasson a hit, ami által még inkább bemutathatod a szeretetét!

Kihívásra fel! Hogyan ismerted meg Jézust és a hármas angyali üzenetet? Írj le három lelki áldást, amit saját életedben tapasztaltál Jézustól! Készülj fel, hogy el tudd mondani ezeket a szombatiskolai csoportban!

EGW idézet

Amint a nap sugarai behatolnak a föld legtávolibb sarkaiba, úgy Isten terve szerint az örömüzenet világosságának minden emberre ki kell terjednie. Ha Krisztus egyháza betöltené az Úr szándékát, akkor világosságot árasztana a sötétségben veszteglőkre. Az egy helyre csoportosulás, a felelősség és keresztviselés alóli kibújás helyett az egyház tagjai szétszóródnának az országban, és Krisztus világosságát hagynák ragyogni az életükből. Úgy fáradoznának az emberek üdvösségén, amint Krisztus fáradozott. Akkor országának örömhírét gyorsan eljuttatnák az egész világra. Így kell megvalósulnia Isten szándékának, melyre Ábrahámtól napjainkig elhívta népét. – Gondolatok a hegyibeszédről, 42–43. o.

Krisztus mindenről lemondott, hogy üdvösséget szerezzen minden embernek, népnek, nemzetnek és nyelvnek. Hidat épített a bűn miatt keletkezett szakadék fölött, hogy az Ő érdemei alapján az ember megbékélhessen Istennel. Miért nem látni a munkások nagy seregét harcolni Immánuel fejedelem vérrel áztatott zászlaja alatt… hogy lelkeket vezessenek ki a sötétségből a világosságra? Miért nem tanítjuk meg a veszendő lelkeket hinni Krisztusban, mint személyes Megváltójukban, és miért nem segítünk nekik meglátni hitszemükkel Krisztust, és miért nem járulunk hozzá, hogy a világ bűneitől megtisztulhassanak az élő Forrásban? Nekünk kellene őket megtanítanunk, hogyan vetkőzzék le az óembert, a bűntől beszennyezett ruhát, és hogyan ölthetik magukra Krisztus fedhetetlenségének palástját. Bűntől elhomályosított elméjükbe nemes gondolatokat kellene elhintenünk a mennyországról. Hit, megértés és Krisztus példájának követése által a bűnösöket elvezethetjük a szent és fedhetetlen életre. Mutassuk be számukra azt az életet, amely által megláthatják a különbséget a tévelygés és a szenvedélyek, valamint a makulátlan tisztaság, feddhetetlenség és szentség között. – The Southern Work, 27. o.

A városokban egyes csoportokat lehetetlen nyilvános előadásokkal elérni. Őket meg kell keresnünk, mint a pásztor keresi elveszett juhát. Szorgos, személyes munkát végezzünk értük. A személyes munka elhanyagolásával értékes lehetőségeket veszítünk el, melyeket kihasználva, nagy lépéssel fejleszthetnénk a művet. […]
Az érdeklődőknek kössük a lelkükre, hogy szorgalmasan tanulmányozzák Isten szavát. Valakinek segíteni kell nekik, hogy biztos alapokra építhessenek. Vallásos életüknek ezen a válságos szakaszán fontos, hogy bölcsen irányított bibliamunkások siessenek segítségükre, s nyissák meg előttük Isten szavának kincsesházát. – Bizonyságtételek a gyülekezetek részére, 9. köt., 111. o.
 

Ellen G. White: Életünk és munkánk, „Mindenütt a vizek mellé vetni” c. fejezet, 213– 214. o.

„Azok közt, akiket a zsidók pogányoknak neveztek, sokan helyesebben értelmezték a Messiásra vonatkozó szentírási jövendöléseket, mint Izrael tanítói. Voltak, akik a bűntől szabadító Megváltót várták az eljövendőben. Filozófusok igyekeztek behatóan tanulmányozni a héber rendtartás titkait, de a zsidók vakbuzgósága akadályozta a világosság terjedését” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2020, Advent Kiadó, 25. o.).
„Az Úr Jézus, a hatalmas Megváltó meghalt értük. Fel tudja ébreszteni őket közönyükből, fel tudja kelteni együttérzésüket, képes meglágyítani a szívüket, feltárni lelkük előtt az igazság szépségét és erejét. A Mester Isten, nem véges ember, de arra hívja az embereket, hogy legyenek a közvetítői, akik által világosságot adhat a sötétségben élőknek. Istennek minden egyházban vannak ékkövei, és nem az a dolgunk, hogy a vallásosnak vallott világot pökhendi módon elítéljük, hanem alázattal és szeretettel mutassuk be mindenkinek az igazságot úgy, ahogy az Jézusban van. Hadd lássák az emberek az istenfélelmet és az odaadást, hadd lássák a krisztusi jellemet, és az igazság vonzani fogja őket… Fel kell emelniük Jézust, a világ Megváltóját, az élet igéjét kell hirdetniük” (Ellen G. White: The Advent Review and Sabbath Herald. 1893. január 17.).

Naponkénti tanulmányozásra: Ézsaiás 10–16; Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, „Segíts a megkísértetteknek!” c. fejezet

 

1.    Kire bocsát ösztövérséget a seregek Ura?

2.    Kivel fog együtt lakozni a farkas, és kiknek a kölykei fognak együtt feküdni?

3.    Honnan merítettek örömmel vizet az izraeliták?

4.    Mit tesz az Úr sündisznónak örökségévé és álló vizek tavává?

5.    Mi az, ami mindig megalázza az embert?

Általános áttekintés

Habár Máté evangéliuma különösképpen zsidó közösség számára íródott, a népek – a nem zsidók – jelenléte Jézus közelében állandó témája ennek a narrációnak, időnként a zsidók odaadásával szembeállítva. A keleti bölcsek például hosszú utat tettek meg, hogy tiszteletüket róják le Izrael igaz királya előtt, a legnagyobb írástudók és papok – Heródes írnokai – viszont semmit sem tettek e tekintetben. A római százados hitét Jézus többre tartotta az izraelitákénál (Mt 8:10). A kivégzőosztag nem zsidó katonái voltak az elsők, akik a keresztre feszítés után őszintén megállapították, hogy Jézus Isten Fia (Mt 27:54). Ezáltal Máté három dolgot hangsúlyoz: (1) Isten megváltási terve mindig is kiterjedt a föld minden nemzetére; (2) a népek nem közömbösek a Szentlélek munkájára;
(3) a hatékony interkulturális misszió elengedhetetlen feltétele: félretenni az etnikai, kulturális és vallásos előítéleteket, hogy szerethessük és szolgálhassuk embertársainkat, ahogy Jézus is tette. Következésképpen Máté evangéliuma felhívás a globális misszióra és a Krisztusban való etnikai megbékélésre.
A Biblia többi írója is említést tesz arról, hogy Jézus kapcsolatba lépett pogányokkal: a nem zsidó területekre is kiterjesztette a küldetését (Gadara, Mk 5:1); meggyógyította a római százados szolgáját (Lk 7:1– 10); figyelmet szentelt egy szamáriai városnak (Jn 4). Jézus személyközi kölcsönhatásai az idegenekkel bizonyítják, hogy Isten országa minden népet magába foglal, zsidókat és pogányokat egyaránt. Jézus gyakorlati módon bebizonyította, hogy Isten mindig is arra törekedett, hogy szeretetét és megbocsátását minden népre kiterjessze.

Magyarázat

Isten misszionárius érdeklődése a nem zsidó közösségek iránt az Ószövetségben

Isten minden társadalmi réteggel szövetséget akar kötni. Nemcsak az izraeliták megmentése volt a célja; Ábrahám révén azt akarta, hogy megváltó kegyelme minden emberhez eljusson (1Móz 12:1–3). Ábrahámot azért hívta el, hogy a föld minden népe számára áldás legyen, ami egyértelműen arra utal, hogy a népek megváltása nem Isten tervének egy későbbi kiegészítése. Más szavakkal, Isten vágya, hogy minden nép és nemzet a megváltási terv részese legyen, nem a „B­terv” volt. Századokkal Ábrahám elhívása után Ábrahám biológiai utódai (az izraeliták) ugyanazt a megbízást kapták Istentől: „papok birodalma és szent nép” legyenek a világ összes népe számára (2Móz 19:6). Isten többször is emlékeztette Izrael népét, hogy nem azért esett rá a választása, mert a legjobb nép lenne (lásd 5Móz 7), hanem azért, mert szerette őt. Izrael arra hivatott, hogy eszköz legyen, amely által a többi nemzet megismerje és imádja Istent, továbbá hogy világosság legyen a többi nép számára. Jeremiás 2:3 versében Izrael Isten termésének zsengéje, amiből arra következtethetünk, hogy Izraelen kívül nagyobb volt az aratás. Már akkor az volt Isten terve, hogy a zsidókat és a nem zsidókat egyaránt elvezeti az üdvösségre, hogy Ábrahámot felkérte, legyen a zászlóvivője. Izrael kiválasztása nem jelentette a többi nép vagy nemzet kizárását az üdvösségből. Az Ótestamentumban több olyan történetet is olvashatunk, amelynek szereplői pogányok lévén személyes Istenükként fogadták el Izrael Istenét: Ráháb, Ruth, a hettita Urriás, Séba királynője.
Tény, hogy Isten Izraelt választotta képviselőjeként a világ népei között, viszont nem bízta csupán Izraelre megváltási tervének közvetítését. Több más módon kinyilatkoztatta magát a más népekhez tartozóknak. Ellen G. White a következő fontos megjegyzést teszi ebben a vonatkozásban: „A zsidó nemzeten kívül is voltak olyanok, akik isteni tanító megjelenéséről jövendöltek. Ezek az emberek kutatták az igazságot, és az ihletés Lelke töltötte be őket. Mint csillagok a sötétedő égen, egymás után tűntek fel ezek a tanítók. Prófétai szavaik reményt gyújtottak a pogány világ ezreinek szívében” (Jézus élete, 33. o.).
Melkisédek, a kánaánita pap-király az egyike azon bibliai szereplőknek, akiknek Isten emberi segítség nélkül nyilatkoztatta ki magát. Melkisédek a Magasságos papja volt (El Elyon). Melkisédek és Ábrám találkozásának leírása 1Mózes 14:14–24 szakaszában tele van tanulsággal számunkra. Ábrám három módon azonosítja az ő Istenét, Jahvét El Elyonnal. Mindenekelőtt egyesíti a két isteni nevet, a Jahvét és az El Elyont, mintha ugyanarra az Istenre utalna (1Móz 14:22). Utána Jahvéra alkalmazza a Melkisédek által El Elyonra vonatkoztatott leírást: „ég és föld Teremtője” (1Móz 14:22). Végül pedig a tény, hogy Ábrám elfogadta Melkisédek áldásait, és tizedet adott neki, a kánaánita papnak, bizonyítja, hogy Ábrám törvényesíti Melkisédek papságát (1Móz 14:19–20).
„Isten választotta ki Melkisédeket, hogy a képviselője legyen a kor népei között, habár Melkisédek a kánaánita közösséghez tartozott” (Jacques B. Doukhan: Genesis, 2016, 214. o.).
Fontos megjegyezni, hogy Isten fáradhatatlan, különböző utakon megnyilatkozó missziós törekvései nem teszik irrelevánssá a hívők misszióban való részvételét. Máté 28:18–20 és 1Péter 2:9 versei hangsúlyozzák, hogy a Krisztus számára történő tanítványképzés egyházi és személyes létezésünk lényegi értelme. Előjog számunkra, hogy Isten munkatársai lehetünk abban a munkában, amit nagyon könnyen nélkülünk is elvégezhet. Továbbá az, hogy tudjuk, Isten megy előttünk és előkészíti a terepet az evangélium magvainak elhintéséhez, egy újabb ösztönző tényező ahhoz, hogy elfogadjuk a helyet a csapatában, amelyet jóságában felajánlott nekünk.

Isten misszionárius érdeklődése a nem zsidó közösségek iránt az Újszövetségben

Amint már említettük: jóllehet Jézus nyilvános földi szolgálata nagy részét zsidó területen végezte, jelentős számú személyes találkozása volt nem zsidó emberekkel, amelyről az evangéliumok is beszámolnak. Jézus még nyomatékosítja is: a zsidó közösségeken kívül is vannak juhai (Jn 10:16). Élete, munkássága és tanítványainak adott megbízása révén (tegyenek tanítványokká minden népeket! – Mt 28:18–20; ApCsel 1:8) az első keresztények fokozatosan megértették, hogy Isten szövetségének ígérete – miszerint Isten nemcsak Ábrahám leszármazottait fogadja örököseiül, hanem minden nép és nemzet képviselőit – az egyház bizonyságtétele által fog teljesedni. Kornélius és családja megtérésével (ApCsel 10) valami új vette kezdetét az éppen formálódó keresztény közösségben. Ez az esemény, illetve az ezt követő hosszadalmas vita arról, hogy mi a jelentősége Isten kezdeményezésének (ApCsel 15), meggyőzte az ősegyházat, hogy a népekhez tartozók Isten megváltó munkájának teljes jogú kedvezményezettjeiként való befogadása Isten tervét képezi. Következésképpen az első keresztények semmit sem tehettek, hogy érvénytelenítsék ezt az isteni határozatot. Ellenben most már az ő felelősségük is volt, hogy senkit se hagyjanak figyelmen kívül, amikor az evangéliumot hirdetik.
Isten befogadó egyházát, melyet minden nép közül hívott el, hogy egyetlen lelki közösséget alkosson (1Pt 2:9), a Szentlélek vezeti, látja el lelki ajándékokkal és bízza meg misszionárius küldetése feladatával: világosságnak kell lennie az egész föld számára, amely küldetést Izraelnek mint népnek nem sikerült teljesítenie. Következésképpen 1Péter 2:9 verse világossá teszi: az egész keresztény közösség Isten különleges öröksége a föld minden nemzetéből és népéből. Ez az igevers egybefoglalja a hívők választott népként és a szövetség szent népeként való azonosságának kijelentését annak a felelősségnek a kijelentésével, hogy hir­detniük kell Isten csodálatos cselekedeteit mindenkinek, aki még nem adta át az életét Jézus Krisztusnak.
Pál, a népek apostola (Róm 11:13; 15:16; Gal 2:7), a Jeruzsálemi Zsinaton született határozatokon is felbátorodva, szolgálata legnagyobb részét a nem zsidó közösségeknek szentelte. A misszió iránti teljes elköteleződésének köszönhetően az evangélium átlépte az ország és a nemzet nyelvi határait. Isten célja Pál megbízásával az volt, hogy egyértelművé tegye: üdvözítő ajánlata minden ember számára érvényes!

Alkalmazás

Tudatában lévén Isten azon szándékának, hogy minden etnikai csoport részesüljön az üdvösségből, fel vagyunk kérve küldetése, megbízása elfogadására. Ahogy Izrael mint nép meg volt bízva a küldetéssel, hogy világosság legyen a népek számára, úgy mi, keresztényekként – a lelki Izraelként – szintén ki vagyunk képezve, hogy Isten követei legyünk azon emberek számára, akik még nem fogadták el Jézust Urukként és Üdvözítőjükként (Mt 28:18–20; 2Kor 5:20). Kétségtelen, hogy Jézus tanítványai felelősséggel tartoznak azok iránt, akik még nem ismerik az evangéliumot.
A jó hír az, hogy ezért nem kell feltétlenül a világ végéig elmennünk. Az élet minden területén találkozhatunk emberekkel, akik még nem válaszoltak az evangélium hívó szavára. Talán éppen a szomszédaink, munkatársaink, ügyfeleink, pácienseink vagy tanulóink ezek az emberek, vagy jövevényekként, bevándorlókként, külföldi diákokként, diplomatákként, üzletemberekként vezeti őket Isten az utunkba. Bármi legyen is a társadalmi, kulturális vagy vallási háttere az evangéliumot még nem ismerő embereknek, be kell látnunk, hogy nem szolgálhatunk hatékonyan egyetlen embercsoportnak sem mindaddig, míg meg nem szabadultunk a velük szemben alkalmazott előítéletektől, sztereotípiáktól, diszkriminatív nézetektől. Következésképpen, imában kérjük Istent, hogy szabadítson meg ezektől az előítéletektől.