---

¹ Jelentették egyszer Dávidnak: Íme, a filiszteusok Keíla ellen harcolnak, és feldúlják a szérűket.
² Akkor megkérdezte Dávid az URat: Elmenjek-e, és leverjem-e ezeket a filiszteusokat? Az ÚR azt mondta Dávidnak: Menj el, verd le a filiszteusokat, és szabadítsd meg Keílát.
³ Dávid emberei azonban azt mondták neki: Íme, itt Júdában is félünk, mennyivel inkább, ha Keílába megyünk a filiszteusok tábora ellen.
⁴ Akkor Dávid ismét megkérdezte az URat, az ÚR pedig így válaszolt neki: Kelj föl, és menj el Keílába, mert kezedbe adom a filiszteusokat.
⁵ Dávid tehát Keílába ment embereivel, és harcolt a filiszteusok ellen. Elhajtotta marhájukat, nagy vereséget mért rájuk, és megszabadította Keíla lakosait.
⁶ Mikor Ebjátár, Ahimelek fia Dávidhoz menekült, az éfódot is magával vitte.
⁷ Ekkor hírül vitték Saulnak, hogy Dávid Keílába ment. Saul azt mondta: Most kezembe adta őt Isten, mert ott szorult, mivel kulcsos és záras városba ment.
⁸ Összegyűjtötte Saul a harcra az egész hadinépet, hogy Keílába menjen, és körülzárja Dávidot és embereit.
⁹ Mikor pedig Dávid megtudta, hogy Saul valami rosszat forral ellene, azt mondta Ebjátár papnak: Hozd elő az éfódot.
¹⁰ Majd azt mondta Dávid: URam, Izráel Istene! Biztos hírként hallotta a te szolgád, hogy Saul ide akar jönni Keílába, hogy elpusztítsa miattam a várost.
¹¹ Vajon kezébe adnak-e engem Keíla lakosai? Vajon lejön-e Saul, ahogy szolgád hallotta? Ó, URam, Izráel Istene, jelentsd ki szolgádnak! És mondta az ÚR: Lejön.
¹² Dávid megkérdezte: Vajon Saul kezébe adnak-e Keíla lakosai engem és embereimet? És ezt felelte az ÚR: Kezébe adnak.
¹³ Erre Dávid fölkelt mintegy hatszáz emberével, és kivonult Keílából, és arra haladtak, amerre lehetett. Mikor pedig Saulnak megmondták, hogy Dávid elmenekült Keílából, lemondott arról, hogy odamenjen.
¹⁴ Dávid a pusztában erődített helyeken tartózkodott, és a Zíf pusztájában levő hegységben maradt. Saul mindennap kereste, de Isten nem adta őt a kezébe.
¹⁵ Mikor pedig Dávid látta, hogy Saul kivonult ellene, hogy életére törjön, a Zífpusztában, az erdőben volt.
¹⁶ Akkor fölkelt Jónátán, Saul fia, elment Dávidhoz az erdőbe, és megerősítette az ő kezét az Istenben.
¹⁷ Ezt mondta neki: Ne félj, mert Saulnak, az én apámnak a keze nem fog utolérni. Király leszel Izráel fölött, és én második leszek utánad. Apám, Saul is tudja, hogy így lesz.
¹⁸ Akkor szövetséget kötöttek ketten az ÚR színe előtt. És Dávid az erdőben maradt, Jónátán pedig hazament.
¹⁹ Azután fölmentek a zífiek Saulhoz Gibeába, és azt mondták: Hát nem nálunk lappang-e Dávid az erődített helyeken az erdőben, Hakílá halmán, a sivatagtól délre?
²⁰ Most tehát, mivel lelked fő kívánsága az, hogy lejöjj, ó, király, akkor jöjj le. A mi gondunk lesz, hogy a király kezébe adjuk őt.
²¹ Saul ezt felelte: Áldjon meg titeket az ÚR, hogy megszántatok engem!
²² Menjetek el, tudakozódjatok tovább is, hogy megtudjátok és meglássátok a tartózkodási helyét, és hogy ki látta őt ott, mert azt mondták nekem, hogy igen ravasz.
²³ Azért nézzetek meg és tudjatok meg minden búvóhelyet, ahol ő lappanghat, és mindenképpen térjetek vissza hozzám, hogy elmenjek veletek. Ha az országban van, előkutatom Júda minden nemzetsége közül.
²⁴ Ők pedig fölkeltek, és elmentek Saul előtt Zífbe. Dávid pedig embereivel együtt a Máónpusztában volt a mezőségen, amely a sivatagtól délre van.
²⁵ Saul kivonult embereivel, hogy megkeresse. De hírt adtak erről Dávidnak, és ő leereszkedett a sziklákhoz, és a Máón-pusztában tartózkodott. Amikor Saul ezt meghallotta, üldözőbe vette Máón pusztájában.
²⁶ Saul a hegy egyik oldalán ment, Dávid és emberei pedig a hegy másik oldalán. És éppen amikor Dávid nagyon sietett, hogy elmenekülhessen Saul elől, és Saul és emberei már körül is kerítették Dávidot és embereit, hogy megfogják,
²⁷ akkor érkezett egy követ Saulhoz ezzel az üzenettel: Siess és jöjj, mert a filiszteusok betörtek az országba!
²⁸ Ekkor visszatért Saul Dávid üldözéséből, és a filiszteusok ellen ment. Ezért hívják azt a hegyet a „megmenekülés sziklájának”.
²⁹ (24,1) Ezután Dávid elment onnan, és Éngedi erődjében tartózkodott.