A samaritánusok bizonyságtétele

 1. Olvassuk el Jn 4:1-4 verseit! Mi húzódott meg annak hátterében, hogy Jézus átutazott Samárián?
 

A farizeusok megtudták, hogy Jézus tanítványai több embert kereszteltek, mint Keresztelő János. Ez a helyzet feszültséghez vezethetett volna János és Jézus követői között. Elég természetes, hogy János tanítványai féltékenyen őrizték mesterük hírnevét és státuszát (vö. Jn 3:26-30). Erre János azt a megkapó választ adta, hogy Jézusnak növekednie kell, neki pedig alább kell szállani (Jn 3:30). Jézus talán azért indult el Júdeából Galileába, hogy elkerülje a konfrontációt. A két terület között Samárián át vezetett a legrövidebb út, de nem csak erre lehetett menni. A vallás szigorú irányzatát követő zsidók a kerülő úton, kelet felé, Pereán át mentek. Jézus azonban a küldetése miatt vette az irányt Samária felé.

2. Olvassuk el Jn 4:5-9 szakaszát! Hogyan használta fel Jézus az alkalmat arra, hogy beszélgetést kezdjen a kútnál az asszonnyal?

Jákób kútja éppen Sikem mellett volt, az asszony pedig, nagyjából másfél kilométerre onnan, Sikárban élt. Míg Jézus tanítványai bementek a városba, hogy élelmet vegyenek, Ő leült a kút mellé, de nem tudott hűs vizet meríteni. Amikor az asszony megérkezett, hogy vizet húzzon, Jézus inni kért tőle.
János evangéliuma 3. fejezetében az okozott meglepetést, hogy a zsidók egyik vezetője, egy rabbi hajlandó volt elmenni Jézushoz, ami leereszkedésnek tűnhetett. Ő éjszaka érkezett, hogy a látogatása titokban maradjon. A 4. fejezetben viszont az asszony fényes nappal rejtőzködött, talán azért, hogy ne kelljen találkoznia más nőkkel, akik kora reggel vagy este mentek vízért, amikor hűvösebb volt. Ugyan miért éppen a déli forróságban indult ilyen messze a vízért? Mindenesetre a Jézussal való találkozás örökre megváltoztatta az életét.
Milyen jelenet bontakozik ki ezek után? Egy zsidó tanító szemben a rossz hírű samaritánus asszonnyal – micsoda különbség! Viszont éppen ennek kapcsán egy figyelemre méltó találkozás történetéről olvashatunk.
 

Milyen tabuk vannak a mi világunkban, amelyek akadályozhatják a bizonyságtevést? Hogyan tanulhatunk meg felülemelkedni ezeken? Beszélgessünk erről szombaton a csoportban!

EGW idézet

Krisztus nem ismert el semmilyen nemzetiségi, rangbeli vagy vallási különbséget. Az írástudók és farizeusok helyhez és néphez akarták kötni a menny ajándékait, és ki akarták zárni az áldásokból Isten földi családjának többi tagját. Krisztus pedig azért jött, hogy ledöntsön minden válaszfalat; hogy megmutassa: kegyelmének és szeretetének ajándékait szabadon élvezheti mindenki, akárcsak a levegőt, a világosságot vagy a földet felüdítő záporesőt.
Krisztus élete olyan vallást alapított, amelyben nincsenek kasztok; olyan vallást, amely közös testvéri kötelékbe von zsidót és pogányt, szabad embert és rabszolgát. Isten előtt nincs különbség. Semmilyen diplomáciai meggondolás nem befolyásolta cselekedeteit. Nem tett különbséget szomszéd és idegen, barát és ellenség között. Az élet vizére szomjazó lelkület volt az, ami szívét megindította.
Jézus nem mellőzött egyetlen embert sem; minden emberben értéket látott. Gyógyítását mindenkinek felkínálta. Bármilyen embercsoportban találta magát, időhöz és körülményekhez szabott oktatást adott. Ha látta, hogy valaki semmibe veszi vagy bántalmazza embertársát, még jobban tudatosult benne, hogy az embernek milyen szüksége van az Ő isten-emberi megértésére. Reményt akart ébreszteni a legdurvábbak, a legkevésbé ígéretesek szívében is; arra biztatta őket, hogy ők is feddhetetlenné és ártatlanná válhatnak, olyan jellemre téve szert, amely Isten gyermekeiként hirdetné őket. – A nagy Orvos lábnyomán, 25. o.

Az Üdvözítő meg akarta értetni a tanítványokkal azt az igazságot, hogy a zsidó és a többi nép között fennálló válaszfalat le kell dönteni. Azt tanította, hogy a „pogányok örököstársak” a zsidókkal, és „részesei az ő ígéreteinek a Krisztus Jézusban, az evangélium által” (Ef 2:14; 3:6). Ez az igazság részben már akkor megnyilvánult, amikor Krisztus a kapernaumi százados hitét megjutalmazta, vagy amikor hirdette az evangéliumot Sikár lakosságának. Még világosabbá vált ez, amikor föníciai látogatása alkalmával a kananeus asszony leányát meggyógyította. A tanítványok ezekből a tapasztalatokból ismerték fel, hogy sokan szomjúhozzák az igazság világosságát azok közül, akiket ők méltatlannak tartottak az üdvösségre. – Az apostolok története, 19. o.

Krisztus idejében az önzés, a kevélység és mások megvetése válaszfalat emelt a szent iratok őrzői és a föld többi nemzete közé. Az Üdvözítő azért jött, hogy változtasson ezen az állapoton. Az Ő ajkáról hallott szavak egészen mások voltak, mint amit a papoktól és tanítóktól hallottak az emberek. Jézus ledönti a válaszfalat, az énszeretetet, az elválasztó nemzeti előítéletet, a más nemzetek lenézését – ehelyett az egész emberiséget átölelő szeretetet hirdeti. Kiemeli az embereket az önzésük által írt szűk körből, megszüntet minden területi elválasztó vonalat, a társadalom minden mesterséges megkülönböztetését. Nem tesz különbséget a szomszéd és idegen, a barát és ellenség között. Arra tanít, hogy minden ínséges lélekre, mint testvérünkre, a világra pedig mint munkaterületünkre tekintsünk. – Gondolatok a Hegyibeszédről, 42. o.

3. Olvassuk el Jn 4:7-15 szakaszát! Jézus hogyan használta fel bizonyságtevésre az alkalmat?

„A zsidók és samaritánusok közti gyűlölet… meggátolta az asszonyt abban, hogy szívességet ajánljon fel Jézusnak, a Megváltó viszont kereste a kulcsot szívéhez, és isteni szeretettől vezérelt tapintattal kért, nem pedig ajánlott szívességet. Ha felajánlja a segítségét, lehet, hogy az asszony visszautasítja, a bizalom azonban bizalmat ébreszt” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 144–145. o.).
Jézus, mint Nikodémussal való találkozásakor, ekkor is tudta, mi van az emberek szívében. Amikor az asszony meglepődött azon, hogy zsidó létére szívességet kér egy samaritánustól, Jézus azonnal a lényegre tért: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja neked: »Adj innom!«, te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet” (Jn 4:10, ÚRK).
A nő válasza a Nikodémuséra emlékeztet, aki az újjászületésre utalva megkérdezte: „Mimódon lehetnek ezek” (Jn 3:9)? Az asszony így érdeklődött: „Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély: hol vennéd tehát az élő vizet” (Jn 4:11)? Jézus mindkét esetben rámutatott (egy előkelő zsidó tanító, illetve egy kétes múltú samáriai asszony előtt) arra a természetfeletti, lelki igazságra, amit éppen hallaniuk és megérteniük kellett. Alapjában véve mindkettőjüknek szinte ugyanazt mondta: szükségük van a megtérés tapasztalatára.
 

4. Mi az ószövetségi háttere annak, amit Jézus az élő vízről mondott (Jer 2:13; Zak 14:8)?

Az élethez szükség van vízre, az ember nem létezhet nélküle, és a víz remek hasonlat az örök életre. Ezért mondta Jézus: „Aki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert az a víz, amelyet én adok, örök életre buzgó víz forrása lesz benne” (Jn 4:14, ÚRK).

Olvassuk el Jn 7:37-38 verseit! Mit mond itt Jézus nekünk? Hogyan tapasztalhatjuk azt, amit megígér?

EGW idézet

Jézus Krisztus nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, amely az üdvösség evangéliumának hirdetésére nyílt. Figyeljük csak a samáriai asszonyhoz intézett csodálatos szavait! Jézus Jákob kútjánál ült, az asszony pedig éppen vízért jött, és meglepetésére Jézus szívességet kért tőle. „Adj innom!” – mondta. Friss vizet kívánt, és ugyanakkor kaput akart nyitni, hogy felkínálhassa az asszonynak az élet vizét. „Hogy kérhetsz inni zsidó létedre éntőlem, aki samáriai asszony vagyok?! – kérdezte az asszony – Mert a zsidók nem barátkoznak a samáriaiakkal.” Jézus így válaszolt: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja néked: Adj innom!; te kérted volna őt, és adott volna néked élő vizet… Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik. Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne.” (Jn 4:7–14) – A nagy Orvos lábnyomán, 27. o.

Micsoda érdeklődést tanúsított Krisztus egyetlen asszony iránt! Milyen komolyak és sokatmondóak voltak szavai! Hallatukra az asszony otthagyta vedrét, bement a városba, és ezt mondta barátainak: „Jertek, lássatok egy embert, aki megmonda nékem mindent, amit cselekedtem. Nem ez-é a Krisztus?” Azt olvassuk, hogy „abból a városból… sokan hívének benne a samaritánusok közül” (29, 39. vers). És ki tudja felmérni, micsoda lélekmentő hatása volt ezeknek a szavaknak az azóta eltelt évek során is?
Ha valahol a szívek megnyílnak az igazság befogadására, Krisztus kész útbaigazítást adni. Kinyilatkoztatja nekik az Atyát, és azt, hogy milyen szolgálatot fogad el Ő, aki olvas a szívben. Jézus nekik nem példázatokban beszél, hanem – mint az asszonynak a kútnál – ezt mondja: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” – A nagy Orvos lábnyomán, 28. o.

Az Üdvözítő benned lakozására kell minden áron törekedned, aki majd az örök életre buzgó kútforrás lesz benned. A szívből folyó élet vize mindig megöntözi mások szívét.
A víz, melyre Jézus hivatkozott, a kegyelem kijelentése volt az Isten Igéjében. Lelke, tanítása olyan kielégítő minden léleknek, mint a forrás… Krisztusban lakozik az örökkévaló öröm teljessége. Krisztusnak az Igében való kegyes jelenléte folytonosan szól a lélekhez; örök életre buzgó vízforrásnak ábrázolja Őt a szomjazó kielégülésére. Előjogunk, hogy bennünk lakó, élő Üdvözítőnk legyen. Ő a belénk ültetett lelki hatalom forrása, s az Ő áldásos hatása szavakban és tettekben fog előbuzogni, felüdítve körülöttünk mindenkit. Kívánságokat és ihletéseket támaszt fel bennünk erőért és tisztaságért, szentségért és békéért, azért az örömért, mely nem hoz uszályában bánatot. Ez a bennünk lakozó Üdvözítő gyümölcse. – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1134. o.

„És hintek reátok tiszta vizet, hogy megtisztuljatok, minden tisztátalanságtoktól és minden bálványaitoktól megtisztítlak titeket. És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet. És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek” (Ez 36:25-27).

5.  Hogyan tükröződik éppen az az igazság Ez 36:25-27 verseiből, amit Jézus közölni akart Nikodémussal és a samaritánus asszonnyal?

Jézus mindkettőjüknek lelki igazságot akart bemutatni a természet világából vett példákkal. Egyikük sem értette meg, mire gondolt, legalábbis eleinte nem. Nikodémus megkérdezte, hogyan születhet meg újból az ember. Hogyan térhetne vissza az anyaméhbe? Nyilván világi, földi módon gondolkodott, noha Jézus egyértelműen lelki igazságra akarta terelni a figyelmét. Az asszony is szó szerint értette, amit Jézus a vízről mondott, pedig Ő lelki dologra utalt.
A nő így felelt, amikor Jézus az élő vizet ajánlotta neki: „Add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam, és ne jöjjek ide meríteni” (Jn 4:15)! Úgy okoskodott, hogy ha kapna ilyen vizet Jézustól, nem kellene többé a kúthoz járnia, így kisebb volna a másokkal való találkozás kockázata. Meglepő, milyen gyorsan váltott a beszélgetés témája arról, hogy Jézus inni kért az asszonytól oda, amikor a nő kért vizet Jézustól.
 

6. Mit válaszolt Jézus az asszony kérésére Jn 4:16 versében?

Jézus hirtelen témát vált, amikor azt mondja az asszonynak, hogy hívja a férjét, majd jöjjenek együtt vissza. Miért ez a gyors fordulat? A nő tettei arról árulkodtak, hogy igyekezett kerülni az embereket, Jézus pedig a szívébe látott. Szembe kellett néznie a helyzetével, ha gyógyulni akart. „Mielőtt ez a lélek elfogadhatta az ajándékot, amelyet Jézus adni vágyott, rá kellett vezetnie, hogy felismerje bűneit és Megváltóját” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 146. o.).

EGW idézet

A zsidók és a samaritánusok közötti nagy vallási ellentét az igaz istentiszteletről vallott eltérő nézetükben rejlett. A farizeusok semmi jót nem mondtak a samaritánusokról. Inkább a legelkeseredettebb átkokat szórták rájuk. Olyan nagy volt az ellenszenv a zsidók és a samaritánusok között, hogy a samaritánus asszony furcsállta, amikor Krisztus vizet kért tőle. – Krisztus példázatai, 380. o.

A tanítók fejedelme a legismertebb képzetek társításával igyekezett utat találni az emberekhez. Úgy mutatta be az igazságot, hogy az később hallgatói szívében mindig a legszentebb emlékekkel és érzésekkel fonódott össze. Tanításaiból megérezték, hogy tökéletesen azonosul érdekeikkel és örömeikkel. Ezek a tanítások olyan félreérthetetlenek, példái olyan találóak voltak, és szavaiból annyi együttérzés és derű sugárzott, hogy hallgatóit magával ragadta. Az az egyszerűség és őszinteség, ahogy a nincsteleneket megszólította, minden szavát szentté tette.
Micsoda szorgos életet élt! Nap mint nap látták, hogy belép a szegények és szomorkodók szerény otthonába; reménységet hirdetett a csüggedőknek, és békességet a nyugtalanoknak. A kedves, meleg szívű, irgalmas Jézus szertejárva felemelte a lesújtottakat, és vigasztalta a szomorkodókat. Ahova csak ment, áldást vitt. – A nagy Orvos lábnyomán, 23–24. o.

Jézus azért jött, hogy az emberi léleknek Szentlelket adjon, aki által Isten szeretete tölti be a szívet. Lehetetlen azonban olyan emberekre árasztani a Szentlelket, akik megmerevedtek elgondolásaikban, akiknek a tanításai állandósultak és változhatatlanok, akik a Krisztus korában élő zsidókhoz hasonlóan emberi parancsolatok és előírások szerint járnak. A zsidók igen alaposak voltak az egyházi szabályok betartásában, nagyon szigorúak saját formaságaik terén, de hiányában voltak az életszerűségnek és a vallási odaadásnak. Krisztus úgy beszél róluk, mint tömlőkként használt száraz bőrökről. Krisztus evangéliumának nem volt helye a szívükben. Ők nem lehettek azok az új tömlők, melyekbe Krisztus beletölthette új borát. Krisztusnak máshol kellett keresnie az élet és igazság tanítását befogadó tömlőket, nem az írástudók és farizeusok között. Olyan embereket kellett találnia, akik készséggel vették a szívbéli megújulást. Jézus azért jött, hogy új szívet adjon az embereknek. „Új szívet is adok néktek” – mondta. De az akkori és a napjainkban élő önigazultak nem érzik hiányát az új szívnek. Jézus elhaladt az írástudók és farizeusok mellett, mert azok nem érezték a Megváltóra való szükségüket. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 386. o.
 

7.  Olvassuk el Jn 4:16-24 szakaszát! Mit tett Jézus, ami azt mutatta, hogy ismerte az asszony legmélyebb titkait is? Hogyan reagált erre a nő?

A világosság túlságosan vakító volt ahhoz, hogy közvetlenül bele lehessen nézni. Amikor az asszony prófétának mondta Jézust, megint csak az elkerüléssel próbálkozott. A zsidók és a samaritánusok közötti vallási vita kérdését szegezte Jézusnak, azt, hogy hol kell Istent imádni.
Válaszában Jézus rámutatott, hogy a samaritánusok azt imádták, amit nem ismertek. Az istentiszteletükben keveredett a judaizmus és a pogányság. A zsidók az önmagát bemutató Istent imádták – ez egy újabb fontos dolog, amit a samaritánus nőnek el kellett ismernie.
Az igaz Isten imádata nem helyhez kötött, tehát az istentisztelet helyszínéről folytatott vita a beszélgetésük szempontjából lényegtelen volt. Isten lélek, ezért tisztelőinek lélekben és igazságban kell imádniuk Őt. Az asszony elfogadta a Jézus által közölt nyilvánvaló igazságot, és a továbbiakra nézve is nyitottá vált.
 

8.  Olvassuk el Jn 4:25-26 verseit! Hogyan mondta el Jézus az asszonynak, hogy ki Ő valójában?

A négy evangéliumban ez az egyetlen szakasz, amikor Jézus még a kihallgatását megelőzően nyíltan kijelenti valakinek, hogy Ő a Messiás, ráadásul nem egy nagy tömeg előtt, vagy fontos embereknek mondta el, hanem Jákób kútjánál egy samaritánus asszonynak, akinek még a nevét sem tudjuk. Jézus törődik minden magányos emberrel, aki egyedül, elhagyottnak érzi magát.
Ez az asszony nemcsak idegen néphez tartozott, hanem erkölcsi szempontból sem volt kifogástalan, Jézus mégis világosan elmondta neki, hogy ki Ő. Miután pedig azt is a tudtára adta, hogy a legsötétebb titkait is ismeri, nyomós okot adott neki arra, hogy higgyen benne.
 

Az evangéliumnak miért kell lebontania az emberek között meredező falakat? Mit tanít erről ez a történet?

EGW idézet

Jézus kezdte lerombolni a zsidók és a pogányok közötti válaszfalat, s üdvösséget hirdetni az egész világnak. Noha zsidó volt, mégis szabadon elvegyült a samaritánusok között, mit sem törődött népe farizeusi szokásaival. Az előítéletekkel szemben elfogadta e megvetett emberek vendégszeretetét. Házaikban aludt, asztaluknál velük együtt evett, elfogyasztotta a kezük által készített és felszolgált ételt, utcáikon tanított, a legmesszebbmenőkig nyájas, udvarias volt velük. – Jézus élete, 193. o.

Jézus samáriai tartózkodását áldásnak szánta tanítványai számára, akik még mindig a zsidó vakhit befolyása alatt álltak. Úgy érezték, hogy a nemzetük iránti hűség kötelezi őket ellenségeskedés táplálására a samaritánusok irányába. Csodálkoztak Jézus magatartásán. Nem tudták nem követni példáját, és bár a Samáriában töltött két nap során a Jézus iránti hűségük féken tartotta előítéleteiket, azonban szívük hajthatatlan maradt. Időbe telt, amíg megtanulták, hogy megvetésük és gyűlöletük helyét irgalmasságnak és együttérzésnek kell elfoglalnia. Az Úr mennybemenetele után viszont tanításai új jelentést nyertek a tanítványok számára. A Szentlélek kitöltetése után visszaemlékeztek a Megváltó tekintetére, szavaira, tiszteletteljes, nyájas viselkedésére ezekkel a megvetett idegenekkel szemben. Amikor Péter Samáriába ment prédikálni, ugyanezzel a lelkülettel munkálkodott. Amikor Jánost Efézusba és Szmirnába hívták, visszaemlékezett a sékhemi tapasztalatra, és szíve hálával telt el az isteni tanító iránt, aki előre látta a rájuk váró nehézségeket, és saját példájával nyújtott segítséget. – Jézus élete, 193. o.

Mihelyt megtalálta a Megváltót, a samáriai asszony másokat is elhozott hozzá. Jobb misszionáriusnak bizonyult, mint Jézus tanítványai. Ők ugyanis egyáltalán nem látták ígéretes munkaterületnek Samáriát. Gondolataik a nagy munka felé irányultak, amelyet a jövőben kell elvégezniük. Nem látták, hogy éppen körülöttük van az aratnivaló, amit be kell gyűjteni. A lenézett asszony viszont egy egész várost hozott el, hogy hallhassák a Megváltót. Azonnal elvitte a világosságot embertársainak.
Ez az asszony a Krisztusban való gyakorlati hit munkálkodását jeleníti meg. Minden igaz tanítvány misszionáriusként születik Isten országába. Aki az élet vizéből iszik, az élet kútfejévé válik. Krisztus kegyelme olyan a léleknek, mint a forrás a pusztának: azért buzog, hogy mindenkit felüdítsen, és vágyat ébresszen az elveszendőben az élet vize után. – Jézus élete, 195. o.
 

9. Olvassuk el Jn 4:27-29 szakaszát! Milyen meglepő dolgot tett az asszony?

Jézus és az asszony beszélgetését megszakította a tanítványok érkezése, akik ugyan meglepődtek, hogy Jézus egy nővel beszélget, de nem kérdeztek rá a dologra, csak étellel kínálták a Mestert.
Közben az asszony a vizeskorsóját hátrahagyva besietett a városba, hogy beszéljen az embereknek a Jézussal való találkozásáról.
 

10. Olvassuk el Jn 4:30-32 verseit! Mi történt e találkozás után? Ezek szerint hogyan terjed az evangélium?

Furcsának tűnik, hogy Jézusnak az aratásról szóló beszéde beékelődik abba a történetbe, amiből megtudjuk, milyen sokan megtértek a városból. Ennek az az oka, hogy János be akarta mutatni, hogyan látta Jézus a történteket. Az evésnél jóval fontosabbnak tartotta, hogy a megváltási tervről beszéljen egy samaritánus asszonynak. Az volt a célja, hogy üdvösségre vezesse az embereket. Ezt az esetet felhasználta arra, hogy megtanítsa a tanítványainak, milyen sürgős feladat az evangélium hirdetése minden embernek, még azoknak is, akik különböznek tőlük.
János evangéliumának sok kiemelkedő pontja van, és Jn 4:39-42 szakasza biztosan ezek közé tartozik. Sokan hitre jutottak a samaritánusok közül az asszony bizonyságtételére: „Mindent megmondott nékem, amit cselekedtem” (Jn 4:39).
A samaritánusok kérlelték Jézust, hogy maradjon velük. A szavai hallatán még többen hittek: „Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk is hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ő a világ üdvözítője” (Jn 4:42, ÚRK).

Ezek szerint milyen erővel bírhat egyetlen ember bizonyságtétele is? Menynyire tudod bemutatni, hogy mit tett Jézus az életedben?

EGW idézet

A farizeusok lenézték Jézus egyszerűségét. Nem akarták tudomásul venni csodáit, jelet követeltek tőle, hogy Ő Isten Fia. A samaritánusok viszont nem kértek jelet, Jézus nem tett csodát közöttük, kivéve, hogy feltárta az asszonynak élete titkait a kútnál. Mégis sokan befogadták Őt. Frissen ébredt örömükben így szóltak az asszonyhoz: „Nem a te beszédedért hiszünk immár: mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ üdvözítője, a Krisztus.” (Jn 4:42)
A samaritánusok hitték, hogy az eljövendő Messiás nemcsak a zsidók, hanem a világ Üdvözítője is. A Szentlélek Mózes által jövendölt róla, mint Istentől küldött prófétáról. Jákob által kijelentette, hogy hozzá gyűlnek a népek, Ábrahámon keresztül pedig, hogy benne áldatnak meg a földnek minden nemzetségei. Ezekre a szövegekre alapozta Samária népe a Messiásba vetett hitét. Az, hogy a zsidók félremagyarázták a későbbi prófétákat, és Krisztus második eljövetelének dicsőségét az első adventhez kötötték, a samaritánusokat a szent iratok elutasítására késztette, Mózes könyveinek kivételével. Viszont amint a Megváltó elsöpörte mindezeket a hamis értelmezéseket, sokan elfogadták a későbbi próféciákat, és magának Krisztusnak az Isten országára vonatkozó szavait. – Jézus élete, 192–193. o.

Az Üdvözítő ma is ugyanazt a munkát végzi, mint Samáriában, amikor az élet vizét nyújtotta az asszonynak. Akik követőinek nevezik magukat, lehet, hogy lenézik, elutasítják a kivetetteket, viszont Jézus szeretetét sem születési, sem nemzetiségi körülmények, sem semmilyen életviszonyok nem fordíthatják el az ember fiaitól. Ő így szól minden lélekhez, bármily bűnös is: Ha kérted volna tőlem, élő vizet adtam volna néked. Az evangéliumi hívást nem szabad leszűkíteni, néhány kiváltságosnak átadni, akikről úgy hisszük, bennünket tisztelnek meg, ha elfogadják. Az üzenetet mindenkinek át kell adni. Valahol csak szívek nyílnak meg, hogy elfogadják az igazságot, Krisztus készen áll a tanításukra. Kinyilatkoztatja nekik az Atyát, aki a szíveket vizsgálja, és elmondja, hogy milyen a hozzá méltó imádás. Az ilyeneknek nem beszél példázatokban. Nekik, mint az asszonynak a kútnál, ezt mondja: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” (Jn 4:26) – Jézus élete, 194. o.

Amikor Jézus leült pihenni Jákob kútjánál, Júdeából jött, ahol szolgálata kevés gyümölcsöt termett. Elutasították a papok, az írástudók, még a magát tanítványainak valló nép sem ismerte fel isteni jellemét. Erőtlenül, kimerülten sem tagadta meg a beszélgetés lehetőségét egy asszonytól, bár az idegen volt, elszakadt Izráeltől, és nyílt bűnben élt.
Az Üdvözítő nem várta, hogy sokaság gyűljön össze. Tanítását gyakran csak egy pár köréje gyűlő embernek kezdte mondani, de az arra járók sorban megálltak, hogy hallgassák Őt, amíg egész tömeg hallgatta csodálattal és tisztelettel Isten szavait a mennyből küldött tanítótól. A Krisztusért munkálkodó ne érezze, hogy néhány hallgatónak nem tud ugyanolyan odaadóan beszélni, mint nagyobb csoportnak. Lehet, hogy csak egyvalaki hallja az üzenetet, de ki mondhatja meg, hogy hatása milyen messze fog elérni? Még a tanítványok szemében sem tűnt indokoltnak, hogy a Megváltó egy samáriai asszonyra vesztegesse az idejét. Jézus azonban komolyabban és magasabb szinten beszélgetett vele, mint királyokkal, tanácsosokkal vagy főpapokkal. A tanításokat, melyeket átadott ennek az asszonynak, a föld legvégső határáig vitték tovább. – Jézus élete, 194. o.
 

További tanulmányozásra: Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, „Jákób kútjánál” c. fejezet, 144–154. o.

„Mihelyt megtalálta a Megváltót, a samáriai asszony másokat is elhozott hozzá. Jobb misszionáriusnak bizonyult, mint Jézus tanítványai. Ők ugyanis egyáltalán nem látták ígéretes munkaterületnek Samáriát. Gondolataik a nagy munka felé irányultak, amelyet a jövőben kell elvégezniük. Nem látták, hogy éppen körülöttük van az aratnivaló, amit be kell gyűjteni. A lenézett asszony viszont egy egész várost hozott el, hogy hallhassák a Megváltót. Azonnal elvitte a világosságot embertársainak.
Ez az asszony a Krisztusban való gyakorlati hit munkálkodását jeleníti meg. Minden igaz tanítvány misszionáriusként születik Isten országába. Aki az élet vizéből iszik, az élet kútfejévé válik. Krisztus kegyelme olyan a léleknek, mint a forrás a pusztának: azért buzog, hogy mindenkit felüdítsen és vágyat ébresszen az elveszendőben az élet vize után” (Jézus élete, 154. o.).

Naponkénti tanulmányozásra:

János 14

János 15

János 16

János 17

János 18

János 19

János 20

Jézushoz vezető út, 5. fej.
 

1.    Mit tesz az Urat szerető ember? Mit tesz az Úr azzal, aki szereti Őt?

2.    Mely törvényben van megírva: „Ok nélkül gyűlöltek engem.”?

3.    Ki a „veszedelem fia” János 17:12 versében?

4.    Kinek a bűne nagyobb a Pilátusénál?

5. Mit ér a Krisztusról való vallástétel, ha hiányzik a szívből az iránta érzett mély szeretet?