A TÖRVÉNY TELJESÍTÉSE A SZERETET

Text de memorat

 Alapige: „Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egy mást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte.” (Róm 13:8)


Egy gyülekezeti bizottságban egy problémás tag esetét tárgyalták, amikor valaki kifakadt: „Nem dönthetünk a kegyelem alapján!” Nem? A lelkész azon gondolkozott, hogy vajon milyen istenképe lehet a felszólalónak, mit gondol Isten törvényéről? Határozza meg a kegyelem az emberekkel való bánásmódunkat, főleg azok esetében, akik eltévelyedtek! A könyörület része a szeretet csomagjának. Róm 13:8 szerint „aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte”.

A szeretet a törvény betöltése, tehát vigyázzunk, nehogy úgy gondoljunk a törvényre, mint ami teljesen külön áll a szeretettől, de a szeretetre se gondoljunk úgy, mint ami nem kötődik a törvényhez! A Szentírásban a szeretet és a törvény együtt jár. A törvényadó Isten a szeretet, ebből következik, hogy törvénye a szeretet törvénye. Ellen G. White úgy fogalmazott, hogy a törvény Isten jellemét tükrözi (lásd Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház, 208. o.).

Isten törvénye nem elvont elvek gyűjteménye, a parancsolatai és rendelkezései valóban a jólétünket szolgálják, a maga teljességében a szeretet kifejezése, ahogyan Isten kinyilatkoztatta.
EGW idézet
Az ember nem tudja, mit tesz, amikor félredobja Isten törvényét. Ez a törvény Isten jellemét tükrözi. Benne fejeződnek ki országának elvei. Ezeknek az elveknek a megtagadásával az ember elzárja magát azoktól az eszközöktől, amelyeken át eljutnak hozzá Isten áldásai.
Az Izráel elé tárt dicsőséges lehetőségek megvalósulásának az Isten törvénye iránti engedelmesség volt a feltétele. Az Izráelnek megígért emelkedett jellemet és az áldások teljességét – az értelem, a lélek, a fizikai élet, a ház, a föld, a jelen és eljövendő élet áldásait – Isten csak az engedelmeseknek kínálja fel.
A gyümölcstermés feltétele – mind a lelki életben, mind a természet világában – az Isten törvényeinek való engedelmesség. Az Istent megdicsőítő gyümölcsterméstől vonják el társaikat azok, akik parancsolatai áthágására bíztatják őket. – Krisztus példázatai, 305. o.
 
A nagy Isten a törvénye által igazgatja országát, és akik lábbal tapossák ezt a törvényt, egy napon úgy találják, hogy felelősségre vonják őket e törvény pontjai miatt. Azzal a kijelentéssel nem lehet orvosolni a törvényszegést, hogy a törvény már nincs érvényben. Eltörlése annak megbecstelenítését és a Törvényadó megvetését jelentené. A törvény megszegője részére az egyetlen menekülési út az Úr Jézus Krisztusban található, mivel az Isten egyszülött Fia által nyújtott kegyelem és elfedező áldozat segítségével lehet a bűnöst megmenteni és a törvény igazságát fenntartani. – A keresztény nevelés alapjai, 331. o.
 
Ugyanazon isteni erő, mely a természetet uralja, hat az emberi szívekre is, kimondhatatlan vágyat ébreszt bennük olyasvalami után, amijük nincs. E világ kincsei nem elégíthetik ki vágyódását. Isten Lelke munkálkodik bennük, hogy olyan javak után törekedjenek, melyek egyedül nyújthatnak a léleknek békét és nyugalmat; ezek: a Krisztussal való közösség, az életszentség öröme. Az Üdvözítő látható és láthatatlan befolyásával folytonosan munkálja az emberi lelket, hogy azt a bűnnek ki nem elégítő örömeitől elvonja és a végtelen öröm forrásához juttassa, amelyet benne elnyerhetnek. Az isteni üzenet mindazokhoz szól, akik hiába igyekszenek e világ „repedezett” kútjaiból vizet meríteni:
„És aki szomjúhozik, jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen.” (Jel 22:17)
Ti, akik teljes szívetekből jobb után vágyakoztok, mint amit e világ nyújthat, ismerjétek fel ebben a vágyban Isten hívó szavát! Imádkozzatok igazi bűnbánatért, és kérjétek, hogy Krisztust végtelen szeretetében és tisztaságában nyilatkoztassa ki néktek. Üdvözítőnk élete tökéletes példája az isteni törvény alapelveinek: Isten és ember iránti szeretetnek. Jóságban és önzetlen szeretetben telt el élete. Csak ha Őreá nézünk, és a Megváltó isteni fénye sugárzik ránk, akkor ismerjük be igazán szívünk bűnös voltát. – Jézushoz vezető út, 28. o.
 

Isten törvénye nem elvont elvekből áll, hanem kapcsolatot fejez ki. Ez határozottan látszik a Tízparancsolatban, amelynek alapvető elvei már az Éden kertjében is léteztek. A szeretet elveinek kellett irányítani az Isten és ember, valamint az emberek egymás közti kapcsolatait.

A Mózes második könyve 20. fejezetében leírt Tízparancsolatot kőbe vésték, Izrael a szövetségi kapcsolat keretében kapta meg. A parancsolatokat azután írták le, hogy az Úr megszabadította népét Egyiptomból. A törvények alapja Isten szeretete és népének adott ígéretei voltak (lásd 2Móz 6:7­-8; 3Móz 26:12). A Tízparancsolat két táblája azt mutatja, hogy az embereknek az Istennel és egymással való jó kapcsolatát célozza.
1. Olvassuk el 2Móz 20:1-17szakaszát! Hogyan tűnik ki ebből a részből is a két fő elv: Isten és a többi ember iránti szeretet?
Az első négy parancsolat az emberek Istenhez fűződő kapcsolatát érinti, a többi hat pedig az emberek közötti kapcsolatra vonatkozik. Az Istennel és az emberekkel való kapcsolatunkat Isten törvényének kell szabályoznia.

A törvény két csoportja közvetlenül illeszkedik ahhoz, amit Jézus két nagy parancsolatnak nevezett: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből” (Mt 22:37; vö. 5Móz 6:5), és „Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Mt 22:39; vö. 3Móz 19:18).

Az első négy parancsolat arról szól, hogyan szeressük Istent egész lényünkkel, a következő hat pedig arról, hogy úgy szeressük a többieket, mint önmagunkat. Jézus világosan kifejezte, hogy a szeretet e két nagy parancsolata a törvény szerves része. „E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták” (Mt 22:40).

Isten egész törvénye tehát Isten szeretetében gyökerezik. Isten szeretete és törvénye elválaszthatatlan egymástól. Sokan mondják, hogy nem kell megtartanunk a törvényt, csak szeressük Istent és egymást! Mi a baj ezzel a gondolattal?
Hogyan fejezhetjük ki a szeretetünket Isten és az emberek iránt, ha a Tízparancsolat egyetlen pontját is megrontjuk?
EGW idézet
Az Úr törvényét, mely a teremtésig nyúlik vissza, ebben a két fontos elvben foglalta össze: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.” E kettőnél fontosabb parancs nincs. Ez a két fő elv magába foglalja az első négy parancsot, rámutatva az ember Isten iránti kötelezettségére, de az utolsó hat parancsot is, mely az embernek embertársai iránti kötelességét írja elő. Az Úr a bűnbeesés után ezt a két elvet részletesebben is az ember elé tárta, úgy fogalmazva azt meg, hogy megfeleljen a bukott értelmes lényeknek. Azért volt szükség a részletezésre, mert az emberek értelmét elvakította a törvényszegés. – A Te Igéd igazság, 1. köt., 1104. o.
 
A törvénytudó közvetlenül kérdezte meg Jézust: „Melyik az első minden parancsolatok között?” Krisztus válasza is egyenes és ellentmondhatatlan: „Minden parancsolatok között az első: Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr. Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.” A második hasonlatos az elsőhöz – mondta Krisztus –, mert abból következik: „Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat.” (Mk 12:28–31) „E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” (Mt 22:40) – Jézus élete, 607. o.
 
A Tízparancsolat első négy parancsa ebben az egyetlen hatalmas előírásban foglalható össze: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből” (Mt 22:37; 5Móz 6:5). Az utolsó hat a másikban összegezhető:
„Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Mt 22:39; 3Móz 19:18). Mindkét parancsolat a szeretet alapelvének kifejezése. Nem lehet az elsőt megtartani és a másodikat megszegni, sem a másodikat megtartani és közben az elsőt megszegni. Ha Isten elfoglalja jogos helyét a szív trónusán, a felebarátunk is az őt megillető helyre kerül. Úgy fogjuk szeretni, mint önmagunkat. Csak ha Istent mindenek fölött szeretjük, akkor szerethetjük felebarátunkat elfogultság nélkül.
Mivel az összes parancsolat összefoglalható az Isten és ember iránti szeretetben, ebből következik, hogy ennek az alapelvnek az áthágása nélkül egyetlen parancsolat sem szeghető meg. Ezáltal Krisztus arra tanította hallgatóit, hogy Isten törvénye nem megannyi különféle parancsolatból áll, melyek közül egyesek nagyjelentőségűek, mások viszont kevésbé fontosak, és büntetlenül mellőzhetőek. Urunk isteni egységben mutatja be az első négy és az utolsó hat parancsolatot, s arra tanít, hogy az Isten iránti szeretet az összes parancsolatával szembeni engedelmességben nyilvánul meg. – Jézus élete, 607. o.

A szeretet Isten törvényének az alapja, a törvény hangsúlyozásával a szeretetet hangsúlyozza. Jézus azért halt meg a bűnösök megmentése érdekében, hogy eleget tegyen a törvénynek, miközben nekünk kegyelmez. Így lehet igaz és a hívők megigazítója (Róm 3:25­-26). Micsoda szeretet! Következésképpen a törvényt nem érvényteleníti a megváltás folyamata, inkább még jobban megerősíti.
2. Olvassuk el Róm 6:1-3 verseit, majd pedig Róm 7:7-12 szakaszát, különös tekintettel a 12. versre! Mit mondanak a törvényről ezek a részek, még a Krisztus halála utáni időben is?
Vannak, akik szerint a kegyelem és a megváltás eltörli a törvényt, Pál azonban világosan kifejti: ne gondoljuk, hogy ha megmaradunk a bűnben, a kegyelem egyre nagyobb lesz! Ellenkezőleg! Akik hit által Krisztusban vannak, „az ő halálába” keresztelkedtek meg (Róm 6:3), ezért úgy tekintenek magukra, mint akik meghaltak a bűnnek, és már Krisztusban élnek.

Isten törvénye nem bűn, hanem nyilvánvalóvá teszi számunkra (többek között), hogy mi számít bűnnek. Ezért van az, hogy „a törvény szent, a parancsolat szent, igaz és jó” (Róm 7:12). Ez fedi fel minden másnál jobban, hogy milyen nagy szükségünk van a megváltásra és az üdvösségre, amit csak Jézus Krisztus által kaphatunk. Ezért nem tesszük „hiábavalóvá [a törvényt]… hit által… Sőt inkább a törvényt megerősítjük” (Róm 3:31).

Krisztus nem azért jött, hogy eltörölje a törvényt, hanem hogy betöltse a törvény és a próféták minden ígéretét. Ezért is jelentette ki: „Míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik” (Mt 5:18).

Isten törvénye Isten szentségét jelképezi – tökéletes jellemét, szeretetét, igazságosságát, jóságát és igazságát (3Móz 19:2; Zsolt 19:8­9;  Zsolt 119:142, 172). Ezért fontos, hogy 2Móz 31:18 szerint a Tízparancsolatot Isten a saját ujjával írta a kőtáblákra. A kőbe vésett törvények Isten változatlan jellemét tanúsítják, valamint a szeretetben gyökerező erkölcsi uralmat. Ez a nagy küzdelem központi témája.
Hogyan segít Jézus szavait jobban megérteni a törvény és a szeretet közötti kapcsolat? „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok” (Jn 14:15).
EGW idézet
Krisztus megmutatta tanításaiban, hogy a Sínai-hegyen adott törvény alapelvei milyen messzehatóak. Életével szemléltette a törvényt, melynek alapelvei mindörökre az igaz élet mércéjét jelentik – azt a mércét, mely által minden lélek megítéltetik ama nagy napon, amikor ítélőszékek tétetnek le és könyvek nyittatnak meg. Krisztus azért jött, hogy minden igazságot betöltsön, és az emberiség fejeként bemutassa
–    a legkisebb részletig eleget téve Isten kívánalmainak –, hogy az ember is elvégezheti ugyanazt a munkát. Az embernek adott kegyelem mértéke alapján nem szükségszerű, hogy bárki is kimaradjon a mennyből. […]
Amikor Isten Lelke feltárja az embernek a törvény valódi jelentőségét, változás megy végbe szívében. Dávid valós állapotának hűséges megjelentője, Náthán próféta Dávid elé tárta bűneit és segítségére volt azok elhagyásában. Dávid szelíden fogadta a tanácsot, és megalázta magát Isten előtt. „Az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket” (Zsolt 19:8). – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 211–212. o.
 
A bűn nem a törvényt ölte meg, hanem Pál testies gondolkodását…
„Tehát a jó nékem halálom lett-é? Távol legyen: sőt inkább a bűn az, hogy megtessék a bűn, mely a jó által nékem halált szerez, hogy felette igen bűnös legyen a bűn a parancsolat által.” (Róm 7:13) „Azért ám a törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó.” (Róm 7:12) […]
A törvény áthágásában nincs biztonság, megnyugvás és megigazulás. Ha az ember megmarad a bűnben, akkor nem remélhet ártatlanságot Isten előtt, és Krisztus érdemei nem békéltethetik meg Istennel. Fel kell hagynia a bűnnel. Hűségessé és igazzá kell válnia. Amint a bűnös belenéz a nagy erkölcsi tükörbe, meglátja jellemének hiányosságait. Meglátja valódi – foltos, szennyes, kárhoztatott – mivoltát, ugyanakkor tudja, hogy a törvény semmiképp sem tudja elvenni vagy megbocsátani a bűnös vétkét. Tovább kell lépnie.
Csak a törvény a Krisztushoz vezető tanítómester. A bűnöket hordozó Megváltóra kell tekintenie. Miközben feltárul előtte a Kálvárián függő Krisztus, amint az egész világ bűnének terhe alatt haldoklik, a Szentlélek megmutatja neki Isten viszonyulását mindazokhoz, akik bánkódnak bűneik felett: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3:16) – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 213. o.

Amint láttuk, nem áll szemben egymással a törvény és a kegyelem, hanem más-más célt szolgálnak, Isten szeretetével és igazságával összhangban. Az ókori izraelitákat egészen zavarba ejtette volna, ha valóban éles ellentét lenne a törvény és a kegyelem között, hiszen tudták, hogy a törvényadással Isten éppen a hatalmas kegyelmét mutatta be. A környező népek szeszélyesnek és teljesen kiszámíthatatlannak hitték az
„isteneiket”, nem tudhatták, mire vágynak, mi szolgálna az örömükre, a Biblia Istene azonban nagyon világosan kijelentette népének, hogy minek örül. Abban leli örömét, ami egész népe javára szolgál – egyénileg és közösségileg.

A törvény azonban nem véd meg bennünket a bűntől, és nem is változtathatja meg az ember szívét. Bűnösnek születtünk, ezért lelki szívát­ ültetésre van szükségünk.
3. Olvassuk el Jer 31:31-34 szakaszát! Mit ígért meg itt Isten? Vessük össze ezt a részt Jn 3:1-21 verseiben azzal, amit Krisztus mondott Nikodémusnak az újjászületésről (lásd még Zsid 8:10)!
A Tízparancsolatot maga Isten írta fel a kőtáblákra (2Móz 31:18), de népe szívébe is be kellett írni (Zsolt 37:30-­31). Ideális esetben Isten szeretetből fakadó törvénye nem külső dolog volna, hanem jellemünk szerves része. Egyedül Isten írhatja be a törvényt az ember szívébe, és ezt meg is ígérte szövetséges népének (lásd Zsid 8:10).

A törvény megtartásával nem üdvözíthetjük magunkat, mert kegyelemből nyerünk megváltást, hit által, és ez nem tőlünk van, hanem Isten ajándéka (Ef 2:8). Nem azért tartjuk meg a törvényt, hogy ezáltal üdvözüljünk, hanem azért, mert már megváltást nyertünk! Nem azért tartjuk meg a törvényt, hogy elnyerjük Isten szeretetét, hanem azért, mert Ő szeret bennünket, mi pedig szeretni akarjuk Őt és az embereket (lásd Jn 14:15).

A törvény ugyanakkor megmutatja a bűnünket (Róm 3:20;  Róm 7:7; Jak 1:22­-25), rámutat, hogy szükségünk van a Megváltóra (Gal 3:22­-24), az élet legjobb útjaira vezet, és kinyilatkoztatja Isten jellemét, ami a szeretet.
Miben reménykedhetünk az ítéletre gondolva? A szorgos, hűséges törvénytiszteletünkben? Vagy Krisztus igazságában, amivel befedez? Mit tehet meg Isten törvénye, és mit nem?
EGW idézet
Az Úr látta bukott helyzetünket. Látta, hogy kegyelemre van szükségünk, és mivel szeretett minket, kegyelmet és békét adott számunkra. A kegyelem kedvezést jelent annak irányába, aki azt nem érdemli meg, aki elveszett. Bűnösségünk ténye nem zárja el előlünk Isten irgalmát és szeretetét, hanem szükségessé teszi azt irányunkba – megváltásunk érdekében. Krisztus így szól: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon.” (Jn 15:16)
–  Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 347. o.

Szeplőtlen életével, engedelmességével és   a   Kálvária   keresztjén elszenvedett halálával Krisztus közbejárt az elveszett emberért. Üdvösségünk parancsnoka most nem csupán kérelmezőként jár közben értünk, hanem hódítóként győzelmére hivatkozva áldozata teljes értékű, s most közbenjárónkként végzi vállalt munkáját, Isten előtt tartva szeplőtlen érdemeinek füstölőjét, valamint népének könyörgéseit, bűnvallomásait és hálaadásait. […]
Krisztus mindenképpen üdvözíteni tudja azokat, akik hittel hozzá fordulnak. Ha engedik, meg fogja tisztítani őket minden szennytől. De ha ragaszkodnak bűneikhez, nem lehet megmenteni őket; mivel Krisztus igazságossága nem fedez el meg nem bánt bűnöket. Isten kijelentette, hogy akik Megváltójuknak fogadják el Jézust, mint aki az összes bűnüket elveszi, azok bocsánatot nyernek. – A Te Igéd igazság, 7. köt., 930–931. o.
 
Főképpen két tévedésre kell ügyelniük Isten gyermekeinek, különösen azoknak, akik a kegyelemben újonnan vannak alapozva. Az első, már említett tévedés abban áll, hogy saját cselekedeteikre támaszkodnak, mindent megtesznek, hogy magukat Istennel összhangba hozzák. Aki a parancsolatok betartásával akar életszentségre eljutni, lehetetlent kísérel meg. Mindahhoz, amit az ember Krisztus nélkül tesz, bűn és önzés tapad. Egyedül a Krisztus kegyelmébe vetett hit képes bennünket megszentelni.
A másik, nem kevésbé veszedelmes tévhit az, hogy Krisztus felment bennünket Isten törvényének megtartása alól; miután – úgymond – hit által nyerhetjük el Krisztus kegyelmét, cselekedeteinknek egyáltalán semmi közük sincs a megváltásunkhoz.
Gondoljátok azonban meg, hogy az engedelmesség nem csupán a parancsolatokhoz való alkalmazkodás, hanem a szeretet szolgálata… Ha gyökeret vert szívünkben ez a szeretet, ha átalakultunk Teremtőnk képmására, akkor teljesedik az újszövetség ígérete: „Adom az én törvényemet az ő szíveikbe, és az ő elméjükbe írom be azokat.” (Zsid 10:16) Ha a törvény szívünkbe van írva, vajon nem fog-e élő alapot ölteni életünkben? Az engedelmesség – a szeretet, hódolat és szolgálat – a tanítványság biztos jele… Ahelyett tehát, hogy a hit felmentene bennünket a törvény alól, épp a hit, éspedig egyedül a hit az, amely Krisztus kegyelmének részeseivé, az engedelmességre képessé tesz bennünket. – Jézushoz vezető út, 59–60. o.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szeretet és a törvény közötti kapcsolat fontosságát. A Szentírás szerint a szeretet a törvény betöltése.

Pál azt tanítja, hogy „aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte” (Róm 13:8). Miután az apostol többet is felsorolt a Tízparancsolat utolsó hat pontja közül, kijelentette, hogy „ebben az igében van összefoglalva: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” (Róm 13:9, ÚRK). Félreértést kizáróan mondja: „A törvénynek betöltése a szeretet” (Róm 13:10).

„Mert az egész törvény ez egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Gal 5:14) – magyarázza Pál itt is. Mégis milyen az a szeretet, ami betölti a törvényt?
4. Olvassuk el Mt 23:23-24 verseit! Melyek „a törvény nehezebb vagy fontosabb dolgai”? Olvassuk még el 5Móz 5:12-15 és Ézs 58:13-14 verseit! Hogyan mutatkozik meg itt a kapcsolat a törvény (konkrétan a szombat parancsolata) és aközött, hogy Isten számára fontos az igazság, és Ő meg akar szabadítani?
Jézus az ítéletet, az irgalmat és a hitet nevezi a „törvény nehezebb dolgainak”. Konkrétan egy parancsolattal, a szombattal kapcsolatban azt látjuk a Szentírásban, hogy szervesen kötődik hozzá a szabadítás és az ítélet.

5Mózes 5. fejezetében a szombat parancsolata ahhoz kapcsolódik, hogy Isten kiszabadította Izraelt a szolgaságból. A szombat tehát nemcsak a teremtés emlékünnepe, hanem a szolgaságból és az elnyomatásból való szabadulásé is. Amikor az ember nem a saját kedvtelésére figyel, hanem gyönyörűségnek hívja a szombatot, gyönyörűsége lesz az Úrban (Ézs 58:13­14), és a hangsúly a másokért szeretetből, igazsággal végzett tettekre kerül – a jó cselekedetekre, az éhezők táplálására, a hajléktalanok elszállásolására (lásd Ézs 58:3­10).

Mindezeknek a tanításoknak (és még másoknak) a fényében tehát aki szeretettel kívánja betölteni a törvényt, az ne csak az elkövetett bűnökre figyeljen, hanem arra is, amit elmulaszt megtenni. A szeretet a törvény betöltése, amihez nemcsak az tartozik hozzá, hogy az ember tartózkodik a bűnök elkövetésétől, hanem a jó cselekedetek aktív végzése is – a szeretet cselekedeteié, amelyekkel hűségesen támogatja az igazság és a kegyelem ügyét. Az Istenhez való hűség többet jelent annál, hogy az ember nem szegi meg a törvény betű szerinti értelmét.
EGW idézet
Ha Isten törvénye a szívünkbe van írva, akkor ez tiszta és szent életben fog megmutatkozni. Nem holt betű Isten törvénye, hanem lélek és élet, amely a képzelőerőt és a gondolatokat Krisztus iránti engedelmességre készteti. Amely szívbe a törvény van írva, azt gondosan megőrzik, mivel abból indul ki minden élet. Akik szeretik Jézust és megtartják parancsolatait, kerülnek mindent, amit később megbánnának, de ezt nem kényszerből, hanem azért, mert ők tiszta példaképet követnek, és elutasítanak mindent, ami ellentétben áll a szívükben írt törvénnyel. Immár nem önmagukban bíznak, hanem bizalmukat Istenbe vetik, aki egyedül képes megóvni őket a bűntől és a szennytől. Tiszta légkör lengi őket körül, s így sem saját, sem mások lelkét nem fogják megrontani. Örömüket lelik abban, hogy igazságot cselekedjenek, szeressék az irgalmasságot, és alázatosan járjanak Isten előtt. – This Day with God, 146. o.
 
A szombat Krisztusra mutat, mint Teremtőre és megszentelőre. Azt hirdeti, hogy Ő az egyház feje, aki mindent alkotott mennyen és földön, akiben fennállnak a dolgok, és akinek ereje által megbékélünk Istennel. Izráelről szólva ezt mondja: „Adám nékik szombataimat is, hogy legyenek jegyül köztem és őközöttük; hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő megszentelőjük.” (Ezék 20:12) A szombat Krisztus hatalmának a jele, amely szentté tesz minket. Mint megszentelő hatalmának jele, a szombat mindenkinek megadatik, akit Ő szentté tesz, aki Krisztus által Isten Izráelének részévé válik. […]
Mindazoknak, akik a szombatot Krisztus teremtő és megváltó hatalmának jeleként fogadják el, örömük lesz benne. Krisztust látják általa, Őbenne gyönyörködnek. A szombat rávilágít a teremtés művére, mint hatalmas, megváltó erejének bizonyítékára. Az elveszített édeni békére emlékeztet, és az Üdvözítő által helyreállított békéről beszél. A természetben minden az Ő hívását ismétli: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.” (Mt 11:28) – Jézus élete, 288–289. o.
 
Az önzés az a bűn, melyet a legtöbben eltűrünk magunkban; a bűn, mely elszigetel bennünket Istentől, és kitermeli a legtöbb ragályos lelki betegséget. Kizárólag lemondással térhetünk vissza az Úrhoz. Magunktól ugyan mit sem tehetünk, de ha Isten megerősít bennünket, akkor mások javára tudunk élni, s ezzel letérünk az önzés útjáról. Nem kell messzi pogány országokba mennünk, hogy bebizonyítsuk óhajunkat, és hasznos, önzetlen élettel mindent Istennek szentelünk. Tegyük ezt a családi körben és a gyülekezetben, baráti körünkben és munkahelyünkön. A hétköznapi életben legyünk lemondók, ott győzzük le önzésünket… Az a kívánság feledkeztessen meg magunkról, hogy másokkal jót tegyünk. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 2. köt., 132. o.

A szeretet a törvény betöltése, tehát teljesen nem lehet úgy eleget tenni a követelményeinek, ha egyszerűen csak tartózkodunk rossz dolgok elkövetésétől. Az egész Szentírás kifejezi a szeretet törvényét, ami nemcsak azt parancsolja nekünk, hogy ne kövessünk el gonoszságot, hanem olyan tettekre késztet, amelyek Isten szeretetét mutatják be másoknak, nem kizárólag a gyülekezet többi tagjának, hanem a világnak, ahol olyan nagy szükség van az őszinte keresztény tanúságtételre.
5. Olvassuk el Jak 2:1-9 verseit! Milyen fontos üzenetet találunk itt?
Jakab itt erélyesen felszólal a társadalomban elkövetett igazságtalanságok ellen, külön megemlítve a szegények iránti tisztelet hiányát és azt, hogy a gazdagok elnyomják a kiszolgáltatottakat. Felhívja a figyelmet a felebarát szeretetének törvényére. Kijelenti, hogy aki ezt betartja, jól cselekszik (Jak 2:8). Ellen G. White így fogalmazott: „Az emberek iránt való szeretetünk földi kinyilatkoztatása Isten iránti szeretetünknek. Ezt az emberek iránt való szeretetet azért kellett Istennek belénk plántálni, hogy egy családnak a tagjaivá tegyen bennünket. A dicsőség Királya így lett eggyé velünk. Búcsúszavai beteljesednek: »Szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket« (Jn 15:12). Amikor majd úgy szeretjük ezt a világot, ahogy Krisztus szerette, számunkra akkor lesz teljes Krisztus küldetése. Akkor a menny számára alkalmasak vagyunk, mert a menny már a szívünkben van” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 547. o.).

Akkor válunk alkalmassá a mennyre, ha úgy szeretjük a világot, ahogyan Krisztus szerette. Micsoda kijelentés ez arról, hogy mit jelent Jézus követőjének lenni! Jézus meghagyta követőinek: „Amint én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást” (Jn 13:34, ÚRK). Majd hozzáfűzte:
„Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” (Jn 13:35, ÚRK). A keresztény hitben központi szerepe van a szeretetnek, mert az Isten szeretet (1Jn 4:8, 16). Aki pedig állítja, hogy szereti Istent, annak a többi embert is szeretnie kell (vö. 1Jn 3:11;  1Jn 4:20­-21). Péter apostol így bátorítja a keresztényeket: „Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti szeretetre; mert a szeretet sok vétket elfedez” (1Pt 4:8; lásd még 1Thessz 3:12; Zsid 10:24).
Gondolkozzunk még azon, hogy mit jelent úgy szeretni a világot, ahogyan Krisztus szerette! Hogyan érthetjük meg jobban ezáltal a keresztény tökéletesség fogalmát? Hogyan válunk alkalmassá az örök életre? Beszélgessünk erről a csoportban!
Küldetésünk ugyanaz, amit szolgálata elején Jézus a maga küldetésének jelentett ki. „Az Úrnak Lelke van énrajtam – mondta –, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az örömhírt hirdessem. Elküldött engem, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam; hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek, és a vakok szemeinek megnyílását; hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat; hogy hirdessem az Úr kedves esztendejét.” (Lk 4:18–19)
Tovább kell vinnünk a Mesterünk által ránk bízott művet. Ő mondja:
„Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted: föltámad a sötétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél. És vezérel téged az Úr szüntelen.” „Mert a szegény nem fogy ki a földről, azért én parancsolom neked, mondván: Örömest nyisd meg kezedet a te szűkölködő és szegény atyádfiának a te földeden.” (Ésa 58:10–11; 5Móz 15:11) – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 8. köt., 134. o.
 
Törekednünk kell követni példaképünket, hogy krisztusi lelkület bennünk lakozzon. A Megváltó nem azok között találtatott, akiket a világ felmagasztalt. Nem azok között időzött, akik a könnyű életet és a gyönyöröket keresték. Helyről helyre járva igyekezett jót tenni. Segített a rászorulóknak, megmentette az elveszetteket, fölemelte az elesetteket, megszabadította az embereket a rabigától, betegeket gyógyított, kedves szavaival vigasztalta a megszomorodottakat és az összetört szívűeket. Tőlünk is ezt várja el. Induljunk el, igyekezzünk áldást szerezni a rászorulóknak, és vigasztalást a megszomorodottaknak. Minél inkább megosztjuk másokkal a krisztusi lelkületet, annál inkább feltárul előttünk a munka, amit végeznünk kell embertársaink érdekében. Így betelünk a veszendő lelkek iránti szeretettel és örömmel lépünk a mennyei Fenség lábnyomába. – Our High Calling, 180. o.

Szavaid, lelkületed és tetteid hasonlítanak-e Krisztusra? Ha szóban és lelkületben a jellemét képviseled, akkor keresztény vagy, hiszen kereszténynek lenni Krisztushoz hasonló életet jelent. A nyelv az életet uraló elvekről tesz bizonyságot – ez a szívet uraló erő legbiztosabb mércéje. Az ajkunkat elhagyó szavak alapján meg tudjuk ítélni, hogy milyen lelkülettel rendelkezünk, és milyen elvek vezérelnek. A nyelvet mindenkor vessük a Szentlélek uralma alá. […]
Hiszel Isten Fiában, mint személyes Megváltódban? Ha teljes szívvel hiszel, akkor Isten a lelkedben lakozik és a lelked Istenben. Immár Jézust képviseled… Amilyen mértékben válik az ember az isteni természet részesévé, olyan mértékben képes megosztani másokkal Krisztus jóságát. Jézus mondotta: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” „Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket.” – Advent Review and Sabbath Herald, 1896. május 26.

További tanulmányozásra: Ellen G. White: Jézus élete, „Legkisebb atyámfiai” c. fejezet.

„Azokat, akik másoknak szolgálnak, a Főpásztor fogja szolgálni. Ezek maguk isznak majd az élő vízből, és az teljességgel kielégíti szükségleteiket. Nem vágyakoznak majd izgató szórakozások után, vagy az életükben bekövetkező változások után. Érdeklődésük nagy kérdése az lesz, hogy miként mentsék meg a pusztulásnak kiszolgáltatott lelkeket. Egymással való társalgásuk hasznos lesz. A Megváltó iránti szeretetük egységbe vonja össze a szívüket.

Amikor rájövünk, hogy Istennel munkálkodunk együtt, Isten ígéreteit nem közömbösen mondjuk el. Isten ígéretei a szívünkben égnek, és ajkunkon lobbannak lángra. Mózesnek, amikor Isten arra hívta el, hogy egy tudatlan, fegyelmezetlen és lázongó népnek szolgáljon, Isten ezt az ígéretét adta: »Az én orcám menjen-e veletek, hogy megnyugtassalak« (2Móz 33:14)? Azután azt mondotta neki: »Én veled leszek« (2Móz 3:12). Ez az ígéret mindazoknak szól, akik Krisztus helyett munkálkodnak Krisztus lesújtott és szenvedő testvéreiért” (Jézus élete, 641. o.).
1.     Kik számára lett volna jobb, ha meg sem ismerik az igazság útját?
2.    Mit kell mindenekelőtt tudnunk az utolsó időről?
3.     Mit kell tennie annak, aki azt állítja magáról, hogy Jézusban marad?
4.     Milyen parancsolatot kaptunk Istentől?
5.    Mi volt Pál apostol hitének alapja?
Mélyítsd el a tanultakat, és válaszolj az online-kérdésekre: adventist.ro/reconsacrare

Általános áttekintés
 
A Tízparancsolat az Isten és népe közti személyes és szövetségi kapcsolat kifejeződése.
 
A tanulmány témái

1. Isten törvénye inkább a kapcsolatokra, mint az elvont elvekre vonatkozik. Isten törvénye nem absztrakt elvek gyűjteménye, hanem egy kapcsolat kifejeződése. A Tízparancsolat szövetségi viszonyt feltételez Isten és népe között. Az Isten és Mózes közti párbeszéd ennek a kapcsolati paradigmának a nyelvezetét hangsúlyozza, amelyben Isten sasként van bemutatva, aki szárnyain hordozza népét az Egyiptomból kivezető úton. E leírás központi gondolata az, hogy a nép ily módon magához Istenhez került közelebb.


2. A Tízparancsolat bemutatja, hogyan fejezzük ki helyesen a szeretetünket Isten és embertársaink iránt. A „tiltólistát” tartalmazó rész előtt a Tízparancsolat egy személyes szeretetvallomással kezdődik: „Én, az Úr vagyok a te Istened” (2Móz 20:2). A parancsolatok sora egy szeretetteljes kapcsolati válasz Izrael népének Istene iránt, aki megmentette őt a rabságból. Az első négy parancsolat az emberek Isten iránt tanúsítandó lojális szeretetéről szól, az utolsó hat pedig az embertársak iránti szeretet különleges formáiról, amelyek végsősoron visszavezethetők az Isten iránt érzett szeretetre.

3. Isten törvénye a szeretetben teljesedik ki. A Rómabeliekhez és Galáciabeliekhez írt levélben a törvény betöltésének gondolata a kölcsönös szereteten alapuló szolgálattal kapcsolatos. Pál a Galáciabeliekhez írt levélben megmagyarázza, hogy a törvény akkor teljesedik, ha szeretjük felebarátunkat. A Rómabeliekhez írt levélben egymás szeretete jelenti a törvény betöltését. Az utolsó hat parancsolat pontosan leírja, mit jelent úgy szeretni embertársadat, mint tenmagadat.


Alkalmazás: Hogyan változik meg a kapcsolatod Istennel, miután megérted, hogy a Tízparancsolat nemcsak egy szabálycsomag, hanem a szeretet kifejeződése, válasz az Istennel való személyes és szerető kapcsolatra?

Magyarázat

Isten törvénye a kapcsolatokra vonatkozik, nem az elvont elvekre

A gondolat, miszerint Isten törvénye hideg, elvont, személytelen szabályok összessége, nem egyeztethető össze annak az Istennek a képével, aki a Tízparancsolatot adta Izraelnek a Sínai hegyen. Fontos, hogy a Tízparancsolatot a 2Mózes 19. fejezetében leírt szövetségkötés kontextusában olvassuk. Már Izrael népének a Sínai­félszigeti pusztába érkezésétől kezdve (2Móz 19:1) Isten párbeszéde Mózessel az Isten és Izrael közti szövetségi kapcsolat fogalmát hangsúlyozza. Az Úr tudatta Mózessel, hogy közvetítenie kell Izrael gyermekeinek a következő üzenetet: „Láttátok, amit Egyiptommal cselekedtem, hogy hordoztalak titeket sasszárnyakon, és magamhoz bocsátottalak titeket. Most azért ha figyelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; mert enyém az egész föld. És lesztek nékem papok birodalma és szent nép. Ezek azok az igék, melyeket el kell mondanod Izrael fiainak” (2Móz 19:4–6).

Lenyűgöző a kapcsolati nyelvezet ebben az igeszakaszban. Isten kivezette Izraelt Egyiptomból, és e cselekedetét képletesen írja le a Biblia: sasszárnyakon hordozta őket. Érdekes módon a hangsúly nemcsak azon a tényen nyugszik, hogy a nép elhagyhatta Egyiptomot az Ígéret Földje felé vezető úton; az igazán lényeges gondolat az, hogy a kivonulás során a nép magához Istenhez került közelebb.

Ebben a kontextusban szólítja fel Isten Izrael népét, hogy tartsa meg a vele kötött szövetséget, és személyesen hallja meg az Ő hangját (hallgasson az Ő hangjára). Habár számos bibliafordítás helyesen a „hallgatni Isten hangjára” jelentéssel tolmácsolja a héber šmʿ igét (ld. az NKJV-, ESV-, NASB-, NRSVés NIV-fordításokat [a Károli-változatban: „figyelmesen hallgattok szavamra”, szerk. megj.]), a héberben ez az ige szó szerint írja le Isten hangja hallgatásának aktív cselekedetét (ld. a NETés a HCSB­fordítást) (Ludwig Koehler és mások: The Hebrew and Aramic Lexicon of the Old Testament, Brill, Leiden, 1994–2000, 1571. o.). Ha úgy döntenek, hogy hallgatnak Isten hangjára, Izrael gyermekei Isten személyes „tulajdonai” lesznek (2Móz 19:5, NTR; ld. a héber sĕgūlâ főnév jelentését Ludwig Koehler fentebb említett szótárában, 742. o.). Ez a kifejezés ugyancsak tanúsítja az Isten és népe közt kialakuló és a Tízparancsolat által hivatalosított szövetségi kapcsolat személyes jellegét (2Móz 20).

A Tízparancsolat bemutatja, hogyan fejezzük ki helyesen a szeretetünket Isten és embertársaink iránt

Érdemes megjegyezni, hogy a „tiltólista” előtt Isten egy személyes megjegyzéssel kezdi a Tízparancsolatot („Én, az Úr vagyok a te Istened”, 2Móz 20:2), és megmentő, szerető cselekedeteit hangsúlyozza Izrael népe érdekében (az egyiptomi rabságból való szabadulás). Más szavakkal, a Tízparancsolat nem a hideg „Ne!” tiltásokkal, hanem egy személyes, szerető megszólítással kezdődik. A parancsolatok listája nem egyszerű s ugyanakkor absztrakt törvények soraként értelmezendő, hanem szeretetteljes, kapcsolati válaszként Izrael Istene iránt, aki hatalommal és irgalommal kihozta az övéit Egyiptomból.

2Mózes 20:2 versének személyes és szeretetteljes hanghordozása fényében az első négy parancsolat egyértelműen meghatározza azt, ahogyan Izrael gyermekeinek ki kell fejezniük Isten iránti személyes, szerető, kapcsolati válaszukat. Elsősorban, ne legyenek idegen istenei az igaz Istenen kívül. Az Isten iránti szeretet itt a kizárólagos lojalitás formájában jut kifejezésre. Másodsorban, ez a lojális szeretet szükségszerűen megköveteli, hogy ne készítsenek faragott képeket, bálványokat maguknak, amelyeket imádhatnának. A bálványimádástól eltérően az igazi imádat az Isten iránti szeretet hiteles kifejezése. Harmadsorban, az Isten iránti szeretet Isten nevének tisztelettel történő használatában is megnyilvánul. Kenneth Harris szerint „az Isten nevének hiábavaló felvétele elleni parancs főként az Isten nevével nyomatékosított hamis esküdözésre vonatkozik, illetve azokra az esetekre, amikor valaki Isten nevére hivatkozik, miközben tisztességtelen cselekedetet takargat (3Móz 19:12); továbbá tiltja Isten nevének bármilyen tiszteletlen, illetlen körülmény közt történő használatát (3Móz 24:10–16)” (ESV Study Bible, Crossway Bibles, Wheaton, IL, 2008, 176. o.). Negyedsorban, aki szereti Istent, az megtartja a szombatot, Isten teremtő művének szükséges emlékét. Naponta kell szeretnünk Istent, a szombat azonban különleges nap, amelyen különleges módon fejezhetjük ki Isten iránt a szeretetünket.

Míg az első négy parancsolat közvetlenebb módon értelmezi, hogy mit feltételez az Isten iránti szeretet, addig a többi hat törvény különösképpen az embertársakhoz való viszonyulást szabályozza. Mindazonáltal egy általánosabb perspektívában – figyelembe véve, hogy az Úr Izrael megmentőjeként való bemutatkozása (2Móz 20:2) a teljes Tízparancsolat bevezető része – az utolsó hat parancsolat értelmében a felebarátaink iránti szeretetünk kinyilvánítása implicit módon Isten szeretete kifejezésének megannyi fontos megnyilvánulási formája. Az ötödik parancsolatban például az Úr a szülők iránti tiszteletet hosszú élettel jutalmazza azon a földön, amelyet Izrael népének ad, Isten szeretetteljes ígérete tehát közvetlen kapcsolatban áll azzal, ahogyan Izrael gyermekei tisztelik és szeretik a szüleiket. A felebarát iránti szeretet, ami végsősoron az Isten iránti szeretet vízszintes megnyilatkozása, értelemszerűen magában hordozza az élet szeretetét, értékelését („Ne ölj!”), a nemi tisztaságot és a házasság intézményének értékelését („Ne paráználkodj!”), mások tulajdonának tiszteletben tartását („Ne lopj!”), a felebarát tisztességének, jó hírének megőrzését („Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!”) és a megelégedés lelkületének ápolását („Ne kívánd a te felebarátodnak házát…”).

Isten törvénye a szeretetben teljesedik ki

Pál apostol Rómabeliekhez és Galáciabeliekhez írt levelének meghatározó témája a törvény betöltése. Miután arra buzdítja a galáciabelieket, hogy szeretetben szolgálják egymást, elmagyarázza nekik, hogy „az egész törvény ez egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat!” (Gal 5:14). Pál Róma 8:4 versében is arról ír, „hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk” Krisztus és a Szentlélek által. Róma 13:8–10 szakaszában kétszer is megemlíti, hogy Isten törvényének betöltése a szeretet: „Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte. Mert ez: Ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz, hamis tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánj, és ha valamely más parancsolat van, ebben az igében foglaltatik egybe: Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat! A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot. Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet.”

Pál apostol megemlíti a keresztények polgári hatóságokkal szembeni kötelezettségeit (Róm 13:1–7), beleértve az adófizetés terhét is (Róm 13:6–7), majd kitér a szeretet gyakorlásának keresztényi kötelességére, mindkét esetben a pénzügyi kötelezettség paradigmájának nyelvezetét használva. Ami a szeretet gyakorlásának keresztényi feladatát illeti, „a kereszténynek minden tartozását rendeznie kell, kivéve azt az egyet, ami sohasem rendezhető: az egymás iránti szeretet gyakorlásának feladatát. Ennek a kötelezettségnek ugyanis nincsen korlátja” (Robert Mounce: Romans: The New American Commentary, Broadman & Holman Publishers, Nashville, TN, 1995, 245. o.). Amint a pénzügyi tartozás kötelezettséget ír elő egy másik személy vagy intézmény felé, úgy a törvény egymás iránt is kötelezettségeket feltételez. Isten törvényének kontextusában – különösen az utolsó öt parancsolatra vonatkozóan, amely a családi kapcsolatainkon túl a felebarátunkkal való viszonyunkat szabályozza – folyamatos kötelezettségünk vagy tartozásunk lényege a szeretet.
 
Alkalmazás

1. Mit mondasz egy olyan embernek, aki kétségbe vonja Isten törvényét, és legfeljebb megszorító szabályok sorának tartja azt?

2. Hogyan élheted meg a szombat tapasztalatát jelentőségteljesebb módon, mintegy emlékeztetőként arra, hogy Isten törvénye szerető kapcsolati válaszra hív minket?

3. Hogyan juttathatod gyakorlati módon kifejezésre Isten szeretetét azok felé, akikkel naponta találkozol, beleértve a családod tagjait, a barátaidat és az idegeneket?

Studiul 13, 22-28 március

Lesson image

Trimestrul 1, 2025

ISTEN SZERETETE ÉS IGAZSÁGA