Útjelzők

E heti tanulmányunk: Máté 12:9-14; Márk 3:22-23; János 2:1-11; 4:46-54; 5:1-47

Miért írta János ezt az evangéliumot? Jézus csodáit szerette volna ki­ emelni? Vagy inkább bizonyos tanításait akarta kihangsúlyozni? Mi volt az evangélium megírásának az oka?
A Szentlélek hatalma és befolyása alatt János ezt el is mondja: ugyan még nagyon sok mindent lehetett volna írni Krisztus életéről (Jn 21:25), de az evangéliumban szereplő történeteket azért írta le, „hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és ebben a hitben életetek legyen az ő nevében” (Jn 20:30-31, ÚRK).
Ezen a héten János beszámolója alapján Jézus néhány első csodáját fogjuk tanulmányozni – amikor egy menyegzőn a vizet borrá változtatta, meggyógyította valakinek a halálos beteg fiát, valamint a Bethesda tavá­nál fekvő beteget.
János ezeket a csodákat „jeleknek” nevezi, amikor nem olyasmire gondol, mint az utcai jelzések. A valóság mélyebb szintjére mutató cso­ dákról van itt szó, amelyek mutatják, hogy Jézus a Messiás. A beszámolókban emberek példáit látjuk, akik hittel válaszoltak Jézusnak, és ez arra biztat, hogy mi is ezt tegyük.

Október 5–12. – A személyes odaszentelődés hete
 

EGW idézet

János az események kiváló ismerőjeként minden hatalmat Krisztusnak tulajdonít, és beszél az Ő fenségéről, magasztos voltáról. Hagyja, hogy a mennyei sugarak napfényként ragyogjanak a drága igazságra. Úgy mutatja be Krisztust, mint egyedüli közbenjárót Isten és az emberek között. Krisztus testet öltésének tana titok, „mely el vala rejtve ősidők óta és nemzetségek óta”. A kegyességnek ama nagy és mélységes titka. „Az Ige testté lett, és lakozék miközöttünk.” Krisztus isteni természeténél alacsonyabb rendű mennyei természetet öltött önmagára. Ennél a ténynél semmi sem képes hatékonyabban szemléltetni Isten jóindulatát, hiszen „úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta”. János nemes egyszerűséggel mutatja be ezt az igazságot, hogy mindenki megértse szavait, és világosságot nyerjen. – The Review and Herald, 1906. április 5.

Krisztus olyan a láthatatlan Isten számára, mint a beszéd az elme számára. Ő az Atya kinyilatkoztatása, akit Isten Igéjének nevezünk. Isten elküldte Fiát a világba, emberi testbe öltöztette, hogy az embernek is lehetősége legyen viselni a láthatatlan Isten képmását. Krisztus a szavai által tette ismertté Isten jellemét, hatalmát és fenségét, természetét és tulajdonságait.
Jézus törvényadóként gyakorolta isteni tekintélyét; parancsai és döntései az örök trón támogatását élvezték. A Fiúban az Atya dicsősége lett kinyilatkoztatva; Krisztus az Atya jellemét mutatta be. Tökéletes kapcsolatban volt Istennel, teljes mértékben beragyogta Őt az Atyát körüllengő fény, ezért aki látta a Fiút, magát az Atyát látta. Hangja Isten hangja volt… Ő mondta: „én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van”. „Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni.” „Aki engem látott, látta az Atyát.” (Jn 14:11; Mt 11:27; Jn 14:9) – That I May Know Him, 38. o.

Krisztus minden csodája az Istenségének egy-egy jele volt. Pontosan azt művelte, amit a Messiásról megjövendöltek, de a farizeusok ezeket az irgalmas cselekedeteket valóságos sértésnek tekintették. A zsidó vezetők szívtelen közönnyel nézték az emberi szenvedéseket. Sok esetben önzésük, elnyomásuk okozta a szenvedést, melyen Krisztus könynyített. Ezért csodái szemrehányásként érték őket.
Ami a zsidókat a Megváltó munkájának elvetésére késztette, az éppen isteni jellemének legfőbb bizonyítéka volt. Csodáinak az a legnagyobb jelentősége, hogy az emberiség áldására cselekedte őket.
Élete Isten jellemét nyilatkoztatta ki – ez a legfőbb bizonyítéka annak, hogy Ő Istentől jött. Isten művét végezte, Isten igéit szólta. Az ilyen élet minden csodánál nagyobb. – Jézus élete, 406. o.
 

1. Olvassuk el Jn 2:1-11 verseit! Milyen jelet tett Jézus Kánában? Hogyan segített ez a tanítványainak hitre jutni?

A tanítványok látták Jézus csodáját, amikor a vizet borrá változtatta. Ez bizonyságul szolgált nekik, megerősítette a döntésüket, hogy Jézus követői lesznek. Ugyan miért ne tekintették volna ezt erős jelnek arra, hogy Ő valóban Istentől jött? (Ekkor valószínűleg még nem álltak készen arra, hogy Ő Isten.)
Mózes „jelekkel és csodákkal” (5Móz 26:8; lásd még 6:22) vezette ki Izraelt Egyiptomból. Isten általa szabadította meg a népét az egyiptomi­ aktól (bizonyos értelemben a „megmentőjük” volt).
Isten megjövendölte Mózes által, hogy jön majd egy olyan próféta, mint Mózes. Kérte a népét, hogy hallgassanak rá (5Móz 18:15; Mt 17:5; ApCsel 7:37). Jézus volt az a „próféta”, és ennek első jelét János evangéliuma 2. fejezetében adta, visszamutatva Izrael népének Egyiptomból való szabadulására.
Az egyiptomiak számára a Nílus kulcsfontosságú erőforrás volt, is­ tenként imádták. Az egyik csapás a folyót érte: a víz vérré vált. Kánában Jézus hasonló csodát tett, de a vizet nem vérré, hanem borrá változtatta.
A vizet hat, a zsidó tisztasági szertartás céljára használt vizes korsó­ ban tartották, ami még jobban összekapcsolja a történetet a szabadítás bibliai témáival. Amikor János beszámol a víz borrá változtatásának történetéről, visszautal a kivonulásra, és rámutat, hogy Jézus a Szabadító.
Mit gondolt a násznagy az erjedetlen borról, amit Jézus csodája foly­ tán megkóstolt? Nem tudta, hogy Jézus csodát tett, és nagyon meglepte az ital kiváló minősége. Furcsállta, hogy a végére tartogatták a legjobbat.
A görög oinosz szóval a mustra és a borra egyaránt utaltak (lásd The Seventh-day Adventist Bible Dictionary. 1117. o.). Ellen G. White arról ír, hogy a csoda módra kapott ital nem volt alkoholos (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 116–117. o.). Akik tudták, mi történt, minden bizonnyal ámuldoztak a csoda láttán.

Téged milyen okok késztetnek Jézus követésére? (Sok okot mondhatunk, nem igaz?)

EGW idézet

Jézus nem Jeruzsálemben, a Magas Tanács előtt kezdte szolgálatát valamilyen nagy tettel. Egy kis galileai faluban, családi összejövetel keretében mutatta meg hatalmát, hogy hozzájáruljon a menyegzői ünnepség örömeihez. Így fejezte ki rokonszenvét az ember iránt, és vágyát, hogy boldogságát szolgálja. A megkísértés pusztájában maga is ivott a keserűség poharából. Azért jött, hogy áldásával megszentelje az emberi kapcsolatokat. […]
Jézus Mária bizalmát akarta jutalmazni, és tanítványai hitét megerősíteni első csodájával. A tanítványoknak még a hitetlenség számos nagy kísértésével kellett szembenézniük. A jövendölések félreérthetetlenül megvilágították számukra, hogy Jézus a Messiás. Azt várták, hogy a vallási vezetők még az övékénél is nagyobb bizalommal fogadják Őt. Elbeszélték az embereknek Jézus csodálatos tetteit, és küldetésébe vetett bizalmukat, de meglepte őket, és keserű csalódást váltott ki bennük a papok és rabbik Jézussal szemben tanúsított hitetlensége, mélyen gyökerező előítélete, ellenségeskedése. A Megváltó korai csodái erősítették a tanítványokat, hogy szembeszálljanak az ellenkezéssel. – Jézus élete, 144, 147. o.

Amikor az idő elérkezett, Krisztus csodáját elismerték. Amint a násznagy megízlelte a bort, meglepetten föltekintett. Ízletesebb volt minden bornál, amit valaha kóstolt. Erjedetlen bor volt. Így szólt a vőlegényhez: „Minden ember a jó bort adja fel először, és mikor megittasodtak, akkor az alábbvalót: te a jó bort ekkorra tartottad.” (Jn 2:10)
Krisztus nem közelítette meg az edényeket, és a vizet sem érintette; csak a vízre tekintett, ami azonnal tiszta, ízletes szőlőlévé változott. De milyen hatást váltott ki ez a csoda? „Hívének benne az ő tanítványai” (11. v.)… Csodája révén Krisztus kinyilvánította irgalmát és együttérző lelkületét. Megmutatta, hogy gondoskodni fog azoknak szükségleteiről, akik követik Őt, és hallgatják bölcs szavait. – This Day with God, 366. o.

Az Úr megígérte, hogy világosságot ad mindazoknak, akik teljes szívből keresik Őt. Ha türelemmel és imádkozással várjuk Istent, és nem saját elhamarkodott terveinket követjük, akkor majd Ő vezérli döntéseinket, és megnyitja előttünk a reménység és a munka ablakait. Nagy hadvezérünk fog vezetni minden küzdelmünkben, hogy műve előre haladhasson. Hűségeseit személyesen vezérli a veszélyes küzdelmekben, ha… végezni fogják a rájuk szabott munkát, és meghallják felhívását: „Ez az út, ezen járjatok!” „Aki engem követ, nem jár sötétségben.” Micsoda vigasz számunkra ez az ígéret! Világosságban járhatunk, ahogyan Ő a világosság… Az emberek különféle világosságokat követhetnek, de csak egy Világosság létezik, amelyet teljes biztonsággal követni lehet. Bizonyosodj meg afelől, hogy Jézust követed, bárhová megy! – Special Testimonies to Ministers and Workers, no. 3., 44. o.

Földi szolgálata során Jézus csodákat tett, amelyek segítettek az em­ bereknek, hogy hinni tudjanak benne. János pedig feljegyezte ezeket, hogy mások is higgyenek.

2.  Olvassuk el Jn 4:46-54 szakaszát! Miért utal vissza az evangélista a kánai menyegzőn történt csodára?

Amikor János beszámolt Jézus második csodájáról, amit Galileában tett, említette az elsőt is, azt, ami a kánai menyegzőn történt. Mintha ezt mondaná: A Jézus által végbevitt jelek segítenek megérteni, hogy ki is Ő valójában. Majd hozzáfűzi: „Ez már a második jel volt, amelyet Jézus tett, amint Júdeából Galileába jött” (Jn 4:54, ÚRK).
Elsőre keménynek tűnhet Jézus válasza, amit a királyi ember kéré­ sére mondott, viszont a férfi a fia gyógyulásától tette függővé, hogy fog-e hinni Jézusban. Jézus olvasott a gondolataiban, ezért figyelmeztette az apát a lelki betegségére, ami a fia életveszélyes állapotánál súlyosabb volt. Az előkelő emberbe villámcsapásként hasított a hirtelen felismerés, hogy a fia életébe kerülhet az ő lelki szegénysége.
Fontos megjegyezni: a csodák önmagukban nem bizonyították, hogy Jézus a Messiás. Mások is tettek csodákat: igaz próféták, de hamisak is. A csodák csupán a természetfeletti létezését mutatják, pusztán egy csoda nem feltétlenül jelenti azt, hogy Istentől van. (Sátán képes „csodákat” tenni, ha a „csoda” alatt természetfeletti tetteket értünk.)
Fájdalmában a királyi ember Jézus irgalmáért esedezett, kérlelte, hogy gyógyítsa meg a fiát. Jézus válasza ekkor megerősítette: „Menj el, a te fiad él” (Jn 4:50). Az „él” szó görög megfelelője is jelen időben van. Ez a nyelv­ tani forma olyan bizonyossággal fejezi ki a jövő idejű eseményt, mint ami már meg is történt. A férfi ezek után nem sietett haza, hanem mivel hitt Jézusnak, másnap ért haza. Majd megtudta, hogy a fiának pontosan ak­ kor ment le a láza, amikor Jézus biztatóan szólt hozzá.
Komoly ok ez arra, hogy az ember higgyen Jézusban!
 

Milyen ismertető jegyet keressünk még, mielőtt egy csodáról automatikusan azt gondolnánk, hogy Istentől van?

EGW idézet

Kapernaumban a hírek megragadták egy zsidó nemesember figyelmét, aki tiszt volt a király szolgálatában. A fia gyógyíthatatlannak látszó betegségben szenvedett. Az orvosok lemondtak róla, de amikor az apa hallott Jézusról, elhatározta, hogy felkeresi és segítségül hívja. […]
Kánába érve Jézust sokaság közepette találta. Elszorult szívvel igyekezett a Megváltó közelébe jutni. Hite megingott, amikor csupán egy egyszerűen öltözött, poros, az utazástól megviselt férfit pillantott meg. Kétség fogta el: vajon ez az ember megteheti, amire kérni akarja? Mégis elbeszélgetett Jézussal, elmondta, miért jött, és kérte a Megváltót, kísérje el otthonába. Jézus azonban már tudott bánatáról. Mielőtt még a tiszt elindult otthonról, Jézus már látta gyötrelmét.

Jézus azt is tudta, hogy az apa bizonyos feltételekhez kötötte a benne bízó hitét. Csak akkor fogadja el Jézust Megváltónak, ha kérését teljesíti. Mialatt a tiszt a bizonytalanság kínjai közt várakozott, Jézus így szólt: „Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” (Jn 4:48) […]
A Megváltó szembeállította ezt a feltételes hitet a samaritánusok nyílt hitével, akik nem kértek csodát vagy jelet. – Jézus élete, 196–198. o.

Ennek a nemesembernek mégis volt valamennyi hite, mert olyasvalamit kért, ami számára minden áldás közül a legértékesebb. Jézus még nagyobb ajándékot akart neki nyújtani. Nemcsak a gyermeket akarta meggyógyítani, hanem az üdvösség áldásában óhajtotta részesíteni a tisztet és házanépét. Világosságot szándékozott gyújtani Kapernaumban, amely hamarosan munkaterülete lesz. De a nemesembernek előbb fel kell ismernie szükségletét, mielőtt Krisztus kegyelmére vágyakozhatna. […]
Mint a villámlás, úgy mutatták meg a Megváltó szavai a nemesember igazi lelkületét. A tiszt megértette, hogy önző indítékból kereste Jézust. Ingadozó hite a maga valóságában lett világossá számára. Mélyen megrázta, hogy kétkedése a fia életébe kerülhet. Tudta, hogy Ő van jelen, aki olvas a gondolatokban, akinek minden lehetséges. Fájdalommal, könyörögve így kiáltott: „Uram, jöjj, mielőtt a gyermekem meghal.” (Jn 4:49) Hite megragadta Krisztust, mint Jákob, aki az angyallal viaskodva így kiáltott: „Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet.” (1Móz 32:26)
Jákobhoz hasonlóan ő is győzött. A Megváltó nem zárkózhat el a hozzá ragaszkodó lélektől, segítenie kell rajta nagy szükségében. „Menj el – mondta neki –, a te fiad él.” (Jn 4:50) A nemesember olyan békével és örömmel távozott a Megváltó jelenlétéből, amelyet azelőtt nem ismert. Nemcsak abban hitt, hogy fia meggyógyul, hanem mélységesen bízott Krisztusban, a Megmentőjében is. – Jézus élete, 198. o.
 

János beszámolója szerint a következő jel Bethesda tavánál történt (Jn 5:1-9). Az emberek azt hitték, hogy egy angyal felkavarja a vizet, és ekkor az először vízbe lépő beteg meggyógyul. Emiatt a tó tornácai zsúfolásig megteltek gyógyulni vágyókkal, akik a következő alkalmat lesték. Jézus Jeruzsálemben járt, és a tó mellett elhaladva felfigyelt a várakozók sokaságára.
Különleges látvány lehetett! A sok ember bizonyára mind beteg volt, várták és várták a víz általi gyógyulást, ami biztosan nem történik meg. Igazi alkalom volt ez Jézus számára.
 

3.  Olvassuk el Jn 5:1-9 verseit! A tó körül nyilván mindenki szeretett volna jobban lenni, akkor vajon miért kérdezte Jézus azt a bénán fekvő férfitől, hogy meg akar-e gyógyulni (Jn 5:6)?

Amikor az ember már hosszú ideje beteg, számára az válik normális állapottá, és bármilyen furcsa, kissé nyugtalanító lehet kikerülni a tehe­ tetlenségből. Válaszával a férfi azt fejezte ki, hogy meg akar gyógyulni. Ott volt a gond, hogy nem a megfelelő helyen kereste a gyógyulást – mi­ közben éppen előtte állt Jézus, aki lábat adott az embernek. Aligha tudta, ki szólította meg, bár a gyógyulás után kezdhetett ráeszmélni, hogy Jézus valóban egészen különleges.
„Jézus nem kérte ezt a szenvedőt, hogy higgyen benne. Egyszerűen így szólt: »Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj« (Jn 5:8)! Ám a férfi hite belekapaszkodik ebbe a mondatba. Minden idegét és izmát átjárja az új élet, bénult tagjai egészségesen kezdenek működni. Kérdés nélkül aláveti akaratát Krisztus parancsának, és minden izma engedelmeskedik akaratának. Felszökken, és újra tud mozogni.
Jézus nem biztosította isteni segítségről. A férfi egy percre kételked­ hetett volna, de akkor elveszíti egyetlen gyógyulási lehetőségét. Ám hitt Krisztus szavának, aszerint cselekedett, és visszanyerte erejét” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 160. o.).
 

Jézus később találkozott a férfivel a templomban. „Látod, meggyógyultál, többet azért ne vétkezz, hogy rosszabbul ne legyen dolgod” (Jn 5:14, ÚRK) – mondta. Mi a kapcsolat a betegség és a bűn között? Miért kell viszont tisztában lennünk azzal is, hogy nem minden betegség valamilyen konkrét bűn következménye az életünkben?

EGW idézet

A szegény, szenvedő ember teljesen tehetetlen volt; 38 év óta nem mozgatta lábait. Az Üdvözítő mégis így szól hozzá: „Kelj fel, vedd a te nyoszolyádat, és járj.” Méltán mondhatta volna a beteg: „Uram, ha akarsz, meggyógyíthatsz engem, és akkor követem szavaidat”; de mégsem mondta ezt, mert hitt Jézus szavainak, hitte, hogy egészséges lett, és azonnal felemelkedett fekhelyéről. Felállt, akart tovamenni… és tényleg tudott is! Krisztus utasításait követte, és Isten adta az erőt. Teljesen meggyógyult.
Hasonló a mi helyzetünk is. A régi bűneinket nem tudjuk jóvátenni, és saját erőnkből nem szentelődhetünk meg. Isten azonban ígéri, hogy Krisztus által mindezt megcselekszi értünk. Mi hisszük ezt az ígéretet. Beismerjük bűneinket, és átadjuk magunkat Istennek. Akarunk neki szolgálni. Mihelyt ezt cselekesszük, Ő is azonnal teljesíti ígéretét. Ha hiszünk az ígéreteiben, hisszük, hogy bűneink megbocsáttattak és megtisztulunk, a gutaütötthöz hasonlóan mi is meggyógyulunk összes bűneinkből és betegségeinkből. Mindez megtörténik, ha hiszünk.
Ne várj addig, amíg érezni fogod, hogy meggyógyultál, hanem mondd: „Hiszem, hogy így van, nem azért, mert érzem, hanem mert Isten megígérte.” – Jézushoz vezető út, 50–51. o.

Krisztus megkérdezte tőle [a magatehetetlen embertől]: „Akarsz-e meggyógyulni?” (Jn 5:6) Micsoda kérdés! Hát azért volt ott! De Krisztus hallani akarta annak a vágynak a kifejeződését, mely a férfi szívében a gyógyulás iránt élt. S amikor Krisztus azt mondta neki, hogy keljen fel, vegye fel az ágyát, és járjon, ő pontosan azt tette… Nem állt le vitatkozni, hanem pontosan azt tette, amit mondtak neki. Felvette az ágyát, és távozott. Attól a pillanattól kezdve egészséges volt.
Ilyen hitre van nekünk is szükségünk! Ám ha megállunk, és minden pontot meg akarunk magyarázni és érvekkel alátámasztani, akkor meghalunk bűneinkben, mert soha nem elégszünk meg. – Hit, remény, cselekvő szeretet, 68. o.

Sok beteget Krisztus e figyelmeztetés kíséretében gyógyított meg:
„Többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod.” (Jn 5:14) Így tanította meg nekik, hogy betegségüket ők maguk okozták Isten törvényeinek áthágásával, és az egészséget csak engedelmességgel lehet megőrizni.
Az orvosnak meg kell tanítania betegeit arra, hogyan működjenek együtt Istennel a helyreállítás munkájában. Az orvos egyre jobban felismeri azt a tényt, hogy a betegség a bűn következménye. Tudja, hogy a természet törvényei – éppúgy, mint a Tízparancsolat előírásai – Istentől származnak, és csak az irántuk való engedelmesség által állhat helyre és őrizhető meg az egészség. Az is nyilvánvaló előtte, hogy sok szenvedés a káros szokások következménye, és e betegek meggyógyulhatnának, ha megtennék saját egészségük érdekében mindazt, amire lehetőségük van. Meg kell tanítani őket arra, hogy minden olyan szokás bűn, ami rombolja a testi, szellemi és lelki energiát, és az egészség helyreállhat azoknak a törvényeknek való engedelmesség által, amelyeket Isten az egész emberiség javára alkotott. – A nagy Orvos lábnyomán, 113. o.
 

Maguk a jelek, csodák még nem bizonyítják, hogy Istentől volnának, amikor azonban valóban tőle származnak, veszélyes elvetni azokat.

4. Olvassuk el Jn 5:10-16 szakaszát! Milyen tanulságot vonhatunk le a vallási vezetők elképesztő szívbéli keménységéből Jézussal és az általa végbevitt csodával szemben?
 

Amikor a férfi újból találkozott Jézussal, azonnal elmondta a vallási vezetőknek, hogy Ő gyógyította meg. Azt gondolná az ember, hogy az eset alkalmat ad Isten dicsőítésére, a vezetők azonban „üldözőbe vevék… Jézust, és meg akarák őt ölni, hogy ezeket művelte szombaton” (Jn 5:16).
A szombati gyógyítást csak vészhelyzetben engedélyezték. Ez az em­ ber már harmincnyolc éve feküdt bénán, tehát a meggyógyítását nem tartották sürgős dolognak. Ráadásul ugyan miért volt szükség arra, hogy még az ágyát is felvegye? Az ember azt gondolná, aki erőt kap Istentől ilyen csoda végbevitelére, az azt is tudja, hogy szombaton haza lehet­e vinni egy fekhelyet. Jézus nyilván mélyebb bibliai igazságokra akarta el­ vezetni őket, túl az ember-alkotta, az igaz hitet bizonyos esetekben el­ fojtó szabályokon és rendelkezésen.
 

Mennyire képes megkeményedni az ember szíve, még akkor is, ha szembesül a bizonyítékokkal? Mit tanítanak erről a következő beszámolók? Mt 12:9-14; Mk 3:22-23; Jn 9:1-16

Hogyan lehettek ennyire elvakultak a vallási vezetők? A válasz való­ színűleg az, hogy a saját romlott szívük miatt; a tévhitük miatt, hogy a Messiás azonnal megszabadítja őket Rómától; mert annyira szerették a hatalmat; mert nem akartak meghajolni Isten előtt. Mindez közreját­szott abban, hogy elutasítsák az éppen a szemük előtt lévő igazságot.

Mire figyelmeztetett Jézus Jn 5:38-42 verseiben? Mit tanulhatunk a szavaiból? Vagyis mi lehet bennünk, ami vakká tesz bennünket azokra az igazságokra, amelyeket ismernünk és alkalmaznunk kell az életünkben?

EGW idézet

Abban az időben a szombatot annyira eltorzították, hogy ünneplése inkább az önző és zsarnok ember jellemét tükrözte, nem pedig Istenét. Krisztus eltette az útból a hamis tanításokat, amelyekkel téves színben tüntették fel Istent azok, akik azt állították, hogy ismerik Őt. A rabbik könyörtelen gyűlölete kísérte, de Ő még látszat szerint se alkalmazkodott kívánalmaikhoz, hanem ment egyenesen előre, megtartva a szombatot Isten törvénye szerint.
Félreérthetetlen szavakkal tett bizonyságot Jahve törvénye iránti tiszteletéről: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat. Mert bizony mondom néktek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg minden be nem teljesedik.” (Mt 5:17–18) – Próféták és királyok, 183. o.

Bárcsak az Úr hatna mindazok szívére, akik nagy világosságot nyertek, hogy tartózkodjanak minden bűntől. Tekintsetek fel a Kálvária keresztjére. Lássátok meg Jézust, aki életét adta, de nem azért, hogy az emberek folytassák bűnös életüket, nem azért, hogy az embereknek engedélyt adjon Isten törvényének áthágására, hanem végtelen áldozata árán megszabadítsa őket minden bűnüktől. […]
Feltették a kérdést, hogy a gyülekezetek miért olyan erőtlenek, s tanítóink eredményei miért olyan csekélyek csupán? A felelet az, hogy az ismert bűnök különböző formái burjánzanak közöttünk, s a hoszszabb bűnözés csak megkeményíti a lelkiismeretet. A felelet csak az, hogy az emberek nem Istennel járnak, eltávoztak Jézustól, s ennek következtében a gyülekezetben önzés, kapzsiság, büszkeség, viszály, versengés, keményszívűség, könnyelműség, sok rossz szokás mutatkozik. – Bizonyságtételek a prédikátoroknak, 161–162. o.

Az igazság lelkülete jobb férfiakat és nőket nevel azokból, akik szívükbe fogadják ezt a lelkületet. Kovászként hat ez, míg egész lényünket elveinek színvonalára nem hozza. Kitárja szívünket az előtt, amit a kapzsiság befagyasztott. Megnyitja kezünket, amit addig soha meg nem nyitottunk az emberi szenvedés előtt. Szeretet és gondoskodás tündöklik elő gyümölcsként. […]
Napról napra férfiak és nők döntik el örök sorsukat. Az Úr elém tárta, hogy sokakat veszedelem környékez. Mikor valaki bármit mond vagy tesz, hogy elérje önző célját, csakis Isten hatalma tudja őt megmenteni. Jellemének át kell alakulni, mielőtt jó, Isten és ember elleni vétektől mentes lelkiismerete lehetne. Az énnek, önzésnek, szeszélyeknek meg kell halniuk, és Krisztusnak kell birtokba vennie a lélek templomát. Mikor az Isten adta világosságot elvetve az emberek visszaélnek a lelkiismeretükkel, s lábbal tapossák azt, félelmetes veszélyben forognak. A jövendő, örök jólétük a tét. – Értelem, jellem, egyéniség, 1. köt., 319–320. o.

A Bethesda tavánál történt csoda kiváló alkalmat biztosított Jánosnak arra, hogy kiemelje, kicsoda Jézus valójában. Kilenc versben írja le a cso­dát, és mintegy negyven versen át mutatja be a csodát végbevivő Jézust.

6.  Olvassuk el Jn 5:16-18 verseit! Miért üldözték Jézust a szombati jótette után?

Zavaró lehet Jn 5:18, mert mintha azt mondaná, hogy Jézus megtörte a szombatot. Azonban alaposabban szemügyre véve Jn 5:16-18 szaka­szát, kitűnik, hogy szombati „munkája” párhuzamban áll az Atyával való kapcsolatával. Isten szünet nélkül, szombaton is fenntartja az univerzu­ mot, következésképpen Jézus szombati tette részét képezi annak az állí­ tásának, hogy Ő Isten. A vallási vezetők az állítólagos szombatrontása és az Istennel való egyenlőségének kijelentése miatt üldözték.

7. Olvassuk el Jn 5:19-47 szakaszát! Mivel akarta Jézus rávezetni a vallási vezetőket, hogy megértsék, ki is Ő valójában? Állításának szilárd bizonyítékát adta az éppen akkor bemutatott csoda.

Jézus három lépésben igazolja a tetteit. Először beszél az Atyával való bensőséges kapcsolatáról (Jn 5:19-30). Jelzi: Ő és az Atya egymással összhangban cselekszenek, egészen addig a pontig, hogy Jézusnak hatal­mában áll ítélni és halottakat feltámasztani (Jn 5:25-30).
Másodszor, önmagát igazolva gyors egymásutánban négy „bizonyságot” említ: Keresztelő Jánost (Jn 5:31-35), a csodáit (Jn 5:36), az Atyát (Jn 5:37-38) és a Szentírást (Jn 5:39). Ezek mind jó bizonyságot tesznek Jézusról.
Jn 5:40-47 szakaszában végül Jézus feltárja a vádolói előtt a rájuk vonatkozó ítéletet, rámutatva az ellentétre a saját szolgálata és az ő énköz­pontúságuk, önzésük között. Nem is Ő, hanem éppen Mózes vádolja őket (Jn 5:45-47), pedig benne reménykedtek.
 

Hogyan tarthatjuk magunkat távol attól a csapdától, hogy hihet az ember Istenben, sőt követhet helyes tantételeket, mégsem adja át magát teljesen Krisztusnak? Beszélgessünk erről szombaton a csoportban!

EGW idézet

Jeruzsálem és az egész Júdea hallgatta Keresztelő János prédikálását, s a Magas Tanács küldöttsége a tömeggel együtt figyelte bizonyságtételét Jézusról. Az első tanítványok Júdeában csatlakoztak Krisztushoz. Szolgálatának kezdeti szakaszát jórészt itt töltötte. Istenségének megvillanó ereje a templom megtisztításakor, csodás gyógyításai, az ajkáról elhangzó isteni igazságok mind-mind azt hirdették, amit a bethesdai gyógyítás után kijelentett a Magas Tanács előtt: Ő az Örökkévaló Fia.
Ha Izráel vezetői befogadták volna Krisztust, azt a megtiszteltetést kapják, hogy küldötteiként elvigyék az evangéliumot a világnak. Számukra adatott meg elsőként a lehetőség, hogy Isten országának és kegyelmének hírnökei legyenek. Izráel azonban nem ismerte föl az Ő látogatásának idejét. A zsidó vezetők irigysége és bizalmatlansága nyílt gyűlöletté érlelődött, s a nép szíve elfordult Jézustól.
A Magas Tanács elvetette Krisztus üzenetét, és minden igyekezetével azon volt, hogy kioltsa életét. – Jézus élete, 231–232. o.

Sokan követtek el hibát, mert nem igyekeztek követni Isten terveit, és saját elgondolásaik szerint jártak el. Krisztus maga mondotta: „A Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát.” (Jn 5:19) Olyannyira megüresítette önmagát, hogy nem a saját terveit vagy elgondolásait követte. Életével elfogadta Isten tervét, és az Atya napról napra nyilatkoztatta ki neki akaratát. Ha Jézus ennyire függött Atyjától, és ki is jelentette: „mert amiket az [Atya] cselekszik, ugyanazokat hasonlatosképen a Fiú is cselekszi”, mennyivel inkább kellene az embernek szüntelenül Isten utasításaira hagyatkoznia, hogy életével Isten terveit teljesítse! – In Heavenly Places, 147. o.

Az igazságot, amely Jézusban van, csupán tapasztalni lehet, de megmagyarázni soha. Magassága, szélessége és mélysége felülmúlja értelmünket. Képzeletünket a végsőkig feszíthetjük, akkor is csak elmosódott körvonalait láthatjuk Jézus megmagyarázhatatlan szeretetének, amely olyan magas, mint az ég, de lehajolt a földre, hogy Isten képmását belevésse az emberbe. […]
Váljék eggyé életünk Krisztus életével! Merítsünk állandóan belőle! Együnk az élő kenyérből, amely a mennyből szállt alá, és merítsünk a forrásból, amely mindig árasztja örökké friss, gazdag kincseit! Ha állandóan az Urat nézzük, és hálaadó, dicsőítő szívünket hozzá emeljük, vallási életünk mindig élénk lesz. Imáinkban Istennel beszélgetünk, mint barát a baráttal, és Ő maga mondja el nekünk titkait. Gyakran elfog bennünket valamilyen kellemes, boldog érzés – Jézus jelenlétének tudata. Sokszor átforrósodik szívünk, amikor közeledik hozzánk, hogy beszélgessen velünk, mint ahogy Énokkal beszélt. Amikor a hívő ember életében mindez valósággá válik, az élete olyan egyszerűségről, alázatosságról, szelídségről és szerénységről tanúskodik, amelyből társai megláthatják, hogy Jézussal volt, és tőle tanult. – Krisztus példázatai,
129. o.
 

„Jézus nem biztosította isteni segítségről [a bénán fekvő embert]. A férfi egy percre kételkedhetett volna, de akkor elveszíti egyetlen gyó­ gyulási lehetőségét. Ám hitt Krisztus szavának, aszerint cselekedett, és visszanyerte erejét. Ugyanilyen hittel nyerhetünk lelki gyógyulást. A bűn elválasztott az isteni élettől. Lelkünk megbénult. Nem vagyunk képe­ sek szent életet élni, ugyanúgy, ahogy a magatehetetlen férfi sem tudott járni… Ezek a csüggedők, küszködők nézzenek fel! A Megváltó a vérén megváltottak fölé hajol, és kifejezhetetlen szelídséggel, szánalommal így szól: »Akarsz-é meggyógyulni« (Jn 5:6)? Megparancsolja, hogy kelj fel egészségesen, békében. Ne várj, amíg érzed, hogy meggyógyultál! Higgy szavának és teljesül! Állj akaratoddal Krisztus oldalára! Szolgálj neki, cselekedj szava szerint, és erőt fogsz kapni! Bármilyen bűnös szokásba, uralkodó szenvedélybe merül is bele az ember hosszú időn át, amely pa­ rancsol a testnek és léleknek, Krisztus meg tud és meg is kíván szabadí­ tani attól. Életet ad lelketeknek, melyek »holtak a ti vétkeitek miatt« (Ef 2:1). Megszabadítja a gyengeség, szerencsétlenség és a bűn láncai által megkötözött foglyot” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Ad­ vent Kiadó, 160–161. o.).

Naponkénti tanulmányozásra:

Lukács 10

Lukács 11

Lukács 12

Lukács 13

Lukács 14

Lukács 15

Lukács 16;

Ellen G. White: Jézushoz vezető út, 1. fejezet
 

1.    Mi késztette cselekvésre a szamaritánust?

2.    Milyen nagyságrendben gyülekeztek az emberek Jézus köré, és hogyan viselkedtek?

3.    Mi fog történni a szolgával, aki enni, inni és részegeskedni kezd?

4.        Mely példázat szereplője haragudott meg és nem akart hazamenni az ő atyjához?

5.    Milyen volt Jézus a néppel való mindennapi kapcsolata közben?