1Pál, Krisztus Jézusnak foglya, és Timótheus, az atyafi, Filemonnak, a mi szeretett munkatársunknak,
2És Appiának, a szeretettnek, és Arkhippusnak, a mi bajtársunknak, és a te házadnál való gyülekezetnek:
3Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.
4Hálát adok az én Istenemnek mindenkor, emlegetvén téged az én imádságaimban,
5Mert hallom a te szeretetedet és ama te hitedet, mely van benned az Úr Jézushoz, és minden szentek irányában,
6Hogy a te hitedben való közösség hathatós legyen, a Krisztus ügyében, minden bennetek levő jónak megismerése által.
7Mert sok örömünk és vígasztalásunk van a te szeretetedben, hogy a szenteknek szíveik megvídámodtak te általad, atyámfia.
8Annakokáért jóllehet nagy bátorságom van a Krisztusban, megparancsolni néked azt, a mi illendő,
9A szeretetért inkább kérlek, ilyen lévén, mint Pál, a megvénhedett, most pedig foglya is a Jézus Krisztusnak;
10Kérlek téged az én fiamért, a kit fogságomban szűltem, Onésimusért,
11A ki egykor tenéked haszontalan volt, most pedig mind néked, mind nékem nagyon hasznos,
12Kit visszaküldöttem; te pedig őt, azaz az én szívemet, fogadd magadhoz!
13Őt én magamnál akartam tartani, hogy te helyetted szolgáljon nékem az evangyéliomért szenvedett fogságomban;
14De a te megkérdezésed nélkül semmit sem akartam cselekedni, hogy jótéteményed ne kényszerítésből, hanem szabad akaratból való legyen.
15Mert talán azért vált meg tőled ideig-óráig, hogy őt, mint örökkévalót kapd vissza;
16Nem úgy immár mint szolgát, hanem szolgánál nagyobbat, mint szeretett atyafit, kiváltképen nékem, mennyivel inkább pedig néked, mind testben, mind az Úrban.
17Azért, ha engem részestársadnak tartasz, úgy fogadd őt magadhoz, mint engemet.
18Ha pedig valamit vétett ellened, avagy adós, ezt nekem róvd fel.
19Én Pál írtam az én kezemmel, én megfizetem: hogy azt ne mondjam néked, hogy te magaddal is adós vagy ezen felül nékem.
20Bizonyára, atyámfia, jótéteményt várnék tőled az Úrban: vídámítsd meg az én szívemet az Úrban!
21Bízván a te engedelmességedben, így írtam néked, tudván, hogy annál, a mit mondok, többet is fogsz cselekedni.
22Egyúttal pedig készíts nékem szállást; mert reménylem, hogy a ti imádságaitokért néktek ajándékoztatom.
23Köszönt téged Epafrás, az én fogolytársam a Krisztus Jézusban,
24Továbbá Márk, Aristárkhus, Démás és Lukács, az én munkatársaim.
25A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme legyen a ti lelketekkel!