A dicsőség órája: A kereszt és a feltámadás

E heti tanulmányunk: Lukács 2:34-35; János 18:33 – 19:5, 17-22, 25-27; János 20:1-18; 1Korinthus 15:12-20

Jézus keresztre feszítésével és feltámadásával ér tetőfokára János evangéliuma. Az első tíz fejezet nagyjából három és fél év történéseit fedi le, a 11-20. fejezetek viszont csak egy-két hétről szólnak.
A négy evangélium eltérő módon mutatja be Jézus halálát. A beszámolók illeszkednek egymáshoz, de mindegyik író olyan kulcspontokat emel ki, amelyek egybecsengnek evangéliumuk témájával. Máté az Írás teljesedését hangsúlyozza, Márk pedig a párhuzamokat Jézus keresztsége és a kereszt között. Lukács arra összpontosít, hogy a kereszt gyógyulást és megváltást hoz (a jobb lator története).
János azonban Jézus trónra lépéseként állítja elénk a keresztet, főképpen az órája gondolatához kapcsolódóan, amire számos alkalommal utal a könyvben (Jn 7:30;  8:20; 12:27;). A trónra lépés gondolata ironikus képet fest, hiszen a keresztre feszítés a leginkább meggyalázó, legszégyenletesebb halálnem, amit a rómaiak alkalmaztak. Ez az ellentét rámutat János mélyen ironikus ábrázolására, ami szerint Jézus szégyenben halt meg, ami ugyanakkor dicsőséges trónra lépését jelenti – Megváltóként.

EGW idézet

Sátán is jelen volt, amikor Krisztus eljött, hogy János által megkeresztelkedjék. Ő is hallotta… Jehova félelmetes szavait: „Ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm.” Látta, hogy az Atya dicsősége beragyogja Krisztust, s így mutatva be minden kétséget kizáróan a jelenlevők előtt, hogy ki is az, aki elismeri Krisztust az Ő Fiaként. A keresztség jelenetének összes körülményei heves gyűlöletet szültek Sátán lelkében, aki akkor értette meg igazán, hogy ha nem sikerül legyőznie Krisztust, akkor uralmának napjai meg vannak számlálva. […]
Félt, hogy attól a pillanattól fogva Isten még szorosabban magához láncolja az embert, és erőt ad neki a sátáni csalások legyőzéséhez. Krisztus pontosan ezért szállt alá a mennyei otthonából. Sátán jól tudta, hogy Jézusnak milyen előkelő mennyei pozíciója volt Isten szeretett Fiaként. És mivel Jézus elhagyta a mennyet, és emberként jött el a földre, Sátán félteni kezdte saját biztonságát… De mivel lázadása folytán elveszítette a mennyei gazdagságokat és a feddhetetlen dicsőséget, elhatározta, hogy bosszút áll, és a lehető legtöbb embert rávesz, hogy becsülje alá a mennyet, és teljes szívvel ragaszkodjon a földi kincsekhez. – Confrontation, 29. o.

Isten egyszülött Fia magára vette az emberi természetet, és keresztjét a menny és a föld közé helyezte. A kereszt Istenhez vonja az embert, Istent pedig az emberhez. Az igazság elhagyta magas és rettenetes pozícióját; a mennyei seregek, a szentség katonái közel húzódtak a kereszthez, tisztelettel hajolva meg előtte, mert a kereszten elégtételt nyert az igazság. A kereszt kivonja a bűnöst a bűn fogságából és a gonoszság szövetségéből. Minden kereszt felé tett lépésével szíve meglágyul, és bűnbánattal kiált fel: „Az én bűneim feszítették keresztre Isten Fiát.”
Bűneit a keresztnél hagyja, Krisztus kegyelme pedig átalakítja jellemét. A Megváltó kiemeli a bűnöst a porból, és a Szentlélek vezetésére bízza. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 349. o.

Jézus mennyből jövő világosságba állította a keresztet, mert ott vonja magára az ember tekintetét. A kereszt egyvonalban áll az Isten arcáról tündöklő fénnyel úgy, hogy a keresztet szemlélő ember megláthatja és megismerheti Istent és akit elküldött, a felkent Szabadítót. Istent szemlélve azt látjuk, aki mindhalálig kiöntötte lelkét. A keresztet szemlélve tekintetünk Istenre irányul, és felismerjük bűn gyűlöletét. Ámde míg a keresztben bűngyűlöletet látunk, meglátjuk a bűnös iránti szeretetét is, mely erősebb, mint a halál. A világ számára a kereszt megcáfolhatatlan bizonyíték, hogy Isten az igazság és a szeretet. – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1133. o.
 

Jn 18:28-32 szakasza nem jeleníti meg részletesen Jézus kihallgatásának történetét, a fókuszban az áll, amikor Poncius Pilátus elé viszik.

1. Olvassuk el Jn 18:33-38 szakaszát! Miről beszélt Pilátus Jézussal?

A kormányzó megkérdezte Jézustól, hogy Ő-e a zsidók királya (Jn 18:33). Ez az első utalás erre a címre, de nem az utolsó. Jézus ekkor megkérdezte Pilátustól, hogy ezt magától kérdezi, vagy valaki más mondta róla, amivel a kormányzó felé fordította a kérdést: vajon tudja, kivel beszél? Az olvasó már tisztában van vele, hogy Jézus a Király. Felismeri ezt a kormányzó?
Pilátus erre szintén kérdéssel felelt: „Tán zsidó vagyok én? A te néped és a főpapok adtak át téged az én kezembe. Mit cselekedtél” (Jn 18:35, ÚRK)? Ez elkerülés volt, mert Pilátust irritálta, hogy Jézus ilyen nyíltan nekiszegezte a kérdést. Ekkor tette meg a kormányzó az első lépést az igazságtól távolodva, mert engedte, hogy az előítélet gátolja a felismerést.
Jézus azt felelte, hogy az Ő országa nem ebből a világból való (Jn 18:36), amiből Pilátus arra következtetett, hogy Jézus valóban királynak mondja magát (Jn 18:37). Ez vezet el Jézus fontos magyarázatához, miszerint Ő azért született, hogy bizonyságot tegyen az igazságról, és mindenki, aki „az igazságból való”, hallgat a szavára (Jn 18:37).
Pilátus ekkor tette fel a kérdést, hogy „Mi az igazság?” (Jn 18:38, ÚRK). Viszont nem várta meg a választ, hanem kiment, és próbálta megmenteni Jézust a tömegtől.
János evangéliumának egyik témája az igazság. Jézus az örökkévaló Ige (logosz, Jn 1:1-5), a Világosság és az Igazság, szemben a sötétséggel és a tévedéssel, hamissággal. Ő kegyelemmel és igazsággal teljes (Jn 1:14), a kegyelem és az igazság általa lett (Jn 1:17). Keresztelő János bizonyságot tett az igazságról (Jn 5:33). Jézus megerősítette, hogy az Atya igaz (Jn 7:28), tőle hallotta az igazságot (Jn 8:40). Jézus „az út, az igazság és az élet” (Jn 14:6). Isten Igéje „igazság” (Jn 17:17). Pilátus ugyan rákérdezett az igazságra, de előítélete, előre meghozott döntései és a nagy nyomás miatt elszalasztotta az alkalmat, hogy megismerje.
 

Mit értesz azon, hogy Jézus az Igazság?

EGW idézet

Mikor a foglyot bevezették az udvarba, Pilátus kilépett palotája tornácára, és barátságtalan szemmel tekintett Jézusra. A római helytartót hálószobájából hívták ki nagy sietséggel. Elhatározta, hogy olyan gyorsan intézi el az ügyet, amilyen gyorsan csak lehetséges. Arra készült, hogy ellentmondást nem tűrő szigorúsággal foglalkozik majd a fogolylyal. A legszigorúbb arckifejezéssel fordult Jézus felé, hogy megnézze, milyen embert kell megvizsgálnia. Azt már tudta, hogy ezt az embert a zsidó hatóságok nagyon szerették volna kihallgattatni vele, és sietséggel megbüntettetni.
Pilátus rápillantott azokra az emberekre, akik vádat emeltek Jézus ellen. Tekintete kutatóan Jézuson nyugodott. Pilátus már sokféle bűnözővel találkozott. Eddig még sohasem hoztak elé senkit, aki a jóságnak és nemességnek azokat a vonásait hordozta volna magán, mint ez az ember. Jézus arcán nem látta semmi jelét a bűnnek, sem a félelemnek, a vakmerőségnek vagy a dacnak. Pilátus egy higgadt és méltóságteljes magatartású embert látott maga előtt, akinek az arckifejezése nem egy bűnöző ismertetőjegyeit, hanem a menny pecsétjét hordozta magán. – Jézus élete, 723–724. o.

Pilátus elszalasztotta aranyat érő nagy lehetőségét. Jézus mégsem hagyta őt további világosság nélkül. Miközben nem válaszolt közvetlenül kérdésére, nyíltan megmondta neki isteni küldetését. Megérttette Pilátussal, hogy Ő nem törekedett földi királyi szék elnyerésére. […]
„Monda azért neki Pilátus: Király vagy-e hát te csakugyan? Felele Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra.” (Jn 18:36–37)
Jézus megerősítette, hogy szava önmagában olyan kulcs, amely felnyitja a titkot mindazok számára, akik készek voltak elfogadni azt. Szavának önmagában parancsoló hatalma van, és ez a titka az igazság terjedésének, amely királyságáról szól. Krisztus azt kívánta Pilátussal megértetni, hogy csak az igazság elfogadása és magáévá tétele útján újulhat meg romlott természete.
Pilátus vágyott az igazság megismerésére. Elméje azonban egy zavarban levő ember elméje volt. Megragadták az Üdvözítő szavai, és szívét felkavarta az a mérhetetlen kívánság, hogy megismerje: mi is valójában ez az igazság, és miként tudná ezt a Jézus által hirdetett igazságot elnyerni. „Micsoda az igazság?” (Jn 18:38) – kérdezte Jézustól. A választ azonban nem várta meg. A palota kapuján kívül levő csődület és kavarodás ennek az órának a jelentőségére figyelmeztette. – Jézus élete, 727. o.

Krisztus ellenségei csodát követeltek Istensége bizonyítékaként. Sokkal nagyobb bizonyítékban lett részük, mint amekkorát kerestek. Amiképpen Krisztus kínzóit kegyetlenségük az emberiesség szintje alá, a Sátán hasonlatosságára aljasította le, úgy Krisztust szelídsége és türelme az emberi nemzetség fölé emelte fel, és bebizonyította Istennel való rokonságát. Felmagasztalásának a záloga a megalázkodása volt. Kínszenvedésének a vércseppjei, amelyek homlokának a sebeiből lecsurogtak arcára és szakállára annak a zálogai, biztosítékai voltak, hogy Ő a mi nagy főpapunk. Aki az örömnek olajával felkenetett (Zsid 1:9). – Jézus élete, 734. o.

2.  Olvassuk el Jn 18:33 – 19:5 szakaszát! Hogyan próbálta Pilátus rávenni a népet, hogy Jézus szabadon bocsátását kérjék?

Az igazságra vonatkozóan Pilátus nem várt választ Jézustól, hanem visszament, és próbálta meggyőzni a népet. Vitába bocsátkozott, ahelyett, hogy egyszerűen szabadon engedte volna Jézust, amivel lépéshátrányba került. A vallási vezetők látták, hogy a tömeg által képesek manipulálni a kormányzót. Pilátus arra a szokásra hivatkozott, ami szerint a páska idején el lehet engedni egy foglyot. Megkérdezte az emberektől, hogy szeretnék­e, ha szabadon bocsátaná „a zsidók királyát”. Meglepő és ironikus, hogy a nép nem az ártatlan Jézus, hanem a Barabbás nevű útonálló elengedését kérte. Ekkor kezdték gúnyolni és megszégyeníteni Jézust. A római katonák töviskoronát nyomtak a fejére, bíborköntöst adtak rá, gúnyosan hajlongtak előtte, a zsidók királyának nevezték. A katonák csúfondáros viselkedése a császárok köszöntésére emlékeztet.
Úgy tűnt, Pilátus próbált módot találni Jézus elengedésére, arra számított, hogy talán megesik rajta az emberek szíve. Kihozatta Jézust a töviskoronával, bíborköntösben. János nem fűz magyarázatot a jelenethez, amikor Jézust úgymond „királyi öltözetben” állították a nép elé, a kormányzó pedig így mutatta be: „Íme, az ember” (Jn 19:5, ÚRK)! Ez emlékezteti az olvasót Keresztelő János szavaira Jn 1:29 versében: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét” (ÚRK)! A helyzet iróniája, hogy a pogány kormányzó a királyokéra emlékeztető öltözetben állította Izrael elé a Messiást. Amint azonban Jn 19:6-16 szakasza mutatja, a tömeg Jézus keresztre feszítését követelte, arra hivatkozva, hogy Isten Fiának mondta magát. Ettől Pilátus megrémült, és még jobban igyekezett elengedni Jézust. A vallási vezetők azonban megpecsételték Jézus sorsát, amikor hangoztatták, hogy ha ezt megteszi, ellensége a császárnak. Tudták, hogy a császár iránti lojalitásból Pilátus nem engedheti el azt, akit a császár ellenségének mondanak. A vallási vezetők erősködtek, hogy nekik nem királyuk, hanem császáruk van. Vagyis gyűlöletük Jézus ellen erősebb volt nemzeti törekvéseiknél. Népük önrendelkezését is készen álltak feladni azért, hogy megszabaduljanak Jézustól.
 

Mennyire ijesztő: a pogány kormányzó szabadon akarja engedni Jézust, miközben saját népének lelki vezetői a kereszten akarják látni, éppen ők, akiknek fel kellett volna ismerniük! Mi a tanulság ebből?

EGW idézet

Pilátus itt mutatta meg a gyengeségét. Kijelentette, hogy Jézus ártatlan, mégis hajlandó volt megkorbácsoltatni, hogy lecsillapítsa vádolóit. Feláldozta az igazság alapelveit azért, hogy kölcsönös engedmények adásával megegyezhessen a csőcselékkel. Ezzel azonban kellemetlen helyzetbe sodorta magát. A sokaság számolt a helytartó határozatlanságával, és még hangosabban ordítozva követelte tőle a fogoly halálra ítélését. Ha Pilátus mindjárt az első pillanatban erős és határozott lett volna, és megtagadta volna annak az embernek az elítélését, akit ártatlannak talált, akkor elszakította volna azt a végzetes láncot, amely lelkiismeretét megkötözte, és a bűn iszonyatos fogságában tartotta egész életében. Ha kezdettől lelkiismeretére hallgatott volna, akkor a zsidók nem kísérelték volna meg azt, hogy előírják neki, mit tegyen. Krisztust megölhették volna, de ennek a gyilkosságnak a bűne nem terhelte volna Pilátust. Ő azonban egyik lépést a másik után tette meg lelkiismerete megsértésében. Felmentette magát az alól, hogy igazsággal és méltányossággal ítélkezzék, és most majdnem tehetetlenül a zsidó papok és főemberek kezében találta magát. Ingadozása és határozatlansága végül is a romlását okozta. – Jézus élete, 731. o.

Sátán és angyalai megkísértették Pilátust, és igyekeztek romlásba dönteni. Azt sugallták neki, hogy ha nem vesz részt Jézus elítélésében, mások fogják azt megtenni. A sokaság szomjazik Jézus vérére, azért, ha Pilátus nem szolgáltatja ki nekik Őt, hogy keresztre feszítsék, elveszti hatalmát és világi dicsőségét, s azt híresztelik majd róla, hogy annak a csalónak híve. Attól félve, hogy elveszti hatalmát és tekintélyét, Pilátus beleegyezett Jézus megöletésébe, és habár Jézus vérét vádlóira hárította, a tömeg e szavakkal fogadta el mentségét: „Az Ő vére mi rajtunk és a mi gyermekeinken!” (Mt 27:25) Pilátus mégsem volt tiszta. Bűnös volt Jézus vérének kiontásában. Saját önző érdekéért, a föld nagy embereitől remélt megtiszteltetésért egy ártatlan embert kiszolgáltatott a halálnak. – A megváltás története, 218. o.

Krisztus és a korabeliek jelleme közti különbség mindenfelé nyilvánvaló volt, s a különbség miatt a világ gyűlölte Őt. Gyűlölte jóságáért és szigorú becsületességéért. Krisztus kijelentette, hogy az olyan jellemvonásokkal élők, mint az övé, szintén gyűlöltek lesznek. A véghez közeledve a Krisztus követői elleni gyűlölködés egyre inkább megmutatkozik. […]
Sátán belekötött Isten Fiának minden kijelentésébe. Embereket használt eszközül, hogy szenvedéssel, bánattal zsúfolja tele az Üdvözítő életét. Az álokoskodás és hazugság, mellyel megpróbálta akadályozni Jézus tevékenységét, az engedetlenség gyermekein át rááramló gyűlölet, kegyetlen vádjaik az ellen, akinek az élete és példája jóságos volt, mélyen gyökerező bosszúvágyból fakadt. A féltékenység és rosszindulat, a gyűlölet és bosszú elfojtott tüzei a Kálvárián lobbantak lángra Isten Fia ellen, miközben a menny néma döbbenettel nézte a jelenetet. – Értelem, jellem, egyéniség, 2. köt., 527–528. o.
 

 Jn 19:17-22 szakaszából megtudjuk, hogy Pilátus latinul, görögül és héberül is felíratta: „A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA” (Jn 19:19). A vallási vezetők azt akarták, hogy ezt megváltoztassa, de Pilátus hajthatatlan volt. A felirat maradt, az igazság néma tanújaként. Jézus trónra lépését jelezte a kereszten. Köztörvényes bűnözőként függött a keresztfán, aki valóban a Királyuk, a zsidók Királya volt!
„Pilátusnál és a zsidóknál nagyobb hatalom irányította a felirat elhelyezését Jézus feje fölé. Isten gondviselésében ennek az volt a szerepe, hogy a Szentírás megfontolására és tanulmányozására késztessen” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 654. o.).
 

3. Mi az a megindító jelenet, amiről Jn 19:25-27 szakaszában olvashatunk?

A kereszt lábánál állók között volt János, a szeretett tanítvány és Mária, Jézus anyja is. Évekkel korábban, amikor József és Mária bemutatni vitte Jézust a templomba, Simeon éppen ezt a helyzetet jövendölte meg (vö. Lk 2:34-35). Most a haldokló Jézus az anyjához szólt: „Asszony, íme, a te fiad.” Jánosnak pedig ezt mondta: „Íme, a te anyád” (Jn 19:26-27, ÚRK)!

4. Olvassuk el Jn 19:28-30 verseit! Mi a jelentősége Jézus utolsó szavának, amit halála előtt mondott?

A 28. és a 30. versben egyaránt a görög teleó („elvégez”, „befejez”, „végrehajt”) ige szerepel, továbbá a 28. versben van egy hasonló szó, a teleioó („teljessé tesz”, „tökéletessé tesz”) is, ami utal az Írás beteljesedésére. Rettenetes az itt leírt jelenet, de minden beteljesedett, teljessé lett, elvégeztetett.
Jézus kijelentése: „Elvégeztetett!” arra utal, hogy végrehajtotta, beteljesítette az Atyától kapott feladatot.
 

Mit jelent számunkra, hogy Jézus kijelentette: „Elvégeztetett!”? Mit végzett el? Mi következik ebből a mi életünkre nézve?

EGW idézet

[Mária] átélte a legrettenetesebb lelki gyötrelmet, amit csak átérezhet egy gyermekét szerető anya. Mindazonáltal ő is azt remélte, hogy Jézus hatalmas csodát művelve kiszabadítja magát a gyilkos tömeg kezéből. Nem tudta elviselni azt a gondolatot, hogy Fia hagyja magát keresztre szegezni. Csakhogy eközben már meg is tették az előkészületeket, és Jézust a keresztre fektették. Kalapácsot és szeget hoztak. A tanítványok szíve elcsüggedt. Jézus anyja majdnem eszméletét vesztette a fájdalomtól. A tanítványok a legválságosabb pillanatban elvitték a rettenetes látvány színhelyéről, hogy ne hallhassa, mint verik a szegeket szeretett Fia drága testébe. Jézus ajkát egyetlen panaszszó sem hagyta el, csupán nyögött nagy fájdalmában. Arca sápadt volt, és hatalmas verejtékcseppek gyöngyöztek homlokán. Sátán ujjongott, midőn látta a szenvedéseket, miket Isten Fiának ki kellett állnia, azonban félt, hogy mégsem sikerült neki az üdvtervet keresztezni, hogy végül minden fáradozása ellenére is elveszíti országát, s végül ő maga is megsemmisül. – Tapasztalatok és látomások, 176. o.

Jézus tekintete végigfutott a tömegen, amely összegyűlt halálának szemlélésére, és meglátta a kereszt lábánál anyját, Máriát, akit János támogatott. Mária visszatért a rettenetes jelenet helyére, mert nem volt képes tovább távol maradni fiától. Jézus utolsó tanítását a fiúi szeretetről adta. Anyjának bánattól lesújtott arcára, majd Jánosra tekintve így szólt anyjához: „Asszony, ímhol a te fiad.” (Jn 19:26) Majd tanítványához fordult: „Ímhol a te anyád!” (Jn 19:27) János megértette Jézus szavait és a rá bízott szent megbízatást. Azonnal elvezette Krisztus anyját a kálváriai félelmetes jelenettől. Attól az órától fogva gondot viselt róla, mert kötelességének tartotta, azért otthonába fogadta őt. Jézus fiúi szeretetének példája elhomályosulatlanul ragyog elő a századok homályából. Legnagyobb szenvedéseiben sem feledkezett meg anyjáról, hanem minden szükségletéről gondoskodott jóléte érdekében. – A megváltás története, 224. o.

A nép néma csendben várta ennek a félelmetes jelenetnek a végét… Később a homály hirtelen eloszlott a keresztről, és Jézus hangja úgy zengett, mint a harsonáké: „Elvégeztetett!” (Jn 19:30), „Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet.” (Lk 23:46) Ekkor fény ragyogta körül a keresztet, és a Megváltó arca olyan dicsőségben ragyogott, mint a Nap. Majd fejét lehajtva, meghalt. […]
Jézus addig nem áldozta fel életét, amíg el nem végezte a munkát, amelyért jött… Öröm töltötte be a mennyet, hogy Ádám gyermekei engedelmes életük által most már feljuthatnak Isten színe elé. Sátán vereséget szenvedett, és rádöbbent, hogy országát elvesztette. – A megváltás története, 226. o.

5.  Olvassuk el Jn 20:1-7 szakaszát! Mi a jelentősége ennek a jelenetnek a mi számunkra?

Jézus péntek délután halt meg és vasárnap kora hajnalban támadt fel. A szombat közeledte miatt (Jn 19:42) a temetési szertartást sietve végezték, nem fejezték egészen be. Követői nagyon szerették Jézust, de meg akarták tartani a szombatot, így aznap nem mentek ki a temetőbe (vö. Mk 16:1; Lk 23:56-57). A szombat után, vasárnap reggel több asszony is fűszereket vitt a sírhoz. Megdöbbenve látták az elhengerített követ és az üres sírt.
A korán érkezők egyike Mária Magdaléna volt, aki aztán elszaladt Péterhez és Jánoshoz, hogy elmondja nekik, mit látott. A két férfi erre a sírhoz futott, János megelőzte Pétert, előbb ért oda. Lehajolt, benézett a sírboltba, de nem lépett be. Látta a gyolcsot, amibe Jézus testét tekerték. Péter még be is ment, és megnézte a sírboltban a lepedőket, majd észrevette a kendőt is, amivel Jézus fejét takarták le. Nem a lepedőkkel volt együtt, hanem külön, összehajtva.
 

6. Olvassuk el Jn 20:8-10 verseit! Miért érdekes az, hogy a kendő össze volt hajtva?

Miután Péter belépett a sírboltba, János is utánament. Jn 20:8 versében az áll, hogy János bement, látott és hitt. Vajon mi miatt hitte el, hogy Jézus valóban feltámadt, amikor látta a gyolcslepedőt és a külön összehajtott kendőt?
Ahhoz, hogy erre felelni tudjunk, gondolkozzunk kicsit azon, miért is volt üres a sír. A legegyszerűbb válasz az volna, hogy a sírrablók miatt, ez azonban három okból sem lehetséges. Először is, Máté leírja, hogy a sírt őrizték (Mt 27:62-66), ezért nem lehetett szó a sír kirablásáról. Másodszor, a sírrablók jellemzően értékes dolgokat lopnak el, nem oszlásnak indult holttesteket. Harmadszor pedig, a sietség miatt nem lett volna idejük összehajtani a kendőt. Tehát nem csoda, hogy amikor János látta az összehajtogatott kendőt, hitt Jézus feltámadásában.
 

EGW idézet

7. Olvassuk el Jn 20:11-13 verseit! Mária Magdaléna továbbra sem fogta fel az üres sír jelentőségét. Hogyan utal erre ez az epizód is?

Máriára az volt az utolsó utalás ezt megelőzően, amikor Péternek és Jánosnak beszélt az üres sírról (Jn 20:2). A férfiak a sírhoz szaladtak, Mária pedig egy kicsivel később ment vissza oda. Péter és János benézett a sírba, majd elment, Mária pedig még tovább maradt ott. Az utóbbi néhány nap alatt bizonyára sokat sírt. Most pedig még ez is? Lehajolt és benézett a sírboltba.
Meglepetésére két fehérbe öltözött angyal ült ott, ahol korábban Jézus teste feküdt. Megkérdezték tőle: „Asszony, miért sírsz” (Jn 20:13, ÚRK)? Fájdalmában azt felelte, hogy azért, mert elvitték az Urat, és nem tudja, hová tették.
 

8. Jn 20:14-18 szakasza szerint mitől változott meg minden Mária számára?

Mária könnyes szemmel megfordult, és látta, hogy áll mögötte valaki. Az angyalokhoz hasonlóan kérdezte az Idegen is: „Asszony, miért sírsz” (Jn 20:15, ÚRK)? Mária azt hitte, a kertésszel beszél, és kérte, hogy segítsen neki megtalálni Jézus testét.
Az Idegen csak egy szót szólt: „Mária”. Az egyetlen szavas kinyilatkoztatás után az egész világ megváltozott számára. Meglepetten ismerte fel, hogy a feltámadott Jézus beszél vele, ekkor ráismert és köszöntötte. Jézus azt mondta neki, hogy ne tartóztassa, mert fel kell mennie az Atyához, de Mária menjen, és közölje a tanítványokkal: „Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez és a ti Istenetekhez” (Jn 20:17). Mária teljesítette a feladatot, elmondta a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és részletesen beszámolt mindarról, amit mondott neki (Jn 20:18).
 

Olvassuk el 1Kor 15:12-20 szakaszát! Pál szerint Krisztus feltámadása nélkül mi haszna lenne keresztény hitünknek?

EGW idézet

A kertben Mária sírva állt, amikor Jézus már egészen szorosan ott volt mögötte. Szemeit annyira elborították a könnyek, hogy nem ismerte fel Őt. A tanítványok szíve annyira megtelt bánattal és fájdalommal, hogy nem hitték el az angyalok üzenetét sem, de még magának Krisztusnak a szavait sem.
Milyen sok keresztény cselekszik ma is úgy, miként a tanítványok tettek! Milyen sokan visszhangozzák Mária   kétségbeesett   kiáltását: „Elvitték az én Uramat, és nem tudom, hová tették Őt.” (Jn 20:13) Milyen sok embernek lehetne elmondani azokat a szavakat, amelyeket az Üdvözítő mondott el: „Mit sírsz? Kit keresel?” (Jn 20:15) Az Úr pedig szorosan mellettük vagy előttük áll. Könnytől megvakított szemeik azonban nem tudják meglátni, nem tudják felismerni Őt. Az Úr beszél hozzájuk, de ők nem értik azt, amit mond nekik. – Jézus élete, 794. o.

Máriát nagyon bűnösnek tekintették, Krisztus azonban ismerte az életét alakító körülményeket. A remény minden szikráját kiolthatta volna lelkében, de nem tette, sőt Ő emelte föl a kétségbeesésből, a romlásból. Hétszer dorgálta meg a nő szívét és értelmét uraló démonokat – ezt Mária hallotta. Hallotta Jézus erős kiáltását Atyjához az ő érdekében. Tudta, mennyire sérti a bűn szeplőtlen tisztaságát, s az Ő erejével győzött. […]
Jézus kegyelme által az asszony az isteni természet részese lett. Aki elbukott, akinek értelme démonok lakhelye volt, az szolgálattal, barátsággal nagyon közel került a Megváltóhoz. Mária volt az, aki lábánál ült és tanult tőle. Mária volt az, aki a drága kenetet fejére öntötte, a lábát könnyeivel mosta. Mária állt a kereszt mellett, s követte Őt a sírig. Feltámadása után Mária jött elsőként a sírhoz. Mária hirdette elsőnek a feltámadott Megváltót. – Jézus élete, 568. o.

A korinthusi hívők között voltak olyanok, akik feladták hitük néhány alapigazságát, akik lesüllyesztették az erkölcsi színvonalat. Egyesek olyan messzire mentek, hogy tagadták a feltámadás tanát. […]
Meggyőző erővel fejtette ki az apostol a feltámadás felmérhetetlen igazságát. Jelentőségét így vázolta: „Mert ha nincsen halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadott fel. Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is. Sőt az Isten hamis bizonyságtevőinek is találtatunk, mivelhogy az Isten felől bizonyságot tettünk, hogy feltámasztotta a Krisztust, akit nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. Mert ha a halottak fel nem támadnak, a Krisztus sem támadott fel. Ha pedig Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. Akik a Krisztusban elaludtak, azok is elvesztek tehát. Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjök lőn azoknak, kik elaludtak.” (1Kor 15:13–20) – Az apostolok történte, 319–320. o.
 

További tanulmányozásra: Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, „Elvégeztetett” (666–673. o.); „Feltámadott az Úr” (688–694. o.); „Mit sírsz?” (695–700. o.) c. fejezetek; Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 3. köt., „Látomás az eljövendő eseményekről” című alfejezet (427–431. o.).

„Pilátus szerette volna megszabadítani Jézust. Be kellett azonban látnia, hogy ezt nem tudja megtenni úgy, hogy közben a pozícióját és érdemeit is megtartja. Világi hatalma veszélyeztetése vagy éppen elveszítése helyett azért inkább feláldozott egy ártatlan életet. Milyen sokan vannak olyanok, akik a veszteség vagy szenvedés elkerülése érdekében hasonló módon inkább feláldozzák meggyőződésüket. A lelkiismeret és a kötelesség mindig megmutatja nekünk azt az utat, amelyen járnunk kellene, az önérdek azonban rendszerint egy másik utat jelöl meg. Evilági érdekeink rendszerint a rossz irányba igyekeznek bennünket téríteni, de ha megalkuszunk Sátánnal, akkor ez az alku hamarosan a bűn sötét éjszakájába sodor bennünket” (Jézus élete. 646. o.)
„Az angyalok és az el nem esett világok számára annak a kiáltásnak, hogy „Elvégeztetett!”, nagy jelentősége volt. Azt jelentette ez számukra éppen úgy, mint a mi számunkra is, hogy a megváltás nagy munkája befejeződött. Velünk együtt ők is részesülnek Krisztus győzelmének a gyümölcseiből” (uo. 666. o.).

Naponkénti tanulmányozásra:

Róma 14

Róma 15

Róma 16

1Korinthus 1

1Korinthus 2

1Korinthus 3

1Korinthus 4

Jézushoz vezető út, 12. fejezet
 

1.    Miben nyilvánult meg Pál evangéliumi szolgálata?

2.    Hogyan viszonyuljunk azokhoz, akik „szakadásokat és botránkozásokat okoznak”?

3.    Mi az, amit e világ fejedelmei közül senki sem ismert?

4.    Miben áll az Istennek országa?

5.    A legtöbb esetben mi a kétely igazi oka?