MIT TEHETTEM VOLNA MÉG?
Text de memorat
Alapige: „Monda azért néki Pilátus: Király vagy-é hát te csakugyan? Felele Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra.” (Jn 18:37)
E heti tanulmányunk: Ézsaiás 5:1-4; Ézsaiás 53:4; Máté 21:33-39; János 18:37; Róma 3:1-4, 23-26; Róma 5:8
Néhány éve egy érdekes gyerektörténet jelent meg a Guide magazinban. Egy Denis nevű árva fiúról szólt, aki a középkorban a nevelőszülei családjában élt. Gyűlölte az ország királyát, mert amikor a szülei megbetegedtek, katonák vitték el az otthonából, és többé nem látta a szüleit. Csak később hallotta, hogy a király ezzel a rendelettel akarta megmenteni az élőket a pestis borzalmaitól. Amikor Denis ezt megtudta, megszabadult a gyűlölettől, ami szinte az egész életére rányomta a bélyegét. A király mindig, minden esetben a népe javát szem előtt tartva járt el.
Ma sokan valahogy úgy gondolnak Istenre, ahogy Denis vélekedett eleinte a királyról. A sok látott vagy átélt gonoszság miatt gyűlölik, tagadják meg. Hol van Isten, amikor ennyien szenvednek? Ha jó, miért történik annyi rossz dolog? A kozmikus küzdelem fényt vet erre a fontos helyzetre, de marad továbbra is sok kérdés. Amikor viszont látszólag egyetlen érvünk sem bizonyul elég erősnek, felnézhetünk Jézusra a kereszten, és akkor megértjük, hogy bízhatunk Istenben, a most még válaszért kiáltó kérdéseink dacára is.
Március 15–22. – Ifjúsági imahét
EGW idézet
Jézus szembeállítja munkamódszerét a vádlói módszerével. A csőcselék segítségével való éjféli elfogás, a kegyetlen gúnyolódás és bántalmazás, mielőtt akár megvádolták vagy elítélték volna – ez volt ellenségei módszere. Munkássága ezzel szemben teljesen nyílt volt. Nem volt tanításaiban semmi, amit elrejtett volna. Ezzel megdorgálta álláspontjukat, viselkedésüket, és leleplezte a sadduceusok álszentségét.
Az igazság sohasem gyöngült el az ajkán, sohasem torzult el kezében a követelményei iránti tökéletes engedelmesség hiánya miatt. „Ezért születtem és ezzel a céllal jöttem a világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról.” Az igazság nagy horderejű elvei az új kinyilatkoztatás üde frissességével peregtek ajkáról. Az igazságot végtelen fontosságához és csodálatos eredményeihez illő komolysággal szólta. – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1148. o.
Isten Krisztusra, mint helyettesünkre és kezesünkre helyezte minden gonoszságunkat, bűnünket és igazságtalanságunkat. „A bűnösök közé számláltatott” (Ésa 53:12), hogy megválthasson bennünket a törvény ítéletétől, kárhoztatásától. Ádám minden leszármazottjának a bűne a szívére nehezedett súlyos teherként. Isten haragja a bűnnel szemben, nemtetszésének félelmetes kinyilatkoztatása a bűn, az igazságtalanság miatt, rettenettel töltötte el Krisztus szívét. Egész élete az Atya kegyelmének és megbocsátó szeretetének a jó hírét közölte az elesett világgal. Üdvösség a bűnösök számára, ez volt a feladata és állandó célja működésének. Most azonban, mivel a bűn szörnyű terhét hordozta, nem tudta meglátni az Atya megbékülést sugárzó arcát. Annak az érzete, hogy az Atya megvonta tőle jelenlétét legnagyobb nyomorúságának ebben az órájában, olyan szomorúsággal és fájdalommal szúrta át a Megváltó szívét, amit senki emberfia nem érthet meg teljesen. – Jézus élete, 753. o.
Csak akkor lehetünk biztonságban, ha azon az úton járunk, amelyen Krisztus vezet. Ez az út egyre fényesebb lesz, és fényessége állandóan növekszik egészen a déli fényességig.
Az ember feladata, hogy Istennel munkálkodjon együtt. Ha egyedül jár, még azon az úton is félresiklanak a lábai, amely számára a legbiztonságosabbnak tűnik. Emberi bölcsességre hagyatkozva nem vagyunk biztonságban. Ha félelem nélkül akarunk élni, meg kell győződnünk afelől, hogy Krisztus karja szorosan tartja a karunkat. Erről csak úgy bizonyosodhatunk meg, ha kutatjuk az élő Isten Igéjét.
Isten azt szeretné, hogy az emberek érezzék a tőle való függőségüket, és bízzanak karjában, amellyel üdvösséget nyújthat, és bízzanak a szívében, amely megindul a szenvedő ember könyörgésén. Ne bízzunk emberekben vagy emberek karjaiban. Hitünket vessük a kedves és élettel teljes Karjába és a Szívébe, amely szeretettel fordul a segítségre szorulók felé. – In Heavenly Places, 258. o.
Működik az ellenség, akiről Krisztus azt mondta, hogy ő „a világ fejedelme” (a bitorló). A világegyetem igazi királya azonban Jézus Krisztus, aki kivívja értünk a győzelmet, benne mi is győzhetünk, még a nehézségek és a szenvedések között is. Krisztus úton út félen szembeszáll az ellenség támadásaival.
A Szentírás azt írja az ördögről, hogy
1. Olvassuk el Jn 18:37 versét! Hogyan szállt szembe Krisztus az ellenség csalásaival? Mi a jelentősége annak, hogy Jézus Király?
A Szentírás mindenütt azt tanítja, hogy Sátán a nagy csaló, rágalmazó, vádoló, a világ bitorló ura, de Jézus minden tekintetben győzelmet arat felette.
1) Jézus kijelentette: „Azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról” (Jn 18:37).
2) A kereszten adta a legfőbb bizonyságát Isten tökéletes igazságosságának és szeretetének (Róm 3:25-26; Róm 5:8), ezzel rácáfolt az ördög rágalmaira, vádjaira (Jel 12:10-11).
3) Jézus végül eltörli az ördög birodalmát, aki „tudja, hogy kevés ideje van” (Jel 12:12; vö. Róm 16:20), Krisztus pedig „örökkön örökké uralkodik” (Jel 11:15).
Végeredményben bármit is tesz Sátán, már legyőzött ellenség. Az a lényeg, hogy naponta, minden percben igényt tartsunk Krisztus győzelmére, és igényeljük a kereszt által felkínált ígéreteinek teljesedését.
Tudjuk, melyik oldal győz a nagy küzdelemben. Napi döntéseink hogyan befolyásolják, hogy végül melyik oldalon leszünk? Mit tehetünk, hogy már most a győztes oldalon álljunk?
EGW idézet
Sátán… arra kísért embereket, hogy ne bízzanak Isten szeretetében, és vonják kétségbe bölcsességét. Állandóan tiszteletlen kíváncsiságot, nyugtalan, firtató vágyat igyekszik kelteni az isteni bölcsesség és hatalom titkaiba való behatolásra. Azt kutatva, amit Istennek tetszett visszatartani, a tömegek figyelmen kívül hagyják a kinyilatkoztatott igazságokat, amelyek elengedhetetlenek az üdvösséghez. Sátán engedetlenségre kísérti az embereket, elhitetve, hogy a tudás csodálatos mezejére lépnek. De ez mind csalás. A fejlődés gondolatától fellelkesülten, Isten kívánalmainak lábbal tiprásával olyan útra lépnek, mely a romlottsághoz és halálhoz vezet. – Pátriárkák és próféták, 54. o.
A dicső lény szerette a szegény bűnöst, ezért szolgai alakot öltött magára, hogy szenvedhessen és meghalhasson az emberért. Jézus az Atya jobbján maradhatott volna, királyi koronáját és palástját viselve. Mégis azt választotta, hogy gazdagságát, megtiszteltetését és mennyei dicsőségét fölcseréli az emberek nyomoráért, főparancsnoki tisztét pedig a Gecsemáné rémségeivel, a Kálvária megaláztatásával és kínjaival. A fájdalmak férfija lett, aki tudja, mi a szenvedés, hogy gyötrelme és vérkeresztsége által meg tudja tisztítani, meg tudja váltani a bűnös világot. […]
Ugyanígy Jézus Krisztus is Jeruzsálem kapuin kívül szenvedett, mert a Kálvária a város falain kívül esett. Azt is jelezte, hogy nem kizárólag a héberekért halt meg, hanem az egész emberiségért. Azt hirdeti a bukott világnak, hogy Krisztus azért jött, hogy megváltójuk legyen, s most kérleli őket, fogadják el a fölajánlott üdvösséget… „Lévén nagy főpapunk az Isten háza felett: Járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint akiknek szívük tiszta a gonosz lelkiismerettől, és testük meg van mosva tiszta vízzel.” – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 121. o.
Isten kormányzata nem alapszik vak alárendelésen és oktalan korlátozásokon, habár Sátán így szeretné feltüntetni. Nem … sőt értelmünkre és lelkiismeretünkre hivatkozik: „No jertek, törvénykezzünk, azt mondja az Úr” (Ésa 1:18). Így hangzik az Alkotónak teremtményeihez intézett meghívása; Isten nem akarja teremtményeit kényszeríteni. Nem fogadhatja el tiszteletünket és hódolatunkat, ha azokat nem készségesen és értelmesen hozzuk. A kierőszakolt engedelmesség akadályozhatná az értelem és jellem fejlődését, és géppé alacsonyítana le bennünket. Nem ez a Teremtő szándéka. Vágya az, hogy az ember, mint a teremtés koronája, a fejlődés legmagasabb fokára jusson el. Kilátásba helyezi számunkra az áldások teljességét, melyekhez kegyelem által kíván eljuttatni. Magához hív bennünket, hogy átadva magunkat neki, akaratát bennünk munkálhassa. Egyedül tőlünk függ tehát, hogy a bűn örökös rabszolgaságát, vagy Isten gyermekeinek csodás és boldogító szabadságát választjuk? – Jézushoz vezető út, 43. o.
Krisztus munkája minden módon lerontja az ördögét. „Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa” (1Jn 3:8), és „megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt” (Zsid 2:14). Az ellenség uralmának teljes veresége azonban két szakaszban következik be. Az első lépés a kereszt volt, ahol Krisztus megcáfolta Sátán rágalmazó vádjait, a gonosz pedig majd később pusztul el, országával együtt.
2. Róm 3:23-26 és Róm 5:8 versei szerint Krisztus hogyan cáfol rá az ördög vádjaira?
Amint láttuk, az ellenség azt állítja, hogy Isten nem csak igazságos és szeretettel teljes. Isten azonban a legteljesebb módon kinyilatkoztatta igazságát és szeretetét Krisztusban, mégpedig a kereszten.
Jézus halála után „Sátán látta, hogy álruhája szétszakadt. Mesterkedése feltárult az el nem bukott angyalok és a mennyei világegyetem előtt. Gyilkosként mutatta meg magát. Isten Fia vérének a kiontásával kiszakította magát a mennyei lények rokonszenvéből” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 669. o.).
3. Vessük össze 1Móz 3:15 és Jel 12:10-12 verseit! Ezek szerint milyen, az egész világmindenségre kiható jelentősége van Krisztus kereszthalálának, győzelmének?
A megváltás története bőséges bizonyítékkal szolgál arra nézve, hogy Isten minden érintett számára a legjobb végkimenetel biztosítását munkálja. A Szentírás Istene mindig azt teszi a nagy küzdelemben számára járható úton, ami jó, ami a legelőnyösebb (1Móz 18:25; 5Móz 32:4; 1Sám 3:18; Zsolt 145:17; Dán 4:34; Hab 1:13; Jel 15:3).
Miért olyan fontos, hogy a kozmikus küzdelemben Istenbe mutatja az igazságosságát és a szeretetét? Hogyan erősíti a bizalmunkat még a nehézségek és szenvedések között is, amikor a keresztről, Istennek a megváltási tervben végzett tetteiről gondolkozunk?
EGW idézet
Krisztus engesztelése nem csupán bölcs módszer bűneink elfedezésére, hanem isteni gyógyír a törvényszegés meggyógyítására és a lélek egészségének helyreállítására. Mennyből rendelt eszköz, melynek segítségével Krisztus igazságossága nem csupán rajtunk lehet, hanem szívünkben és jellemünkben is. […]
Jézus eljött, hogy megmutassa, mit tud megtenni Istennel együttműködve, és mi mire vagyunk képesek. Emberi testben kiment a pusztába, hogy az ellenség megkísértse. Tudja tehát, mit jelent éhezni, szomjazni. Ismeri a test gyöngeségeit és betegségeit. Ő is minden ponton kísértést szenvedett, hozzánk hasonlóan. Üdvözítőnk megfizette a váltságdíjat. Senkinek sem elkerülhetetlen, hogy a Sátán rabja legyen. Krisztus áll előttünk isteni példaképként, mindenható segítőnkként. Olyan áron vett meg, melyet lehetetlen felmérnünk. Ki tudná lemérni a mentő szeretet jóságát és irgalmasságát? – A Te Igéd igazság, 6. köt., 1074. o.
Isten számtalan bizonyítékot szolgáltatott az embernek arra vonatkozóan, hogy mindenkinek üdvösséget akar adni, és ezek a bizonyítékok ítéletet hoznak azokra, akik elutasítják a mennyet. Az utolsó napon, amikor mindenki elnyeri jutalmát vagy büntetését engedelmessége vagy engedetlensége alapján, a golgotai kereszt feltűnik mindazok előtt, akik a föld bírája elé járulnak, hogy elhangozzék felettük is az örökérvényű ítélet. […]
A menny különös figyelemmel követi a jó és gonosz között dúló küzdelmet. Az engedelmeseken kívül senki sem léphet be Isten városának kapuján. Akik továbbra is áthágják Isten törvényét, azok fölött végül elhangzik a halálos ítélet. A föld megtisztul a bűntől, és a bűnösök Isten-ellenes magatartásától.
Isten törvénye jellemének az átirata… Az Úr által elrendelt életelvek teszik tisztává, boldoggá és szentté az embert. Csak a törvény iránt engedelmességet tanúsító ember hallja meg Krisztus hívását: „Jöjj feljebb!” – In Heavenly Places, 361. o.
Sátán gyűlölete újra meg újra fellángol, amikor Isten megmutatja hatalmát népe érdekében. Amikor a Mindenható értük cselekszik, Sátán angyalaival együtt újult erővel igyekszik Isten népét megrontani… Rámutat szennyes ruhájukra, fogyatékos jellemükre, gyengeségükre, meggondolatlanságukra, hálátlanságukra és megszenteletlen szívükre, amellyel szégyent hoztak Megváltójukra. Mindezt azért hangoztatja, hogy megindokolja, miért van joga elpusztításukhoz. Helyzetük reménytelenségével, szennyük lemoshatatlanságával próbálja megrémíteni őket. Azt reméli, hogy ezzel kiöli hitüket, és kísértéseinek engedve hűtlenek lesznek Istenhez.
Isten népe nem tud válaszolni Sátán vádjaira. Ha önmagukra néznek, már-már kétségbeesnek. De mennyei védőjükhöz fordulnak. Megváltójuk érdemeire hivatkoznak. Isten igaz, és meg tudja igazítani azt, „aki a Jézus hitéből való” (Róm 3:26). Az Úr gyermekei bizalommal kiáltanak hozzá, hogy fojtsa el Sátán ajkán a vádaskodást, és hiúsítsa meg cselfogásait. „Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben!” (új prot. ford.) A kereszt hatalmas bizonyítéka elhallgattatja az arcátlan vádolót. – Krisztus példázatai, 168. o.
Csodálatra méltó, ahogyan Isten kinyilvánította szeretetét és igazságát a nagy küzdelemben. Mégis van, aki felveti: Nem kellett volna még többet megtennie, hogy elejét vegye a gonoszságnak és/vagy eltávolítsa azt? A kozmikus küzdelem kerete arra utal, hogy tetteivel Isten maximálisan tiszteletben tartja a szabad akaratot, ami az emberiséggel való szeretetkapcsolatához kell, továbbá erkölcsi korlátok, vagyis a hatalom gyakorlásának bizonyos szabályai között jár el. Nem feledhetjük: a vita a jelleme körül dúl. A vádakra csak szeretetének bemutatása jelenthet cáfolatot.
4. Ki szólal meg Ézs 5:1-4 verseiben? Mire utal a próféta? Kit jelképez a szőlőskert, illetve a gazda? Mi mindent tett meg a gazda a szőlőért? Mi ennek a jelentősége? Milyen eredménnyel járt?
Ézsaiás ebben a szakaszban a kedveséről, a szőlőjéről énekel. Isten a gazda, a szőlőskert pedig a népét szimbolizálja (lásd pl. Ézs 1:8; Jer 2:21). A történet tanulságait azonban tágabb értelemben is vehetjük, Istennek az egész világon végzett munkájára utalóan. A versek szerint a szőlősgazda (Isten) minden tőle telhetőt megtett a szőlője érdekében, és jó termést kellett volna kapnia, de csak „vadszőlő” termett, ami az egyik fordítás szerint „értéktelen”. Az eredeti héber szó még azt is jelenti, hogy „rohadt szőlő”, vagyis Isten szőlőskertjében megromlott a gyümölcs.
Ézs 5:3 versében Isten szólal meg, és azt kéri népétől, hogy „ítéljenek” közte és szőlője között, utána pedig felvet egy igen fontos kérdést: „Mit kellett volna még tennem szőlőmmel, amit nem tettem meg vele? Vártam, hogy jó szőlőt teremjen, miért termett vadszőlőt” (Ézs 5:4, ÚRK)? Mit tehetett volna még? Bámulatra méltó, ahogyan másokat kér: ítéljék meg a tetteit!
A kereszten Isten feláldozta önmagát mindannyiunk bűneiért. Ennek fényében milyen különleges jelentősége van a következő kérdésnek: „Mit kellett volna még tennem szőlőmmel, amit nem tettem meg vele?”
EGW idézet
Isten gyümölcsöt keresett Fia által, de egyet sem talált. Izráel hiába foglalta el a földet. Puszta léte átok volt, mert elfoglalta a szőlőben egy gyümölcstermő fa helyét. Megfosztotta a világot azoktól az áldásoktól, amelyeket Isten szeretett volna adni általuk. A zsidók hamis színben tüntették fel Istent a népek előtt. Nemcsak hasznavehetetlenek voltak, de kifejezetten akadályt jelentettek. Vallásos életük nagyon megtévesztő volt. Inkább rombolt, mint mentett.
A példázatbeli vincellér nem kérdőjelezte meg az ítéletet, amely szerint a fát – ha gyümölcstelen marad – ki kell vágni. De ismerte a tulajdonos érdekeit, és magáévá tette őket. Akkor örülne a legjobban, ha a meddő fa fejlődne és gyümölcsöt teremne. Amikor a gazda elmondta kívánságát, a vincellér így válaszolt: „Hagyj békét néki még ez esztendőben, míg köröskörül megkapálom és megtrágyázom. És ha gyümölcsöt terem, jó.” (Lk 13:8–9)
A kertész nem hagyja sorsára a mit sem ígérő növényt. Sőt kész még nagyobb gondot fordítani rá. Megteremti számára a legkedvezőbb körülményeket, és megkülönböztetett figyelemmel gondozza. – Krisztus példázatai, 216. o.
Palesztina halmaira mennyei Atyánk plántálta ezt az igazi szőlőtőt, és Ő volt a szőlőműves. Sokakat vonzott, lebilincselt ennek a szőlőtőnek a szépsége, és felismerték mennyei eredetét. Izráel vezetői azonban ezt a szőlőtövet csak olyannak látták, mint valami száraz talajból kiszakított gyökeret. Fogták a növényt, összezúzták és lábaikkal taposták. Azt gondolták, hogy örökre elpusztítják. A mennyei szőlőmunkás azonban sohasem veszítette szeme elől növényét. Miután az emberek azt gondolták, hogy megsemmisítették, a Szőlőműves fogta és újra elültette a Szőlőtövet a fal másik oldalán. A szőlőtőke nem volt többé látható. A Szőlőműves elrejtette az emberek durva támadásai elől. A Szőlőtő vesszői azonban átnyúltak a falon. Tovább terjedtek. A beoltott ágak még mindig egyesülhettek a Szőlőtővel. Gyümölcsöt is érlelhettek, amelyből az arra járók szedhettek. – Jézus élete, 675. o.
Isten tudna-e hatalmasabb bizonyítékot nyújtani szeretetéről, minthogy így engedte Fiát át a szenvedés sorozatán? S amint az Isten embernek adott ajándéka ingyenes volt, szeretete pedig végtelen, így korlátlan a bizalmunkra, engedelmességünkre, egész szívünkre és szeretetünk gazdagságára tartott igénye. Az Úr mindarra igényt tart, amit az ember adni képes. Átadásunknak arányban kell állnia Isten ajándékával, teljesnek, hiánytalannak kell lennie. Valamennyien adósai vagyunk Istennek. Olyan igényeket támaszt velünk szemben, melyeknek csak akkor tehetünk eleget, ha teljesen és önként áldozatul adjuk magunkat. Az Úr azonnali, készséges engedelmességre tart igényt, és semmit se fogad el, ami ennél kevesebb. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 3. köt., 369. o.
Máté 21. fejezetében a szőlőmunkásokról szóló példázatban Jézus ott folytatja a történetet, ahol Ézsaiás befejezte, még jobban megvilágítva a szőlősgazda jellemét és azt, amit a szőlőért tett.
5. Olvassuk el Mt 21:33-39 verseit, Ézs 5:4 kérdésére gondolva! Mit tehetett volna még a gazda?
A példázat első részében Krisztus közvetlenül idézi Ézsaiást, aki a szőlősgazdáról és a szőlőjéről írt. Jézus úgy folytatja a történetet, hogy a gazda bérbe adta a földjét „munkásoknak, majd elutazott” (Mt 21:33, ÚRK). Kétszer is elküldte a szolgáit (a prófétákat) a termésért, de a bérlők megverték, megölték őket (Mt 21:34-36). A gazda végül elküldte a fiát (Jézust), mert azt mondta: „A fiamat meg fogják becsülni” (Mt 21:37), de őt is megölték. „…egymás között így beszéltek: Ez az örökös! Rajta, öljük meg, és foglaljuk el az örökségét. És megfogták, kivetették a szőlőn kívül, és megölték” (Mt 21:38-39, ÚRK).
Mit tehetett volna még a gazda? Az Atya annyira szeret bennünket, hogy drága Fiát odaadta értünk (Jn 3:16). A kozmikus küzdelmet a jellege miatt nem zárhatta volna le isteni erővel, mert előbb nyilvánosan be kellett mutatnia a jellemét, és ez legfőképpen Krisztus munkája által történt meg (Róm 3:25-26; Róm 5:8). Mi többet kérhetnénk annál, mint amit Isten (Krisztusban) megtett, hogy vállalta értünk a halált, mert így megigazíthat bennünket, miközben sem igazságossága, sem tökéletes szeretete nem csorbul?
A kereszt eseménye bizonyítja: Isten minden lehetőt megtett a gonoszság csökkentése és kiküszöbölése érdekében, de az őszinte szeretet feltételeinek megtagadása nélkül. Ha lett volna kedvezőbb lehetőség Isten számára, vajon nem azt választja? Az emberek komolyan szenvednek a kozmikus küzdelemben, de Isten szenved a legjobban. A keresztre tekintve valóban látjuk, mennyi szenvedést és fájdalmat okoz a bűn Istennek. Viszont számára annyira szent a szeretethez kellő szabadság, hogy Krisztus még az életét is odaadta értünk.
Olvassuk el Ézs 53:4 versét! Kinek a „betegségeit” és „fájdalmait” viselte Krisztus a kereszten? Mi mindent tett meg értünk, mit fizetett a megváltásunkért?
EGW idézet
A példázat nagyobb jelentőséggel bír számunkra, akikre az Úr a szolgálat felelősségét helyezte. Isten választott egy népet, amelynek Krisztustól kell tanulnia. Az izraelitákat a pusztába vezette, hogy tanítsa meg őket a szolgálatra, és ott adta nekik a legmagasztosabb erkölcsi szabályt – szent törvényét. Rájuk bízta az Isten tanításait tartalmazó könyvet, az ótestamentumi írásokat. A felhőoszlopban Krisztus vezette őket a pusztán át. Hatalma által az egyiptomi elvadult szőlővesszőt beoltotta a szőlőskertjébe. Ezért volt joga feltenni a kérdést: „Mit kellett volna még tennem szőlőmmel; mit meg nem tettem vele?” (Ésa 5:4) Izráel gyermekeinek története azok tanulságára íratott, akik az idők végén élnek. Akik ezen utolsó napokban kitartanak a hitben, és beléphetnek a mennyei Kánaánba, azoknak meg kell hallaniuk Krisztusnak az izraelitákhoz intézett figyelmeztetéseit. Ezeket a leckéket adta pusztai népének, hogy a következő nemzedékek is megtanulják és engedelmeskedjenek. E napokban az Ő népe Izráel népének pusztai tapasztalatát fogja átélni. Az igazság minden időben biztosítékot képez azok számára, akik örökre megtartják a szenteknek adatott hitet. – The Upward Look, 232. o.
A zsidó nép megtérhetett volna, ha akar, ehelyett önigazultságának ruháját öltötte magára. A zsidók Ábrahám leszármazottainak vallották magukat, és úgy hitték, hogy az Izráelnek adatott ígéret csak rájuk vonatkozik. Azonban nem Ábrahám egyenes leszármazottai tartoznak Isten Izráeléhez, hanem mindazok, akik megtérnek. – The Upward Look,
80. o.
Az angyalok álmélkodással figyelték Jézus végtelen szeretetét, aki mialatt a legsúlyosabb testi és lelki kínokat szenvedte el, csak másokra gondolt, és a bűnbánó lelket hitre bátorította. Megaláztatásában prófétaként szólította meg Jeruzsálem leányait; papként és közbenjáróként pedig azért könyörgött az Atyához, hogy bocsásson meg a gyilkosainak; szerető Üdvözítőként azonban megbocsátotta a bűnbánó tolvaj bűneit. […]
A dicsőség Ura meghalt, váltságként az emberi nemzetségért. Krisztust – mialatt odaadta drága életét – nem lelkesítette diadalmas öröm. Valami nyomasztó homály telepedett rá. Nem a halálfélelem nehezedett lelkére. Nem a kereszt fájdalma és szégyene okozta kifejezhetetlen kínjait. Krisztus a szenvedők fejedelme volt. Fájdalmai a bűn gonoszságának a tudatából eredtek, abból az ismeretből, hogy a gonosszal való érintkezés folytán az emberek vakok lettek a bűn borzalmaival szemben. Krisztus látta, hogy milyen mélyen belegyökerezett a bűn az emberek szívébe, és milyen kevesen vannak azok, akik készek kitörni a bűn hatalmából. Krisztus tudta, hogy Isten segítsége nélkül az emberiségnek el kell pusztulnia; látta, hogy az emberek sokasága miként pusztul el akkor, amikor a bőséges segítség már elérhető közelségben van hozzájuk. – Jézus élete, 752. o.
Isten neve végül minden szempontból igazolást nyer. A megváltás tervében az Atya, a Fiú és a Szentlélek munkája által minden kételyt kizáró módon megnyilvánul Isten tökéletes igazságossága és szeretete (lásd Róm 3:25-26; Róm 5:8).
6. Olvassuk el Róm 3:1-4 szakaszát Ézs 5:3-4 verseinek fényében! Hogyan mutatkozik meg a kozmikus küzdelem nyomán Isten igazsága?
Róma 3. és Ézsaiás 5. fejezetében (szűkebb értelemben véve) Isten a teremtményeit hívja, hogy ítéljék meg, milyen a jelleme, pedig nincs jogunk rá, nem vagyunk olyan helyzetben, hogy ezt megtehetnénk. Végül, amikor minden „könyvet” kinyitnak, meglátjuk majd a bizonyítékát annak, hogy Isten tökéletesen igaz, igazságos. Az egész teremtett világ előtt igazolni fogja magát.
7. Olvassuk el Jel 15:3 és Jel 19:1-6 verseit! Mit tudhatunk meg ezekből a részekből Isten nevének végső igazolásáról?
Az egész Szentírásból kitűnik, hogy Isten számára fontos nevének tisztasága. Miért? Nem lehet mély szeretetkapcsolatban lenni azzal, akinek a jellemét nem tiszteljük, akiben nem bízunk. Ha valaki rettenetes hazugságokat mondana rólad a házastársadnak vagy a jövendőbelidnek, minden tőled telhetőt megtennél, hogy cáfold az állításait, mert ha hitelt adna azoknak, megtörne a köztetek levő szeretet.
A kereszt és az egész megváltási terv végérvényesen igazolja Istent. Az advent előtti ítéletben az egész világegyetem előtt tisztázódik a neve. Az advent utáni ítéletben pedig, amikor a megváltottak angyalokat is fognak ítélni (1Kor 6:23), lehetőségünk lesz áttekinteni a feljegyzéseket. Meggyőződhetünk róla, hogy mit miért tett Isten, és az ítéletei mindig tökéletesen igazak és szeretettel teljesek. Ugyan kinek ne lennének válaszra váró kérdései? Mielőtt minden lezárul, mindre feleletet kapunk (lásd 1Kor 4:5)!
Végül minden térd meghajol és minden nyelv megvallja majd, hogy Jézus az Úr (Fil 2:10-11). Mindez részét képezi Isten jelleme igazolásának.
EGW idézet
Bűnös volta miatt az elbukott ember már nem járulhatott közvetlenül mennyei Atyja elé a kéréseivel, mivel az isteni törvény áthágása áthatolhatatlan akadályt emelt a szent Isten és a bűnös ember közé. Ellenben megszületett a terv, mely szerint a halálos ítélet szálljon át a helyettesre. Mivel a bűn következménye a halál lett az ember számára, a megváltási terv is véráldozatot követelt. Az állatáldozatok előre mutattak Krisztusra. Az embernek az áldozatban meg kellett látnia Isten szavának teljesedését: „Bizony meghalsz.” Az áldozat kifolyt vére az engesztelést jelképezte. Az állatok vére nem rendelkezett valami rendkívüli tulajdonsággal, csupán előre mutatott az eljövendő Megváltóra, aki eljön meghalni az emberek bűneiért. Krisztus így emelte magasba Atyja törvényének igazságos voltát. – Confrontation, 21. o.
Mi volt az, ami Isten Fiát fáradságos és áldozatos életén át támogatta? Látta lelke munkájának gyümölcseit, és megelégedett. Az örökkévalóságba pillantva látta azok boldogságát, akik megalázkodása folytán bűnbocsánatot és örök életet nyertek. Hallotta a megváltottak ujjongását. Hallotta énekelni a vére árán megváltottakat. Mózesnek és a Báránynak énekét zengték.
Mi is vethetünk egy pillantást a jövőbe, szemlélhetjük a menny boldogságát. A Biblia feltárja előttünk a jövő dicsőségét. Enged látnunk Isten keze által festett képeket, amelyek nagyon becsesek gyülekezetének. Hitben ott állhatunk az örök város küszöbén, hallhatjuk a kegyes üdvözlést, amely azoknak szól, akik e földi életben Krisztus munkatársai, és kitüntetésnek veszik, ha érette szenvedhetnek. Amikor elhangzanak e szavak: „Jertek, én Atyámnak áldottai”, leteszik koronáikat a Megváltó lábaihoz, és így kiáltanak fel: „Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcsességet és hatalmat… A királyiszékben ülőnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké.” (Mt 25:34; Jel 5:12–13) – Az apostolok története, 601. o.
Krisztus mindig maga előtt látta, mit fog eredményezni küldetése. Fáradozással és önfeláldozással teli földi életét megvidámította az a gondolat, hogy mindez a vajúdás nem hiábavaló. Élete feláldozásával helyreállítja az emberiségben Isten képmását. Kiemel bennünket a porból, a jellemünket saját jellemének mintájára újjáalakítja, és megszépíti saját dicsőségével. […]
Noha előbb vérrel kell megkeresztelkednie, noha a világ bűnei ártatlan lelkére súlyosodnak, holott kimondhatatlan lelki gyötrelem árnya borul reá, de az elé táruló örömért vállalta a keresztet, és nem gondolt annak szégyenével. – A nagy Orvos lábnyomán, 504. o.
További tanulmányozásra: Ellen G. White: Bizonyságtételek, 9.köt., „A lelkiismeretes erőfeszítés jutalma” c. fejezet, Az apostolok története, „Isten terve egyházával” című fejezet.
„Nyilvánvalóvá lesz mindaz, ami miatt tanácstalanok voltunk Isten gondviselését illetően. A nehezen érthető dolgokra magyarázatot kapunk, feltárulnak előttünk a kegyelem titkai. Ahol véges elménk csak zavart és megszegett ígéreteket talált, ott meglátjuk majd a legtökéletesebb harmóniát. Megtudjuk, hogy a végtelen szeretet rendelte el a legnagyobb próbának tűnő tapasztalatokat. Amint felismerjük annak gyengéd szeretetét, aki mindent a javunkra fordít, kibeszélhetetlen örömmel és dicsőséggel örülünk majd” (Ellen G. White: Bizonyságtételek, 9. köt., 286. o.).
Naponkénti tanulmányozásra:
Zsidók 11
Zsidók 12
Zsidók 13
Jakab 1
Jakab 2
Jakab 3
Jakab 4;
Ellen G. White: Apostolok története, 11. fejezet
1. Mit vetett meg az Úr Jézus?
2. Milyen tanácsot adott Pál az elöljárókhoz való viszonyulás tekintetében?
3. Ki neveztetett Isten barátjának?
4. Mely dicsekedés gonosz?
5. Mit bízott Isten mindenkire, aki elfogadta az evangéliumot?
Általános áttekintés
Meghívást kaptunk, hogy ismerjük el és hirdessük Isten igazságosságát és népe iránti szerető szándékát.
A tanulmány témái
1. El kell ismernünk Isten igazságosságát. A szőlőmunkásokról szóló példázatban a hallgatók képletesen kijelentik és elismerik Isten igazságosságát. Jézus úgy mondja el nekik a példázatot, hogy ezek jóváhagyják a gazda cselekedeteinek legitimitását, szemben a szőlőmunkások magatartásával.
2. El kell ismernünk Isten szerető szándékát. Máté 21:33–41 szakaszában a hallgatók elismerik, hogy a házigazda minden tőle telhetőt megtett, mielőtt ítéletet hirdetett. Hasonlóképpen, Ézsaiás 5. fejezetében Isten maga hangsúlyozza, hogy mindent megtett az Ő népéért. „Mit kellett volna még tennem a szőlőmmel, mit meg nem tettem vele?”, hangzik a kérdése, amely egyben felhívás is szándékainak elismerésére népe érdekében (Ézs 5:4).
3. Hirdetnünk kell Isten igazságosságát és szerető szándékát. A Biblia hív minket, hogy ismerjük el és hirdessük Isten igazságosságát és szerető szándékát népe iránt. Isten igazságos és feddhetetlen. Jelenések 15:3 versében a szentek énekelnek és boldogan hirdetik: „Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a te utaid, ó, szentek Királya!”
Alkalmazás: Hogyan ismerhetjük el és hirdethetjük Isten igazságosságát és népe iránti szerető szándékát a mindennapi életünkben és Istenről szóló beszélgetéseinkben?
Magyarázat
El kell ismernünk Isten igazságosságát
El kell ismernünk Isten igazságosságát
A Szentírás szerint mi, gyönge, korlátolt lények nem vagyunk képesek megítélni az Úr útjait (ld. Isten beszédét Jób könyvének a végén [Jób 38–42]; ld. továbbá Róm 9:20), ugyanakkor arra kér minket az Ige, hogy ismerjük el Isten igazságos voltát. Róma 3:16 verse rámutat, hogy Krisztus vére Isten igazságosságának bizonyítéka (endeixis, görög), mivel hosszútűrése folytán Isten nem tartotta számon „az előbb elkövetett bűnöket” (Róm 3:25). Következésképpen Krisztus vére bizonyítja, hogy Isten nemcsak megbocsát, azaz megtisztít, megigazít, hanem azt is, hogy Ő igazságos. Érdemes megjegyezni, hogy a görög endeixis főnév, amelyet „megmutassa”-ként (Károli, VDC) vagy „bebizonyítsa”-ként (EDCR, NTR) fordítanak, a következő jelentést közvetíti az olvasó számára: „valami, ami egy bizonyos dolog elfogadására kötelez szellemi vagy érzelmi szempontból, bizonyítás, bizonyíték” (Frederick W. Danker: A GreekEnglish Lexicon of the New Testament and Other Early Christian Literature, University of Chicago Press, Chicago, 2000, 332. o.).
Az endeixis főnév használata Róma 3:26 versében kiemeli, hogy Isten azon túl, hogy igazságos, szándékában is áll ezt szemléltetni, bebizonyítani, megmutatni. Thomas Schreiner állítása szerint ebben az igeversben láthatjuk, hogy „Isten vágyik igazságosságának bizonyítására”, majd Schreiner hozzáteszi: „Megmentő és ítélő igazságát bizonyítva Isten igazolta a nevét a világ előtt” (Romans: Baker Exegetical Commentary of the New Testament, Baker Books, Grand Rapids, MI, 1998, 198–199. o.).
A szőlőmunkások példázatában (Mt 21:33–41; ld. Mk 12:1–12; Lk 20:9–19) Isten igazságossága képletesen van bemutatva, következésképpen a hallgatók felismerik, megértik az üzenetet. A példázat narratív szakaszában Jézus a szőlősgazda egy sor észszerű döntését mutatja be, válaszként a szőlőmunkások észszerűtlen magatartására. Mivel a gazda egy távoli országba utazott, logikus volt, hogy kiküldte az embereit, hogy átvegyék a szőlő termését a szüret idején. A szőlőmunkások azonban értelmetlen módon két ízben is erőszakosan léptek fel a gazda embereivel szemben, sőt, egyet közülük meg is öltek. Ugyancsak észszerűnek tűnik, hogy a szőlősgazda ezután a fiát küldi el a termésért, feltételezve, hogy vele tisztelettel fognak bánni. Ennek ellenére a szőlőmunkások még értetlenebbül viselkedtek, és esztelenek módjára megölték a szőlősgazda fiát is, hogy elvegyék az örökségét.
Jézus úgy mondja el ezt a példázatot, hogy a hallgatók lépésről lépésre követhetik és elismerhetik a szőlősgazda cselekedeteinek legitimitását, ellentétben a munkások bolondságával. Jézus a hallgatói ajkáról veszi át a végkövetkeztetés kimondását. Megkérdezi tőlük: „Mikor azért megjön a szőlőnek ura, mit cselekszik ezekkel a munkásokkal?” Hallgatói ezt válaszolják: „Mint gonoszokat gonoszul elveszti őket; a szőlőt pedig kiadja más munkásoknak” (Mt 21:40–41).
A példázat hallgatói képesek levonni a következtetést: a szőlő ura már semmit sem tehetett. Ők is látják: mindent megtett, hogy észszerűen viselkedjen a munkásokkal. A hallgatók szemében is igazságosnak bizonyul, ami a munkások megbüntetését illeti. Figyelembe véve, hogy ez a példázat egy metaforikus lecke Isten igazságosságáról, azon túl, hogy igazságos, akként is ismerik Őt meg az emberek, jogosan ítélőként érzékelik Őt. Ez az érzékelés vagy felfogás úgy tűnik, része Jézus szándékának, erről árulkodik az interaktív mód, ahogyan a példázat befejeződik.
El kell ismernünk Isten szerető szándékát Ha a szőlőmunkások példázatában – ahogy azt elmondta Jézus Máté 21:33–41 szakasza szerint – a hallgatók következtetésében benne rejlik az is, hogy elismerik: a házigazda minden tőle telhetőt megtett, mielőtt meghozta volna az ítéletét, akkor Ézsaiás 5. fejezetében a „Hadd éneklek kedvesemről, szerelmesemnek énekét az Ő szőlőjéről!” kijelentésben Isten maga mondja, hogy minden tőle telhetőt megtett az ő népéért. Míg a szőlőmunkások példázatában – amit Jézus mondott – a gond a munkásokkal volt, akik metaforikusan a főpapokra és a farizeusokra utalnak
(ld. Mt 21:45), addig Ézsaiás 5. fejezetének énekében a problémát maga a szőlőskert jelenti, amely képletesen „Izrael házát” (Ézs 5:7), „Júda fér fiait” (Ézs 5:3, 7) idézi.
A példázatbéli gazdához hasonlóan, aki mindent megtett a munkásokkal való jó viszony érdekében, az ézsaiási ének Szerelmese is mindent elkövetett, hogy a szőlőskert jó szőlőt teremjen. Pontosabban, választott egy „nagyon kövér hegyet” (Ézs 5:1), „felásta és megtisztítá a kövektől, nemes vesszőt plántált belé, és a közepére tornyot építtetett, sőt benne már sajtót is vágatott” (Ézs 5:2). Ezeket az előkészületi munkálatokat annak reményében végezte el, hogy a szőlőskert „majd jó szőlőt terem”, de sajnos „az vadszőlőt termett” (Ézs 5:2). Isten konkrétan az igazságosságra, „jogőrzésre” törekedett népe körében, de végül elnyomással, „jogorzással” kellett, hogy szembesüljön. Irgalmat keresett és siralmat talált (Ézs 5:7).
Miközben Jézus azt kéri a hallgatóitól, hogy mondják el, hogyan kellett volna reagálnia a szőlősgazdának mindazok után, amit értük és a velük való kapcsolatért tett, Ézsaiás 5. fejezetében Isten meghívja Jeruzsálem lakosait és Júda férfiait, hogy ítélkezzenek közte és a szőlő között (Ézs 5:3). Ennek az ítélkezésnek figyelembe kell vennie a következő kérdést: „Mit kellett volna még tennem a szőlőmmel, amit meg nem tettem vele?” (Ézs 5:4). Ez a költői kérdés el kellene, hogy vezessen a következtetéshez, miszerint Isten mindent megtett, amit megtehetett azért, hogy a népe jó termést hozzon. Végső soron ez a kérdés meghívás arra, hogy felismerjük Istennek az Ő népe iránti szerető szándékát, cselekedeteit és elvárásait.
Isten nemcsak, hogy szereti a népét, hanem – ahogy Róma 5:8 verse aláhúzza – ki is fejezi, be is bizonyítja szeretetét iránta. A szemléltetett dolgot könnyebb elismerni és elfogadni. Amint Róma 3:26 versében a bizonyítás nyelvezetét (endeixis) felhasználva az apostol Krisztus vérének alapján kijelenti, hogy Isten igazságos, hasonlóképpen Róma 5:8 versében is ezt a nyelvezetet használja Krisztus halálával kapcsolatban, ezúttal a synístēmi ige felhasználásával, hogy ily módon kijelenthesse: Isten szeret bennünket. E görög ige jelentése: „bebizonyítani, bemutatni, tisztázni” (Danker és mások: A Greek-English Lexicon of the New Testament and Other Early Christian Literature, 973. o.): „Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt.” Más bibliafordítások ekképpen tolmácsolják ezt az üzenetet: „Isten kimutatta irántunk a szeretetét” (VDC); „Isten bebizonyította szeretetét irántunk” (NTR); „Isten megmutatta irántunk való szeretetét” (BVA).
Hirdetnünk kell Isten igazságosságát és szerető szándékát
A Biblia nemcsak arra szólít fel minket, hogy ismerjük fel és tudatosítsuk magunkban Isten népe iránti igazságosságát és szerető szándékát. Szükséges, hogy hirdessük is, amit megtudtunk róla. A Jelenések könyvében találkozunk ilyen típusú, éneklő dicsőítésbe öltöztetett igehirdetéssel: „Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a te utaid, ó, szentek Királya!” (Jel 15:3). Hasonlóképpen Jelenések 19:2 versében egy nagy sokaság az égben ezt mondja:
„Mert igazak és igazságosak az Ő ítéletei, és azt a nagy paráznát, amely a földet megrontotta az ő paráznaságával, elítélte, és megbosszulta az ő szolgáinak vérét annak kezén.”
Alkalmazás
Róma 3:26 verse rámutat, hogy Isten nemcsak igazságos, hanem szándékában áll ezt be is bizonyítani. Figyelembe véve ezt a gondolatot, beszéljétek meg a csoportban az alábbi kérdéseket!
1. Mennyire bátorító a tudat, hogy Isten mindent megtesz annak érdekében, hogy bebizonyítsa feddhetetlenségét és igazságosságát? Milyen érzéseket kelt ez benned Isten iránt?
2. Isten igazságosságának és szerető szándékának felismerése hogyan indít minket arra, hogy másoknak is hirdessük az Úr igazságosságát és szeretetét?
3. Hogyan bizonyíthatjuk a szeretetünket Isten iránt még a szenvedésekkel teli időkben is?
Studiul 11, 8-14 március
