Az élet forrása
Text de memorat
Alapige: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.” (Jn 14:6)
E heti tanulmányunk: 4Mózes 13:24-34; Máté 4:1-4; János 1:4, 12-13; 6:61-68; 10:10
Amikor János evangéliumában megkérdezték Jézustól, hogy ki Ő, az istenségére célzó kifejezéssel válaszolt. A „VAGYOK” félreérthetetlen utalás az Úrra, aki az égő csipkebokorban megjelent Mózesnek: „VAGYOK AKI VAGYOK” (2Móz 3:14) – mondta Mózesnek. Isten, a „VAGYOK” „testté lett, és közöttünk lakozott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1:14, ÚRK).
Végigfut János evangéliumán a „VAGYOK” témája, amit a heti alapigénk is tükröz: „Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” (Jn 14:6, ÚRK). A „VAGYOK” a világ világossága, az élet kenyere, a juhok ajtaja vagy kapuja, a Jó Pásztor, az igazi szőlőtő.
Ezen a héten a János evangéliumában adott isteni kijelentéssel folytatjuk. Még alaposabban megvizsgáljuk a dolgok visszáját is, vagyis: a komoly bizonyítékok ellenére, amelyek arra utalnak, hogy Jézus a Messiás, némelyek mégis elutasították. Két okból is foglalkozunk ezzel a kérdéssel: hogy mi magunk elkerüljük ezt a hibát; de azért is, hogy hatni tudjunk másokra is, akiket ez veszélyeztet.
November 30. – Az erőszak megelőzésének napja
EGW idézet
Izráel tanítói nem Isten Igéjének magvát vetették. Krisztusnak, az igazság tanítójának cselekedetei éles ellentétben álltak a korabeli rabbik cselekedeteivel. A rabbik kitartottak a hagyományok, emberi elméletek és feltevések mellett. Az Ige helyére sokszor azt tették, amit az emberek tanítottak és írtak az Igéről. Tanításaikban nem volt lélekelevenítő erő. Krisztus tanításainak és prédikációinak tárgya Isten Igéje volt. A kérdezősködőknek egyszerűen válaszolt: „Meg van írva.” „Mit mond az Írás?” „Hogyan olvasod?” Ha barátban, ha ellenségben érdeklődés ébredt, minden alkalommal az Ige magvát hintette. Ő, aki az út, az igazság, az élet, aki maga az élő Ige, a Szentírásra mutat: „Ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam” – mondja. És „elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól” rávilágított a tanítványoknak „minden írásokban” azokra, „amik Őfelőle megírattak” (Jn 5:39; Lk 24:27). – Krisztus példázatai, 38. o.
Hallagatói számára Jézus minden egyes szava isteni életnek tűnt. […]
„És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal. János bizonyságot tett ő róla, és kiáltott, mondván: Ez vala, akiről mondám: Aki utánam jő, előttem lett, mert előbb volt nálamnál.” (Jn 1:14–15). Igen, Ő János előtt már létezett. Nappal felhőoszlopban, éjszaka pedig tűzoszlopban vezette Izráel népét a pusztában. „És az ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért.” (16. v.) – The Upward Look, 236. o.
Isten azt kívánja, hogy értelmünket használjuk, fejlesszük. A Szentírás tanulmányozása annyira erősíti és nemesíti az elmét, hogy az más tananyaggal fel nem mérhető. Mégis óvakodnunk kell attól, hogy istenítsük az észt, mely emberi gyengeségnek és fogyatkozásnak van alávetve. Ha azt akarjuk, hogy a Szentírás ne maradjon annyira homályos előttünk, hogy a legegyszerűbb igazságokat se értsük meg, akkor a kisgyermek egyszerűségével és hitével kell bírnunk, késznek kell lennünk tanulni, és a Szentlélek segítségét kérni. Isten hatalmának és bölcsességének tudata és a saját képtelenségünk, hogy nagyságát felfogjuk, az tegyen alázatosakká bennünket; ugyanolyan félelemmel nyissuk fel a Bibliát, mint amellyel színe elé lépnénk. Ha a Szentírást felnyitjuk, el kell ismernünk tekintélyét, felettünk való felsőbbségét. Szívünk és értelmünk hajoljon meg az Örökkévaló előtt.
Látszólag nagyon sok homályos vagy nehezen érthető rész van, amelyeket azonban Isten világossá tesz azok előtt, akik megértésükre törekszenek. Lelkének vezetése nélkül a Szentírást elcsűrik-csavarják vagy helytelenül értelmezik. – Jézushoz vezető út, 109–110. o.
Jn 1:1 versében az apostol egyértelműen kijelenti, hogy Jézus Isten, Isten Fia. Következésképpen az életre tett utalás Jn 1:4 versében – „Benne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága” (ÚRK) – isteni, mástól nem származó, örökös létezésére vonatkozik. Mivel élete van önmagában, leteheti, majd pedig újból fel is veheti azt (Jn 10:17). Élete van önmagában, tehát életet adhat annak, akinek akar (Jn 5:21; vö. 14:19).
Az élet (dzóé) kifejezés harminchatszor jelenik meg János evangéliumában, ami az összes újszövetségi előfordulás mintegy 25%-a. Jn 1:4-5 versei egyrészt arra utalnak, hogy bolygónkon Ő az élet forrása, de a szó kapcsolódik az üdvösséghez is. János evangéliuma többi része az élet (dzóé) fogalmát leggyakrabban örök életnek nevezi, ez a megváltás ígérete (lásd Jn 3:15-16, 36; 4:14, 36; 6:27, 40, 47, 54, 68; 10:27-28). Vagyis Ő, aki a teremtéskor életet adott, üdvösséget, örök életet hoz az elveszett világnak.
1. Miért jött Jézus a földre (Jn 1:29; 3:16; 6:40; 10:10; 12:27)?
„És amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie. Hogy valaki hiszen őbenne, el ne veszszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:14-15).
A rézkígyóra feltekintve menekültek meg a kígyók által megmart izraeliták, hasonlóképpen Jézus megszabadít minket, akiken a bűn ejtett halálos sebet. Elszenvedte a nekünk járó büntetést, hogy életünk lehessen, ami az Övé.
Krisztus azt szeretné, hogy életünk legyen, méghozzá bőséges (Jn 10:10). Ezért „mindazoknak, akik befogadták, akik hisznek az ő nevében, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek, akik nem vérből, sem a test akaratából, sem a férfiú indulatából, hanem Istentől születtek” (Jn 1:12-13, ÚRK).
Krisztus azért jött, hogy bemutassa nekünk az Atyát, mert „az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt” (Jn 1:18). Jézus jellemét látva megismerhetjük az Atya jellemét.
Mit tudhatunk meg Jézus életéből az Atya jelleméről? Miért olyan jó hír, hogy Ő bemutatta?
EGW idézet
József feltört sírboltja felett Krisztus győzedelmesen jelentette ki: „Én vagyok a feltámadás és az élet.” (Jn 11:25) Ezeket a szavakat csak az Istenség mondhatta ki. Minden teremtett lény Isten akaratából és hatalmából él. Mindnyájan függő viszonyban levő elfogadói az Istentől való életnek. A legmagasabb rangú szeráftól a legalázatosabb lelkes lényig mindenki az életnek ebből a forrásából töltődik meg élettel. Csak az mondhatja el, aki Istennel egy: van hatalmam, hogy letegyem az életemet, és van hatalmam, hogy ismét felvegyem azt. Istenségében Krisztusnak megvolt a hatalma arra, hogy széttörje a halál bilincseit. – Jézus élete, 785. o.
Krisztus eggyé vált az emberiséggel, hogy az emberiség is eggyé váljék vele lélekben és életben. Ennek a kapcsolatnak az ereje révén, az Isten Igéjének való engedelmességben, az emberek élete azonosul Krisztus életével. Jézus így szól a bűnbánóhoz: „Én vagyok a feltámadás és az élet.” (Jn 11:25) – Isten fiai és leányai, 237. o.
2. Olvassuk el Jn 6:61-68 szakaszát! Mit felelt Péter, amikor Jézus megkérdezte a tanítványait, hogy ők is elhagyják-e? Mi volt ennek a jelentősége?
Péternek az „örök életre” vonatkozó szavai a János evangéliumán végigfutó témához kapcsolódnak. Az ötezer megvendégelésének hátterén (Jn 6:27, 40, 47, 54, 68 ) az örök életre vonatkozó kifejezések sűrűjéhez érünk a 6. fejezetben. Jézus kijelenti: Ő az élet kenyere (Jn 6:35), ami alatt azt érti, hogy élete, halála és feltámadása a forrása az örökre szóló megváltásnak.
Az örök élet kifejezés (vagy a szinonimái) legalább tizenhétszer fordul elő János evangéliumában. Ez nem valamiféle lelki létezésre, egy örökkévaló lény részévé válásra, valamilyen éteri fogalomra utal, hanem az életadó erőre, ami értelemmel tölti be mostani életünket, az Úr visszatérésekor pedig üdvösséget, véget nem érő életet hoz. Amint Jézus testté lett, éppen úgy az általa említett feltámadás egy bizonyos időben, helyen és fizikai testben következik be. A halálból való feltámadást, az Édenben meglévő élet megújulását jelenti.
3. Hogyan kapunk örök életet (Jn 3:15-16; 5:24; 6:40, 47; 8:31; 12:46; 20:31)?
Egyedül hit által fogadhatjuk el, hogy Jézus Krisztus eljött helyettünk élni és meghalni. A hitet ajándékként kapjuk, azt azonban tudatosan kell választanunk, hogy átadjuk magunkat Jézusnak, megtérünk, és megbocsátásért, a bűntől való megtisztításért vére érdemére hivatkozunk.
Amikor Jézus megkérdezte Pétertől, hogy ő is el akarja-e hagyni, Péter így felelt: „Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van tenálad” (Jn 6:68). Ez összefoglalja az üdvösség lényegét és azt, hogy hogyan nyerhetjük el. Nem a filozófia, a történelem, a tudomány vagy bármi más emberi tanítás révén, mert az üdvösség Jézustól jön, akinek örök élete van önmagában, amit mindenkinek ingyen felkínál, aki a Szentléleknek engedve hajlandó elfogadni azt.
Az örök élet ígérete hogyan hat arra, ahogyan a mostani, mulandó életünkre gondolunk? Hogyan kell hatnia rá?
EGW idézet
A tanítványok azonban joggal jelenthették ki: „Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van tenálad.” Gondoljatok arra, hogy ki is volt Krisztus. Ő volt a magasságos Isten Fia, mégis a fájdalom embere volt, akinek meg kellett ismernie a szenvedést is. Megtapasztaltuk-e azt az áldást, amely abból származik, hogy Őbenne bízunk teljes szívvel, a szeretetünkkel és odaadásunkkal tiszteljük meg Őt? Krisztus éhezik azon gyümölcsök után, amelyek képesek enyhíteni lelkének irántunk érzett éhségét. Azt szeretné, hogy „sok gyümölcsöt” teremjünk. A szívünket tárjuk ki szeretete előtt. „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Mk 8:36) Ó, csak ekkor fogjuk teljes tudatossággal kimondani Péter szavait: „Uram, kihez mehetnénk: Örök életnek beszéde van tenálad,” és ekkor csodálatos áldások fognak kiáradni ránk. – This Day With God, 189. o.
4. Olvassuk el Jn 1:12-13 verseit! A kereszténnyé válás mely lépéseit mutatja itt be az apostol?
János azért írta az evangéliumát, hogy higgyünk Jézusban, és a hit által örök életünk legyen az Ő nevében (Jn 20:31). Ennek folyamatát Jn 1:12-13 két lépésben írja le. Először befogadjuk Őt, vagyis hitre jutunk benne. Másodszor pedig hatalmat, erőt ad ahhoz, hogy Isten gyermekei, azaz a 13. vers szerint Istentől születettek legyünk. Tehát a kereszténynyé válásnak van emberi és isteni oldala is. Hittel kell cselekednünk, el kell fogadnunk Jézust, nyitottá kell válnunk a világosságra, de Ő az, aki új szívet ad nekünk.
A hit valójában Isten ajándéka, ami az Ige olvasásával ér el hozzánk (Róm 10:17). „Ahhoz, hogy Krisztusba vetett igazi hit éljen bennünk, meg kell ismernünk Őt úgy, ahogy az Ige bemutatja” (Ellen G. White: Fundamentals of Christian Education. 433. o.). „A Szentlélek az ember értelmére hat, megvilágosítja, hitet ébreszt benne Isten iránt” (Ellen
G. White megjegyzései, The Seventh-day Adventist Bible Commentary.7. köt. 940. o.).
Aki hisz és elfogadja, hogy a Fiú a Messiás, örök életet nyer. János hangsúlyozza azt is, hogy fogadjuk el a Jézus által kijelentett Igét, higygyünk benne (Jn 5:24, 38, 47)! A Szentlélek győz meg bennünket (Jn 16:7-8; vö. Róm 8:16).
5. Milyen elvet találunk Róm 8:16 versében a Jézus általi üdvösséggel kapcsolatban?
A hit, a bibliai hit alapja az a munka, amit a Szentlélek a szívünkben végez, ezen alapszik. „A hit… nagyszerű áldás: látó szem, halló fül” (Ellen G. White: In Heavenly Places. 104. o.). Humanisztikus megközelítés szerint előbb valamilyen alapot kell találnunk, ami a hitünk kritériuma, és utána lehet hinni. Ezzel szemben a bibliai megközelítés szerint a hit az alap, ami Isten ajándéka (Ef 2:8; 1Kor 1:17-24; 2:1-6). A hit alapjáról indulunk ki, majd pedig onnan fejlődünk megértésben és kegyelemben.
Mit felelnél, ha valaki megkérdezné tőled, hogy mire alapozod a hitedet?
EGW idézet
A vérből és a test akaratából született régi természet nem örökölheti Isten országát. A régi utakat, az örökölt hajlamokat fel kell adnunk, mert a kegyesség nem örökölhető. Az újjászületés új indítékokból, hajlamokból áll. Akik a Szentlélek által új életre születtek, azok az isteni természet részeseivé lettek, ezért minden szokásukkal, gyakorlatukkal Krisztussal való kapcsolatukat fogják bizonyítani. Mikor a magukat kereszténynek valló emberek megtartják régi jellemhibáikat, mennyiben különbözik helyzetük a világiakétól? Nem becsülik meg az igazságot, mint ami megszentel, megfinomít. Nem születtek újjá. – A Te Igéd igazság, 6. köt., 1101. o.
Ma a vallásos világban hitük szerint tömegek munkálkodnak Krisztus földi, időleges országának megalapításán. Azt szeretnék, ha Urunk e világ országainak lenne a vezetője: az udvarok, táborok, törvényszékek, paloták, piacok vezére. Elvárnák, hogy az emberi hatalom által kikényszerített törvényes rendeletek szerint uralkodjon. Mivel Krisztus most nincs itt személyesen, vállalják, hogy intézkednek helyette, végrehajtják országának törvényeit. Ilyen országot akartak alapítani a zsidók Krisztus napjaiban. Elfogadták volna Jézust, ha hajlandó lett volna megalapítani az ideiglenes királyságot, kikényszeríteni, amit ők Isten törvényének tekintettek, őket pedig akaratának végrehajtóivá, hatalmának hordozóivá tenni. Ő azonban így szólt: „Az én országom nem e világból való.” (Jn 18:36) – Jézus élete, 509. o.
Napjainkban Isten Igéjét sokan nem tartják bizalomra méltónak. Krisztus Igéje, amely túlmutat az emberi vágyakon és engedékenységen, elítéli a népszerű gyakorlatokat és szokásokat, ezért elhanyagolják és megvetik az Igét, aki testté lett és közöttünk lakozott. Krisztus példája és tanításai nem mérvadóak azok számára, akik csak szóban a követői. A Krisztus nevét viselők közül sokan járnak saját elgondolásaik szerint, és nem azt követik, akit Uruknak neveznek. Nem rendelkeznek krisztusi jellemmel és az Ő Isten iránti, valamint az elbukott ember iránti őszinte szeretetével. Nem fogják szaván Istent, és nem azonosulnak Jézus Krisztus érdekeivel. Nem vált szokásukká beszélgetni Jézussal, tanácskozni vele, és megtanulni, hogyan kell igazi keresztény életet élni. […]
Az ember viselkedése mutatja meg, hogy milyen munkát végzett benne a Szentlélek. A keresztény élete el van rejtve Krisztussal együtt Istenben, és Isten megismeri az övéit, s így szól: „Ti vagytok az én tanúim.” Ezek az emberek arról tesznek bizonyságot, hogy a szívükben mennyei erő munkálkodik, és az vezérli a magatartásukat. – Lift Him Up, 124. o.
Az egész Szentírás legszomorúbb leírásai közül többet is János evangéliumában találunk. „És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt… A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt” (Jn 1:5, 10-11). Tulajdon népe tagjai közül sokan elutasították Őt, aki ezt mondta magáról: „VAGYOK”.
Nem csoda, hogy később Pál így figyelmeztetett: „Ne dobjátok el hát bizodalmatokat” (Zsid 10:35). Újból és újból azt láthattuk, hogy az emberek azért utasították el Krisztust, mert nem fogadták el az Igét.
„A mai humanisztikus gondolkodás a kétellyel kezdődik. Az emberek mindent megkérdőjelezve akarják meghatározni, hogy mi az igazság. Ami kiállja a keresztvizsgálatok tüzét, azt elfogadják sziklaszilárd ismeretnek, amire állítható a hitük. Egyesek ugyanilyen módszerrel közelítenek a Bibliához is, tudományos, történelmi, pszichológiai, filozófiai, régészeti vagy geológiai szempontból kérdésessé téve mindent, hogy meghatározzák, mi igaz a Bibliában. Ez a módszer éppen a Szentírás megbízhatóságának kétségbe vonásával kezdődik és arra épít. Krisztus megkérdezte: »amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön« (Lk 18:8, ÚRK)” (E. Edward Zinke, Roland Hegstad: The Certainty of the Second Coming. Hagerstown, MD, 2000, Review and Herald Publishing Association, 96. o.)?
6. Olvassuk el 4Móz 13:24-34 verseit! Miért adtak a kémek más-más beszámolót Kánaánról?
Az volt a héberek bűne Kádes-Bárneánál, hogy kételkedtek Isten Szavában. Ő azt mondta nekik, hogy induljanak és foglalják el az országot. Tizenkét kémet küldtek ki Kánaánba, hogy nézzenek ott körül. Kétféle beszámolóval tértek vissza. A többség elkeserítő jelentést tett: óriások lakják az országot, ahol fallal körülvett városok vannak, még soha nem láttunk olyan fegyvereket, mint náluk, jól kiképzett a hadseregük. Velük szemben mi csak Egyiptomból elmenekült rabszolgák vagyunk, csekély katonai tapasztalattal. Tíz kém nemmel szavazott, a súlyos, emberi szempontú bizonyítékok alapján. Két kém szavazott igennel, azon az alapon, hogy ők hittek Isten Szavának mindent legyőző erejében.
Hogyan kerülhetjük el a kétkedés hibáját? Ugyanakkor mit tegyünk, nehogy elbizakodottan valami butaságot kövessünk el, miközben azt képzeljük, hogy Isten akaratát teljesítjük, tehát biztos a siker?
EGW idézet
Amikor Krisztus a földön járt, az emberek összegyűltek hallgatni Őt. Szavai annyira egyszerűek és érthetőek voltak, hogy még a legtanulatlanabbak is megértették, és csodálattal hallgatták. Ez azonban feldühítette az írástudókat és farizeusokat. Irigységet szült a szívükben az, hogy az emberek nagy figyelemmel hallgatták az új tanító szavait. Elhatározták, hogy véget vetnek a tömegekre gyakorolt hatásának. Azzal kezdték, hogy támadták jellemét, azt állítva, hogy bűnben született, és az ördögök urának segítségével űzi ki az ördögöket. Ekképp teljesedett az írás: „Ok nélkül gyűlölnek engem.” (Jn 15:25; vö. Zsolt 69:5) A zsidó elöljárók gyalázták és üldözték azt, aki tízezer közül is kitűnt, és akinek a lénye oly csodálatos. – The Upward Look, 325. o.
Olyan időket élünk, amikor joggal tehetjük fel a kérdést: „Mindazonáltal, az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-e hitet a földön?” (Lk 18:8) Lelki sötétség borult a földre, és sűrű homály az emberekre. Sok egyházban kétkedéssel és hitetlenül értelmezik a Szentírást. Sokan, nagyon sokan megkérdőjelezik a Biblia igazságát. Az emberi fejtegetés és a halandó szívek képzelgései aláaknázzák Isten szavának ihletettségét, továbbá a titokzatosság felhője veszi körül mindazt, amit magától értetődőnek kellene venni. Semmi nem rajzolódik ki tisztán, élesen. Ez az utolsó napok egyik jellemzője. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 15. o.
Káleb és Józsué, akik a tizenkettő közül megbíztak Isten szavában, bánatukban megszaggatták ruhájukat, mikor megértették, hogy a kedvezőtlen beszámolók az egész népet elcsüggesztették. Megpróbáltak érvelni velük, de a közösséget megszállta az őrület és csalódás, ezért nem hallgattak a két férfire. Végül Káleb a sokaság elé állt, és messze csengő hangja túlharsogta a tömeg zsibongását. Szembeszegült kémtársai gyáva nézetével, ami elolvasztotta Izráel hitét és bátorságát… Káleb a bejárt földről beszélt. Ezt mondta: „Késedelem nélkül vonuljunk oda, és szerezzük meg magunknak; egészen jól úrrá lehetünk rajta.”
Hanem a hűtlen kémek szavába vágtak: „Nem vagyunk képesek azzal a néppel szembeszegülni; erősebbek, mint mi vagyunk.”
Mivel ez a tíz helytelen ösvényen indult el, Isten ellen, Mózes és Áron ellen fordította szívét, s Káleb és Józsué ellen is. Minden ez irányban megtett lépéssel még inkább megszilárdították céljukat, hogy lebeszéljék a népet bármi tettről, mellyel birtokba vennék Kánaán földjét. Elferdítették az igazságot, hogy megvalósítsák ártó céljukat. […]
Mikor felelős állásokat betöltő emberek hitetlenségre adják magukat, akkor nincs határa a rossz irányú fejlődésüknek. Kevesen gondolnak rá, hogy veszélyes ösvényre lépve milyen messze vezeti őket az ellenség. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 149–150. o.
„Aki hisz őbenne, nem kerül ítéletre, aki pedig nem hisz, az már el is ítéltetett, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében… mindenki, aki gonoszul cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek cselekedetei. Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy” (Jn 3:18-21, ÚRK; vö. Jn 1:10).
7. Miért kerülnek kárhoztató ítélet alá emberek (Jn 3:18, 38; 5:24, 38; 8:24; 12:47)?
Aki elutasítja Jézus Krisztust, a világ Világosságát, az kételyeknek és az ördög kísértéseinek teszi ki magát, a világosságtól elfordul a sötétséghez.
Éva kapott világosságot azzal kapcsolatban, hogyan viszonyuljon a kert közepén álló fához, Sátán kísértése azonban arra irányult, hogy azt megkérdőjelezze. Isten szavát azzal az érveléssel akarta próbára tenni, hogy a szeretet Istene biztosan nem fogja elpusztítani a saját teremtményeit. Az érzékei által gyűjtött adatokra is támaszkodott. A kígyó evett a gyümölcsből, és most már beszélni is tud. Talán igaza van. Ha én is eszem a gyümölcsből, lehet, hogy olyan leszek, mint Isten! Hagyta magát becsapni, elfordult a világosságtól, és a férje ugyanazt az utat választotta.
8. Olvassuk el Mt 4:1-4 verseit! A kísértés pusztájában Krisztus milyen elvek szerint küzdött meg Sátán csalásaival?
Krisztus is választhatta volna ugyanazt a humanisztikus gondolkodásmódot, mint Ádám és Éva, vagy az özönvíz előtti emberek, vagy az izraeliták KádesBárneánál. Megkérdezhette volna, hogy a szeretet Istene miért hagyja a Fiát a pusztában negyven napig étel és védelem nélkül. Elhatározhatta volna, hogy a kövek kenyérré változtatásával bizonyítja: Ő valóban Isten Fia. Ehelyett Isten Igéjével válaszolt. A mennyei dolgok szintjén, nem a földi gondolkodási minták szerint járt el. Milyen könynyen megindokolhatta volna rossz döntését, ahogy annyi ember teszi – gyakran még hívők is!
EGW idézet
Izráel első királya nagyon rosszul uralkodott, mivel Isten akarata fölé helyezte akaratát… Saul azonban nem volt hajlandó az Isten iránti engedelmességet tenni legfőbb céljává, sem a mennyei elveket a döntései kormányzójává. […]
A gonoszt művelők nem hajlandók a világosságra jönni, nehogy megróják tetteiket, nehogy leleplezzék jellemüket. Ha tovább folytatják bűnös ösvényüket, s teljesen elszakítják magukat az Üdvözítőtől, akkor csökönyösség, sértődöttség és bosszúállás szelleme fogja birtokba venni őket… Amint Saul szembeszegült az Úr szolgájának dorgálásával, az önigazolás szelleme vette birtokába. Szembeszegült az Úrral, az Úr szolgájával, s Dávid iránti gyűlölete azon gyilkos lelkület külső megnyilvánulása volt, mely azok szívébe költözik, akik bűnös voltuk dacára is igaznak mondják viselkedésüket. – A Te Igéd igazság, 2. köt., 1017. o.
János legkedvesebb beszédtárgyát Jézus végtelen szeretete képezte… Jól megértette Krisztus lényét és munkáját, s midőn látta, hogy kortársai a sötétségben tapogatóznak anélkül, hogy az igazság napjának sugarait megláthatnák, végtelenül vágyódott arra, hogy őket Krisztushoz, a világ világosságához vezérelje.
A hű apostol látta, hogy lelki vakságuk, fennhéjázásuk, babonájuk és a Szentírásban való tudatlanságuk folytán olyan béklyókba vannak verve, amelyeket sohasem lehet széttörni. Az előítélet és gyűlölet, amellyel Krisztus iránt el voltak telve, nemzetének romlását idézte elő, és egyben megsemmisítette az örök életbe vetett reményüket. János folytonosan hirdette nekik, hogy Jézus az egyedüli útja a megváltásnak. A názáreti Jézus messiási volta melletti bizonyságok olyan meggyőzőek voltak, hogy János kijelentette, miszerint senki sem kénytelen továbbra is sötétségben maradni, ha egyszer már meglátta ezt a világosságot. – Megszentelt élet, 62–63. o.
Amikor Jézus a pusztába ment, az Atya dicsősége övezte. Elmerült az Istennel való közösségben, az emberi gyengeség fölé emelkedett. De a dicsőség eltávozott, Ő pedig ott maradt, hogy megküzdjön a kísértéssel. Ez minden pillanatban nyomasztotta. Emberi természete viszszariadt a rá váró küzdelemtől. Negyven napig böjtölt és imádkozott. Az éhségtől legyengülten, lesoványodva, a lelki gyötrelemtől megviselten és elkínzottan… Most jött el Sátán ideje. Azt remélte, hogy legyőzheti Krisztust. […]
Noha Jézus kezdettől felismerte Sátánt, nem engedett a kihívásnak, nem bocsátkozott vele vitába… Megnyugodott Atyja szeretetében. Nem egyezkedett a kísértővel.
Jézus az Írás szavaival válaszolt Sátánnak: „Meg van írva” (Mt 4:4)
– mondta. A küzdelemben Isten szava volt a fegyvere. Sátán csodát követelt Krisztustól Istenségének jeleként. Ám a minden csodánál nagyobb, szilárd bizalom – az „Így szól az Úr” – volt az a jel, amelyet nem lehetett vitatni. Míg Krisztus ezt az álláspontot fenntartotta, a kísértő nem győzhette le. – Jézus élete, 118–120. o.
További tanulmányozásra: Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, „Velünk az Isten” és „Küzdelem” c. fejezetei, Az én életem ma, „Isten elfogad bennünket az Ő szeretett Fiában” című fejezet (260. o.).
„Amikor Krisztus megalázkodott, hogy emberi természetet öltsön magára, olyan jellemről tett tanúságot, amely Sátán jellemének az ellentéte. Ám még ennél is mélyebbre ereszkedett a megalázkodás ösvényén. »És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig« (Fil 2:8). Amiképpen a főpap levetette a méltóságát kifejező ékes ruhát, és mint egyszerű pap fehér gyolcsban folytatta szolgálatát, akképpen Krisztus is szolgai formát öltött, s úgy hozott áldozatot. Ő volt a pap, és Ő volt az áldozat is. »És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van« (Ézs 53:5).
Krisztussal úgy bántak, ahogy mi megérdemelnénk, hogy olyan bánásmódban részesüljünk, amilyet Ő kapott. Elítélték Őt a mi bűneinkért, amelyekben semmi része sem volt, hogy mi felmentést kapjunk az Ő igazságáért, amelyben nekünk semmi részünk nincs. Elszenvedte a mi halálunkat, hogy mi elnyerhessük az Ő életét, »és az Ő sebeivel gyógyulánk meg« (Ézs 53:5)” (Jézus élete. 16–17. o.).
Naponkénti tanulmányozásra:
Jézushoz vezető út, 9. fejezet
1. Kiről tettek jó bizonyságot a zsidók Damaszkuszban?
2. Kiről állították, hogy veszedelmes ember, és hasonlást támaszt a zsidók között?
3. Hol írja a Bibliában, hogy Pál farizeus volt?
4. Hány ember élete függött a Pál hitétől a viharos tenger vizén?
5. Mire van szükséged, amikor elhatározod, hogy Krisztus tanítványához méltóan el akarod kezdeni a munkát?
Általános áttekintés
Krisztus az élet egyedüli forrása. Ha élni akarunk, Krisztusba kell kapaszkodnunk, senki másba! Még az angyalok sem adhatnak életet, akár szent, akár elbukott lények, hiszen ők is Istentől kapták az élet ajándékát. És nemcsak hogy nem adhatnak életet, de a legnagyobb bukott angyal, Sátán egyenesen az életadó Isten ősellensége. Lucifer a halál ravasz üzérkedője, aki megszállottként arra törekszik, hogy megfosszon minket a Jézustól kapott élettől. „A tolvaj nem egyébért jön, hanem hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen és bővelkedjenek” (Jn 10:10), mondja Jézus. Az Üdvözítő megmentő terve szöges ellentétben áll Sátán romboló szándékával.
Az ördög, a nagy ámító csalással ráveszi a világot, hogy Krisztus igazsága helyett a bűnt válassza, majd irgalmatlanul benyújtja a számlát, amivel örök halálát követeli. Pál apostol is alátámasztja ezt Róma 6:23 versében: „Mert a bűn zsoldja a halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.” Minden jó ajándék Istentől származik, a gazdagon megáldott földi és majdan az örök élet is. A gonoszság titkának egyik átláthatatlan és megmagyarázhatatlan vetülete, hogy az emberek – akiket Jézus teremtett, és akiknek az üdvéért az életét áldozta – mégis a halál örök büntetését választják Isten ajándéka, az örök élet helyett. Amint látni fogjuk, János evangéliumában az örök élet és az üdvösség ajándékának témája a Szentírás minden más könyvéhez képest fontosabb szerepet tölt be.
János Isten testet öltött Fiára mint a nagy „Vagyok”ra utal, gyakrabban teszi ezt, mint bármelyik másik evangélista. Ez a jogcím – amint egy előző tanulmányban már tanultuk – mennyei utalás Istenre. János feljegyzése szerint Jézus ezt mondja magáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14:6). Ha az Úton járunk, amely maga Jézus, megtanít minket az Ő igazságára, az örök életre vezető igazságra. Jézus az egyedüli út az örök Istenhez. Az Atya soha senkit nem utasít vissza, ha az illető megtért és őszintén közeledik hozzá.
Magyarázat
Egyedül Istennél van élet, következésképpen csakis Ő adhat életet. Egyetlen angyal vagy teremtett lény sem teheti ezt meg, egyedül az Élet Forrása. Ez az axióma 5Mózes 30:20 versét juttatja eszünkbe, ahol Isten ekképpen buzdítja Mózes által a népet: „Hogy szeressed az Urat, a te Istenedet, és hogy hallgass az Ő szavára, és ragaszkodjál hozzá, mert Ő a te életed és a te életednek hosszúsága…” Isten itt határozottan kéri tőlünk: kapaszkodjunk belé, hogy életünk legyen, mert az Isten és ember közti kapcsolaton kívül nincsen más, mint boldogtalanság és halál. Ez a gondolat segít megértenünk János 10:10 versének egy másik dimenzióját, ezért érdemesnek tartjuk újból idézni a szöveget: „A tolvaj nem egyébért jön, hanem hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen és bővelkedjenek.” Ebből az igéből is kitűnik, hogy Krisztus bőséges és örök ajánlatára Sátán alternatívája a szenvedés és a halál.
Egyesek azonban azt állítják, hogy valójában nem volt szükség arra, hogy Krisztus lejöjjön erre a világra. De rajta kívül ki törölheti el a bűneinket és öltöztethet fel Isten igazságának ruhájába? Ki ajánlhat nekünk életet a halál helyett? Senki más, mint az igaz, feddhetetlen és életadó Krisztus! Bátran harcolt a két legkegyetlenebb ellenségünkkel – a bűnnel és a halállal –, és győzött mindkettő felett. Győzelme a mi diadalunkká válik, ha igazán hiszünk benne, ezért bízhatunk Jézusban, amikor a következő ígéretet teszi: „Az pedig annak [az Atyának] akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt az utolsó napon” (Jn 6:40).
Az örök élet szavai
Az ötezer ember megvendégelésének dicsőséges csodája alkalmával Jézus a megsokasított kenyérből táplálkozók tekintetét Önmagára, az Élet Kenyerére irányította (Jn 6:35). Azt szerette volna, ha a testi éhségüket időlegesen kielégítő fizikai kenyéren túl tudatosítanák magukban az Örök Élet Kenyerével való lelki táplálkozás szükségességét. Hatalmánál fogva Jézus könnyen megetethetett ötezer éhes embert, menynyei küldetésének azonban sokkal magasabb célja volt: örök életet adni mindazoknak, akik hisznek benne, valamint állampolgárságot Isten dicső országában. Legfőbb célkitűzésünk előbb Isten országát keresni, és az összes többi szükséges dolog megadatik nekünk (ld. Mt 6:33). Megszerezhetünk mindent ebben az életben, de ha Jézus nem a miénk, elveszünk. Ha Jézus életadó szavaival táplálkozunk, lehetnek földi szükségeink, mégis az igazi győztesek közé soroltatunk.
A zsoltáríró biztosít minket: „Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm” (Zsolt 23:1). Más szavakkal, amikor Isten életünkben az első, minden többi szükségünkről gondoskodik. Tudja jól, mire van igazán szükségünk, és örömmel gondoskodik rólunk. Legfőbb prioritása azonban a vele való üdvözítő kapcsolat.
Ellen G. White a következő mélyenszántó gondolatokat fogalmazta meg az Élet Kenyeréből táplálkozás szükségességét illetően: „Krisztus testét enni és vérét inni annyit jelent, mint elfogadni Őt személyes Megváltónak […]. Ami az étel a testnek, annak kell lennie Krisztusnak a lélek számára. Az étel nem segít rajtunk, csak ha megesszük, és ha lényünk részévé válik. Így Krisztus sem érték számunkra, ha nem ismerjük el Őt személyes Megváltónknak. […] Vele kell táplálkoznunk, be kell fogadnunk Őt szívünkbe, és így élete a mi életünkké válik. Hozzá kell idomulnunk szeretetéhez, kegyelméhez” (Jézus élete, 389. o.).
Krisztus szavaiban benne rejlik az Ő élete, személyét, jellemét képviselik. Elfogadva és azonosulva Jézus szavaival, Jézust magát fogadjuk el. Igaz, hogy nem láthatjuk a hús-vér Üdvözítőt, ahogy a tanítványok láthatták, de Szentírás közvetítette szavai által határozottan megjelenik előttünk a személye. Péternek az Úr kérdésére adott válasza rávilágít arra, hogy nemcsak a Megváltónak van örök élete, hanem a szavainak is (ld. Jn 6:68). A Szentlélektől ihletett Péter is fontosnak tartotta hirdetni az isteni igazságot, miszerint az Élet Forrásán kívül nincs személy, hely vagy kijelentés, amely az örök élethez vezethetne minket.
Hit és újjászületés
A hit nem olyan portéka, amelyből egyesek annyit kapnak, hogy félre is tehetnek belőle, míg mások egyáltalán nem részesülnek belőle. A hit Isten egyetemes ajándéka mindenkinek, aki erre a világra született. Az emberi lét a hittel kezdődik, amelyet a Teremtő épített a szívünkbe, s amely alapját képezi mindannak, ami következik, Istennek, a hit adományozójának elfogadása és a belé vetett bizalom által. Ezt a meggyőződést azzal erősítjük meg, hogy megkérjük Istent, vegye át életünk felett a teljes ellenőrzést. János ezt a következőképpen fejezi ki: „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek” (Jn 1:12).
Egyszerűen fogalmazva, a hit száz százalékig Isten ajándéka (ld. Róm 4:1–8). A hit, a menny ajándéka az a kapocs, amely Istenhez köt bennünket. A hit által megvalósuló kapcsolat emlékeztet arra, hogy Istenhez tartozunk; ez ad értelmet teljes létezésünknek.
Még a megtérés is Isten ajándéka, válasz a Szentlélek ösztönzésére,
hogy vessük alá akaratunkat Istennek. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy előbb a hitet várják és a megtérésükre törekszenek, és csak ezután járulnak Isten elé; csakhogy ez a két ikerajándék már a rendelkezésünkre áll, és arra vár, hogy elfogadjuk és használjuk. Péter és a többi apostol is e mellett a valóság mellett érvelt: „Ezt [Jézust] az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte jobbjával, hogy adjon az Izraelnek bűnbánatot és bűnöknek bocsánatát” (ApCsel 5:31). Miért kellene még várnia a bűnösnek? Jöjj hittel Krisztushoz, azzal a hittel, amit tőle kaptál, és fogadd el a megtérés ajándékát, amit szintén Ő ajánl fel számodra, hogy már ma az Ő életét élhesd!
Az elutasítás és a kárhoztatás (Jn 3:18–21)
Napjainkban sajnos egyre inkább összetévesztik egymással a világosságot és a sötétséget. Az igazság fogalmát egyre ambivalensebb módon közelítik meg. Miért érdekli több embert a bűn sötétsége, mint az igazság világossága? Jézus válaszol erre az alapvető kérdésre: „Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának” (Jn 3:19).
Akik úgy döntenek, hogy a világosságot a sötétséggel helyettesítik (azzal a sötétséggel, amelyet Isten igazsága teljesen feloszlat), azokat saját gonosz cselekedeteik kárhoztatják. Makacsságukban és büszkeségükben megtagadják a megalázkodást és a megtérést, elzárkózva az egyedüli fénysugártól, amely a reménységet jelenti számukra. Ha nem nyílnak meg Krisztus erejének világossága előtt, amely megmenthetné őket, nincs többé gyógyír számukra. Miért ne hagynánk fel gonosz cselekedeteinkkel, míg alkalmunk van rá? Miért várnánk addig, míg már túl késő? A bárka ajtaja még nyitva áll, s még világít az igazság fénye. Engedjük meg a világosságnak, hogy szétoszlassa a sötétséget, és habozás nélkül vonuljunk menedékbe, míg van rá lehetőségünk!
A világosság és a sötétség közti választás kontextusában irányítsuk figyelmünket János 3:16 versére! A Szentírás egyik legfontosabb szövege ez, a teljes evangélium néhány szóban, amely nemcsak az üdvösség lehetőségét hangsúlyozza, hanem a kárhozat negatív következményét is, amennyiben az ember úgy dönt, hogy nem hisz Istenben. A kárhozat a rossz döntés következménye. Jézus ekképpen folytatja ezt a gondolatot János 3:18-ban: „Aki hiszen ő benne, el nem kárhozik; aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.”
Örök sorsunk Krisztusba vetett bizalmunktól és életadó szavaitól függ. Ádám és Éva kételkedett Isten bölcsességének igazságában, és tudjuk, mi lett a következménye. Számtalan más példa van a Szentírásban, amely olyan emberek sorsát vázolja fel, akiknek el kellett viselniük hitetlenségük következményeit. Ennek ellenére Jézus, a második Ádám bízott az Atya szavában, amellyel megerősítette a köztük lévő Atya-Fiú viszonyt, és győzött. Sátán pontosan ezt a kapcsolatot kérdőjelezte meg, amikor a pusztában megkísértette Jézust, mondván: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké!” (Mt 4:3). Jézus válasza egyszerű és tömör volt: „Meg van írva” (Mt 4:4), amivel minket is arra buzdít, hogy bízzunk Isten Igéjében.
Alkalmazás
1. Mi a kapcsolat (vagy különbség) Isten Igéjének olvasása és annak meghallása között? Elmélkedj a következő kijelentésen, majd mondd el a véleményed! „Az élő Isten szava nemcsak leírt, hanem kimondott szó is. A Biblia Isten hozzánk szóló szava, olyan bizonyosan, mintha fülünkkel hallanánk. […] „A Szentírás olvasását és az arról való elmélkedést úgy tekinthetjük, mint egy kihallgatást a Végtelennel” (Ellen G. White: Bizonyságtételek, 6. köt., 393. o.).
2. János 14:3 versében ezt mondja Jézus a tanítványainak: „… ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” Hiszed ezt? Ha igen, milyen hatással vannak életedre Jézus e szavai?
3. „Krisztus élete a mi életünk lesz” (Ellen G. White: Jézus élete, 389. o.). Milyen csodálatos ígéret! Hogyan alkalmazod az életedben? Mi teszi lehetségessé ezt a valóságot a mindennapokban?
Studiul 9, 23-29 november
