Kifogások, hogy miért nem végezzük a missziót

Nem mindenki volt olyan elkötelezett, mint Ábrahám. Vegyük például Jónás esetét (lásd Jónás 1–4. fejezet). Isten arra szólította, hogy kiáltson Ninive, Asszíria fővárosa ellen, ami a mai Irak területén feküdt, mintegy 900 kilométerre Jeruzsálemtől. Úgy egyhavi út lehetett ez akkoriban. Jónás nemcsak megtagadta, hogy oda menjen, hanem pont ellenkező irányba indult. Ahogy megérkezett Joppéba, felszállt egy Tarsisba tartó hajóra. Ez a város a mai Spanyolország déli részén volt található. A mintegy 3200 km-es út legalább egy hónapot vett volna igénybe, az időjárástól függően. Mivel nem akart összetűzésbe keveredni Asszíria királyával, azt a hónapot, ami az odavezető út lett volna, arra használta, hogy távol kerüljön Ninivétől. Mégis miért tett ilyet az Isten embere? A niniveiek javíthatatlanul rossz emberek hírében álltak, népüket gonoszságáról és kegyetlenségéről ismerték, hadakoztak már Izrael és Júda ellen. Mégis arra hívja el Jónást Isten, hogy menjen oda és kiáltson Ninive égbekiáltó gonoszsága ellen (Jón 1:2).
Az itt található szövegek hasonlóak ahhoz, ahogy Isten fogalmaz, amikor 1Móz 18:20-21 verseiben Ábrahámmal beszél Sodomáról és Gomoráról. Amint azonban látni fogjuk, Jónás nem Ábrahám.
Mit tanulhatunk Jónás viselkedéséből azzal kapcsolatban, ahogy mi keresünk kifogásokat, ha nem végezzük a küldetésünket?

November 4. – Az ösvénykeresők szombatja
 

EGW idézet

Bármilyen elvetemültté vált is Ninive, mégsem merült el teljesen a bűnben. Aki „...lát minden embert” (Zsolt 33:13) és akinek szeme „minden drágaságot meglát” (Jób 28:10), sok olyan embert vett észre a városban, akik jobbra és nemesebbre vágyakoztak, akik – ha alkalmuk lenne megismerni az élő Istent – elfordulnának a gonoszságtól, és Istent imádnák. Ezért a bölcs Isten félreérthetetlen módon kinyilatkoztatta nekik önmagát, hogy – ha lehet – bűnbánatra indítsa őket.
Erre a munkára Jónás prófétát, Amittai fiát választotta ki eszközül. Az Úr így szólt hozzá: „Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és prédikálj ott, mert feljutott hozzám gonoszságának híre!” (Jón 1:2)
Amikor a próféta megbízatásának nehézségeire és látszólagos kivitelezhetetlenségére gondolt, kísértést érzett arra, hogy megkérdőjelezze a küldetés bölcs voltát. Emberileg nézve úgy tűnt, semmilyen eredményt nem érhet el az üzenet abban a büszke városban. Abban a pillanatban elfelejtette, hogy Isten, akit szolgál, mindentudó és mindenható. Miközben kételkedve tétovázott, Sátán egészen elbátortalanította. Nagy félelem lett úrrá rajta, és „el is indult... hogy Tarsisba meneküljön...” Miután elment Jáfóba, és ott indulásra kész hajót talált,
„kifizette az útiköltséget, és hajóra szállt...” (Jón 1:3). – Próféták és királyok, 265–266. o.

Isten az ősidőkben nem kizárólag a társadalom egy osztályán keresztül adott népének világosságot. Dániel júdabeli fejedelem volt. Ésaiás szintén királyi családból származott. Dávid pásztor volt, ahogyan Ámos is. Zakariás babilóniai fogoly, Elizeus földművelő. Az Úr a maga képviselőiként prófétákat és fejedelmeket támasztott, nemeseket és alacsony származásúakat, és megtanította nekik az igazságokat, hogy közöljék azokat a világgal. Az Úr mindenkit, aki az Ő kegyelmében részesül, másokért végzett szolgálattal bíz meg. Egyénileg kell vállalnunk részünket és helyünket, mondván: „Ímhol vagyok én, küldj el engemet!” (Ésa 6:8) Az Ige hirdetőjére, az ápolóként dolgozó misszionáriusra, a keresztény orvosra, és más keresztényekre – legyenek kereskedők vagy gazdálkodók, értelmiségiek vagy szakmunkások –, mindenkire felelősség hárul. Feladatunk megismertetni az emberekkel üdvösségük evangéliumát. Minden vállalkozásunknak ezt a célt kell szolgálnia.
Akik vállalják a rájuk bízott munkát, nemcsak mások számára jelentenek áldást, hanem ők is áldásban részesülnek. A jól végzett munka tudata visszahat saját lelkükre. A csüggedt elfelejti csüggedtségét, a gyenge erős lesz, a tudatlan értelmes, és mindenki biztos segítőt talál Őbenne, aki elhívta. – A nagy Orvos lábnyomán, 148. o.

1. Olvassuk el 2Kir 17:5-6, 19:32-37 és Náh 1:1, 3:1-4 verseit! Mit mondanak Ninivéről, valamint Asszíria és Izrael kapcsolatáról? Miként befolyásolhatta ez a kapcsolat Jónás döntését, hogy Ninive helyett inkább Tarsisba induljon?

A félelem volt az egyik oka annak, hogy Jónás nem akart Ninivébe menni. Az asszírok rettegett ellenségnek számítottak, Ninive pedig az ország fővárosa volt. „A kettészakadt Izráel korában az ókor egyik legnagyobb városa, az Asszír Birodalom fővárosa, Ninive volt… Anyagi jóléte idején Ninive elől járt a bűnözésben és gonoszságban. Az ihletett Ige »vérontó város«­ként jellemezte, amely »rablással van tele« (Náh 3:1). Náhum próféta jelképes beszédében kegyetlen, ragadozó oroszlánhoz hasonlította Ninivét. »…van-e, akin nem gázolt át örökös gonoszságod?!« – kérdezte (Náh 3:19)” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 166. o.).
Ninive lenyűgöző város volt. Szanhérib kiszélesítette a határait, megépítette többek között a hatalmas délnyugati palotát, amely egy 503 × 242 méteres területet foglalt el, és több mint nyolcvan szobája volt. Tizennyolc csatornát építtetett, amelyek 65 kilométeres távolságból vezették a vizet a városba. A településnek csupán a méretei is félelmetesek lehettek.
Ráadásul az emberek is rettenetesek voltak. A Babilon elfoglalásáról megírt beszámolóban Szanhérib azzal dicsekszik, hogy a lakosok hulláival borította az utcákat, fiatalokkal és öregekkel. Az ásatások során talált domborművek ábrázolják a katonákat, amint felnyársalják az embereket. Nem szeretnénk összetűzésbe keveredni velük: nem igazán bánták, ha erőszakot vagy indokolatlanul kegyetlen tetteket kellett alkalmazni. A gondolat, hogy éppen közéjük menjen, félelemmel töltötte el Jónást. Ennek ellenére gyakran rosszallással olvassuk a történetét, amiért a félelem eltérítette őt Isten utasításának végrehajtásától. Csak éppen azt nem vesszük észre, hogy mi sem vagyunk jobbak, amikor hagyjuk, hogy Isten helyett a félelem irányítson bennünket.
 

Gondolj vissza egy olyan időre, amikor ismerted Isten akaratát, de a félelem miatt nem nagyon követted! Milyen tanulságokat vonhatunk le ebből a tapasztalatból?

EGW idézet

Sokkal többen vágyakoznak megismerni Krisztust és a hozzá vezető utat, mint gondolnánk. Akik az utolsó kegyelmi üzenetet hirdetik, gondoljanak arra, hogy Krisztust kell magasztalniuk, a bűnösök menedékét. Néhány lelkész azt feltételezi, hogy nem szükséges a megtérésről és a hitről prédikálni; más dolgokról kell beszélni az érdeklődés biztosításáért, s természetesnek tartja, hogy hallgatói ismerik az evangéliumot. Azonban a legtöbb ember az üdvösség terve tekintetében teljesen tudatlan, és több tanításra szorul ebben a rendkívül fontos kérdésben.
Az elméleti előadások szükségesek, hogy az emberek felismerjék az igazság láncának egymásba fonódó szemeit, mint tökéletes egészet; de egyetlen olyan előadást se tartsunk, amelyben nem tárjuk fel Jézus Krisztust, a megfeszítettet, az evangélium fundamentumát. – Evangelizálás, 185–186. o.

A legsötétebb órákban, a legijesztőbb körülmények között is bízhat a keresztény hívő a minden fény és hatalom Forrásában. Nap mint nap megújulhat reménye és bátorsága Istenbe vetett hite által. „Az igaz ember a hite által él.” Isten szolgálatában nem kell sem csüggedni, sem bizonytalankodni, sem félni! Az Úr nemcsak valóra váltja a benne bízók legdrágább reményeit, hanem annál többet is tesz. Megadja azt a bölcsességet, amelyre különböző helyzetekben szükség van. – Próféták és királyok, 386. o.

Sok múlik a becsületes és őszinte emberek kitartó munkálkodásán. Sátán mindent megtesz azért, hogy keresztezze Isten szándékát, amelyet az engedelmesek által akar megvalósítani. Egyesek figyelmét eltereli nemes és szent küldetésükről. Úgy intézi, hogy földi örömök töltsék be életüket. Rábírja őket, hogy saját kényelmükkel törődjenek, vagy nagyobb földi előnyökért hagyják el azt a helyet, ahol életük áldás lehetne. Másokat pedig ellenvetésekkel és üldözéssel csüggeszt el, hogy megfutamodjanak a szolgálat elől. Ezeket az embereket a menny mélységes szánalommal nézi. Isten minden egyes gyermekéhez, akit a lelkek ellenségének sikerült elhallgattatnia, ez a kérdés hangzik: „Mit csinálsz itt?” Megbíztalak, hogy menj el széles e világra, hirdesd az evangéliumot, és készíts el egy népet Isten napjára. Miért vagy itt? Ki küldött ide? […] Akik ráébrednek arra, ha csak korlátozottan is, hogy mit jelent nekik és embertársaiknak a megváltás, azok fogalmat tudnak alkotni az emberiség nagy ínségéről. Szívük szánalomra indul azoknak az ezreknek erkölcsi és lelki nyomora láttán, akik annak az iszonyú végzetnek az árnyékában élnek, amelyhez képest a fizikai szenvedés semmivé lesz. – Próféták és királyok, 171–172. o.
 

Ahogy lecsapott a vihar, Jónás önmagát vádolta (Jón 1:1-12). A viselkedése elárul néhány dolgot a világlátásáról és arról, amit megértett Istenről vagy az „istenekről”, ahogy abban az időben az emberek gondolkodtak. Hitük szerint az istenek különféle területek felett uralkodtak, és a tenger a démonok fennhatósága alá tartozott. Dühük lecsillapítása érdekében áldozatot kellett bemutatni nekik. Bár Jónás zsidó volt, valószínűleg az ő világképét is befolyásolták kora vélekedései.

2. Olvassuk el Jón 2:1-3, 7-10 verseit! Mit mondanak ezek az igék arról, hogyan kezdte megérteni Isten gondviselését Jónás?

Jónás miközben menekült arról a területről, ahol az emberek Jahvét tartották az Istenüknek, nehéz úton, de megtanulta, hogy Isten mindenhol, még idegen kultúrák között is ugyanaz a mindenható Úr. A szél és a hullámok is Istenhez tartoztak, a hal szintén. „Az ÚRé a föld s annak teljessége, a földkerekség s annak lakói” (Zsolt 24:1, ÚRK). Jónás szívből az Úrhoz fordult, megvallotta bűnét és megmenekült.
Nekünk is lehetnek téves képzeteink Istenről és arról, hogy mit vár el tőlünk. Az egyik gyakori félreértés szerint az Úr azt szeretné, hogy csak a saját megváltásunkra koncentráljunk, vonjuk ki magunkat a körülöttünk lévő bűnös világból. Habár feladatunk „szeplőtelenül megőrizni magunkat e világtól” (Jak 1:27), a középpontban annak kell állnia, hogyan hozhatunk áldást és reményt a szükségben lévőknek.
A másik félreértés, ami távol tart bennünket a misszióra hívás elfogadásától, ha azt hisszük, hogy a siker rajtunk múlik. Mi nem menthetünk meg senkit, mint ahogy Jónás sem tudta megmenteni Ninivét. Elképzelhető, hogy „megváltói” mentalitással közelítünk a misszióhoz. Isten nem arra hív, hogy mi mentsük meg az embereket, hanem arra, hogy működjünk együtt vele az Ő megváltó munkájában. Istent dicsőítve bizonyságot teszünk arról, hogyan formál át bennünket, azonban egyedül csak Ő képes az embereket magához vonzani. Mi hinthetjük az igazság magjait, de csak Isten hozhat szívbéli megtérést. Gyakran összetévesztjük a mi szerepünket Istenével, ami elég ahhoz, hogy a bizonyságtevés elmulasztására bárki mentséget találjon. Igen, az Úr felhasználta Jónást, de Isten térítette meg Ninivét, nem a próféta.
 

A lélekmentés nehéz, túl nehéz ahhoz, hogy az ember egyedül végezze. Hogyan tanulhatjuk meg tehát engedni, hogy ezt Ő tegye, de általunk, a mi életünk és bizonyságtételünk által?

EGW idézet

Ha Jónás higgadtan gondolkozik első megbízatásakor, akkor megérti, ostoba dolog bárminemű erőfeszítést is tennie a felelősség előli menekülésre. Azonban nem sokáig haladt háborítatlanul eszeveszett futása útján. „Az Úr... nagy szelet bocsátott a tengerre. Nagy vihar támadt a tengeren, és már azt hitték, hogy hajótörést szenvednek. Félelem fogta el a hajósokat; mindegyik a maga istenéhez kiáltott, és a hajóban levő holmikat a tengerbe dobták, hogy így könnyebbé tegyék azt. Jónás pedig lement a hajó mélyébe, és ott feküdt mély álomba merülve.” (Jón 1:4–5) – Próféták és királyok, 267. o.

Meggyőződésetek alapja az legyen, hogy Isten ismeri minden próbátokat és nehézségeteket a gonosszal vívott küzdelem során. Az Urat gyalázza az, aki hitetlen szavakkal próbálja korlátozni az Ő erejét. A világ Isten hatalmas munkaterülete. A föld lakóit egyszülött Fia vérével váltotta meg, és az a szándéka, hogy irgalmának üzenete eljusson minden emberhez. Aki erre a munkára hívatott, azt megpróbáltatások fogják érni, de sosem szabad elfelejtenie, hogy Isten mellette áll, hogy megerősítse és támogassa őt. Az Úr nem kéri, hogy megtört nádszálra támaszkodjunk. Ne az emberektől várjunk segítséget. Őrizzen meg az Úr, hogy embereket helyezzünk Isten helyébe! A Jehova Isten az örök hatalom. – Reflecting Christ, 352. o.

Amikor Isten utat nyit egy bizonyos feladat elvégzésére, és biztosít az eredményről is, a választott eszköznek minden tőle telhetőt meg kell tennie a megígért eredmény elérésére. A munka végzése közben tanúsított lelkesedés és kitartás arányában adja az eredményt. Csak akkor tud csodákat művelni népéért, ha az fáradhatatlan energiával megteszi a maga részét. Szolgálatára szentelődő, erkölcsileg bátor emberekre van szüksége Istennek, akik mélységesen szeretik embertársaikat, és buzgóságuk sohasem lankad. Az ilyen munkás semmilyen feladatot nem tart terhesnek, semmilyen kilátást túl reménytelennek. Tántoríthatatlanul addig fáradozik, amíg a látszólagos kudarc dicső győzelemmé lesz. A máglya és a börtönfalak sem térítik el attól a szándékától, hogy Istennel együtt dolgozzon országa építésén. – Próféták és királyok, 263. o.

Olyan férfiak és nők érték el a legjobb eredményt a lélekmentésben, akik nem voltak büszkék képességeikre, hanem alázattal és hittel igyekeztek segíteni a körülöttük élő embereken. Ugyanezt tette Jézus is. Közeledett azokhoz, akiket el akart érni. Milyen gyakran megtörtént, hogy a köréje gyűlt néhány embernek mondta el tanításait, és az arra járók közül egyik a másik után állt meg, hogy meghallgassa; míg végül hatalmas sokaság hallotta csodálkozással és áhítattal a mennyből küldött Tanító szavait. – Az evangélium szolgái, 194. o.
 

Jónás tapasztalata a hal gyomrában (Jónás 2. fejezete) drámai bemutatása Isten szeretetének és kegyelmének. A próféta imájából kitűnik, hogy nem felejtette el Isten szeretetüzenetét. Az Úrral való elképesztő tapasztalata azonban nem jelenti azt, hogy régi berögződései vagy szokásai könnyen megváltoztak volna, még ha el is ment Ninivébe.

3. Olvassuk el Jónás 3. fejezetét! Miként reagáltak az emberek Jónás prédikációjára? Milyen tanulságot vonhatunk le ebből a bizonyságtételre vonatkozóan?

Bárhogy is érzett Jónás a niniveiek iránt, azt prédikálta, amit Isten mondott neki, és az eredmény megdöbbentő volt: a niniveiek megtértek. Jónásnak sok mindenen kellett keresztülmennie, dolgokat megtennie, amit nem akart, de amikor engedelmeskedett, Isten megdicsőült.
Isten missziója olyanok vállán halad előre, akik hajlandóak áldozatot hozni, még ha vonakodva is. Értékrendünk nem akadályozhatja Istennek az elveszettekért végzett szolgálatát. Jónáshoz hasonlóin néha mi is előítéletekkel küzdünk, amelyek távol tartanak bizonyos személyektől és csoportoktól. Alázatra van szükségünk, hogy szembenézhessünk előítéleteinkkel.
A misszióhoz ugyanakkor idő és érzelmi energia is kell. A mások életébe való befektetés és az igazi törődés megterhelő lehet. Egy olyan korban, amikor már a saját életünkkel és a problémáinkkal való lépéstartás is stresszes, mások érzelmi támogatása túlságosan kimerítőnek tűnhet.
Végül pedig: a misszióba való bekapcsolódás gyakran megkívánja, hogy változtassunk a pénzhez való viszonyunkon és azon, ahogyan használjuk azt. Legyen szó emberek gondozásáról, könyvek és egyéb kiadványok vásárlásáról, esetleg szolgálatokról vagy kényelmi szolgáltatásokról, amelyek igénybevételével időt szabadíthatunk fel a misszióra, lesznek a misszióhoz kapcsolódó kiadások. A missziómunka mindig áldozatokat követel. Jó hír viszont, hogy Jónás alkalmatlansága ellenére Isten erőteljesen munkálkodott a niniveiek megtérésén. Csakhogy sajnos a próféta nem osztozott a menny örömében.
 

Milyen áldozatot kér Isten tőled most, hogy bemutathasd valakinek az Ő szeretetét? Mennyire bízol benne, hogy beváltja ígéretét, miszerint az áldozatok által te is gazdagabbá válsz?

EGW idézet

Minden megmentett léleknek le kellene mondani a saját terveiről, és azt az utat választani, amelyen Krisztus vezeti őt. Az értelmet Krisztusnak kell alárendelni, hogy megtisztíthassa azt. Ez akkor valósul meg, amikor elfogadjuk a krisztusi tanításokat. Ó, milyen nagy szükségünk van arra, hogy közelről ismerjük meg Őt! Behatóbban tanulmányozzuk az Ő tervét, és teljesítsük az akaratát. Engedelmes szívvel tegyük fel a kérdést: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” […]
Szüntelenül lebegjen a szemünk előtt az a tény, hogy az idő rövid. A törvénytelenség egyre inkább terjed. Az igazaknak világítaniuk kell. Általuk mutatkozzon meg Isten dicsősége a földön. – This Day With God,
322. o.

Ha közösséged van Krisztussal, az Ő mértékével mérsz minden embert, és olyan mélységesen szereted őket, mint Krisztus téged. Akkor nem elűzöd, hanem megnyered; nem támadod, hanem vonzod azokat, akikért Krisztus meghalt. Soha senkit nem lehetett volna visszavezetni Istenhez, ha Krisztus nem fáradozott volna személyesen érte. Ez a személyes munka a lélekmentés titka: ha nem nézed nyugodtan, közömbösen a „haldoklókat”…, ha megesik rajtuk a szíved, és segítő kezed feléjük nyújtod; ha hited és szereteted karján viszed őket Krisztushoz; ha vigyázol rájuk, és bátorságot öntesz beléjük; ha megértéseddel és bizalmaddal véded őket az eleséstől.
Ebben a munkában a menny angyalai készek együttműködni velünk. A menny minden segítséget megad azoknak, akik keresik és mentik az elveszetteket. Angyalok segítenek a legfelszínesebb és a legmegátalkodottabb ember megközelítésében, és az egész menny örül, amikor egy is visszatalál Istenhez. A szeráfok és a kerubok megpengetik arany hárfájukat, énekben dicsőítve Istent és a Bárányt, mert szereti az embert és irgalmas hozzá. – Krisztus példázatai, 197. o.

Krisztus a földre jött szenvedni és meghalni, hogy ha hiszünk benne, s elfogadjuk az Ő érdemeit, Isten munkatársaivá lehessünk. A Megváltó terve az volt, hogy mennybemenetele után a követői folytassák azt, amit Ő elkezdett. Az emberi eszközöknek miért nem szívügye eljuttatni az evangélium üzenetét a sötétben ülőkhöz? Akadnak ugyan, akik a világ végére is készek elvinni az igazság fényét, de Isten megköveteli, hogy az igazság összes ismerője igyekezzen lelkeket nyerni az ige szeretetének. Ha nem állunk készen rendkívüli áldozatokat hozni a pusztulásra szánt lelkek megmentéséért, miként lehetnének méltóvá arra, hogy belépjenek Isten városába? – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 9. köt., 103. o.
 

„Ó, URam, hát nem ezt mondtam, amikor még otthon voltam? Azért siettem, hogy Tarsísba fussak, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, késedelmes a haragra, és nagy a kegyelmed, és a gonoszt is megbánod” (Jón 4:2, ÚRK). Milyen gyönyörű ima ez Jónástól! Vagy mégsem?

4. Olvassuk el Jónás 4. fejezetét! Mi nem stimmelt a prófétával?

Jónás annyira gyűlölte azokat az embereket, akikhez Isten elküldte, hogy azt érezte, jobb lenne meghalnia, mint megszégyenülnie, amikor a Ninive ellen meghirdetett ítélete kudarcot vall. Azt akarta, hogy a város legyen a következő Sodoma és Gomora. Remélte, hogy Isten ítélete sújt le a gyűlölt népre. Amikor ez elmaradt, a világképének alapja rendült meg, és inkább meghalt volna, minthogy hagyja, hogy világa felforduljon. Isten már másodszor szembesíti Jónást önmagával, nem prédikációval, szóval, hanem egy tapasztalat által.
A világnézet nem az igényeink szerint alakul ki, nem is változik, csak mert valami újat vagy az eddigiekhez képest mást hallunk. Általában az élettapasztalataink és azok értelmezése vagy magyarázata alapján alakul ki és változik meg.
Az új tapasztalat abban segítette Jónást, hogy felismerje: a világképe eltorzult. Isten adott egy növényt, ami különös módon egyetlen nap alatt akkorára nőtt, hogy elég árnyékot vetett, védte Jónást a nap hevétől. A próféta hálás volt, de nem a csodatévő Istennek, hanem csak a növénynek örült. Ahelyett, hogy belátta volna: érdemtelenül részesült ebben a csodában, megérdemelt és helyénvaló áldásnak gondolta, amit jól végzett munkájáért kapott. Amikor a növény elpusztult, a veszteség kihozta a sodrából, önértékelési problémát okozott neki és öngyilkos gondolatokat ébresztett benne. Ezek után Isten gyengéd helyreigazítása következett. Ez segített Jónásnak belátni, milyen balgaság volt többre értékelni egy növényt, mint sokezer életet – állatokét, gyerekekét.
 

Elmarad a feloldás, hogy Jónás végül megtért volna. A befejezetlen történet felénk irányul. Mit vált ki belőlünk, hogy Isten törődik a gonoszokkal, az elnyomókkal és a róla mit sem tudó emberekkel is világszerte?

EGW idézet

Jónásnak elsőként kellett volna örvendeznie a menny csodálatos kegyelmén, amikor megtudta, hogy Isten irgalmaz a városnak, amely gonoszsága ellenére bűnbánatot tartott, és zsákban, hamuban bánkódott. Ehelyett az a gondolat foglalkoztatta, hogy hamis prófétának fogják tartani. Hírnevét féltve, szem elől tévesztette, hogy ettől felmérhetetlenül többet érnek e szerencsétlen város lakói. Isten szánalma a bűnbánó niniveiek iránt „nagyon rosszul esett Jónásnak, és megharagudott... Ó, Uram! Gondoltam én ezt már akkor, amikor még hazámban voltam! Azért akartam először Tarsisba menekülni, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, nagy a szereteted, és még a rosszat is megbánod.” (Jón 4:1–2)
Újra engedett gáncsoskodó, kételkedő hajlamának. Ismét erőt vett rajta a csüggedés. Szem elől tévesztette mások érdekeit. Szeretett volna inkább meghalni, mint élni és látni, hogy a város megmarad. Elégedetlenül kiáltott: „Most azért Uram, vedd el az én életemet, mert jobb meghalnom, mint élnem!” – Próféták és királyok, 271. o.

Ez a tanítás Isten szolgáinak ma is szól. A nagy városoknak ma éppen olyan szükségük van az igaz Isten tulajdonságainak és szándékainak megismerésére, amint annak idején volt a niniveieknek. Krisztus követeinek meg kell ismertetniük az emberekkel a szem elől tévesztett nemesebb világot. A Szentírás tanítása szerint csak az a város marad meg, amelynek építője és alkotója Isten. A hit szemével az ember megláthatja a menny küszöbét, amelyet eláraszt Isten dicsősége. Az Úr Jézus munkálkodó szolgái által szólítja fel az embert, hogy megszentelt vágyakozással törekedjen a soha el nem múló örökségre. Buzdítja, hogy gyűjtsön kincset Isten trónjánál. – Próféták és királyok, 274. o.

Isten odaajándékozta Fiát megváltásunkért. Ezzel bebizonyította, hogy minden embert értékesnek tart. Ezért nem engedélyezi, hogy megvetően szóljunk másokról. A körülöttünk levőkben hibákat és gyöngeségeket fogunk felfedezni, Isten mégis tulajdonának tekint minden lelket, mivel Ő teremtette valamennyit. Sőt kétszeresen a tulajdonai, hiszen Krisztus vére által váltotta meg őket. Valamennyiüket a maga képmására teremtette, ezért még a legzüllöttebb emberrel is tisztelettel és gyöngéden kell bánnunk. Isten felelősnek tart minket akár egyet-
 
len megvető szóért is, melyet olyan lélek ellen ejtünk ki, akiért Jézus Krisztus az életét adta. […] Aki Isten szószólójaként áll, ne ejtsen ki olyan szót, amilyet a menynyei Fenség nem vett ajkára, amikor Sátánnal vitázott. Hagyjuk Istenre az ítélkezést. – Gondolatok a hegyibeszédről, 56–57. o.

A próféta története több mint megkapó. Isten meg tudta menteni a niniveieket Jónás gyenge tanúságtétele ellenére is, ami fontos emlékeztetőül szolgál: a mi szerepünk csupán az, hogy Isten közvetítői legyünk, hiszen egyedül Ő képes meggyőzni és megtéríteni a szíveket. Emlékeztet, hogy Isten csak készséges és alázatos hírnököket keres, akik követik útmutatását.
 

5. Olvassuk el Ézs 6:1-8 verseit! Mi a lényegi üzenete ennek a résznek?

A hívás adott, Isten készséges önkénteseket keres, nekünk pedig válaszolnunk kell, mégpedig azzal, hogy átadjuk magunkat vezetésének, figyelünk a hangjára és engedelmeskedünk neki, mondjon bármit.
A történet megjeleníti Isten szeretetét is az emberek iránt, akik olyan helyen élnek, ahol ezt nem érzik, a hangját nem hallják. Amiképpen szánakozott Ninivén, úgy a milliós nagyvárosokon is, ahol épületek növekednek fák és virágok helyett, és az állandó zaj megnehezíti az elcsendesülést, a figyelést.
A niniveiekről azt mondta Isten, hogy „nem tudnak különbséget tenni jobbés balkezük között” (Jón 4:11). Szüksége van tehát követekre, akik hajlandóak elvinni az üzenetét azokhoz, akik ki sem látszanak az üzleti ügyekből és az élet fertelmeiből. Ézsaiás ezt hallotta: „Ki megy el…?” Mi lesz a te válaszod?

Kihívás: Egy üres lapra vagy az imalistádra írd fel tíz ember nevét, akikről tudod, hogy nem hisznek! Őket fogjuk a te „tanítványaidnak” nevezni. A lista egészen a negyedév végéig legyen kéznél, és imádkozz értük nap mint nap! Imádkozz azért, hogy Isten segítségével ismerősökből szinte a barátaiddá váljanak, majd a felszínes barátságok mélyüljenek el, alakuljon ki bizalom is! A folyamat során figyelj a barátaid szükségleteire, fájdalmaira és az élet okozta sérüléseire! Majd kérd azt is, hogy Isten töltse be ezen szükségleteket!

Kihívásra fel! Válassz egy, a lakhelyedhez közeli és egy lakhelyedtől távoli várost a világon! Kezdj el imádkozni az ott élőkért! Kérd, hogy Isten erősítse meg az adventvárók jelenlétét e helyeken, akik Jézus közeli visszajöveteléről beszélnek!

EGW idézet

Kuszáltan, megalázottan képtelen megérteni Isten célját Ninive megkímélésében. Jónás mégis teljesítette megbízatását, a nagy város megintését. Jóllehet a megjövendölt esemény nem következett be, az intő üzenet Istentől volt, és megtörtént az, amit el akart érni általa. Kegyelmének dicsősége megmutatkozott a pogányok között. Akik hoszszú ideje „setétségben ültek, és a halálnak árnyékában” „nyomorultan vasra verve”, „az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban és megszabadította őket szorult helyzetükből. Kihozta őket a sötétségből és a halál árnyékából, köteleiket pedig letépte.” „Elküldte igéjét, meggyógyította, és a sír mélyéről kimentette őket.” (Zsolt 107:10, 13–14, 20) – Próféták és királyok, 272. o.

Ha nem is mi választottuk azt a munkát, amit végeznünk kell, fogadjuk el azt úgy, hogy azt Isten választotta részünkre. Ha tetszik, ha nem, el kell végeznünk azt a munkát, ami éppen ránk vár. „Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed; mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcsesség nincs a Seolban, ahová menendő vagy.” (Préd 9:12)
Ha az Úr Ninivébe akar velünk üzenetet küldeni, megvan az oka rá, és nem tetszik neki, ha Joppéba vagy Kapernaumba megyünk. Éppen ott, ahova küld, lehet valakinek szüksége arra a segítségre, amit mi tudunk nyújtani. Aki Filepet az etiópiai komornyikhoz, Pétert a római századoshoz és az izraelita leánykát Naámán, szíriai hadvezér megsegítésére küldte, ma is elküldi képviselőit – férfiakat, nőket, gyermekeket – azokhoz, akiknek mennyei segítségre és vezetésre van szükségük. – A nagy Orvos lábnyomán, 472–473. o.

A mi terveink nem mindig azonosak Isten terveivel. Talán úgy látja, hogy nekünk is és ügyének is az a legjobb, ha akadályt gördít legjobb szándékaink megvalósítása elé, ahogy ezt Dávid esetében is tette. De egy dologban biztosak lehetünk: megáldja és ügye előbbre vitelére felhasználja azokat, akik őszintén az Ő megdicsőítésére szentelik magukat és mindenüket. Ha jónak látja megtagadni kívánságaikat, úgy kárpótolja őket, hogy tanújelét adja szeretetének, és valami más szolgálatot bíz rájuk. Ő, aki jobban ismer minket, mint mi magunk, sokszor irántunk való féltő szeretete és sorsunk iránti érdeklődése miatt nem engedi, hogy saját önző becsvágyunknak tegyünk eleget. Nem engedi, hogy elmenjünk a ránk váró egyszerű, de szent feladatok mellett. Sok esetben pontosan ezek képezik azt az elengedhetetlen iskolát, amelyben felkészülhetünk nagyobb feladatokra. Sokszor meghiúsulnak terveink, hogy megvalósulhasson az a terv, amelyet Isten gondolt el számunkra. Sohasem igazán áldozat az, amit Istenért kell tennünk. Jóllehet sok dolgot fel kell adnunk érte, de ezt téve csak arról mondunk le, ami a menny felé vezető utunkat akadályozza. Még ha önmagukban véve jó dolgokat kell is feladnunk, biztosak lehetünk afelől, hogy Isten valami jobbat tartogat számunkra. – A nagy Orvos lábnyomán, 473. o.
 

Ellen G. White: Üzenet az ifjúságnak, „Hitben dolgozz!” c. fejezet, 197–198. o.

„Azok kifogásai, akik nem végzik ezt a munkát, nem mentesítik őket a felelősség alól, és ha úgy döntenek, hogy nem végzik a munkát, akkor elhanyagolják azokat, akikért Krisztus meghalt, elhanyagolják Istentől kapott felelősségüket, és a mennyei könyvekben hűtlen szolgaként jegyzik fel őket. Vajon a Mesterhez hasonlóan dolgozik az a lelkész, hogy mások számára erősség és áldás legyen, aki elzárkózik azok elől, akiknek szükségük van a segítségére? Akik elhanyagolják a személyes kapcsolatot az emberekkel, önzővé válnak, miközben éppen arra a tapasztalatra van szükségük, hogy kapcsolatba kerüljenek testvéreikkel, megértsék lelki állapotukat, és tudják, hogyan kell Isten nyáját legeltetni, mindenkinek a maga idejében adva meg a maga eledelét. Aki elhanyagolja ezt a munkát, nyilvánvalóvá teszi, hogy erkölcsi megújulásra szorul. Meglátja majd, hogy nem viselte a munka terhét” (Ellen G. White: The Advent Review and Sabbath Herald. 1892. augusztus 3.).
„Jónás feladata súlyos felelősséggel járt. De aki megparancsolta, hogy menjen, erőt és eredményt is tudott adni szolgájának. Ha a próféta habozás nélkül engedelmeskedik, sok keserű tapasztalattól megmenekül és Isten gazdagon megáldja. Az Úr azonban nem hagyta el a kétségbeesett prófétát. Egy sor próba és különös intézkedés nyomán újjáéledt bizalma Istenben és menteni tudó végtelen hatalmában” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 167. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: Példabeszédek 19–25; Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, „A lélek gyógyítása” c. fejezet

 

1.    Kihez nem illik a gyönyörködés?    

2.    Mit nyer az, aki követi az igazságot és az irgalmasságot?

3.    Milyen emberrel kerülendő a barátkozás?

4.    Mi miatt nem távozhat el az embertől a gyalázat?

5.    Milyen alkalommal tett Jézus a legrettenetesebb testi betegség meggyógyításánál is nagyobb csodát?

Általános áttekintés

Az utóbbi hetek alatt megérthettük, hogy a missziómunka Isten kezdeményezésében gyökerezik, és Isten az, aki elhív minket erre a munkára. Az Isten elhívásának tapasztalatát átélők közül egyesek kerülik a missziómegbízatás teljesítését, és nem élnek azon előjogukkal, hogy hirdethetik a világnak Isten szeretetének tapasztalatát.
Egy adott pillanatban minden ember, aki tapasztalatot szerzett Istennel, szembesül a kísértéssel, hogy ne ossza meg másokkal is a tapasztalatát. A legjobb, ha alázatosan elismerjük ezt a valóságot, ahelyett hogy azt feltételeznénk, hogy csak mások szembesülhetnek ezzel a helyzettel. Amint beismerjük, hogy küzdünk ezzel a kísértéssel, könnyebb megtennünk a megfelelő lépéseket, hogy kikerüljünk a feladatvégzés alóli kibúvás zónájából, és egy egészségesebb területre lépjünk, Isten szeretetének mások számára történő megosztásának területére.
A küldetés végzésének elkerülésére felhozott kifogások mögött az ördög áll, aki azt akarja, hogy senki se tapasztalja és kövesse Isten jóságát. Következésképpen a küldetés megkerülése nemcsak kötelezettség alóli kibúvás, hanem elmulasztott lehetőség, amely által másokat az Istennel együtt élt, elmélyültebb, értelmesebb, gazdagabb életre lehetett volna vezetni. A magyarázati rész két lehetséges módját mutatja be annak, hogy miként lehet a kifogásokat a megbízás végzése alóli kibúvóként használni. Ezek a kifogások nem az egyedüliek, de talán a legfontosabbak mind közül. Az elsőt a tanítványok Gecsemáné-kerti magatartása, a másodikat Jónás története szemlélteti.

Magyarázat

Gecsemáné

Amikor Jézus földi élete utolsó napjaihoz közeledett, letartóztatása, pere és kivégzése előtt magával vitte tanítványait a Gecsemáné kertbe, hogy vele együtt imádkozzanak. Megkérte legközelibb három tanítványát, hogy maradjon ébren vele, és támogassa Őt az imában, mivel nagyon nehéz teherként nehezedtek rá az előtte álló események. Jézusnak kétségbeesett szüksége volt barátai bátorítására, vigasztalására (Mt 26:36–45).
Sajnos a tanítványok, akik egyébként őszintén szerették Jézust, és
kedves, drága Barátjuknak tartották, képtelenek voltak teljesíteni a kéré­sét, és elaludtak. Kétszeri gondatlanság miatt következett be a baj: a tanítványok ébersége csökkent, így az aluszékonyság meggátolta őket abban, hogy enyhítsenek az Úrra nehezedő terheken. Mielőtt azonban lehetőséget kaptak volna a helyzet helyrehozatalára, Jézust letartóztatták és elvitték (Mt 25:47–56). Elmulasztottak tehát egy alkalmat, amikor szolgálhatták volna Őt, akit annyira szerettek
A gondot abban a helyzetben nyilván nem az képezte, hogy a tanítványok addig sosem tapasztalták volna Jézus szeretetét. Számos bizonyítékuk volt arra, hogy Mesterük szereti őket. Továbbá arról sem volt szó, hogy eltávolodtak volna Jézustól. Végsősoron ott voltak vele a Gecsemáné kertben. Mindezek ellenére felütötte a fejét az önelégedettség érzése. A tanítványok nem értették, hogy mennyire fontos volt ébren maradniuk és imádkozniuk Jézusért abban a sorsdöntő pillanatban. Elszalasztották az alkalmat megosztani az Atya szeretetét azzal, akitől oly sokat tanultak a szeretetről.
Sajnos mi is gyakran elkövetjük ezt a hibát, és az önelégedettség és gondatlanság bűnébe esünk. Szép tapasztalatokat szereztünk Jézussal, akinek a követői vagyunk, a valóságban azonban, ha jobban megfigyeljük, sokan tetszelgünk a hitünkben. Ez az önelégültség sokszor észrevétlenül alakul ki a hívőben. Amikor a saját életünk felett elmélkedünk, megtörténhet, hogy tudatosul bennünk: nem érezhető, látható módon szeretjük embertársainkat. A tanítványokhoz hasonlóan mi is tudjuk, hogy Jézus jó, és hogy vele akarunk lenni, de ránk tör a lelki aluszékonyság, és lehetőségeket szalasztunk el arra, hogy megosszuk a kétségbeesett világgal Isten szeretetét. Tiszteletteljesen figyelmeztetnünk kell egymást: legyünk éberek, mindig készek megosztani a szenvedő világgal a szeretetet, amelyet lelki tapasztalataink során megismertünk.

Jónás

A második kifogás a küldetés alóli kibúvásunkra a Jónás történetében az elszalasztott lehetőségek formájában ölt alakot. Ez a fajta kifogás különbözik a tanítványok Gecsemáné kerti gondatlanságától és önelégültségétől, de ugyanúgy gyakori jelenség. Jónás története több ízben is szemlélteti ezt a második típusú kifogást. Habár a történet összetett, a Jónás könyve lényegében az elszalasztott lehetőségek története.
Jónás ismerte Istent, az Ő nevében prófétált Izraelben, mielőtt a ninivei megbízatását kapta (2Kir 14:25). Addigi prófétai szolgálatát mindvégig az izraeliták körében végezte, munkájával Izraelt bátorította, erősítette, de ki volt zárva, hogy Izrael ellenségei körében is prófétáljon.
A Jónás könyvét olvasva észrevesszük, hogy a prófétának nehezére esett szeretni a nem zsidó származású embereket.
Két fontos elmulasztott lehetőséget találunk a Jónás könyvében. Az első a hajon történt, amelyen Jónás Isten elől menekült. A vihar alatt a próféta körül isteneikhez imádkozó, pogány tengerészek könyörögve kérték Jónást, hogy imádkozzon a saját Istenéhez, remélve, hogy közbenjárása lecsendesíti a vihart (Jón 1:6). Jónás azonban nem imádkozott, inkább választotta volna az asszisztált öngyilkosságot (Jón 1:12). A történet e szakaszában Jónás nem tudhatta, hogy egy cethal meg fogja menteni az életét, ezért megkérte a tengerészeket, hogy vessék őt a tengerbe.
A hajósok, akikbe több együttérzés szorult, mint Jónásba, az elején elutasították a kérést, de lassan tudatára ébredtek, hogy nincs több opciójuk (Jón 1:13). Amint bedobták Jónást a tengerbe, a vihar lecsillapodott, ami további tiszteletet váltott ki a matrózokban Jónás Istene iránt. A gond az volt, hogy Jónás elszalasztotta a lehetőséget, hogy imádkozzon Istenhez, ehelyett inkább emberi megoldást javasolt. Ez az alkalom segíthetett volna a matrózoknak jobban megismerni Istent.
A második elszalasztott lehetőség ideje akkor volt, amikor Jónás Ninivében prédikált. A nép elfogadta Jónás üzenetét és megtért, Jónás azonban eltűnt. A bibliai leírásból megtudjuk, hogy egy közeli dombra hágott fel, abban reménykedve, hogy saját szemével láthatja Ninive elpusztítását (Jón 4:5). Mivel ez nem történt meg, a próféta megharagudott Istenre (Jón 4:1). Jónás előtt világossá vált, hogy miért talált kifogást Isten megbízása alól kibújni. Elmondja az Úrnak, hogy tudja, szerető és irgalmas Isten, s mint ilyen, minden valószínűség szerint meg fog bocsátani a niniveieknek (Jn 4:2). Ismerve ezt a bibliai igazságot, Jónás nem akart útra kelni, hogy olyan embereknek hirdesse Isten üzenetét, akiket nem szeretett. Nem akarta, hogy ők is megtapasztalják Isten jóságát.
Jónás könyve az egyetlen könyv a Szentírásban, amely egy kérdéssel ér véget (Jón 4:11). A kérdés közvetlen, Isten teszi fel a prófétának:
„Miért nem vagy képes szeretni embertársaidat úgy, ahogy én szeretem őket?” Mivel Jónás nem volt hajlandó közeledni az ellenségeihez, a város falain kívül volt akkor, amikor bent kellett volna lennie, hogy segítse a niniveieket közeledni Istenhez. Jónás elutasító magatartása elmulasztott lehetőséggé változott.
Jónás mentegetőzése a nemzetközpontúság, az előítélet és a rasszizmus formáját öltötte. Megtapasztalta ugyan Isten szeretetét és irgalmát az életében, a szívében lángoló nemzeti büszkeségen azonban nem tudott felülkerekedni. Mivel meg volt arról győződve, hogy jobb, mint a többiek, nem volt hajlandó elvégezni a munkát, amire az Úr kérte. Milyen szomorú történet! Mindezek ellenére ma is tanulhatunk belőle!
A könyv végén szereplő kérdést tegyük fel magunknak és gyülekezetünknek. Szeretjük a körülöttünk élő, tőlünk különböző közösségeket, főként a világ más országaiból érkezetteket?
Túl sokszor lehettünk tanúi olyan beszélgetéseknek a gyülekezetben és a szombatiskolában, amelyek során a résztvevők káros előítéletekről, nemzetközpontú magatartásról tanúskodtak. Ezeket a viselkedésbeli megnyilvánulásokat gyakran kísérik mentegetőzések, amelyekkel megindokolják, hogy miért nem végeznek missziót bizonyos társadalmi körökben. Jónás is hasonlóképpen gondolkodott.
Jónásban nem tudatosult, hogy amikor Isten szeret és együtt érez az emberrel, mennyei irgalmának megnyilatkozása emlékeztet, hogy velünk is hasonlóképpen jár el. Amikor küldetésbe mégy, Isten szeretetét hirdeted, és tanúja lehetsz emberi életek megváltozásának; ezek a tapasztalatok gazdagabbá teszik az Istennel való járásodat, új kapcsolatokat alakíthatsz ki tőled nagyon is különböző emberekkel, de akik szeretik és követik Jézust. Ha másként dönt, Jónás köthetett volna új barátságokat a hajón, hirdethette volna a fedélzeten a hitét. Ugyanez érvényes a Ninivében történtek esetében is. Sajnos Jónás elmulasztotta ezeket az alkalmakat, mivel önző, nemzetközpontú büszkeségére hallgatva, kifogásokat talált, hogy kimentse magát a szolgálat alól.

Alkalmazás

Mind hálásak kellene, hogy legyünk a Jézussal szerzett szép tapasztalatokért. Idővel azonban gyakran elhatalmasodik felettünk az önelégedettség érzése az Istennel folytatott utazásunk során. Ez az önelégedettség pedig gyakran jár együtt azzal, hogy kifogásokat keresünk, csak hogy ne kelljen másokkal is megosztanunk Isten szeretetét. Mindez észrevétlenül is kialakulhat, és mielőtt tudatosulna bennünk, elalszunk, amikor ébernek kellene lennünk. Mind egyéni, mind gyülekezeti szinten figyelmesen vizsgáljuk meg a mindennapi életünket, és vonjuk felelősségre magunkat. Ha nem keressük tudatosan, aktívan a kapcsolatot a terheiket vonszoló szenvedőkkel és szükségben levőkkel, gyakorlatilag meg vagyunk elégedve az állapotunkkal. A felelősségre vonás szükségessé teszi egy gyülekezeti baráti csoport megalkotását, amelynek tagjai nyitottak ennek az önelégedettségi állapotnak a megvizsgálását illetően, és készek segíteni egymásnak megtalálni azokat a módszereket, amelyek által felfrissíthetik a tapasztalatukat Istennel, és innovatív módon másokkal is megosztják ezeket.
Vannak viszont olyan személyek, akik számára a valóság szomorúbb e tekintetben. Különböző kifogásokkal állnak elő, csak hogy elkerüljék a missziómunkát bizonyos embercsoportokkal – mint például a muzulmánokkal, vagy a katolikusokkal –, mivel úgy érzik, ezek az emberek nem érdemlik meg Isten szeretetét. Ezek a kifogások felsőbbségi, nemzetközpontú érzésekről tanúskodnak, és sürgősen szükségük van Isten segítségét kérni, hogy ezeket az embereket is szeretni tudják. Tegyük fel magunknak a kérdést: mit gondolunk ezekről az emberekről? Ha tartunk bizonyos embercsoportoktól, vagy azt hisszük róluk, hogy nem érdemlik meg az üdvösséget, ez annak a jele, hogy velünk van a baj, nem az illető embercsoporttal. Nehéz önvizsgálatot tartani, őszintén felmérni a saját állapotunkat, de a Szentlélek által vezetett és befolyásolt gyülekezetek képesek erre.