Az út, az igazság és az élet

E heti tanulmányunk: Dániel 7:27; János 1:14; 5:38-40; 13:1-20; 14:1-3, 5-11; Kolossé 1:16-17

János evangéliuma négy fő részre osztható: a Prológus (Jn 1:1-18), a Jelek könyve (Jn 1:19–12:50), a Dicsőség könyve (Jn 13:1–20:31) és az Epilógus (Jn 21:1-25). Tanulmányunk eddigi részében főként a Prológusra és a Jelek könyvére összpontosítottunk, a csodák (jelek), a párbeszédek és a tanítások alapján mutattuk be Jézust. Most pedig átváltunk az evangélium harmadik szakaszára, a Dicsőség könyvére.
Érdekes, hogy hidat képez a Jelek könyve és a Dicsőség könyve között a híres hét „ÉN VAGYOK” kijelentés, amelyek a következők: „az élet kenyere” (Jn 6:35, 41, 48, 51, ÚRK), „a világ világossága” (Jn 8:12; 9:5),
„az ajtó” (Jn 10:7, 9), „a jó pásztor” (Jn 10:11, 14), „a feltámadás és az élet” (Jn 11:25), „az út, az igazság és az élet” (Jn 14:6) és „az igazi szőlőtő” (Jn 15:1, 5).
Az e heti tanulmány azzal kezdődik, hogy mi volt a célja a búcsúbeszédnek, és bevezeti azt az emlékezetes epizódot, amikor Jézus megmosta a tanítványok lábát. Majd rátérünk a 14. fejezet „ÉN VAGYOK” kijelentésére („az út, az igazság és az élet”).

December 7–14. – Imahét
 

EGW idézet

Aki eljött, hogy megkeresse és megváltsa az elveszetteket, életét adta az emberért… Együttérzése és szeretete semmihez sem fogható, és Ő mindent megtett az emberek érdekében, hogy senki se vesszen el. Isten Fia, a világ világossága eljött földünkre, hogy átkarolja és magához vonzza az egész világot, és egyesítse az emberiséget, mely Sátán ellenőrzése és hatalma alatt áll. Mindenkit hív: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztalak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.” (Mt 11:28–29) Ekképpen egyesíti mindazokat önmagával, akik szeretnének hozzá jönni. Jelét helyezi rájuk: a szent szombat iránti engedelmesség és hűség jelét. – The Upward Look, 285. o.

„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17:3) E szavak szemet nyitogatnak mindenkinek, aki látni akar. Isten ismerete olyan ismeret, amelyet nem kell hátrahagynunk, amikor lezárul a próbaidőnk. Ez olyan ismeret, amely a világ számára és számunkra is egyen-egyenként, a legmaradandóbb hasznot hozza. Akkor pedig miért tegyük Isten szavát a háttérbe, amikor üdvösségre bölccsé tehet bennünket? „Annak okáért annál is inkább szükséges nékünk a hallottakra figyelmeznünk, hogy valaha el ne sodortassunk.” (…) A Biblia tele van Isten ismeretével, és alkalmas arra, hogy annak tanulmányozóját e földi és az örök életre hasznosra tanítsa. […]
Tanúsítsunk érdeklődést az Írások iránt. Olvassuk és tanulmányozzuk őket szorgalmasan. „…azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek” – mondta Krisztus –, „és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam” (Jn 5:39). Számunkra mindent jelent, ha tapasztalatot és személyes ismeretet szerzünk Istenről és Jézus Krisztusról, „akit Ő küldött”. „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17:3) – A keresztény nevelés alapjai, 403–404. o.

Tekints Jézusra, a mennyei Fenségre. Mit látsz az Ő élettörténetében? Emberi testbe öltöztetett Istenségét, szüntelen alázatos életét, irgalmas cselekedeteket, állandó leereszkedést a mennyei udvarokból az átoktól perzselt és tönkretett világunkba, amely nem volt méltó a jelenlétére. És Ő épp ide szállt alá egyre mélyebbre, szolgai formát öltött, elszenvedte a megvetést, de mivel az övéi nem fogadták be, helyről helyre kellett járnia, hogy mentse az életét, míg végül elárulták, meggyalázták és keresztre szegezték. […]
Ne halogasd az időt, ne engedd, hogy egy nap is elmúljon, hanem úgy, ahogy vagy, gyengeségeiddel és méltatlanságoddal késedelem nélkül jöjj hozzá most! – That I May Know Him, 56. o.
 

Búcsúbeszédében (János 13-17. fejezet) Jézus útmutatást ad a tanítványainak a jövőre nézve. Ennek irodalmi felépítése hasonló Mózes búcsúbeszédéhez Mózes ötödik könyvében vagy ahhoz, amikor Jákób megáldja a gyermekeit (1Mózes 47-49. fejezet), vagy amikor Dávid tanította Salamont (1Krónika 28-29. fejezet). Távozásáról beszélve Jézus vigasztalja a tanítványait. Megígéri, hogy jön majd helyette valaki, aki Őt fogja képviselni (a Szentlélek; János 14-16. fejezet). Előrevetíti, hogy elszomorodnak majd (János 15-16. fejezet), de bátorítja a tanítványait, hogy maradjanak hűségesek (János 15. fejezet).

1.  Olvassuk el Jn 13:1-20 szakaszát! Mi történt itt? Miért olyan fontos ez az eset? Milyen tanulságra akarta Jézus elvezetni a követőit?

Jézus korában a világnak azon a részén az emberek saruban vagy mezítláb jártak. A lábuk poros, piszkos lett. Szokás volt, hogy a vendégségbe érkezők lábát megmosta egy szolga, rabszolga. Az elfogatása előtti estén azonban, amikor Jézus a tanítványaival elfogyasztotta az utolsó vacsorát, nem volt velük olyan szolga, aki ezt elvégezte volna. Általános meglepetést keltett Jézus, amikor felállt a vacsorától, és mindegyikőjük lábát megmosta. Jn 13:4-5 versei lépésről lépésre beszámolnak arról, hogy mit tett. Azért írta le János ilyen részletesen a történetet, hogy kifejezze: a Mester ezt valóban megtette, ami bámulatos alázatra vall.
Péter reakciójának leírása (Jn 13:8-11) még inkább elmélyíti, menynyire megdöbbentek és értetlenkedtek a tanítványok Jézus tettének láttán. Hogyan végezhet ilyen alantas munkát Ő, a Mester, a Messiás? Péter nem akarta megengedni neki, hogy megmossa a lábát. Erre Jézus azt mondta, hogy ha nem engedi, nincs köze hozzá. Ekkor Péter többet is kért volna, kifejezte, hogy fontos neki a kapcsolat Jézussal.
Jézus tettének jelentősége ahhoz kötődik, hogy ki Ő. Jn 13:13 versében kijelenti, hogy Mester és Úr, ahogy hívták, méghozzá helyesen. Ezek a címek a tekintélyét, a hatalmát fejezik ki. Jézus arra tanít, hogy a hatalmat és a tekintélyt szolgálatra, nem pedig önfelmagasztalásra kell felhasználni. Az Adventista Egyház követi Jézus példáját, ezért gyakoroljuk az úrvacsorai szolgálat elején a lábmosás – az alázat – szertartását.
 

Mit tanít az alázat szertartása Jézus követéséről? Hogyan szolgálunk az embereknek igazi alázattal?

EGW idézet

Krisztus elmondta tanítványainak, hogy a lábmosás nem tisztítja meg őket a bűntől, ellenben az alázatosság eme szertartása próbára teszi a szívüket, s megmutatkozik, hogy tiszta-e. Ha a szívük megtisztult, akkor már csak meg kell mutatkoznia annak ebben a szertartásban. Jézus megmosta Júdás lábait, de így szólt: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Júdás egy áruló ember szívét hozta el erre az alkalomra, de Jézus Krisztus nyilvánvalóvá tette, hogy tudja Júdásról, ő fogja elárulni Urát, és számára a szertartás nem hozta el lelkének a megtisztulását. […]
Jézus példája arra tanít bennünket, hogy a lábmosást nem szabad halogatni csak azért, mert egyesek, akik magukat kereszténynek vallják, nem tisztultak meg a bűneiktől. Krisztus ismerte Júdás szívét, mégis megmosta a lábait. A végtelen szeretet nem vezethette Júdást megtérésre, és nem menthette meg ettől a végzetes cselekedettől… Ez volt Jézus szeretetének utolsó cselekedete, amit megtehetett Júdásért. Végtelen szeretete nem kényszeríthette arra Júdást, hogy térjen meg, vallja meg a bűneit, hogy üdvösséget nyerjen. Jézus minden lehetőséget megadott számára. Semmit sem mulasztott el abból, amit megtehetett, hogy kimentse őt Sátán karmaiból. – The Review and Herald, 1898. június 14.

A lábmosás a szolgálat szertartása. Az Úr azt akarja, hogy mindenki tanulja meg és gyakorolja ezt a leckét. Amikor helyesen végzik a szertartást, Isten gyermekei szent kapcsolatba kerülnek, hogy egymás segítségére és áldására legyenek.
Krisztus példát állított elénk, hogy az önmagasztalást erősítő bűnös szívben lakozó önzés ne vezesse félre népét. Ezt a lépést nem bízta emberre. Olyan fontosnak tartotta, hogy Ő, aki Istennel egyenlő, mosta meg tanítványai lábát (idézi: Jn 13:13–17). – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1138. o.

Mikor Jézus körülkötötte magát a kendővel, hogy lemossa a port a lábukról, akkor ezzel a cselekedetével az elidegenedést, a féltékenységet és a gőgöt kívánta lemosni a szívükről. Ez sokkal több következménynyel járt együtt, mint poros lábuk lemosása. Azzal a lelkülettel, amellyel akkor és ott rendelkeztek, még egyikük sem készült fel a Krisztussal való közösségre. Amíg nem jutottak el Krisztus segítségével az alázatosság és a szeretet állapotába, addig valójában még nem készültek fel arra, hogy részt vegyenek a húsvéti vacsorán, vagy részesüljenek ebben az emlékszolgálatban, amelyet Krisztus éppen meg akart alapítani. Szívüknek meg kellett tisztulnia. A büszkeség, a haszonlesés széthúzást és gyűlöletet teremt, Jézus azonban mindezt lemosta róluk, mivel megmosta a lábukat. Ez érzéseik változását idézte elő. Jézus, mikor rájuk tekintett, már azt mondhatta nékik: „Ti is tiszták vagytok.” (Jn 13:10) Most már egy szívvel és szeretettel voltak egymás iránt. Alázatosakká és taníthatókká váltak. Júdást kivéve mindegyikük hajlamos volt arra, hogy egy másiknak adja át a magasabb rendű helyet. Most már szelíd és hálás szívvel el tudták fogadni Krisztus szavait. – Jézus élete, 646. o.
 

2. Olvassuk el Jn 14:1-3 verseit! Milyen összefüggésben mondta ezt Jézus?

János 13. fejezetének vége felé Jézus a távozásáról beszélt (Jn 13:33). Péter megkérdezte, hogy hová megy (Jn 13:36). A tanítványok nem értették meg, hogy Jézus a halálára, a feltámadására és a mennybemenetelére utalt. Péter kijelentette, hogy az életét is odaadná Jézusért (Jn 13:37). Jézus ekkor megjövendölte, hogy meg fogja tagadni (Jn 13:38).
Ezen a háttéren mondta Jézus a tanítványainak, hogy ne nyugtalan­kodjon a szívük (Jn 14:1). A görög tarasszó szó jelentése, hogy „felkavar”, „zavar”, „nyugtalanít”, „zavarba ejt”. Nem meglepő, hogy a tanítványokat zavarba ejtették Jézus szavai.
Jézus viszont félelmeiket csillapítva kifejezte, hogy Atyja házában sok lakóhely van (nem paloták, inkább szobák, mint egy fogadóban). Elmegy, hogy helyet készítsen nekik. Szavai túlmutatnak a kereszt közelgő viharán, arra az időre, amikor majd visszatér megváltani népét. Arra az időre tekint, amikor a bűn egész tragédiája egyszer és mindenkorra véget ér (lásd Dán 7:27).
„És ha majd elmegyek… – mondta Jézus – ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Jn 14:3). Ezzel világosan megígérte, hogy másodszor is eljön.
Mi az alapja annak, hogy bízunk az ígéretében? Sokan azt mondanák, hogy a beteljesedett bibliai próféciák, ami igaz is. Jn 14:3 verse azonban másként utal az alapra. Az eljövök a görögben jelen időben áll, ahogyan a magyarban is. A jelen időnek ezzel a nyelvtani formájával a görög nyelvben egy jövőbeli eseményre utalnak, ami olyan biztos, mintha már meg is történt volna. Nyugodtan fordíthatjuk így is: biztos, hogy ismét eljövök.
Urunk visszatérésében való reményünknek nem egyszerűen a bibliai próféciák teljesedése az alapja, inkább a bizalmunk abban az Emberben, aki az ígéretet tette. Azt mondta, hogy bizonyosan visszatér majd népéért. Bízhatunk az ígéretében, tudva, hogy ki tette azt.
 

Mit üzen a kereszt Krisztus második adventjének biztos voltáról, ami nélkül vajon mi jó származott volna halálából az első ittléte idején?

EGW idézet

Kedves szavakkal szólt hozzájuk: „Fiaim, egy kevés ideig még veletek vagyok. Kerestek majd engem, de amiként a zsidóknak mondám, hogy: ahová én megyek, ti nem jöhettek, most néktek is mondom.” (Jn 13:33) A tanítványok nem ujjongtak, mikor ezt hallották. Félelem fogta el őket. Szorosan Jézus körül tömörültek össze… Sötétek voltak azok az előjelek, amelyek betöltötték a szívüket.
Az Üdvözítő hozzájuk intézett szavai azonban tele voltak reménységgel. Jézus tudta, hogy ellenség támadja meg őket, és a Sátán fortélya sikeres azokkal szemben, akiket lesújtanak a nehézségek. Azért gondolataikat elterelte a láthatókról a láthatatlanokra (vö. 2Kor 4:18). Földi számkivetésük helyéről a mennyei otthonukra fordította tekintetüket.
„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek – mondotta nekik –, higgyetek Istenben és higgyetek énbennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek, és helyet készítek néktek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. És hogy hová megyek én, tudjátok; az utat is tudjátok.” (Jn 14:1–4)… Krisztus eltávozásának a célja éppen az ellenkezője volt annak, amitől a tanítványok féltek. Krisztus eltávozása nem a tőlük és a világtól való végleges elkülönülését jelentette. Csak azért távozott el tőlük, mert helyet szándékozott készíteni számukra, hogy azután ismét eljöhessen hozzájuk, és magához fogadhassa őket. Miközben lakóhelyet épített számukra, nekik a jellemüket kellett az isteni hasonlóság szerint formálni. – Jézus élete, 662–663. o.

Péter megőrizte szívében a Krisztus újra jövetelére vonatkozó élő reménységet, és biztosította a gyülekezetet, miszerint a Megváltó ígérete – „És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket” (Jn 14:3) – egészen bizonyosan beteljesül. Ha a megpróbáltaknak és hűségeseknek úgy tűnik fel, hogy az Úr sokáig késik eljövetelével, az apostol biztosítja őket: „Nem késik el az ígérettel az Úr; mint némelyek késedelemnek tartják, hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.” – Az apostolok története, 536. o.

Ha Krisztust szemléljük, a szeretet felmérhetetlen tengerének partján időzünk. Szeretnénk elbeszélni ezt a szeretetet, de szavaink elégtelennek bizonyulnak. Elmondjuk földi életét, érettünk hozott áldozatát, közbenjárói tevékenységét fenn a mennyben, valamint azt, hogy lakhelyeket készít azok számára, akik Őt szeretik. Ha mindez elvonul előttünk, akkor felkiáltunk: Ó, mily nagy és mélységes Krisztus szeretete! „Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy Ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért… Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk!” (1Jn 4:10; 3:1) – Az apostolok története, 333–334. o.
 

3. Olvassuk el Jn 14:5-6 verseit! Tamás mit kérdezett Jézus elmenetelével kapcsolatban? Hogyan felelt neki Jézus?
 

Elég logikusnak tűnik Tamás kérdése. Ha nem tudjuk, hová megy valaki, honnan tudhatnánk, hogy merre menjünk, ha követni akarjuk? Jézus megfordítja a dolgot, amikor arra utal, hogy Ő az út. Hová vezető út? Az Atyához. A Prológus (Jn 1:1-18) kiemeli az Ige (logosz) és az Atya bensőséges kapcsolatát.
Jn 1:18 versében az áll, hogy az egyszülött (itt jobb fordítás lenne, hogy egyetlen) Fiú az, aki kijelentette az Atyát. Ebben a szövegben a görög exégeomai szó fordul elő, ami azt jelenti, hogy „kifejt”, „megmagyaráz”,
„kijelent”. Ebből a görög szóból származik az egzegézis kifejezés, ami azt jelenti, hogy megmutatni valaminek a jelentését. Tehát Jézus Krisztus a kapcsolat az Atyával, Ő az, aki a bűnbe süllyedt világnak elmagyarázza, kijelenti az Atyát, ebből következően Ő az út, aki által eljuthatunk hozzá. Nélküle csak korlátozott volna az, amit megtudhatnánk.
 

4. Olvassuk el Jn 14:7-11 szakaszát! Jézus hogyan oszlatta el Fülöp félreértését?

Fülöp kérése arra vonatkozott, hogy látni akarta az Atyát, amit bűnös ember nem élne túl (vö. 2Móz 33:17–34:9; Jn 1:18). Jézus elmarasztalta Fülöpöt, amiért még mindig nem ismerte meg Őt, hiszen aki látta Jézust, az látta az Atyát is (Jn 14:9). Ebből következően világos, hogy Jézus az út az Atyához, nélküle az út sötét és bizonytalan. Jézus a világosság, Ő vet fényt az Istenhez vezető útra.
Jézus három kifejezést köt össze: út, igazság és élet. Az út szó csak Jn 1:23 versében utal arra, hogy Keresztelő János készített utat Jézusnak, ezután Jn 14:6 versében fordul elő, Jézusra vonatkoztatva. Az igazság és az élet fő téma az evangéliumban. Szerdán és csütörtökön hangsúlyozzuk majd az igazság fogalmát, ami rendkívül fontos, kivált a mostani világban, hiszen magát az „igazság” gondolatát is kérdésesnek látják.

Miért különösen vigasztaló a tudat, hogy Jézusban nyertük a legteljesebb kinyilatkoztatást az Atya Istenről?
 

EGW idézet

5.  Olvassuk el Jn 1:14, 17, 8:32, 14:6 és 15:26 verseit! Hogyan kapcsolja János egyenesen Jézushoz az igazság fogalmát?

János evangéliuma egészében az igazság Jézushoz, az Atyához és a Szentlélekhez kötődik – Jézushoz, az Igéhez (logosz), a világossághoz kapcsolódik, ellentétben a sötétséggel (Jn 1:1-14; 3:19-21), a hamisságot pedig az ördöggel és a bűnnel hozza összefüggésbe (Jn 8:44-46). Következésképpen Jánosnál az igazság nem egyszerűen tények és számok kérdése, amelyek ugyan részét képezik, de ezeknél többről is szó van itt. Az igazság gondolatának erkölcsi vetülete az Istenhez és az akaratához való hűség. „Sokan kiáltanak az élő Istenhez, közelségére vágyakozva. Bölcseletek, irodalmi tanulmányok – bármilyen nagyszerűek is – nem csillapítják a szív éhségét. Emberi állításoknak és elgondolásoknak nincs súlyuk. Szóljon Isten szava az emberek szívéhez! A csupán hagyományt, emberi elméleteket és szabályokat ismerők hadd hallják meg annak hangját, aki megújíthatja lelküket az örök életre” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház, 21–22. o.).
Gondoljunk bele, mit jelent Jézus számára, hogy Ő az Igazság! Jézus a logosz, az Ige, aki kezdettől fogva Istennel volt, Ő teremtett meg minden létezőt (Jn 1:1-4). Örökkön örökké egy az Atyával, a jelleme, minden jellemzője megegyezik az Atyáéval, ezért Ő is a „VAGYOK”. Fölötte senki és semmi nem áll. Nélküle nem létezik semmi – beleértve az ismeretet is. Minden létező teremtményt Jézus alkotott meg, minden csak benne létezik. „Mert Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: mindenek Őáltala és Őreá nézve teremttettek; És Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn” (Kol 1:16-17).
Jézus nemcsak az igazság megtestesülése, hanem Ő maga az Igazság, nem egy fogalom vagy kigondolás, hanem egy Személy! Az igazságot, Jézus Krisztust hasonlíthatjuk a naphoz, ami világossággal ragyogja be a világot (Jn 8:12), párhuzamosan azzal, amit C. S. Lewis írt a kereszténységről: „Hiszek a kereszténységben, mint ahogy hiszek abban, hogy felkelt a Nap, nemcsak azért, mert látom, hanem mert így látok minden mást is” (C. S. Lewis: Is Theology Poetry? 2014, Samizdat University Press, 15. o.). Jézus, az Igazság által lehetünk képesek helyesen értelmezni a bennünket körülvevő világot.

EGW idézet

A Jézus Krisztusban elrejtett és általa megismerhető igazság végtelen. A Szentírás olyan forrás, amely állandóan mélyül és szélesedik a mélységeibe tekintő ember előtt. Ebben az életben nem fogjuk megérteni, hogy Isten miként tudta odaadni Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért. Az Atya szeretetének titka rejtve marad ezen a földön. Megváltónknak világunkban végzett munkája olyan téma – és az is lesz mindig –, amely teljesen igénybe veszi képzeletünket. Az ember minden értelmi képességét próbára téve megkísérelhet e titok mélyére hatolni, de beleszédül, és elfárad. A legigyekvőbb kutató is végtelen, parttalan tengert lát maga előtt. – Krisztus példázatai, 128. o.

Olyan időben élünk, mikor Sátán minden erejével legyőzni, csüggeszteni igyekszik Isten szolgáit. Nekünk mégsem szabad leroskadnunk, elcsüggednünk. Bízzunk nagyobb hittel Istenben. Bízzunk élő szavában. Ha nem ragadjuk meg szilárdabban a mennyet, soha nem állunk ellene a sötétség erőinek, melyek a munka összes ágában előre törnek.
A föld víztárolói gyakran üresek lesznek, vizük kiszárad, Krisztusban viszont élő forrás van, melyből szüntelenül meríthetünk. Akármennyit merítünk, s adunk másoknak, mégis bőven marad. Ne féljünk, nem fogy el, hiszen Krisztus az igazság kimeríthetetlen kútforrása. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 7. köt., 276. o.

Amikor Ádám bűne reménytelen csüggedésbe hajtotta az emberi fajt, Isten elfordulhatott volna a bukott lényektől. Bánhatott volna velük úgy, mint ahogyan azt, mint bűnösök, megérdemelték. Megparancsolhatta volna a mennyei angyaloknak, hogy öntsék ki a világra haragjának tüzét. Megtehette volna, hogy ezt a sötét foltot eltörli a világ színéről. De nem ezt tette. Ahelyett, hogy eltaszított volna bennünket magától, Isten még közelebb jött a bukott emberiséghez. Odaadta Fiát, aki a mi csontunkat és a mi testünket öltötte magára. „Az Ige testté lett, és lakozott közöttünk… igazsággal és kegyelemmel teljesen.” (Jn 1:14) Az emberekhez való kapcsolódása révén Krisztus közelebb vonta őket Istenhez. Isteni természetére öltötte az emberi természet ruháját, és bemutatta a mennyei világegyetem és az el nem bukott lények előtt, hogy mennyire szereti Isten az emberek fiait. Isten ajándékának nagysága semmiképpen nem mérhető fel. Isten semmit nem tartott vissza tőlünk. Nem adott arra alkalmat, hogy bárki is azt mondhassa, nagyobb szeretetet is tanúsíthatott volna irántunk. Krisztus ajándékával Isten az egész mennyet nekünk ajándékozta. – Isten csodálatos kegyelme, 53. o.
 

 Az egész evangélium kiemeli a Szentírás szerepét abban, hogy beszél arról, aki az út, az igazság és az élet. Az egész Biblia, az Óés az Újszövetség az igazságot nyilatkoztatja ki, különösen igaz ez a Jézusról és eljövetelének céljáról adott tanítás tekintetében.
 

6. Olvassuk el Jn 5:38-40 verseit! Mit mond itt Jézus a Szentírásról?

Jézus meg a tanítványai újból és újból a Szentírásra mutattak, mint ami igazolja, hogy Ő a Messiás. Krisztus kijelentette: „Mert ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, mert ő rólam írt. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én beszédeimnek” (Jn 5:46-47, ÚRK)?

7. Olvassuk el Lk 24:27 versét! Mi a jelentősége annak, hogy Jézus először a Szentírásra mutatva fejtette ki szolgálatának célját?

Másutt Krisztus ezt kérdezte, Mózes második könyvéből idézve: „Nem olvastátok, amit Isten mondott nektek…” (Mt 22:31, ÚRK)? Zakariás Isten ígéreteire utalt, amelyeket „szólott az ő szent prófétáinak szája által, akik eleitől fogva voltak” (Lk 1:70). Pünkösdi prédikációjában Péter kijelentette: „Be kellett teljesednie az Írásnak, amelyet megjövendölt a Szentlélek Dávid szája által” (ApCsel 1:16, ÚRK).
A Biblia nem tudományos tankönyv, nem magyarázza el az atomhasadást, sem azt, hogyan kell agyműtétet végezni. Ennél fontosabbról szól! Megadja azt az összefüggést, amelyben a világegyetem értelmet nyer. Ez az a kulcs, ami nyitja az ajtót, a világosság, aminek köszönhetően láthatunk. A Biblia nélkül sötétben tapogatóznánk Isten létével, a világmindenségben betöltött szerepével, az eredetünkkel, az élet értelmével és a jövővel kapcsolatban.
 

Említsünk olyan bibliai igazságokat, amelyekről nem tudhatnánk a tudomány segítségével, még elméletben sem!
 

EGW idézet

Az Ige csodálatosan szépnek hirdeti az Üdvözítőt. Megnyugvás és vigasz lelhető az írásokban, melyek tele van ígéretekkel, hogy mit tesz Isten azokért, akik helyes kapcsolatra jutnak el vele. Az Ige hallása különösen a betegeket nyugtatja meg. Hiszen az írások adományával Isten az élet fájáról adott levelet az emberiségnek, s ez a fa a nemzetek gyógyulására szolgál. Az Ige olvasója vagy hallgatója hogyan veszíthetné el a mennyi dolgok iránti érdeklődését, hogyan találna szórakozást és boldogságot a világban? – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1134. o.

Isten Igéje magába foglalja az Óés az Újtestamentumot. Egyik sem teljes a másik nélkül. Krisztus kijelentette, hogy az ótestamentumi igazságok éppen olyan értékesek, mint az Újszövetség könyvei. Krisztus volt az ember Megváltója kezdetben is, és ma is az. […]
Az apostolok bizonyságot tettek Krisztus életéről, haláláról és közbenjárói munkájáról, de mindezt már korábban is hirdették a próféták. Krisztus volt a beszédtémájuk – Krisztus az Ő alázatában, fedhetetlenségében, szentségében és semmihez sem fogható szeretetében. Ahhoz, hogy a maga teljességében hirdethessék az evangéliumot, úgy kellett bemutatniuk az Üdvözítőt, amint ki volt nyilatkoztatva Krisztus életében és tanításaiban, és ahogy hirdették azt az ótestamentumi próféták, valamint ahogy minderre rámutatott az áldozati rendszer. […] Az igazság valamilyen mértékben minden időben újabb fejlődési szakaszba jutott, Istennek minden nemzedék számára volt üzenete. A régi igazságok mind fontosak; az új igazság pedig nem független a régitől, hanem kiegészíti azt. Csak akkor érthetjük meg az újat, ha megértjük a régit. Amikor Krisztus próbálta elmagyarázni a tanítványoknak a feltámadásával kapcsolatos igazságokat, „elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, amik őfelőle megírattak” (Lk 24:27). A régi igazságot csak az újonnan felfedezett igazság dicsőítheti meg. – Lift Him Up, 306. o.

Pál Thessalonikában elmondott prédikációiban utalt az ótestamentumi próféciákra, amelyek a Messiásra vonatkoznak. Krisztus felvilágosította tanítványait e próféciák tekintetében, „és megmagyarázta nekik, kezdve Mózestől, az összes prófétákon át az írásokat, melyek róla szóltak” (Lk 24:27). Péter is így cselekedett, midőn prédikációiban Krisztusról szóló bizonyítékait az Ótestamentumból vette. István ugyanezt az utat járta, és így Pál is azokra a szövegekre hivatkozott, amelyek előre megjövendölték Krisztus születését, szenvedését, halálát, feltámadását és mennybemenetelét. Mózes és a próféták ihletett bizonyítékai alapján világosan kimutatta, hogy a názáreti Jézus a Messiás; és egyszersmind bebizonyította, hogy Krisztus szólt Ádám napjai óta a pátriárkák és próféták által. – Az apostolok története, 221. o.
 

További tanulmányozásra: Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, „Az élet világossága” c. fejezet, 391–403. o.

„Én vagyok a világ világossága” (Jn 8:12). „Jézus a templom udvarában szólta ezeket a szavakat, amelyek különlegesen kapcsolódtak a sátoros ünnep szolgálataihoz. Az udvar közepén hét méltóságot sugárzó oszlop magasodott, ezek hatalmas lámpásokat tartottak. Az esti áldozat után meggyújtották a lámpákat, fényük világított Jeruzsálem felett. Ez a ceremónia az Izraelt a pusztában vezető tűzoszlopra emlékeztetett, és előremutatott a Messiás eljövetelére is. Este, amikor a lámpákat meggyújtották, az udvar nagy örvendezés színhelye volt…
Jeruzsálem kivilágításával a nép kifejezte reményét, hogy a Messiás eljön, és világosságot áraszt Izraelre. Jézus számára azonban a helyszínnek nagyobb jelentősége volt. Ahogyan a templom sugárzó lámpái mindent megvilágítottak maguk körül, Krisztus, a lelki világosság forrása úgy oszlatja el a világ sötétségét. A jelkép mégsem volt tökéletes. Az a nagy világosság, amelyet saját kezével helyezett az egekbe, hívebben képviselte küldetésének dicsőségét.
Reggel volt, a nap épphogy az Olajfák hegye fölé emelkedett, sugarai vakító fénnyel hullottak alá a márványpalotákra, megcsillogtatták a templom falainak aranyát. Jézus odamutatott és így szólt: »Én vagyok a világ világossága« (Jn 8:12)” (Jézus élete. 391. o.).

Naponkénti tanulmányozásra:

ApCsel 28

Róma 1

Róma 2

Róma 3

Róma 4

Róma 5

Róma 6

Jézushoz vezető út, 10. fejezet
 

1.    Mit mond Pál apostol a test természetellenes indulatairól?

2.    Milyen az igazi zsidó és az igazi körülmetélkedés?

3.    Hogyan erősítjük meg a törvényt?

4.    Minek halunk meg és minek élünk, Róma 6:11 verse szerint?

5. Mire kell gondolnunk, amikor e föld pompájában és szépségében gyönyörködünk?