---

¹ Azután Dávid elmenekült a Ráma melletti Nájótból. Elment, és azt mondta Jónátánnak: Mit követtem el? Mi vétkem van, és mi a bűnöm apád előtt, hogy életemre tör?
² Ő pedig ezt felelte neki: Távol legyen tőlem! Nem fogsz meghalni! Hiszen apám nem tesz sem nagy, sem kicsiny dolgot úgy, hogy előttem föl ne tárná. Miért titkolná hát el előlem ezt a dolgot? Nem úgy van!
³ De Dávid megesküdött, és azt mondta: Biztosan tudja apád, hogy kedvelsz, ezért ezt gondolja: Ne tudja meg ezt Jónátán, hogy valamiképp meg ne szomorodjék. Bizonyosan él az ÚR, és él a te lelked, hogy alig egy lépés választ el a haláltól.
⁴ Jónátán így felelt Dávidnak: Bármit kíván a lelked, megteszem érted.
⁵ Dávid ezt mondta Jónátánnak: Íme, holnap újhold lesz, mikor a király asztalához kellene ülnöm, hogy vele egyem, de te engedj el engem, hogy elrejtőzzem a mezőn a harmadik nap estéjéig.
⁶ Ha apád kérdezősködnék utánam, mondd ezt: Nagyon kérte Dávid tőlem, hogy hazasiethessen Betlehembe, az ő váro sá ba, mert most ott az egész nemzetségének esztendőnként való áldozata van.
⁷ Ha azt fogja mondani: „Jól van”, úgy békében lehet szolgád. Ha pedig nagyon megharagudna, úgy tudd meg, hogy gonosz tettre határozta el magát.
⁸ Légy azért irgalmas szolgád iránt, hiszen az ÚR előtt kötöttél szövetséget velem, a te szolgáddal. Ha azonban gonoszság van bennem, ölj meg te. Miért vinnél apádhoz?
⁹ Jónátán pedig így felelt: Távol legyen az tőled! Ha biztosan megtudom, hogy apám elhatározta magát arra, hogy a gonosz tettet rajtad végrehajtsa, hát nem mondanám-e meg neked?
¹⁰ Dávid ezt felelte Jónátánnak: Ki adja nekem tudtomra, hogy atyád kemény választ adott-e?
¹¹ Jónátán azt mondta Dávidnak: Jöjj, menjünk ki a mezőre. És ki is mentek mindketten a mezőre.
¹² Ekkor azt mondta Jónátán Dávidnak: Az ÚR az Izráel Istene. Ha holnap vagy holnapután ez idő tájt kipuhatolhatom apámtól, hogy jóakarattal van-e Dávid iránt, akkor hozzád küldök, és megüzenem neked.
¹³ Úgy cselekedjék az ÚR Jónátánnal most és azután is, hogy ha apámnak az tetszenék, hogy gonoszul bánjon veled, tudtodra adom, s akkor elengedlek, hogy békében elmehess. És az ÚR legyen veled, mint volt az én apámmal!
¹⁴ Ha életben maradok, cselekedjél velem az ÚR irgalmassága szerint, hogy meg ne haljak.
¹⁵ És ne vond meg irgalmasságodat az én házamtól soha, még akkor se, ha az ÚR kiirtja Dávid valamennyi ellenségét a föld színéről!
¹⁶ Így szerzett szövetséget Jónátán Dávid házával, és azt mondta: Az ÚR fogja számon kérni Dávid ellenségeit.
¹⁷ Ezután Jónátán még egyszer megeskette Dávidot őiránta való szeretete felől, mert Jónátán is úgy szerette őt, mint a saját lelkét.
¹⁸ Majd azt mondta neki Jónátán: Holnap újhold lesz, és kérdezősködni fognak utánad, mert üres lesz a helyed.
¹⁹ Három nap múlva pedig jöjj ide le gyorsan, és menj arra a helyre, ahol elrejtőztél a múltkor, s maradj ott az útjelző kő mellett.
²⁰ Én pedig három nyilat lövök az oldalához, mintha célba lőnék.
²¹ Majd utánuk küldök egy gyermeket: Eredj, keresd meg a nyilakat! Ha azt mondom a gyermeknek: „Erre mögötted vannak, hozd el azokat”, akkor jöjj elő, mert él az ÚR, békén hagynak, és nincs semmi baj!
²² Ha pedig azt mondom a gyermeknek: „Arra, messze előtted vannak a nyilak”, akkor menj el, mert elküldött téged az ÚR.
²³ És erre a dologra nézve, amelyet megbeszéltünk egymással: íme, az ÚR legyen a tanú közöttünk mindörökké!
²⁴ Akkor Dávid elrejtőzött a mezőn. Amikor az újhold eljött, a király asztalhoz ült, hogy egyék.
²⁵ És mikor leült a székébe – most is úgy, mint máskor –, a fal mellett levő székbe, Jónátán fölkelt, és Abnér ült Saul mellé. Dávid helye pedig üresen maradt.
²⁶ De Saul semmit sem szólt azon a napon, mert azt gondolta: Valami történt vele; nem tiszta, biztosan nem tiszta.
²⁷ Az újhold után következő napon, amikor ismét üres volt Dávid helye, azt mondta Saul a fiának, Jónátánnak: Miért nem jött el Isai fia az étkezésre sem tegnap, sem ma?
²⁸ Jónátán pedig így felelt Saulnak: Elkérte magát tőlem Dávid Betlehembe.
²⁹ Azt mondta: Kérlek, engedj el, mert nemzetségünknek áldozata van most a városban, és ezt parancsolta nekem a bátyám. Ha tehát kedvelsz engem, kérlek, hadd menjek el, hogy megnézzem a testvéreimet! Ezért nem jött el a király asztalához.
³⁰ Ekkor fölgerjedt Saul haragja Jónátán ellen, és azt mondta neki: Te elfajult, engedetlen gyermek! Jól tudom, hogy kiválasztottad Isai fiát a magad gyalázatára és anyád nagy szégyenére!
³¹ Mert, amíg Isai fia él e földön, sem belőled, sem királyságodból nem lesz semmi! Most tehát küldj érte, és hozasd ide hozzám, mert a halál fia ő.
³² Jónátán azonban így válaszolt apjának, Saulnak: Miért kellene meghalnia, mit vétett?
³³ Erre Saul feléje dobta a dárdáját, hogy átüsse őt. Ebből megértette Jónátán, hogy apja elhatározta, hogy megöli Dávidot.
³⁴ Fölkelt tehát az asztaltól nagy haraggal, és semmit sem evett az újhold második napján, mert bánkódott Dávid miatt, akit apja gyalázattal illetett.
³⁵ Reggel azután kiment Jónátán a mezőre a Dáviddal megbeszélt időben, és egy kisgyermek volt vele.
³⁶ Azt mondta a gyermeknek: Eredj, keresd meg a nyilakat, amelyeket ellövök. Amikor a gyermek elfutott, úgy lőtte el a nyilat, hogy túlmenjen rajta.
³⁷ És amikor a gyermek arra a helyre ért, ahol a nyíl volt, amelyet Jónátán ellőtt, a gyermek után kiáltott: Messzebb van a nyíl, előtted!
³⁸ Majd a gyermek után kiáltott: Gyorsan siess, meg ne állj! És a gyermek, aki Jónátánnal volt, fölszedte a nyilat, és urához ment vele.
³⁹ A gyermek pedig semmit sem értett, hanem csak Jónátán és Dávid értette ezt a dolgot.
⁴⁰ Azután Jónátán átadta fegyverét a gyermeknek, és azt mondta neki: Eredj, és vidd be a városba!
⁴¹ Mikor a gyermek elment, Dávid előjött a kő déli oldala mellől, arccal a földre borult, és háromszor meghajolt, majd megcsókolták egymást, és együtt sírtak, és Dávid hangosan zokogott.
⁴² Akkor Jónátán azt mondta Dávidnak: Menj el békességgel, mivel így esküdtünk meg mindketten az ÚR nevére: Az ÚR legyen tanú közöttünk és utódaink között mindörökre.